Nemzeti innováció a hazai e-mobilitásban

2014.12.02.
A kormánybiztos hozzátette: reméli, hogy a klaszter hozzájárul ahhoz, hogy tényleges iparági program jöjjön létre. Ha ebbe be tudják csatornázni azokat az innovációkat, amelyekkel hatékonyabb napelemeket, energiatárolást hoznak létre és biztonságosabban tudják eljuttatni az energiát fogyasztókhoz, akkor a program sikeres lesz.     Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára egy Renault Twizy típusú elektromos autóban a Jedlik Ányos Klaszter Nemzeti innováció a hazai e-mobilitásban című konferencián tartott sajtótájékoztatón az MTA Természettudományi Kutatóközpontjában 2014. december 2-án. MTI Fotó: Soós LajosPálinkás József kiemelte: január elsejétől megújul a kutatásfinanszírozási rendszer Magyarországon. Hozzátette: olyan nemzeti programokat indítanak el, amelyek egy-egy iparágban az alapkutatásoktól egészen a termékig lefedik a folyamatot. Ez szükséges ahhoz, hogy a magyar ipar, gazdaság versenyképes legyen – jegyezte meg. Az elektromos autók hazai elterjesztését célzó Jedlik Ányos terv egyes elemeihez alapkutatásokra van szükség, másokhoz fejlesztésekre, ezeket össze kell tudni kapcsolni egy olyan programmá, aminek a vége egy szolgáltatás vagy termék - hangsúlyozta. Azoknak a programoknak lesz hangsúlyosabb a támogatása, ahol van konkrét eredmény, ahol nincs, azoknak kevesebb esélyük lesz a támogatásra – jegyezte meg. Az e-mobilitás területén számos olyan program van, amely nemzeti programmá fejleszthető – tette hozzá.    Megameter IV. típusú energiatakarékos versenyautó, amely 1 liter benzinnel 3082 kilométert tesz meg a Jedlik Ányos Klaszter Nemzeti innováció a hazai e-mobilitásban című konferencián tartott sajtótájékoztatón az MTA Természettudományi Kutatóközpontjában 2014. december 2-án. MTI Fotó: Soós LajosGlattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára elmondta: a Jedlik Ányos terv az Európai Unió vonatkozó irányelvének hazai végrehajtó rendelkezése lesz. Az emiatt szükséges jogszabálymódosítások több tárcát érintenek majd - jegyezte meg. A terv az, hogy jövő év végére minden támogatási elemét el tudják kezdeni a tervnek, az államtitkár példaként említette az adókedvezményeket és a támogatási rendszerek beindítását. Glattfelder Béla kijelentette: optimista és bizakodó a tervvel kapcsolatban, mivel az uniós irányelv megjelenésével már tisztább képet látnak. Komoly az esélye annak, hogy Magyarország legyen az első uniós tagállam, amely rendelkezik az irányelv nemzeti végrehajtási tervével – tette hozzá.     Mészáros Csaba, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Innovációs kollégiumának elnöke kiemelte, az elektromos mobilitás olyan terület lehet, ahol összefogva a ma még csak prototípusban levő termékekből nagy hozzáadott értékű iparágat lehet Magyarországon teremteni.Pethő József, a JÁK Menedzsment Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a konferencia iránti nagy érdeklődés mutatja a téma fontosságát. A JÁK szeretné erősíteni a hazai e-mobilitásban rejlő szinergiákat, ahol a helyi szakemberek, kutatók megtalálják az összhangot az iparág képviselőivel,  gyártókkal, fejlesztőkkel, szolgáltatókkal.Bottyán Balázs, a JÁK Menedzsment Kft. másik ügyvezetője pedig azt hangsúlyozta: fontos a hazai kutatás, innováció, de fontos valóban letenni a hazai hálózat alapjait az e-mobilitás megvalósításához. Elkezdődött a piaci szereplők azonosítása és háromoldalú egyeztetéseket kezdeményeztek, hogy egy széleskörű szakmai-iparági konszenzusra épülő tervet tudjanak letenni a kormányzat asztalára. Szeretnék, hogy Magyarország beautózható legyen elektromos autókkal – emelte ki.     A JÁK október közepén alapult azért, hogy segítse az elektromos járművek elterjesztését segítő Jedlik Ányos Terv mielőbbi megvalósítását. A klasztert az NGM és a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) felügyeli.
Címkék: 

Anyukám is érteni fogja! – Parkolási kisokos 1. rész

2014.12.02.
Parkolás. Már a szó hallatán is látom magam előtt a belváros utcáin való bolyongást, az aprópénz utáni kínos kutatást, az SMS küldés megváltozott hívószámait és még egy csomó olyan dolgot, amivel ha nem vagyunk tisztában, rémálommá válhat a belvárosi várakozás.Parkoló automata a VII. kerületben (forrás: bkk.hu)Fizetni fogsz!Nem lehet megúszni, ha Budapesten a Hungária körúton belül (és egyre több külsőbb területen is) le szeretnénk támasztani a gépet, akkor valahogyan a zsebünkbe nyúl a város. Gyermekkori emlékeimből még dereng, hogy a Podmaniczky (akkori nevén Rudas László) utcában minden egyes parkolóhely előtt egy parkolóóra állt, ebbe kellett bedobálni az ötforintosokat. Manapság még mindig parkolóórának hívjuk a 100-150 méterenként elhelyezett pénznyelő totemoszlopokat, csak ma már jellemzően egy hosszabb parkolásért ott kell hagyni egy szabad szemmel jól látható összeget.Nincs is ezzel semmi baj, hiszen nem járja, hogy boldog boldogtalan kocsival menjen a belvárosba. Előfordul azonban, hogy nincs más megoldás és autózunk a szűk utcákban. Lassan belenyugodtunk abba, hogy parkolási díjat kell fizetnünk, egyáltalán nem mindegy azonban, hogy mennyit.DíjzónákNem mindenhol ugyanannyit kell azonban fizetni és a parkolási díjköteles időszakok is területenként változnak. A legbelsőbb kerületekben jellemzően reggel 8-tól este 8-ig kell fizetni. Ennél hosszabb fizetős időszakkal én még nem találkoztam. A hosszú fizetős időszak mellett ezeken a területeken a legdrágább a várakozás. Ahogy egyre kijjebb haladunk a centrumtól, azért egyre barátságosabb díjakkal és egyre rövidebb díjköteles időszakokkal találkozunk.Három árfekvés 50 méteren belülEzeket a zónákat különféle szempontok alapján variálják. A kényelmetlenebbül megközelíthető helyek például olcsóbbak. Jellemzően ilyen parkolóhelyeket találunk az alsó rakpartokon. A kerülethatárok is jelentős befolyással bírnak a díjakra. Ahol minden összejön, ott igazi díjzóna-káosz tud kialakulni.60%-ot is spórolhatunk -  a műholdképen jól látszik, hogy nem mondjunk mindenkinek újat... (forrás: Google Earth) Az V. és a XIII. kerület határa a Duna mellett éppen ilyen. Nem elég, hogy a kerülethatár miatt egyszer változik a díj, de itt egyaránt találunk parkolóhelyet az alsó és a felső rakparton is. Elvileg ezen a helyen négy különféle tarifa is alkalmazható lenne, de az egyszerűség kedvéért csak három van. A felső rakpartokon mindkét kerületben 440 forintot kell fizetni óránként, az alsó rakparton viszont lehet spórolni mert a Margit híd belváros felőli részén 265, míg az északi részen már csak 175 Ft-ot kell kicsengetni.Ötféle díjKezdjük rögtön a kakukktojással: a belvárosi bank- és látogatottabb turista negyedekbe, a Budai Várba és a Margitsziget nagyobb részére egyszerűen nem lehet behajtani mezei autósként, ezt fogadjuk el. Frekventáltság szerint Budapesten 5 féle parkolási díj van a közterületi parkolókban:·         525 Ft/óra – A Citadella, a Budai Vár és a Margitsziget északi csücskén található helyekért kell a legtöbbet fizetni.·         440 Ft/óra – jellemzően a belvárosi részeken használt tartifa·         350 Ft/óra – Buda néhány táján fizetendő összeg·         265 Ft/óra – külsőbb kerületek díjszabása·         175 Ft/óra – a legszerényebb díj, amelyet pl. rakpartokon alkalmaznak, illetve ami éppen elég arra, hogy a lakótelepek parkolóit ne használja senki autója tartós tárolásáraLássuk mindezt egy térképen is:A parkall.hu weboldal könnyen értelmezhető tartalmaz minden érdeklődő számára, de a Budapesti Közlekedési Központi honlapján (www.bkk.hu) is minden szükséges információ elérhető.A parkall.hu oldal színes térképén könnyen tájékozódhatunkÉrdemes tehát tájékozódni, mielőtt 2-3 órára magára hagyjuk valahol az autót.Hogyan fizessünk?Néhány hónapja az egységesítés égisze alatt átvariálták a parkolási főváros parkolási rendjét. A legfontosabb változás, amit felhasználói oldalról látunk, hogy megváltoztak azokat a telefonszámok, amelyekre a kocsink rendszámát SMS üzenetben elküldve parkolást indíthatunk. A mobiltelefonnal indított parkolásnak azonban előnyei mellett megvannak a hátrányai is.Előnyös például, hogy nem kell arra figyelnünk, hogy legyen nálunk aprópénz, illetve nem kell a gyros-osnál sorban állni, hogy felváltsuk az ötezrest. Okostelefonnal felturbózva még a parkoló automatákat sem kell árgus szemekkel figyelni a területi kód (telefonszám) után kutatva, mert egy megfelelő applikációval a telefon a pozíciónk alapján azonnal megmondja, milyen számra kell üzenetet küldeni.Nem egyszerű parkolóhelyet találni (forrás: Google Street View)Az érem másik oldala, hogy a kényelem pénzbe kerül, éppen így is nevezték el: kényelmi díjnak. A parkolásonként fizetendő 75 Ft-os plusz díj – gondolom – a rendszer fenntartását szolgálja, mégis, aki csak napi egy alkalommal használja ezt a szolgáltatást, az egy 22 munkanapos hónapban egy bőséges ebéd árát dobja ki az ablakon. Én azt javaslom, hogy az SMS-es parkolást csak akkor használjuk, ha már tényleg minden kötél szakad. Sokkal kifizetődőbb előre gondolni arra, hogy aprópénzt kell majd használnunk.Hogy mi történik, ha lejárt a jegyünk, vagy egyáltalán nem fizettünk és jön a Mikulás(csomag), azzal a téma következő részében fogunk foglalkozni.

Főként minőségi fejlesztések várhatók a kerékpáros közlekedésben

2014.12.02.
Becsey Zsolt a Bringázni Élmény! kerékpáros fejlesztési program konferenciáján hozzátette: a kerékpáros közlekedés mára szinte önálló közlekedési alágazatnak tekinthető.    A helyettes államtitkár szükségesnek nevezte a több mint 4000 kilométer hosszúságú magyarországi kerékpárutak összekapcsolását, megteremtve ezzel a szabadidős és hivatásforgalmi (munkába, iskolába járás) kerékpározás  feltételeit. A kiépült hálózatok karbantartásához pedig elengedhetetlennek tartotta a társadalmi szemléletformálást is.     Berencsi Miklós, a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) osztályvezetője az MTI kérdésére elmondta: 2020-ra teljesen elkészülhet a fővárost a Balatonnal összekapcsoló kerékpárút, megújulhat a Balaton körüli útvonal is, amelyen a tervek szerint kiépülnek a hiányzó szakaszok , szélesebbé, valamint az elhasználódott burkolatok cserélésével biztonságosabbá válik a bringakörút. Hasonló fejlesztések várhatók a Németországon és Ausztrián átívelő EuroVelo 6-os európai kerékpáros túraútvonalon is, azaz a Rajkától Budapest déli agglomerációjáig tartó szakaszt átfogóan, a Duna mindkét partján korszerűsítik majd.     Hozzátette: az idén kapott 768 millió forintos uniós forrásból a projektek engedélyezéséhez és kivitelezéséhez szükséges megvalósíthatósági- és döntés-előkészítő tanulmányok elkészültek, a következő hét évre tervezett fejlesztésekhez mintegy 90 milliárd forintra lenne szükség, túlnyomórészt szintén uniós forrásból.A KKK osztályvezetője arról is beszámolt, hogy javaslatot tesznek a kerékpározással kapcsolatok feladatok koordinációját ellátó központi szervezetre, kidolgozzák a hosszú távon működő kerékpárforgalmi létesítmény üzemeltetési és fenntartási rendszerét. 

Téli közlekedés: változó útviszonyok, fokozott figyelem

2014.12.02.
A téli hónapokban a közúti balesetek jellemző oka, hogy a gépjárművezetők nem az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően közlekednek. Ebben az időszakban a legtöbb problémát a csúszós út és a romló látási viszonyok jelentik. Lényeges, hogy minden járművezető alkalmazkodjon ezekhez a körülményekhez és járművét is készítse fel a téli közlekedésre. Aki eddig még nem tette meg, gépkocsiját most már mindenképpen nézze, vagy nézesse át. Minden biztonsági berendezést és tartozékot meg kell vizsgálni. Elengedhetetlen az akkumulátor, a gumiabroncsok, a világítás és a fékrendszer ellenőrzése. Fontos kellékek a jól működő ablaktörlő, a jégkaparó, a jégoldó spray, a megfelelő ablakmosó folyadék, páramentesítő. Gyakori, hogy a szélvédő menet közben belülről párásodni kezd. Veszélyes, ha a jármű vezetője nem, vagy nem jól lát ki a szélvédőn, ezért a párát leszárító fűtőberendezésnek is jól kell működnie. Tanácsos száraz törlőt is bekészíteni a kesztyűtartóba.A köd, a szitáló eső, a nedves, csúszós utak az év utolsó és első hónapjaiban mindennapossá válnak. Főleg éjszaka, de nagyon gyakran a nappali órákban is jellemző lesz a fagypont körüli hőmérséklet. A száraz és nedves útszakaszok hirtelen válthatják egymást, ami fokozott óvatosságot és figyelmet kíván a járművezetőktől. Nagyobb követési távolságot kell tartani, lassabban kell vezetni, így kisebb a balesetek bekövetkezésének kockázata. Rossz manőverezés esetén pedig a hibák könnyebben korrigálhatóak.Az izzók fényereje sokévi használat után akár a felére is csökkenhet. A különböző szennyeződések, sár és vízpermet jelentősen ronthatják a fényerőt, ezért rendszeresen ellenőrizni kell a fényszórók állapotát. Esős, latyakos időben, amikor a járda mellett széles sávban áll, folyik a víz, nehéz átkelni az úttesten. A gyalogosok ilyenkor jellemzően arra figyelnek, hogy ne lépjenek bele a vízbe. Az autósoknak tehát számítaniuk kell arra, hogy a járda szélén leszegett fejjel álló gyalogos a következő pillanatban lelép az úttestre és a jármű elé kerül. A járművezetők mellett a gyalogosoknak is mindent meg kell tenniük a balesetek megelőzéséért. Ügyelniük kell arra, hogy a mozgásuk kiszámítható legyen, ne teremtsenek váratlan, balesetveszélyes helyzetet.Forrás: police.hu

Rászorulókon segít a a Harley-Davidson Budapest

2014.12.02.
Látogass el hozzánk és hozz magaddal egy ajándékot, aminek a te gyermeked is örülne vagy készíts egyedi „cipősdoboz ajándékot” és add le gyűjtőpontjaink egyikében december 13. 12:00-ig, hogy a Harley Mikulás kézbesíthesse és örömet szerezhessen vele! - szól a Harley-Davidson Budapest felhívása.Így készíts „cipősdoboz ajándékot”:1. Keress egy jó állapotban lévő, üres cipős dobozt!2. Döntsd el, hogy hány év körüli fiúnak vagy lánynak szánod az ajándékot!3. A cipős dobozt töltsd meg ajándékokkal az alábbi szempontok szerint:Játékok: kisautók, labdák, babák, plüssállatok, mesekönyvekIskolai eszközök: tollak, ceruzák, füzetek, számológépek, zsírkrétaHigiéniai eszközök: fogkefe, fogkrém, szappan4. A dobozba NE tegyél: agresszivitásra késztető játékokat, konzervet, romlandó ételeket, folyadékot, gyógyszereket5. Az elkészült ajándékcsomagot csomagold be színes csomagolópapírral, ragaszd le vagy kösd át! A dobozra jól láthatóan írd fel, hogy milyen korosztályú lánynak/fiúnak szánod ajándékod, pl. így: “fiú 12″ vagy “lány 8″.6. Elkészült cipősdobozod vagy bármely ajándékod leadhatod a Harley Bázison (1112 Budapest, Neszmélyi köz 3.) vagy a Harley-Davidson Fashion Store-ban (1052 Budapest Bécsi utca 6.)Hogy idén hány gyermek örülhet karácsonyi ajándéknak december 24-én, az csak Rajtunk múlik. Hozd el te is feleslegessé vált holmidat, játékokat, ruhákat vagy állítsd össze egyéni cipősdoboz ajándékodat Te is!Próbáld ki: mennyi szeretet fér el egy cipősdobozban? - hangzik a Harley-Davidson Budapest felhívása.

Kétszeres győztes az Epcos a CSR Hungary 2014-en

2014.12.02.
Az oktatás területén az ország legjobb CSR-programjának járó elismerést az EPCOS Suli Művek program érdemelte ki, amely az oktatás támogatását, és a szombathelyi általános iskolások reáltárgyak iránti vonzódásának növelését célozza. Az autóipar számára elektronikai alkatrészeket fejlesztő és gyártó vállalat az EPCOS Suli Művek Program részeként adta át idén szeptemberben Magyarország első 3D technológiával felszerelt általános iskolai csúcslaborját Szombathely legnagyobb általános iskolájában, hogy 21. századi csúcstechnológiával segítse a természettudományos tárgyak oktatását, és a közép- és felsőfokút műszaki oktatáshoz szükséges biztos alapok megteremtését.Csúcstechnológiával támogatott általános iskolai oktatás SzombathelyenA speciális, interaktív 3D eszközök új dimenziókat nyitnak meg mind a természettudományok, mind a művészettörténet, a rajz, a történelem és az informatika általános iskolai oktatásában, emellett mintát és inspirációt is adnak a diákoknak, hiszen az ország első általános iskolájában bevezetett Leonar3Do eszközök kifejlesztése egy 29 éves magyar feltaláló nevéhez kötődik. Az oktatás-támogató fókuszú társadalmi felelősségvállalás program kidolgozásakor az EPCOS tudatosan törekedett arra, hogy magyar innovációt válasszon, és ezzel a K+F területet kiemelt jelentőségűnek tekintő vállalat egy magyar innováció hazai népszerűsítésében és terjedésében is segítséget nyújtson.A csúcslabornak köszönhetően a szombathelyi diákok a 3D technológia, 3D nyomtatás robbanásszerű elterjedése előtt ismerkedhetnek meg olyan eszközökkel, tehetnek szert olyan biztos technológiai tudásra, ami a későbbi tanulmányaik során is jelentős versenyelőnyhöz juttatja az itt tanulókat.A munkahelyteremtés és a fiatalok Szombathelyen tartása, a reális karrieralternatívák megteremtése nagy kihívást jelent a helyi gazdasági szereplők és az oktatási intézmények számára is. A fiatalok elvándorlásának megállításához piacképes tudást nyújtó képzésekre és munkahelyekre van szükség. Az EPCOS ezért dolgozta ki az országban egyedülálló oktatás-támogatás fókuszú társadalmi felelősségvállalás programját, az EPCOS Suli Művek Programot, amely nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a kisdiákok már az általános iskolában megkapják azokat az alapismereteket, azt az iránymutatást, inspirációt, amelyre alapozva később – akár Szombathelyen is – karriert építhetnek.“Hasznos vagy” - alternatív foglalkoztatási formák és reintegráció az EPCOS-szalA szombathelyi EPCOS társadalmi szerepvállalása nem merül ki a helyi műszaki és reáloktatás támogatásában: a vállalat négy évvel ezelőtt indította el az azóta folyamatosan működő „Hasznos vagy – érezd hasznosnak magad!” programot, amely egyfelől a megváltozott munkaképességű embereknek nyújt segítséget a munka világába való visszatérésben, másfelől a rehabilitációs folyamatban is fontos támogatást nyújt. A rehabilitációs folyamat pszichológiai vonulataként a nagyvállalat a megváltozott munkaképességű embereket segíti abban, hogy hasznos munkát végezzenek, és ezáltal hasznosnak, értékesnek is érezzék magukat a közösségben, és könnyebben jussanak túl az őket ért traumán. A két szálon futó program másik vonulata a fogvatartottak szabad életbe való visszavezetéséhez nyújt támogatást.A “Hasznos vagy – érezd hasznosnak magad!” program 2010 végén indult: a rehabilitációs tevékenységet végző Szombathelyi Egyházmegyei Karitásszal együttműködve az EPCOS összesen 80 megváltozott munkaképességű dolgozónak biztosít munkát folyamatosan. A speciális foglalkoztatási forma kereteit az EPCOS úgy alakította ki a Karitász szervezettel együtt, hogy ezzel a nemzetközi TDK csoporton belül is úttörő szerepet vállalt. A programban résztvevő munkatársak 4, illetve 6 órában dolgoznak. Munkájukat a Karitász szakmai vezetése mellett a szervezet telephelyein, Szombathelyen a Szikla Közösségi Házban, illetve Nagylengyeliben a Szent Család Szociális Központban végzik. Az elmúlt négy év tapasztalatai szerint a megváltozott munkaképességű dolgozók számára az értékteremtés jelentős motivációt jelent, nagy hatékonysággal végzik el a rájuk bízott feladatokat.Az EPCOS programja előítélet nélkül segíti azokat is, akiknek szükségük van egy második lehetőségre, és hatékony segítséget nyújt abban, hogy a szabadságvesztésüket töltők visszataláljanak a társadalmi normákhoz. Az EPCOS 2011 elején vezette be az alternatív foglalkoztatásnak ezt a formáját. A program 25 fogvatartottal indult el, akik egy „civil” műszakvezető közvetlen irányításával egy műszakos munkarendben dolgoztak.  Az első évek tapasztalataira alapozva idén szeptemberben a vállalat ezt a létszámot több mint kétszeresére emelte.  
Címkék: 

Audi Technik Kreaktivity kilencedszer veszprémi győzelemmel

2014.12.02.
Belső égésű motort nem használhattak a diákok a járművek meghajtására, elektromos hajtásnál pedig legfeljebb egy másfél voltos góliát elemet engedélyezett a szigorú kiírás – mondta el a helyszínen a zsűri elnöke, Hanula Barna, a Széchenyi-egyetem Audi Tanszékcsoportjának vezetője.A teljes mezőny: csapatok, zsűri, felkészítők, lebonyolítók.Az egész napos küzdelem egy tizenkét méter hosszú, egy méter széles pályán zajlott, amelybe egy bukkanót is beépítettek. A selejtezőkből az jutott tovább, akinek autója a leggyorsabb volt, s elsőként ért a célba. Egy másodperc büntetés járt azért, ha az autó a pálya falának ütközött. Két másodperc büntetést pedig akkor alkalmaztak, ha a járművet meg kellett tolni.A döntőt a Willámpóni névre keresztelt csapat nyerte, a diákok a veszprémi Ipari Szakközépiskolából és Gimnáziumból érkeztek. Második a debreceni Mcwart csapat lett, harmadik helyen a Fehérvár 1 nevű csapat végzett. A különdíj Győrben maradt, ezt a Pattantyús Ábrahám Géza Ipari Szakközépiskola csapata nyerte.12 méter hosszú, egy méter széles pálya bukkanóval.A helyezettek értékes jutalmakat kaptak, a győztes csapat pedig egy három napos, ingolstadti kiránduláson vehet részt, amelyben természetesen szerepel az Audi Hungaria anyavállalatának megtekintése is.Az elmúlt kilenc évben ezer diák pályázott a kreativitást igénylő versenyre, háromszázan itt is lehettek, az egykori versenyzők közül pedig többen ma már a győri Audi munkatársai – mondta el a díjátadó után dr. Knáb Erzsébet személyügyekért felelős ügyvezető igazgató, aki úgy vélekedett, a magyar középiskolások ezúttal is jelesre vizsgáztak kreativitásból. Dr. Knáb Erzsébet reményét fejezte ki, hogy azok közül, akik megismerték az Audi munkakultúráját, a jövőben egyre többen munkatársaikká válnak.Dr. Knáb Erzsébet személyügyekért felelős ügyvezető igazgató gratulál az egyik helyezettnek. Hanula Barna, a zsűri elnöke pedig úgy fogalmazott, nagyszerű autókat alkottak a diákok, közülük nem egy olyan szép dizájnt kapott, hogy akár már a karácsonyi vásáron is árulni lehetne.A győztes csapat tagjai: Dul Dávid, Dobay Tamás, Orgoványi Csaba, Csepi Tibor.A versenyen ismert arcok is voltak, a zsűri tagja volt Kiss Norbert, Európa-bajnok kamionos autóversenyző, a műsorvezető pedig a Forma 1-es közvetítésekből ismert Szujó Zoltán volt.   

Autóeladások: év végére az előre jelzett növekedés tartható

2014.12.02.
Személygépjárművek és kishaszon járművek:  Tárgyhó forgalomba helyezés      piacTárgyhó    forgalomba helyezés          piac változásTárgyhó kivonás utáni piac Tárgyhó       kivonás utáni piac változásKumulált új autó forgalomba helyezés Kumulált új auto forgalomba helyezés változásKumulált kivonás utáni piac  db%db%db%db Személygépjármű590119,2%526521,8%6139920,1%53520 Kishaszon jármű16138,2%150915,3%1395140,7%12412  Nagyhaszon járművek, autóbuszok, motorkerékpárok esetében a piaci értékelés alapjául szolgáló adatok változatlanul maradnak: TárgyhóTárgyhó változásKumuláltKumulált változás db%db%Motorkerékpár7118,3%1797-2,3%Nagyhaszon jármű452-29,7%42532,3%Autóbusz35-35,2%3442,7% (A % értékek a tárgyévet megelőző év azonos időszakával való összehasonlítást mutatják.)Személyautók:  a piaci növekedés folytatódik és éves összesített szinten az első tizenegy hónap után is még 20% körül van. Ez optimizmusra ad okot, az év végére az előre jelzett növekedés reálisan tartható. Annak ellenére, hogy most már vannak versenyképes finanszírozási ajánlatok a piacon, finanszírozást elsősorban a cégek vesznek csak igénybe zömében operatív lízing (80-90%), vagy nyílt végű pénzügyi lízing konstrukcióban, mivel ezek az ÁFA részbeni vagy teljes visszaigénylését lehet. A magán vásárlók továbbra is inkább a használt autó kínálatból elégítik ki igényeiket, bár valószínűsíthető az is, hogy a céges vásárlások egy része magánjellegű, csupán az ÁFA visszaigénylés miatt kerül az adott autó céges vásárlási körbe és finanszírozásba. Sajnálatos és a vásárlók és a magyar állam érdekeit sem szolgálja, hogy az importált használt személyautók korösszetétele kedvezőtlenül változott meg az utóbbi években, vagyis jelentős arányban (>70%) kerülnek az országba 10 évesnél idősebb, ezen belül pedig 15 évnél idősebb (50%) autók.Haszonjárművek: A kishaszon jármű piacot továbbra is jelentősen motiválja a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramja, így az a válság előtti potenciál immár 70-75%-a körül van, ami pozitív folyamatnak tekinthető. Ezt bizonyítja, hogy az új kishaszon jármű forgalomba helyezések hónapról hónapra emelkednek, novemberben már meghaladták az 1600 darabot. A nagyhaszon jármű piac esetében is szerepe van az MNB NHP programjának és örömünkre az EURO 5 >>> 6 átállás – várakozásunk ellenére – nem okozott visszaesést, bár a novemberi visszaesést mutatnak, de éves szinten még így is  némi növekedés figyelhető meg. Az autóbusz piac igen kis mérete miatt tud jelentős havi eltéréseket mutatni, itt az a fontos, hogy éves szinten kismértékű növekedést látunk.Motorkerékpárok: A piac továbbra is igen gyenge, és a tavalyi nagyon alacsony teljesítményt sem éri el.Javítók és szervizek:  Az importőrök tovább folytatják a márkaszervizeket bemutató kommunikációs kampányt, amely a jogi környezet változásával együtt (cégautó javítási ÁFA fele visszaigényelhető) már érzékelhető elmozdulást jelentett a legális szervizek irányába. A kampány három évét követően felmérés készült az ügyfelek szerviz választási szokásairól és véleményéről a szervizekkel kapcsolatban, amelyet novemberben tettünk közzé.Erdélyi Péterügyvezető elnök                                                            

Ónos eső – Több megyében is útlezárások vannak

2014.12.02.
Az Útinform nem sokkal 5 óra után készült összesítése alapján Borsod-Abaúj-Zemplén megye nagy részén havazik, havas eső esik Salgótarján, Putnok, Nyékládháza és Mátészalka térségében, továbbá az M3-as autópályán Emőd és Ófehértó környékén.    Salgótarján, 2014. december 2. Személyautó halad az ónos esőtől eljegesedett úton Salgótarján Rónabánya városrésze közelében 2014. december 2-án. Több megyében is útlezárások vannak a rendkívüli időjárás miatt, az országos közutak burkolata általában sónedves, vizes, de járható. MTI Fotó: Komka PéterAz éjszakai és a hajnali, kora reggeli órákban is folyamatosan dolgoztak munkagépek, ennek is köszönhetően az országos közutak burkolata általában sónedves, vizes, de Salgótarján térségében latyakos burkolatra is készülhetnek a közlekedők. Szombathely, Körmend, Pápa és Salgótarján környékéről ködfoltokat jeleztek az útellenőrök, ott 100 és 300 méter közötti a belátható útszakasz hossza - áll a közleményben.A tájékoztatás szerint több útszakaszon a fákon található vastag jégréteg miatt ágleszakadások és fakidőlések miatt kellett lezárni utakat.Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Répáshuta és Felsőtárkány között, Ómassa és Mályinka között, Bükkszentkereszt és Bükkszentlászló között van érvényben teljes pályás korlátozás.Heves megyében a 24-es út 15-ös és 25-ös kilométere között, a Galyatető és Mátraháza közötti mellékúton, az Eger-Hollóstető-Miskolc összekötő úton, valamint a kékestetői bekötőúton van teljes pályás útzár.Pest megyében Pilisszentkereszt és Pilisszentlélek (Komárom-Esztergom megyei terület) között, a Dunakeszi és Gödöllő közötti úton Mogyoród térségében, Isaszeg és Nagytarcsa között, Gödöllő és Valkó (Heves megyei terület) között, továbbá a pilisszántói és dobogókői bekötőutakon szintén a fenti okok miatt van még teljes útzár.A Magyar Közút kéri a közlekedőket, hogy fokozott óvatossággal közlekedjenek, utazás előtt pedig minden esetben tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról a www.utinform.hu weboldalon, illetve a Facebookon (www.facebook.com/magyarkozut) és Twitteren (www.twitter.com/magyarkozut).

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója