AMTS percről-percre – Elektromos hajtású magyar yacht

2018.03.25.
Az Aqwia Kft. közel 15 évvel ezelőtt nemcsak Magyarországon, de egész Európában az elsők között kezdett foglalkozni tisztán elektromos hajtású vízi járművek fejlesztésével és építésével. A teljes egészében hazai tervezésű és az elektromos hajtásra optimalizált hajók mostanra meghatározó tényezővé váltak hazai vizeinken, a természetes és jogszabályi adottságok miatt főként a Balatonon. Az Aqwia Kft. közel tucatnyi típusával és évről évre jelentősen fejlődő, sajátos arculatú hajóparkjával a piac ismert és vezető szereplőjévé vált, miközben Magyarországon egy olyan iparág is létrejött, amely világszínvonalú termékek előállítására képes. A termékeik a Magyar Formatervezési Nagydíjat is elnyerték. Az AMTS-en kiállított Wia330 Pleasure nevű elektromos hajó 10 méter hosszú és 3,35 méter széles, a tömege 4,8 tonna. Merülése 0,75 méter, a szállítható személyek száma 11 fő. Két darab nyomatékos, 12 kW teljesítményű villanymotor felelős a hajtásért, 8 db 6 V-os  speciális, zselés trakciós akkumulátor (240 Ah) adja nekik az energiát, ezen kívül van még 2 db 12 V-os hagyományos akkumulátor a fedélzeti rendszerekhez (100 Ah). Egy feltöltéssel 8-14 óráin át képes menni a hajó 10-12 km/h sebesség mellett, gyors fokozatban, 14 km/h sebességgel azonban már 3 óra alatt lemerül az akkumulátorpakk. A fedélzeti alapfelszereltség tartalmazza a mahagóni kormánykereket, a nyílászárókat (1 fedélzeti körablak, lejárati ajtó), a rozsdamentes korlátrendszert, a navigációs fényeket, a kikötőbikákat (4db), a fedélzeti zuhanyt (nem víztartályból), a horgonytartó veretet, a fedélzeti csúszásgátlást, a cockpit asztalt, a teleszkópos fürdőlétrát és a műszerfalvédő ponyvát, az automata fenékvíz-szivattyút és a beépített édesvíz-rendszert kézmosóval. A belső szerelvények között megtalálható a szeparált zuhanykabin, WC és mosdó , tárolószekrények, a kémia WC, és a Led világítás. Felszereltségtől és akkumulátortól függően 70-130 millió forint a hajó ára, az extrák kínálat elképesztően széles, a Clarion hifitől a Webasto állófűtésen át a profi navigációs rendszerig sok minden található rajta.

Jó hír az autósoknak! Nem változik az üzemanyagok jövedéki adója

2018.03.25.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján közölt adatok szerint a kőolaj hordónkénti átlagára - amely meghatározza az üzemanyagok jövedéki adójának április elsejétől hatályos mértékét - 66,630 dollár volt a január 1. és március 15. közötti időszakban. Az Országgyűlés által 2016 júniusában elfogadott új jövedékiadó-törvény a kőolaj világpiaci árához köti az üzemanyagok jövedéki adóját. Az adómértékek a kőolaj világpiaci árának függvényében negyedévente módosulhatnak. Ötven dollár feletti világpiaci árnál az adó mértéke az ólmozatlan benzin esetében literenként 120 forint, ha azonban a világpiaci ár legfeljebb 50 dollár, akkor 125 forint. A gázolaj esetében 50 dollár feletti árnál 110,35 forint, legfeljebb 50 dolláros árnál pedig 120,35 forint az adó.

AMTS percről-percre - Terepjárók szállták meg az A pavilon mögötti területet

2018.03.25.
Hazánkban első alkalommal került megrendezésre magyarok által épített terepjárók hivatalos kiállítása, illetve épített pályán történő bemutatása. Az „A” pavilon mellett kialakított parkolóban és terepen közel 50 terepjáró-különlegesség vonult fel, nem kis látványosságot szolgáltatva. A program minden kategóriát felvonultatott az itthon elérhető off-road járművekből. A legegyszerűbb, hétvégi túrákra használt utcai verziót a komolyabb, sziklás terepre szánt gépeken át a legextrémebb, rendszám nélküli összeépített versenyvasakig minden megtalálható volt odakint, külön részleget kaptak a ritka, veterán járművek is. Nem csupán találkozni és beszélgetni lehetett a hétvégi terepjárósoktól kezdve egészen az offroad bajnokokig, hanem átérezni is a terepjárózás igazi hangulatát is. Kevesen tudják, hogy az off-road nem feltétlenül a versenyzésről szól, hanem remek szabadidős elfoglaltság is. Számos remek szervezett út, kalandtúra érhető el Magyarországon, melyek minden korosztály számára izgalmas kikapcsolódást nyújtanak. A túrákról, valamint, hogy miként érdemes belevágni az off-roadozásba, minden infót megtudhattak az érdeklődők a kiállítóktól. Természetesen számos program is várta a látogatókat ezen a részlegen, a főszereplő pedig egy több 10 éves tapasztalattal rendelkező, profi versenyzők instrukciói által épített demó offroad-pálya volt, melyen nyitástól-zárásig folyamatosan dübörögtek majd az ország minden tájáról érkezett extrém képességű terepjárók. Azonban nem csak nézni lehet őket: a legbátrabbak akár be is ülhetnek a sofőrök mellé az off-road taxizás keretei között, fejenként 3000 forintért (a páros jegy 5000, a családi 7000 forint). Az erre a célra kijelölt járműveket a szervezők "D" betűvel jelölik meg, a látogatók pedig szabadon választhatnak, melyik gépet szeretnék kipróbálni.  Ezen kívül minden nap az AMTS ideje alatt 3-3 alkalommal került sor az AMTS off-road show-ra, melyen a legextrémebb, akár több 10 millió forint értékű, teljesen átépített terepjárművek bemutatóznak majd.
Címkék: 

AMTS percről-percre - Magyar tervezésű sportrepülő a G pavilonban

2018.03.25.
A Magnus Aircraft Corporation Fusion 212-es sportrepülőgépe egymás melletti üléselrendezésének és duplikálható irányítási rendszerének köszönhetően ideális oktatási célokra is. A 95-ös ólommentes benzinnel üzemeltethető Rotax motornak és a kompozit géptörzsnek köszönhetően a karbantartásra és az üzemanyagra kevés pénzt kell fordítani. A Fusion fogyasztása 16-21 liter óránként, ami az átlagos 200 km/órás sebességet figyelembe véve 8-10 litert jelent 100 kilométeren. A beépített mentőernyő rendszernek köszönhetően, amely a géphez három ponton csatlakozik és vészhelyzet esetén az egész repülőgépet menti, a baleseti kockázat nagymértékben csökken, és a repülés biztonsága nő. A szimmetrikus szárnyprofilnak köszönhetően a gép stabil és dinamikus vezetési élményt nyújt. Mindezek mellett a gép szerkezeti felépítéséből adódóan  bírja a +6/-3 G-s terhelést is, így az alap műrepülő gyakorlatos végrehajtása is lehetővé válik. A könnyű szerkezetnek köszönhetően nagy, akár 1200 km-es hatótávra is képes, a felszálláshoz csupán 120, a leszálláshoz csupán 150 méterre van szüksége. A panoráma kabintetőnek köszönhetően a repülés még intenzívebb élményt nyújt. A Magyarok a világ járműgyártásában kiállítás pénteki megnyitóján Boros László, a Magnus Aircraft vezérigazgatója mutatta be a magyar fejlesztésű kisrepülőgépet, amit egyelőre Kecskeméten gyártanak, hamarosan azonban Pécs lesz a cég új gyártóközpontja.
Címkék: 

AMTS percről-percre - Retró Citroën furgon egy magyar tervezőtől

2018.03.25.
A Citroën Type H-t eredetileg 1947 és 1981 között gyártották, hatalmas siker volt, és kultjárműnek számított, még a 101 kiskutya c. Disney rajzfilmben is szerepelt. Tavaly, a modell hetvenedik születésnapja tiszteletére elkészítették a modern kori változatát, amely az idei AMTS-en is megtekinthető a Magyarok a világ autógyártásában c. kiállításon. Azért itt, mert a formatervét a magyar Obendorfer Dávid készítette, aki 2001-ben végzett a MOME Formatervező Szakán. Segítségére volt a terv indusztrializálását végző olasz Fabrizio Caselani, akinek autó- és hajóipari beszállító cége, az üvegszálas panelekre specializálódott Caselani Automobili gyártja az átalakító készletet a Cremonához közeli Sospiróban, Olaszországban. Az üvegszálas műanyag panelekből, fémszerelvényekből, lámpatestekből és a hozzájuk tartozó vezetékekből álló készlet segítségével egy modern Citroën Jumper viszonylag könnyen retró furgonná alakítható át, a műveletet Sospiróban hajtják végre a Sevel gyárból érkező Jumpereken. A négyféle különböző hosszban és háromféle magasságban rendelhető áruszállító és a 9 személyes mikrobusz verzió mellett Camper, Campervan, kétféle food truck, autómentő és 4x4-es verzió is készül majd a nosztalgikus Type H-ból.

AMTS percről-percre - Postakocsi a keszhelyi Helikon Kastélymúzeumból

2018.03.25.
266 éve készül az első példány abból a postakocsiból, amely a keszhelyi Helikon Kastélymúzeumból érkezett az AMTS-re. A személyszállító postakocsi (delizsánsz), vagy csukott társaskocsi Magyarországon szállított menetrendszerűen utasokat, pénzt, csomagokat meghatározott útvonalakon, a vontatását négy ló végezte. Elődeinél lényegesen kényelmesebb volt, C-rugóval készült, amely tompította az utak rázását. Az országos hálózat csomópontja Budán, a mai Batthiány téri vásárcsarnok helyén álló postaház volt. Innen indultak a járatok Bécsbe eleinte hetente, majd naponta, később pedig az ország különböző pontjai felé is. A leveleket az oldalán elhelyezett táskákban szállították, amelynek a teteje védőráccsal volt körbevéve az utasok poggyászainak őrzésére. A párnázott ülések bársonnyal voltak bevonva. Ha pénzt is szállított, fegyveres őr is utazott a kocsin az útonállók megfékezésére.
Címkék: 

Tóbiás és Balambér kalandjai az AMTS-en

2018.03.25.
Nagyon sok látnivaló vár rád!  (kép: amts.hu) A szolgálati válasz, hogy az AutoMobil és Tuning Show Közép-Kelet Európa legnagyobb élményközpontú autókiállítása. Egy évről-évre növekvő rendezvény, mely egyre több kiállítónak, premiernek, valamint exkluzív látnivalónak ad otthont: vitathatatlanul az egyik legnagyobb potenciállal rendelkező magyar kiállítás. A kiállítás garantáltan egész napos szórakozást biztosít, hiszen a több száz kiállítói stand és közel 2.000 jármű mellett folyamatos, akciódús programokkal szórakoztatjuk látogatóinkat. Az AMTS remek családi időtöltést kínál, melyben minden korosztály megtalálja a számítását. A tavalyi AMTS számokban: - 3 nap, 5 pavilon - 100.000 m2 élmény - 15 ország, 200+ kiállító - 1.500 jármű, 46.000 látogató Ilyen nagy területen elkél a térkép (kép: amts.hu) Ezen a nagyszabású rendezvényen nem csak a felnőttek, hanem a gyerekek is jól érezhetik magukat. Itt jön a képbe Tóbiás és Balambér, akik idén is egy hat állomásos ügyességi és játékos feladatokból álló, helyes közlekedésre nevelő komplex közlekedésbiztonsági élményprogrammal várják a gyerekeket, amit ha sikeresen teljesítenek, és végigmennek a hat állomáson, akkor ajándékban részesülnek. Generali jóvoltából a legkisebbek is játszva ismerkedhetnek meg a KRESZ, valamint a biztonságos közlekedés szabályaival. A bójákkal és kordonokkal körbe kerített mini KRESZ-parkban a táblákat és a lámpajelzéseket betartva, a megfelelő öltözetben, sisakban és láthatósági mellényben biciklizhetnek a kisebb nagyobb gyerekek.  Sosem lehet elég korán kezdeni a biztonságos közlekedés elsajátítását A gokartos ügyességi pályán próbára teheted magad az akadálypályán, lábbal hajtható gokarttal!  Maradj a bóják között! Tóbiás és Balambér foglalkozások, kifestők, színezők, memóriajátékok és KRESZ-tesztek várják a kedves gyerekeket. Vajon ki tudja hibátlanul megoldani a KRESZ tesztet? Részegszemüveges ügyességi feladatok. Sosincs elég korán megtanulni: soha ne vezess ittasan! A szemüveg bemutatja, hogyan torzulnak a reflexek alkoholos befolyásoltság alatt.  Micsoda szemüvegek, aki még nem próbálta nem tudja mit hagy ki! Aki minden állomást meglátogat, egy szuper ajándékcsomagot fog kapni. Aki igazán tartalmas hétvégi családi programot szeretne, az látogasson el a Hungexpóra, és nézze meg, hogy mit tartogat mindenki számára az idei AMTS. Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon! 

AMTS percről-percre – Őrült rendőrautó a Volkswagennél

2018.03.25.
A németországi „Tune it safe” kampány keretében készítette el a híres Oettinger tuningcég a speciálisan átalakított, rendőrautó kivitelű Golf R modelljét. A kocsi kétliteres turbómotorja az átalakított motorvezérlő elektronikának, a sportkipufogó-rendszernek és a nagyobb turbónak, töltőlevegő-hűtőnek köszönhetően 310 helyett 400 lóerőt képes leadni, a legnagyobb nyomatéka 500 Nm. Mivel a Golf R alapból összkerék-meghajtású, a brutális erő útra vitelével sincs gondja, pláne, hogy nagy tapadású, 235/30 ZR20-as méretű Hankook S1 Evo abroncsok kerültek a felnijeire. Az Oettinger speciális szoftverét kapta meg a hétfokozatú DSG váltó, és a 250 km/órás leszabályozást is kivették a motorvezérlőből, így a tuningolt rendőrautó közel 300 km/órával tud száguldani. Megerősített, 380 mm átmérőjű perforált tárcsákból álló első fékrendszer és feszesebb futómű is jár az Oettinger csomagjához, nem is beszélve a teljes aero-kitről, amely légterelőket, küszöböket és diffúzort is tartalmaz. Mivel rendőrautóról van szó, a fényhíd sem maradhatott le róla, a nagy fényerejű LED-es világítás a Hellától származik.
Címkék: 

AMTS percről-percre – Új modelleket mutatott be a Lada

2018.03.25.
A Vesta kombi változata a padló alatti rekesszel együtt 575 literes csomagtartóval rendelkezik, de nem csak emiatt jóval praktikusabb a 480 literes csomagterű négyajtósnál, hanem a nagyobb csomagtérajtó miatt is. A kombi hossza (4,41 m) és tengelytávja (2,635 m) megegyezik a szedánéval, viszont a vízszintes tetővonal miatta hátsó utasok 2,5 centivel nagyobb fejteret élvezhetnek. Igazi slágernek ígérkezik a divatos terepkombi, az SW Cross (a fehér autó a képeken), ami még jobban néz ki az ezüstre színezett tetősíneivel, 17 colos könnyűfém kerekeivel és a kerékjáratokon, illetve a küszöbökön végigfutó fényezetlen műanyag védőelemeivel. Ennek a csúcsváltozatnak a futóművét 2,5 centivel megemelik, hogy könnyebben mozogjon terepen: a 20,3 centiméteres hasmagasság tekintélyes. Az SW Cross olyan magas, hogy a 18 fokos első, és 22 fokos hátsó terepszögeivel a szabadidő-autók között sem kellene szégyenkeznie, igaz, összkerékhajtás nincs hozzá. Mindkét kombiban a Lada saját fejlesztésű 1,6-os szívó benzinese dolgozik, ami 106 lóerős. 12,6 másodpercig tart a kombinak a százas sprint, a végsebesség 180 km/óra, az átlagfogyasztás kézi váltóval 6,9, robotizált automatával 6,5 liter. A kombik megerősített futóművel készülnek (újak a rugók és a lengéscsillapítók is), az SW Cross szélesített nyomtávot és hátsó tárcsafékeket is kap. Egyébként a megerősített vázszerkezet és az egyéb módosítások miatt a Kombi 60, az SW Cross 80 kilóval nehezebb a szedánnál. Klímát is tartalmazó Comfort felszereltséggel 3,8, navigációt tartalmazó Lux-szal 4,25 millió forintba kerül a Vesta Kombi, ami azt jelenti, hogy a kombi karosszéria felára 300 ezer forint a szedánhoz képest, a 4,25 milliótól induló SW Cross felára a Kombién felül felszereltségtől függően 450, illetve 250 ezer forint. Már rendelhető a márkakereskedésekben a két kombi, az első 50 vásárló meghosszabbított, 5 éves garanciát kap.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója