Ilyen egy alap Ioniq 5 – Hyundai Ioniq 5 84 kWh RWD teszt

2025.02.15.
Eddig sajnos teljesen kimaradt nekem az Ioniq 5 élmény, pedig a 2021-ben bemutatott modell már a ráncfelvarrásánál tart. Ez volt a Hyundai első modellje, ami behozta a Parametric Pixel formavilágot és végleg megreformálta a Hyundai modellek hangulatát és küllemét. Emlékszem, ahogy leesett álakkal kapcsolgattunk a fotói között, amikor bemutatkozott, és igazából ezt az élményt három évvel a bemutatkozása után is hozza – ez a közönség visszajelzése is. Arra is emlékszem, hogy bemutatkozásakor még nem igazán tudtuk besorolni egyetlen kategóriába sem. Az első fotók alapján nem gondoltuk, hogy ez egy 4,6 méter hosszú autó, ami arányai alapján kompakt, ám a körbefuttatott, propeller mintás műanyagozás és az emelt hasmagasság alapján lehetett volna crossover is. Ma már tudjuk, hogy így néz ki egy kompakt a villanyos korszakban, de a kereken 3 méter hosszú tengelytávjának, és a sarkokba szorított kerekeinek köszönhetően az utastér mérete egyszerűen egy kategóriával feljebb mutat. Oké, hogy széltében is szellős, de a hátsó lábtér valami döbbenetesen nagy. Ráadásul dönthető, tologatható is a hátsó üléssor, ami szintén szokatlan a szegmensben, pedig az Ioniq 5-höz alapáron jár. Az egyetlen kritika a széles küszöböt érheti, amitől egyel nehézkesebb a ki-beszállás, illetve a csomagtartót, amiből erősen lecsap a kupésított far – egy nagyobbacska IKEA láda is csak eldöntve fér be és a babakocsi is passzentos hosszában. Van viszont dedikált hely a töltőkábeleknek a padló alatt, és szinten pozitív, hogy a facelift során egy új gombsor került a középkonzolra a fűtési és parkolási segéd funkcióknak. Durva, hogy mai fejjel már nem hat furcsának a nappaliszerű kabin, a lapos ülőhelyzet a padlólemezbe lévő akkumulátor miatt, és a műszerfallal össze nem érő középkonzol sem. Merészen meghúzott, gömbölyű formák és modern kárpitok - mára ez lett az alapvetés a villanyautózásban, de 2021-ben, amikor az Ioniq 5 megjelent, még alig hittünk a szemünknek. Ez nem jelenti azt, hogy 2025-re bármennyit is öregedett volna ez a kabin. Ez még mindig egy rendkívül barátságos, igazi koreai utastér, amiben jó létezni, többek között a világos színei és praktikus megoldásai miatt is. Úristen, hosszú percekig el lehet veszni a formavilágában. Ilyen éleket, hegyes lemezeket egyszerűen nem találni sehol máshol – és ehhez szerencsére a facelift során is csak óvatosan nyúltak hozzá. Ízlés kérdése, hogy jó irányba változtak-e az immáron hangsúlyosabb, ezüst  bajusz formás lökhárítók, de a lényegi részeket, így a harsányan meghúzott vízszintes vonalakat, és a retrowave lámpatesteket is meghagyták. Nagyobb lett a hátsó szárny és újak az aerofelnik is. Állítólag újítás a hátsó ablaktörlő is, ami mindenképp hasznos. A sportos vonalra nagyon ráfeküdt a Hyundai, így a valódi N modell mellé most befutott egy N-Line felszereltség is – Japánban meg már DK, azaz Drift King változat is van, miután Keiichi Tsuchiya rájött, hogy mekkora móka villannyal keresztben autózni. A lényegi változást a padlóban kell keresni. Ott ugyanis egy 84 kWh-s akkumulátor váltotta a korábbi 77,4 kWh-sat. Ez nyilván többlet súly, de még így is épp 2 tonna alatt tudott maradni a mi hátsókerekes tesztautónk. Megnyugtató, 436 km-es hatótáv várt rám, amikor átvettem a tesztautót teljesen feltöltött akkumulátorral. Ez már akkora hatótáv, ami egy téli, kisbabás, mozgalmas hetet is bőven lehoz úgy, hogy még marad hatótávunk, ráadásul akár 350 kW-tal vissza is tölthető. Végül nálam 18,6 kWh/100 km-es fogyasztás jött ki, pedig tényleg nem spóroltam a 228 lóerős teljesítménnyel és a fűtéssel sem a fagypont közeli hidegben. Rendkívül könnyedén gurul ki, de ha akarjuk, akár egypedálos üzemmódban is használhatjuk. A forgalom tempójánál sokkal dinamikusabban tud gyorsítani és lassítani is, ezért olyan gyorsan érhetünk a célállomásra, amilyen tempót nem szégyellünk. Ficánkol, él a kezünkben. Az Ioniq 5 nem csak egy újabb villanyautó. Ez egy villanyautó, amit kifejezetten élvezetes vezetni. Jól súlyozott a kormányzás, a pedálok ott fognak, ahol kell, a hátsókerékhajtás pedig ad a mozgásának egy extra játékosságot. Már csak tömegének köszönhetően is nagyautós a futómű komfort, ugyanakkor a hátul ülők gyakran panaszkodtak a kemény csillapításra hátul. Könnyű vágyni az Ioniq 5-re. Semmihez sem hasonlító cyberpunk külső – ez kevésbé elhanyagolható tényező, mint gondolnánk – , irtó tágas kabin, és játékos vezethetőség. Gondolnád a képek és a tapasztalatok alapján, hogy ez egy teljesen alap felszereltségű autó? Azon kívül, hogy kapott egy látványos gyöngyházfényt, minden mást alapáron tud. Nem lehet belekötni. Egyszerűen összhangban van önmagával. Az Ioniq 5 még 2025-ben is egy remek koncepció, ami feltűnősködő, csilli-villi részletek nélkül is hozza azt a futurisztikus élményt, amit elvárunk egy villanyautótól. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

F1: Története legnagyobb főszponzori szerződését kötötte meg a Williams

2025.02.15.
A tradicionális brit csapat kedden közleményben jelentette be, hogy a március 16-i szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon már Atlassian Williams Racing néven vesz majd részt. A csapat a szponzori megállapodás pontos időtartamáról és pénzügyi részleteiről nem számolt be. A története során hét egyéni és kilenc konstruktőri világbajnoki címet, valamint 114 F1-es futamot megnyert istálló az elmúlt évek sikertelensége után újra az élmezőnybe tör, ehhez a közlemény megfogalmazása szerint a legjobb partnert sikerült megtalálnia. A Williams versenyautóit az idén a spanyol Carlos Sainz Jr. és a thaiföldi Alexander Albon vezeti majd. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Gyári tuningot kapott a Toyota 21 éve gyártásban lévő furgonja

2025.02.15.
A Toyota 2011-ben szüntette meg a Hiace haszonjármű értékesítését Európában, az utolsó, nálunk is kapható generáció a negyedik volt, amelyet még 1989-ben mutattak be, de több modellfrissítéssel bő két évtizeden át versenyképes maradt a konkurenciával szemben. A furgon története azonban nem állt meg a negyedik generációval, Ázsiában, Afrikában, Dél-Amerikában és Ausztráliában a 2004-ben bemutatott ötödik (H200) és a 2019-ben bemutatott hatodik nemzedék (H300) is elterjedt furgonnak számít, igaz, utóbbit Japánban nem árulják. A H300 érkezésével a H200 értékesítése nem állt le, a doboz formájú kisteherautó népszerűsége több mint két évtizede töretlen: az utcakép része Japántól Thaiföldön át egészen Dél-Afrikáig. Számtalan változatban és konfigurációban kapható, azonban a legtipikusabb változatai közé a lemezelt oldalú, ablak nélküli furgonok és az üléssel telerakott minibuszok tartoznak magas tetővel. Nem kevesebb mint hatféle néven (Toyota Hiace, Toyota Commuter, Toyota RegiusAce, Toyota Quantum, Toyota Ventury, Mazda Bongo), kétféle tengelytávval és tetőmagassággal, hétféle motorral (két benzinessel és öt dízellel), háromféle váltóval, valamint hátsó- és összkerékhajtással is meg lehet megvásárolni a H200-as Hiace-generációt, amely elterjedtsége okán már popkulturális ikonná vált Kelet-Ázsiában. Számos rajongói klubba tömörülnek a hívei, akik között nem kevesen módosítják, reszelgetik is a saját furgonjukat. Természetesen a H200 legnagyobb rajongótábora Japánban van, és mivel alapvetően egy hátsókerék-hajtású járműről van szó, még olyanok is akadnak, akik driftelésre használják Hiace-üket. Az interneten sok erősen átalakított példányt találni, a leghíresebb talán az, amelybe egy 600 lóerős Nissan GT-R motort építettek be. A rajongók népes közösségének köszönhetően bőven van kereslet Hiace-hez való, utólag felszerelhető tuningalkatrészek iránt is. Számtalan gyártó készít ilyeneket, egyik például az Essex CRS Japan, amely a divatos karosszériakészletektől kezdve az egyedi LED-es világításon és felfüggesztés-alkatrészeken át a belső díszítésekig és felnikig sok mindent kínál. A híres japán tuningmárka, a HKS szintén árul alkatrészeket a furgonhoz, még egy lefúvó szelepet is kifejlesztettek, amely kifejezetten a Hiace turbódízel motorjához való. Nemrég azonban a Toyota is rájött, hogy van üzlet a Hiace csinosításában, ezért a GR Parts részlege – amely arról ismert, hogy az olcsóbb Toyota-modelleket sportos ruhába öltözteti fel, és hogy a Gazoo Racing tápláléklánc legalján helyezkedik el a versenypályára optimalizált GRMN, a teljesítményorientált GR és a sportos külsejű és futóművű, de normál hajtásláncú GR Sport modellek fejlesztőrészlege alatt – nemrég a Hiace 2025-ös modellévű, legújabb változatához is készített nem is egy, hanem két optikai csomagot. A fő különbség közöttük az első lökhárító kiegészítőjének és az oldalsó szoknyáknak a kialakítása. A Version I-es készlet egy masszív, csavarral rögzíthető lökhárítóbetétet tartalmaz integrált LED-es ködlámpákkal és fémhatású alsó védőlemez-imitációval, amelyhez fellépőnek tűnő oldalsó szoknyák és GR logós, ralis stílusú sárfogó gumik tartoznak piros vagy fekete színben. Ezzel szemben a Version II. csomag a sportosságra helyezi a hangsúlyt az első lökhárítóhoz rögzített diszkrét szplitterrel és az oldalsó küszöbidomokkal. Az áldiffúzoros hátsó lökhárítóbetétek megegyeznek a két csomagnál, akárcsak a 15 colos könnyűfém keréktárcsák és GR-feliratos szelepsapkák és a GR-feliratos csavarokkal rögzített rendszámtáblakeretek. A GR Parts a Version I-es bodykitért 231 ezer jent (583 ezer forintot), a Version II-esért pedig 143 ezer jent (361 ezer forintot) kér. Ha a teljes készletet szeretné valaki, akkor a kerekekért és a fehér feliratos gumikért 242 ezer jent (611 ezer forintot), a sárfogó gumikért 33 ezer jent (83 ezer forint), a lopásvédett GR rendszámtábla-keretért pedig 15,5 ezer jent (39 ezer forint) kell még fizetnie. A GR Parts-tartozékok mellett a Hiace-tulajdonosok számos Modellista-csomag közül is választhatnak. A Toyota által 1987-ben alapított, optikai tuninggal foglalkozó vállalat Hiace-hez való karosszériakészletei az első lökhárítón hangsúlyosabb aero-elemeket tartalmaznak, amelyek matricakészlettel, hűtőrácson lévő fémdíszítésekkel, új felnikkel és vadabb látványt nyújtó sportkipufogókkal is kombinálhatók. Az utastér pedig fautánzatú díszítésekkel, LED-hangulatvilágítással, bőrülésekkel és olyan hasznos kiegészítőkkel is feljavítható, mint például a hordozható, felfújható alvómatrac vagy a tetőre szerelhető horgászbottartó. Sőt, a Modellista kényelmesebb gördülést biztosító lengéscsillapítókat és extra merevséget biztosító hátsó merevítőket is kínál a Hiace-hoz, de teljesítménynövelésre náluk nincs lehetőség. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A vadonatúj Superbhez már elérhető a plug-in-hibrid hajtáslánc is

2025.02.15.
A Superb negyedik generációjának limuzin változata immáron hálózatról tölthető hibrid hajtáslánccal is elérhető. A Superb limuzin PHEV modell hálózatról tölthető hibrid hajtásláncának második generációja egy 1.5 TSI, négyhengeres turbós benzinmotort (150 lóerő) ötvöz egy elektromos motorral. A két motor együttesen 204 lóerő rendszerteljesítményt biztosít, amelyet egy hatsebességes duplakuplungos váltó juttat az első kerekekre. A nagyfeszültségű akkumulátor, amelynek bruttó kapacitása 25,7 kWh, négy modulból áll, és a hátsó ülések alatt helyezkedik el. A váltóba egy háromfázisú állandó mágneses szinkron elektromos motor van beépítve, melyet egy tengelykapcsoló választ el a belső égésű motortól. Ez a motor önállóan is képes a jármű meghajtására, vagy együttműködhet a benzinmotorral. E-módban az elektromos motor önmagában 85 kW maximális teljesítményt és 330 Nm nyomatékot biztosít. Ez szolgál a belsőégésű motor indítására is, így helyettesíti a hagyományos generátort. A Superb limuzin PHEV modell háromféle konfigurációban tudja használni az 1.5 TSI benzinmotort és az elektromos motort a kiválasztott vezetési módtól függően. A Superb modellcsaládban elérhető standard vezetési módok (Eco, Comfort, Normál, Sport, Egyéni) mellett a Superb limuzin PHEV modell három további hibrid opciót kínál: E-mód, Hibrid mód és Sport mód. Nagy elektromos hatótávolság és rövid töltési idők Egy fali töltőkészülék vagy egy 11 kW-os maximális töltési teljesítményű AC töltőpont segítségével 2,5 óra alatt teljesen feltölthető 0-ról 100%-ra a Superb PHEV. A gyorsabb töltés érdekében az akkumulátor akár 50 kW-os egyenáramú gyorstöltést is támogat, így 26 perc alatt 10%-ról 80%-ra tölthető. Menet közben az akkumulátor folyamatosan töltődik a regeneratív fékezés által, amely lassításkor visszanyeri a mozgási energiát. A Superb limuzin PHEV több mint 120 kilométeres (WLTP) tisztán elektromos hatótávolságával kiválóan alkalmas a mindennapi közlekedéshez. A legújabb modellgeneráció újításai közé tartoznak a második generációs LED-Mátrix fényszórók, az újratervezett belső tér az intuitív kezelést biztosító Skoda Smart Dials vezérlőkkel, és a dizájn csomagokkal kibővített letisztult kínálati struktúra. A modell továbbfejlesztett biztonsági funkciókkal, fejlett segédrendszerekkel és széles hajtáslánc-kínálattal érkezik. A modellek értékesítése 2025.02.13-ai nappal indul, rögtön három felszereltségi szinten (Selection, L&K, SportLine), a kezdő változat 19.237.000 Ft kezdőáron lesz megrendelhető. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A drámaian szoros péntek után Elfyn Evans vezet a Svéd-ralin

2025.02.15.
Az FIA Rali-világbajnokság egyetlen tisztán havas ralija egy igazán fordulatos nappal kezdődött, ahol a hét havas-jeges gyorsasági teljesítése közben többször változott a vezető pilóta személye. A Toyota GR Yaris Rally1-gyel versenyző Evans adta meg a kezdeti tempót, és a déli szervizeléskor is vezetett, de ahogy a körülmények alakultak, úgy változott az élmezőny sorrendje is. Kacuta Takamoto az 5. szakaszon rövid időre az élre állt, mielőtt Evans azonnal válaszolt, és visszavette az első helyet. Aztán amikor besötétedett a Bäck gyorsasági szakaszon, Ott Tänak nagyon kemény tempót diktált, és megelőzte őket – csakhogy az utolsó Umeå Sprint gyorsaságin elvesztette az előnyét, mivel a kopott Hankook szöges gumik már nem nyújtottak megfelelő tapadást. Evans itt megragadta a lehetőséget, és a leggyorsabb időt autózva ismét az élre állt. Kacuta a meglepően erős tempójának köszönhetően mindössze 0,6 másodpercen belül maradt a vezető csapattársához képest, míg Tänak a harmadik helyre csúszott vissza, 2,5 másodperccel lemaradva az élről. „Nagyon szoros volt a mai nap. Néha jól jött nekünk, hogy az élen haladjunk, néha pedig nem. Ma reggel elég jó volt számunkra, de a tapadás még mindig elég változékony volt, és nehéz volt olvasni. A délután már nem volt olyan kegyes hozzánk, és az utolsó szakasz is eléggé zűrösnek tűnt, de az időnk így is jó volt. Ahhoz képest, hogy milyen volt, amikor a múltban elsőként kellett itt rajtolni, valószínűleg elégedettek lehetünk, hogy péntek után az élen állunk, de a különbségek nagyon kicsik, szóval meglátjuk, hogyan alakul a holnapi nap” – nyilatkozta Evans péntek este.   Adrien Fourmaux volt a délelőtt egyik kiemelkedő versenyzője, mivel két szakaszt is megnyert, és a második helyig jutott a Svéd-ralira alaposan felfrissített Hyundai i20 Rally1-gyel. Délután kissé megkopott a lendülete, de a francia így is a negyedik helyen zárta a napot, mindössze 5,4 másodperccel lemaradva a csapattársa, Tänak mögött. A legnagyobb időveszteséget az ötödik szakaszon – ugyanabban a trükkös kanyarban, ahol Kalle Rovanperä és Josh McErlean is kisodródott – egy lefulladás jelentette számára. A címvédő Thierry Neuville-nek frusztráló volt a péntek reggel, mivel komoly alulkormányzottsággal küzdött, de a nap folyamán megtalálta a ritmust és a megfelelő beállítást. Egy szakaszgyőzelem segített neki csökkenteni a hátrányt az összetettben, és végül mindössze 9,1 másodperccel lemaradva Evanshez képest, az ötödik helyen zárta a napot. A kétszeres világbajnok Kalle Rovanperä szokatlanul visszafogott tempót diktált Monte-Carlo után megint. Az ötödik gyorsasági szakaszon elkövetett hibája sem segített, a finn egyik szakaszon sem tudott az első háromba kerülni a Toyotával, és a záráskor 16,4 másodperccel volt lemaradva Neuville mögött. Mārtiņš Sesks az M-Sport csapatba való visszatérése során jó teljesítményt nyújtott, és a hetedik helyen végzett, két top3-as idővel. A lett csapattársa, McErlean, aki mindössze második Rally1-es indulását teljesítette, szintén kellemes csalódást jelentett, és a nyolcadik helyen fejezte be a napot a privát Ford Pumával. A Toyota finn újonc versenyzője, Sami Pajari eleinte erős tempót mutatott, de egy hóbuckával való ütközés közel egy percébe került, mivel a bal hátsó gumiabroncs is lejött a felniről. A kilencedik helyen áll, a top10-es a Montén még brillírozó, itt viszont lassú Grégoire Munster zárta. A szombati nap hét nagy átlagsebességű gyorsaságit tartalmaz, az össztáv 101,96 km lesz. Az állás péntek este: 1 Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR Yaris Rally1) 1h08m36.5s 2 Kacuta Takamoto/Aaron Johnston (Toyota GR Yaris Rally1) +0.6s 3 Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 N Rally1) +2.5s 4 Adrien Fourmaux/Alexandre Coria (Hyundai i20 N Rally1) +7.9s 5 Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1) +9.1s 6 Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR Yaris Rally1) +25.5s 7 Mārtiņš Sesks/Renārs Francis (Ford Puma Rally1) +43.6s 8 Josh McErlean/Eoin Treacy (Ford Puma Rally1) +1m02.6s 9 Sami Pajari/Marko Salminen (Toyota GR Yaris Rally1) +1m10.6s 10 Grégoire Munster/Louis Louka (Ford Puma Rally1) +1m22.5s   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Idén lassul a kínai járműexport növekedése

2025.02.15.
A becsült export lassulása ellentétben áll a kínai járműeladások idén várható enyhe növekedésével, mivel a kiterjesztett politikai ösztönzők várhatóan fellendítik az eladásokat a világ legnagyobb autópiacán. A szövetség nem közölt hajtásláncok szerinti bontást a becsült exportról, de elmondta, hogy az elektromos járművek (BEV) exportja tavaly 10 százalékkal csökkent, míg a plug-in hibrideké 190 százalékkal nőtt. A BEV-export tavaly 81 százalékot nőtt 2023-hoz képest, a plug-in hibridek (phev) exportja 48 százalékkal emelkedett. A gyengülés oka egyértelműen az Európai Unió által október végén a Kínában gyártott EV-kre bevezetett kiegészítő vámok hatása. Kína felszólította autógyártóit, hogy állítsák le a nagy beruházásokat a kínai gyártású EV-kre kivetett kiegészítő vámokat támogató európai országokban, jelentette a Reuters októberben. Eközben a kínai autógyártók az Európába irányuló plug-in hibrid modellek exportjára helyezik a hangsúlyt, hogy ellensúlyozzák a további EV-vámokat. Kína összes autópiaci eladása - a CAAM előrejelzése alapján - idén 4,7 százalékkal emelkedik a 2024-es 4,5 százalékos növekedést követően. A szövetség arra számít, hogy a tavalyi 36 százalékról 2025-re 24 százalékra lassul az EV-ket és a plug-in hibrideket is magában foglaló új energiahajtású járművek (NEV-k) értékesítésének növekedése. A CAAM tisztviselője, Xu Haidong szerint az autócsere-támogatások 2025-ig történő meghosszabbítása az egyik legnagyobb növekedésserkentő tényező, míg a gyenge belföldi kereslet, az éles verseny és a növekvő külső nyomás megrázó hatással lesz az autópiacra.   Kínában tavaly több mint 6,6 millió autó részesült állami támogatásban, amely akár 2800 dollárt is elérhetett, amennyiben az ügyfél NEV-modellt vett, és akár 2000 dollárt, amennyiben üzemanyag-hatékonyabb, belső égésű motorral hajtott járművet - derült ki a hivatalos adatokból.  

Ámokfutó BMW-st és taxist vett fel a fedélzeti kamera

2025.02.15.
A Bpiautósok olvasói küldték be az oldalra a videókat. Az első esetnél Budapestről Maglód felé haladva, a 31-es úton tartott olvasónk – a kamerás autó sofőrje -, amikor – pont a legveszélyesebb helyen – az M0-ás csomópontnál egy 5-ös BMW előzte meg a teljes sort senkivel és semmilyen KRESZ szabállyal nem törődve.   A felvétel második részében pedig egy Ford Focus taxi sofőrje gondolta úgy, hogy nem várja meg a következő zöldet, így az utolsó pillanatban, piroson, szemben a forgalommal sikerült neki tovább haladnia balra. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Rács mögé kerültek a műszaki vizsgaállomás korrupt munkatársai

2025.02.15.
A nyomozás adatai szerint a rétsági műszaki vizsgaállomás egyik vezető állású munkatársa és adminisztrátora 2023. december 4. és 2024. október 28. között kenőpénzeket fogadtak el ügyfeleiktől azért, hogy a rossz műszaki állapotú járműveik átmenjenek a műszaki vizsgán. Ennek érdekében változatos módszerekkel, például képszerkesztő program segítségével, újonnan vásárolt alkatrészek felszerelését követő lefényképezéssel, vagy másik ugyanolyan gépjármű lefényképezésével a vizsgára érkező járműveket a jogszabályoknak megfelelő állapotúnak igazolták le a közlekedési hatóság felé. Előfordult, hogy olyan autót is átengedtek, melynek a karosszéria több helyen olyan mértékben korrodálódott, hogy kilyukadt, biztonsági öveket nem lehetett becsatolni, a vezetőoldali ajtó ki volt kötve azért, hogy a közlekedés során ne nyíljon ki, a jobb első és hátsó világítás nem működött, a bal hátsó lámpa pedig be volt törve. A férfi és a nő bűntársa volt egy autókereskedő, aki az ügyfeleket közvetítette a műszaki vizsgaállomás felé, és maga is vitt gépjárműveket vizsgáztatni. A műszaki vizsgaállomás kiemelt ügyfele volt egy mikrobuszflottát üzemeltető cég, melynek ügyvezetője mikrobuszonként 75 ezer forintot adott át a vezető állású munkatársnak azért, hogy a cég 124 db műszakilag nem megfelelő állapotú gépjárműve átmenjen a műszaki vizsgán. A rendőrség a műszaki vizsgaállomás vezető állású munkavállalóját, az adminisztrátor nőt és az autókereskedőt, valamint a mikrobuszflottát üzemeltető cég ügyvezetőjét vesztegetés bűntettével gyanúsította meg, őrizetbe vették őket és kezdeményezték letartóztatásukat. A Balassagyarmati Járásbíróság nyomozási bírája - a főügyészségi indítvánnyal nagyrészben egyetértve - a bizonyítás meghiúsítása és megnehezítése megakadályozása, valamint a bűnismétlés veszélyére tekintettel elrendelte a három férfi gyanúsított letartóztatását, míg a nővel szemben házi őrizetet rendelt el. A döntéssel szemben az ügyész, a három gyanúsított férfi és a védőik fellebbezést jelentettek be, így az nem végleges. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A BYD megvetette a lábát a dél-koreai autópiacon

2025.02.15.
A hivatalos piacra lépést beharangozó sajtótájékoztatót a dél-koreai Incshon városában tartották meg, ahol felvázolták a kínai autóipari óriás jövőbeni terveit. A kínai szaksajtó tudósítása szerint elhangzott, hogy a BYD az idén három modellt vezet be a dél-koreai piacra: a BYD Atto 3-at, a BYD Sealt és a BYD Sealion 7-et. A BYD Atto 3 lesz az első elérhető autó. Már rendelhető is, a kiszállítások pedig február közepétől kezdődnek.  A bejelentés alig néhány nappal az után hangzott el, hogy az illetékes dél-koreai hatóságok megadták az Atto 3 forgalmazási engedélyét és a szükséges tanúsítványokat.   Az Atto 3 két változatban érkezik: a normál és az Atto 3 Plus verzióban. Mindkettő 60,48 kWh kapacitású lítium-vas-foszfát akkumulátorral van felszerelve. Normál körülmények között a hatótáv egy töltéssel 321 kilométer. Az akkumulátort húszról nyolcvan százalékra fél óra alatt lehet feltölteni. Az Atto 3 ára 31 ezer dél-koreai von,  átszámítva közel 7,5 millió forint. Érdekeségképpen: Kínában ugyanez az autó BYD Yuan Plus néven fut, és bázismodellje jóval olcsóbb: 119,8 ezer jüanba kerül, ami körülbelül 5,9 millió forintnak felel meg.  A BYD dél-koreai leányvállalata még az idei év első felében piacra dobja Dél-Koreában a Seal-t  és Sealion 7-et is. A BYD dél-koreai megjelenése fontos esemény, hiszen Dél-Korea igazi autóipari nagyhatalommá nőtte ki magát az elmúlt évtizedekben. A kínai óriás ottani terjeszkedését, sikereit és kudarcait árgus szemekkel fogják figyelni a nyugati autópiaci szereplők és szakpolitikusok. Kína legnagyobb autóipari vállalata, a BYD már közel tíz éve jelen van Dél-Koreában, de eddig csak elektromos targoncákat, buszokat és teherautókat forgalmazott. A vállalat hat hivatalos márkakereskedővel van jelen az országban, s azt tervezi, hogy 15 bemutatótermet és 11 szolgáltatóközpontot nyit a nagyobb városokban és régiókban, beleértve Szöul és Csedzsut, illetve áprilisban bemutatja személyautóit  a Szöuli Mobilitási Kiállításon.  
Címkék: 

A BMW két csodája – BMW X3 M50 xDrive teszt

2025.02.14.
Autós újságíróként sorban mennek alattunk az autók. Az egyik praktikus, a másik olcsó, a harmadik remek összhangban van önmagával, a negyedik pedig modern és futurisztikus. Aztán egyszer csak átülsz egy sorhatos tesztautóba és hirtelen megáll az idő. A rohanó hétköznapokból visszazuhansz az adott pillanatba. Csak te vagy és a harsányan, hangosan beröffenő hathengeres motor, ami épp most rázta meg a kasznit indításkor. Mit indításkor, az új BMW X3 M50 xDrive 3,0 literes, 381 lovas motorja minden egyes gázadáskor megrántja a bódét, mintha nem lenne holnap. Mélyről horkant, magasra forog, amikor elengeded a gázt, akkor pedig hatalmasat prüszköl a turbó. Ejjj, azért villanyos dinamika és modern technikai vívmányok ide vagy oda, csak ez az igazi! Újra éreztem a bizsergést a véremben, újra inspiráltnak, virgoncnak és vidámnak éreztem magam. Újra volt mit várni. Ugyanis, ahogy a BMW előadja az összkerekes SUV szakmát, az valami teljesen más. A fizikát meghazudtolóan könnyeddé és játékossá tudnak tenni még egy ekkora, 4,7 méter hosszú, 2,0 tonnás városi terepjárót is, annyira ügyesen hangolják, leginkább a hátsó tengelyre az xDrive-ot. Ez a BMW első csodája. Az új X3 M50 az a szint, amivel le tudod fárasztani magad egy szerpentinezés során. Tudod, amikor egy idő után az agyadba száll a gyomrod, egy kicsit leizzadsz és érzed, hogy a te határaid előbb meglettek, mint az autóé. Tud ez tovább is forogni, mint azt elsőre hitted, a head-up displayen csak úgy szöknek egymás felé a váltásjelző jelei. Tud ez még gyorsabban fordulni, és könnyed keresztben kifelé tolni a kanyar kijáraton, és a fék tud még nagyobbat harapni. Jó BMW-hez hűen ráadásul sosem panaszkodik, csak tűri és bírja, te meg nem győzöd elhinni, hogy milyen féktávja van. És milyen gyorsulása! Gyári adat szerint 4,6 másodperc alatt van 100-on. Könyörgöm! Oda már kell tapadás, de a vaskos, némileg negatívba döntött, szívdöglesztő fekete kerekek gondoskodnak erről. Persze, érzed a tömegét. Van némi tehetetlenség a viselkedésében, mondjuk a 3-ashoz viszonyítva. De így sem adja elő senki sem (vagy csak nagyon kevesen, üdv Porsche) ennyire élvezetesen az SUV szakmát. Félelmetes belegondolni, hogy mire lesz majd képes a valódi M-es modell, ez ugyanis csak az M Performance változat. Bár, van egy olyan érzésem, hogy az M50 lesz a kínálat legélhetőbb, legizgalmasabb modellje ezúttal is. Ha ezt sem igazán lehet hétköznapi körülmények között kiautózni, akkor mi értelme lehet a még vadabb, még hangosabb, még keményebb M modellnek? Ha már keménység, M Performance modellhez képest meglepően feszesre hangolták az X3 M50 futóművét. Főleg hátul tud nagyobbakat ütni Budapest kátyús utcáin, de még így is egy remek futómű.Ugyanígy megszokást igényel a hanggenerátor. Kívülről ugyanis hangosabb ez a hathengeres motor, mint belülről. Odabent szinte semmit se hallanánk, ha nem lenne benne az IconicSounds, ami mostanra oda fejlődött, hogy avatlan füleknek fel sem tűnne, hogy nem a motor valódi hangját halljuk. Magas fordulaton azért már szimulátoros a hangzás, de még így is élvezetes, ráadásul gáz elvételkor és váltáskor még vissza durrogásokat is imitál, amit a valóságban nem tesz. A BMW második csodája a játékos összkerékhajtás mellett, a fogyasztás. Ez a közel 400 lovas SUV tényleg tud 7,7 literes átlagokat produkálni városban, ahogy azt gyárilag ígérik, de még 7,5-ös átlagom is volt egy városon átkelés során. Ugyan meg van támogatva egy 48-voltos mild hybriddel, ami egy fokkal hamarabb leállítja a motort lassításkor és segít az észrevétlenül gyors újraindításban, de nem (csak) ezen múlik ez a hatékonyság. Ez a sokoldalúság mondatta velem, hogy a BMW jó úton jár az új X3-mal, megkérdőjelezhető külső dizájn és érezhetően egyszerűbb utastéri anyagok ide vagy oda. Egyébként így M50-ként, vörös színben meglepően remekül kiadta az X3 formája. Egy simára csiszolt szobor, ami tényleg átlépteti a jövőbe a bajorok egyik legsikeresebb és legrégibb modell szériáját. Eladja magát a körbevilágított vesékkel és morcos lámpatestekkel, még akkor is, ha a formai elemek itt-ott nem passzolnak egymáshoz. Az utastér körbefolyó hangulatvilágításáról nem is beszélve. Sok. Naná, hogy sok. Ahogy beülsz, sokkot kapsz. De épp ettől lesz életteli és emlékezetes ez a kabin, ami egyébként egy fokkal szűkebb, mint azt a külső méretekből gondolnánk. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója