ICDP sikeres kereskedői reakciók a megváltozott fogyasztói szokásokra VII. rész

2016.04.27.
Az előző részben tárgyalt – egyelőre csak a német Audinál alkalmazott – webchaten túl a gyártók megpróbálnak lépéseket tenni a vásárlók hatékonyabb megszólítása és bevonása érdekében. Fontos kérdés számukra, hogy az új gépjárművel kapcsolatos mindennemű információ megosztása kapcsán vajon milyen eszközök és lehetőségek érik el valóban a célcsoport ingerküszöbét? Néhány gyártó oldalán (a teljes vizsgált spektrum csupán egytizedénél mindkét szegmensben) össze lehet hasonlítani a kiválasztott jármű paramétereit más, hasonló kategóriájú márkáéval. A technikai jellemzők mellett olyan összehasonlítandó tulajdonságokat vonultatnak fel, mint például az erőátvitel, a CO2 kibocsátás vagy a lízing konstrukció. Az angliai oldalakon egyre elterjedtebb ez a lehetőség, és az autómárkák egyértelmű célja ezzel a vevők meggyőzése azáltal, hogy az összehasonlítás révén kihangsúlyozzák saját produktumuk minőségi jellemzőit, a látogatóra bízva ezáltal az előnyök felismerését, és ezáltal elősegítve a döntéseket a vásárlási folyamatban. Néhány fontos tulajdonság összehasonlítása elősegítheti a vásárló döntését (forrás: toyotaofnorthcharlotte.com) Vannak még ügyesen alkalmazott eszközök a gyártók által üzemeltetett oldalak kínálatában. Egy középkategóriás márka az Egyesült Királyságban például egy olyan értékelési rendszert vezetett be a honlapján, melyen keresztül a látogatók 10 kategóriában (pl.: kényelem, teljesítmény) 0-10 pont közt tudják súlyozni a preferenciáikat. A vásárló emellett saját kérdéseket is feltehet szöveges formában a konfigurálási folyamat során. Angliában a Land Rover pedig egy különleges marketing kampányt dolgozott ki, amit a honlapján is megosztott a leendő vásárlóival és a márka iránt rajongó benzingőzös autósokkal. A #Hibernot kifejezés a „hibernálás” (más olvasatban áttelel, téli álmot alszik) és a „nem” szavakból jött össze, és a kampány célja, hogy kinti szabadidős tevékenységekre ösztönözze a meglévő és leendő Land Rover tulajdonosokat… természetesen egy Land Rover bevonásával. A márka erre egy külön weboldalt is összerakott, amin keresztül több mint 300 különböző lehetőséget kínálnak, köztük még olyanokat is, mint például szabad ég alatti grillezés egy celebbel. #Hibernot kampány az Instagramon – a Land Rovernek bejött ez a húzás A kutatásban résztvevő ICDP szakembereknek nagyon tetszett ez a módszer, mely újabb, személyre szabott, az internet világából induló, de a tevékenységek megvalósulásán keresztül azon jóval túlmutató, élményekkel teli teret nyit a vásárlók bevonására. Mindezek a szofisztikált módszerek külön-külön ugyan csak néhány százalékkal járulnak hozzá a vásárlók online aktivitásának fokozásához, összességében azonban igen fontos szerepük van abban, hogy azt az érzést keltsék a márka iránt érdeklődő autósokban, hogy bármerre néznek, kedvencük mindenhol ott van. Kétségtelen tehát, hogy az online és offline jelenléten keresztül a vásárlás ösztönzésben is van szerepük, azonban a szakemberek egyöntetű véleménye szerint ennek hozzáadott értékét mérni, számszerűsíteni szinte lehetetlen. Most pedig nézzük meg, a weboldalak elérése mellett milyen további lehetőségei vannak egy autóipari szereplőnek is a célcsoport virtuális térben történő megszólítására? Az ICDP ezért ebben a kutatásában nemcsak a honlapok teljesítményét vizsgálta, hanem a közösségi média csatornákon való megjelenés hatékonyságát is górcső alá vette. Ezek közül elsősorban a Facebook, Youtube, és Twitter jelenlétet vizsgálták, hiszen ezek azok a legnépszerűbb közösség platformok, melyek világszerte óriási online adatforgalmat generálnak. A vizsgálat ez esetben arra irányult, mennyire precízen kapcsolódnak ezek a csatornák a gyártók weboldalaihoz, és milyen aktivitásokkal segítik elő a potenciális vásárlók megszólítását, bevonását és adott esetben a minden releváns információt tartalmazó, az internetes jelenlét gerincének számító weboldalra terelését. Egy autóipari szereplő számára is végtelen lehetőséget nyújt a közösségi média, megéri tehát foglalkozni vele Elsőként – a weboldalak vizsgálatához hasonlóan – az elemzők megnézték az ország specifikus közösségi média profilokat. Az eredmények azt bizonyították, hogy a gyártók legtöbbje foglalkozik ugyan ezzel a témával, de többen inkább csak „csinálgatják”, és a globális márka közösségi média jelenléte mögé bújnak ahelyett, hogy a jóval személyesebb helyi szintű megjelenésekkel operálnának. Ezzel együtt bizakodásra adhat okot, hogy az ország specifikus Facebook oldalak igen magas arányban, 83,3%-ban vannak jelen, a Twittert is 90%-ban használják, és csaknem az összes gyártónak van Youtube csatornája is. Azt természetesen mindegyikük tudja, hogy a weboldal elérhetőségét kötelező feltüntetni ezeken a platformokon is. Ezt meg is teszik, jellemzően az idővonal bal oldalán (az adott közösségi médium adta megjelenési lehetőségnek leginkább megfelelően). Második lépésként az ICDP arra volt kíváncsi, hogy a honlapokon milyen utalás van elhelyezve az alkalmazott közösségi médiára vonatkozóan. A szakemberek meglepő dolgokra lettek figyelmesek. Több helyen nem jó hivatkozás volt beállítva, nem egy esetben fordult elő, hogy a gombra kattintva ország-specifikus közösségi csatorna helyett a gyártó globális oldala nyílt meg. Az elemzés ugyanakkor egyértelműen igazolta, hogy a gyártók alkalmazzák a „social media” hivatkozásokat, elhelyezik a gombokat a honlapjaikon. A vizsgált márkák csupán 3,3%-ánál nem volt Facebook gomb, illetve 13,3%-uknál hiányzott a Twitter vagy a Youtube kattintási lehetőség. Ez arra enged következtetni, hogy az információszerzés online keresztkommunikációs lehetőségei, és a közösségi médiáról a honlapra történő átirányítás az ország-specifikus oldalakra igenis működik, kisebb fejlesztések, és újabb lehetőségek felkutatása azonban elengedhetetlenek a folyamatos fejlődéshez. Van egy pár lehetőség, melyekkel érdemes élni az online érvényesüléshez, de egyáltalán nem mindegy, hogy ezek milyen ügyesen vannak összedrótozva A következő részben tovább elemezzük az autógyártók közösségi média jelenlétét. Aki lemaradt volna, maratoni cikksorozatunk előző részeit ide, ide, ide, ide, ide és ide kattintva olvashatja.

Rendőrautó gázolt el egy 13 éves kislányt

2016.04.26.
A gázolás hétfő délután öt órakor történt Ausztriában, a Vorarlberg tartományban található Hörbranzban. A rendőr szolgálati autójával a település központja felé haladt, amikor védett útvonalon két fiatal lány haladt – írja az osztrák közszolgálati televízió honlapja, az orf.at. A fotó csak illusztráció. Forrás: orf.at A rendőr feltehetőleg figyelmetlen volt, a két lány közül az egyiket elcsapta. Azonnal kórházba szállította a sérültet, ahol megállapították, nincs nagyobb baj. A figyelmetlen rendőr ellen minden bizonnyal eljárás indul. 

Ellopták az NFW-937 rendszámú Ford Focust

2016.04.26.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: NFW-937 -Gyártmány: Ford -Típus: Focus -Kivitel: Kombi -Gyártási év: 2014 -Szín: abszintzöld -Lopás időpontja: 2016 április 21 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XIV. -Utca, házszám: Mogyoródi út 193

Közlekedik a család: Csongrád megyében Szilágyiék győztek

2016.04.26.
A „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedő megyei döntőjét a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága április 23-án egy szegedi bevásárlóközpont parkolójában rendezte meg. A versenyen induló 6 családnak először KRESZ-tesztet kellett megoldania, majd az ezt követő gyakorlati vetélkedő két részből tevődött össze. A felnőttek személyautóval vezetéstechnikai pályát, a legfiatalabbak kerékpáros akadálypályát teljesítettek. A megyei selejtezőt a szegedi Szilágyi család nyerte, így ők képviselik Csongrád megyét a budapesti döntőn június 18-19-én. A második helyet a ruzsai Vass család, a harmadikat a szegedi Szentesi család szerezte meg.

Újabb szigorítások lehetnek a feketetaxizás visszaszorítására

2016.04.26.
Az MTI azzal kapcsolatban kereste a tárcát, hogy az Uber személyszállító szolgáltatás ellen taxis szervezetek demonstráltak Budapesten. Az NFM leszögezte: a kormány kezdettől a szabályosan működő magyar taxisok mellett áll, mert legálisan végzik a tevékenységüket, betartják a személyi és műszaki feltételeket, és fizetnek adót. A fejlesztési tárca is arra törekszik, hogy Magyarországon mindenki egyenlő feltételek mellett folytathassa személyszállítási tevékenységét. Az előírásokat szándékosan figyelmen kívül hagyó és ezzel jogosulatlan versenyelőnyhöz jutó vállalkozásoknak nincs helyük a taxis szolgáltatások piacán - hangsúlyozta a minisztérium. Emlékeztettek: az elmúlt hónapokban korábban nem létező szigorú szankciók léptek életbe a feketepiaci taxizás visszaszorítása érdekében. A jogszabályi feltételek adottak a diszpécserszolgálati tevékenység engedély nélküli végzésének bírságolásához, a rendszám helyszíni elvételéhez is. A taxis tevékenységet szabályosan végző vállalkozásoknak az utasok kiszolgálását kényelmesebbé és gyorsabbá tevő infokommunikációs megoldások alkalmazásában van tennivalójuk - hívta fel a figyelmet az NFM.

Új üzemcsarnokot épít a FAG Debrecenben

2016.04.26.
A Schaeffler-csoport az ipari és autóipari ágazat egyik vezető integrált beszállítója. A motorhoz, sebességváltóhoz, alvázhoz gyártott precíziós komponensek és rendszerek, valamint az ipari felhasználásra gyártott gördülőcsapágyak és siklócsapágyak teszik a Schaeffler-csoportot a „Holnap mobilitásának” kulcsfontosságú szereplőjévé. Az 1999-ben alapított FAG Magyarország Ipari Kft. a mostani fejlesztéssel az elmúlt években kialakult gördülőcsapágyak iránti megnövekedett keresletre reagált.    Az új zöldmezős gyártócsarnokban gördülőcsapágyak készülnek majd a legmodernebb berendezések segítségével. A gyártási technológiák fejlesztése által a termelési volumen jelentősen, várhatóan akár 50%-al is növekedhet majd.    Németország hosszú évek óta hazánk kiemelt gazdasági partnere, amint nem pusztán a külkereskedelmi adatok bizonyítanak, hanem az a mintegy 6000 hazánkban működő német vállalat, amely 300 ezer magyar embernek ad munkát. 2015-ben Németország részesedése a magyar exportban 27,3%, míg az importban 26% volt.  

Az Audi kettős győzelme a „2016. Év Összkerékhajtású Autója” szavazáson

2016.04.26.
„A kettős győzelem a quattro hajtásrendszer és all-road modelljeink képességeinek sikertörténete, ami jól reprezentálja széleskörű off-road ismereteinket” – mondta dr. Stefan Knirsch, az AUDI AG igazgatótanácsának műszaki fejlesztésekért felelős tagja. Az ünnepelt Audi A4 allroad quattro utódjával a négykarikás márka a legfejlettebb ultra technológián alapuló új quattro hajtást a 2.0 TFSI motorral kombinálva állította sorozatgyártásba. Ezt az összkerékhajtást a hatékonyságra optimalizálták, ugyanakkor semmi kívánnivalót nem hagy maga után a vonóerő és a vezetési dinamika terén sem. Az autó kis fogyasztásával és tovább csökkentett szén-dioxid-kibocsátásával új standardokat állít fel a kategóriájában, különösen mindennapi vezetési körülmények között. Az „Év Összkerékhajtású Autója” szavazása tíz kategóriában történt, az Audi A4 allroad a szavazatok 17,4 százalékát kapta, míg az olvasók 10,6 százaléka választotta az Audi A6-ot.  

Ismét a Škoda a Jégkorong-világbajnokság főszponzora

2016.04.26.
A ŠKODA már az első, május 6-i mérkőzés előtt bemelegített az IIHF Jégkorong-világbajnokságra, látványos eseményekkel szórakoztatva a hokirajongókat. Ezek egyike április elején a szentpétervári jégkorongstadion újranyitási ünnepsége volt, amit a ŠKODA AUTO Russia támogatott. A Jubileumi Sportpalota Jégcsarnoka (Yubileyny Sports Palace Ice Arena) a VB két helyszínének egyike lesz, amely az átfogó felújítás után már új fényben ragyog. A megnyitó ünnepségen Oroszország és Norvégia nemzeti válogatottjai jó tempójú, barátságos mérkőzést játszottak egymással. A ŠKODA itt is közel volt a tűzhöz, hiszen az orosz importőr 2010 óta az orosz nemzeti jégkorong-válogatott hivatalos partnere.   Újabb pezsgő esemény volt Oroszországban, hogy a ŠKODA AUTO meghívta a „cool” sportág minden rajongóját egy nagy világbajnoki partira Szentpétervár szívébe. A hosszú járműparádén a cseh gyártó modelljei vonultak végig a Nyevszkij sugárúton – Oroszország egyik leghíresebb útján – át a Palota térre. A ŠKODA járművek mellett sok kiemelkedő jégkorongos személyiség is megjelent, többek között Alexander Judin, a 2002-es világbajnokság ezüstérmese, és Vladiszlav Kamenyev, Oroszország junior nemzeti válogatottjának kapitánya. A metropolisz lakói és a jéghokirajongók tömegei mindenütt éljenezték a parádét, ezzel téve teljessé a felejthetetlen eseményt. Mikor a menet végül megérkezett a szentpétervári Palota térre, a sportemberek és járművek felvonulását egy flash mobbal, egy mexikói hullámmal üdvözölték. A rendezvény végén a 2016-os IIHF Jégkorong-világbajnokságig tartó visszaszámolás jegyében sok ezer fehér léggömböt engedtek fel Szentpétervár egére. Az idei IIHF Jégkorong-világbajnokságon összesen 16 csapat küzd meg a címért. A május 6-i nyitómeccsen a Cseh Köztársaság és az orosz házigazda válogatottja mérkőznek meg egymással a moszkvai Jégpalotában. Az IIHF világbajnokság találkozóit ezen a helyszínen, és a szentpétervári Jubileumi Sportpalotában fogják megtartani.   Jéghoki, kerékpározás és az Olimpia: a ŠKODA nagy hangsúlyt fektet a sportok támogatására. A ŠKODA hagyományosan sok sportágban érintett, amelyek közül a jégkorong, a kerékpározás és a motorsport jelentik a cég szponzori stratégiájának legfontosabb pilléreit. A ŠKODA 1992 óta az IIHF Jégkorong-világbajnokság partnere. A 2015-ös csehországi IIHF világbajnokság idején ŠKODA logók díszítették a cseh, a szlovák és az amerikai nemzeti válogatottak mezét és sisakját. Továbbá, a ŠKODA a Jégkorong Bajnokok Ligáját (CHL) is hivatalos szponzorként támogatja, valamint több jégkorongcsapat partnere is. A márka 2012 óta aktívan részt vesz a jelen és a jövő sztárjainak támogatásában. A ŠKODA Junior Jégkorong Kupa lehetőséget kínál a tehetséges fiataloknak, hogy megmutassák képességeiket.

Bemutatkozott Ken Block legújabb versenyautója

2016.04.26.
Ken Block csapata, a Hoonigan Racing Division két Ford Focus RS RX versenyautót épített az idei a ralikrossz világbajnokságra, mégpedig a Ford gyári támogatásával. A kocsiról annyit már lehet tudni, hogy a négyhengeres turbómotorja 600 lóerős és 900 Nm nyomatékú. Ezt a brutális erőt egy hatfokozatú szekvenciális váltó továbbítja a négy kerék felé.   A jelentősen kiszélesített, szénszál karosszériás, teljesen kikönnyített jármű kevesebb mint 2 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra, ezzel még az F1-es autók sem tudnak lépést tartani. A Focusban természetesen az FIA által homologizált bukócső is van, és speciális alvázvédő lemez óvja a hajtást, a padlólemezt és a SLA futóművet a sérülésektől. A 17 colos felniken AVON versenygumik feszülnek, a négydugattyús féknyergeket a Brembo szállítja. A kocsi festéséhez a Hoonigan először vette igénybe egy művész, nevezetesen Felipe Pantone segítségét. A Focus RS RX premierje április 17-én, a portugáliai Montelegre városában lesz, ahol az első versenyét tartják az idei ralikrossz világbajnokságnak.

Hat németországi repülőtéren sztrájk miatt fennakadások lesznek szerdán

2016.04.26.
A szolgáltató szektor munkavállalóit képviselő ver.di szakszervezet szerdán repülőtéri dolgozókra is kiterjeszti a közalkalmazotti bértárgyaláson támasztott követeléseinek nyomatékot adó sztrájksorozatát.      A müncheni repülőtér is érintett. Fotó: Flughafen München A repülőterenként változó időtartamú munkabeszüntetés a csomagkezeléstől az utasokat a repülőgépek és a terminálok között szállító buszokig egy sor területet érint. Leginkább a tűzoltó szolgálatok munkatársainak sztrájkja hátráltatja majd a közlekedést, mert biztonsági okokból ügyeletes tűzoltók nélkül nem üzemelhet egy repülőtér. A legnagyobb németországi repülőtéren, Frankfurtban hajnali fél öttől délután háromig tart a sztrájk, Münchenben pedig egész nap. A legnagyobb német légitársaság, a Lufthansa számos belföldi és nemzetközi járatot törölt, köztük több Frankfurt és Budapest, illetve München és Budapest között közlekedő járatot. Az Air Berlin légitársaságnál is előfordulhatnak késések és járatkimaradások szerdán. A ver.di 6 százalékos béremelést követel a 2,14 millió közalkalmazottnak, és 12 hónapra akar megállapodni. Jelentős mértékű béremelési igényét azzal indokolja, hogy 30 milliárd eurós többlet halmozódott fel a szövetségi kormánynál, a tartományi kormányoknál és az önkormányzatoknál. A munkaadók kétéves bérmegállapodást ajánlanak, az idén 1 százalékos, jövőre 2 százalékos emeléssel. A bértárgyalás következő, harmadik fordulója csütörtökön kezdődik. MTI

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója