Buszok károsanyag-kibocsátásának csökkentésére dolgozott ki új megoldást egy cég

2015.12.04.
Az úgy nevezett ZLP katalizátor prototípusát a kft. konzorciumi partnerével, az Országos Kutatási és Szaktanácsadó Intézet Nonprofit Zrt.-vel együttműködve fejlesztette ki - ismertették. A katalizátor a buszok kipufogójára szerelve a légtérbe jutó szennyezőanyagok mennyiségét 80-90 százalékkal képes csökkenteni. A katalizátorhoz kapcsolódik egy szoftver is, amely folyamatosan tájékoztatja az autóbusz sofőrjét a jármű aktuális emissziós adatairól - írták.  A fejlesztés 886,39 millió forintból valósult meg, amelyhez a konzorciumi partnerek a Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) keretéből 693,94 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek. A Zöld Levegő Projekt Kft. egy kutatás és fejlesztés (k+f) innovációs központ felállítását is tervezi, amelynek célja, hogy az emisszió-csökkentéssel és a tüzelőanyag-felhasználás hatékonyabbá tételével kapcsolatos fejlesztések, innovációk számára a kutatáshoz és a prototípus-készítéshez megfelelő infrastrukturális hátteret tudjon nyújtani - közölték.  A közlemény szerint az innovációs központ előkészítését célzó projekt lezárult, a központ megvalósítására a cég a GOP keretében 993,57 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült. Az intézményt Békéscsabán építik fel a későbbiekben, az eddigi támogatást főként eszközbeszerzésre fordították. A program összköltségvetése 1 milliárd 422 millió forint.  A Zöld Levegő Projekt Kft.-t 2012-ben három vállalkozás - a Kőrös Volán Zrt., a K+Q Kft és a Kat Tech Kft. - hozta létre.
Címkék: 

Új elnököt és fejlesztési főnököt neveztek ki az Audi élére

2015.12.04.
Müller, aki szeptember végén került a 12 márkát tömörítő autóipari csoport élére, "visszatér az Audi AG felügyelő tanácsába, és azonnali hatállyal átveszi annak elnöki posztját" - közölte a VW felső kategóriás autókat gyártó leányvállalata. Müller Martin Winterkorn helyét foglalta el, akinek november közepén kellett távoznia erről a posztról, néhány héttel azután, hogy a Volkswagen konszern elnöki székéből is fel kellett állnia. Az Audi közleménye szerint távozott "közös megegyezéssel" a cég fejlesztési igazgatója, Ulrich Hackenberg is, akit Stefan Knirsch vált ebben a funkcióban. Hackenberget két hónapja függesztették fel állásából, két másik vezetővel együtt, akiknek közük volt a dízelüggyel kapcsolatba hozott V6-os dízelmotorok fejlesztéséhez. Az Egyesült Államokban kipattant ügy miatt a Volkswagennek több millió autót kell visszahívnia. Európa legnagyobb autógyártója ugyanakkor már megkapta a német szövetségi közúti közlekedési hatóság (KBA) engedélyét arra, hogy kijavítsa az érintett motorok több mint 90 százalékát.
Címkék: 

A Renault megveszi a Lotust, és újra saját csapatot indít a Forma-1-ben

2015.12.04.
A francia autógyár közleményben jelentette be, hogy csütörtökön aláírta az előszerződést a komoly anyagi problémákkal küzdő Lotus képviselőivel az adásvételről, s egyben jelezte, hogy a lehető legrövidebb időn belül véglegesítik a megállapodást. A Renault Forma-1-es jövőjéről hónapok óta folytak a találgatások, miután a cég motorjait nyíltan bírálták az azt használó csapatok. A legnagyobb kritikus a Red Bull volt, mely négy világbajnoki címet szerzett Renault-motorokkal, az utóbbi két évben azonban lemaradtak a Mercedestől, s a Ferraritól is. Az osztrák istálló korábban nyíltan szakított is a francia vállalattal, aztán a múlt héten - sajtóhírek szerint - mégis megállapodott vele a jövő évi erőforrások biztosításáról. "A Renault két lehetőség előtt állt: vagy visszatér csapatként, vagy elhagyja a Forma-1-et. Miután alaposan áttanulmányoztam a helyzetet, úgy döntöttem, elindulunk 2016-ban. A célunk a győzelem, akkor is, ha ez időt vesz majd igénybe" - nyilatkozta Carlos Ghosn, a gyár ügyvezető elnöke. A Renault 1977-ben mutatkozott be a legrangosabb autós sorozatban, s azóta, önálló csapatként és motorszállítóként összesen 168 futamgyőzelmet ért el, s 12 konstruktőri vb-címet szerzett. Önálló csapata legutóbb 2010-ben volt, azóta csak motort szállított.
Címkék: 

Mesél a szakértő – Kisebb elírások

2015.12.03.
A mai feladat egy délpesti kis járműkereskedés, egyik kisautójának vizsgálata volt. Egy fiatal ügyvédnő első járművéül egy Smart-ot választott. Mit egyet? Kiválasztott vagy hatot, de végül ez lett a nagy szerelem, és persze, hogy piros, de hát nem nekem kell, hogy tetsszen. Mielőtt felkértek volna a vásárlás előtti átvizsgálásra, maguk tekintették meg és próbálták ki a kocsit, és úgy voltak vele, mint halász a hálójával: nem találtak rajta kivetnivalót… A hirdetés Nem, nem fogom most egy képen megmutatni az eredeti járműhirdetést, egyrészt mert már levették, másrészt nem célom, hogy beazonosítható legyen bármelyik kereskedés. Ez az eddigi cikkeknél is így volt. Szóval a hirdetésben kerek egymillióért kínáltak egy 2005-ös kétülésest szervizkönyvvel, nem dohányzó tulajdonostól és még néhány megszokott ismérv is fel volt sorolva. A hirdetéstől számított 2 éves műszaki vizsga érvényesség is ismerős lehet. Emögött általában az bújik meg, hogy a jármű éppen most érkezett külföldről, és amint megveszi valaki, kapja a magyar papírokat és velük együtt a friss műszakit két évre. Lássuk a medvét! Kezdjük a pozitívumokkal, mert szerencsére azokból volt a több. A Smart ForTwo javarészt műanyag burkolati elemekből áll, a festékréteg mérővel itt nem sokra megyünk. Fémből mindössze a biztonsági utascella van, ennek a kívül lévő elemeit, vagyis a küszöböket, a hátsó sárvédőket (vagy oszlopokat) és a tetőváz koszorút lehet mérni. Itt mindent rendben találtunk, csupa gyári érték, tehát a kocsi korábban jelentősebben biztosan nem sérült. A Smart ForTwo Coupe sajtófotója 2004-ből A próbaúton, ami ezúttal 2,5 kilométer volt, a kisautó nagyon szépen ment, a 700 köbcentis hengerűrtartalomhoz méltó dinamikával. A jármű Soft Tip fanztázianévre hallható automatikusan működő váltója is tette a dolgát, igaz, hogy az ötödik és a hatodik sebességi fokozatokat az alacsony menetsebesség miatt csak manuális módban, noszogatással lehetett kapcsolni, de a lényeg, hogy működött. A nívópálca is jó híreket tartogatott, még sárgás, átlátszó volt a kenőanyag, ami azt mutatta, hogy nemrég töltötték bele, ráadásul a maximum szint alatt egy milliméterrel. Ezt erősítette meg a számítógépes diagnosztika is, amely 75 kilométerrel ezelőttre írta az olajcsere „időpontját.” Örülünk, Vincent? Eddig minden rendben, de miért írnék cikket, ha nem lenne valami most is a tarsolyomban? A mai szitáló esőben két dolog volt a pozitívum: az egyik, hogy a hajam még mindig tart, bevált az új vax, a másik pedig, hogy ilyen körülmények között remekül párásodik a kocsi belseje. Nem baj, benyomom a klímát és se perc alatt megszabadulunk a kicsapódott nedvességtől. Nem így lett. Bár a kompresszor még bekapcsolt, illetve a motorvezérlés megemelte a fordulatszámot, csak nem akart se hideget, se szárazat fújni a rendszer. Kérdésünkre az eladó megerősítette (bevallotta), hogy tudnak a problémáról, sajnos a Smart-ok típushibája a klímaleállás, de ne aggódjunk, az autót működő klímával adják majd át. „Igaza volt. Valóban a Smart modellek egyik gyengéje a klíma. A hűtőtest ugyanis eléggé hitvány kivitelű, ezért sokszor meghibásodik emiatt a rendszer. A dolog javítható, kb. 60-70 ezer forintos költség mellett cserélik a hűtőt és töltik újra a rendszert, persze ezek az utángyártott hűtő felhasználásával kalkulált árak.” Kicsi a bors… Apró hibának tűnik, de annál veszélyesebb, mert ha nem figyelünk, kárt okozunk majd vele a saját autónkban. A baloldali elektromos ablakemelő az üveg hátsó részét néhány centivel túlemelte. A Smart-on nincsen ajtókeret, az üveg véghelyzetét két műanyagból készült alkatrész határozza meg, amiből itt az egyik megfáradt, vagy ahogyan az egyik barátom szokta mondani: megmihálylott! Az eladónak megemlítve a dolgot, ígéretet kaptunk, hogy ez a kis hiba is orvosolva lesz, mire átadják az autóbonsai-t. Klasszikus 100.000 alatti óraállás: nem sikerült alátámasztani Menjünk akkor tovább, néhány adminisztratív dologgal. Nem igazán tehettek róla, de a következő percek azokra a bizonyos szekrényből sorra kihulló csontvázakra hasonlítottak. Az első kellemetlen meglepetés akkor ért, amikor a hirdetésben említett szervizkönyvet szerettem volna a tanúsítványhoz dokumentálni. A szervizkönyv a karbantartások igazolása mellett arra is nagyon hasznos, hogy a kilométeróráról leolvasott futásteljesítményt valamelyest alátámassza. Erről bővebben írunk már, tessék elolvasni! Elő is kapta a jármű eredeti tokjában lévő dokumentációt, de meglepetten tapasztaltunk (mindketten), hogy abban minden van, csak szervizkönyv nincs. Ha nincs hát, nincs, nekünk is válasz. Még mindig az adminisztrációnál maradva, a jármű papírjait is elkértük. Készséggel mutatták meg a német forgalmi engedélyt, amelyen az európai egységes kódolás szerinti „B” adat egy kicsit mást mutatott, mint ami a hirdetésben szerepelt. 2005. helyett ugyanis a jármű 2004. augusztusában lett először forgalomba állítva. Szóval egy évet tévedtek. Az ártatlanság vélelme megköveteli, hogy azt gondoljam, csak elírásról van szó, de annyit megjegyeznék, hogy még véletlenül sem egy évvel öregebbnek, 2003-asnak, hanem fiatalabbnak lett feltüntetve az autó. Cseppnyi adalék, hogy a nemdohányzóként meghirdetett négykerekű vezetőülésének háttámláján két kisebb kiégetett nyomot is találtam. Hogy hogyan égetik ki a hátuk mögött lévő kárpitot az emberek, az számomra örök rejtély marad, minden esetre feljegyeztük a dolgot a jegyzőkönyvbe. Hozzáteszem, a kocsiban egyáltalán nem volt dohányszag. Szerintem magyarul is jól mutatna ez a fantázianév: SZENVEDÉLY Happy end A kereskedő is érezte, hogy ez így együtt nem volt valami bizalomgerjesztő, és bár addig egy forintot sem volt hajlandó engedni a kerek árból, később magától ajánlotta fel, hogy a „jó szájíz” miatt mégis ad húszezer forint kedvezményt. Ügyfelem a vásárlás mellett döntött, mert bár nem volt igazolható (sajnos diagnosztikával sem) a jármű futásteljesítménye, volt egy-két félrevezető információ, de a kocsi állapota alapvetően jó volt, jól teljesített a menetpróbán és a diagnosztika is hiba nélkül tért vissza. Sok baleset- és gondmentes kilométer kívánunk az újdonsült járműtulajdonosnak! Ne feledjék, legyenek résen, ha bizonytalanok hívjanak szakembert az átvizsgáláshoz!

A végtelenbe és tovább! - McLaren MP4-X

2015.12.03.
A McLaren talán nem véletlenül játszott most el a jövőbemutató gondolattal, hiszen per pillanat a csapat jelene nem túl kecsegtető és ezzel a különleges koncepcióval ismét a rivaldafénybe kerülhet az egykor szebb napokat látott gyár. Persze kár lenne leírni a McLaren és a Honda párosát, hiszen sokszor tettek már le a múltban igazán maradandót a F1 asztalára. A McLaren Technológiai Központjának tervezői ezúttal a száguldó torpedók formavilágával játszottak el. Az MP4-X koncepció esetében ugyanis a hangsúly egyértelműen az aerodinamikán van. Ez egyrészt jól érzékelhető a zárt pilótafülke kialakításán, a kabin majdnem olyan így ebben a formában mint egy vadászrepülő fülkéje. Ha a kocsi repülni nem is tud majd, de arra a repülőember, azaz Batman is büszke lenne ahogy a karosszéria kinéz. Szinte minden egyes részét beburkolták a karosszériának és még a kerekek is fedlapot kaptak. Nemcsak felülnézetből érdekes a változás, hanem a versenygép egész alját is beburkolták a maximális leszorítóerő elérése érdekében. Természetesen a KERS rendszert tovább gondolva a koncepció az elképzelések szerint hibridhajtású lehet. „Bele akartunk kukkantani a jövőbe, mi lehetséges. Az F1 alapvető tulajdonságait, azaz a sebességet, az izgalmat és a teljesítményt ötvöztük a biztonsággal. Az F1 a gladiátorok sportja, amelyet a jövőben is csúcstechnológia fog jellemezni” – mondta John Allert, a tervezőcsoport vezetője. 

Öt éven belül duplájára növekedne a lengyel LOT légitársaság

2015.12.03.
Kifejtette, terveik szerint a légitársaság flottáját és az útvonalak számát is a duplájára növelnék, ennek keretében 2016-tól számos, korábban bezárt útvonalat újranyitnak. Egyebek közt ismét közlekednek majd Zürichbe, Ljubljanába, Zágrábba, Belgrádba, Barcelonába és új járatot indítanak januárban Tokió-Narita repülőterére, illetve jövő ősszel Szöulba. A járatok teljesítéséhez új repülőgépeket is be kell szerezniük, főként a 150 székesnél nagyobb gépekre van szükségük. Az MTI kérdésére válaszolva Adrian Kubiczki azt mondta, minden gyártóval tárgyalásokat folytatnak, a döntést várhatóan 2016 első félévében hozzák meg. Ehhez azonban a megbízott szóvivő szerint külső partnerekre van szüksége a többségében az állam által birtokolt légitársaságnak. Hozzátette: azzal is számolnak, hogy tőzsdére viszik a légitársaságot.  Ebben az évben a LOT 4,5 millió utassal számolt, jövőre viszont már 5,5 millióra növelnék utasaik számát - ismertette a megbízott szóvivő. Elzbieta Borzon, a LOT magyarországi irodájának vezetője a sajtótájékoztatón azt mondta, a Budapest-Varsó járaton ebben az évben mintegy 130 ezer utasuk volt, és jövőre a nyári menetrendben 26-ra növelik a napi járatok számát, az előzetes foglalási adataik nagyon jók, a téli menetrendben 80 százalék fölött lehet a járataik töltöttsége. A LOT 86 éve működik, Budapestre 75 éve repülnek Varsóból. Jelenleg a téli menetrendben heti 24 járatuk van, ezzel 3500 székes kapacitást biztosítanak. A 2014-es évet hét év után először nyereséggel zárták, az üzemi eredményük 99 millió zloty volt, míg egy évvel korábban még 67 milliós veszteséget könyveltek el

A BMW forradalmian új értékesítési felületet indított el Nagy-Britanniában

2015.12.03.
A leendő tulajdonosok mindössze néhány klikkeléssel valóra válthatják álmukat, szükség esetén foglalhatnak tesztvezetési időpontot, kiválaszthatják a számukra ideális finanszírozási opciót és fizetési módot, majd az adott BMW modell pontos árát, illetve átadásának időpontját és helyszínét is véglegesíthetik – mindezt online, a hét minden napján, a nap huszonnégy órájában. „Mi vagyunk a világ első autógyártó vállalata, aki teljes körű online értékesítési szolgáltatást kínál ügyfeleinek, a teljes modellpalettával, a vásárlási vagy lízingelési folyamat minden egyes lépésével. A BMW Group nagy-britanniai ügyfelei mostantól mindent elintézhetnek otthonról, kényelmesen. Azáltal, hogy eme különleges online felületet a BMW Genius okosalkalmazással egyesítettük – amelynek köszönhetően az ügyfelek valós időben beszélgethetnek a kiválasztott kereskedés munkatársával –, egy világszerte egyedülálló értékesítési felületet hoztunk létre, amely mérföldkőnek számít az autóiparban” - mondta Dr. Ian Robertson, a BMW AG igazgatótanácsának BMW-értékesítésért és márkamarketingért, valamint a BMW Group értékesítési hálózatáért felelős tagja. A BMW Retail Online névre keresztelt szolgáltatás célja, hogy életre keltse a kereskedők és az ügyfelek közötti interaktív kapcsolattartás újfajta, rendhagyó formáját, miközben sikeresen igazodik napjaink vásárlási szokásaihoz és az infotechnológia fejlődéséhez. Jóllehet, online a teljes vásárlási folyamat véglegesíthető, az értékesítés középpontjában mégis az ügyfelek által választott kereskedők állnak. Sőt mi több, a webes felületen keresztül személyre szabott, valós idejű munkatársi segítség is az ügyfelek rendelkezésére áll: a többcsatornás értékesítési ügyfélszolgálat a BMW Genius okosalkalmazásnak köszönhetően reggel 8 órától este 22 óráig elérhető. Az élő webchat, telefon és e-mail elérhetőség egy autószalon rugalmasságát és felkészültségét kínálják.

Újabb telephelyet nyit a Wizz Air Romániában

2015.12.03.
Az új telephelyet Jászvásáron hozzák létre, és a tervek szerint 2016 július 1-jén kezdi el működését. Ekkortól öt új külföldi célállomásra indítanak járatokat a kelet-romániai városból, így Bolognába, Larnacába, Rómába és Tel Avivba.  Emellett a cég növeli már működő járatainak gyakoriságát a kelet-romániai városból London és Bergamó irányába. Jelenleg Jászvásárról három helyre működtetnek járatokat, Bergamón és Londonon kívül a szintén olaszországi Trevisoba. A Wizz Air most öt telephelyet működtet Romániában, így Bukarestben, Craiován, Temesváron, Marosvásárhelyen és Kolozsváron, a jászvásári lesz a hatodik. A Mediafax hírügynökség szerint a kereskedelmi igazgató közölte, hogy a jövő évben már 16 repülőgépet állomásoztatnak Romániában. A Wizz Air nyolc romániai repülőtérről üzemeltet járatokat, piaci részesedése csaknem 30 százalék. Abrán György közölte, hogy tavaly 3,4 millió utast szállítottak a Romániából induló és oda érkező járatokon, az idén becsléseik szerint 19 százalékkal fog nőni utasaik száma. (forrás: MTI)

Tavasszal adhatják át a budai fonódó villamoshálózatot

2015.12.03.
Tarlós István a lap csütörtökön megjelent eheti számában megjelent interjújában azt mondta: "a fonódó karácsonyig elkészül, de nem adjuk át, mert a Lánchídnál van egy aluljáró, amely csak 2016 tavaszára készül el. Mivel májusra a Széll Kálmán téren is véget ér a munka, és a két beruházás szorosan összefügg, talán érdemesebb együtt átadni őket". Közölte, a forgalom a Lánchídnál mindkét irányba elindul december végén, de amíg nem lesz folyamatos a villamospálya, nem tekinti befejezettnek a beruházást. Átmenetileg lesz egy átszállási pont a két vonal között - tette hozzá. A BKV hosszú távú finanszírozásáról szólva Tarlós István arról beszélt, hogy az ügyben a kormánnyal továbbra is "holtponton" állnak. A főpolgármester azt mondta, hogy az agglomerációs közlekedésen a főváros nettó vesztesége 12 milliárd forint. Az állam által kért díjkedvezmények 10 milliárd, a díjmentes közlekedés pedig 9,5 milliárd forint veszteséget jelentnek. Ezeknek az összege az, amivel, "ha úgy vesszük, az állam tartozik nekünk" - tette hozzá. Ha nem kapják meg a költségvetésből az államtól átvállalt feladathoz a forrásokat, akkor lehet, hogy nem mennek ki az agglomerációba a tömegközlekedési járművek - közölte.  Arra a kérdésre, hogy mi lesz, ha ez sem hat, a főpolgármester úgy fogalmazott: "ha nem lesz megoldás nagyon rövid időn belül, tegyünk egy próbát. Ha nem hiszik el, hogy ennyibe kerül a közlekedés, hogy nem felelőtlenül költjük össze-vissza a pénzeket, akkor adjuk át a kancelláriaminiszternek a BKV-t". "Üzemeltesse ő a fővárosi meg az agglomerációs tömegközlekedést, de ne kapjon rá egyetlen fillérrel se többet, mint mi, és nyújtsa ugyanezt a szolgáltatást. Leveszem a kalapom, ha képes megoldani" - mondta Tarlós István az interjúban.

A Duna Európa legkedveltebb vízi útvonala

2015.12.03.
Boros Anita kiemelte: a közúti közlekedés kiváltásához előtérbe kell helyezni a dunai közlekedést, ennek érdekében nemcsak a budapesti, hanem a teljes magyarországi szakaszát fejleszteni kell - tette hozzá.  Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára rámutatott: a folyami hajós turizmus az ágazat legígéretesebb szegmense,a szállodahajók vendégforgalma folyamatosan emelkedik.   (forrás: MTI)

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója