Működik a Keleti pályaudvar

2024.08.27.
Fotó: MÁV A Keleti pályaudvar előtt vasárnap este kisiklott a Claudiopolis nevű, Kolozsvárról érkező InterCity vonat öt személykocsija. Senki nem sérült meg, de a baleset a vasúti közlekedésben jelentős fennakadásokat okozott. A vasúttársaság most azt írta, a műszaki mentést már vasárnap éjszaka megkezdték, hétfőn kora délután az utolsó kisiklott kocsi beemelése is megtörtént. A műszaki mentés során végül sikerült mind az öt járművet emelőberendezésekkel visszahelyezni a sínekre, így nem volt szükség a vasúti daru bevetésére, illetve az ezzel járó felsővezeték-rendszer elbontására, ami a kárelhárítás idejét is meghosszabbította volna - tették hozzá. Már vasárnap késő estétől a MÁV mintegy száz munkatársa dolgozott a helyszínen, hogy mielőbb újraindulhasson a forgalom az ország egyik legfontosabb vasútállomásán - közölték. A helyreállítást követően kedd hajnaltól a hatvani, a miskolci, valamint az újszászi, a szolnoki, illetve a békéscsabai vonalon a vonatok nagy része a Keleti pályaudvarra érkezett, mert a Kőbánya-felső felé vezető három vágányon feloldották a korlátozásokat, majd a délelőtti órákban fokozatosan állt vissza a rend a hegyeshalmi és a pécsi vonalon is, miután a két ferencvárosi vágányon is megindulhatott a forgalom. Déltől már az eredeti közlekedési rend érvényes, pár perces késések még előfordulnak - áll a vasúttársaság közleményében. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Júliusban valakik nagyon rámentek a G-osztályra

2024.08.27.
Alapáron 50 millió forintnál drágább modellek (július/2024 összesen) Mercedes-Benz G-osztály 28/80 autó BMW 7 M 8/30 Audi RS6 Avant 4/25 autó Mercedes-Benz AMG GT 3/31 autó Audi RS7 Sportback 2/7 autó Mercedes-Benz GLS Maybach 1/19 autó Mercedes-Benz SL AMG 1/11 Aston Martin DB12 1/6 autó   Audi S8 1/5 autó Aston Martin Vantage 1/4 autó Bentley Bentayga 1/3 Ferrari Portofino 1/1 autó McLaren GT 1/1 autó (forrás: Datahouse)  

Kipattant az Audiból, és lefejelte a rendőrt – mindent rögzített a kamera (videóval)

2024.08.27.
A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állította azt a férfit, aki jogszerű eljárása közben támadt rá a hivatalos személyre. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján megállapított tényállás szerint 2024. július közepén gépkocsival egy Csongrád-Csanád vármegyei településen közlekedő nő a „STOP” táblát figyelmen kívül hagyta, és ezzel szabálysértést követett el. A cselekményt észlelő rendőrök intézkedést kezdeményeztek és közölték a nővel, hogy helyszíni bírságot szabnak ki vele szemben, majd adatainak ellenőrzésekor megállapították, hogy el van tiltva a járművezetéstől. Erre tekintettel – a járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt – elő akarták állítani a kapitányságra. Ezt a jármű utasa, egy középkorú férfi meg akarta akadályozni. A férfi kiabálva, indulatosan megindult a rendőrök felé, megállt közvetlenül az egyik hivatalos személy előtt, akit lefejelt. Ezt követően tovább szidalmazta és fenyegette a rendőröket. A nő végül önként beszállt a szolgálati autóba. A nyomozó ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a – közlekedési bűncselekmény és erőszakos bűncselekmények miatt korábban már kétszer elítélt – férfit, aki beismerte a cselekmény elkövetését. Az ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé az elkövetőt. Az ügyben a Makói Járásbíróság hivatalos személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétségének kísérlete miatt 2 év, végrehajtásában 4 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre és 450 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a férfit. Az ügyészség az ítéletet tudomásul vette, míg a terhelt és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést. A cselekményről a szolgálati autó fedélzeti kamerája rögzített felvételt, amely itt nézhető meg. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Hamarosan beindul a debreceni BMW-gyár első üzeme

2024.08.27.
Különböző új eljárások és rendszerek – például a villamosenergia-alapú hőtermelés (power-to-heat), a Heat Grid és az eRTO – alkalmazása révén a debreceni üzem lesz az első olyan festőüzem a BMW Group globális termelési hálózatában, amely teljes mértékben szakít a fosszilis tüzelőanyagok használatával. Az új debreceni járműgyár, ahol idén év végén beindul a próbagyártás, mintául szolgál a BMW iFACTORY elvein alapuló valamennyi jövőbeli üzem számára. Az új debreceni festőüzem óránként harminc karosszéria festésére képes a teljesen automatizált festési folyamat során. Ez a kapacitás a későbbiekben jelentősen növelhető. A technológia beüzemelését a BMW iX1 modellek bevonásával végzik el a szakemberek. A csúcstechnológiás rendszert a gyártóhálózaton belül meglévő szakértelem felhasználásával fejlesztették ki és tervezték meg. A festőüzemnek otthont adó 33 000 négyzetméter alapterületű, háromszintes épület bőséges munkaterületet biztosít a modern gyártáshoz. A villamosenergia-alapú hőtermelés jelentősen csökkenti a CO2-kibocsátást A villamosenergia-alapú hőtermelés elve alapvető fontosságú a debreceni festőüzem fosszilis tüzelőanyagok, például földgáz nélkül történő üzemeltetéséhez. A technológiai műveletekhez szükséges összes kemence és egyéb folyamat teljes egészében elektromos árammal fog működni, nem pedig földgázzal, ahogyan az korábban megszokott volt. Ez az elv jelentősen csökkenti a festőüzem szén-dioxid-kibocsátását, azzal együtt is, hogy a földgáz nélküli működés miatt az áramfogyasztás növekedni fog. Debrecenben a termeléshez szükséges, a gyár területén kívül megtermelt energia kizárólag megújuló energiaforrásokból származik majd. A „Heat Grid” projekt további tíz százalékos energiamegtakarítást jelent Az úgynevezett „Heat Grid” energiahatékonysági projekt már az új festőüzem tervezési szakaszában sikeresen megvalósult. Az innovatív koncepció több intézkedést ötvöz a hatékony energiavisszanyerés érdekében, így akár tíz százalékos további energiamegtakarítást tesz lehetővé. A projekt központi eleme egy nagyméretű, multivalens tároló kazán, amely összegyűjti a sűrítettlevegő-ellátásból, a szárítókemencékből és a hűtőrendszerekből származó hulladékhőt, hogy az a vízkör előmelegítésére újra használható legyen. A debreceni infrastruktúra további egyedülálló jellemzője, hogy a teljes rendszer mindössze 65°C vízellátási hőmérsékleten működik, szemben a korábbi létesítményekben jellemző 90-120°C-os hőmérséklettel. A forró vizet a festőüzem csarnokának szellőzőrendszerének ellátására használják, stabil körülményeket biztosítva a festőkabinokban, 22°C-os üzemi hőmérsékleten és 60-65 százalékos páratartalom mellett. Innovatív eRTO technológia a kiáramló levegő tisztítására Debrecen az innovatív eRTO-eljárásra támaszkodik majd a kiáramló levegő tisztításában. Az eRTO az „elektromos regeneratív termikus oxidáció” kifejezés rövidítése, egy olyan eljárás, amely 800-1000°C-os hőmérsékleten tisztítja meg a festőüzemből kiáramló levegőt, és a korábbiaktól eltérően kizárólag elektromos árammal működik. A tisztítási folyamat során a kiáramló levegő egy kerámiaágyon halad át, ahol az oldószermaradványok elégetése történik. Ehhez a levegőt rövid idő alatt magas hőmérsékletre kell hevíteni. A magas hővisszanyerési aránynak köszönhetően – a hőt hatékonyan visszatartja a rendszerben – az eRTO rendszer nagyon magas szintű energiahatékonyságot biztosít. Teljesen automatizált száraz leválasztás A BMW Group számos más gyárához hasonlóan az új debreceni festőüzem is modern, környezetbarát száraz leválasztási technológiát alkalmaz. A festékfelesleget, amely a festőkabinban nem tapad meg a karosszérián, kiszűrik és mészkőporral keverik össze. Ez jelentősen csökkenti a vízfogyasztást, és lehetővé teszi, hogy a festőkabin akár 90 százalékban keringetett levegővel működjön. Más szóval, 100 százalék helyett csak a levegő 10 százalékát kell párásítani és annak a hőmérsékletét szabályozni, ami jelentős energiamegtakarítást eredményez. Az eljárásnak köszönhetően a használt mészkőpor is visszavezethető az anyagkörforgásba, és újra felhasználható például a cementiparban, ahelyett, hogy azt szennyezett szennyvízként kellene ártalmatlanítani, mint a korábbi nedves leválasztási technológia esetében. Átfogó digitalizáció Az olyan innovatív technológiák mellett, mint a Heat Grid és az eRTO, az átfogó digitalizáció is hozzájárul az új debreceni festőüzem magas szintű hatékonyságához. Például teljesen automatizált, vezető nélküli AGV-k (Automated Guided Vehicles) szállítják a karosszériákat a megfelelő műveletekhez. Ezenkívül automatizált felületi ellenőrzést (Automated Surface Inspection, AOI) alkalmaznak, amely mesterséges intelligenciát használ a festés minőségének ellenőrzésére és az utólagos megmunkálást igénylő területek azonosítására. A festőüzem tervezése ugyancsak virtuálisan történt. Ez lehetővé tette a szerkezeti tervezés virtuális tesztelését a tényleges építés megkezdése előtt. A dolgozók előzetes képzését szintén virtuálisan tartották. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Hatalmasat nőtt a használtautó-piac

2024.08.27.
„A Datahouse adatai szerint júliusban 81061 használt személyautó cserélt gazdát, ami csaknem 19%-kal több a tavaly júliusban regisztrált 68270-nél. Összességében is kijelenthető, hogy 2024 eleje óta folyamatosan erősödik a használtautó-piac. Az idei csúcshónap 24,9%-os növekedéssel a február volt, de átlagosan eddig minden hónapban 13%-os ugrást láthattunk” – emelte ki Horváth András, a Használtautó.hu autópiaci szakértője. A Használtautó.hu adatai szerint, a telefonos megkeresések számát megvizsgálva, az elmúlt időszakban a legnépszerűbb használt autók körében nem történt komoly változás: az élen az Opel Astra – Suzuki Swift – Volkswagen Golf triója található. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Csökkent a gyorshajtások száma az Árpád hídon

2024.08.27.
Azt írták, hogy a legnagyobb büntetést - 140 ezer forintot - egy 132 kilométer per órával száguldó autós kapta.Tudatták azt is, hogy a jelzés nélküli rendőrségi autók további 13 gyorshajtót állítottak meg, ők összesen 730 ezer forint közigazgatási bírságot és 60 büntetőpontot kaptak. A július 29. és augusztus 11. közötti két hét alatt a hídon felállított traffipaxok 196 gyorshajtót mértek be. A rendőrségi oldalon felhívták a figyelmet arra, hogy az Árpád hídon a nap 24 órájában lehet sebességmérésre számítani. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Női vezetője van a Volkswagen motorgyárának

2024.08.27.
Változás a motorgyár élén: Franziska Fischer vette át a chemnitzi telephely irányítását augusztus 1-jei hatállyal. Elődje, Gerd Hahn a vállalatnál eltöltött több mint 30 év után nyugdíjba vonult. Franziska Fischer Fotók: Volkswagen Thomas Schmall, a Volkswagen Group Components technológiai vezérigazgató-helyettese és az igazgatótanács elnöke: „Franziska Fischerrel olyan szakembert neveztünk ki, aki sokéves tapasztalattal rendelkezik az autóiparban, és bizonyítottan vezető szerepet tölt be. Szakértelmével új lendületet ad a chemnitzi telephelynek, és fenntarthatóan pozícionálja azt a jövőben. Sok sikert kívánok neki új munkahelyén. Elődje, Gerd Hahn megérdemelten nyugdíjba vonul. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem fáradhatatlan erőfeszítéseit.” René Utoff, a chemnitzi motorgyár üzemi tanácsának elnöke: „Franziska Fischer veszi át a motorgyárat egy olyan időszakban, amikor az autóipar mélyreható szerkezeti változás előtt áll. Tapasztalataival és külső szemszögéből mi, mint üzemi tanács, Fischer asszonnyal közösen szeretnénk konstruktívan szembenézni ezzel a kihívással, hogy az üzemet és a munkaerőt egy biztos jövő felé vezessék. Jó kezdést és sok sikert kívánunk neki.” Franziska Fischer (45 éves) kémiát és marketinget tanult. Több éven át töltött be vezető pozíciókat az autóipari beszállító iparban. 2012-ben a wackersdorfi Fehrerbe költözött, és 2015-ben átvette a helyszín irányítását. A türingiai származású az USA-ban, Gadsdenben (Alabama) a Fehrer telephelyen szerzett nemzetközi tapasztalatokat. 2020-ban Yanfengbe költözött Neustadt an der Donauba. Franziska Fischer férjezett, két gyermek édesanyja. Gerd Hahn (58) szakképzett mérnök, szakmai pályafutását a Volkswagen kasseli üzemében végzett öntödei szerelői képzéssel kezdte. Nemzetközi tapasztalatokat szerzett a poznani (Lengyelország) üzem öntödei vezetőjeként 2010 és 2011 között. 2015-ben három hónapra átvette a kasseli alkatrészgyár ideiglenes irányítását. Mielőtt Chemnitzbe költözött, Gerd Hahn a wolfsburgi főüzem gyártási és motoros részlegét vezette. A chemnitzi motorgyárról: A chemnitzi motorgyár motorokkal látja el a járműgyárakat, alkatrészeit pedig a Volkswagen-csoport alkatrészgyárainak szállítja. A gyártási portfólió magában foglalja a modern és gazdaságos turbófeltöltésű, közvetlen befecskendezéses benzinmotorokat (TSI motorok), valamint olyan motoregységeket, mint a kiegyensúlyozó tengelyek és az integrált szelepsor modulok. Alapítása óta több mint 19 millió motort gyártottak. Chemnitz már többször kapott díjat innovatív gyártási technológiáiért és hatékony termékeiért. A jövőben a helyszínen az e-mobilitáshoz szükséges alkatrészek gyártása is megkezdődik Volkswagen üzem Chemnitzben Volkswagen Sachsen GmbH Chemnitz telephelye. A chemnitzi motorgyár teljes területe 213 000 négyzetméter. Ez 30 futballpálya területének felel meg. Közvetlenül a Chemnitz városi park mellett található. Körülbelül 1900 alkalmazottjával (beleértve a duális hallgatókat és gyakornokokat is) a Volkswagen Chemnitzben a város egyik legnagyobb magánmunkaadója.  
Címkék: 

Videón az év sofőrbunyója: táblacsata az M3-ason

2024.08.27.
Forrás: Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. „Torlódásban tolakodás, boxolás és a végére hagyták a legjobbat: a sávos táblával verekedést. Ismét egy gyöngyszem a hétköznapokból....Az M3-as autópályán az egyik átterelésnél történt mindez.” – ezzel a kommentárral tett közzé a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. egy videót, ami a két sofőr csatáját örökíti meg. A videó itt látható. A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megjegyezte: a verekedők miatt akkora dugó alakult ki, hogy az csak fél órával később oszlott fel. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Dupla mérföldkőnél járnak a Lexus villamosított modellei

2024.08.27.
A történet 2004-ben kezdődött, amikor a Lexus világújdonsággal rukkolt elő: ekkor mutatta be előzmények nélküli full hibrid szabadidőjárművét, egyben a világ első prémium-hibridjárművét, az RX 400h-t. A modell gyártása és globális forgalmazása 2005 tavaszán vette kezdetét, és ezzel hagyományt teremtett. 2006-ban következett a második hibrid modell: a GS 450h szedán, majd 2008-ban az LS 500h luxuslimuzin, és utána sorban egymás után a többiek. Jelenleg hat méretosztályba sorolható szabadidőjárműből (Lexus LBX, UX, NX, RX, TX és GX), három szedánból (Lexus IS, ES és LS), két kupéból (Lexus RC és LC), valamint egy exkluzív buszlimuzinból (Lexus LM) áll a márka hibrid portfoliója. Mára a márka palettáján mindössze két modell található, amely nem elérhető hibrid hajtáslánccal: az egyik az LX nagyméretű, alvázas terepjáró, a másik pedig az RZ, amely tisztán elektromos hajtást alkalmaz, belső égésű motorral egyáltalán nem rendelkezik. Ez utóbbi 2023-ban jelent meg a Lexus palettáján, egy évvel a szintén tisztán elektromos UX 300e után; ami pedig a plug-in hajtáslánc-technológiát illeti, az első ilyen Lexus, az NX 450h+ 2021 óta kapható világszerte. A Lexus jelenlegi, globális eladásaiból 52 százalékkal részesülnek a villamosított (full hibrid, plus-in hibrid és akkumulátoros elektromos) modellek, ám egyes piacokon ennél nagyságrendekkel jobb: Európában 90, Japánban 81 százalékos az arány. Az örök rangsort – nem véletlenül, és nem is érdemtelenül – az RX vezeti, amelyből tizenkilenc év alatt 753 958 darabot adtak el. A jelenleg ötödik generációjában járó modell hagyományos full hibrid, nagyteljesítményű, turbómotoros full hibrid, valamint plug-in hibrid verzióban egyaránt megvásárolható. A második helyen a 2013-ban, hatodik generációjában hibridizált Lexus ES szedán áll 614 228 eladott autóval, majd a dobogó harmadik fokán a Lexus NX középkategóriás szabadidőjármű, amelyből 2014 óta 545 802 példányt gyártottak hibrid vagy plug-in hibrid hajtáslánccal. A Lexus UX városi szabadidőjármű 296 612 darabos villamosított eredményét túlnyomórészt a hibridek tették ki (281 759 db), a fennmaradó 14 853 darabot az akkumulátoros elektromos modellváltozat adta. Ennél csaknem kétszer több: 26 696 darabot adtak el világszerte a kizárólag villanymotoros hajtáslánccal rendelhető Lexus RZ-ből. Napjainkban a hibridek reneszánszát éljük világszerte; jól mutatja ezt a frissen bemutatott Lexus LBX városi crossover népszerűsége, amelyből a bevezetése óta eltelt rövid idő, illetve a korlátozott rendelkezésre állás (a modell jelenleg Európára összpontosít) ellenére máris 21 900 darabot adtak el. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Káosz után így épül újra a Keleti pályaudvar forgalma

2024.08.27.
MTI/Mihádák Zoltán Hozzátették ugyanakkor: a pécsi és a győri, hegyeshalmi vonal belföldi és nemzetközi távolsági vonatai reggel még Budapest-Kelenföld állomásra érkeznek és onnan is indulnak, várhatóan 9 óráig. Megerősítették: kedd hajnalban és reggel fokozatosan tudja fogadni és indítani a vonatokat a Keleti pályaudvar az érintett vonalakon. Továbbra is számítani kell azonban arra, hogy egyes vonatok más budapesti állomásokra érkeznek és onnan indulnak a Keleti helyett. A hajnali és reggeli időszakban - a hétfőivel azonosan - a BKK érintett járatain még elfogadják a vasúti jegyeket. A vasúttársaság kedd reggel még a hétfői pótlás szerint közlekedteti a pótlóbuszokat a Keleti pályaudvar (Kerepesi úti buszvégállomás) - Kőbánya felső (Albertirsai út) - Rákos vasútállomás szakaszon. A buszok folyamatosan indulnak - írták. A Keleti pályaudvar előtt vasárnap este kisiklott a Claudiopolis nevű, Kolozsvárról közlekedő InterCity vonat öt személykocsija. A balesetben senki nem sérült meg, de azóta jelentős fennakadások vannak a vasúti közlekedésben. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója