Schumacher a legzordabb körülmények között készült a Forma 1-re

2019.01.07.
Erről Josef Leberer fizioterapeuta számolt be, aki 1991-ben ismerte meg a fiatal autóversenyzőt, aki ekkoriban a Mercedes színeiben indult a sportautóvilágbajnokságon. Peter Sauber le akarta tesztelni fiatal pilótáit, így Ausztriába küldte őket a szakember társaságában. A Bécstől egy órányi autóútra található Gars an Kamp településén található tréningcentrumban zord körülmények várták a pilótákat: a hegyekben nem meglepő módon mindig nagyon erős szél fújt és a hőmérő stabilan a minusz tartományban mozgott. A fiataloknak egyéb kihívások mellett minusz 10 fokban kellett kerékpározniuk a hegyekben, ami ma kissé őrült ötletnek tűnhet, de a szakemberek úgy gondolták, ez is része a pilóták állóképességének, így tesztelniük kell őket. Schumacher ekkoriban még nem igazán hitt benne, hogy egyszer valóban a Forma 1 pilótája lesz. Leberert gyakran kérdezgette eredményeiről és hogy azok hogyan festenek a legmagasabb kategória aktív pilótáinak teljesítményéhez képest. Annak ellenére, hogy még Senna mellett sem kellett volna szégyenkeznie, Schumacher úgy gondolta, számára annyira messze van a száguldó cirkusz, hogy minden bizonnyal csak álom marad. A többi történelem.  

Kínában dől el a Volkswagen jövője a cég vezére szerint

2019.01.07.
A kínai piac jelentőségét a konszern jövőjét illetően azzal támasztotta alá a pekingi sajtótájékoztatón, hogy ott zajlanak a világpiacot és a járműipart befolyásoló nagy változások. Elmondta: hosszú éveken keresztül a nagy autógyártók hozták be Kínába a fejlett járműipari technológiát, a mértékadó fejlesztések azonban most már helyben történnek. Olyannyira, hogy az elektromos mobilitásban és az önvezető járműtechnológiában Kína már a technológia élvonalát képviseli. Mindez a kínai iparpolitika céltudatos fejlesztési törekvésének köszönhetően alakult így. - Azoknak a képességeknek nagy részét, amelyekkel még nem rendelkezünk, Kínában fogjuk létrehozni - jelentette ki a Volkswagen vezére, hozzátéve, "ehhez szoros kapcsolatokat kell kiépítenünk kínai technológiai cégek egész sorával". Megjegyezte ugyanakkor, hogy a Volkswagennek nem áll szándékában Németországban visszafejleszteni kutatás-fejlesztési tevékenységét, mert az munkahelyeket sodorna veszélybe, hanem többletkapacitást tervez kiépíteni Kínában. Herbert Diess, aki már tavaly is mintegy 20 napot töltött Kínában, jelezte, hogy az idén ennek legalább a dupláját kívánja a helyszínen stratégiai üzleti terv kidolgozására fordítani. Bejelentette: a kínai üzletág ügyvezetői igazgatói feladatait a január közepén nyugdíjba vonuló Jochem Heizmanntól Stephan Wollenstein veszi át. Stephan Wollenstein a tájékoztatón közölte: a viszonylag gyenge piaci környezet ellenére is bízik az értékesítések további növekedésében. A kínai autópiac ugyanis több évtizedes szakadatlan növekedés után tavaly zsugorodott első alkalommal, a Volkswagen viszont így is növelni tudta piaci részesedését. A bemutatásra váró új modelleknek köszönhetően az idén is az eladások növekedésére számít a konszern. Az elektromos autók rohamosan bővülő kínai piacára adott válaszként a Volkswagen már az elmúlt években is több milliárd eurós fejlesztési beruházásokat jelentett be. A kínai kormány az elektromos mobilitás ösztönzésével és a belsőégésű motorok korlátozásával 2020-ra legalább ötmillió teljesen elektromos autót tervez az utakra juttatni. Tavaly a becslések szerint már legalább egymillió elektromos autót értékesítettek Kínában.

Csúcs hibrid hajtást kapott a Lexus UX

2019.01.07.
Ha valaki beül a vadonatúj Lexus UX 250h volánja mögé, nagyon hamar ráébred, hogy ez nem csupán egy ‘újabb crossover’. A negyedik generációs hibrid technológiával hajtott autó gyorsan és készségesen reagál a vezető utasításaira, és mint minden Lexus-hibrid, a kategória legkedvezőbb üzemanyag-fogyasztásával és károsanyag-kibocsátásával működik. Az UX 250h tulajdonosának sosem kell külső áramforrásról feltöltenie az akkumulátort, vagy az autó hatótávolsága miatt aggódnia. Ugyanakkor a városi forgalomban az UX 250h a mindennapos autózás jó részében – akár a menetidő 50-70 százalékában is – képes tisztán elektromos hajtással haladni. A Lexus öntöltő hibrid elektromos rendszere észrevétlenül hangolja össze a rendkívül takarékos, 2,0 literes négyhengeres benzinmotor és az erőteljes elektromotor(ok) teljesítményét. Az elsőkerékhajtással vagy E-FOUR összkerékhajtással egyaránt kombinálható rendszer fontos része az új, kompakt méretű hibrid váltómű és teljesítményvezérlő egység. Az új fejlesztésű nikkel-fémhidrid akkumulátor elfér a hátsó üléssor alatt, így csupán minimális helyet foglal el a csomagtérből – ráadásul ezzel a megoldással az UX súlypontja is mélyebbre került. Az autó tervezése során fontos szempont volt, hogy a mérnökök ne csupán az alacsony üzemanyag-fogyasztásra koncentráljanak, hanem az élvezetes vezethetőségre is. Egyenletes sebességgel haladva vagy enyhe gyorsításnál az első elektromotor (illetve az összkerékhajtású változatokban a plusz hátsó elektromotor) a hibrid akkumulátorból nyert energiával, tisztán elektromos üzemmódban is képes mozgatni az autót. Ilyenkor az UX 250h szinte teljes csendben, a benzinmotor használata nélkül – vagyis nulla emisszióval – halad. Nagyobb sebességnél csendben beindul a hihetetlenül sima járású, Atkinson-ciklusú benzinmotor, de szükség esetén még az elektromotor is besegít a hajtásban. A kétféle erőforrás szinte tökéletes összehangolásának köszönhetően az UX 250h kimagasló vezetési élményt kínál, ráadásul rendkívül alacsony fogyasztással és emisszióval működik. Ha a vezető padlógázzal gyorsít, az elektromotor(ok) késlekedés nélkül kiegészíti(k) a 2,0 literes benzinmotor teljesítményét. A kétféle erőforrás együttes, tekintélyes forgatónyomatéka egyenletes és dinamikus gyorsulást biztosít – pontosan akkor és úgy, ahogy a vezető elvárja. Fékezéskor, vagy ha a vezető egyszerűen csak leveszi a lábát a gázpedálról, a regeneratív fékrendszer az autó mozgási energiáját elektromos árammá alakítja át, amit – a normál autózás közben termelt árammal együtt – a hibrid akkumulátor tárol. Ez a gyakorlatban annyit jelent, ahogy az UX 250h modellt sosem kell külső áramforrásról feltölteni. Ahogy a nagy technológiai áttörések, úgy a Lexus élenjáró hibrid technológiája sem egyetlen nap alatt született. Hosszú távú hajtáslánc-stratégiájának keretében a vállalat már a ’90-es évek közepén kifejlesztette első hibrid rendszereit. A Lexus 2005-ben mutatta be a világ első prémium hibrid autóját, az RX 400h crossovert, és a márka azóta több mint 1,4 millió darab öntöltő hibridet adott el világszerte. A Lexus európai kínálatában jelenleg kilenc különféle hibrid hajtású modell szerepel az LC 500h és LS 500h Multi-Stage Hybridektől kezdve egészen a szupertakarékos CT 200h luxus-kompaktig. Az UX 250h modellt igazi élvezet vezetni, de legalább ilyen kellemes az autó fenntartási költsége és értéktartása is. Elsősorban a Lexus élvonalbeli mérnöki tudásának és az öntöltő hibridekkel kapcsolatos hatalmas tapasztalatának köszönhető, hogy az akkumulátorok élettartama ugyanolyan hosszú, mint az autóé, és hogy a Lexus hajtási rendszerében nagyon csekély a kopás és az elhasználódás. Az UX 250h modellben nincs kuplung, az indítómotort és a generátort pedig integrálták a hibrid rendszerbe, így az autó teljes élettartama alatt sincs szükség a javításukra vagy a cseréjükre. A szokásos vezérműszíj helyett a mérnökök karbantartást nem igénylő láncot alkalmaztak. Mivel ezeket az alkatrészeket sosem kell cserélni, az UX 250h tulajdonosai (5 év használattal számolva) mintegy 1500 euro megtakarításra számíthatnak. 60 milliárd kilométer már igencsak meggyőző tesztperiódusnak tekinthető, így nem kétséges, hogy a Lexus hibrid akkumulátorok élettartama valóban megegyezik az autóéval. A szigorú mérnöki és strapabírási elvárások alapján tervezett akkumulátorra 10 év vagy 200.000 km Prémium Hibrid Garancia vonatkozik. A Lexus öntöltő hibridek regeneratív fékrendszerének köszönhetően – ami a fékhatás első felét adja – sokkal kisebb mértékben kopnak a fékbetétek és a féktárcsák. 90.000 kilométer alatt egy Lexus-hibridben általában szükségtelen a tárcsák cseréje, és betétkészletet is csak egyszer kell cserélni. Ráadásul a hibridek magasabb abroncsnyomása miatt kevésbé kopik a gumik pereme, és az egyenletes teljesítmény-leadás és az autó kedvező súlyelosztása tovább csökkenti a gumiabroncsok elhasználódását.  

Megkezdődött a Tesla kínai gyárának építése

2019.01.07.
A beruházás értéke mintegy 2 milliárd dollár, az üzem, amikor már teljes kapacitással működik, évi 500 ezer autót gyárt majd. Sanghajban a Tesla tömegterméknek szánt Model 3 autóját állítják majd elő, tervek szerint a termelés már az idei év végére beindulhat. A kínai Tesla-gyár abból a szempontból is az első, hogy először jött létre autógyár az ázsiai országban 100 százalékban külföldi tulajdonrészesedéssel. Sanghaj ipari körzetében a Tesla 864,8 ezer négyzetméternyi területet vásárolt meg októberben, amit 50 évre kapott meg hasznosításra. Az amerikai-kínai kereskedelmi viszály elmérgesedése kényszerítette ki a döntést a Teslánál arról, hogy gyárat létesítsen az ázsiai országban. A kínai kormánynak az a döntése, hogy 25 százalékról 40 százalékra emelte az amerikai autók vámtételét - válaszul a washingtoni kormány vámemelésére -, ugyanis éppen a Teslát érintette a legérzékenyebben, tekintettel arra, hogy nem rendelkezik helyi gyártással és nem folytat együttműködést helyi partnerrel sem. Azóta a helyzet annyiban változott, hogy a múlt év végén Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy 2019. január elsejétől kilencven napra felfüggesztik a pótvámok kivetését a kínai importcikkekre, hogy ezzel is lehetőséget adjanak a kereskedelmi tárgyalások folytatására. Kína válaszul jelezte, hogy ugyancsak január elsejétől 90 napra felfüggeszti a megemelt importvám kivetését 126 milliárd dollár értékű amerikai gépjármű és járműalkatrész behozatalára. Az intézkedéssel az importvám 40 százalékról átmenetileg 15 százalékra csökken. Kínán belül éppen azért esett Sanghajra a Tesla választása, mert az ázsiai országban itt a legtöbb elektromos autó, 2017 végén 165 ezer ilyen járművet tartottak nyilván. Kínában rohamosan növekszik a teljesen elektromos, valamint a hálózatról is tölthető (plug-in) hibrid, összefoglaló nevükön "új energia járművek" (new-energy vehicles, NEV) értékesítése még az egyébként lassuló autópiaci forgalom közepette is. A NEV-értékesítés az idei első tizenegy hónapban 68 százalékkal, 1,03 millióra nőtt. A november végéig tartó 11 hónapban Kínában 25,42 millió új autót adtak el, ami 1,7 százalék csökkenés 2017 azonos időszakához képest. A tavalyi év első 11 hónapjában 25,33 millió autót gyártottak Kínában, 2,6 százalékkal kevesebbet éves összevetésben.

Kedden újra országos havazás várható

2019.01.07.
A meteorológiai előrejelzések alapján kedden újabb jelentős havazás várható, az ország déli felén akár 5, az északi felén 5 centiméter fölötti friss hó hullhat. Az Észak-Alföldön, az Északi-középhegység előterében és a Dunántúl északkeleti felén körülbelül 5-10 centiméterre lehet számítani. Míg Komárom-Esztergom, Pest megye északi részén és Nógrád megyében 10-15 centiméter fölötti friss hóréteg valószínű kedd éjfélig, a Dunazug-hegységben és a Börzsönyben pedig akár 15 centiméter fölötti is várható. Tapadó hóra elsősorban Komárom-Esztergom megyében lehet számítani. A megerősödő déli, délnyugati szél az Alföldön, azon belül is legfőképpen a Tiszántúlon okozhat hófúvást kedd délutántól. Szerdán még folytatódhat a havazás, elsősorban a Dunántúlon. Csütörtökön és pénteken pedig már csak helyenként várható kisebb hószállingózás, de többfelé megerősödhet a szél, így hófúvásos szakaszokra is lehet majd számítani. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei a 2018. november 10-től kezdődő téli üzemeltetési időszakban a mai napig több mint 80 ezer tonna sót és 4,5 millió liter kálcium-klorid oldatot juttattak ki a 32 ezer kilométeres országos közúthálózatra. A társaság munkatársai a következő napokban is 0-24 órás szolgálatot biztosítva végzik a szükséges téli útüzemeltetési feladatokat. A hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat az előírások szerint ütemezetten végzik, először az autópályákon, autóutakon és főutakon, majd a településeket összekötő mellékutakon, végül az alacsony forgalmú bekötőutakon végzik el. A lehetséges helyszíneken a megelőző, úgynevezett preventív sószórási munkákról is gondoskodnak a szakemberek. A társaság a 32 ezer kilométeres országos közúthálózatra mintegy 800 munkagéppel rendelkezik a téli időszakban. Egy-egy munkagépre körülbelül 40-50 kilométernyi jut, ekkora útszakaszon a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkák a beavatkozástól és az időjárási helyzettől függően 2-5 órát vesznek igénybe. Ennyi idő alatt folyamatos havazás esetén újra téliesebb útviszonyok alakulhatnak ki, ami újabb és újabb beavatkozásokat igényel mindaddig, amíg a havazás nem áll el. Vagyis a társaság folyamatos és ütemezett munkavégzése mellett is fel kell készülniük az autósoknak arra, hogy intenzívebb havazás esetén téliesebb útviszonyokkal találkozhatnak az országos közúthálózaton is, így egyes esetekben szükségük lesz a nyári időjárási viszonyok között megszokott utazási sebességük mérséklésére. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának weboldalán, a www.utinform.hu oldalon, az aktuális út- és látási viszonyokról, valamint forgalmi helyzetről is folyamatosan friss információkhoz juthatnak a közlekedők. A friss baleseti és torlódással kapcsolatos hírek itt érhetőek el: https://utinform.hu/hirek/balesetek-torlodasok-rendkivuli-kozlekedesi-esemenyek-2. Míg reggel 5 és este 22 óra között, nagyjából 3 óránként a következő linken országos, átfogó összesítéseket is olvashatnak a közlekedők az időjárási helyzethez kapcsolódó útviszonyokról: https://utinform.hu/hirek/ut-es-latasi-viszonyok-a-kozutakon-2019. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. téli üzemeltetési feladataival kapcsolatos gyakori kérdés-válaszokat, valamint a közlekedők számára további hasznos téli tanácsokat a társaság november elején megújult weboldalán itt érhetnek el az érdeklődők: http://internet.kozut.hu/teli-uzemeltetessel-kapcsolatos-informaciok/#more-886.

Ez a motor hajtja a Kia rakétáját

2019.01.07.
Stinger. Kinek mi jut erről a szóról az eszébe? Amikor a Kia bemutatta a Stinger névre keresztelt GT-jét, nekem rögtön beugrott a katonai felhasználású légvédelmi rakéta, amely nagy hírnevet vívott ki magának a légi célpontok megsemmisítésében. Az indítócsőé 5, míg míg az infravörös irányítófejjel szerelt rakéta tömege 10 kilogramm. A kézi légvédelmi fegyver képes felismerni az idegen/saját hadi gépeket (helikopter, repülő). 5 km-en belül, 3 ezer méteres magasságig használható, egy igazi veszedelem. Ezt lefordítva a Kia nyelvére, egy durván 5 méteres, ütős Gran Turismóról beszélünk, amelynek szívét 3,3 literes, V6-os motor képezi, egyszeres megfúvású, ikerturbókkal segítve lélegzését. A márka nagyot dobbantott a sportos vonalat megerősítve, gondosan ügyelve arra, hogy a német és a japán konkurenciát lepipálja a teljesítmény, valamint az ár-érték arányban ebben a kategóriában. A 370 lóerős, láncos erőforrás (6000 1/perces fordulat) 4,9 másodperces 0-100 km/órás sprintidővel ruházza fel a Stingert. A maximális, 510 Nm-es forgatónyomaték 1300-4500 között áll rendelkezésre, ez utóbbi tartományszám konkrétan ijesztően pontosan BMW-s adatnak is tekinthető… A sportosságra utal a furat-löket arány: 92,0 x 83,8 mm. Meglepődtem, de a trenddel ellentétben, sok vetélytárshoz képest erősen rövid löketű a Stinger 3.3-asa. A benzinmotoroknál manapság az figyelhető meg, hogy egyre közelebb kerül egymáshoz a két szám (még a teljesítményorientált modelleknél is, az új Honda Civic Type R-nél és az új BMW M760Li-nél például tizedmilliméteres csak a különbség), hiszen az emissziós értékek miatt a „pörgős, rövid löketű japán blokkok” immáron történelemkönyvbe illők, a löket növelésével nő a nyomaték az alsó és a középső fordulatszám-tartományban, ami a hétköznapi autózásban fontos – és emiatt az emisszió szempontjából is. De amikor a turbón és a közvetlen befecskendezésen felül van még egy-két műszaki csemege a tervezőmérnökök tarsolyában, visszatérhetnek a sportosabb alaphoz, mert ennek előnye meg fog mutatkozni később, a hátrányát pedig ezekkel a plusz okosságokkal ki tudják cselezni. Ezek közé tartozik az új elektromos termosztát és a szelepvezérlésben szerepet kapó köztes csap is. Lássuk csak, ezek hogyan járulnak hozzá a teljesítményhez, a jó gázreakcióhoz és a hatékonysághoz! Az új termosztát a motorvezérlő-egység által irányított, és másként engedi keringeni a hűtővizet részterhelésen, illetve teljes terhelésen a hengerfalak és a hűtőegység között. A két véglet: jobb lábunk kevésbé izgága, a tempó nem nagy, a menetszél is szerényebb, míg a másik esetben magas a fordulatszám, intenzív a motor hőtermelése, de a menetszél is nagyobb. Ezeket figyelembevéve játszik a hűtéssel a termosztát, optimális hőmérsékletet biztosítva a stabil égéshez. A folyamatosan változó szelepnyitási időzítésben (CVVT) a szelepösszenyitások révén jó reakcióidő és hatékonyság egyaránt elérhető. A szívási ütem 30 főtengelyfokkal, jelentősen eltolható, megvalósítva ezáltal a késői szívószelepzárást, a pumpálási veszteségek minimalizálásával javítva a hatékonyságot. Eközben 3-3 hengerre jut egy-egy feltöltő, amely friss, sűrített és hűtött levegővel látja el a hengersorokat. A nagy nyomaték alacsony fordulatszámon is elérhető. Teljesítményben Audit, BMW-t, Posrchét és Lexus-t aláz az új Stinger kategóriájában. De mire elég a stílusa? És mégis milyen vezetni? Megtudhatják tesztünkből. Fotók: kia.com

Egyre több az elővételben vásárolt e-matrica

2019.01.07.
Tavaly év végén az országos és a megyei e-matricákból összesen több mint 121 darab kelt el az érvényességi idő kezdete előtt. Az előértékesítési időszakban vásárolt termékekből 2,3 milliárd forintos bevétele keletkezett a költségvetésnek, ami 2017. azonos időszakához képest több mint 12 százalékos bővülés. A közleményben felidézték, hogy a tavalyi éves matricák 2019. január 31-ig használhatóak, ezért még majdnem egy hónap áll a magyarországi díjköteles utakon közlekedők rendelkezésére az új jogosultságok beszerzésére.  

Körözött BMW-t fogtak Csanádpalotán

2019.01.07.
Egy román állampolgárságú férfi egy BMW vezetőjeként 2019. január 4-én 22 órakor akarta az országot elhagyni Csanádpalotánál. A magyar rendőrök az olasz hatóságok által körözött 1,5 millió forint értékű autót lefoglalták.  

A Finnair volt a világ legbiztonságosabb légitársasága 2018-ban

2019.01.07.
A JACDEC (Jet Airliner Crash Data Evaluation Center) nevű szervezet a polgári repülésről szóló Aero International című magazinnal együttműködve a világ 100 legnagyobb forgalmat bonyolító légitársaságának biztonsági mutatóit vizsgálta. Az eredményeket százalékszámmal értékelték, maximum 100-at lehet szerezni. A legjobb eredményt (93,91 százalékkal) a Finnair érte el, hajszálnyival megelőzve a szingapúri Scoot Tigerairt, valamint a Norwegian Air Shuttle-t. A 2017-es év legbiztonságosabbnak minősített légitársasága, az Emirates idén negyedik helyre esett vissza. Az értékelés során a JACDEC több tényezőt is vizsgált, egyebek között például azt, hogy az adott légitársaságnak volt-e balesete az elmúlt 30 évben, emellett az országspecifikus működési körülmények és egyéb kockázati tényezők is számítanak. Legutolsó helyen az indonéziai Garuda légitársaság végzett, 53,11 százalékos eredménnyel.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója