Mi lenne, ha lenne önvezető autó?

2019.07.08.
Az ICDP kutatói szerint, ha idővel tényleg beköszönt az önvezető autók kora, az számos iparágat át fog alakítani, nem csak az autóipart. Nézzük, mely iparágakra lenne hatással és miért! Szállodák: Jelenleg ha igazán hosszú, országokat átszelő útra indulunk autónkkal, menet közben jó eséllyel meg kell állnunk pihenni és ez az a kereslet, amit az autópályák mentén található panziók, hotelek hivatottak kielégíteni. Meg is teszik, de mi történik, ha a kereslet megszűnik? Ha az autónk ötös szintű önvezetésre képes, tehát semmiféle emberi beavatkozást nem ígényel, az autók belső terét minden bizonnyal pihenésre alkalmassá teszik, így felesleges less megállni is. Repülés, Vasút: Miért választjuk a repülőt és a vasutat? Nincsenek balesetek, gyors, kiszámítható és teljesen stresszmentes. Ez manapság közel sem mondható el a közúti közlekedésről, de okos önvezető autókkal az úton a probléma gyakorlatilag megszűnne, így minden bizonnyal többen választanák az autót, a vasút vagy éppen a repülés helyett. Persze ez csak relatíve kisebb távolságokon érvényes, ha éppen nem rohan az ember, de kétségtelen, hogy az önvezető autók elterjedését megérezné a többi közlekedési ág. Biztosítások: Korábbi cikkekben már foglalkoztunk a témával, de érdemes újra hangsúlyozni, hogy a biztosítások világát teljesen felforgatná az autonóm járművek elterjedése. Mire az első automatizált gépjármű forgalomba kerül, annak működésében nem lehet hibalehetőség, tehát balesetet okozni gyakorlatilag nem lesz képes. Ebben az esetben milyen biztosításra lesz szükség? Felelősség biztosítás? Mégis miért lenne szükség felelősségbiztosításra, ha a vezetés folyamatára az utasnak nem lesz hatása, és mint már említettük, a hibalehetőségnek esélye a 0-hoz fog közeledni. Van esély rá, hogy idővel az önvezető gépjárművekre kötött biztosítás sokkal inkább fog hasonlítani egy lakásbiztosításhoz: elsősorban tűzeset, lopás és más hasonló helyzetekkel szemben védhetjük magunkat általa. De mi történik mindeközben a hagyományos autót vezetők szempontjából? A KGFB a biztosítótársaságok szempontjából döntő fontosságú, egyik - ha nem a - legjelentősebb bevételi forrásuk. Mint minden vállalatnak, céljuk a profit biztosítása és gyarapítása, így könnyen lehet, hogy a tradicionális járművel közlekedők fizetnék meg ezt a kieső bevételt, magasabb díjakon keresztül. Mint oly sok esetben, itt is az a furcsa helyzet állna fenn, hogy akik meg tudják fizetni az önvezető autókat megtakaríthatják a KGFB díját és a nyilvánvalóan olcsóbb, tűz és lopás ellen védelmet nyújtó biztosítási konstrukcióval válthatnák ki azt. Ezzel szemben, akik nem tudják megfizetni az új (és várhatóan rendkívül drága) önvezető autókat, jóval magasabb összegeket látnának a biztosítóktól érkező csekken. Mindazonáltal a legutóbbi ICDP találkozón részt vett az Európai Unió által megbízott, az önvezető autókkal foglalkozó munkacsoport egy tagja, elmondása szerint pedig minden egyes találkozójuk után egyre bizonytalanabbak abban, hogy mikor is gördülhet ki az első valóban önvezető autó az utakra.

Új VW-gyár: Szaúd-Arábia lehet a nevető harmadik?

2019.07.08.
Szaúd-Arábia udvarol a VW-gyárért címmel számol be a portál arról, hogy Wolsfsburgban mérlegelik a szaúdi ajánlatot. Hiába szól a bolgár és török ajánlat mellett az olcsó munkaerő, a kedvező adózás, a jó infrastruktúra, a szaúdi dollár milliárdok űberelhetnek mindent. A portál beszámolója szerint Törökország esélyeit rontja a jogállamiság hiánya, az Ankara és Berlin közötti feszült viszony. Több német állampolgárt is bebörtönöztek Törökországban, a politikai kapcsolatok mélyponton vannak, s ez kihatással van a gazdaságiakra is. Szaúd-Arábia már negyedszázada szeretne autógyárat, s ezért mindent el is követ. Hatalmas összeggel járulna hozzá az új német gyár ottani megépítéséhez. Egy gyárra három ország is kérő lenne A portál emlékeztet arra, hogy Mohammed Bin-Salman koronaherceg legutóbb Dél-Koreában milliárdos gazdasági együttműködést írt alá, amelybe a Kia cég is komoly szerepet kapna. Német politikusok ugyanakkor úgy nyilatkoztak, a saria, vagyis az iszlám jogrendszer miatt Szaúd-Arábia veszélyesebb, mint Törökország. A Volkswagen nagy valószínűséggel július közepén hozza meg a döntést, hol épüljön fel az új külföldi gyár.    
Címkék: 

Hibridekre állítja át taxiflottáját Dubai

2019.07.08.
Hét éven belül sofőrös bérautóinak és taxijainak 90 százalékát részben vagy teljesen elektromos üzemű járművekkel cserélné le Dubai, az Egyesült Arab Emírségek legnépesebb városa. Ha valakitől, az OPEC tagországoktól nem várná az ember, hogy környezettudatosan, felelősségteljesen kezeljék a fosszilis üzemanyagoktól való függés, a belső égésű motorokkal járó környezetszennyezés problémáját. Mi sem állhatna azonban messzebb a valóságtól: Dubai vezetése példa értékű döntést hozott, és a világon elsőként szinte teljes egészében környezetbarát típusokra cseréli le a városban üzemelő taxikat, illetve sofőrös bérautókat. Dubaiban mintegy 6500 limuzin és 9500 taxi üzemel. Az utóbbiaknak 28, míg az előbbieknek csupán hat százalékát teszik ki a zöld járművek. Egy gépkocsi naponta átlagosan 400 kilométert, azaz évente közel 150 ezer kilométert tesz meg – hatalmas mértékben csökkenthető lenne tehát a 2,5 millió állandó lakost, és az évente oda látogató 15 millió turistát kiszolgáló közel-keleti metropolisz légszennyezése, ha zéró vagy csekély emissziójú járművek járnának az utakon. A közlekedési igazgatóság számításai szerint nem csupán a károsanyag-kibocsátás terén hoz majd javulást az átállás: a tisztán elektromos járművek esetében átlagosan 20 ezer, a hibrid járműveknél 30 ezer dirhammal (1,56, illetve 2,34 millió forint) csökkennek a járművek teljes élettartamára vetített üzemeltetési költségei. A megtakarítás mértéke csak azért nem nagyobb, mert az Emírségekben fillérekbe kerül az üzemanyag: a legfrissebb adatok szerint egy liter 95-ös benzin ára átszámítva nem éri el a 170 forintot! A limuzinok körében a jelenlegi hat százalékról már jövőre tíz, két éven belül pedig 20 százalékra szeretnék emelni a zöld járművek arányát. Az ezt követő években előbb 30, majd 40 százalékra nő a piaci részesedésük, 2024-re meghaladják az 55 százalékot, 2025-re elérik a 70 százalékot, és végül 2026-ban a célul kitűzött 90 százalékot. Ezen belül a járművek 65 százalékát állítják át hibrid üzeműre, 25 százalékát pedig tisztán elektromosra. Ami a taxikat illeti, a hibridek aránya már jövőre eléri az 50 százalékot – összehasonlításként: 2016-ban 12 taxiból csupán egy volt hibrid! A radikális átalakítás annak az átfogó, kormányzati tervnek a részeként valósul meg, amely a taxik és limuzinok kétszázalékos emissziócsökkentését célozza meg. A közlekedési igazgatóság a szerződési díjak csökkentésével, a buszsávok használatának engedélyezésével, valamint az elektromos üzemű taxik és bérautók üzemi engedélyének kétéves meghosszabbításával igyekszik támogatni az átállást. A dubai közlekedési igazgatóság (a régióban elsőként) tíz évvel ezelőtt, 2008 és 2011 között már útjára indított egy hibrid/elektromos taxi tesztprogramot. Akkor 30 százalékos fogyasztás- és emissziócsökkenést mértek, a technológia fejlődésének köszönhetően azonban ma már jóval nagyobb mértékű mérséklés is elérhető. Az átállást nagyban megkönnyíti, hogy a világ első számú zöld autógyártója, a Toyota egyben az Egyesült Arab Emírségek legnépszerűbb márkája is, amely 29,9 százalékos piaci részesedéssel zárta a 2018-as évet. A márkát a térségben forgalmazó Al-Futtaim Motors négyféle hibrid járművet forgalmaz: a klasszikus Prius mellett az új generációs Corolla, a vadonatúj Camry és a szintén modellváltáson átesett RAV4 kapható benzin-elektromos hajtáslánccal. A Toyota prémium testvérmárkájának, a Lexusnak szinte a teljes globális hibrid portfoliója elérhető az Emírségekben, a CT kompakt ferdehátútól kezdve az ES, GS és LS szedánokon át az LC luxuskupéig, illetve az RX/RX L szabadidőjármű-párosig. A piac egyébként a központi tervek nélkül is jó úton halad a hibridizáció terén. Az egyik legnagyobb szolgáltató, az Arabia Taxi tavaly 454 hibrid Priust és Camryt állított üzembe. Akkor kiszámolták, hogy teljes élettartama során minden egyes Camry 88 tonnával kevesebb CO2-t bocsát a levegőbe, mint hasonló teljesítményű, benzinmotoros társa. Ez az érték egyébként azért olyan impozáns, mert taxis körökben igen magas, 850 ezer kilométeres futásteljesítménnyel számolnak az Emírségekben – újabb ok arra, hogy az elpusztíthatatlan járműveiről legendás Toyota típusait válasszák a szolgáltatók.

Borgward: mégsem támad fel halottaiból?

2019.07.08.
Még sem épít gyárat Brémában a Borgward – ezzel a címmel számol be az új fejleményekről az automobilwoche.de. A szakportál szerint a Borgward lefoglalt egy 140 ezer négyzetméteres területet gyárépítésre, a foglalás azonban június végén lejárt, azt a cég nem hosszabbította meg. Hogy mikor lesz aktív Brémában a cég, azt egyelőre vizsgáljuk – nyilatkozta a vállalkozás egyik illetékese. A Borgwardnak egykoron Brémában volt a központja, 23 ezer embert alkalmazott, s olyan legendás márkákat gyártott mint az Isabella, az Arabella vagy a Hansa 2400. A cégben a többségi tulajdonos a kínai Ucar, az igazgatóság elnöke pedig az egykori cégalapító unokája, Christian Borgward. Brémában egyelőre nem készül Borgward
Címkék: 

Évente egyszer adódik ilyen lehetőség: 5 tengelyen 2 millióért!

2019.07.08.
A magyar kamionsofőr közösséget évről-évre megmozgatja a verseny, amelynek fődíját idén kétmillió forintra emelték a főszervezők. A jelentkezési határidő félidejénél jár az esemény, amire közel száz hazai kamionsofőr készül már. Az idei verseny nagy változását a támogatói kör bővülése jelenti. Az új nyerges vontatót a DAF Hungary Kft. mint a verseny egyik legújabb főtámogatója szállítja. Mellette szintén teljesen friss támogatóként jelentkezik a WebEye Magyarország Kft., ami a verseny kizárólagos telematikai támogatójává vált az idei évben. A verseny egyedüli gumiabroncs beszállítójaként jelenik meg a Hankook Tire Magyarország Kft. A verseny szakmai színvonalát továbbsegíti a MOL Nyrt., ami az üzemanyagot szolgáltatja. A verseny szakmai támogatójaként jelenik meg a Közúti Közlekedésbiztosnági Akcióprogram, amely mellett a Magyar Közút Nonprofit Zrt. mint az utakon közlekedők elkötelezett támogatója vesz részt. A verseny két darab félpótkocsiját a Schmitz Cargobull Magyarország Kft. biztosítja, amelynek bicskei telephelyén zajlik a verseny elődöntője. Az idei versenyre a magyar kamionsofőrök augusztus 11-ig jelentkezhet, hogy majd szeptember 28-án a döntőn a tíz legjobb sofőr közül kerüljön ki a legkiválóbb társuk. A végső megmérettetés a zsámbéki drivingcamp Hungary tanpályáján, Európa legfejlettebb és legmodernebb vezetéstechnikai központjában kerül megrendezésre. Bővebb információkat az 5tengelyen.hu  oldalon olvashatnak. A jelentkezésre szintén az oldalon van lehetőség.    

Tengeri sün, medúza és robogóbaleset – ezek a leggyakoribb veszélyek nyaraláskor

2019.07.08.
2018 nyarán az egy évvel korábbinál 14 százalékkal többen, közel 28 ezren kértek segítséget egészségügyi problémák miatt az Europ Assistance Magyarországtól. A nyár bő három hónapja alatt leggyakrabban a mediterrán országokba utazók szorulnak orvosi segítségre, legtöbbször Görögországból, Törökországból, Horvátországból érkezik hívás, de sokan szorulnak ellátásra az Ausztriában, illetve Bulgáriában nyaralók közül is.   Az egészségügyi problémák közül a leggyakoribbak a rovarcsípések, a medúzacsípések, illetve a tenderi sün vagy kagyló okozta sérülések. A gyakoriságot tekintve ezt követik azok az esetek, amikor gyomorproblémák, hányás-hasmenés miatt szorulnak orvosi segítségre a nyaralók. Az utóbbiak a mediterrán országokba, illetve az Egyiptomba, Tunéziába és Marokkóba utazók körében fordul elő a leggyakrabban. Sokan nem tudják, de az ugyancsak gyakori középfülgyulladás kezelését követő öt napban nem szabad repülőre ülnie a betegnek, így gyakoriak az olyan esetek is, amikor az orvosi kezelés mellett a biztosítók az átbookolás, illetve – szerződéstől függően – a kényszerű kint tartózkodás szállásköltségét is térítik. A Görögországba utazók körében nem ritka a robogóbaleset, mivel a nyaralók gyakran bérelt járművel járják be a szigeteket, s nincsenek felkészülve arra, hogy a közlekedési szabályokat a mediterrán országban lazábban kezelik. Fontos tudnivaló, hogy aki alkohol fogyasztása után ül járműre, azt vezeti, annak orvosi kezelését, orvosi ellátását nem térítik meg a biztosítók, az alkoholos befolyásoltság állapotában okozott balesetek miatti ellátás ugyanis minden szerződésben a kizárások között szerepel. A külföldi nyaralások során szerencsére ritkán, de minden évben előfordulnak olyan súlyos betegségek is, mint az infarktus vagy a stroke. Ezekben az esetekben életfontosságú a mielőbbi kórházba kerülés, illetve a gyors és szakszerű orvosi ellátás, így ilyen súlyos esetekben azonnal mentőt kell hívni, s csak ezt követően lépjünk kapcsolatba az asszisztencia szolgáltatóval! „Külföldi utazás, nyaralás során bárkivel előfordulhat véletlen baleset vagy váratlan betegség, ezekben az esetekben döntő fontosságú, hogy milyen gyorsan kerülünk a megfelelő egészségügyi intézménybe. Mint ügyfeleink visszajelzéseiből is tudjuk, ebben óriási segítséget jelent az éjjel-nappal hívható asszisztencia szolgáltató” – hívta fel rá a figyelmet Kalmár László, az Europ Assistance Magyarországért is  felelős régiós vezetője. Az Europ Assistance Magyarország 2018-ban több mint 103 ezer esetben nyújtott segítséget valamilyen egészségügyi probléma miatt bajba került ügyfeleinek, ami az összes tavalyi segítségnyújtás több mint 52 százaléka. Tavaly összesen több mint 196 ezer esetben hívták a bajba jutottak az asszisztencia szolgáltatót, azaz naponta átlagosan 537 segítségnyújtás történt.  
Címkék: 

Járműakkumulátorok 1. rész - Akkumulátort csak szakeladótól, szakszerű beszereléssel

2019.07.07.
Az akkumulátor-vásárlás buktatói Az akkumulátor-vásárláson szinte minden autótulajdonos átesik, ráadásul a magyar járműpark átlagéletkorának növekedése az akkucserék számának növekedését hozza magával. A hagyományos ólom-savas akkumulátorok, ahogy nevükben is van (indítóakkumulátor), elsősorban a jármű indításáért felelősek, ugyanis járó motornál a generátor gondoskodik a jármű elektromos hálózatának ellátásáról és az akkumulátor töltéséről. Az emissziós előírások miatt megjelent Start-Stop rendszerekhez kifejlesztették az úgynevezett AGM akkumulátorokat, melyek a gyakori indítózást képesek elviselni, a töltőfeszültségük pedig nagyobb lehet, mint a hagyományos akkumulátoroké, így gyorsabban visszanyerhetik a következő indítást is lehetővé tevő töltöttségi szintet.     A 15-20 éves járműveknél az akkumulátor cseréje általában nem jelent nagy műszaki kihívást, a saruk lecsatlakoztatása, az akkumulátor kiszerelése, az új akkumulátor rögzítése és bekötése után csak az elektromos rendszerek újratanítása, beállítása marad hátra. Fontos, hogy a járműtípusnak megfelelő akkumulátort vásároljunk, ebben a kapacitás és az indítóáram adatai nyújtanak segítséget. A kapacitás Ah-ban mutatja, hogy mennyi töltést képes tárolni az akkumulátor, és az meddig tudja táplálni az autó elektromos rendszerét a generátor nélkül, míg az indítóáram azt mutatja meg, hogy indítózáskor mekkora áramerősséget tud leadni az akkumulátor. Az indítóáram megadásának több szabványa is van, ezért erre is ügyelni kell.     Fontos az akkumulátor működési elv szerinti típusa. Lehet hagyományos, EFB, GEL vagy AGM akkumulátor is a 10 év alatti járművekben, ezért már itt érdemes szakember és pontos adatbázis segítségét igénybe venni. Az akkumulátor kivezetéseinek elhelyezkedése és mérete is fontos kiválasztási szempont, ugyanis a beépítés sikeressége azon is múlik, hogy a vezetékek milyen saruelrendezéshez és akkumulátor mérethez vannak tervezve. Ha tisztában vagyunk a pontos típussal, még akkor dönthetünk úgy, hogy a szakműhelyre bízzuk a beszerzést és beépítést, ilyenkor legkisebb valamely hibának a kockázata. Ha mégis mi vásárolunk akkumulátort, akkor érdemes figyelni annak állapotára és agyártási idejére. Az ólom-savas akkumulátor a benne végbemenő kémiai folyamatok miatt hajlamos önkisülésre, ami azt jelenti, hogy magára hagyva folyamosan csökken a töltöttsége, míg le nem merül. Lemerüléskor (10,5 v alatt) az akkumulátor negatív töltésű lemezeire ólom-szulfát kristály rakódik le (másodlagos szulfátosodás), ami megmérgezi az akkumulátort. Töltéssel ennek egy része eltávolítható, de a szulfátmentesítési eljárás sikeressége függ attól, hogy mennyi ideje van lemerült állapotban az akkumulátor, illetve mennyi idő áll rendelkezésre a feltöltésre.     A szakszerű tárolást végző cégek folyamatosan karbantartják az akkumulátorokat, a raktárban csepptöltéssel nem engedik, hogy az akkumulátor mélymerülésbe menjen, így az autóba építve hosszabb élettartam érhető el. Ezek után Ön szerint megéri a nagy élelmiszerboltok polcairól venni olyan akciós akkumulátorokat, amiken már több milliméter vastag por ül? Könnyen következtethetünk, hogy az új akkumulátor milyen állapotban van, elég csak egy multiméter hozzá: nyugalmi állapotban 12,6 V alatti feszültséget mérve jobb, ha nem vesszük meg az akkumulátort, ugyanis ez arra utal, hogy nem volt megfelelően karban tartva az értékesítésig.     Az akkumulátor legnagyobb ellensége Az akkumulátorok a hiedelmekkel ellentétben nem télen mennek tönkre, hanem a nyári melegben. A téli indítási probléma már a korábbi tönkremenetel eredménye, csak azért télen, az első hideg reggel tapasztaljuk a problémát, mert a téli hidegindításkor nehezebben indul a motor.   Folytatjuk  

Álcázva tesztelik az új Jaguar F-Type-ot

2019.07.07.
Nyílt titok, hogy a Jaguar-Land Rover csoport fejlesztői központot üzemeltet a Nordschleife mellett, így viszonylag gyakran bukkannak fel tesztautóik Európa leghíresebb, és legnehezebb versenypályájáján vagy annak környékén. Most éppen a Jaguar F-Type sportautó következő generációját kapták lencsevégre, mind kupé, mind kabrió változatban. Persze egyelőre mind a két fejlesztői autó álcázva körözött a versenypályán, de az már most látszik, hogy egy modernebb, és jóval morcosabb autóval készülnek a britek. Lejjebb kerültek a fényszórók, és az I-Pace-hez hasonló nagy hűtőrács erősíti az autó orrát. Hátrébb haladva már felismerhetőek az előd vonalai, noha egy álcázott autónál még semmiben sem lehetünk biztosak. Míg az egyik álcázott tesztautón négy, addig a másikon egyetlen középre vezetett kipufogóvég van. Egy biztos: a hanghatások alapján egyik sem teljesen elektromos. Legalábbis egyelőre. Az új F-Type generáció már jövőre bemutatkozhat, noha piaci bevezetése csak 2021-re várható.

Az autógyártás a motorja a magyar ipari növekedésnek

2019.07.07.
Az uniós konvergencia index szerint is jól teljesítenek a V4-ek, erősebben nő a GDP-jük, mint a fejlettebb országoké, de még mindig nem eléggé. Ahogy a fogyasztásban is le van maradva a régió – jegyezte meg a szakember. A növekedésben a nagyobb hozzáadott értéknek kellene egyre jelentősebb szerepet játszania, ami például a kutatásfejlesztésben, a kereskedelemben, turizmusban jelentkezik, miközben a magyarországi autógyártás elsősorban összeszerelő tevékenység – mutatott rá Csath Magdolna. Hozzátette: a közepes fejlettség csapdájából – ami azt jelenti, hogy hosszabb távon sem sikerül érdemben csökkenteni a fejlett országokhoz képest a lemaradást – a struktúraváltás lehet a kiút.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója