Vettel nem számít gyors sikerekre a Ferrarinál

2014.11.27.
A Red Bulltól érkezett német pilóta úgy véli, a következő szezonban még nem tudják megtörni a Mercedes uralmát és nem lesznek versenyben a világbajnoki címért.  – Nem szabad azzal ámítanunk magunkat, hogy jövőre kihívhatjuk a Mercedest. Számomra egyértelmű, hogy a Ferrarinál nagy munka vár ránk, amelyhez időre lesz szükség – nyilatkozott a Die Weltnek a 27 éves Vettel, aki hozzátette: első idényében elsősorban azt szeretné bebizonyítani, hogy az olasz istállóhoz igazolása mindkét fél számára jó lépés volt.Vettel ismét hangsúlyozta: gyerekkori álma vált valóra azzal, hogy a Ferrari szerződtette. – A mítosz, a történelem, Enzo Ferrari, a Ferrari egész szerepe a Forma-1-ben különleges érzést kelt bennem – fogalmazott a pilóta.

Még mindig megéri Ukrajnában tankolni a magyaroknak

2014.11.27.
A Mol legutóbb szerdán csökkentette bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin és 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát, a csökkentéssel a 95-ös benzin literenkénti átlagára 373-374 forintra, a gázolajé 392-393 forintra mérséklődött. A kutak árai között 15-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak az autósok. Az ukrán töltőállomásokon ennél körülbelül literenként száz forinttal olcsóbban tankolhatnak benzint és gázolajat az autósok annak ellenére, hogy az elmúlt hetekben a nemzeti valuta, a hrivnya elértéktelenedésére hivatkozva többször emelték az árat.A határközeli benzinkutaknál a 95-ös benzin és a dízel literjét 16,6-18 hrivnyáért adják (1 hrivnya=16,27 forint). A kelet-ukrajnai konfliktus kirobbanása előtt egy dollárért nyolc hrivnyát adtak, mára 15-16 hrivnyára gyengült az árfolyam, emiatt az üzemanyagok mellett az élelmiszerek, az alkoholfélék és a dohányáruk is jelentősen drágultak. Az határhoz közeli kutaknál dolgozók az MTI tudósítójának elmondták: az áremelkedés miatt érezhetően visszaesett az ukrajnai és a magyarországi vendégkör is, a helyiek a drága benzin miatt inkább nem használják az autót.A szabályok szerint Ukrajnából üzemanyagot vámmentesen csak a gépjármű gyári tartályában lehet behozni Magyarországra, emellett további 10 liter engedélyezett, amit kannában hozhatnak át a határon az utazók. 

Autólopás! LHB-781 Mazda 6 - ezüstmetál

2014.11.27.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:LHB-781-Gyártmány:Mazda-Típus:MAZDA 6-Kivitel:DIESEL-Gyártási év:2008-Motorszám:RF10217563-Alvázszám:JMZGH14D601158600-Szín:ezüstszürke-Lopás időpontja:2014 november 13-Lopás helyszíne - város:ÉRD-Utca, házszám:ASZTALOS U 54

Autólopás! MWH-497 Seat Leon

2014.11.27.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:MWH-497-Gyártmány:Seat-Típus:LEON-Gyártási év:2006-Motorszám:BKD-Alvázszám:VSSZZZ1PZ6R081974-Szín:fekete-Lopás időpontja:2014 november 26-Lopás helyszíne - város:BUDAPEST-Kerület:XIV.-Utca, házszám:ERZSÉBET KIRÁLYNÉ ÚTJA 14-Megjegyzés:OKTÓBER 21-ÉN VÁSÁROLTAM A GÉPJÁRMŰVET. NOV.25-ÉN 22:30-KOR MÉG MEGVOLT, REGGEL FÉL 8-KOR MÁR NEM ÁLLT A HÁZ ELŐTT. ERZSÉBET KIRÁLYNÉ ÚTJA-AMERIKAI ÚT SAROK

Autólopás! KHK-528 Toyota Corolla Verso - fekete

2014.11.27.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:KHK-528-Gyártmány:Toyota-Típus:Corolla Verso-Kivitel:Egyterű-Gyártási év:2006-Motorszám:2AD-Alvázszám:NMTEB16R00R041381-Szín:fekete-Lopás időpontja:2014 november 24-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:III.-Utca, házszám:Raktár utca 1.-Megjegyzés:Hátul sötétített üvegekkel, két gyereküléssel a hátsó ülésen. Új motor van benne, így csak motorkódos.

Autólopás! JNF-880 Honda Cicvic - szürke

2014.11.27.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:JNF-880-Gyártmány:Honda-Típus:Civic-Kivitel:5 ajtós-Gyártási év:2004-Motorszám:D14Z61137741-Alvázszám:SHHEU77404U211248-Szín:szürke-Lopás időpontja:2014 november 23-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:VI.-Utca, házszám:Ó utca 39.-Megjegyzés:Sötétszürke Honda Civic, a bal hátsó lámpa melletti, csomagtartón található függőleges horpadásról könnyen felismerhető. Az Ó utcából, nagyjából a 39-es szám magasságából lopták el 2014 november 23-án, 16:00 és 20:15 között.

Autólopás! LTW-081 Audi A4 - szürke

2014.11.27.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:LTW-081-Gyártmány:Audi-Típus:A4-Kivitel:2.0 TDi DPF 143 LE-Gyártási év:2010-Motorszám:CAG438927-Alvázszám:WAUZZZ8K9BA058982-Szín:szürke-Lopás időpontja:2014 november 24-Lopás helyszíne - város:BUDAPEST-Kerület:II.-Utca, házszám:Utas u és Batyu u kereszteződés-Megjegyzés:4a Limuzin 2007-

Autólopás! LXT-802 VW Jetta - szürke

2014.11.27.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:LXT-802-Gyártmány:Volkswagen-Egyéb típus:Jetta-Típus:1.4 TSI-Gyártási év:2011-Alvázszám:WVWZZZ16ZCM017225-Szín:szürke-Lopás időpontja:2014 november 24-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:XIV.-Utca, házszám:Torontál utca 54/C

Autólopás! W-42513 P - BMW 320 D - fekete

2014.11.27.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:W-42513P-Gyártmány:BMW-Típus:320d-Kivitel:kombi-Gyártási év:2008-Motorszám:N47D20A-Alvázszám:WBAVU51060A312787-Szín:fekete-Lopás időpontja:2014 november 21-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:XII.-Utca, házszám:Maros utca 30-Megjegyzés:A BMW hatul komplett fekete szinü beleértve a hatso lampákat is. A szokasos feher-kék BMW emblema helyett, mindenhol fekete-feher BMW emblema talalhato (motorhaztetö a csomagtarto es a negy ezüst szinü könnyüfemfelni közepén is). A kocsi elöl is komplett feketem, minden chromozott resz feketere lett fesstve.

Autólopás! JSN-487 VW Polo

2014.11.27.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:JSN-487-Gyártmány:Volkswagen-Típus:Polo-Gyártási év:2005-Alvázszám:WVWZZZ9NZ6Y016341-Szín:fekete-Lopás időpontja:2014 november 17-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:XI.-Utca, házszám:Mányoki út 7.-Megjegyzés:Dísztárcsa nem volt az autón. Ablaküvegei zöldes színűek. Különös ismertetőjele: hátul a csomagtartó alján, valamint elöl a hűtőrácson króm díszléc található. Az autót november 17-én este fél 9 körül hagytam a Mányoki úton és ma november 21-én 15:45kor nem találtam ott.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója