Abroncs aszfaltra és levegőbe a Goodyeartől

2019.03.30.
A Goodyear Aero abroncskoncepciója repülő és önvezető autókhoz készült. A normál „gumival“ haladhatunk az úton, ugyanakkor ezzel párhuzamosan pengés kialakítása révén felhajtóerőt generál rotorhoz hasonlóan, repüléshez hozzásegíve ezzel a járművet. A mobilitási vállalatokkal egyetemben sokakat foglalkoztat a városi közlekedés összetettsége és kihívásai a jövőt illetően. A fejlett geometria és anyagok révén arra a következetésre jutottak a mérnökök, hogy hagyományos abroncsként funkcionálhat az Aero koncepció a földön, míg propulziós rendszerként a levegőben. A jövő autójában észrevétlenül történik majd az aszfaltról levegőbe való átmenet az utazás során. Hogy működik? A nem pneumatikus, merevebb elgondolás képes felvenni az úthibák okozta erőket, elnyeli a rezgéseket, elbírja a járművet az utakon. De elég erős ahhoz is, hogy olyan gyorsan forogjon, hogy felhajtóerőt generáljon és közvetítsen. Mágneses hajtás és optikai szenzorok Az Aero mágneses energiát használ a kifinomult haladáshoz. Ez lehetővé teszi a nagy forgási sebességet, amely a jármű útpályán való mozgatásához és a megemelkedéshez, levegőben haladáshoz kell – propellerként is funkcionálva. Az abroncskoncepció könnyű, száloptikai szenzorokat használ az útfelszín minőségének vizsgálatára, saját állapotának és szerkezetének monitorozására. A beépített, mesterséges intelligenciájú  processzor összegzi a begyűjtött adatokat, és felhőn keresztül továbbítja azokat a többi járműnek, javaslatot téve a hagyományos vagy a repülő mód alkalmazására az útpálya minőségétől függően. Ezzel egyidejűleg azonosítja és orvosolja az abroncsjellegű problémákat, elkerülve ezzel a meghibásodás okozta lerobbanásokat.

Elektromos töltőállomások 2030-ban

2019.03.30.
A Colombus Consulting iroda által végzett tanulmány szerint a jövőben a töltőállomás-üzemeltetőknek a felhasználás sokféleségéhez kell igazítaniuk a hálózatot, meggyőzve a felhasználókat a könnyű használatról és az energetikai fejlesztésekre összpontosítva. A Colombus becslései szerint 2030-ra Franciaországban több, mint 6,5 millió töltőpontra lesz szükség a speciális járművek és könnyű tehergépjárművek, valamint 5,5 millió elektromos és hibrid gépjárműpark számára. Az iroda szerint az elektromos autótöltő infrastruktúrát a használat alapján 4 részre lehet osztani: autópályák, gyorsforgalmi utak, munkahely, otthon. Úgy vélik, leginkább a célállomás-terminálok lesznek többségben az útvonal-hálózathoz, tehát az autópályák, gyorsforgalmi utak és a városok perifériáihoz képest.   A feltöltés teljesítménye és frekvenciája a terminálok helyétől függ. A normál töltések (3,7 – 11kW) a felhasználások közel 85%-át teszik majd ki 2030-ban. Az úgynevezett ultragyors töltés (több, mint 130kW) csak a 200km-nél nagyobb távolságot megtevők igényeihez szükségesek, tehát ezek 90%-a az autópályáknál történik. Munkahelyeken vegyes töltés lehetséges: 37% lassú (3,7kW), 46% normál (7-11kW) és 17% gyors (22-50kW). Töltésre fel! (forrás: flotauto.com, Colombus Consulting) A szakemberek egybehangzó véleménye szerint ezt a technológiát erőteljes ütemben fejleszteni kell 2020-tól. Ugyanakkor arra is ügyelni kell majd, hogy este 7 órakor, amikor a villamosenergia-fogyasztás csúcsa van, ne legyen túlzott az ilyen irányú felhasználás. Természetesen a használat trendjei idővel változhatnak, ahogy az akkumulátorok kapacitása is növekszik majd.

Leclerc első pole pozíciója

2019.03.30.
A 21 éves versenyzőnek ez pályafutása első pole pozíciója az F1-ben, ráadásul megjavította csapattársa, a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel tavaly futott körrekordját. Vettel a második helyen zárta az időmérőt, míg a harmadik rajtkocka az ötszörös vb-győztes, címvédő Lewis Hamiltoné, a Mercedes brit pilótájáé lett. Az 57 körös Bahreini Nagydíj vasárnap 17.10 órakor kezdődik. MTI
Címkék: 

1,8 milliárd eurót fordít haszonjárművek fejlesztésére a VW az idén

2019.03.30.
A Volkswagen-konszern könnyű haszonjárműveket gyártó üzletága több évre szóló stratégiája keretében átalakítja üzemeit, új termékeket és új szolgáltatásokat fejleszt. A márka az iparági átalakulással összhangban az elektromos mobilitás és az autonóm vezetés területén hajt végre projekteket, más gyártókkal együttműködésben is. Ennek egyik lépéseként már 2022-ben megkezdik Hannoverben a legendás T-sorozat teljesen elektromos változata, az I.D. Buzz gyártását. A 2018-as üzleti évben a márka 11,9 milliárd eurós árbevételt ért el, megközelítve az előző évi szintet. A működési eredmény enyhén csökkent, az előző évi 853 millió euróról 780 millió euróra. A nyereséget az új termékekkel járó magasabb kiadások, a devizaárfolyam negatív hatásai és az új WLTP-teszteljárások hatásai mérsékelték - írták a közleményben. Tavaly globálisan 499 700 járművet adtak el, Magyarországon mintegy 2500-at. A Volkswagen Haszonjárművek a Volkswagen-csoport önálló márkájaként fejleszt, gyárt és értékesít könnyűkategóriájú haszongépjárműveket. Termékei között szerepel a Transporter, a Caddy, a Crafter és az Amarok, amelyeket a németországi Hannoverben, a lengyelországi Poznanban és Wrzesniában gyártanak.

Előbb a Mennyei Kapu majd a Nordschleife vár a 680 lóerős ID. R-re

2019.03.30.
Mivel a 11 kilométeres tömegközlekedéstől elzárt hegyi úton nincs hivatalos rekord, a Volkswagen Kína a rekordkísérlet előtt versenyt szervez, amelyben a résztvevők maguk is virtuális időt állíthatnak fel a Tianmen Shan Big Gate úton. Dumas szeptemberben megkísérli majd a leggyorsabb résztvevő idejét valós körülmények között felülmúlni. Volkswagen Motorsport igazgató, Sven Smeets: „A Tianmennek misztikus szerepe van Kínában, ahol„ Mennyei kapu ”néven ismert. Az útvonal az egyik legkülönlegesebb és legnehezebb út a világon – és újabb különleges kihívást jelent az ID.R számára. Célunk, hogy új mérföldkövet állítsunk az elektromos járművek számára, és ezzel is támogassuk a Volkswagen e-mobilitási stratégiáját Kínában, ami ebben az évben valóban lendületet vesz.” A Volkswagen ID. R-t, amellyel Romain Dumas 2018 júniusában két híres hegyiversenyen is rekordot döntött, először a „Pikes Peak International Hill Climb” -on, majd a „Goodwood Fesztiválon” - két elektromos motor hajtja, amelyek teljes teljesítménye 500 kW (680 LE) és mindössze 2,25 másodperc alatt gyorsul állóhelyzetből 100 km / h-ra. Mielőtt Kínába utazna szeptemberben, Dumas és az ID.R először az elektromos autók új körrekordjának felállítását tervezi a híres Nürburgring-Nordschleife-n.
Címkék: 

Átadták a 3-as metró megújult északi szakaszát

2019.03.30.
Tarlós István főpolgármester az átadáson azt mondta: a 3-as metró felújítása mérföldkőhöz érkezett, az északi szakaszon, az Újpest-központ és a Dózsa György úti állomások között véget értek a kivitelezési munkák. A hetekig tartó ellenőrzések és próbafutások sikerrel zárultak. A főpolgármester közölte: "úgy néz ki", hogy a metró teljes infrastruktúrájának felújításáig "esetleg megoldható" a szerelvények légkondicionálása. A szakemberek elvégzik a Liebherr moduláris klímarendszer vizsgálatát. Az északi szakasz felújítása 17 hónapig tartott és hamarosan a vonal déli szakaszán folytatódnak a rekonstrukciós munkák – mondta. Tarlós István rámutatott: a több mint 17 kilométer hosszú 3-as metróvonal Magyarország legnagyobb forgalmát lebonyolító vasúti rendszere, munkanapokon átlagosan 500 ezernél többen utaznak rajta. Ez több, mint az egész országos vasúti hálózat forgalma – fűzte hozzá. Tarlós István elmondta, a 3-as metróvonal 1970 és 1990 között épült meg, és a jelenlegi rekonstrukció megkezdéséig semmilyen komolyabb felújításon nem esett át. Emlékeztetett, a 3-as metró szerelvényeit már korábban felújították. A főváros új szerelvényeket akart, de kormánygaranciát felújításra kaptak – jegyezte meg a főpolgármester. A megújult Újpest-központ metróállomás 2019. március 30-án. Ezen napon átadták a 3-as metróvonal felújított északi, az Újpest-központ és Dózsa György út közötti szakaszát. MTI/Mohai Balázs A felújítás során mintegy 6000 négyzetméter új falburkolat készült, körülbelül 7500 négyzetméter járófelület újult meg, valamint mintegy 8000 négyzetméter mennyezetet, álmennyezetet építettek. Több mint 500 digitális, illetve statikus utastájékoztató táblát helyeztek ki és 650 új hangszóró kapott helyet. Az állomások utastereibe az utasbiztonság növelése érdekében körülbelül 170 kamerát építettek be. A meglévő mozgólépcsőket újra cserélték, a Dózsa György úti állomáson új mozgólépcsőket is építettek, és felvonó is lesz. Az állomásokon a legújabb előírásoknak megfelelő tűzvédelmi rendszer, valamint korszerű szellőző-, hő- és füstelvezető rendszerek létesültek. Az utasterek mellett megújultak az üzemi területek is. Az új erősáramú kábelek hossza eléri az 500 kilométert. A rekonstrukció részeként újraépítették a vasúti pályát, az Újpest-központ és Dózsa György út állomások között 5,5 kilométernyi vonalszakasz újult meg. Ez 21,5 kilométer sín és 11 kitérő elbontását, illetve beépítését jelentette. Megújult tovább az automata vonatvezető rendszer, amelyet a BKV maga készített. A főpolgármester az akadálymentesítésről szólva felhívta a figyelmet, hogy míg a 2-es metró felújításakor két állomást akadálymentesítettek, addig a 3-as metróvonal minden állomás akadálymentes lesz. A 3-as metró felújítási költségei 217 milliárd forintra rúgnak. Az Orbán Viktor miniszterelnökkel 2018. november 17-én született megállapodás alapján a felújításra az eredeti 137,5 milliárd forinthoz további 80 milliárd forintot biztosított a kormány soron kívül - mutatott rá. A rekonstrukció folytatásáról szólva elmondta: a metróvonal déli szakaszán folytatódik a felújítás, a kivitelezési munkálatok április 6-án kezdődnek a Népliget és Kőbánya-Kispest állomások között. A déli szakasz várhatóan 2020 harmadik negyedévére újul meg, és ezt követően kezdődik majd a középeső szakasz korszerűsítése. Ez 2022 közepén, végén fejeződhet majd be – közölte. MTI

Törj ki a skatulyából! - MINI Cooper S Clubman teszt

2019.03.30.
Nem volt generációváltás, még csak nem is frissítették 2015-ös bemutatása óta a Mini bekategorizálhatatlan szabadidő-autóját, de éppen ezért volt elgondolkodtató a Clubmannel közösen eltöltött hét. Számtalan Minit volt már szerencsém tesztelni, legutóbb épp másfél éve, és döbbenetes látni, hogy ez alatt a rövid idő alatt, mennyire eljárt az idő a Minik utastere felett. Különösen igaz ez a Clubmanére, ami a márkatársainál is modorosabb vonalakkal rajzolt. Oké, ezek a bohókás formai játékok a kör alakú infotainment haranggal és a repülőgép-gombsorokkal megunhatatlanok, de az azóta elszaporodott színes-szagos digitális felületek gyorsan nyugdíjba küldték a gömbölyű műszercsoport apró, pixeles TFT-kijelzőjét és a dedikált üveglapra vetítő head-up displayt, amik mára kínosan egyszerűnek hatnak, főleg ennyi pénzért. Ráadásul számomra ismeretlen okból elhagytak egy sor apró figyelmességet is, amitől a Mini csak még rendhagyóbb volt. Ilyen például a menetmód-választó (Eco, Comfort, Sport), ami eddig maga a váltó körüli műanyag karima volt, ám mára egy egyszerű gomb formájában a műszerfalra költözött. Bláh, uncsi, ahogy az üzemanyagszint-mérő fénysora is ellaposodott. Na jó, az új függőlegesen ágaskodó váltógomb kifejezetten tetszetős lett, ám ennél pontnál ki is fújt a változtatások felsorolása, és ezeket sem értem, hogy miért követte el csendben a Mini. Azért szerencsére az olyan gegek, mint a Union Jack a kormányon, vagy a skót kockásminta a kesztyűtartóban és a tárolók alján, azért megmaradtak. Eleve az egész autó létezése egy geg, egy jól elsült fricska a konzervatív autóiparral szemben. Hiszen itt egy karakteres külsejű, harcsa tekintetű, cuki lámpájú hatchback, ami indokolatlanul egyenesen folytatódik, majd két szekrényajtóban végződik, és így már inkább egyterűs, pedig a körbeműanyagozás alapján inkább szabadidő-autónak szánhatják. Na, ezt nevezem valódi crossovernek, a Clubman a lehető legtöbb szegmenst keresztezte egy modellen belül, de épp ez a varázsa. Ráadásul ez egy S, azaz Sport változat, így dögösebbek a lökhárítók, rajtuk nagyobb légbeömlőkkel, hátul dupla kipufogóvéggel. Nálam ez az Emerald Grey névre hallgató metál fényezés is betalált, ami napsütésben inkább szürkébe, míg borult időben barnába megy át, így nehéz megunni. Meglepően jól harmonizált vele, a sötét bordóval és fehérrel tört utastér, ami jó anyagokkal dolgozik. Noha a Mini üléseket mindig keményre tömik, kevés ülést sikerült ilyen gyorsan magamra állítani. Úgy képzelem, hogy menő, hipszter családapaként csak ezt venném, hiszen hátul is bőséges a hely a gyerkőcöknek, ráadásul külön tetőablak jut a hátsó sornak, míg a teleszkóposan kettényíló szekrényajtóknak köszönhetően meglehetősen könnyedén pakolható a duplapadlós, alacsony küszöbös csomagtér is, miközben mindvégig stílusosak és vagányak maradtunk. Totális győzelem az élet felett, gondolhatnánk, de nem ezzel a konfigurációval. Sajnos minden családias és békés karakterével szembemegy a hiperaktív kormány és a túl keményre hangolt futómű. Megszokást igénylően közvetlen a kormányzás, folyamatosan korrigálni, mozgatni kell, főleg, hogy a merev futóművet a nagyobb nyomvályúk könnyen elterelik. Lehet, hogy a nagyobb far teszi, de koordinálatlan az orra, és erről egyébként biztos, hogy nem csak a futómű tehet, hanem a feláras 18-colos könnyűfém felnik is, amiken peres, defekttűrő abroncsok feszültek. Kár, hogy a menetmód-választó sem puhít a Clubman S hangolásán, mert a motorhoz és a gyorsan kapcsoló duplakuplungos automataváltóhoz viszont ragaszkodnék. Jó karakterisztikájú és minden tartományban erős a BMW-től származó 2,0 literes, 192 lovas benzinmotor, jól eltünteti a Clubman S forgalmi szerinti 1435 kilogrammos öntömegét. Ráadásul nagyokat prüszköl a turbó és mélyen morog a kipufogó, amikor felengedjük a gázt, noha ebből odabent semmit sem érzékelni, maximum akkor valamicskét, ha lehúzzuk az ablakokat. Borzasztó steril a kabin, pazar hangszigeteléssel, így nem sok visszajelzést kapunk a technika felöl. Azt például csak a felvillanó jel tudatta velem, hogy egyszer megcsúsztak a kerekei a jeges úton, nem éreztem semmit belőle a kormányon, megoldotta saját maga a helyzetet, cserébe autópályán is ilyen stabilan magabiztos, tulajdonképpen akármilyen tempónál. Most jön azonban a csavar, amiben a BMW motorok zseniálisak: nem csak rendkívül fürge ezzel a motorral a fura farú Mini, de borzasztó takarékos is. Míg autópályán hozza a gyárilag is megadott 7,6-7,7 literes fogyasztást, addig városban éppen csak valamivel 6 liter felett falatozott, ami elképesztően jó. A technikai háttér tehát rendben van, viszont az utastér elavulttá vált részleteit tekintve mérlegelendő a Clubman S konfigurátor szerinti 9,2 milliós alapára, ráadásul ez az összeg gyorsan feltornázható az extrákkal, akár a tesztautó 14 304 600 forintos konfigurációjáig. Ellenben aki egyedi karaktert keres, prémium körítéssel, az úgysem az árát fogja elsődlegesen nézni. Stílust nem lehet pénzen venni.

Rögtön pontot szerzett Mick Schumacher

2019.03.30.
Miután tavaly megnyerte az F3-as bajnokságot, az idén már az FIA F2-es szériájában versenyez Mick Schumacher – ugyanúgy a Prema csapat színeiben, ahogyan 2018-ban. A F2-es szezon ezen a hétvégén kezdődött Bahreinben. Mick Schumacher az első, szombati futamon a tizedik helyről indult és végül nyolcadikként ért célba, közben pedig több látványos csatának is részese volt. A versenyt Nicholas Latifi, a Williams tartalékpilótája nyerte.
Címkék: 

Meglepetés: Evans vezet a Korzika-ralin

2019.03.30.
Elfyn Evans pénteken az utolsó gyorsaságit úgy kezdte meg, hogy az összetettben 4,5 másodperc előnye volt a második helyen álló Ott Tänak előtt. Viszont az utolsó gyorsaságin az a sajnálatos eset történt, hogy a defekt miatt lelassult Kris Meeke nem vette észre, hogy Evans utolérte, ezért a fordos beszorult mögé több mint egy percen át, amivel rengeteg időt, 11 másodpercet vesztett. A rendezők azonban megkönyörültek rajta, és utólag visszaadták az időt, amit elvesztett, vagyis Tänak idejét állapították meg neki is, így a különbség nem változott. Tänak és Evans párosa egész nap szoros küzdelmet folytatott az első helyért a francia sziget kanyargós aszfaltos útjain. Az első gyorsasági után Evans vezetett, aztán Tänak állt az élre, de Evans visszavette a vezetést, amikor az észtnek műszaki gondja adódott, az egyik lengéscsillapítóból folyt az olaj a Toyotában Az utolsó szakaszon az az esemény sajnálatos volt, de a rendezőség végül fair megoldást alkalmazott. „Igazán pozitív napot zártunk, de holnap ugyanilyen jó kell teljesítenünk. Harcolnunk kell Ott-tal, de legalább már tudjuk, hogy ha minden klappol, akkor jobbak, gyorsabbak tudunk lenni nála is” – nyilatkozta az elégedett Evans a nap végén. Thierry Neuville volt a harmadik pénteken. A Hyundai első számú versenyzője eleinte küszködött az i20 WRC kezelhetőségével, de aztán a nap előre haladtával egyre jobban összebarátkozott az autóval, és az utolsó gyorsaságit már meg is tudta nyerni. Csapattársa, az aszfaltspecialista Dani Sordo 16 másodperccel áll mögötte a negyedik helyen, pedig délelőtt még a spanyol volt a harmadik. Teemu Suninen áll az ötödik helyen a másik Ford Fiestával, az előnye 5,4 másodperc a hatszoros világbajnok Sébastien Ogier előtt. A Citroën francia versenyzőjének teljesítménye eddig a legnagyobb meglepetés a Korzika-ralin, de sajnos negatív értelemben: mindenki azt várta az idén már két győzelemnél tartó Ogier-től, hogy jól fog itt menni, mivel tavaly nyerni tudott, és a C3 WRC-nek is általában fekszik az aszfaltos burkolat. Ehhez képest már az első gyorsaságin megpördült Ogier, és később sem szerezte vissza az önbizalmát, és az autóval sem volt elégedett, mert az rettentően alulkormányzott volt. Ogier ráadásul hátrébb is lehetett volna, mint a hatodik hely, ha több versenyző nem keveredik bajba. Csapattársa, Esapekka Lappi szintén megpördült egyszer, és ő sem tudott több teljesítményt kipréselni a C3 WRC-ből. Sébastien Loeb a négyszeres Korzika-rali győztes rögtön az első gyorsaságin hibázott, kicsúszott egy balkanyarban, és eltörte a Hyundai i20 WRC jobb hátsó futóművét. Aztán a szakasz után saját kezűleg javították meg az autót Daniel Elenával, és utána már jó időket autóztak, de az első szakaszon összeszedett két perces hátrányt lehetetlen lesz ledolgozni. A 2015-ös győztes Jari-Matti Latvala az itinerre fogta, hogy lassú volt, vagyis azt mondta, rosszul írták fel az új pályák kanyarjait. A második szakaszon azt hitte, jó időt ment, amíg el nem árulták neki, hogy 15 másodpercet kapott, amitől nagyon összetört. Sokáig a hatodik helyen állt, de aztán visszaesett a 13.-ra, mivel meg kellett állnia lecserélni egy kereket. Kris Meeke a másik Toyotával szintén peches volt. Az első gyorsaságin defekt miatt kapott 47 másodpercet, aztán a kocsi jobb hátuljával megütött egy padkát, amitől kitört a jobb hátsó futómű. Végül 4 perc hátrányban fejezte be a napot a 15. helyen. Szombaton hat szakasz, összesen 174 kilométer száguldás vár a mezőnyre a sziget északi részén.   Az állás egy nap után: 1 Elfyn Evans, S.Martin M-Sport Ford WRT Ford 1h09m39.6s 2 Ott Tanak, M.Jarveoja Toyota Gazoo Racing WRT Toyota 4.5s 3 Thierry Neuville, N.Gilsoul Hyundai Shell Mobis WRT Hyundai 9.8s 4 Dani Sordo, C.del Barrio Hyundai Shell Mobis WRT Hyundai 26.1s 5 Teemu Suninen, M.Salminen M-Sport Ford WRT Ford 30.9s 6 Sebastien Ogier, J.Ingrassia Citroen Total WRT Citroen 36.3s 7 Esapekka Lappi, J.Ferm Citroen Total WRT Citroen 46.3s 8 Sebastien Loeb, D.Elena Hyundai Shell Mobis WRT Hyundai 2m27.9s 9 Eric Camilli, F-X.Buresi Eric Camilli Volkswagen 2m46.4s 10 Yoann Bonato, B.Boulloud Yoann Bonato Citroen 3m06.4s  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója