Nico Rosberg könnyen nyerte az utolsó szabadedzést

2014.11.22.
Nico Rosberg immár esélyesként várhatja a 2014-es szezon utolsó időmérő edzését, mivel a Yas Marina pályán az utolsó szabadedzésen közel 37 századmásodperccel jobb kört autózott csapattársánál, Lewis Hamiltonnál. 1:41,424-es köre 0,7 másodperccel gyorsabb Hamilton tegnapi idejénél, amellyel a brit megnyerte a 2. szabadedzést.A 60 perces 3. szabadedzés nagy részében Fernando Alonso vezetett a Ferrarival, mivel szinte végig szuperlágy gumikon autózott, akkor is, amikor a többiek még a lassabb, lágy keveréket használták. A spanyolnak tegnap ki kellett hagynia a 2. szabadedzést motorhiba miatt, és most is 20 perccel az edzés befejezése előtt már végleg kiszállt az autójából. Ennek ellenére az 1:42:653-as legjobb köre az edzés végén is a 4. helyet jelentette a kétszeres világbajnoknak.Az idei szezon gyakorlatának megfelelően a Williamszek jobban muzsikáltak, mint pénteken: Felipe Massa megszerezte a 3. helyet, de a hátránya több mint egy másodperc volt Rosberg mögött. A brazil mögött Sebastian Vettel (Red Bull) és Jenson Button (McLaren) végzett, a legjobb 10-be még Daniel Ricciardo (Red Bull), Valtteri Bottas (Williams), Daniil Kvyat (Toro Rosso) és Kimi Räikkönen (Ferrari) fért be.Eredmények:1Nico RosbergMercedes1:41.424s-19 kör2Lewis HamiltonMercedes1:41.793s0.369s173Felipe MassaWilliams/Mercedes1:42.429s1.005s184Fernando AlonsoFerrari1:42.653s1.229s85Sebastian VettelRed Bull/Renault1:42.679s1.255s196Jenson ButtonMcLaren/Mercedes1:42.768s1.344s207Daniel RicciardoRed Bull/Renault1:42.773s1.349s148Valtteri BottasWilliams/Mercedes1:42.794s1.370s199Daniil KvyatToro Rosso/Renault1:42.809s1.385s2010Kimi RäikkonenFerrari1:43.038s1.614s1411Kevin MagnussenMcLaren/Mercedes1:43.112s1.688s1312Jean-Eric VergneToro Rosso/Renault1:43.352s1.928s2013Sergio PérezForce India/Mercedes1:43.360s1.936s1914Nico HülkenbergForce India/Mercedes1:43.501s2.077s1815Esteban GutiérrezSauber/Ferrari1:43.643s2.219s2416Pastor MaldonadoLotus/Renault1:43.718s2.294s1717Romain GrosjeanLotus/Renault1:43.778s2.354s1818Adrian SutilSauber/Ferrari1:44.022s2.598s2219Kamui KobajasiCaterham/Renault1:45.044s3.620s1620Will StevensCaterham/Renault1:45.959s4.535s21 

Az ötödik Audi-tanszék a Széchenyi-egyetemen

2014.11.22.
Vezetéstudományi és Szervezeti Kommunikációs Tanszék – ez a teljes neve az egyetem új szervezeti egységének, amelynek vezetője dr. Patrick Waldbuesser, aki az Audi Hungaria személyzeti és szervezetfejlesztési vezetője is egyben. Az új tanszék a Pénzügy & Közgazdaságtan, Menedzsment, Marketing Menedzsment, Emberi Erőforrás Menedzsment és Szervezeti Kommunikáció moduljaival integrálja az egyetem számos további tanszékének kínálatát. Az első előadások és kutatási projektek 2015 tavaszi szemeszterében kezdődnek. Addig két a szervezeti kommunikáció alapismereteiről szóló előadást tartanak, valamint neves vendégelőadók érkeznek az egyetemre egy előadássorozat keretében.Egy nemzetközi márka hosszú távú sikeressége a magasan képzett munkatársakban és vezetőkben rejlik, akik ismerik a legújabb trendeket és technológiákat – fogalmazott Thomas Sigi, az Audi AG személyügyekért felelős igazgatótanácsi tagja, aki szerint a holnap menedzsereinek képzése biztosítja kompetenciáik alapját és jelenti a jövő innovációinak motorját.Dr. Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója szerint különösen büszkék a Széchenyi István Egyetemmel való hosszú ideje tartó sikeres együttműködésre.A most alapított tanszékkel, amely meghatározó eleme az proaktív személyügyi stratégiánknak, új perspektívákat nyitunk. Ez az egyetem és az ott tanuló hallgatók számára egyaránt új nemzetközi lehetőségeket teremt – fogalmazott dr. Knáb Erzsébet.Dr. Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora arról beszélt az ötödik tanszék alapításának bejelentésén, hogy gazdasággal való szoros kapcsolat jelentősen hozzájárul egy vonzó egyetemi képzési kínálat kialakításához, s támogatja célkitűzésüket, hogy a nemzetközi versenyben is megállják a helyüket.Az új Vezetéstudományi és Szervezeti kommunikációs Tanszék mellett az Audi Hungaria négy további tanszéket működtet a Széchenyi István Egyetemen: az Anyagtudományi és Technológiai Tanszéket, a Belsőégésű Motorok Tanszéket, a Járműgyártási Tanszéket és a Járműfejlesztési Tanszéket.

Az utolsó hálókocsi Moszkvába

2014.11.22.
Jövőre is sok vonat nem jár majd vágányfelújítás miattSzembetűnő változás lesz a december 14-én életbe lépő vasúti menetrendben, hogy valamennyi Budapestről induló elővárosi vonalon bevezetik a viszonylatszámozást – értesült a Vonatösszeállítás.hu szakportál. Ez magyarul azt jelenti, hogy a menetrendi táblázat fejlécében a járatok egy betűből és két-három számból álló, keretbe foglalt jelzést kapnak. Ez a rendszer működik Európa számos vasútjánál, a német nyelvterületen használt elnevezés után nálunk is S-Bahn-hálózatnak nevezik a megoldást. A vasútvonalakat eddig is számokkal-betűkkel jelölték, a járatok jelölése ezen alapul, de bonyolult logika alapján. A felhasználónak elég tudni, hogy az ő járata milyen jelzést kapott, és ezt kell nyomon követnie a menetrendben, illetve egyéb információs felületeken.A nemzetközi vasúti forgalomban mély nyomot hagyott az orosz–ukrán konfliktus. Korábban már érkeztek hírek arról, hogy Záhony és az átrakodás alaposan megsínylette a háborús helyzetet; most a személyforgalomban is szembesülünk a következményekkel. Az orosz vasúttársaság az utasok számának jelentős visszaesése miatt december 1-jétől megszünteti menetrend szerinti budapesti járatait. A Vonatösszeállítás.hu értesülései szerint a legfrissebb tervekben egyetlen, Budapest– Moszkva között rendszeresen közlekedő hálókocsi szerepel, amely Breclav felé, a Csárdás EuroCity vonattal egyesítve, heti egy alkalommal jár majd. Ezzel szemben erősödik a vasúti összeköttetés Budapest és Bécs között. Újdonság, hogy Debrecenből is indul a magyar fővárost érintve Bécsbe EuroCity, ami ráadásul Kőbánya-Kispesten fel tudja venni a Szegedről érkező IC átszálló utasait – értesült a RegionalBahn.hu. Lesz Belgrád–Budapest–Bécs vonatpár is, Avala néven.A belföldi forgalomban újdonság, hogy az egy éve bevezetett úgynevezett átlós járat, vagyis a Székesfehérvárról Kelenföldön át Kőbánya-Kispestre óránként közlekedő vonat decembertől erősítést kap, így félóránként el lehet jutni a délnyugati elővárosokból Ferihegy környékére. A Kőbánya-Kispest– Kelenföld szakaszon a vonat nemcsak a BKK járatainál, de az autónál is gyorsabb, ezt jól mutatja, hogy a viszonylatot a 2013. decemberi indulása óta egyre többen használják Budapesten belül is.A belföldi forgalomban jelentős pályafelújítások nehezítik a vasutazást az előttünk álló menetrendi évben. A székesfehérvári állomás vágányzárja és a dél-balatoni vonal már most is zajló felújítása miatt ideiglenes menetrendek lépnek érvénybe a 2014–2015-ös évadban. A RegionalBahn információi szerint decembertől Siófok–Szántód között lesz teljes vágányzár és autóbuszos vonatpótlás, február közepétől pedig jelentős korlátozásokkal kell számolni Székesfehérvár állomás átépítése miatt, illetve ekkortól egészen a nyári menetrend kezdetéig Lepsénytől Szántódig buszos pótlás működik majd. Budapest környékén is számítani kell vágányzárra: az esztergomi vonalon egyelőre májusig biztos a jelenleg is futó teljes zárás Budapest és Pilisvörösvár között. De tart a Százlábúnak becézett vasúti felüljáró rekonstrukciója is, amely a Keleti pályaudvar forgalmára hat ki.Jámbor GyulaMegjelent a Magyar Nemzet 2014. november 17-i számában.

Fényvisszaverővel ellátott mellényt kaptak a közlekedők

2014.11.22.
A Veszprémi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai november 19-én 21 óra 30 perctől Veszprémben a Pápai út és Henger út kereszteződésénél „jól láthatósági” mellényeket osztottak azoknak a dolgozóknak, akik a gyalogosan vagy kerékpárral közlekednek a közeli üzemek valamelyikébe. Az akció célja, hogy a közvilágítással és járdával el nem látott útszakaszon a járművezetők még rossz látási körülmények között is időben észleljék a munkába igyekvőket vagy távozókat. A rendőrök 30 darab - fényvisszaverővel ellátott - mellényt osztottak ki az érintetteknek az ott töltött több mint egy óra alatt. Forás: police.hu

Ismét a Caddy és az Amarok lett az „Év haszonjárműve”

2014.11.22.
A Volkswagen idén is kiválóan szerepelt a Camion Truck&Bus által szervezett olvasói szavazáson, ahol két kategóriában is megkapta a legjobb haszonjárműnek járó díjat. Az itthon is piacvezető Volkswagen Caddy egymást követő években már tizenegyedszer lett első a 2,5 tonna alatti járművek kategóriájában, ahol ezúttal a Caddy Cross 2.0 CR TDI DSG 4Motion felszereltségű változata volt az olvasóknál a legkedveltebb. Ez az autó Viper Green fényezésével tűnik ki igazán a többi Caddy széria közül, a küszöbök és a lökhárító ezüst betétei pedig erősítik annak off-road megjelenését, míg a hátsó lámpatestek sötétebb tónusuk miatt már-már városi terepjáró érzést nyújtanak.Az idén a terepjáró és pick-up kategóriában sorrendben már negyedik alkalommal lett győztes a Volkswagen Amarok, melynek CANYON Tiptronic 2.0 TDI 4Motion felszereltségű változata nyerte el az első helyezettnek járó díjat.  Ez az Amarok típus nemrég került a hazai piacra, az első példánya már vevőre is talált Magyarországon. Az autót narancsos-pirosas fényezése, a sötétített fényszórók, a tetőre épített fényszóró sor, a bőrkormány és a bőrülések emelik ki az átlag pick-upok világából, és teszik az Amarok CANYON-t különlegessé.    

Nagyszámú érdeklődő a 9. Japán Alkatrész- és Anyagbeszerzési Kiállításon

2014.11.22.
A Japán Alkatrész- és Anyagbeszerzési Kiállítás tizenöt éves történetében az idei a kilencedik alkalom, amikor magas technológiai színvonalat képviselő japán cégek azzal a szándékkal látogattak hazánkba, hogy beszállítói láncukba magyar vállalkozásokat kapcsoljanak be. A HIPA és a JETRO közös szervezésében életre hívott eseményen a megjelent szigetországi cégek azokat a termékeket és alkatrészeket mutatták be, amelyek legyártásához magyarországi partnereket keresnek.Az idei kiállításon 14 japán nagyvállalat jelent meg, köztük a Hitachi, a Makita vagy az Omron. A rendezvényre előzetesen 60 magyar vállalkozás regisztrálta magát, de a céges résztvevők és érdeklődők száma a nyitást követően tovább emelkedett. A beszállítók és a japán vállalatok közötti üzleti megbeszélések egész nap zajlottak.A Dürer Rendezvényházban szervezett esemény üdvözlő és megnyitó beszédeit Japán nemrégiben kinevezett budapesti nagykövete, Junichi Kosuge és Ésik Róbert, a HIPA elnöke tartotta. Ésik beszédében kiemelte, hogy az 1999 óta tartó rendezvénysorozat nem csupán közös hagyományt teremtett, hanem jelentősen hozzájárult a japán-magyar gazdasági kapcsolatok elmélyítéséhez. „A beszállítóvá válásnak a kitartó munkán kívül szigorú feltételei vannak, különösen a japán nagyvállalatok esetében. Néha pedig már a lehetséges partnerekkel való kapcsolatfelvétel sem egyszerű feladat. A Nemzeti Befektetési Ügynökség itt lép be a képbe oly módon, hogy egyfajta hidat képez a hazai beszállítói kör és a Magyarországon jelenlévő multinacionális vállalatok, illetve a potenciális külföldi befektetők között” – mondta Ésik.  

A TIP Trailer Services meghosszabbítja szerződését a Goodyearrel

2014.11.22.
A TIP Trailer Services több mint 50 000 gépjárművével Európa egyik vezető berendezés-szolgáltatója; szakterülete pótkocsik, tartálykocsik és más berendezések lízingelése és bérbeadása.A abroncsok TIP Trailer Services számára történő szállítására, szervizelésére és menedzselésére vonatkozó szerződés 2006-ban lépett érvénybe. További meghosszabbítása annak a bizalomnak a hangsúlyozása, amelyet a cég a Goodyear által közel egy évtizede biztosított minőségi termékekbe, szolgáltatásokba és megoldásokba fektet.„A TIP Trailer Services-nél a berendezések biztonsága, megbízhatósága és teljesítménye a legfontosabb prioritás. A Goodyear kitűnő termékeket, kitűnő szolgáltatókat és a legjobb megoldásokat kínálja, amelyek az elérendő célokat tekintve a legmagasabb színvonalat képviselik. Az abroncsok menedzselése terén a Goodyear programjai azt jelentik, hogy a számlázás egyszerű és megbízható. Most már közvetlenül fel tudjuk tölteni az állásokkal és a számlázással kapcsolatos tudnivalókat a rendszerünkbe. Ezzel az adminisztrációt az abszolút minimumra szorítjuk le" – mondta Peter Sijs a TIP Trailer Services-től.„Örömünkre szolgál, hogy a TIP Trailer Services ismét meghosszabbítja ezt a rendkívül átfogó szerződést, amely nemcsak az abroncsok szállításáról szól, hanem karbantartásukról és a Goodyear FleetFirst abroncs-menedzsment programon keresztül lebonyolított menedzselésükről is" – mondta Jan-Piet Huylebroeck, a Goodyear EMEA Tehergépkocsi-abroncsok üzletág Értékesítési Igazgatója.Az abroncsok menedzselése terén a Goodyear FleetOnlineSolutions (FOS) a szerződés kulcseleme. Az internetes menedzsment-program a TIP és a Goodyear, valamint mindkét vállalat műhely-hálózata számára elérhető. Részletes információt nyújt az abroncsokkal kapcsolatban kialakított irányelvekről, továbbá adatokkal szolgál minden egyes gépjárműről a TruckForce szervizhálózat számára. Ez az online eszköz időt és papírmunkát takarít meg, miközben központi adatszolgáltatást jelent az abroncsteljesítményről és a kapcsolódó költségekről.A szállított abroncsok között szerepelnek Goodyear és Dunlop márkájú abroncsok is, valamint a cég TreadMax és NextTread újrafutózott abroncsai. A TIP által használt fő méretek: 385/65R22.5, 385/55R22.5 és 435/50R19.5, ideértve a nemrég bevezetett üzemanyag-takarékos Goodyear FUELMAX T 435/50R19.5 abroncsot is, amely EU-s abroncscímkéjén „A” és „C” besorolást kapott üzemanyag-hatékonyság, illetve nedves tapadás terén. A magas minőségű újrafutózott abroncsok alkalmazása további segítséget nyújt a minél jobb költséghatékonyság elérésében.

Megnyitotta kapuit a Mobilitás Autókiállítás és Vásár

2014.11.22.
A Mobilitás 2014 Autókiállítás és Vásár közel 10 éves kihagyás után az első nagyszabású autószalon Budapesten, amelyen összesen 20 kiállító, valamint 24 autó- és motormárka képviselteti magát. A háromnapos rendezvényen a látogatók megismerkedhetnek a legújabb autópiaci trendekkel, a gépjárműipar fejlesztéseivel, az idei év autós újdonságaival, valamint a márkakereskedők által nyújtott szolgáltatásokkal.Érdeklődők a Mobilitás 2014 Autókiállítás és Vásár megnyitóján a budapesti Syma Rendezvénycsarnokban 2014. november 21-én. MTI Fotó: Illyés Tibor„A látogatók olyan népszerű márkák megújult modelljeivel ismerkedhetnek meg, mint a Ford Mondeo, a Volkswagen Passat, a Skoda Fabia vagy éppen a Renault Twingo” – hívta fel a figyelmet Kovács Ákos, a kiállítás főszervezője. Elmondta: jelen lesz többek között a teljesen magyar gyártmányú új Audi TT, az Infiniti sepciális kiadású SUV-ja, a QX70 S Design és a Nissan Pulsar Nismo változata is, a Harley Davidson pedig a kiállításon mutatja be új, 2015-ös kollekcióját. A rendezvényen megjelenő autókat nem csak megtekinteni lehet: mintegy 60-80 modellt próbálhatnak ki a Puskás Ferenc Stadion körüli zárt, két kilométeres tesztpályán.A Mobilitás Autókiállítás és Vásár célja, hogy a hagyományos járművek mellett az elektromos autókban rejlő lehetőségekre is felhívja a figyelmet. A már ismertebb környezetbarát meghajtású kocsik mellett ezért olyan különlegességek is láthatók lesznek a kiállításon, mint az Audi A3 e-tron, a Volkswagen e-up, a kifejezetten áru- vagy személyfuvarozásra kifejlesztett Nissan e-NV200 kishaszon-jármű, vagy a Kia Soul EV, a koreai márka legújabb elektromos autója. Emellett lehetőség nyílik ezek tesztelésére is: a Syma Rendezvényközpont C csarnokában bárki számára kipróbálhatóak lesznek a Magyarországon elérhető elektromos autók.„A Mobilitás 2014 Autókiállítás és Vásár különlegessége, hogy az a meghatározó szerepet betöltő, több évtizedes múlttal rendelkező, hazai vállalkozások összefogásával, a gyártók, és autós szakmai szervezetek támogatásával valósul meg. Így lehetőség nyílt, a magas színvonalú megjelenésre, és a hazánkban még nem ismert innovációk bemutatására” – hívta fel a figyelmet Gablini Gábor, a kiállítás ötletgazdája. A rendezvényen a Magyar Autóklub, az OBB, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, a Katasztrófavédelem, illetve a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület tart előadásokat, a BKIK pályaorientációs programja keretében pedig 8 szakiskola mutatkozik be a kilátogató szülőknek és tanulóknak. A rendezvényen a márkakereskedők mellett a finanszírozás, biztosítás, járműkarbantartás és alkatrész-kereskedelem képviselői is megjelennek, ezért egy helyen lehet informálódni, kipróbálni és akár dönteni márkákról, típusokról, felszereltségről, árakról, hitelről vagy akár biztosításról.

Audi projektek - Gázolaj levegőből és vízből

2014.11.21.
Tudjuk, hogy a bio tüzelőanyagokat részben CO2 mentesnek tekintik, mert a bio alapanyag szántóföldi, erdei vagy tengeri növekedése során a légkörből széndioxidot nyel el. Igaz, hogy motorikus elégetésénél CO2-öt termel, de az egyenleg nulla. Ez ugyan így nem igaz, mert előállítása, szállítása is széndioxid termelő, de nem rossz így sem a mérleg állása.Az Audi híre azonban jó közelítéssel valóban CO2 mentes motorhajtóanyagról szól. Ez nem hidrogén, mely valóban tökéletes lenne, de felhasználhatósága sokkal jobb, mert a ma autóiba betölthető.Az új tüzelőanyagot széndioxidból és hidrogénből állítják elő. Kérem, mondhatják, hogy ilyen projektről az Audi pár éve már hírt adott. Ez valóban megy is (2009-ben kezdődtek már az előkészületek), erőművi kéménygázból nyerik ki a széndioxidot és szélkerék áramával bontják a vizet, hogy hidrogént nyerjenek. A kettőből szintetikus metánt (CH4) állítanak elő.Audi e-gas üzem az alsó-szászországi Werlte településen van, ahol a szintetikus metánt állítják elő, ennek Audi e-gas nevet adtak.Az Audi propagandája ezt például az A3 Sportback g-tron tüzelőanyagának szánja. A típusvizsgálati ciklusban (ECE-NEDC) a CNG hajtású autó fogyasztása 3,3 – 3,2 kg/100 km, CO2 kibocsátása: 92 – 88 g/km. Ennek a motorhajtóanyagnak az igazi előnye, hogy a széndioxid szekunder forrásból származik és az, hogy olaj (és politika) független. Ma még nem olcsó, de ez egyelőre csak pilot-projekt.Az új projekt valami hasonló, de egészen más.Az új motorhajtóanyag-előállító üzem Drezda mellett, a „Drei-Eck”-ben épült fel, ahol vízből, széndioxidból és „zöld” áramból dízelmotor hajtóanyagot, szintetikus gázolajat (e-diesel) állítanak elő.Az Audi és projekt partnerei, a Climeworks és a sunfire GmbH, a híradás napján avatta fel az új üzemet. A technológia „power-to-liquid” nevet visel, melynek – mint már mondtuk – az alapanyaga CO2, víz és elektromos áram. A sunfire GmbH PtL szénhidrogén előállító telepeket kulcsrakészen létesít.Kérem, most kapaszkodjanak meg!A széndioxidot a környezeti levegőből vonják ki. A kiszűrési, megkötési technológia nem új, de hatékonnyá, ipari szintűvé a svájci Climeworks cég fejlesztette ki. Képünk (forrás Climeworks) egy utcára kihelyezett CO2 szűrőt – mint demonstrációs modellt – mutat. Ennek kapacitása: 6 óra alatt szűr ki 1 kg széndioxidot. (1 liter gázolaj motorikus elégetése után a kipufogógáz 2,6 kg CO2-őt tartalmaz!)A CO2 szűrőberendezés egy modulja.A zöld árammal és megfelelő energetikai hatásfokot adó technológiával vizet bontanak, így kapunk hidrogént. A beszámolók elnagyolják a további folyamatokat, annyit tudunk, hogy a CO2 és a H2 220 °C hőmérsékleten és 25 bar nyomáson (bizonyára katalizátorokon) vegyületet alkot. Ebből folyadék halmazállapotú, többféle szénhidrogénből álló energia-folyadék lesz, melynek Blue Crude nevet adtak. Ezt még formálni kell, hogy felhasználható motorhatóanyag legyen. Az eljárás hatásfoka, mely függ a vízbontási eljárás hatásfokán is, 70%.A pilot üzem napi termelése (ne felejtsük el, hogy kísérletről van szó!), 160 liter Blue Crude, és ebből 80 liter szintetikus gázolaj készíthető. Ez a gázolaj természetesen kén és aromás komponensektől mentes. A cetánszáma igen nagy. Keverőkomponensként a fosszilis gázolajhoz adagolható. (Tudjuk, hogy a földgázból készített gázolajat, a GTL-t a Shell már ma is keverik a kuti gázolajjal és motorolajak alapolajaként is szolgál. A hosszútávú versenyek dízel Audijai is ilyet tankolnak.)Az új drezdai üzem megnyitása előtt a híres San Francisco-i Cleantech Group a sunfire GmbH-t a világ 100 innovatív „ecotech” vállalkozása közé sorolta.További projektekAz Audi együttműködik a francia Global Bioenergies céggel is, a projekt szintetikus e-benzin előállítását célozza.A tüzelőanyag előállítás egy másik projektjét az Audi az amerikai (USA) Joule céggel végzi, az e-gázolajat és az e-etanolt mikroorganizmusok segítségével próbálják előállítani.A szintetikus motorhajtóanyagok összetétele pontosan beállítható, vegyi tisztaságuk tökéletes, ezzel a motor égési folyamata, szennyezőanyag kibocsátása jobban tervezhető, kézben tartható. A CO2 mentesség, inkább „szegénység” óriási előny, és az sem mindegy, hogy egy állam motorizációja kitől függ. A fenti projektek, bíztatóak, előre mutatnak. Előre, valahova a távoli jövőbe. Dr. Nagyszokolyai Ivánaz Autótechnika főszerkesztője(Az Autótechnika folyóiratban a témához kapcsolódó szakmai cikkek jelent meg, ezek a lap előfizetőinek visszamenőleg is olvashatóak a http://autotechnika.hu oldalon. További információt is itt találhatnak.) Forráshttp://www.sunfire.de/http://audi-encounter.com/magazine/technology/01-2014/104-out-of-thin-airhttp://www.climeworks.com/

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója