Kiszállítási rekord a Skodánál: 1,06 millió átadott jármű

2016.01.22.
„A ŠKODA a 2015-ös évben a nehéz piaci körülmények között is erős maradt.” – nyilatkozta Bernhard Maier, a ŠKODA igazgatótanácsának elnöke. „A ŠKODA modern modellpalettája világszerte meggyőzte az ügyfeleket. Modelljeink egyre több új ügyfelet nyernek meg, köszönhetően elsősorban megnyerő formatervüknek, a bennük rejlő legmodernebb technikai megoldásoknak és a ŠKODA modellekre jellemző számos praktikus részletnek.” – folytatta Maier. „Miután a ŠKODA az elmúlt években lépésről lépésre haladva kiegészítette és megújította modellkínálatát, jelenleg a termékoffenzíva következő szakaszának előkészítésén dolgozik. Ennek keretében a cseh márka – többek között – az SUV szegmensen belül is erősíteni kívánja a jelenlétét.” – nyilatkozta a márka vezetője.   A 2015-ös év kiemelkedő időszak volt a cseh autógyártó számára a modellek és a kereskedések tekintetében is. Januárban érkezett az új ŠKODA Fabia Combi az első kereskedésekbe. Mindössze egy hónappal később ünnepelte az új ŠKODA Superb világpremierjét Prágában. A ŠKODA új zászlóshajója júniustól fokozatosan került bevezetésre az egyes piacokon. „Jelenlegi modelloffenzívánk csúcspontját egyértelműen az új Superb modell jelentette. Ez az autó mind a formaterv, a technikai megoldások és a kényelem tekintetében magasabb dimenziókba emelte a ŠKODA márkát. Fantasztikus öröm számunkra, hogy a Superb iránti vásárlói érdeklődés messze felülmúlta az elképzeléseinket.” – nyilatkozta Werner Eichhorn, a ŠKODA igazgatótanácsának az értékesítés területéért felelős tagja. „Szintén örömteli, hogy a kereskedői hálózattal való együttműködés eredményeképpen az év végéig több, mint 1 700 bemutatótermet sikerült az új arculatnak megfelelően átalakítani.” Az előző év eredményeihez képest a ŠKODA Superb kiszállítások 7,6 százalékkal nőttek Nyugat-Európában, 6,5 százalékkal emelkedtek Németországban, Csehországban pedig 42,8 százalékkal több Superb talált gazdára, mint 2014-ben. Nyugat-Európában a ŠKODA kiszállítások 4,3 százalékkal 430 900 darabra emelkedtek 2015-ben. Decemberben a márka 31 100 autót adott át ügyfeleinek ugyanebben a régióban (2014. december: 28 800 darab). Németországban, a márka második legnagyobb piacán, a cseh autógyártó kiszállításai 6,2 százalékkal 158 700 darabra nőttek (2014: 149 500 darab). A vállalat ezzel az eredménnyel továbbra is a legeredményesebb import márka a német piacon. Kétszámjegyű növekedést könyvelhetett el a cseh márka Olaszországban (16 600 darab, +16,8 százalék), Portugáliában (3 100 darab, +30,7 százalék), Spanyolországban (22 100 darab, +24,1 százalék), Svédországban (15 100 darab, +10,9 százalék) és Írországban (7 900 darab, +25,1 százalék). Kihívásokkal teli piaci körülmények között a kelet-európai térségben (kivéve Oroszország) összesen 32 700 ŠKODA talált gazdára 2015-ben (2014: 34 700 darab). A márka piaci részesedése a 2014-es 6,6 százalék után 7,5 százalékra emelkedett. Decemberben a kelet-európai térség (kivéve Oroszország) kiszállításai elérték a 2 700 darabot (2014. december:2 100 darab). Oroszországban a ŠKODA márka 55 000 kiszállítást regisztrált a teljes tavalyi évben (2014: 84 400 darab), piaci részesedése pedig 3,7 százalékra nőtt (2014: 3,6 százalék). Kétszámjegyű növekedést könyvelhetett el a márka Romániában (9 000 darab, +23 százalék), Szerbiában (5 900 darab, +14,4 százalék) és Bulgáriában (2 600 darab, +27,9 százalék). 2015-ben különösen jól teljesített a ŠKODA Közép-Európában, ahol 172 100 ügyfél vehette át autóját, 14,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban (2014: 149 900 darab). A ŠKODA piaci részesedése a térségben 20,9 százalékra nőtt (2014: 20 százalék). Hazai piacán a márka 85 000 kiszállítást regisztrált, ami 21,1 százalékos bővülés az előző időszakhoz képest (2014: 70 200 darab). Szintén kétszámjegyű volt a növekedés Szlovákiában (18 300 darab, +11,3 százalék) és Szlovéniában (5 700 darab, +13,9 százalék). Magyarországon 2015-ben a ŠKODA több, mint 10 000 autót szállított ki, amely az előző évhez képest +17,3 százalékos növekedést jelent (2014: 8557). A növekéshez erőteljesen hozzájárult az új Fabia bevezetése az év elején, illetve a márka vadonatúj zászlóshajójának, a Superb modellnek az érkezése az év második felében. 2015-ben ismét az Octavia volt a legnépszerűbb modell Magyarországon, összesen 4761 darabot helyeztek forgalomba belőle.  A ŠKODA eredményei továbbra is változatlanok Kínában. A márka legerősebb piacán az éves kiszállítás 0,1 százalékkal 281 700 darabra nőtt (2014: 281 400 darab). A cseh gyártó decemberben 28 900 autót adott át ügyfeleinek (2014. december: 30 800 darab). A 2015-ös évben a ŠKODA pozitív mérleggel zárt Izraelben (17 800 darab, +17,4 százalék) és Törökországban (22 200 darab, +58,4 százalék). Indiában a ŠKODA összesen 15 800 kiszállítást teljesített 2015-ben (2014: 15 500 darab).   ŠKODA kiszállítások 2015-ben (kerekített darabszám modellenként, a változás százalékban megadva 2014-hez képest) ŠKODA Octavia (432,300; +11.1 %) ŠKODA Rapid (194,300; -12.2 %) ŠKODA Fabia (192,400; +19.8 %) ŠKODA Yeti (99,500; -3.2 %) ŠKODA Superb (80,200; -12.0 %) ŠKODA Roomster (16,600; -44.0 %) ŠKODA Citigo (értékesítés kizárólag Európában: 40,200; -5.5 %) ŠKODA kiszállítások 2015. decemberében (kerekített darabszám modellenként, a változás százalékban megadva 2014. decemberéhez képest)  ŠKODA Octavia (35,500; +1.2 %) ŠKODA Rapid (15,100; -18.7 %) ŠKODA Fabia (14,800; +53.3 %) ŠKODA Yeti (8500; +15.2 %) ŠKODA Superb (9400; +39.7 %) ŠKODA Roomster (200; -91.4 %) ŠKODA Citigo (értékesítés kizárólag Európában: 3100; +21.8 %)  ŠKODA kiszállítások 2015-ben Magyarországon: ŠKODA Octavia (5509; +27,6%) ŠKODA Fabia (1687; +39,7%) ŠKODA Rapid (1439; +19,1%) ŠKODA Yeti (653; +26,6%) ŠKODA Superb (652; +23,3%) ŠKODA Praktik (62; -48,8%, a modell januárban megszűnt) ŠKODA Roomster (29; -70,4%; a modell januárban megszűnt) ŠKODA Citigo (6; -40%)    

Melegkovácsoló központot létesített a Schuler

2016.01.22.
  A Schuler 6,5 millió euróból építette fel a létesítményt, amelyben 1600 tonnás hidraulikus prés, gördülő teknős kemence és automatizálás is helyet kapott. A hatalmas gépeket a vállalat waghäuseli üzemében építették. A legújabb technológiák fejlesztése mellett demonstrációs célokat is szolgál a központ. Az ügyfelek részére egész évben nyitva áll, betanítást és tesztelést is kínál. A melegen végzett sajtolás során az acéllemezt 930 fokos hőmérsékletre hevítik, majd lehűtve edzik és formálják. Így nagyon könnyű, de nagyon erős munkadarabokat gyártanak. A német vállalat a melegkovácsoló gépek első számú szállítója az egész világon. Az így készült alkatrészek iránt folyamatos az érdeklődés, mivel egyre szigorodnak a környezetvédelmi és az törésbiztonsági előírások az autóiparban. A vállalat idén egy másik hasonló technikai centrumot is megnyit, a kínai Tiencsinben szintén egy 1600 tonnás twinservo technológiás (a gépágyban elhelyezett két decentralizált szervomotor helytakarékosabb kialakítást tesz lehetővé és jelentősen csökkenti a zajkibocsátást. Emellett javítja a hozzáférhetőséget és merevséget a régebbi szervoprésekhez viszonyítva.) prést telepítenek.

A Boeing visszafogja a 747-es gyártását

2016.01.22.
A szeptembertől hatályos döntést azzal indokolták, hogy a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) legutóbbi adatai szerint november 1,2 százalékkal mérséklődött a légiáru-forgalom, és később sem várható gyors fellendülés, ezért az igény is mérséklődik a teherszállítók iránt.      A Boeing eddig havi 1,3 darabot gyártott a típusból, ezt csökkenti havi 0,5-re. Bejelentették továbbá, hogy emiatt 569 milliós többletköltség merül fel a harmadik negyedévi könyvelésben. A 747-es 1970-ben állt szolgálatba az azóta megszűnt Pan American légitársaságnál, és eddig 1500 darab készült belőle. A négy hajtóműves gép viszont az utóbbi időben veszít népszerűségéből, mert a légitársaságok hatékonyabban üzemeltethető, két hajtóműves gépeket vásárolnak inkább. A Boeing múlt héten közölte, hogy 2015-ben 18 darabot adtak át üzemeltetésre a legújabb 747-8-as típusból, és mindössze kettőre kaptak megrendelést.
Címkék: 

Motorgyárat avatott a BMW Kínában

2016.01.22.
A BMW Brilliance Automobilwerke – amely a BMW és kínai partnerének vegyes vállalata - a Dadongban  és Tiexiben fekvő gyárakba szállítja a motorokat, ahol az autókba beépítik. Fotó: BMW Mind a kínai, mind pedig a müncheni gyártó mérföldkőnek nevezte a motorgyár megnyitását, a BMW-nek ugyanis ez az első nem Európában fekvő motorgyára. Kapacitása évi háromszáz ezer motor, amely egyelőre fedezi az igényeket, tavaly ugyanis a kínai BMW gyárakban 287.000 autót szereltek össze. Az új motorgyárban kétezer embert foglalkoztatnak. A BMW Brilliance Automobiles (BBA) ötven százalékban kínai, ötven százalékban pedig német tulajdonban van. Alapítására 2003-ban került sor, a partnerek azonban 2014-ben 2028-ig meghosszabbították a szerződést.    

Gazdasági társaság alakult a kecskeméti egyetem kivitelezésére

2016.01.22.
A közlemény szerint a gazdasági társaság célja a Kecskeméti Főiskola, illetve a Szolnoki Főiskola jelenlegi karainak fejlesztése, valamint a Kecskeméti Alkalmazott Tudományok Egyeteme, a későbbiekben a Kecskeméti Egyetem építészeti megvalósítása.      Forrás: kecskemet.varosom.hu A KEDO Zrt. vezérigazgatója Szemerey Szabolcs, aki több mint hat éve a Kecskeméti Főiskola oktatója, 2011-től pedig részt vesz a főiskola duális képzésének elindításában, valamint a vállalatokkal és intézményekkel történő kapcsolattartásban. A társaság igazgatóságának elnöke Ailer Piroska, a Kecskeméti Főiskola rektora lett, aki jelentős szerepet vállalt a járműipari alapszak Kecskeméti Főiskolán történő elindításában, valamint a duális képzés magyarországi bevezetésében és meghonosításában. Kecskemét eddigi legnagyobb, 15 milliárd forintos felsőoktatási projektje kezdődött meg tavaly június végén. A Pallas Athéné-alapítványok közös beruházásában 2017 szeptemberére új campusszal bővül a Kecskeméti Főiskola területe, az intézmény egy gazdálkodástudományi karral kiegészülve alkalmazott tudományok egyetemeként működhet tovább. Amint azt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapokmánya és társadalmi felelősségvállalási stratégiája is tartalmazza, az MNB feladatának tekinti a hazai pénzügyi kultúra fejlesztését, az ezt megalapozó közgazdasági, társadalmi gondolkodás serkentését, illetve az ehhez kapcsolódó intézményrendszer és infrastruktúra javítását. Az MNB a rendelkezésére álló eszközökkel segíteni kívánja a magyarországi közgazdasági oktatást, az új irányzatok elterjedését, a tudományos műhelyek munkáját, a pénzügyi műveltség szélesítését, ennek érdekében hirdette meg a Pallas Athéné Közgondolkodási Programját és - a többi között - e céljai megvalósítására alapítványokat hozott létre. 

Egy hónap alatt száz eladott autó – piacot robbantott a LADA

2016.01.22.
– Tavaly nyáron röppent fel először a LADA visszatérésének híre, amely már a kezdetektől óriási visszhangot generált. A hivatalos értékesítés 2015. december 17-én kezdődött, mely még az importőr számára is meglepő mértékű, minőségi érdeklődőt vonzott. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a nyitás napján, délelőtt talált gazdára az első hazai LADA. Azóta a hazánkban kilenc ponton elérhető márkakereskedésekbe (Óbuda, Dél-Pest, Érd, Csorna, Kiskunhalas, Kecskemét, Pécs, Debrecen, Békéscsaba) számos különböző típus és modell talált már gazdára. Alig egy hónappal a nyitás után pedig január 21-én megvan a 100. hazai LADA tulajdonos. Az eladást a LADA Dél-Pest realizálta, nekik ez a 15. eladott autójuk. A szóban forgó autó egy LADA Kalina Hatchback, Norma felszereltséggel és koriander színben. Ez utóbbi azért is fontos, mert a vevő egy hölgy. A XIX. kerületi S. Éva 1999 óta ügyfele a márkafüggetlen szervizt is üzemeltető LADA Délpestnek, aki éppen a szokásos átvizsgálásra vitte Daewoo típusú autóját. Miközben várakozott, besétált a szalonba és azonnal beleszeretett a kis kompakt, csinos ötajtósba. Mikor az árát is megtudta, nem is volt kérdés: szerviz helyett beszámítás és új autó vásárlás lesz a látogatás célja. 
Címkék: 

Eltűnhetnek a visszapillantó tükrök a BMW-kről

2016.01.22.
A BMW az idei Las Vegas-i CES elektronikai vásáron mutatta be a tükör nélküli i8 tanulmányautóját. A hagyományos külső visszapillantókat kamerák helyettesítették azon az autón, a belsőt pedig egy digitális kijelző, ami azért jó, mert nagyobb látószöget eredményez holttér nélkül. Elmar Frickenstein, a BMW fejlesztési főnöke szerint a tükröket helyettesítő kamerák a széria BMW-ken is el fog terjedni három év múlva. A megnövekedett biztonság mellett a megoldás az üzemanyag-fogyasztást is csökkenteni fogja azáltal, hogy kisebb lesz az autók légellenállása a tükrök elhagyásával. Még nem tudni, hogy a sorozatgyártásban melyik modellnél fogják bevezetni az új technológiát, de valószínű, hogy a tavaly bevezetett 7-es sorozat modellfrissítésénél. Később természetesen a kisebb és olcsóbb modellekben is fokozatosan el fog terjedni a technológia. Jelenleg csak egyetlen megvásárolható autó létezik, amelynek kamerái vannak tükrök helyett. Az 1 literes átlagfogyasztású, szénszál karosszériás, dízel-hibrid technikájú Volkswagen XL1 azonban nem tekinthető rendes szériaautónak, mivel csak kis példányszámban (200 darab) készítették. Érdekesség, hogy az XL1-est pont azért nem lehetett Észak-Amerikában megvásárolni, mert az ottani hatóságok a tükrök hiánya miatt nem adtak engedélyt a forgalmazására.
Címkék: 

Az úttörő Volkswagen koncepció: a BUDD-e első elismerései

2016.01.22.
Innovatív és formabontó – ezek voltak az első benyomások a BUDD-e kapcsán a las vegasi CES (Consumer Electronic Show) rendezvényén. Néhány nappal később a Volkswagen zéró emissziós koncepcióautóját amerikai online magazinok két díjjal is kitüntették. Az Egyesült Államok egyik vezetői technológiai magazinja, az Engadget szerkesztői szerint a BUDD-e az idei év legjobbja a „Kiemelkedő innováció” („Best Innovation”) kategóriában és elnyerte a „CES legjobbja” („Best of CES”) elismerést is. A legjobbak értékelése kapcsán a szerkesztők kiemelték a hatótávolság és gyorstöltés területén elért eredményeket, amelyeket határozottan előremutatónak értékeltek. Emellett az okostelefonokat, járműveket, számítógépeket és digitális eszközöket értékelő SlashGear online magazin főszerkesztője is a Volkswagen formabontó kisbuszát választotta abszolút győztesnek. A CES alkalmával tartott világpremierjén a BUDD-e koncepcióval a Volkswagen a jövő mobil világába vezető út következő lépését mutatta be. Az új elektromos hajtásrendszer akár 533 kilométeres hatótávolságra is képes (NEDC). Az összekerékhajtású jármű maximális rendszerteljesítménye 235 kW (317 LE), a jármű padlója alatt elhelyezett akkumulátor pedig teljesen új belső kiosztást tesz lehetővé. Ezzel együtt a BUDD-e az első olyan koncepcióautó a Volkswagentől, amely az új, elektromos autókra kiterjesztett moduláris platformot (MEB) használja. Következő generációs infotainment rendszerével az utazást interaktív élménnyé varázsolja. Minden eddiginél ösztönösebben működés jellemzi, ahol az érintés és a gesztusvezérlés határai összemosódnak. Az egyénre szabott kijelzők óriási méretű infotainment képernyővé kapcsolódnak össze és a belső illetve a külső oldalsó visszapillantó tükrök képei is digitális kijelzőn kaptak helyet.

Havat szállított a pilóta, bevonják a jogosítványát

2016.01.22.
Az eset az ausztriai Tirolban történt, Brixen im Thale-ban, ahol a kevés hó miatt a sípálya tulajdonosa úgy döntött, felkér egy vállalkozót, hogy helikopterrel szállítson havat a pályára. A pilóta azonban elfelejtett engedélyt kérni, pedig tudnia kellett volna, hogy helikopterek nem repülhetnek a sípályák fölött – írja az osztrák közszolgálati televízió honlapja, az orf.at A helikopter egy hatalmas kosárban szálllította a havat. Fotó: orf.at Az eset azért vált nyilvánossá, mivel a környéken síelők mobiltelefonjukkal videófelvételt készítettek az esetről, s azt feltették egy közösségi oldalra. A hatóság ezt megnézte, s nyomban megindították az eljárást a helikopter vezetője ellen. Egyszerre kettőt is. A tartomány mellett a légügyi hatóság is vizsgálatot rendelt el, az előbbit pénzbüntetéssel megúszhatja a pilóta, az utóbbi azonban sokkal súlyosabb következményekkel járhat, minden bizonnyal bevonják repülési engedélyét – írja az ORF.

Halálos gázolás történt Székesfehérváron

2016.01.22.
A jármű a Sóstói úton egy vele azonos irányba haladó tehergépkocsi előzésébe kezdett, ekkor ütötte el az út bal szélén gyalogosan közlekedő férfit. A gyalogos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. MTI
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója