Méltatlanul mellőzik, de miért? - Kia Stonic teszt

2022.10.02.
Hogy néz ki? Kicsit nagy a tumultus a Kia kis- és középkategóriás autóinak színes palettáján. Ott a Picanto, a Rio, az új Niro, a Ceed rengeteg variációja, többek mellett a crossoveres XCeed, a megújult Sportage és persze ott a Stonic, amelyről nagyon kevés szó esik. Ha nem ültem volna most benne egy hétig, biztos nem tűnt volna fel, hogy van rajta kívül másik is. De így, bentről nézve a világot, legalább hat Stonicot szúrtam ki egy hét alatt a forgalomban. Nem feltűnő jelenség, pedig a tesztautóm kékje ordít. A GT Line felszereltség erre még rátesz egy lapáttal, néztem is a Tesco parkolójában, milyen pöpec ez a kisautó! Hát nem éppen nálam volt a kulcsa?! A ráncfelvarrás látványos, kétszer négy csíkkal mosolygó LED-fényes arccal tette még vonzóbbá az autót, ennek ellenére inkább a korábbi ábrázatú modellekkel találkoztam. A Kia Stonic hossza 4140 milliméter, szélessége 1760 milliméter, magassága 1520 milliméter (40 milliméterrel magasabb, mint az alapjait adó Rio), tengelyek közötti távolsága 2580 milliméter, 17 hüvelykes felnikkel a szabad hasmagasság 183 milliméter. A vezetőülés optimálisan állítható, az ülőlapja rövid, a fej- és lábtér hátul sem szűk (két felnőttnek), az ajtónyílás azonban okozhat szenvedést a hosszabb lábbal rendelkező Homo sapiens sapiens fajba tartozó sorstársainknak. Az utastérben sok a műanyag, de igazából ez csak egy autó, se nem művészeti alkotás, se nem budoár. Az ergonómiára nem lehet panasz, a kapcsolók, gombok jó helyen vannak. Mivel már régebbi csirke a Stonic, van külön klímavezérlés (még ha csak egyzónás is), a nyolchüvelykes érintőképernyőn pedig a Kiától megszokott minőségben kapjuk az információdömpinget. A hangrendszer nem szól jól (de a motor fura vartyogását elfedi), főleg a beszédet torzítják a hangszórók, a klíma viszont megbirkózik a kánikulával, az Apple Car Play vezetékkel működik (több kollégánál olvastam, hogy madzag nélkül is használták, nekem nem kínálta fel ezt a lehetőséget, de az is lehet, hogy annyira meglepett kapcsolatunk hajnalán a Stonic, hogy nem vettem észre). Csomagtartója 325 literes, a síkba döntött hátsó ülésekkel azonban 1155 literes raktérrel gazdálkodhatunk. Hogy megy? A hibridrendszer nem tudja az autót önállóan mozgatni, de a fékezéskor termelt energiát a csomagtartó aljában található lítium-ion akkumulátorba gyűjti, majd a szíjhajtású generátor ezzel gyorsításkor besegít az egyliteres, 120 lóerős, háromhengeres motornak (maximális nyomatéka szerény, 200 Nm). Elsőre vékonykának tűnt, főleg, hogy a 280, túltöltéssel 290 lóerős Kona N-ből pattantam át. Aztán hozzászoktam, hogy nem eszik olyan forrón a kását, lassan is élet az élet, sőt, így jobban látszik, ahogy telik, pereg, fogyatkozik. A hétfokozatú dupla kuplungos automatikus váltó elindulási nehézséggel küzd, mintha csak a VW-csoporttól vették volna, de ha az üzemmódválasztót sport állásba kapcsoljuk, meglepetten vesszük észre, hogy juhé, van ebben a kocsiban is élet, csak noszogatni kell! A 120 lóerő akkor is 120 lóerő, ha három hengerben csiholjuk. Amúgy a hétköznapokban elég a normál és a takarékos mód (én ebben használtam többnyire), előzés előtt érdemes azonban sportba tenni, hogy hamarabb végezzünk. A lágy hibrid motorral 185 kilométer/óra a Stonic végsebessége, álló helyzetből 100 kilométer/óra sebességre 10,6 másodperc alatt gyorsul fel. Milyen vezetni? Magasabb építése ellenére sem billeg az üresen 13 mázsás Stonic, futóműve feszes, de emellett nem kényelmetlen, nem ráz. Az elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros felfüggesztés útibákra hajlamos elugrani, de ha felkészülünk rá, nem lepődünk meg. Kormányzása elég direkt, hogy ezen a teljesítményszinten élvezzük az autózást, az útviszonyokról sokat nem beszél. Mennyibe kerül? Sok panasz nem érkezett eddig a modellre - tudom meg a Pappasnál, ahol csak kötelező szervizkor és olajcserénél találkoznak a Stonic-kal. A tesztautóban már lassan 20 ezer kilométer van, és csak egyszer járt a műhelyben, pont előttem. Dadogott a motor, egy vezetékcsere azonban helyre tette, valószínűleg valami, vagy valaki megrágta a kábelt és azért rángatott. Nálam szerencsére semmi probléma nem adódott, pedig hatszáznál is több kilométeren át autóztam vele. Országúton, autópályán, városban és faluban hajtva megelégedett 5,3 liter benzinnel 100 kilométerenként, ami kifejezetten takarékosnak számít. Takarékos módban előszeretettel vitorlázik az autó, amint felengedjük a gázpedált. Piros lámpához eleve lekapcsolt motorral érkezik, lefulladási hajlam nem jellemzi, az indítás-leállás finoman zajlik. Már az alapfelszerelés is gazdag, de felárért mindenféle jóval felszerelhető a Stonic.  A különböző tematikus csomagok 250 és 350 ezer forint közötti árakon érhetők el (2021-es árlista alapján), adaptív tempomatot, holttérfigyelő rendszert, aktív fékező funkcióval, hátsó keresztirányú forgalmat figyelő rendszert, első parkolóradart és elektromosan behajtható tükröt is tartalmazhatnak. Alapára hét év garanciával, 84 lovas négyhengeres szívómotorral 5,999 millió forint, a tesztelt változatért azonban 9 millió forintot is elkérnek, ilyenkor jogos a kérdés: megéri ez a temérdek pénz egy megemelt Rióért, vagy akkor inkább legyen Ceed, netán XCeed? Talán sokan fel is teszik ezt a kérdést és emiatt látunk olyan kevés Stonicot a magyar utakon. Kép és szöveg: Biró Csongor  
Címkék: 

Esős napok, csúszós utak: jó tanácsok az őszi közlekedéshez

2022.10.02.
Az elmúlt hetekben rengeteg eső hullott szerte az országban, igazi őszi időjárásunk volt mindenfelé. Ez nemcsak azzal jár, hogy elővesszük az esőkabátunkat és az esernyőnket, hanem a csapadékos időjárásnak megfelelően közlekedünk akár autóval, motorral, kerékpárral vagy más járművel, illetve gyalog indulunk útnak.  Lassíts! Az ősz beköszöntével rövidülnek a nappalok, és a párás, ködös, esős idő megnehezíti a közlekedést. Romlanak a látási viszonyok, reggelente nedves és száraz útszakaszok válthatják egymást, hirtelen megváltozhatnak az úttesten a tapadási viszonyok. A fékút megnő, és különösen fontos ilyenkor a jó állapotú gumiabroncs, amelynek megfelelően nagy a profilmélysége, hogy a vizet hatékonyan el tudja vezetni. Ha jelentős víz gyűlt össze az egyenetlen úttesten, nagy pocsolyák alakultak ki – gyakran a nyomvályúkban –, akkor vigyázni kell, nehogy vízre felúszás alakuljon ki. Ez leginkább nagyobb sebességnél fordulhat elő, amikor az úttest és a gumiabroncs között egy összefüggő vízréteg alakul ki, emiatt az autó nem kormányozható, nem fékezhető. A megfelelő guminyomás és profilmélység, a sebesség csökkentése segíthet, és ha lehet, ne hajtsunk bele a nagy tócsákba.  Esős időben lassítsunk és tartsunk nagyobb követési távolságot Az autósok számára fontos teendő, hogy ellenőrizzék a lámpákat, hogy a jármű jól látható legyen. A lámpabúrák legyenek tiszták, ha pedig az évek során bemattultak, érdemes políroztatni, mert a matt búra nagyban csökkenti a fényerőt. Töltsék fel az ablaktisztító tartályt is, és ellenőrizzék az ablaktörlő gumik állapotát. Ha csíkot húz, foltosan töröl, megérett a cserére, mert úgy a sofőr csak részlegesen lát ki a szélvédőn, ráadásul a vízen megtörik a fény, és torz lesz a kép, ami további veszélyforrást hordoz magában. Az üveg tisztán tartására is érdemes figyelmet fordítani, mert a koszos üvegen jobban összeállnak a vízcseppek. Ne feledkezzünk meg a szélvédő belső oldaláról sem, mert a zsíros-poros réteg megtöri a fényt, és nemcsak nagyon zavaró, hanem jelentősen rontja a kilátást is.  Nedves, csúszós, nyálkás Ősszel sajnos meglehetősen gyakran fordul elő úgynevezett pályaelhagyásos baleset, amikor az autó letér az útról, vagy a sávot elhagyva az út valamelyik tartozékának ütközik. Az okok között szerepet játszhat a jármű nem megfelelő állapota, és a megváltozott időjárási viszonyokhoz képest túl nagy sebesség. Az őszi útviszonyok mellett a megengedettnél is alacsonyabb sebességgel érdemes haladni, a féket óvatosan, finoman használni, valamint kerülni kell a hirtelen kormánymozdulatokat autóval, motorral, biciklivel és rollerrel is. A nedves, csúszós úton talán rollerrel a legveszélyesebb közlekedni, mert a kerék kicsi, és az anyaga miatt könnyedén megcsúszik. Tipikus őszi utcakép Sokan nem tudják, de a lehullott nedves falevelek is ugyanolyan csúszósak, mint a hó. Fontos, hogy olyan területen, ahol a levelek befedik az úttestet, kerüljük a hirtelen fékezést és a hirtelen kormánymozdulatokat. Ez nem csak az autósokra, hanem a kerékpárosokra is igaz. Ősszel a heves esőzések miatt kialakult vízátfolyások gyakoriak az úttesten, az útkanyarulatokban komoly veszélyforrást jelenthetnek a közlekedők számára. Ilyen útkanyarulatok előtt már célszerű csökkenteni a sebességet és motorféket használva áthaladni az érintett útszakaszon. Láthatóság két keréken Bár most még nem nyugszik le a nap annyira korán, hogy sötétben kelljen iskolából vagy munkából hazabiciklizni, érdemes más most felkészülni erre. Ha nyáron csak ritkán használtuk, akkor keressük elő és ellenőrizzük a lámpákat, hogy megfelelően működnek-e, elég erős-e a fényük. Ha kell, cseréljünk elemet vagy töltsük fel a lámpa akkumulátorát. Ha gyakran tekerünk sötétben, erősen ajánlott egy láthatósági mellény vagy kabát beszerzése is (akár nappalra is), így sokkal könnyebben észrevesznek az autósok,  A nedves falevelek balesetveszélyt jelentenek a biciklisek számára A közlekedőknek ilyenkor jobban kell figyelniük a gyalogosokra is: ha zuhog az eső, akkor a kapucnikba vagy esernyők alá bújva elsősorban az köti le a gyalogosok figyelmét, hogy minél előbb fedett helyre érjenek, és kikerüljék a pocsolyákat, vagyis kevésbé figyelnek a forgalomra.  Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Szennyes kocsik: megbírságolták a román vasúttársaságot

2022.10.02.
A hatóság képviselői néhány hónap elteltével tértek vissza két bukaresti vasúti kocsiszínbe, hogy ellenőrizzék, kijavították-e azokat rendellenességeket, amelyekért az első vizsgálat során még csak figyelmeztetésben részesítették a CFR-t. "Mintha megállt volna az idő. Egy vödör, egy koszos rongy és mérhetetlen hanyagság. Vonatra ülni manapság meglehetősen viszontagságos vállalkozás, amelyhez képest a koronavírus egy jótéteménynek tűnik. A jelek szerint a CFR nem más, mint egy fejőstehén" - idézte Horia Constantinescunak, az ANPC elnökének az élménybeszámolóját az Agerpres. Szakadt, pecsétes üléshuzatok és fejtámlák, szemetes padló, kiürítetlen, évtizedes kosztól ragadó szemétgyűjtők, poros szellőzőberendezések, mocskos, rozsdás, törött mosdókagylók, bűzlő mellékhelyiségek, papír, szappan és fertőtlenítőszerek nélkül - sorolta az ANPC az ellenőrök által tapasztalt problémákat. A hatóság ezúttal bírságokat is kiszabott, és megtiltotta a CFR-nek, hogy forgalomba állítsa a kifogásolt személyszállító szerelvényeket, amíg nem fertőtlenítik őket. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Három cél: élenjáró szerepre törekszik Magyarország a járműiparban

2022.10.02.
Koncz Zsófia a ZalaZONE Járműipai Tesztpálya negyedik innovációs napján elmondta: Zalaegerszegen Európa legnagyobb és a világ egyik legkorszerűbb járműipari tesztpályája épült meg. Az egyik legkiválóbb magyarországi kutatási infrastruktúrára pedig nagy szükség van ahhoz, hogy a világ élvonalába tartozó eredményeket lehessen elérni. Az ezúttal elsősorban a drónok civil és katonai alkalmazásának kutatási eredményeit bemutató zalaegerszegi rendezvényen az államtitkár hangsúlyozta: a magyar kormány 2010 óta kiemelten támogatja a kutatás-fejlesztést, az innovációt és azokat a beruházásokat, amelyek magyar ötleteken alapuló piacképes termékeket és szolgáltatásokat hoznak létre. A kezdetektől az volt a cél, hogy "az ipar high-tech, zöld és magyar legyen". "A kormány azon dolgozik, hogy az egyre súlyosbodó nemzetközi válságjelenségek hatásait a lehető legkevésbé érezzék meg a magyar családok és a hazai vállalkozások". Jó alap ehhez, hogy 2010 óta a magyar ipar folyamatosan erősödik, a járvány előtt már kifejezetten robosztus volt, ennek volt köszönhető, hogy a világjárványt követően igen gyorsan megindult a növekedés - jelezte a politikus. Koncz Zsófia kiemelte: a tavalyi igen magas, 7,1 százalékos gazdasági növekedés után idén, a második negyedévben 6,5 százalékos volt a GDP-növekedés, szemben a 4,2 százalékos uniós átlaggal. Különösen kiemelkedő az autóipar teljesítménye, amely az első hét hónapban is jelentősen emelkedett. A járműgyártás meghatározó tényező a hazai gazdasági és ipari teljesítményben, a foglalkoztatásban és a kivitelben. A bruttó nemzeti össztermék 13-15 százaléka köszönhető a 740 magyarországi autóipari gyártónak és beszállítónak - erősítette meg a politikus. Az államtitkár felidézte azt is, hogy a Globális Innovációs Index szerint Magyarország az első tízbe tartozik a világon a high-tech gyártásban, európai összevetésben Németországgal és Dániával vetekszik a 70 százalékos magyar high-tech részarány, amihez nagymértékben járulnak hozzá a járműipar cégei. Az ebben az ágazatban dolgozók száma 2010 óta több mint kétszeresére, 170-175 ezerre nőtt Magyarországon, jelentősen emelkedett a fejlesztőmérnökök, kutatók száma, ez az elmúlt évtized elején még hozzávetőleg 3 ezer volt, ma pedig már több mint 10 ezer - sorolta Koncz Zsófia. Az államtitkár megjegyezte azt is, hogy a hazai hozzáadott érték jelenleg mintegy 45-50 százalékot tesz ki a járműipari ágazatban. Feltett szándék, hogy 2030-ra ez az arány 65 százalékra növekedjen - mondta. A sikerekben jelentős szerepe volt a kutatás-fejlesztési és innovációs ráfordítások ugrásszerű növekedésének. A KSH legutóbbi adatai szerint ez az érték 2021-ben újabb rekordot ért el, meghaladta a 900 milliárd forintot, ami két év alatt 200 milliárd forintos emelkedést takar - húzta alá Koncz Zsófia. Jelezte továbbá azt is: a TIM ágazati jövőképében kiemelt szerepe van a ZalaZONE-nak, arra törekednek, hogy a Magyarországon gyártókapacitásokkal jelenlévő mindhárom német prémium autómárka 2030-ra igénybe vegye a pálya szolgáltatásait. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A fényszóró specialista Hella bizakodó

2022.10.02.
A számos megrendelésnek köszönhetően a fényszóró-specialista Hella bizakodó. A Hella autóipari beszállító nagyrészt a koronavírus-zárlatok és a chiphiány okozta sebeket akarja hátrahagyni az új pénzügyi évben. A május végéig tartó pénzügyi évre az új vezérigazgató, Michel Favre rekordmegrendeléseknek köszönhetően a tavalyinál lényegesen jobb fejlődést ígér. Ehhez hozzá kell járulnia a növekvő autógyártásnak, de a francia Faurecia anyacéggel való közös tevékenységek révén megtakarítási hatások is érvényesülnek. A lippstadti székhelyű cég azonban nem indul gond nélkül az új pénzügyi évbe. "Még ha az értékesítések és a bevételek jelentős növekedésére is számítunk, a piaci környezet változékony marad, nem utolsósorban az esetlegesen súlyosbodó geopolitikai konfliktusok, a növekvő infláció és a koronajárvány egyéb hatásai miatt" - mondta Favre. Mindenesetre a vállalatnak továbbra is jobban kell fejlődnie, mint magának a piacnak. Fotó: Hella Az SDax-ban jegyzett Hella részvény a kilátások és a végleges éves adatok után 2,2 százalékkal 69,75 euróra nőtt csütörtökön. A Faurecia ma már több mint 80 százalékos részesedéssel rendelkezik a fényszóróspecialistában. A közös Forvia márkanév alatt szinergiákat kívánnak kiaknázni a cégek - az információk szerint a szövetség a világ hetedik legnagyobb autóipari beszállítója. Az előző évi enyhe, 6,3 milliárd eurós csökkenés után a Hella most 7,1-7,6 milliárd euróra szeretné növelni árbevételét, ahogy azt a cég bejelentette. Ez nem tartalmazza az árfolyamok hatásait, valamint a cégrészek megvásárlását és eladását. Ami a kilátásokat illeti, a vállalat jól kitöltött rendelési könyvekre támaszkodik. Az elmúlt évben rekordmennyiségű, tízmilliárd euró körüli rendelésállományt hozott az autóipari beszállítói részlegben. A vesztfáliaiak a speciális hatásokkal korrigált kamat- és adózás előtti haszonkulcs emelkedésére is számítanak. A tavalyi 4,4 százalékról 5,5-7 százalékra várható. A várható fellendülésnek fel kell gyorsulnia, különösen a 2023-as naptári évben, mind az árbevétel, mind a jövedelmezőség tekintetében. A Hella az elmúlt pénzügyi évben (május végén) szenvedett a nyersanyag-, energia-, fuvar- és bérköltségek emelkedésétől. A korrigált üzemi eredmény bő 45 százalékkal 279 millió euróra esett vissza. A nettó nyereség csaknem felére, 184 millió euróra zuhant. Az osztalék most várhatóan a részvényenkénti 96 centről 49 centre csökken. Az emelkedő költségek mellett az autógyártásban az alkatrészhiány miatti ingadozások is akadozták az üzletet. A jelenlegi pénzügyi évben a Hella 80-84 millió személygépkocsi és könnyű haszongépjármű globális gyártására számít az előző évi 76 millió alattival szemben. A cég szerint ez óvatosabb, mint az IHS Markit piackutató becslései, akinek adataira sok autóipari beszállító alapozza magát. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Halálos balesettel indult a vasárnap

2022.10.02.
A 3-as számú főúton, Gyöngyös és Hort között, 2022. október 2-án, hajnali 3 óra körül egy arra közlekedő személyautó elütött egy gyalogosan közlekedő férfit, aki a helyszínen életét vesztette.   A rendőrök teljes útlezárás mellett helyszínelnek. Kerülni Gyöngyöshalász irányába lehet. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Új RX mutatja fel a Lexus luxusát

2022.10.01.
Elöljáróban néhány szó a tipikus Lexus vásárlóról. Tehetős ember, aki nem azonosulna az egyéb prémiummárkákra ráégett negatív közvélekedéssel, nem keltene feltűnést luxuskocsival, és nem kérne az előbbiek üzembiztossági gyarlóságaiból. Egyszerűen, feltűnésmentesen szeretne egy problémamentes, komfortos, minden jóval ellátott kocsit. A japánoktól meg is kapja. A Lexus palettájáról az RX a mostanában legdivatosabb SUV műfajt képviseli. A friss kiadás súlypontja alacsonyabbra került, csökkentették a súrlódást, a tömeget, növelték a karosszéria merevséget, és hibridekkel korszerűsítették a hajtóművet. Az új RX alapját a GA-K platform adja, amelynek hátsó részét átalakították, futóművét kifinomultabbra hangolták, javítva a menettulajdonságokat és a kényelmet. Ami a típuselődre nem hasonlító formatervet illeti, a markáns hűtőmaszkot vékonyabb fényszórók keretezik, hátul jellegzetes elem a jármű teljes szélességén végignyúló fénycsík. A keréktárcsák 21colosra nőttek, a menetteljesítményekhez illő méretű fékkel. Belül leplezetlen luxus fogadja az embert, a lehető legjobb minőségű anyagokkal és legmodernebb technológiával. Az újratervezett első ülésekre könnyebb lett beszállni, és a felszereltségtől függően fűtéssel vagy szellőztetéssel kényeztetnek. A Tazuna koncepció alapján tervezett berendezés közvetlen, ösztönös kezelést nyújt. Minden vezérlő és információs felület jól látható és könnyen elérhető, a tapipad érintőképernyőnek adta át funkcióját. Hajtóműből háromféle hibrid választható – ezért ezt a rendszert választották, mert elektromos nyersanyag-igénye nyolcada egy akkumulátoros-elektromos kocsiénak, és tökéletesen megfelel a jellemző napi 80-100 kilométeres távokra. Az RX 450h+ modellé négyhengeres, 2,5 literes benzinmotort és 18,1 kWh-s, újratölthető lítiumion-akkumulátort tartalmaz. Állandó összkerékhajtást a kiegészítő hátsó elektromotor eredményez. Az akkumulátor több, mint 65 kilométeres, tisztán elektromos hatótávot tesz lehetővé egy feltöltéssel. Az új, nagyteljesítményű RX 500h a Lexus első turbómotoros hibridje, teljesen új felépítéssel. Szíve a 2,4 literes, benzines turbómotor és hatfokozatú automatikus váltómű. A rendszer összteljesítménye 371 lóerő, maximális nyomatéka 645 Nm, ami élénk menetdinamikát nyújt, az ehhez illő kanyarodási képesség a DIRECT4 rendszer érdeme. Az RX 350 H 2,5 literes, benzines hajtásláncának maximális teljesítménye 245 lóerő, nulláról százra nyolc másodperc alatt gyorsul, szabvány szerint mért fogyasztása 6,4-6,6 liter/100 kilométer. Az új RX alapfelszerelése a Lexus Safety System+, továbbfejlesztett ütközést megelőző biztonsági rendszerrel, akadályokat kikerülő, új proaktív vezetéstámogatással, automatikus fékezési és kormányzási asszisztenssel. Az opcionális biztonsági csomagban van továbbá az első keresztirányú forgalomra figyelmeztető rendszer, sávváltási segéd, valamint vészhelyzeti kormányzási asszisztens is. Tovább fokozza a biztonságot az ütközést megelőző biztonsági rendszer, a sáv- és nyomtartó rendszer, az új generációs parkolószenzor, tárgy- és gyalogosfelismeréssel, és hátsó keresztirányú forgalomra figyelmeztetéssel. Extraként választható például panorámanézetes parkolás. Az új RX továbbfejlesztett kapcsolódási lehetőségeket és alapfelszerelésként 14 colos érintőképernyőt kínál, amely kategóriájának egyik legnagyobbja. A széria navigációs rendszer mellett felhő alapú szolgáltatásokat is nyújt. Az autó adatkommunikációs modulja mindig kapcsolatban van, információkat szolgáltat közlekedési eseményekről, balesetekről és útviszonyokról. A Lexus Link Pro távoli hozzáférési funkciók, mint például a vezetési elemzés, a hibrid vezetési tréner, az üzemanyagszint ellenőrzése és a „saját autó keresés”, mellett új lehetőség az RX 450h+ változathoz távolból ellenőrizni az akkumulátor töltöttségét vagy időzíteni a töltést. Az alkalmazással lehet zárni és nyitni a járművet, vezérelni a klímát, bekapcsolni a vészvillogót, hogy az autó könnyebben észrevehető legyen a parkolóban. Az új RX-ben bőséges a férőhely és a lábtér. A csomagtartó ötven milliméterrel hosszabb lett, a küszöb pereme pedig harminccal lejjebb került. Az „Omotenashi” vendégszeretetének jegyében az utazók személyre szabhatják a hangulatvilágítást, 64-féle színből és tizennégy egyedi hangulatból választva. RX sportos kvalitásait kihangsúlyozó F SPORT PERFORMANCE változat a nagyteljesítményű RX 500h hibridhez lesz elérhető, dinamikusabb hűtőmaszkkal, küszöbökkel és lökhárítókkal. A jobb oldaltartású első ülések kárpitozása fekete vagy sötét rózsa árnyalatú. Alumínium díszítőbetétek fokozzák a belső tér sportos karakterét. Emellett az F SPORT PERFORMANCE felszereltség menetdinamikai tekintetben is továbbfejleszti a modellt, sportosabb futóművet, nagyobb fékeket és további extrákat kínál. Árazásában is a prémiumkategóriába sorolható a Lexus RX. A skála 29 millió forintnál kezdődik, és 38-ig tart. Ez még csak az alap, de extrákkal megfűszerezhető, például a Plus csomag 800 ezer forintba kerül, a panorámatető másfél millióba. Szeptember végétől rendelhető meg az RX, vásárlói jövőre, márciusban kaphatják meg kocsijukat. Aki irigylésre méltó körülmények között szeretne utazni, de nem keltene túlzott irigységet, vélhetően megtalálhatja benne az igazit.  
Címkék: 

Kalle Rovanperä egy apró lépésre a rali világbajnoki címtől

2022.10.01.
Tökéletesen sikerült Kalle Rovanperä 22. születésnapja szombaton: a finn versenyző az összetett negyedik helyéről az élre ugrott, több gyorsasági szakaszt megnyerve. Ha vasárnap is megtartja a vezetést, és a Power Stage-en legalább negyedikként végezve szerez bónusz pontokat, akkor a valaha volt legfiatalabb világbajnoka lesz a ralisportnak. Rovanperä ismét megmutatta, hogy esős időben nincs ellenfele: a nap végére 29 másodperces előnyt épített ki a nyolcszoros világbajnok csapattársa, Sébastien Ogier előtt. A finn 5, a francia 10 másodperc büntetést szedett össze a nap folyamán, előbbi a hibrid rendszer, utóbbi egy késés miatt.   Rovanperä abban bízhat, hogy mivel a vb-címért harcoló Ott Tanak hátránya már 46 másodperc az összetettben, így ő a győzelemért folyó harcba jó eséllyel már nem tud beleszólni. A Hyundai észt versenyzője összesen 15 másodperc büntetést kapott a csapat hibája miatt (hibásan kalibrálták be a hibrid rendszerét). Délelőtt még lőtávolon belül maradt a nehezen vezethető i20-assal, de délután elvesztette a motivációját, és már nem tudta vagy nem is akarta tartani Rovanperä elképesztő tempóját. „Nagyon trükkös nap volt, de valójában nagyon élvezetes volt az autót vezetni, és úgy gondolom, hogy jól kezeltük a körülményeket. Nagy kihívás volt, de megláttam benne a lehetőséget, és úgy gondolom, hogy elég jól megragadtuk. Elégedett voltam az autóval, és nagyon keményen nyomtam a gázt, hogy időt nyerjek. Most vezetünk, és elégedettek lehetünk a felépített időelőnnyel. Megpróbálunk úgy felkészülni a holnapra, mint bármely más napra. Nem lesz egy hosszú nap, de még négy szakasz van hátra, és ezek nehezek is lehetnek, szóval csak meg kell próbálnunk jó munkát végezni, és meglátjuk, hol végzünk a végén” – nyilatkozta óvatosan Rovanperä. Egy perccel a dobogós helyektől áll Thierry Neuville, aki küzdelmes napon van túl. Ő is kapott időbüntetést a hibrid rendszer miatt, de neki műszaki hibával is meg kellett küzdenie, ugyanis délelőtt eltűnt a harmadik fokozat a Hyundai váltójából. Mindenesetre a negyedik helye nem forog veszélyben, mert csapattársa, az ötödik helyen álló Oliver Solberg közel 2 perccel van lemaradva a részben az autóját sújtó gyújtáskimaradás miatt. Sok versenyző nem jutott el a célig szombaton. Elfyn Evans egy gyors jobbkanyarban megpördült, és odaütötte a Toyotát a partoldalnak, amely jelentős pusztítást végzett az autón. Bár némi hűtőszereléssel eljutott a nap közepi szervizig, az FIA ellenőrei nem engedték, hogy folytassa, mert megsérült a Yaris bukócsöve. Még nála is sokkal nagyobbat esett Gus Greensmith egy tempós balkanyarban, ahol a Ford Puma alulkormányzottan viselkedett, és becsúszott az árokba. Az autó többször pörgött a levegőben landolás előtt, és annyira megsérült, hogy fel sem merült a folytatás lehetősége, még vasárnap sem. Szintén kiesett Kacuta Takamoto, a japán az utolsó előtti szakaszon csúszott be az árokba egy balkanyarban. Ezzel jó eséllyel megszakad az a remek sorozata, hogy idén minden versenyen pontszerző helyen végzett. Vasárnap más csak négy szakasz és összesen 31 km vár a mezőnyre, és végre kiderül, hogy lesz-e új világbajnoka a sportnak. Az állás szombat este: 1 Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) 2h28m26.3s 2 Sébastien Ogier/Benjamin Veillas (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +29.0s 3 Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +46.4s 4 Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +1m41.4s 5 Oliver Solberg/Elliott Edmondson (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +3m34.9s 6 Hayden Paddon/John Kennard (Hyundai i20 N Rally2) +8m51.0s 7 Lorenzo Bertelli/Lorenzo Granai (Ford Puma Rally1 HYBRID) +9m18.3s 8 Kajetan Kajetanowicz/Maciej Szczepaniak (Škoda Fabia Rally2 evo) +10m55.7s 9 Shane van Gisbergen/Glen Weston (Škoda Fabia Rally2 evo) +12m00.4s 10 Harry Bates/John McCarthy (Škoda Fabia Rally2 evo) +15m23.7s További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Ausztriában a használt autók 7600 euróval drágábbak, mint a járvány előtt

2022.10.01.
A Kronen Zeitung cikke. Képernyőfotó. A jelenlegi AutoScout24 használtautó-árindex (AGPI) szerint az autóvásárlóknak átlagosan 27 472 eurót kell kiadniuk egy használt autóért Ausztriában. „Még mindig nincs vége az áremelkedésnek. A 2019 augusztusi járvány előtt a használt autó átlagosan 19 859 euróba került, ami 7 600 euróval kevesebb. De még egy évvel ezelőtt, 2021 nyarán is 3700 euróval alacsonyabbak voltak az átlagos költségek a jelenlegi árszintnél” – magyarázza Alexander Vysek, az ausztriai online autóbörze értékesítési vezetője. Éves összevetésben akár 17 százalékos áremelkedés is lehet A felső középosztály járműszegmensei közül a használt autók ára emelkedik a legnagyobb mértékben, 17,4 százalékkal, az átlagár itt jelenleg 31 737 euró. A kisautók különösen népszerűek, bár a kínálat visszaesésével párosul. Ennek megfelelően az árak a második legerősebb plusz 14,3 százalékkal emelkedtek felfelé. Az osztrákoknak átlagosan 15 110 eurót kell készenlétben tartaniuk a népszerű kicsiért. A középosztály autóit 2022 augusztusában 25 731 euróért kínálták, és szintén gyorsan, 14 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, ezt követi a felső osztály, amely jelenleg 63 374 eurónál jár. A furgonok és a kisbuszok is nagyon népszerűek, közel 35 000 euróért kínálják őket. Az árrali egyetlen kiugró értéke a sportautó-kategória, amely a legalacsonyabb, 2,4 százalékos áremelkedést regisztrálta. Az árak az életkorral arányosan emelkednek Az árak még korosztályonkénti bontásban is kétszámjegyű tartományban emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. A 10 és 20 év közötti autók 10 473 euróért körülbelül harmadával drágábbak, mint egy évvel ezelőtt. Az 5 és 10 év közötti korosztály 16 605 euróról 21 574 euróra nőtt. De a fiatalabb modellek is drágultak akár 20 százalékkal. A youngtimerek (20 éves kortól) árai 25,8 százalékkal, a klasszikusok (30 éves kortól) árai "csak" 14 százalékkal emelkedtek – írja az osztrák honlap.
Címkék: 

Kiszivárgott képeken a Toyota új kompakt szabadidő-autója

2022.10.01.
2021 végén a Toyota mindenkit meglepett, amikor a bejelentette, hogy 2030-ig 30 új, tisztán elektromos autót fog piacra dobni, és az elektromos bZ termékcsalád sokszínűségét bizonyítva Akio Toyoda elnök egyszerre le is leplezett 15 elektromos és elektrifikált koncepcióautót. Ezek között volt az apró városi crossover, a Small SU EV, amely most, majdnem egy évvel később, apró változtatásokkal az ausztrál szabadalmi hivataltól kiszivárgott grafikákon is feltűnt enyhén módosított változatban, ami azt valószínűsíti, hogy a sorozatgyártásra kész szériaváltozatára sem kell sokat várni. Az Ausztrál Szabadalmi Hivataltól (Australia IP) származó rajzokon látható autó a tanulmányétól eltérő első lökhárítóval rendelkezik, az alsó lökhárító-légbeömlő méhsejtmintázatú rácsot és integrált ködlámpákat kapott. Ez eltér a koncepció alumíniumstílusú betétjétől és kis légbeömlőitől, a lökhárító többi része viszont teljesen azonosnak tűnik. A szokatlanul nagyméretű hűtőrács arra utalhat, hogy a kocsi orrában egy benzinmotor is helyet kapott az elektromos hajtás mellett, és ezt az elméletet látszik alátámasztani az a tény is, hogy a hátsó sárvédőkön mindkét oldalon található egy-egy kis fedél. Az egyik valószínűleg a benzintank nyílását, a másik pedig az akkumulátor töltőcsatlakozóját rejti. Persze az is lehet, hogy a végleges változaton már csak egyetlen oldalon lesz kihajtható fedél, mégpedig az akkumulátor csatlakozója számára. Kipufogóvég nem látható az autó hátulján, bár ez nem döntő, mivel a hibrid autókon gyakran a lökhárító mögé rejtik a tervezők, hangsúlyozva az autó környezetbarát jellegét. Láthatóan nagyon közel állt a gyártási állapothoz a Small SU EV. A pletykák szerint a modell a Toyota hamarosan megjelenő E3 architektúrájára épülhet, ami a GA-C (Corolla, C-HR stb.) és az eTNGA (bZ4x) platformok elemeiből van összeállítva, így kompatibilis a plug-in hibrid hajtásláncokkal is. Állítólag erre az architektúrára épül majd a 2023-ban érkező ötödik generációs Prius is. A kiszivárgott képeken látható kis crossover tagadhatatlan hasonlóságot mutat a C-HR merész formanyelvével, így még azt sem zárhatjuk ki, hogy az újdonság a jelenlegi sikermodell utódja lesz. A mindig jól értesült japán Best Car Web is ezt a lehetőséget tartja a legvalószínűbbnek, hozzátéve, hogy az 1,2 literes turbós alapmotor valószínűleg eltűnik majd a kínálatból, átadva a helyét a Corolla Cross ötödik generációs hibrid hajtásában szolgáló roppant hatékony, kétliteres, Atkinson-ciklusú négyhengeres szívómotornak. Állítólag továbbra is kínálják majd az 1,8 literes, öntöltő hibridet, de továbbfejlesztett, még hatékonyabb formában, lítium-ion akkumulátorral, és egy tisztán elektromos hajtáslánc megjelenésére is jó esély van Európában. Kevesen tudják, de egy ideje a jelenlegi C-HR is kapható elektromos autóként, de csak Kínában. A második generációs C-HR a hírek szerint opciósan a RAV4-hez hasonlóan elektromos összkerékhajtással (e-Four) is kapható lesz majd, ami fontos változás, mivel a jelenlegi modellt hibridként csak fronthajtással lehet kérni, összkerék-meghajtású csak a benzinesből van. A Best Car Web szerint az új kompakt crossover-kupé 4,5 méter hosszú, 1,8 méter széles és 1,57 méter magas lesz, tekintélyes, 2,7 méteres tengelytávval, ami megoldhatná a 4,39 méter hosszú és 2,64 méteres tengelytávú jelenlegi C-HR egyetlen komoly hibáját, a szűkös hátsó utasteret. A kiszivárgott grafikákon látható autónak főleg a hátsó szélvédő-kialakítása emlékeztet a C-HR-re, de a C-oszlopai más szögben állnak: már nem párhuzamosak az A-oszloppal, vélhetően azért, hogy az apró, lőrésszerű hátsó ablakok nagyobbak lehessenek. A képek alapján a korábbi rejtett hátsó kilincsek helyett hagyományos helyre tett, a karosszéria síkjába simuló ajtónyitókat kap az újdonság. Persze az sem zárható ki, hogy a Small SU EV sorozatgyártású változata nem is a második generációs C-HR lesz, hanem inkább a Yaris Cross és a C-HR közötti űrt fogja majd betölteni tisztán elektromos és plug-in hajtásláncokkal. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója