AutoSOS assistance szolgáltatás azonnali segítséget jelent

2014.02.19.
Mi már csak hallomásból, illetve feljegyzésekből tájékozódhatunk arról, hogy az első automobilt használhatósága és praktikuma miatt alkották meg. Feltehetőleg Karl Friedrich Benz valamint Gottlieb Wilhelm Daimler és Wilhelm Maybach sem sejtette, hogy technikai vívmányukat emberek milliója nap, mint nap fogja majd használni. Azzal a ténnyel, hogy teremtményük olykor „beteg” lehet már ők is tisztában voltak, azonban még mielőtt megkezdődött a sorozatgyártás legjobb tudásuk szerint igyekeztek megjavítani vagy cserélni a meghibásodott, elkopott alkatrészeket. Az autók régebben még kézzel, egyenként készültek, de ma már futószalagokon haladva tevődnek össze az egyes alkatrészek. Pár száz évvel ezelőtt annyira ritkaságnak számítottak, hogy akik hozzájutottak az első Ford T-modellhez, azok megbecsülték, de már ők is tudták – persze kisebb volt a kockázata -, hogy autózás során bármikor érheti őket baj.Mostanra már tisztában vagyunk a lehetséges rizikófaktorokkal. Az esetek jelentős részében fel vagyunk arra készülve, hogy akár egy műszaki probléma vagy kiürült üzemanyagtank is megakadályozhatja azt, hogy elérjük úti célunkat. „Édesapám nagyon fél télen vezetni, melynek oka saját bevallása szerint, hogy szeretné elkerülni annak a lehetőségét is, hogy valahol ott ragadjon a hóban, de mióta megismerkedett az AutoSOS szolgáltatásaival, azóta biztonságban érzi magát.”A sofőr tisztában van azzal, hogy a kellemetlen meglepetés nem idő- és helyfüggő, így gyakran a legrosszabbkor következik be. A legfontosabb ilyenkor a gyors, megbízható és költséghatékony megoldás. Ugye, hogy milyen jól hangzik?Az AutoSOS assistance szolgáltatás azonnali segítséget jelent nemcsak a bajba jutott autósoknak, hanem motorosoknak is. Egy telefonhívással elérhető, hogy az Europ Assistance kollégái intézkedjenek Ön helyett.Az AutoSOS bázis csomagját akkor érdemes választania, ha 10 évnél fiatalabb autóval vagy motorral rendelkezik, és elsődlegesen belföldön közlekedik. Az Europ Assistance garantálja az 1 órán belüli helyszínre érkezést; amennyiben nem lehetséges a helyszíni javítás, akkor a szállítást a legközelebbi szakszervizbe, és a gépjárműtárolást, már 7 900 Ft/év-től.Hozzátartozói a szomszédos országban élnek, és gyakran látogatja meg őket? Akkor a Prémium csomagot pont Önnek találták ki. A Prémium csomag fokozottan ajánlott azok számára, akik 10 évnél fiatalabb autó birtokosai, de külföldi és belföldi utazások során egyaránt fontos számukra a biztonság. A csomag tartalmazza az 1 órán belüli helyszínre érkezést; a Bázishoz megegyezően amennyiben helyszíni javítás nem lehetséges, a legközelebb szakszervizbe való szállítást valamint a gépjárműtárolást. Egyszerű és hatékony megoldásnak köszönhetően - mely már 11 900 Ft/évtől elérhető -, lehetővé válik a tovább- vagy hazautazás, a csereautó vagy szállás biztosítása és a visszautaztatás a megjavított gépjárműért. Fontos, hogy vészhelyzetben 10 liter üzemanyag ingyen igényelhető, továbbá kérhető dugófigyelés is, melynek köszönhetően értékes időt spórolhatunk.A Prémium 10+ csomag - mely már 14 900 Ft/év-től elérhető -, azokat az autósokat célozza meg, akiknek 10 évnél idősebb gépjárműve van. A szolgáltatás – külföldön és belföldön egyaránt érvényes - tartalmazza az 1 órán belüli helyszínre érkezést; és a fentebb említett csomagok mintájára amennyiben helyszíni javítás nem lehetséges, a szállítást a legközelebbi szakszervizbe és a gépjármű tárolását. Mindezen túl lehetőség van tovább- vagy hazautazásra, csereautó vagy szállás biztosítására illetve visszautazásra a megjavított gépjárműért. Ebben az esetben is opcionális a dugófigyelés valamint vészhelyzetben 10 liter üzemanyag is díjtalanul.AutoSOS szolgáltatást legegyszerűbben online igényelhet, ehhez kérjük, látogasson el www.autosos.hu weboldalra vagy hívja a 14 567-es információs vonalunkat!További hírek és információk: www.facebook.com/autoSOShungary
Címkék: 

Az amerikai Fisker elektromos autókat gyártó vállalat kínai kézben

2014.02.19.
A Fisker technológiája 126,2 millió dollár készpénz, 8  millió dollár értékű adósság-átvállalás, illetve részvénycsere,  összesen 149,2 millió dollár ellenében kerül a legnagyobb kínai  autóalkatrész beszállító vállalt birtokába. A Wanxiang egy másik aukción tavaly már megvásárolta a Fisker  számára korábban akkumulátorokat szállító A123 Systems vállalatot. A Fisker autógyárat 2007-ben Henrik Fisker dán autótervező és a  BMW egyik korábbi menedzsere, Bernhard Koehler alapította. Munkájuk  eredménye egy 100 ezer dolláros plug-in hibrid luxusautó, a Fisker  Karma lett. A plug-in hibrid elektromos autók a hatótáv meghosszabbítása  céljából belsőégésű motorral is rendelkeznek. Az autó akkumulátorait  külső energiaforrásból, vagy a beépített benzinmotorral lehet  tölteni. A jármű hajtáslánca elektromos, a benzinmotor csak az  akkumulátorokat töltő generátort hajtja. Az autógyár tavaly vált fizetésképtelenné az A123 Systems  csődje, egy befagyasztott állami hitelkeret, valamint a Sandy  hurrikán által a raktárkészletében okozott pusztítás miatt. A Karma  modellből összesen mindössze kétezer példányt értékesítettek. A IEA (International Energy Agency) Nemzetközi Energia Ügynökség  prognózisa szerint 2020-ra Kína lesz a világ legnagyobb elektromos  autó piaca. Az elektromos autókat gyártó amerikai Tesla is bizakodó a piaci  kilátásokat illetően: az idén globális eladásainak megduplázására  számít a tavalyi több mint 22 ezerhez képest úgy, hogy forgalmának  30-35 százalékát a kínai piac veszi majd fel. A Tesla tehát mintegy  14 ezer autót tervez Kínában értékesíteni azok borsos, 734 ezer  jüanos (121 ezer dollár) ára ellenére is.MTI

Új elnök a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) élén

2014.02.19.
A szakmai szövetség elnöksége az elnöki évét kitöltött Continental ügyvezető, Rábai Dániel helyére a szlovén nemzetiségű Matej Zavrl (49) választotta meg elnökének, aki a Goodyear-Dunlop vezető munkatársa.Matej Zavrl a Ljubljanai Egyetemen szerzett közgazdasági diplomát. A Goodyear-Dunlop vállalaton belül a közép és dél-kelet európai régió értékesítési és marketing igazgatója. A felelősségi körébe tartozik Albánia, Bosznia és Hercegovina, Bulgária, Ciprus, Csehország, Horvátország, Koszovó, Magyarország, Makedónia, Moldova, Montenegró, Románia, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia.A HTA elnöki pozíciója mellett a Szlovén Vegyipari Szövetség elnökségi tagja, és vezetője a Goodyear-Dunlop vállalaton belül a hulladék gumiabroncs kezelést koordináló munkacsoportnak, és emellett a vállalaton belül az európai gumiabroncs szervezet, az ETRMA projektek kormányzati kapcsolatok felelőse. Szabadidejében amatőr rádiózással szeret foglalkozni.Anyanyelvén kívül beszél horvátul, szerbül, angolul és németül.  Az új elnök a korábbi elnökökhöz hasonlóan a szövetség legfontosabb feladatának a biztonságos közlekedés elősegítését tekinti. Ezen feladat megvalósítása érdekében egyszerre kíván fókuszálni a szövetség tájékoztatási szerepének növelésére és a megfelelő szakmai szolgáltatási háttér biztosítására.A Magyar Gumiabroncs Szövetségről (HTA)A Magyar Gumiabroncs Szövetség (Hungarian Tire Association - HTA) 2011-ben alakult meg hét magyarországi gyártókapacitással, illetve képviselettel rendelkező nemzetközi gumiabroncsgyártó vállalat részvételével. A szövetség elsődleges küldetése, hogy képviselje a gumiabroncs iparági szereplők törvényes érdekeit Magyarországon. A HTA - a nemzeti és európai versenyszabályok folyamatos figyelemmel kísérése mellett - segíti a hazai gyártókat és nagykereskedőket abban a törekvésükben, hogy a gumiabroncsgyártással és - felhasználással kapcsolatos törvények, hazai és európai uniós szabályozások megfelelő szakmai felügyelet mellett készüljenek el.  A szervezet általános célja, hogy a gumiabroncs iparról és a gyártott termékekről minél több hasznos ismeretet adjon át a lakosság számára, tájékoztassa az iparági szereplők tevékenységéről a gazdasági és politikai élet résztvevőit, valamint hogy hozzájáruljon egy megfelelő és globálisan is versenyképes jogi és szabályozási környezet kialakításához.A szövetség iparági háttereHazánkban hét gumiabroncsgyártó képviselteti magát önálló nagykereskedelmi egységgel: az Apollo-Vredestein, a Bridgestone, a Continental, a Goodyear-Dunlop, a Hankook, a Michelin és a Pirelli, egyben ők képezik a HTA tagságát, és első számú vezetői alkotják a szervezet elnökségét.A gumiabroncs iparágban foglalkoztatottak száma Magyarországon közvetlenül mintegy 5 ezer fő, közvetve több mint 15 ezer fő. Az iparág belföldi értékesítésének és exportjának tavalyi éves nagysága 365 milliárd forint volt.

Autólopás! KVJ-188 Toyota Avensis sedan

2014.02.18.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:KVJ-188-Gyártmány:Toyota-Típus:Avensis 2.2 DCAT-Kivitel:sedan-Gyártási év:2007-Motorszám:2AD5260274-Alvázszám:SB1BB56L80E77093-Szín:fekete-Lopás időpontja:2014 február 11-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:IV.-Utca, házszám:Ősz u.131.-Megjegyzés:02.11 -én este 8 és 11.30 között vitték el az autót.https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.595414560546231.1073742696.423534077734281/595414620546225/?type=3&theater

Autólopás! KST-590 Suzuki SX4 - narancsvörös

2014.02.18.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:KST-590-Gyártmány:Suzuki-Típus:SX4-Kivitel:4x4-Gyártási év:2007-Motorszám:M16A8005229-Alvázszám:TSMEYB21S00178964-Szín:narancsvörös-Lopás időpontja:2014 február 18-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:XII.-Utca, házszám:Stromfeld A. út 32https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.595415343879486.1073742697.423534077734281/595415427212811/?type=3&theater

Ugrott a magyar Kenguru

2014.02.18.
Szerző: Boros JenőA tervek szerint 2005 tavaszán került volna piacra a mozgáskorlátozottaknak tervezett első magyar gyártású villanyautó, a Kenguru. Az Ipari Formatervezési nívódíjjal is kitüntetett apró jármű nemcsak a korábbi Trabant Hycomatot próbálta volna pótolni, hanem egészen újat is hozott volna a magyar, illetve európai piacra, mert megkímélte volna a mozgássérülteket a hosszas és bonyolult „autós procedurától” hiszen nem kellett kiszállni a kerekes székéből, a hátsó ajtón át egyszerűen be lehetett gurulni a vezető helyére.A Varga Zsolt és Dr. Janzsó Tamás együttműködésével létrejött projekt, az egyszemélyes Kenguru ígéretesnek indult. Az acélvázra épített műanyag karosszériás Kenguru hátsó kerekeit 4 kilowattos teljesítményű villanymotorok hajtották akár 38 km/órás sebességgel. Akkumulátortól és közlekedési viszonyoktól függően egy töltéssel 50-60 km távolságra volt képes a 2,12 méter hosszú, 1,35 m méter széles, 1,47 méter magas és 458 kg-os menetkész tömegű jármű, melyet segédmotoros kerékpárra érvényes vizsgával lehetett vezetni. A Rehab cég ismertetője szerint a motorkerékpár-kezelőszervekkel irányítható Kenguru továbbfejlesztett botkormányos változatát akár egyetlen kézzel is lehetett volna vezetni.A tervezett ár 2,8 millió forint, ami évtizede is nagy pénz volt, ebben viszont benne volt egy alapos felkészítés, előzetes környezettanulmány, a forgalmazó ugyanis felméri, hogy a vevő lakókörnyezet alkalmas-e az autó tárolására, működtetésére, oktatás és bemutatás, valamint egy huszonnégy órás szerviz szolgálat, ahol a nap bármely percében segítenek a szerelők. Évekig folytak a tárgyalások és a tervek szerint már 2005. utolsó negyedévében akár társadalombiztosítási támogatással is hozzá lehetett volna jutni a járműhöz, ám ebből itthon csak egyetlen prototípus született.    
Címkék: 

6.5 %-kal nőttek a VW-csoport kiszállításai

2014.02.18.
"A Volkswagen Csoport jól kezdte az idei évet"- mondta Christian Klingler, a Volkswagen Csoport értékesítésekért felelős igazgatósági tagja. "Még ha a januári kiszállítások számán érezhető is volt a  kínai új év speciális hatása, eladásainkat mégis tovább növeltük az év első hónapjában. Ráadásul ma már Európában is látjuk a növekedés első jeleit az eladott gépkocsik számában, mindenekelőtt Nyugat-Európában, ahol a csökkenés a jelek szerint már elmozdult a mélypontról."  Klinger hozzátette: "Ez jó kezdést jelent a 2014-es évhez, ami mindenképpen kihívásokkal teli esztendő lesz."A pozitív lendület az egész európai piacon folytatódott, ahol a Volkswagen Csoport márkái 8.5 %-kal növelték a kiszállításokat, és az első hónapban leszállított gépjárművek száma elérte a 273.700-at, míg ez a szám egy évvel korábban 252.200 volt. Ebből 146.700 darabot (2013 januárjában 138.100-at, ez 6.43 %-os növekedés) Nyugat-európában adtak át az ügyfeleknek, és ebbe nem számít bele Németország.  A Csoport jelentős, érzékelhető növekedést mutatott a hazai, németországi piacon, ahol 82.400 vásárló döntött a Volkswagen Csoport valamelyik márkája mellett, amikor megvásárolta új autóját. (Ez a vevők számában 11.6 %-os növekedést jelentett a tavalyi 73.900-hoz képest.) Ugyanazon időszakban a Csoport Kelet-és Közép-Európában 44.500 gépjárművet szállított le, ez 10.7 %-kal több mint 2013-ban. E 44.500 darab gépjárműből 16.100-at Oroszországban értékesítettek, ami 7.2 %-kal kevesebb, mint a tavalyi szám - azaz 17.400- volt.A Volkswagen Csoport januárban az észak-amerikai régióban 57.800 gépjárművet szállított le, ez 7.7 %-kal kevesebb, mint a tavalyi mennyiség -62.600- volt. Az Egyesült Államokban 36.900 darabot adtak el, ez 13.4 %-kal kevesebb a tavalyi 42.700-nál. A dél-amerikai régióban   az év ugyanazon szakaszában a Volkswagen Csoport értékesítései 19.5 %-kal, 77.300 darabról 62.200-ra csökkentek, ebből a mennyiségből Brazília részesedése 43.600 darab gépkocsi volt, 21.4 %-kal kevesebb, mint  a tavalyi 55.400 volt.A Csoport továbbra is nagyon örömteli, bátorító  számokat ért el az ázsiai-csendes óceáni térségben, ahol az év első hónapjában 374.400 gépkocsit szállított le, és ez 14.8 %-kal több,  mint a tavalyi szám: 326.200 darab. Ebből a mennyiségből 344.400 gépkocsit Kínában (beleértve Hong Kongot is) adtak át a vevőknek, ami 15.5 %-os növekedést jelent a tavalyi 298 .300-hoz képest. Kína a Volkswagen Csoport legnagyobb méretű egyéni, egy országot felölelő  piaca, ahol a januári kiszállítások most első alkalommal átlépték a 300.000 darabos határértéket. Ezzel szemben Indiában a kiszállítások 7800 darab gépkocsiról 5700-ra csökkentek, ami 27.4 %-os csökkenést jelentett.A Volkswagen Csoport márkáinak fejlődési irányai A "Volkswagen Személygépkocsik" márka januárban jelentős növekedést mutatott a világméretű értékesítések terén. A vásárlóknak leszállított gépkocsik száma 515.700 darab volt, ez  4.8 %-os növekedést jelent a tavalyi 491.900 számhoz képest.  A márka jó növekedést ért el az ázsiai-csendes óceáni tréségben, ahol "Volkswagen Személygépkocsik" 285.300 darab gépkocsit szállított le, és ez 13.7 %-os növekedést jelent 2013 adataival összevetve. A "Volkswagen Személygépkocsik" összességében az európai piacon 126.200 gépkocsit értékesített, és ez 7,9 %-os növekedést jelent az egy évvel korábbi 116.900 darabbal összehasonlítva.Az Audi világméretekben 124.900 gépkocsit szállított le januárban, és ez 11.7 %-kal több mint a tavaly januári szám: 111.800.  Az ingolstadti prémium márka  egyebek mellett a kínai (beleértve Hong Kongot is) növekedésből profitált, ahol 44.500 gépkocsit értékesített, ez 18.2 %-os növekedést jelent a tavalyi 37.700-as számhoz képest. A márka jól teljesített a hazai, németországi piacon is, ahol 17.400 ügyfele vehette birtokba új Audi gépkocsiját, ez 19.3 %-kal több vevőt jelentett, int a tavalyi 14.600 fő.A sportkocsi-gyártó Porsche összességében 12.200 gépkocsit szállított ki az év első hónapjában, ez  1.4 %-kal több mint a tavalyi 12.100 darab. A stuttgarti székhelyű gépkocsigyártó által készített gépkocsik iránt különösen nagy kereslet mutatkozott Kínában (beleértve Hong Kongot is), ahol 4.000 darabot értékesítettek, és ez a tavalyi számhoz  (3.100 darab) képest 29.2%-os növekedést jelentett.A cseh autógyártó, a ŠKODA januárban 80.900 darab gépjárművet szállított ki, ez jól érzékelhető, 16.5 %-os növekedést jelentett  a tavalyi 69.500 darabbal összevetve. A cég 20.600 darab gépkocsit szállított ki ügyfeleinek Nyugat-Európában, Németország nélkül. Ez a  tavalyi 17.600-hoz képest 16.8 %-os növekedést mutat. A kelet- és közép-európai régióban a ŠKODA 18.100 gépkocsit adott el, a tavalyi 15.10 darabbal összehasonlítva 19.8%-kal növelve az értékesítést.A spanyol SEAT márka folytatta stabil növekedését januárban, és világméretekben 26.000 gépkocsit szállított le. Ez 0.5 %-kal több mint a tavalyi szám -25.900- volt. A márka további növekedést mutatott Németországban, ahol 14.2 %-kal több, 5.300 darab gépkocsit adott át ügyfeleinek a tavalyi 4.600 darab után, valamint az Egyesült Királyságában, ahol az idén 3.400 darab gépkocsit szállított ki, 15.7 %-kal többet,  mint a tavalyi  adat volt: 2.900.A Volkswagen Haszonjárművek  januárban 37.500 kis haszonjárművet szállított ki, ez 0.1 %-os növekedés a tavalyi adathoz képest: 37.500 darab. A márka növelte eladásait a kelet- és közép-európai régióban, ahol 2.700 darab gépkocsit adott át ügyfeleinek, és ez 14.0 %-kal több mint amennyit tavaly volt: 2.400 darab. A kiszállítások az ázsiai-csendes óceáni térségben elérték az 1.700 darabot, és ez 21.6 %-os növekedést jelent tavalyhoz  (1.400 darab) képest*) A MAN és a Scania nélkül 
Címkék: 

Korszakváltás a Peugeot Citroen élén

2014.02.18.
A legjelentősebb francia autógyár legfőbb részvényese az 1810-es alapításától mostanig a Peugeot család volt. A cég megmentése érdekében azonban az örökösök nyolcadik generációjához tartozó unokatestvérek közti viszályoktól hangos klán kénytelen volt lemondani az irányítás jogáról, és a tőkeemelés érdekében átengedni tulajdonrészének egy jelentős hányadát. A család hétfőn jóváhagyta a tőkeemelésről kötendő megállapodás tervét, amiről kedden szavaz az autókonszern igazgatótanácsa.A megállapodás értelmében a 3 milliárd eurós (930 milliárd forintos) tőkeemeléshez a francia állam és a Dongfeng kínai állami konszern is 800-800 millió euróval (248 milliárd forinttal) járul hozzá, amiért 14 százalékos részesedéshez jutnak az autókonszernnél. A Peugeot család részesedése pedig 25,4 százalékkal szintén 14 százalékra csökken, s ezzel az örökösök elvesztik dupla szavazati jogukat az igazgatótanácsban.A családot ezentúl nem négy, hanem csak két tag fogja képviselni a vezetésben, s ezzel Thierry Peugeot automatikusan elveszti az elnöki székét az igazgatótanácsban, amelyet a cég alapítása óta mindig az örökösök vezettek. Helyére a francia állam Louis Gallois-t, az EADS repülőipari konszern korábbi vezetőjét jelöli."A PSA technológiával rendelkezik és egy márkanév, de beszorult az európai piacra, s nincs jelen az ázsiai piacon, ahol pedig óriási a növekedés. A Donfengnek viszont nincs technológiája, nem márkanév, viszont övék az ázsiai növekedés. Vagyis ez egy jó párosítás" - mondta kedden Arnaud Montebourg iparfejlesztési miniszter.A megállapodás egyik záradéka kimondja, hogy a három fő részvényes, a Peugeot család, a francia állam és a kínai Donfeng, amelyek egyformán 14 százalékos tulajdonosok, az elkövetkező tíz évben nem növelhetik tulajdonrészüket. Ennek célja az, hogy a kínaiak ne vehessék át az irányítást a Franciaországban 90 ezer főt foglalkoztató konszernben.A végső megállapodást március végén, Hszi Csin-ping kínai elnök párizsi látogatásának idején írják majd alá a felek.Az igazgatótanács egy közös vállalatot is létrehoz a PSA banki ágazata és a Santander spanyol bank között. A Les Échos című francia gazdasági lap szerint a művelettel az autógyár 1 milliárd euróhoz (310 milliárd forinthoz) juthat, s biztosíthatja a PSA bankjának szilárdságát, amikor 2016 decemberében a 7 milliárd eurós (2,1 ezer milliárd forintos) állami garancia véget ér.A keddi igazgatótanácsi ülésen hagyják jóvá Carlos Tavares, a Renault korábbi alelnökének kinevezését a PSA Peugeot Citroen élére. Az 55 éves Tavares 2014. január 1-jén lépett be a PSA-hoz, mostantól a csoport autógyártási részlegét fogja vezetni, és fokozatosan veszi át az elnök-vezérigazgatói posztot a 61 éves Philippe Varintől, aki 2009 óta áll a konszern élén, és akinek utolsó feladata az állammal és a Donfenggel kötendő megállapodás tárgyalásainak befejezése volt.A PSA nehéz gazdasági helyzetben van: a gyengélkedő európai autópiac egyik legfőbb áldozata, ahonnan a bevételének több mint a fele származik. A csoport 2012-ben 5 milliárd eurós (1550 milliárd forintos) összegben fennállásának legnagyobb veszteségét szenvedte el, ami miatt jelentősen átalakította tevékenységét Franciaországban, és sikerült ismét rentábilissá tennie európai piacát azzal, hogy bezárta a Párizs közeli Aulnay-sous-Bois-ban a gyárát. A másik két üzemben, a kelet-franciaországi Mulhouse-ban és a Párizs közeli Poissy-ban pedig csökkentette a termelést, valamint bejelentette: 11 ezer 200 állást szüntet meg 2014. májusig.Az amerikai General Motorsszal kötött megállapodás kudarcba fulladása után a kínai szereplő belépéstől a cég nemzetközivé válását reméli a PSA, amely már három közös gyárat üzemeltet Kínában a Donfenggel, és egy negyedik megépítése is szerepel a tervekben. Európában a PSA a szlovákiai Nagyszombaton működtet gyárat.MTI
Címkék: 

Anyukám is érteni fogja! – Mi a teendő baleset esetén? II. rész

2014.02.18.
A baleseti teendőkről szóló első részben megismertük, hogy mit kell tennünk, ha mindenki jól van. Előfordulhat azonban, hogy olyat látunk, amit nem szeretnénk. Ha a jármű biztonsági rendszerei láthatóan nem tudták kellőképpen mérsékelni az ütközés hatásait, akkor a legfontosabb, hogy a szakszerű mentés, segítség mielőbb megérkezzen, és ez már rajtunk is múlik.Képzeljük el, hogy olyan baleset helyszínén vagyunk (akár ép bőrrel megúszva, résztvevőként, akár tanúként) amiben valaki megsérült. Embere válogatja, de aki még nem látott sérült embert, azt könnyen elfogja a pánik, és cselekvés helyett a sokkot próbálja feldolgozni.A legelső teendőnk hogy minél hamarabb segítséget hívjunk!Mindenekelőtt gyorsan legyünk úrrá a pánikon, próbáljunk józanul gondolkodni, mert szükség lesz rá! Most nem érdekes, hogy mekkora az anyagi kár! Vegyük elő a mobiltelefont, vagy kerítsünk egy működő telefont a környékről. A szám, amit hívnunk kell a 112. Ez a telefonszám bármelyik mobiltelefonról ingyenesen hívható, sőt lezárt billentyűzetű telefonok is engedik begépelni a számot. Él még továbbá a 104-es telefonszám, ami közvetlenül a mentőknél csörög, ezt is hívhatjuk, a legtöbb készülék szintén engedi billentyűzár mellett is bepötyögni a számot.Mielőtt elküldenénk a hívást, szedjük össze a következő információkat, mert a segélyhívó operátora is ezeket fogja megkérdezni. Mutatkozzunk be, és ha tudjuk, mondjuk be azt is, hogy melyik telefonszámon érnek el minket!·         Mi történt? – Törekedjünk a lényegre törő közlésre. Az operátort nem érdekli, hogy éppen a nagyihoz indultunk a gyerekekkel, csak az, hogy hány jármű vett részt a balesetben, milyen sérültek vannak, van-e életveszély.·         Hol történt? – szinte a legfontosabb adat. Ha nem tudjuk, hogy hol vagyunk pontosan, akkor legalább az előző település nevét és az út számát, vagy az irányt próbáljuk megmondani. (Városon belül az utcatáblák segítenek.)·         Van-e személyi sérülés? – eldöntendő kérdés, de lesz még néhány dolog, amire tudnunk kell a választ.Ha van személyi sérülés, akkor további információkat kell megadnunk, hogy mentők, tűzoltók meg tudják becsülni, hogy hány járművel, milyen technikával kell elindulniuk: nem mindegy, hogy egy mentőautóra lesz szükség, vagy fel kell szállnia a mentőhelikopternek is! Tehát vegyünk egy nagy levegőt és nézzük meg a sérült(ek) állapotát, hogy el tudjuk majd mondani a telefonban:·       Eszméleténél van-e a sérült?·      Lélegzik-e a sérült?·      Férfi, vagy nő, ne adj’ Isten gyermek? Kb. mennyi idős?·      Milyen baja lehet? (pl. csak a lába sérült, vagy fejsérülése van stb..)Az operátor megerősítésként a helyszín adatait vissza fogja olvasni, figyeljünk erre, mert rajtunk múlik, hogy jó irányba indulnak-e el!Ha ezek megvannak, akkor kérjünk tanácsot az operátortól, hogy mit tegyünk! Lehet, hogy olyan alapvető dolgokat kapunk instrukcióul, amire nem is gondolnánk. Pl. hogy kerítsünk egy takarót a sérültnek, vagy, hogy próbáljuk megtisztítani a légutakat. Lehet, hogy rajtunk múlik az élete valakinek!FelkészülésA balesetek látványa szörnyű. Aki még soha nem látott ilyet természetes, hogy pánikba esik, esetleg maga is rosszul lesz a sokkhatástól. Ha ezt el tudjuk kerülni, akkor a fentiek szerint való cselekvéssel sokat tehetünk a sérültekért. Én nem mondom, hogy mindenki töltsön el egy-két napot baleseti sebészeten, de ha lélekben felkészülünk ilyen helyzetekre is, akkor a gyors segítség, a szakszerű ellátás megmentheti egy embertársunk életét! Minden perc számít, pánikra van ok, de nincs idő!

Hivatalosan is bemutatkozott az új McLaren

2014.02.18.
A két napja kiszivárgott képek hatására a McLaren hivatalosan is leleplezte az MP4-12C és a P1-es közé pozícionált harmadik utcai modelljét, a 650S-t, amely – ahogy a neve is mutatja – 650 lóerős motort kapott. Az újdonság az MP4-12C ráncfelvarrásának is tekinthető, az alkatrészeiknek csak a 25 százaléka különbözik.Szemből a kocsi a csúcs-McLarentől kölcsönzött LED-es fényszórók miatt úgy néz ki, mint a P1, hátulról viszont nehéz megkülönböztetni az MP4-12C-től. A külső változások között meg kell még említeni a megnövelt légbeömlőt az ajtókon, a módosított aktív aerodinamikai elemeket, és az új könnyűfém felniket. Bár a kocsi légellenállása nem romlott az MP4-12C-hez képest, a 650S a változásoknak köszönhetően 24 százalékkal több leszorítóerőt termel 150 mérföld/h (241 km/h) sebességnél.A belső tér csak annyiban tér el az MP4-12C-étől, hogy több az alcantarával borított felület, az extralistát azonban jelentősen kibővítették: felárért elérhető lett a P1 szénszálas ülése (amelynek nem lehet állítani a háttámláját a súlycsökkentés miatt), az elektromos kormányállítás, a tolatókamera és a még több szénszálas dekorációt tartalmazó csomag.A középmotoros 650S-ben az MP4-12C-ből származó 3,8 literes biturbó V8-as 25 lóerővel erősebb változata dolgozik, amely 678 Nm-es nyomatékot ad le, de átdolgozták a hétfokozatú duplakuplungos váltót is a gyorsabb váltások érdekében. A változások eredményeképp a százas sprintet 0,1 másodperccel gyorsabban, kereken három másodperc alatt teljesíti az autó, 200 km/h-ra pedig fél másodperccel hamarabb, 8,4 másodperc alatt gyorsul fel, a 331 km/h-s végsebesség nem változott.Áthangolták a menetdinamikai szabályzórendszereket is, 22 százalékkal feszesebb rugókat kapott a futómű, és bevezették a ProActive Chassis Control nevű futóművezérlő rendszert, amely a hajtáslánctól függetlenül, három állásban (normál, sport, pálya) engedi állítani a lengéscsillapítás beállításait.A 650S 20 ezer fonttal kerül többe a továbbra is a kínálatban maradó MP4-12C-nél, a kupé így 195 ezer, a nyitható tetejű Spider 215 ezer fontba kerül.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója