Két autó ütközött a Kőbányai úton - két sérült

2018.04.15.
Az elsődleges információk szerint két személy megsérült. A helyszíni szemle és a műszaki mentés idejére a Kőbányai utat a Pongrác út irányába a rendőrség lezárta. Kérjük, hogy a balesettel érintett útszakaszt kerüljék el!

Tóbiás és Balambér gördeszkás kalandjai

2018.04.15.
Sokkal nehezebb, mint ahogyan kinéz (kép: aktivsport.blog.hu) Tóbiás és Balambér éppen otthon üldögéltek a nappaliba, tengtek lengtek ezen a szép vasárnapi napon. Kicsit unatkoztak mert nem tudtak magukkal mit csinálni. Szerettek volna valami szuper dolgot kipróbálni, de nem jutott eszükbe semmi. Szerencsére édesapjuk hazaért, és egy meglepetéssel készült a kis lurkóknak. - Sziasztok, drágáim, mit csináltok? – kérdezte érdeklődve az édesapa. - Semmit kicsit unatkozunk. – felelte unottan Balambér - Na, mindjárt adok nektek valamit, amitől biztosan megjön a kedvetek. Nem is habozott tovább az édesapa, elővette a két dobozt. amikben egy-egy vadonatúj gördeszka volt. - Aztaa, ez nagyon király. – lelkendezett Tóbiás - Köszönjük, apa, ez tényleg nagyon szuper. – hálálkodott Balambér, és gyorsan megölelte édesapját. - Szívesen drágáim! NA, de akkor mire vártok, irány öltözni, és próbáljátok ki! A kis lurkók nagyon hamar felöltöztek, hogy se perc alatt az udvaron voltak, hogy kipróbálják az új szerzeményeket. Sose lehet elég korán kezdeni.(kép: sportjatekkert.hu) A gördeszkázás sport, művészet, életstílus és kultúra. Jellemzően a tinédzserek tevékenysége, de természetesen idősebbek is űzhetik. Ráadásul nem is kell az extrém változatát választanunk ahhoz, hogy élvezhessük az alábbi előnyöket, amelyeket a sportág nyújt művelőinek. - A gördeszkázás növeli a rugalmasságot, hiszen merev izmokkal nem művelhetjük ezt a sportot. Főként a boka izmai lesznek lazák és rugalmasak. - A teljes testet átmozgatja, hiszen a gördeszkázó nemcsak a lábát használja a hajtáshoz, hanem a karját és a törzsét is az egyensúlyozáshoz, ráadásul mindet egyszerre. - A gördeszkázók állóképessége jelentősen megnövekszik, hiszen jellemzően nem néhány percet, hanem napi több órát „edzenek” – ők persze pusztán szórakozásnak tartják. - A gördeszkával való trükközés kitartásra nevel. Hiszen nem feltétlenül sikerülnek a trükkök elsőre; sőt, akár még tizedikre sem. Ezért a gördeszkázó minden alkalommal egy kicsit másképpen próbálkozik, újra és újra, de semmiképp sem adja fel. - A gördeszkázás javítja a koordinációt, hiszen a szemünk, a lábunk, a lábfejünk és a kezünk egyszerre dolgozik, és mindegyik fontos munkát végez. Ez a koordinációs képesség a mindennapokban, más esetekben is jól jön, nemcsak sportolás közben. - Gördeszkázással, a testedzés intenzitásától függően akár 150-500 kalóriát is elégethetünk óránként. - A szörfösöknek, snowboardosoknak és wakeboardosoknak kifejezetten ajánlott a gördeszka, hiszen, ha épp nem fúj a szél, így nincsenek hullámok, olvad a hó, vagy túl hideg a víz, gördeszkázással így is formában tarthatják magukat. - A fiatalok számára jó „tanítómester” a gördeszka: megtanítja őket arra, hogy a tetteiknek következményeik vannak, egy rossz döntést nagy esés követhet, illetve, ha elestünk, talpra kell állnunk, és újra próbálkoznunk. A deszkákból is elég nagy a választék (kép: soundhead.hu) Íme néhány dolog, amire szükséged van, hogyha gördeszkázol: - Megbízható gördeszka. A különböző deszkák különböző terepre valók. Ha hegyi deszkázni akarsz, akkor egy nagy, erős kerekű deszkára lesz szükséged, ami bírja a terepet. A parkokhoz megfelelnek a szabvány deszkák, de minden esetben győződj meg arról, hogy jól választasz. - Sisak.  Mindenképpen kell egy olyan fejvédő, ami kifejezetten gördeszkázáshoz ajánlott, és megfelel a kívánt előírásoknak. Mindenképpen kell, hogy legyen rajta egy erős szíj, amivel magadra tudod erősíteni. - Cipők. A gördeszkázásban az egyik legfontosabb dolog az, hogy jó cipőd legyen. Nem kell sokkal több pénzt költeni rá, mint egy normál csukára, de megéri, ugyanis speciális gumiból van, amely jobban tapad a deszkához, mint egy sima cipő. - Lábszárvédő. Minden kezdő elesik a gördeszkájával, szintúgy, mint a tapasztaltabbak. A lábszárvédő mindenkinek fokozottan ajánlott, ugyanis ha térdre esel, a térdkalácsod kifordulhat, illetve eltörhet. - Egyéb felszerelések. A csuklóvédők és a párnázott kabátok nagy biztonságot nyújtanak mindenki számára, főleg a kezdőknek. Néha még a szájvédő is szóba jöhet, ami megvédi a fogaidat a kitöréstől. Ezért kell a védőfelszerelés! (kép: extremlife.hu) Tóbiás és Balambér már nap végére elég ügyesen megtanult bánni a deszkával. Még nagyon sokat kell nekik gyakorolni, hogy maxinális biztonsággal tudjanak manőverezni, és közlekedni. Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!      

A Jaguar Land Rover felszámol ezer munkahelyet Nagy-Britanniában

2018.04.15.
A Reuters értesülése szerint a létszámleépítést, valamint a Solihullban és Castle Bromwichben található két gyár termelésének a visszafogását hivatalosan hétfőn jelentik be. A Reuters emlékeztetett: a JLR még januárban jelezte, hogy egy másik brit gyárában, Halewoodban fokozatosan csökkentik a termelést. Az idén eddig Nagy-Britanniában 26 százalékkal csökkent a Jaguár és 20 százalékkal a Land Rover autók értékesítése. Brit adatok szerint márciusban a gépkocsieladások 15,7 százalékkal, 474 ezerre estek vissza márciusban. Ezen belül a dízelüzemű járművek értékesítése 37,2 százalékkal csökkent tavaly márciushoz képest, arányuk az összes eladott autóhoz viszonyítva 32,4 százalékra zsugorodott az egy évvel korábbi 43,5 százalékról. A benzinüzemű autók értékesítése 0,5 százalékkal nőtt márciusban. A brit kormány áprilistól különadót vetett ki a dízelüzemű gépkocsikra, környezetvédelmi okokból. A Jaguar Land Rover 2008-ban került indiai kézbe, azóta a Tata jelentős beruházásokat hajtott végre a társaságnál. Brazil és kínai gyárak alapítása után várhatóan az idei év második felében kezdődik legújabb, szlovákiai gyárában a termelés.

Történetének legeredményesebb első negyedévét zárta a BMW

2018.04.15.
Százkét éve íródó sikertörténete legjobb első negyedéves értékesítési mutatóját érte el idén a BMW Group: a Münchenben székelő vállalatcsoport 2018 januárja és márciusa között világszerte 604 ezer 629 darab új BMW, MINI és Rolls-Royce modellt adott át ügyfeleinek, amellyel az első negyedéves eredmény – 3,0 százalékos abszolút eladási javulás mellett – most először lépte át a hatszázezres darabszámot. Sőt mi több, az idei esztendő harmadik hónapjában értékesített 256 162 darab új autó a BMW Group fennállásának eddigi legeredményesebb márciusi mutatóját is jelenti, amely 0,5 százalékkal szárnyalja túl az előző márciusi teljesítményt. A vállalatcsoport ráadásul annak ellenére állította be vadonatúj értékesítési rekordját, hogy a németországi Cuxhaven város kikötőjében hajókra pakolt mintegy 5000 darab gépkocsi egy homokvihar miatt csupán késleltetve tudott útnak indulni. A csúszás előreláthatólag az áprilisi újautó-átadási adatokra is hatással lesz. - Az első negyedévben elért értékesítési rekord csupán a kezdete egy újabb sikeres évnek, amelynek idén várható vadonatúj modelljeink újabb lendületet adnak majd – nyilatkozta Pieter Nota, a BMW AG igazgatótanácsának BMW-értékesítésért és márkamarketingért felelős tagja. - Az első negyedévet mindegyik értékesítési régiónk emelkedéssel zárta, még az egyes piacokon tapasztalható gazdasági nehézségek ellenére is. Büszkék vagyunk arra, hogy hálózatról tölthető modellpalettánk tagjai iránt is világszerte egyre intenzívebb kereslet mutatkozik: a BMW Group tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt gépkocsijai 38,3 százalékos eladási fejlődést mutattak az idei év első három hónapjában, amely egy ennyire gyorsan növekvő szegmensben magával ragadó eredmény – tette hozzá Pieter Nota. 2018 januárja és márciusa között a BMW Group globális szinten 26 858 darab hálózatról tölthető BMW és MINI modellt értékesített, amely azon túl, hogy megszilárdítja a vállalatcsoport vezető pozícióját a prémium minőségű elektromos modellek mezőnyében, a gyártó idei évre kitűzött, 140 000 darabos újautó-átadási célját is elérhető közelségbe hozza. A BMW i3 tisztán elektromos prémium kompaktot, a vadonatúj BMW i3s modellt, a BMW i8 plug-in hibrid sportautót, a plug-in hibrid hajtáslánccal felszerelt MINI Cooper S E Countryman ALL4 modellt és a BMW iPerformance paletta tagjait egyesítő, hálózatról tölthető portfólió iránt az elmúlt három hónapban csak az Egyesült Államokban 78,0 százalékkal nőtt a kereslet, amellyel a tengerentúli régió a tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt modellek mezőnyének legnagyobb önálló piacává lépett elő. 2018 első három hónapjában a BMW Group összesen 5743 darab hálózatról tölthető BMW és MINI modellt adott el az Egyesült Államokban, amely azt jelenti, hogy a tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt modellek már a vállalatcsoport tengerentúli abszolút értékesítésének 6,8 százalékát teszik ki. Ugyancsak kiugró eladási arányt produkált Nagy-Britannia és Írország is, ahol a 4 148 darab hálózatról tölthető modell 23,3 százalékos értékesítési növekedéssel zárt a tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt modellek piacán. Skandinávia térségében eközben minden negyedik új BMW és MINI modellt hálózatról tölthető hajtáslánccal rendelnek meg a BMW Group ügyfelei. A BMW világszerte 517 447 darab új gépkocsit értékesített az idei év első három hónapjában, amellyel 2,8 százalékkal múlta felül az előző esztendő megegyező időszakának teljesítményét és új első negyedéves eladási rekordot állított be. A jelentős mértékű fejlődéshez a bajor prémiummárka mindegyik piaca és modellsorozata hozzájárult. A BMW 1-es sorozat modellváltozatait a január és március közötti időszakban világszerte 53 727 ügyfél rendelte meg, amely a 2017 első negyedévében regisztrált mutató tükrében 27,8 százalékos eladási gyarapodást jelent. A BMW X1 ez idő alatt 77 296 ügyfél tetszését nyerte el, amely 17,0 százalékos fejlődés. A BMW 5-ös sorozat beállította története legeredményesebb első negyedéves értékesítési mutatóját: a világ legnépszerűbb prémium üzleti modelljét az idei esztendő első három hónapjában világszerte 94 733 ügyfél vásárolta meg, amely 13,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
Címkék: 

A Lufthansa nyitotta a chartergépes szezont Sármelléken

2018.04.15.
A Magyarországon már több mint húsz éve működő Mutsch Ungarn Reisen szervezésében október végéig hetente érkező járat újdonsága, hogy 13 német nagyvárosból ráhordó járatokkal, frankfurti átszállással repülhetnek a vendégek a nyugat-magyarországi térségbe. Könnyid László, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke a gép fogadása kapcsán az MTI-nek elmondta: a nyári szezonig, majd az őszi hónapokban kéthetente közvetlen járat is érkezik Düsseldorfból, Hamburgból, illetve Berlin Tegel repülőteréről, ezeknek a chartereknek a közlekedtetésére a brit FlyBE légitársasággal kötött szerződést a Mutsch utazási iroda. A turisztikai szakember arról is beszámolt, hogy a mostani foglalások alapján a tavalyinál is nagyobb az érdeklődés a Németországból Sármellékre induló repülőjáratokra, több héttel előre már látható, hogy a tervezettnél nagyobb kapacitású gépekre lesz szükség. A Hévíz-Balaton Airportra érkezők a nyugat-dunántúli fürdőhelyeket keresik fel, az átlagosan kéthetes itt-tartózkodásuk alatt Hévíz és Zalakaros mellett Bükfürdő, Kehidakustány és Sárvár a legkedveltebb úti cél, nyáron pedig a balatoni nyaralóhelyek iránt is megnő az érdeklődés - ismertette Könnyid László. Korábbi közlések szerint a sármelléki repülőtéren tavaly mintegy 20 ezer utas fordult meg, a többségében német nagyvárosokból érkező gépekkel. Az elmúlt évekhez hasonlóan az idei menetrendben is német városokkal biztosít összeköttetést a repülőtér, a most indult chartereken kívül májustól a Salamon Reisen szervezésében Drezdából, Erfurtból és Lipcséből jönnek további heti járatok a Germania légitársaság üzemeltetésében.

Kínai Nagydíj - Ricciardo győzött, Hamilton csak ötödik, Vettel nyolcadik

2018.04.15.
A 28 éves Ricciardónak ez volt pályafutása hatodik futamgyőzelme, amelyet szenzációs teljesítménnyel, a hatodik helyről rajtolva, látványos előzéseinek köszönhetően aratott Sanghajban. A második helyen Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája ért célba, míg a dobogó harmadik fokára a szintén finn Kimi Räikkönen, a Ferrari versenyzője állhatott fel. A világbajnokság két hét múlva Bakuban, az Azerbajdzsáni Nagydíjjal folytatódik. Végeredmény, Kínai Nagydíj, Sanghaj (56 kör, 305,066 km, a pontszerzők):   1. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:35.36.380 óra   2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 8.894 másodperc hátrány   3. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 9.637 mp h.   4. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 16.985 mp h.   5. Max Verstappen (holland, Red Bull) 20.436 mp h.   6. Nico Hülkenberg (német, Renault) 21.052 mp h.   7. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 30.639 mp h.   8. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 35.286 mp h.   9. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault) 35.763 mp h.  10. Kevin Magnussen (dán, Haas) 39.594 mp h.  pole pozíció: Vettel   A vb-pontversenyek állása 3 futam után (még 18 van hátra): Pilóták:   1. Vettel 54 pont   2. Hamilton 45   3. Bottas 40   4. Ricciardo 37   5. Räikkönen 30   6. Hülkenberg 22   7. Alonso 20   8. Verstappen 18   9. Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 12  10. Magnussen 11  11. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 6  12. Sainz 3  13. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 2  14. Esteban Ocon (francia, Force India) 1 Csapatok:   1. Ferrari 86 pont   2. Mercedes 85   3. Red Bull 55   4. McLaren 26   5. Renault 25   6. Toro Rosso 12   7. Haas 11   8. Sauber 2   9. Force India 1 MTI - Címlapkép: MTI archív

Megérkezett a LADA Vesta Kombi és SW Cross

2018.04.15.
– A tavalyi év márciusban hatalmas várakozás előzte meg a LADA új generációs modelljének, a LADA Vestának a bevezetését a magyar piacra.  Az európai igényeket is teljes mértékben kielégítő, LADA Vesta nagyon kedvező fogadtatásra talált és mára az orosz márka lekeresettebb modelljévé vált hazánkban. Népszerűsége - a márka iránti nosztalgikus érzéseken túlmutatva -, inkább racionális megfontolásokon alapul: gazdag szériafelszereltségének, tágas utasterének és kiváló ár-érték arányának köszönhető. Ezek az alaptulajdonságok a Vesta most bemutatott két új kivitelére is jellemzőek. A LADA Vesta Kombi legalább ekkora sikerre számíthat praktikus családi és cégautóként, és a minden eddiginél divatosabb külsejű szabadidő autó, a LADA Vesta SW Cross, valószínűleg még ezt is túlszárnyalja. Az emelt hasmagasságú ötajtós crossover a LADA valaha gyártott legvagányabb típusa és egyúttal a márka új zászlóshajója. - Az országos nyílt hétvége alatt közel 400 érdeklődő kereste fel a LADA szalonokat, több mint 150 tesztvezetésen próbálták ki az új modelljeinket és 16 autót értékesítettek a kollégák. A nyílt hétvégénk sikere azt bizonyítja, hogy töretlen az érdeklődés a LADA márka iránt.  Nagy öröm számunkra, hogy az ügyfelek részéről a magasabb árfekvésű, LADA Vesta SW Cross és azon belül is a gazdagabb, Lux felszereltségű modellek iránt nagyobb érdeklődés. Az első ilyen modellre még az előtt megtörtént a szerződéskötés érdi márkakereskedésünkben, hogy az autó megérkezett volna a szalonba – nyilatkozta Pataki András, a LADA Hungary cégvezetője. Háttér. A LADA Hungary Kft. 2015 decemberében kezdte meg a LADA személyautók forgalmazását Magyarországon. Az akkor 9 tagot számláló országos márkakereskedői hálózat mára 23 tagúra bővült, és a LADA sikertörténete azóta is töretlenül íródik. Az elmúlt alig több mint két év alatt 2400 darab új LADA talált itthon gazdára, és immár 12 ezren látogattak el a LADA márkakereskedésekbe, hogy személyesen nézzék meg, próbálják ki a márka jelenlegi kínálatát. A tavalyi évben bevezetett Vesta Sedan 2018-ban már a LADA termékpalettájának a legnépszerűbb modelljévé vált. A Vesta 2018 márciusában bevezetett új változataival pedig még szélesebb vásárlóközönséghez jut majd el az orosz autómárka.

Elnémították a zenélő aszfaltot a hollandiai Frízföldön - videóval

2018.04.15.
A Jelsum falu közelében nemrégiben lefektetett zenélő aszfalton akkor csendült fel a frízföldi himnusz, ha az autósok a maximálisan megengedett 60 kilométeres sebességgel, azt nem meghaladva hajtottak át rajta. Sok autós azonban, főleg a szombat éjjel megszaporodó taxisok, erősen felgyorsított a táblával is jelzett szakaszon, mert kíváncsi volt, hogy magasabb sebességnél is zenélő hangot adnak-e ki az aszfaltba vájt rovátkák. A képre kattintva videó indul - hallgassa Ön is! A környékbeli lakosokat - mint mondták - "őrületbe kergette" ugyanannak a dallamnak az örökös ismétlődése, a nagyobb sebesség okozta és a szél által is felerősített zaj megzavarta a nyugalmukat, álmatlan éjszakákat okozott nekik. Volt, aki "lelki terrorról" beszélt. A panaszok miatt a hatóságok néhány nap után felszedték a 80 ezer euróba kerülő zenélő burkolatot, amely a kezdeményezők szerint a viccességén kívül a közlekedésbiztonságot is szolgálta volna, mert a sebesség csökkentésére ösztönözte (volna) az autósokat. Megideologizálták a balul elsült projektet azzal is, hogy úgymond jól beleilleszkedik a frízföldi székhelynek, Leeuwardennak, mint Európa egyik idei kulturális fővárosának a programjába. Frízföld egy saját nyelvű és kultúrájú tartomány Hollandia északi részén.

Öt manipulált alvázszámú gépkocsit fogtak Zahonynál

2018.04.15.
A záhonyi közúti határátkelőhelyen jelentkezett kilépésre 2018. április 14-én 0 óra 30 perckor hat brit állampolgár öt terepjáró gépkocsival és egy személygépkocsival. Az ellenőrzést végrehajtó rendőrök a gépjárműveket alaposan átvizsgálták. A szakértő bevonásával végrehajtott ellenőrzés során megállapították, hogy a terepjáró gépkocsik alvázszámát manipulálták. Volt olyan jármű is, melynek a típusmatricái hamisak voltak, vagy azokat a gépkocsi több pontjáról eltávolították. A rendőrök a külföldi sofőröket a Záhonyi Rendőrkapitányságra előállították, ahol ellenük - szabadlábon hagyásuk mellett - egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.  

Vettel is elképedt a Ferrari előnyén – de hogyan csinálták?

2018.04.15.
Egyelőre távol vagyunk attól, hogy a Ferrari „Mercedesként” domináljon, ám amit Bahrein után a kínai időmérőn is műveltek, az már valóban a rivális előző években megszokott produkcióját idézte. Miközben Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen egymással vívott végletekig kiélezett küzdelmet a pole-ért, egy pillanatig sem kellett fenyegetve érezniük magukat, mert Valtteri Bottas és Lewis Hamilton tisztes távolságból, fél másodperces hátrányból csak nézte őket. - Ez a nagy különbség az összességében 7., sorozatban 2. ferraris pole pozícióját szerző Vettelt is váratlanul érte. - Igen, meglepődtünk. Az első három verseny teljesen eltérő, a pályák is különböznek, ezért ez a nagy különbség egy kicsit meglepő. De vannak pályák, ahol csak el kell kapni a fonalat, és ha ez nem sikerül, könnyen veszítesz sok időt. Engem nem lepne meg, ha holnapra eltűnne ez a nagy különbség, és egy nagyon szoros verseny alakulna ki. Nem lenne persze ellenemre, ha minden így maradna, de hosszú és szoros versenyre számítok a három élcsapat között – intett óvatosságra a négyszeres világbajnok. Az utolsó pillanatig úgy tűnhetett, ezúttal Räikkönennek jöhet ki jobban a lépés, és megszerezheti a tavaly Monaco óta első pole pozícióját, ám Vettel újra előhúzott valami extrát abból a bajnoki tarsolyból. „Tudtam, hogy a Q3-as utolsó körömben muszáj javítanom. Tudtam, hogy több van bennem, mert az első menetben két hibát is vétettem. A hármasból talán túl mohón gyorsítottam ki, majd ugyanez történt a hatosban is, kétszer is elment a hátulja, amivel lendületet vesztettem. Tudtam, hogy egy kicsit több kell, és az utolsó körben sikerült is mindent összeraknom, ami miatt nagyon elégedetten szeltem át a célvonalat. Felnéztem, láttam a kivetítőt, és valami zöldet, ami általában jó jel, és egy kis lilát. Igazán elégedett vagyok, szoros volt, de újra nagyszerű eredményt ért el a csapat.” Az újabb sikere már csak annak türkében is felemelő érzés lehet, hogy pénteken megint panaszkodott az autója vezethetőségére, és Räikkönen lépéselőnye is arra utalt, vannak gondjai. Az időmérő utáni sajtótájékoztatón megkérdezték, mi áll újabb szombati feltámadásának hátterében. „Kisebb változtatásokat hajtottunk végre, de már tegnap délután is egészen rendben volt az autó. A hosszú etapom során forgalom hátráltatott, aztán a másik gumira váltva elkezdett esni az eső, ami kissé tönkretette az edzést, mert kevés kört teljesítettünk. Összességében valóban elégedettebb voltam ma, és ez sokat segít, hiszen így könnyebb magára a körre fókuszálni. Amikor jól alakul a harmadik edzésed, jobban érzed az autót az időmérőn is. De semmi jelentős dolgot nem csináltam. Az éjjel elvégzett változtatások működtek, jobbá tették kicsit az autót. Elégedettebb voltam az elejével. Remélem, ez a lendület kitart holnapig.” - Az autó hihetetlenül jó volt, és folyamatosan javult. Már az első szakasz első körében nagyon elégedett voltam vele, nem sok mindent kellett csinálnom az autóval, nem kellett szenvednem azzal, hogy kipréseljem belőle az utolsó tizedeket, és finomítsak rajta. Már az elején elégedett voltam a beállításokkal. Általában sokat variálsz közben, de ez nehéz ilyen szélben, és amikor minden változik. Én a zászlókat figyeltem a pálya szélén, hogy legyen képem arról, hol merre fúj a szél - mondta. A Mercedesnél azt gyanítják, elsősorban a gumik hideg időben mutatott eltérő viselkedése áll a vártnál nagyobb lemaradásuk hátterében. Máris arról folyik a találgatás, mennyiben változtatja meg a két csapat helyzetét, hogy vasárnapra melegebb időt jósolnak. Toto Wolff tett utalást arra, hogy ők inkább a futamra várt körülményekhez választottak beállítást, ami közrejátszhatott szombati visszaesésükben. Ennek kapcsán pedig fölvetődött, nem vállalt-e túl nagy áldozatot a verseny szempontjából a Ferrari a kvalifikációs sikerért. - Versenyzői nem aggódnak emiatt. „Nem hinném, hogy áldozatot vállaltunk volna, mindkettőre figyeltünk. Holnapra valóban más körülményeket mondanak, de ezt is észben tartottuk – felelte Vettel. Csapattársa eközben azt is kétli, hogy létezhet egyáltalán „időmérős” és „versenybeállítás”. - Nem értem, hogyan tudnál bármit is feláldozni a mából azért, hogy holnap jobb légy. Ennyire semmi sem változtathat a helyzeten. Amennyire én emlékszem, sosem volt ilyen. Két napra választasz beállítást, és azzal kell boldogulnod. Ha ez jó az időmérőn, akkor a versenyen is az – állapította meg. Forrás: m4sport.hu  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója