Küzdelmes hétvégén van túl Michelisz csapata Kínában

2017.10.08.
Roberto Colciago a 7., Tassi a 11. helyen ért célba az első futamon Kínában. A hetedik pozícióból induló Attila remek rajtot vett, felugrott harmadiknak, de a második kanyarban a Daniel Lloyddal való összeérés következményeként kicsúszott, és visszaesett. Mivel azonban a futamot a végleges homologizációval nem rendelkező Hyundai-t vezető Gabriele Tarquini nyerte meg, az ő eredménye nem számít, tehát Roberto a hatodik helyért járó pontokat kapja meg, és Attila is szerzett egy pontot, ami a tizedik helyért jár. A második futamon Colciagót a 8., Tassit a 9. helyen intették le, de mivel az előttük végző két Hyundai eredménye nem számít, a 6. és a 7. helyezésért járó pontokat kapják meg. A szezonzáró versenyhétvége előtt Jean-Karl Vernay átvette a vezetést Attilától a bajnokságban, a franciának 21 pontos előnye van, ezt kell ledolgozniuk Dubaiban. Matematikailag a 42, illetve 46 pontos hátrányban lévő Stefano Comini és Colciago is versenyben van a bajnoki címért, hiszen 55 pont szerezhető még. A csapatbajnokságot továbbra is vezeti az M1RA, méghozzá 69 pontos előnnyel. 405 ponttal állnak az élen a 336 pontos Craft-Bamboo és a 325 pontos Leopard előtt. Csapatszinten 95 pont gyűjthető az utolsó hétvégén. Bári Dávid csapatvezető értékelése: "Vannak hétvégék, amikor úgy érzed, semmi sem jön össze. Ez most nekünk ilyen volt. Amire lehetett, arra jól reagáltunk, ezért büszke vagyok a csapatra. Dolgozunk tovább!"

Rekord árengedményt adtak a dízel autókra Németországban

2017.10.08.
A CAR kimutatása szerint azzal, hogy a Jaguar Land Rover és a Kia is felzárkózott a "környezetvédelmi prémiumot" kínáló autógyárak sorába, a számuk 25-re emelkedett, ami már a piac 95 százalékát fedi le. Az átlagos árengedmény 16,1 százalékot tett ki szeptemberben.  Ferdinand Dudenhöffer, a CAR igazgatója a tanulmányban arra figyelmeztet, hogy a vásárlók hozzászoktatása az árengedményekhez tartós károkat okozhat az autóiparnak. A dízelbotrány tartós nyomot hagyhat maga után az autógyárak alacsonyabb haszonkulcsa formájában - fogalmazott. A kutatóintézet igazgatója ugyanakkor azt is az autógyárak szemére vetette, hogy nem dobtak még piacra a legszigorúbb emissziós követelményeket teljesítő "Euro 6d" normának megfelelő dízelmodellekből, amelyek teljes mértékben el tudnák oszlatni a vásárlók dízelmotorokkal szemben kialakult aggályait. Ehelyett inkább az Euro 6 normának megfelelő dízeljárműveikre kínálnak egyre nagyobb engedményeket.
Címkék: 

Tóbiás és Balambér kalandja a tökszezonban

2017.10.08.
Tóbiás és Balambér egy esős napon éppen hazafelé tartott az iskolából. A kis kutyakölykök már alig várták, hogy beszámoljanak aznapi élményeikről. - Képzeld, anya, a tanító néni egy csomó tököt hozott a suliba, de nagyon sok fajtát, és még díszeket is készítettünk belőlük, amivel feldíszítettük az osztálytermet. – mesélte kitörő örömmel Tóbiás. - Biztosan nagyon szép lett. Itthon is van ám egy szép nagy tök, mit szólnátok hozzá, ha készítenénk belőle valami finomat? – kérdezte mosolyogva az anyuka. - A tökből finomságot? – nézett kételkedve Balambér. - Így van, kicsi fiam, ugyanis a tök nem csak arra jó, hogy dekorációt alkossunk, hanem finom ételeket is készíthetünk belőle. Arra gondoltam, hogy süthetnénk sütőtököt. - Jaj, azt nagyon szeretem! – lelkendezett Tóbiás. - Akkor meg is van a mai programunk délutánra! Gyertek édeseim a konyhába és lássunk is neki a sütőtök elkészítésének! A kiscsalád összegyűlt a konyhában és szorgoskodni kezdtek. Az édesanya felvágta a tököt, kikanalazta a magházat, a kicsik pedig egy kis mézzel csorgatták le a szeleteket, hogy igazán ínycsiklandó legyen, és már be is rakták a sütőbe. - Anya én már úgy várom, hogy megkóstoljam! – türelmetlenkedett Balambér. - Arra még várni kell kicsit drágáim, de addig is mondok pár dolgot, hogy miért is olyan jó dolog a tök. A töknek sok-sok fajtája létezik, és ebből adódóan felhasználási módja is rendkívül változatos. Süthetjük, főzhetjük, ehetjük főételként, köretként, salátaként, édességként, adhatjuk takarmányként az állatoknak, főzhetünk belőle lekvárt, vagy kiakaszthatjuk a madarak téli ellátmányául is. Körülbelül 100-150 fajta tök létezik. (kép: pixabay.com) Amint beköszönt az ősz, egyre több helyen jelenik meg dekorációként is, hiszen a narancssárga különböző árnyalata vidámabbá varázsolja a szürke esős napokat. (kép: sokszinuvidek.24.hu) A dísztökökkel igen óvatosan kell bánni. Csak akkor szabad leszedni, ha száruk már megbarnult, és elszáradtak, ugyanis ez jelzi azt, hogy már teljesen érett. A tök felületét töröljük át egy nedves ruhával, majd huzatos helyen szárítsuk ki! Gyönyörű élénk színűvé varázsolhatjuk, hogyha befújjuk színes lakkal a felületét. Az őszi napokon különösen fontos, hogy felturbózzuk az immunrendszerünket. A sütőtök erre tökéletesen alkalmas, ugyanis rengeteg vitamint és antioxidánst tartalmaz. A-vitamin tartalma jót tesz a látásnak, de még a szívnek is jót tesz. Magas rosttartalmának köszönhetően a diétázóknak is megfelelő étel, hiszen annak ellenére, hogy milyen kevés kalóriát tartalmaz igencsak laktató. Nem csak finom, de egészséges is. (kép: haon.hu) Sütőtökön kívül még igen sokfajta tök létezik, amiből különleges ételeket lehet készíteni. Vegyük példának a közkedvelt patisszont vagy a közönséges tököt. A csirkemell raguval töltött tökkel nagy örömöt lehet okozni a családnak a vasárnapi ebédnél. Íme az elkészítési módja: (kép: www.mindmegette.hu) HOZZÁVALÓK - 2 db zsenge tök (vagy kisebb méretű patisszon) - 50 dkg darált csirkemell - 2-2 főtt és nyers tojás - maréknyi rizs - 1 közepes fej vöröshagyma - 10 dkg aprított csiperkegomba - fűszerek (só, bors, oregánó) - 1/4 másnapos kenyér kicsipkedett belseje - 1-1 nagyobb paradicsom és tv paprika - 2 dl tejföl - 20-25 dkg reszelt sajt Elkészítés: A tököket hosszában kettévágjuk, kiskanállal kivájjuk a belsejüket, bedörzsöljük sóval, és állni hagyjuk. 2-3 evőkanál olívaolajon kb. 15 percig pirítjuk a húst, ízlés szerint megsózzuk, megborsozzuk, majd langyosra hűtjük. Ezután beledolgozzuk az apró kockákra vágott hagymát, a 2 nyers tojást, a kockára vágott gombát és főtt tojást, az 1 percre forró vízbe dobott rizst, és a kenyérmorzsát. Jól összedolgozzuk, megtöltjük vele a kivájt tököket. Egy jénai tálat kikenünk étolajjal, sorba rakjuk benne a tököket, és betoljuk előmelegített sütőbe. 250 fokon kb. 25 percig sütjük, ezután mindegyikre 1-1 evőkanál tejfölt, 1-1 karika paprikát és paradicsomot rakunk, majd gazdagon megszórjuk reszelt sajttal, és mindegyik tetejére csipetnyi oregánó kerül. Visszatoljuk a sütőbe, és addig sütjük, amíg a sajt a tetején megpirul. Jó étvágyat kívánunk! Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Napelemes autók versenyeznek Ausztráliában

2017.10.08.
Az 1987-ben alapított, legutóbb 2015-ben megrendezett World Solar Challenge nevű verseny mezőnye az Északi terület székhelyén, Darwinban startolt, és embert próbáló futam után a dél-ausztráliai Adelaide-ben ér majd célba. A holland Nuon csapat szeretné megőrizni bajnoki címét, de meglepetésre a belga, 41 autóval induló Punch Powertrain került az élre a szombati edzés után. A napelemmel hajtott kísérleti autók többségét egyetemek, illetve magáncégek fejlesztették ki. A verseny célja a napenergia és általában a megújuló energiaforrások népszerűsítése. A versenyzők olyan prototípusokat vezetnek, amelyek utasok szállítására is alkalmas napelemes autók tervezéséhez szolgálhatnak majd modellül. A Google technológiai óriáscég társalapítója, Larry Page és a Tesla villanyautókat gyártó vállalat társalapítója, J.B. Straubel is részt vett korábbi versenyeken, és elmondták, hogyan befolyásolta a tapasztalat a karrierjüket. Két évvel ezelőtt a Nuon nyerte meg a versenyt 33,03 órás idővel, megelőzve a tokiói Tokai Egyetemet, a 2009-es és a 2011-es futam győztesét. Japán, amely 2015-ben a 16. helyen végzett, idén 38 autóval versenyez. A 19 csapat között most amerikai, ausztráliai, malajziai, indiai, dél-afrikai és hongkongi is van. "A kihívás célja természetesen nem csak az, hogy gyorsan hajtsuk, illetve nem is az, hogy olyan technológiákat dolgozzunk ki, amelyek soha nem jutnak el a nagyközönséghez" - mondta Chris Selwood, a rendezvény igazgatója. "Alapítónk, Hans Tholstrup, valamint a jelenlegi és az egykori versenyzők eltökéltek, hogy tartós energiaellátású napelemes autókat fejlesszenek ki és valósággá váljon a megújuló energia". A szabályzat lehetővé teszi kis mennyiségű, főként napenergiából és kinetikus erőből álló energia tárolását. A csapatok reggel nyolc és este öt óra között vezethetnek, éjszakára le kell táborozniuk.

Szombaton már Meeke dominált a Katalán-ralin

2017.10.08.
Kris Meeke szombat estére 13 másodperces előnyt autózott ki a második helyen álltó Sébastien Ogier előtt, de a négyszeres világbajnok abszolút nem bánta, hogy nem áll az élen, mert egyre jobb esélye van arra, hogy idén megszerezze ötödik világbajnoki címét, mert legnagyobb riválisa, Thierry Neuville nem szerepel jól. Meeke már a szombati első gyorsaságin remekül autózott, és átvette a vezetést összetettben, aztán a következő hat pályán Salou közelében már csak arra kellett ügyelnie, hogy beossza az előnyét. A dobogó alsó fokaiért viszont ádáz harcot folytatott négy versenyző, akiket csak másodpecek választottak el egymástól. „A mai nap nem is mehetett volna jobban. Tudtuk Korzika és Németország óta, hogy az autóban hatalmas potenciál rejlik aszfalton, de kicsit aggódtam, mert ezúttal nem teszteltünk a verseny előtt ilyen burkolaton. Az első gyorsasági elsőre trükkösnek tűnt az eső miatt, de végül minden rendben volt, és a többi pályán is hasonló volt a helyzet. Reggel mindenkinél gyorsabbak voltunk, aztán a délután már csak arról szólt, hogy ne kövessünk el semmi ostobaságot. Tudtam, hogy amikor aszfaltra változik a verseny burkolata, akkor reggel kell magunkhoz ragadni az irányítást, mert nagyon szoros volt a verseny, és később már nehéz lett volna jelentős különbségeket kiautózni ezen a burkolaton” – nyilatkozta Kris Meeke, akinek idén a rengeteg kiesésen felül egyébként már van egy futamgyőzelme a Mexikó-raliról. Ogier, Neuville, Ott Tänak és Dani Sordo között a sorrend szinte minden gyorsasági után változott, csak másodpercek választották el őket egymástól. Reggel Ogier-nek gondjai voltak a Ford Fiesta beállításaival, de délutánra megoldotta a gondokat az M-Sport szerelőgárdája, amit a négyszeres világbajnok három szakaszgyőzelemmel hálált meg, és azzal, hogy csapattársa, Tänak elé került. A fiatal észt szintén küszködött a Fiesta vezethetőségével, és még a váltót is ki kellett cserélni az autójában. Mivel több aszfaltos váltó nem volt, a murvára optimalizált alkatrészt építették be neki, amelynek a fokozatkiosztása nem volt ideális a gyors pályákra, ráadásul az utolsó előtti gyorsaságin egy szikladarabot is eltalált, de abból nem lett komolyabb baj. A világbajnoki pontverseny második helyezettje, Thierry Neuville Hyundai i20 WRC-je rendkívül alulkormányzottan viselkedett délelőtt, aztán hidraulikus szivárgása volt, ami a versenyzőknek kellett javítania az összekötő szakaszon. Délután pedig nem akart beindulni a makrancos autó, amikor pedig végre működött, Neuville hibázott az összekötő szakaszon, megpördült, és a kocsi hátulját alaposan megrongálta. Három perccel késett el a következő pálya rajtjáról, amiért fél perc büntetést kapott, és visszaesett a nyolcadik helyre, de aztán egy szakaszgyőzelemmel feljött ötödiknek. Két csapattársa még nála is rosszabbul járt, ugyanis ugyanazt a szikladarabot találták el a 12. gyorson, amitől mindkét Hyundai i20 harcképtelenné vált. Sordo a második helyről esett ki az elgörbült kormánymű miatt, Mikkelsennek pedig a kerekéből vált ki egy jókora darab. A norvégnek különösen fájhatott az incidens, mivel előző nap még vezette a mezőnyt, igaz, a szombati aszfaltos pályákon alaposan visszaesett a számára még ismeretlen autóval, amikor eltalálta a sziklát, már csak a hatodik volt. A Katalán-rali egyik kellemes meglepetése Juho Hänninen remek szereplése, a finn ugyanis két gyorsaságit is megnyert a Toyota Yaris WRC-vel, így a nyolcadikról a negyedik helyre ugrott előre, megelőzve Neuville-t. Csapattársa, Esapekka Lappi őrizte a hatodik helyet, a fiatal finn pilóta aszfalton még nem érzi annyira otthon magát, mint murván.  A pénteken még dobogós helyen álló Mads Østberg visszaesett a privát Ford Fiestával a hetedik helyre, szombaton ő is eltalált egy nagy kődarabot, és az is közrejátszott a visszaesésében, hogy korábban még sosem vezette aszfalton a 2017-es specifikációjú Fordot. Vasárnap hat gyorsasági és 74 kilométer vár a versenyzőkre, az utolsó gyorsaságin, a Santa Marinán szokás szerint bónuszpontokat szerezhet majd a leggyorsabb öt versenyző. Az állás két nap után: 1 Kris Meeke, P.Nagle Citroen Total Abu Dhabi WRT 2h16m21.1s 2 Sebastien Ogier, J.Ingrassia M-Sport World Rally Team 13.0s 3 Ott Tanak, M.Jarveoja M-Sport World Rally Team 14.5s 4 Juho Hanninen, K.Lindstrom Toyota Gazoo Racing WRC 34.0s 5 Thierry Neuville, N.Gilsoul Hyundai Motorsport 53.2s 6 Esapekka Lappi, J.Ferm Toyota Gazoo Racing WRC 1m22.1s 7 Mads Ostberg, T.Eriksen M-Sport World Rally Team 1m49.8s 8 Stephane Lefebvre, G.Moreau Citroen Total Abu Dhabi WRT 2m00.7s 9 Elfyn Evans, D.Barritt M-Sport World Rally Team 3m15.1s 10 Eric Camilli, B.Veillas M-Sport World Rally Team 5m40.8s  

Hamilton nyert, közel a vb-győzelem

2017.10.08.
A 32 éves Hamiltonnak ez az idei nyolcadik, pályafutása 61. futamgyőzelme, előnye pedig ezzel 59 pontra nőtt a vb-pontversenyben. A második helyen Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája zárt Japánban, a harmadik pedig csapattársa, az ausztrál Daniel Ricciardo lett. A rajtnál Hamilton gond nélkül megtartotta a vezető helyet, Vettel másodiknak sorolt be az első kanyarban, míg Verstappen a negyedik pozícióból startolva megelőzte csapattársát, Ricciardót és feljött harmadiknak. A holland versenyző már az első körben elment Vettel mellett is, akit aztán a célegyenesben még hárman megelőztek. Vettel a csapatrádión műszaki gondokra panaszkodott.  Közben Carlos Sainz (Toro Rosso) balesete miatt a versenybíróság a pályára küldte a biztonsági autót, amely két kör erejéig vezette a mezőnyt. Vettelt egymás után előzték az ellenfelek, majd a német pilótának ki kellett állnia a boxba a műszaki hiba miatt. A 10. körben Hamilton, Verstappen, Esteban Ocon (Force India) volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, de Ocont a 11. körben Ricciardo, egy körrel később pedig Valtteri Bottas (Mercedes) is megelőzte. A kerékcseréket Verstappen kezdte meg a 22. körben, egy körrel később Hamilton, a 27. körben pedig Ricciardo is friss abroncsokat kapott. A boxkiállások után nem változott a sorrend az élen, Hamilton 2,5 másodperces előnnyel vezetett Verstappen előtt, Ricciardo pedig magabiztosan tartotta a harmadik helyet. A hajrában Bottas megközelítette Ricciardót, de megelőzni már nem tudta. A vb két hét múlva az Egyesült Államok Nagydíjával folytatódik a texasi Austinban, ahol Hamilton akár meg is szerezheti pályafutása negyedik vb-címét.  

Házilag rendszámozta fel az autóját

2017.10.08.
A Marcali Rendőrkapitányság egyedi azonosító jel meghamisítása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást két táskai lakos ellen. A rendőrök Pusztakovácsi külterületén, a földúton igazoltatták 2017. október 6-án 11 óra 45 perckor azt a két férfit, akik egy Ford Fiesta típusú személygépkocsival közlekedtek. Az ellenőrzés során az egyenruhások megállapították, hogy a járművön lévő rendszám egy másik, hónapokkal korábban a forgalomból kivont autóhoz tartozott. A körzeti megbízottak az autó tulajdonosát és a sofőrt elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, és – szabadlábon hagyásuk mellett - gyanúsítottként hallgatták ki, amelynek során beismerő vallomást tettek.
Címkék: 

Októberben is lesz Tispol akciója a rendőrségnek

2017.10.08.
A TISPOL (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata) Truck & Bus európai szintű ellenőrzés keretében elsősorban a vezetési- és pihenőidővel, valamint a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok megtartását, valamint a beutazás, illetve belföldön tartózkodás jogszerűségét vizsgálja. Az ellenőrzés kiterjed az illegális migráció, az embercsempészet, a kábítószerrel, valamint lőfegyverrel kapcsolatos, illetve a vagyon elleni bűncselekmények felderítésére, megszakítására is.
Címkék: 

Hibrid sportautót mutat be Tokióban a Toyota

2017.10.08.
A Toyota a  robosztus Tj Cruiser haszongépjármű – SUV tanulmány mellett egy igazi különlegességgel, a GR HV SPORTS Concept hibrid sportautó tanulmánnyal készül a Tokiói Autószalonra. A GR HV SPORTS Concept új, eddig csak a Lexus révén a prémium kategóriában megismert megközelítést kínál az autózás örömének átéléséhez, mivel a sportkocsik izgalmát egy öko-autó környezetbarát működésével ötvözi. Az autó első ránézésre a TOYOTA GAZOO Racing csapat TS050 Hybrid versenygépére emlékeztet, ami a Hosszútávú Világbajnokság (WEC) mezőnyében versenyez, de akár a GT86 utcai sportautó gonosz ikertestvére is lehetne, azzal a különbséggel, hogy ennek a sportautónak a belsejében környezetbarát hibrid szív dobog. A klasszikus targatető ötlete a Toyota legendás, nyitott tetős sportautóitól, a Toyota Sports 800 (más néven Yotahachi) és a Supra modellektől származik. A tanulmányt az a THS-R (Toyota Hybrid System-Racing) rendszer hajtja, amit a TS050 Hybrid versenygépben tökéletesítettek. Dizájn A vérbeli sportkocsik funkcionalitását megtestesítő GR HV SPORTS modell LED fényszórói, alumínium keréktárcsái és hátsó diffúzora a TS050 Hybrid látványát idézik. A dizájn egyértelmű utalás a Toyota jelenlétére a motorsportban. A matt fekete külső fényezés hatásosan hangsúlyozza ki az autó erejét és agresszivitását. Utastér Az automata sebességváltó üzemmód-választókapcsolói a középkonzolon kaptak helyet, ami versenyautós hangulatot teremt. A motorindító gomb érdekes helyen, a váltókar tetején található. A vezetés öröme A vezető egy telivér sportkocsiban élvezheti a THS-R rendszer teljesítményét, miközben átéli a targatető nyújtotta szabadságérzetet. Az autós egyetlen gombnyomással átkapcsolhat manuális üzemmódba, és ilyenkor a hatfokozatú manuális váltómű karja egy hagyományos H-kulisszában mozog (az autó egyébként automata). A hibrid akkumulátor az autó tömegközéppontjának közelében kapott helyett. E súlyos alkatrész ideális elhelyezésével tovább javult az autó sportos karaktere. A legfontosabb műszaki adatok Név Hosszúság (mm) Szélesség (mm) Magasság (mm) Hajtás módja Ülések száma GR HV SPORTS tanulmány 4.395 1.805 1.280 Orrmotor, hátsókerékhajtás 2  
Címkék: 

Balesetet szenvedett a belügyminiszter konvoja, négyen megsérültek

2017.10.07.
A baleset Ausztria Völkermarkt  település közelében történt, amely Kärnten tartományban található. A Kleine Zeitung úgy tudja, a konvojt szállító első autó elé egy vad ugrott ki, ebben ült a miniszter. A konvoj második autója, hogy ne ütközzön a vaddal, a kormányt félrerántotta és frontálisan ütközött egy szembe jövő autóval. A balesetben az osztrák magas rangú politikusok védelmét ellátó Cobra két embere megsérült, s további két sérült is van. Ők - egy férfi és egy gyerek, - a vétlen autóban ültek. Sobotka a balesetben sértetlen maradt. Az osztrák lapok emlékeztetnek arra, hogy a belügyminiszter nem először baleset részese. Egy évvel ezelőtt saját testőrei hajtottak bele szolgálati BMW-jébe, a miniszter akkor is sértetlen maradt. Az osztrák lapok éjfél előtt azt írták, a rendőrség egyelőre nem adott ki hivatalos információt az esetről.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója