Szakértők szerint jelentős előrelépést hozhat az elektromos autózásban az állami támogatás - folytatás

2016.09.25.
A jelenleg forgalomban lévő tisztán elektromos autók névleges hatótávolsága átlagosan 150-200 kilométer, ezekkel a forgalmi viszonyoktól függően egy töltéssel 120-150 kilométert lehet megtenni. Ungár János elmondta: jövőre több nagy autógyártó dob piacra 300 kilométer körüli névleges hatótávolságú, nem felső kategóriás, tisztán elektromosautókat. Emellett szakértői vélemények szerint körülbelül 2020-ra jelentősen csökken majd az akkumulátorok, így az elektromos autók ára, tehát versenyképesek lehetnek a hagyományos autókkal. Az elektromos autózásban élen járó országok közül a legjobb a helyzet Norvégiában, ahol ma 2,6 millió személyautó és kishaszongépjármű van, ebből csaknem százezer a tisztán elektromos jármű és mintegy 30 ezer a plug-in hibrid, tehát a környezetkímélő autók aránya 5 százalék. Németországban 2020-ra szeretnék elérni az 1,5 százalékos arányt, ehhez idén nyáron jelentős új pénzügyi ösztönzőket vezettek be - jelezte a szövetség elnöke. Ma Magyarországon csaknem 100 nyilvános, bárki által használható töltőoszlop van, döntő többségük Budapesten. A 15 ezer lakosnál nagyobb településeknek már meghirdették a pályázatot, összesen 500 töltőoszlopon 1000 töltőpont kialakításához kaphatnak támogatást, ezek várhatóan a jövő év végére elkészülnek. Emellett kormányzati program készül arra, hogy a hazai fő közlekedési útvonalakon 50 kilométerenként legyenek nagy teljesítményű villámtöltők. Az elektromos autók töltése jelenleg ingyenes, előkészítés alatt vannak a jogszabályi keretek a fizetőssé váló tankoláshoz - mondta el Ungár János. Ebben az évben augusztusig a Nissan 87 tisztán elektromos járművet értékesített Magyarországon. Ez kettővel több, mint a teljes tavalyi eladás, és további növekedést várnak a hátralévő 4 hónapban. Az MTI-hez eljuttatott közleményük szerint a Nissan magyarországi központja úgy döntött, hogy a bejelentett 1,5 millió forint támogatást megtoldja 600 ezer forinttal, így a Nissan LEAF 2,1 millió forint kedvezménnyel vásárolható meg. Közölték az is, hogy a Nissan 2010 óta összesen több mint 250 ezer tisztán elektromos gépjárművet értékesített és mintegy 5 milliárd eurót fektetett be az elektromos mobilitás projektbe. A Volkswagen elektromos járműveiből 46-ot értékesítettek az idén augusztus közepéig Magyarországon. Vérten Sándor, a konszern márkáit Magyarországon forgalmazó Porsche Hungaria kommunikációs igazgatója az MTI-vel közölte, hogy a beérkezett megrendelések és az ösztönzők hatására ez a szám az év végéig megduplázódhat. Megjegyezte: a cég a tisztán elektromos autók mellett emellett forgalmaz Audi és Volkswagen hibrid meghajtású gépkocsikat is.
Címkék: 

Pont nélkül zárta a második kínai futamot Michelisz

2016.09.25.
„Nehéz megemészteni, ha a verseny több mint 90 százalékában vezetsz, mégsem tudsz nyerni. De a második helynek örülnünk kell, mert ezzel így is többet értünk el, mint amire itt számíthattunk” – nyilatkozta a nyitó futam leintése után Michelisz Norbert. A Fő futamon az időmérőn elért kilencedik helyéről indult, a rajtnál azonban a 14. pozícióból jól rajtoló Tiago Monteiro megelőzte őt. A második körben aztán Tom Coronel is elment mellette, így ekkor már a 11. helyen haladt csak, amiért már nem osztanak pontot. A harmadik körben a 60 kilóval könnyebb Ladát vezető Hugo Valente is keményen támadta már Norbit, aki azonban a következő körben magára talált: kicsit lerázta a franciát és visszazárkózott az előtte haladó Coronelre. Közben Tiago Monteiro jól hajtotta a Hondát, Tom Chiltont is megelőzte, így már a nyolcadik volt. Michelisz Norbert számára sok izgalmat ezután nem hozott a sanghaji Fő futam, előtte és mögötte is több mint egy másodpercre voltak a riválisok, így a 11. helyen hozta be a Hondát. Miután Yvan Muller a Nyitó futamos harmadik hely után ezúttal második lett Kínában, Monteirónak minimális esélye maradt csak a világbajnoki második hely megszerzésére, így a hondások számára a csapaton belüli erősorrend felállítása maradhat a legfontosabb kérdés az utolsó, katari hétvégére.

Halálos baleset okozása miatt emelhetnek vádat

2016.09.25.
  A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. június 14-én 15 óra 30 perc körül a pécsi Állomás utcában lévő vasúti átjáróban egy személyautó nagy sebességgel haladva elütötte az előtte keresztirányba áthaladó gyalogost. A balesethez kiérkező mentők a 42 éves gyalogos férfi életét nem tudták megmenteni, ő a helyszínen meghalt.   A személygépkocsit vezető 38 éves pécsi férfi ellen halálos közúti baleset okozása miatt indult eljárás. A nyomozást a rendőrök a napokban lezárták, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldték az ügyészségnek.

Michelisz 2. lett az első kínai futamon

2016.09.25.
A Hondák dolgát Kínában elsősorban két dolog nehezítette: a Nürburgringet nem számolva a szezon leghosszabb, 1,1 kilométer hosszú egyenese, illetve a 60 kilós büntetősúly, miközben a Volvo, Lada, Chevrolet hármas a gyári minimumon futott.  A nyitó futamon Filippi gyengén rajtolt, Michelisz Norbert simán elment mellette, de a mögülük induló privát citroënes Tom Chilton igazi veszélyt jelentett, az első kanyarban fej-fej mellett csatáztak az első helyért, de Norbi volt a belső íven, így az élen tudott maradni. A második kör kezdetére Michelisz már 1,2 másodperces előnyt autózott ki az első helyen, de miután Filippi ütközött José María Lópezzel, az autója megállt az egyik kanyarban, ezért bejött a safety car. A biztonsági autó kiszállásakor Norbi nem hagyott esélyt Chiltonnak, és akárcsak a rajt után, elkezdte kiépíteni az előnyét az angollal szemben. Két kört tett meg a mezőny a safety car mögött, de ez hozzáadódott a versenytávhoz, így 14 kör helyett 16 körös lett a futam. Michelisz mögött Chiltonnal az élen vonatozás alakult ki: a kilencedik körben az angol és Tarquini összeértek, amit kihasználva Björk és Muller is elment mellettük. Ez Norbi számára nem volt jó hír, mert két gyors autó került mögé, amelyeket már nem tartott fel Chilton. Ekkor 3 másodperc volt Michelisz előnye, ezt kellett beosztania a hátralévő hét körre. A 12. körben már csak 1,5 másodperc volt Norbi előnye az egyenesekben szárnyaló Björk előtt. Egy körrel később a svéd már támadott az első helyért, és közben már Yvan Muller is megérkezett mögéjük. Norbi az övénél sokkal gyorsabb autókat védekezett le körökön keresztül. Az utolsó egyenesben Björk mindent egy lapra feltéve tudta megelőzni őt, miután összeért Norbival és leszedte a lökhárítóját. Közben még Mullerrel is csatáznia kellett Michelisznek, de a második helyet nagy bravúrral sikerült megvédenie. A Volvo ezzel az első futamgyőzelmét szerezte meg.

A Róbert Károly körút állapota indokolta a felújítást

2016.09.25.
A Róbert Károly körút 2017 nyarára komplex felújításon áteső, Árpád híd és Vágány utca közötti, közel két és fél kilométeres része harminchárom éve újult meg utoljára. Ez idő alatt az említett szakasz útszerkezete és az aszfalt természetesen jelentősen elhasználódott, rekonstrukciója halaszthatatlan. Ezért az elkezdődött rekonstrukciós munka során a felújított útvonal mintegy 40 százalékán, továbbá a feltárt rossz állapotú útalapok területén a teljes útpályaszerkezetet – azaz 60-65 centiméter mélyen a zúzottkő-, a beton- és az aszfaltréteget is – kicserélik. A komplex felújítás során természetesen nemcsak az útpályaszerkezetet újítják fel: Zöldsávval elválasztott, kétirányú kerékpárút épül az Angyalföldi utca és a Vágány utca között, a Róbert Károly körút déli oldalán. Felújítják a járdákat az Árpád híd és a Váci út között mindkét oldalon, a Váci út és a Vágány utca között a déli oldalon végig, valamint az északi oldal egyes szakaszain is. Átépítik az útszegélyeket és a kapubeállókat. Akadálymentesítik a gyalogátkelőhelyeket: a járdaszegélyek alacsonyabbak lesznek, hogy a kerekesszékkel, illetve a babakocsival közlekedők áthaladását könnyebbé tegyék. A járdaburkolatba a vakok és a gyengénlátók biztonsága érdekében figyelmeztető, úgynevezett taktilis köveket helyeznek el. A Róbert Károly körút és a Lehel utca csomópontjában felújítják a villamosvágányokat. A buszmegálló-öblök pályaszerkezetét bazaltbeton burkolatúra cserélik, a megállók aszfaltburkolatát megerősítik. Az építéssel érintett, áthelyezendő közvilágítási oszlopok helyett újak épülnek. Megújul a közvilágítás A biztonságos közlekedés érdekében kamerarendszert építenek ki. A szükséges közműfelújításokat is elvégzik. Megújul a hidak szerkezete, útburkolata, szigetelése. A hidakra új korlátot építenek, felújítják a lépcsőket, a lépcsőkorlátokat és kettős közúti vezetőkorlátot is építenek. A hidak alatt is felújítják a közvilágítási rendszert.

A Skoda beléphet az amerikai piacra

2016.09.25.
A Skoda nemrég levédette a fél modellpalettájának és a vRS almárkának a logóját az Amerikai Szabadalmi Hivatalban, amiből nem nehéz azt a következtetést levonni, hogy a csehek az amerikai piac meghódítására készülnek. A cseh gyártó a “Superb”, az "Octavia", a “Yeti”, és a “H-Tec” szavakat védette le, így sejthető, hogy ezekkel a típusokkal próbálna szerencsét a tengerentúlon. Jelenleg a Skoda márja a világ 102 országában kapható, de 2025-ig ezt a számot 120-ra akarják növelni, többek között Dél-Korea, Szingapúr, és Irán hozzáadásával a következő 12 hónapban. A Skodának jelenleg sem elektromos, sem hibrid autója nincs, de ez már nem lesz sokáig így, mivel a cseh márka is része a Volkswagen azon tervének, hogy a következő 10 évben 30 új villanyautót mutat be. Az első elektromos modell a Superb konnektoros hibrid változata lesz, de rögtön utána érkezik majd a tisztán elektromos új modell is. 2025-re már öt ilyen típusa lesz a cseh márkának.  
Címkék: 

Új alapmotort kap az Audi R8

2016.09.25.
A 2,9 literes V6-os turbómotor alapvetően ugyanaz az erőforrás, ami az új Porsche Panamerához is választható. A 90 fokos hengerszögű blokkot később az új RS4, RS5 és RS Q5 modellek is meg fogják kapni. A motor a KoVoMo moduláris motorcsaládba tartozik, ami az Audi és a Porsche közös fejlesztése. A turbós V6-ossal a régi 4,2 literes, 450 lóerős szívó V8-ast váltja az Audi. Azért kellett leváltani a pörgős és szép hangú erőforrást, mert nagyon drága lett volna az új károsanyag-kibocsátási előírásokhoz igazítani, és azokban az országokban (pl. Kína) sem volt előnyös a használata, ahol a gépjárműadó mértéke a kocsi hengerűrtartalmától függ. A Panamerában 440 lóerőt és 550 Nm-t ad le a motor, pedig igen alacsony, 0,4 bar-os turbónyomással dolgozik. A nyomás növelésével jelentősen lehet még emelni a teljesítményén, a sportos Audikban várhatóan 500 lóerőt ad majd le. A 2,9-es motor teljesen más, mint az Audi S4-ben nemrég bevezetett 3,0 literes V6-os turbó, például egy helyett két feltöltő lélegezteti, és a lökettérfogata is más.
Címkék: 

Tűzoltótechnikai képzés kezdődött Balatonföldváron

2016.09.24.
Dobson Tibor, a szervező Magyar Tűzoltó Szövetség (MTSZ) elnöke a kétnapos esemény megnyitóján azt mondta: szeretnék, ha a szakmai hétvége résztvevői olyan tudásra, tapasztalatra tennének szert, amivel hatékonyabban tudnak részt venni tüzek oltásában. Magyarországról, valamint a Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből és a Vajdaságból mintegy ötszáz tűzoltószervezet ezer képviselője érkezett a Balaton partjára, hogy kiállítók, gyártók, forgalmazók révén megismerhesse az elérhető legmodernebb tűzoltótechnikát, műszaki mentési megoldásokat - tette hozzá. A tűzoltó dandártábornok hangsúlyozta: a külhoni szervezetek meghívása az eggyüvé tartozás erősítése mellett azért fontos, mert közülük több olyan helyen működik, ahol még nem elég fejlett a tűzoltás és a műszaki mentés, így az általunk nyújtott segítség hasznos számukra. Azzal, hogy egy-egy terület biztonsága nő, legyen az Kárpátalja, Székelyföld, Vajdaság, vagy a Felvidék, ezzel az adott ország biztonsága is nő - fogalmazott. Fotó: Bodnár Boglárka/MTI Dobson Tibor a nem hivatásos tűzoltószervezetek jelentőségéről szólva elmondta, hogy Magyarországon mintegy ezer tűzoltóegyesület van, amelyből hétszáznak van lehetősége részt venni tűzoltási és műszaki mentési feladatok megoldásában. "A nem hivatásos tűzoltók munkájukkal a lakosság mintegy harmadának nyújtanak védelmet" - jelentette ki. Wéber Antal Somogy megyei katasztrófavédelmi igazgató úgy vélte, Magyarországon jó a nem hivatásos tűzoltók képzettsége, eszközeik megfelelnek a kor követelményeinek. A kormány komoly pályázati lehetőségeket biztosít e berendezések korszerűsítésére, az új eszközök használatának elsajátítására képzések, vizsgák szolgálnak. Jamrik Péter, a Balaton Fejlesztési Tanács közbiztonsági testületének elnöke arról szólt, hogy a balatoni régióban igen erős együttműködés van a közbiztonságért és vízbiztonságért működő szervezetek között. A rendőrség, a katasztrófavédelem, a vízimentők, a mentőszolgálat, a meteorológiai szolgálat és az őket támogatók együttműködési programot alakítottak ki, amelynek köszönhetően kevesebb a baleset a Balatonnál - jegyezte meg. Zsukovszky Miklós, a Kárpátaljai Református Egyház Beregi Egyházmegyéjének esperese elmondta: tiszai árvizek hatására 2005-ben alakította meg a Derceni Egyházi Önkéntes Tűzoltóságot, hogy segítsen emberek mentésében, katasztrófahelyzetek felszámolásában. Hangsúlyozta, megítélése szerint a Magyarországról is támogatott szervezetre azért is nagy szükség van, mert az anyagi gondokkal küszködő Ukrajnában nem jut elegendő forrás az állami tűzoltóság eszközeinek fejlesztésére. Kitért rá, fontos lenne, hogy minél több nem hivatásos tűzoltóság segítse a hivatásosokat. Az MTSZ szakmai napjainak részvevői megismerkedhetnek drónok tűzoltásban történő alkalmazásával, a légzsákok hatásával, azok hatástalanításával, gépjárművek mentéséhez használt feszítő-vágó berendezésekkel. A programok között van füsttel telt helyiségből való mentés, vízköddel oltó tűzcsaprendszer alkalmazása, és Nagy Zoltán látássérült önkéntes tűzoltónak köszönhetően olyan gyakorlatok, amelyeken a tűzoltók a vaksötét helyeken való tájékozódást, mentést tanulhatják meg. Forrás: MTI

Tóbiás és Balambér – Indul a labdajáték

2016.09.24.
Tóbiás és Balambér kedvenc labdajátéka a foci Tóbiásnak és Balambérnak remek ötlete támadt! Mivel hétvégén Édesanya elviszi őket a parkba, megbeszélték a barátaikkal, hogy tartsanak velük, és focizzanak egy nagyot a szabad levegőn. Mikor eljött a vasárnap, a kiskutyák izgatottan fogyasztották ebédjüket, hiszen tudták, utána találkoznak a barátaikkal és indul a nagy labdajáték. Ebéd után segítettek Édesanyának lepakolni az asztalt, majd bementek a szobájukba átöltözni. Kedvenc mezüket vették fel, Tóbiás pedig odaadta lábszárvédőjét kisöccsének, hogy megvédje lábát, ha véletlen valaki megrúgná. Előkeresték focilabdájukat is, majd szóltak Édesanyának, hogy indulásra készen állnak. Édesanya addigra elkészített fiacskáinak egy-egy szendvicset is, és a kulacsukba vizet is öntött, nehogy kiszáradjanak a sok mozgás közben. - Rendben, indulhatunk! – mondta Édesanya, miután mindent bepakoltak a hátizsákba. - Balambér, a labdát út közben ne pattogtasd, mert kigurulhat az útra, és az veszélyes! – intette óvatosságra kicsinyét Édesanya. - Figyelni fogok, a kezemben erősen fogom a labdát végig – mondta szófogadón Balambér. Focizni jó! A park előtt találkoztak barátaikkal, akik már mind ott várták Tóbiást és Balambért. Velük már teljes volt a csapat, elindultak a parkban lévő nagy zöld területre, ami kiválóan alkalmas focizni. Egy baj volt csak: - De nincs kapu! Most mihez kezdünk? – kérdezte szomorúan Balambér. - Hát csinálunk magunknak! – mondta Bendegúz, Tóbiásék egyik barátja. – Ugye ti is hoztatok kulacsot? - Persze, nálunk is van – mondták a többiek kórusban. - Akkor kérlek, adjatok 4 kulacsot. Ezekkel jelöljük ki a két kapu széleit. A közöttük lévő területre kell berúgni a labdát. Jó lesz így? - Ez szuper ötlet! – lelkendezett a kis csapat. Focizni nem csak jó időben lehet Miután kijelölték a pályát, kialakították a két csapatot, majd kezdetét vette a rangadó. A gyerekek ügyesen cseleztek és passzolták csapattársuknak a labdát. Balambér volt a legfiatalabb közülük, ő most játszott először csapatban. Ezelőtt csak otthon gyakorolt és néha a szüleivel játszottak. Most ügyesen futott a labdával, egyszer azonban elmérte a rúgást: túl erősen rúgott a labdába, ami így kigurult a járókelők közé. Ott viszont kicsit lejtett az út, így a labda megindult az utcára, ahol már forgalom is volt. Édesanya odakiáltott fiacskájának, aki azonnal futásnak eredt, hogy visszahozza a labdát: - Lassan, Balambér, ne rohanj ki az útra, még elüt egy autó! - Jaj, igaz! – torpant meg Balambér a járdán. – Milyen buta vagyok, hogy majdnem kiszaladtam az útra! - Szerencsére nem történt baj, most pedig jól megjegyzed, és így legközelebb sem fordul elő – nyugtatta meg csemetéjét Édesanya, aki már utolérte Balambért. Kézen fogta fiacskáját, körülnéztek, majd együtt mentek ki az útestre, hogy visszavigyék a labdát és folytatódjon a játszma. Amikor visszaértek, rögtön játékba lendültek és majdnem sötétedésig játszottak. A játék végére mindenki jól elfáradt, pihegve ültek le a padra, hogy megegyék a szendvicseket, amiket szüleik pakoltak nekik az útra. Ezután elköszöntek egymástól és hazaindultak. Foci a családdal A fociban az a legjobb, hogy jóidőben kint, rossz időben pedig bent is tudtok játszani. Ráadásul passzolgatni akkor is tudtok egymásnak, ha csak ketten vagytok, négyen pedig már csapatban is játszhattok, de akár az egész osztály is beszállhat a játékba. Otthon a szülőkkel is remek csapatot alakíthattok ki, sőt, családi rangadót is szervezhettek. Játsszatok kedvetekre! Neked is tetszett Tóbiás és Balambér kalandja? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója