LEGO Bugatti Chiron és Nürburgring-első Lamborghini Párizsban

2018.12.18.
Párizsi Autószalon – 5. rész. A LEGO elkészítette első életnagyságú autóját, amely egy Bugatti Chiront formáz. A 3 millió darabos modell tömege 1,5 tonna. Másfél év tervezése után az életnagyságú mellett az 1:8-hoz méretarányú négykerekű is elérhető, mint a LEGO leginnovatívabb Technic modellje. A meghajtásról 2304 elektromotor gondoskodik, amelyek nagy része szintén műanyag LEGO-ból készült. Ezek 16 specialista türelmes munkájának gyümölcsei. Nos, ami a sebességet illeti, az 30 km/h-s tempónál szabályozva van. Viszont a tesztelést ugyanazon a német Ehra Lessen pályán végezték, ahol az eredeti Bugatti Chiron is rótta a tesztköröket még a fejlesztési fázisban több évvel ezelőtt. A hátsó szárny elektromosan mozgatható, a felnikre B-logó került, a féktárcsákat pedig szintén szépen kidolgozták. A LEGO motorban mozognak a dugattyúk (bár nem ezek hajtanak), a 8 fokozatú váltó váltófülei szintén mozgathatók. A lámpák LED-jei az eredetihez hasonlóan villóznak és ragyognak-halványulnak, még hangszórós motorhangunk is van, nagyon kemény! Lapozzunk. Ez nem műanyag, inkább karbon. Genfben nagy hacacáré övezte a kék Lamborghini Huracán csúcsmodelljéből készített kabriót, a Performante Spydert. Párizsban a legtermészetesebb volt, hogy a sokadalom ellenére kényelmesen kigyönyörködhette benne magát az ember. Végül is csak 310 ezer euró az alapár, ezért 3,1 másodperces 0-100 km/h sprintet kapunk 325 km/órás végsebesség társaságában. Nem rossz belépő a 640 lóerős, 10 hengeres, 90 fokos hengerszögű motortól. Társa az olcsóbb Coupe rikító zöldben díszelgett. De kár lenne leragadni az „alapoknál”, amikor a Nürburgring királya, az Aventador SVJ is közszemlére volt bocsájtva. Hol TV-sek, hol tinédzserek huppantak bele pár fotó erejéig. Magamat egyik osztályba sem sorolnám, sokkal inkább az „autókkal fekvők és kelők társaságában” tudnám elképzelni a kategóriámat. Szóval egy tovább reszelt Porsche GT2 RS már visszahódította a címet a napokban, de uram atyám, a V12-es szívómotor itt már 770 lóerőnél jár. 8,6 szekundum alatt már 200-zal repesztünk… Kevesebb, mint 2 kg-ra jut egy lóerő, aztán terítéken vannak olyan technikai finomságok, mint az aktív aero elemek, amelyek az összkerék-kormányzással és az adaptív csillapítással is kapcsolatban vannak, hogy az összehangolt működés révén tized km/órákat nyerhessenek a kanyarokban és az egyenesekben a tesztpilóták… Hátul 335 mm széles gumik feszülnek, utcai autón ennél nem igen látni szélesebbet! Egy 63 darabos különkiadás is készült a Lamborghini fennállásának évfordulójára, 1963-ra emlékezve. Szépen megadták az olaszok a tiszteletet ilyen módon. És akkor következzen egy X6-oshoz mérten kellően bunkó szabadidő-autó, amely Lamborghinihez méltóan gyors. Egész elképesztő tempóval, 75-80 km/h-val is abszolválta az Urus a bójás teszteket, szóval annak ellenére, hogy egy bika beleférne, ott van a szeren. És persze a Nürburgringen is hódított leggyorsabb SUV címet. Ebben már nyilván nem szívó, hanem V8 biturbó dolgozik 650 LE/850 Nm-es adatokkal. Ez a kocsi másról szól, a városi használat előtérbe került – nem mintha nem lenne gyors a pályán, egész egyszerűen más a karakter és a célközönség. Szép emlékek az olaszoktól, aztán kapaszkodjunk a fotelba majd, mert érdekes gépezetek jönnek még Itáliából: hibrid Lamborghinik. Nem kell rájuk olyan sokat várni. De tulajdonosként mindenképpen fájó szívvel élném meg, hogy valami nyamvadt elektromotor + szuperkondenzátor miatt a jelenlegi, délceg V12-es morgás veszít egyediségéből és/vagy tiszteletéből, mert hiába a hang, biztos jobban fog gyorsulni egy új modell, ha ilyen technikával van szerelve. Kíváncsi leszek, hogy a tényleges tulajdonosok hogy élik majd meg a hibridizációt, mennyire érzik majd elavultnak pár év múlva a most 120-150 milliós gépüket.

A Nissan bővíti üzleti szolgáltató központját Budapesten

2018.12.18.
Hangsúlyozta, a Nissan hosszú távú jelenlétre rendezkedik be Budapesten, a bővítéssel hamarosan meghaladja a hetvenet a cég budapesti központjában dolgozó munkatársak száma. Innen látja el a Nissan európai gyárai számviteli, számlázási tevékenységét, és magasan hozzáadott értéket képviselő funkciók is kerülnek Budapestre - tette hozzá a politikus. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Tomasz Latala-Golisz, a Nissan Sales CEE Kft. vezérigazgatója beszélget a japán tulajdonú kft. budapesti üzleti szolgáltató központjának létrehozását bejelentő sajtótájékoztatón a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Kormányvárójában 2018. december 18-án. MTI/Máthé Zoltán Szijjártó Péter kiemelte, a Nissan az elektronikus autógyártás egyik zászlós hajója. A miniszter elmondta, Japán az első számú ázsiai befektető Magyarországon, az Európai Unión kívüli országok rangsorában pedig a második az Amerikai Egyesült Államok után. A magyar-japán kereskedelmi forgalom az első kilenc hónapban 6 százalékos növekedést mutat, és elérte az 1,7 milliárd dollárt. Szijjártó Péter utalt arra, hogy az Európai Parlament jóváhagyta az unió és Japán közötti szabadkereskedelmi megállapodást, ezzel a jövőben további magyar vállatok kapnak lehetőséget a japán piacon. A tárcavezető rámutatott arra, hogy Magyarországon 110 üzleti szolgáltató központ működik, ahol 50 ezer embernek adnak munkát. Szijjártó Péter beszélt arról is, hogy Magyarországon az idén két külgazdasági kategóriában is, az exportban és a befektetésben is gazdaságtörténeti rekord fog megdőlni. Felidézte, hogy tavaly fordult elő először, hogy a magyar export meghaladta a 100 milliárd eurót, az októberi adatok alapján 6 százalékos növekedést mutat a kivitel értéke, így az idei export magasabb lesz a tavalyi rekordnál. Tavaly 3,5 milliárd euróval döntött beruházási rekordot az ország beruházásösztönzési rendszerén keresztül. A legfrissebb adatok szerint a beruházásösztönzési rendszeren keresztül érkezett beruházás meghaladta a 4 milliárd eurót.   A miniszter kijelentette, a sikerért komoly gazdaságpolitikai döntéseket kellett meghozni, példaként említette, hogy Magyarországon van Európában a legalacsonyabb adó. A magyar gazdaság sikeresen átállt a magasan hozzáadott értéket felvonultató időszakra, és fel tudta venni a versenyt a kutatás-fejlesztés, technológia területén. A magyar ipari kibocsátás 28 százaléka az autóiparból származik, a szektorban több mint 172 ezren dolgoznak. Magyarországon az autóipar teljes spektruma megtalálható, nem csak a termelés, hanem az azt kiszolgáló kutatások, fejlesztések, szolgáltatások is - tette hozzá Szijjártó Péter. Tomasz Latala-Golisz, a Nissan Sales CEE Kft. vezérigazgatója kiemelte, hogy a budapesti szolgáltató központ szoros együttműködésben dolgozik a cég hasonló, indiai részlegével. A Nissan budapesti döntésében fontos szerepet játszott, hogy Magyarország jelentős eredményeket ért el az innovációs technológia területén, és a magyar kormány sokat tesz az e-mobilitásért. MTI

Újabb emeletes motorvonatokat vásárol a MÁV

2018.12.18.
A most aláírt szerződésben szereplő, 600 ülőhelyes, korszerű utastájékoztatási rendszerrel ellátott kocsik 2021 elején állnak majd forgalomba, míg a korábban megrendelt 11 jármű 2019 végére már el is készül - ismertették. A Magyarországon újdonságnak számító vonatokat a Dunakeszi Járműjavító Kft. telephelyén szerelik majd össze, ahová az első kocsiszekrény már megérkezett - tették hozzá. Kiemelték: a MÁV a zsúfoltság csökkentése és az utazási körülmények javítása miatt döntött úgy, hogy a forgalmasabb vonalakon emeletes motorvonatokat állít szolgálatba. MTI
Címkék: 

A Porsche átvizsgálja a Macan és a Cayenne modellek sízsákjait

2018.12.18.
A jelenlegi visszahívás pusztán elővigyázatossági intézkedés. Az elővigyázatossági ellenőrzésre való tekintettel a Porsche azokat az ügyfeleket is felkéri a szervizlátogatásra, akik utólag vásárolták meg a kiegészítőt. A visszahívás a 2017 január és 2018 február között gyártott sízsákokat érinti. Az ingyenes szervizlátogatás egyeztetést követően, az ügyfél által alkalmasnak tartott leghamarabb lehetséges időpontban esedékes, az ellenőrzés pedig hozzávetőlegesen fél órát vesz igénybe. 
Címkék: 

Maximális minősítést kapott az új Toyota Corolla a japán NCAP tesztjén

2018.12.18.
A fejlett biztonságú jármű (Advanced SafetyVehicle, ASV) kategória legmagasabb, tripla pluszos besorolását kapta meg a legújabb generációs Toyota Corolla a japán NCAP szervezet* átfogó utas- és gyalogosbiztonsági vizsgálatán. Az idei évben létrehozott ASV+++ besorolás arra utal, hogy az autó nem csupán a korábbi, mechanikus védelem terén mutat kiemelkedő teljesítményt, de minősítése során a gyalogosokat éjjel és nappal felismerő, az ütközés kockázatát automatikus fékezéssel csökkentő rendszer, a véletlen gyorsítás ellen védő berendezés, valamint a nagyteljesítményű első világítás hatékonyságát is vizsgálták és pontozták. A JNCAP az év során vette górcső alá a legújabb generációs Toyota SafetySense vezetőtámogató biztonsági csomaggal, valamint a parkolás során felbukkanó akadályoknál automatikusan lassítani képes, intelligens szonárrendszerrel felszerelt Corolla Sport modellt, amely minden más vizsgált járműnél magasabb pontszámokkal teljesítette az összetett vizsgálatot. Az exportpiacokon egyszerűen ferdehátú Corollaként forgalomba kerülő típus különlegessége, hogy új generációs Toyota SafetySense rendszere éjjel is képes megbízhatóan észlelni a gyalogosokat – ez különösen fontos a szigetországban, ahol a halálos gázolások 70 százaléka sötétben történik. A Toyota belpiacos modellpalettájának jelenleg hét tagja kínálja a legfrissebb Toyota SafetySense csomagot, a technológiával felszerelt típusok száma pedig folyamatosan nő, és fokozatosan vezetik be a globális modellekbe. A Toyota integrált biztonság-menedzsment koncepcióján alapuló technológiákkal és megoldásokkal teszi mind biztonságosabbá gyártmányait. A vállalat végső célja, hogy nullára csökkentse a halálos kimenetelű, illetve testi sérüléssel járó balesetek számát. Nem ez az első alkalom, hogy az új generációs Toyota Corolla maximálisan teljesít a hatósági előírásoknál szigorúbb, független biztonsági szervezetek vizsgálatán. Az ausztrál ANCAP idén augusztus végén közzétett tesztjén az elérhető legmagasabb, ötcsillagos minősítést szerezte meg az ötajtós családi modell. A felnőtt utasvédelem terén 96 százalékot, a gyermek utasvédelem terén 86 százalékot teljesített az autó, a gyalogosvédelmi vizsgálatot 86 százalékos eredménnyel zárta, a biztonsági segédrendszerekre adható 13 pontból pedig 9,9 pontot (76%) szerzett meg. Az új Corolla gyalogosfelismerő rendszere működés közben az alábbi videókban tekinthető meg: https://youtu.be/kTviwFIO1Rg https://youtu.be/EePWfZbQdCM https://youtu.be/T6Xlkrs08QA A JNCAP programot 1995-ben indította útjára a japán földgazdálkodási, infrastrukturális, közlekedésügyi és turisztikai minisztérium, valamint a nemzeti autóbiztonsági és áldozatsegítő ügynökség. A teszt a japán piacon elérhető személygépjárművek balesetmegelőző képességét, passzív (ütközésvédelmi) biztonsági teljesítményét, valamint gyalogosvédelmi képességét méri.    

10 furcsa szokás a világban

2018.12.18.
További részletekért kattintson IDE!
Címkék: 

A Hyundai úttörő gyermekbiztonsági megoldása életet menthet

2018.12.18.
Az autóiparban elsőként, a „Hátsó utas jelenlétére figyelmeztető rendszer” jelzi az esetleges utasok, állatok és bármilyen egyéb tárgyak jelenlétét a hátsó utastérben, figyelmezteti a járművezetőt, amikor az elhagyja az autót és a hátsó ajtókat zárva tarja. Az AUTOBEST zsűrije úgy nyilatkozott erről az úttörő rendszerről, mint amely lényeges lépésként szolgál annak megakadályozása érdekében, hogy a gépjárművezetők otthagyják gyermekeiket az autó hátsó ülésén, ily módon elősegítve a gyermekek életének védelmét, különösen meleg időjárási körülmények között. „A Hyundai kiemelkedő új rendszere, amely megakadályozza, hogy a szülők otthagyják gyermekeiket az autóban, egyszerű, de mégis szükséges a fiatal életek megmentéséhez. A Hyundai megoldást talált a jövőbeni tragikus esetek megakadályozására. Az AUTOBEST szereti az olyan briliáns, ugyanakkor egyszerű megoldásokat díjazni, amelyek az autóban zajló életet jobbá, élvezetesebbé, biztonságosabbá teszik” - nyilatkozta Dan Vardie, az AUTOBEST alapítója és elnöke. A 2002 óta minden évben odaítélt SAFETYBEST díj az AUTOBEST éves díjkiosztójának egyik fő díja, amely az autóiparban a járműbiztonság javítása érdekében végzett folyamatos erőfeszítések elismeréseként szolgál. Három, biztonsággal kapcsolatos elismerés két héten belül a Hyundai-nak A SAFETYBEST díj az Euro NCAP (Európai Új Autó Értékelő Program) független szervezet legutóbbi bejelentését követően érkezett, amelyen a Santa Fe elnyerte a legmagasabb, ötcsillagos biztonsági minősítést. A vállalat zászlóshajónak számító SUV-ban a Hyundai SmartSense aktív biztonsági- és vezetéstámogató technológiák széles skálája megtalálható, beleértve a Hyundai-nál elsőként alkalmazott Mögöttes keresztirányú ütközés elkerülő rendszert (RCCA). Rosszul belátható helyről való kitolatáskor a rendszer nem csak figyelmezteti a vezetőt, ha hátulról jármű közeledik, de automatikusan működteti a fékeket is. Egy további iparági innovációs megoldás, amely megtalálható a Santa Fe-ben, a Biztonságos kiszállás- asszisztens, amely az ajtók ideiglenes zárásával megakadályozza a hátulról közeledő jármű okozta baleseteket, így biztosítva azt, hogy az utasok csak akkor szállhassanak ki az autóból, amikor azt biztonságosan megtehetik. A Hyundai számára az ebben a hónapban elért harmadik, biztonsággal kapcsolatos elismerés az volt, amikor az Euro NCAP a vadonatúj Hyundai NEXO-t nevezte meg 2018-ban osztálya legjobbjának a „Nagy Terepjárók” kategóriában. A modell az első hidrogén-üzemanyagcellás elektromos jármű, amely elnyerte az Euro NCAP legmagasabb, ötcsillagos minősítését, és ezzel a NEXO további bizonyítékául szolgál a Hyundai azon úttörő megközelítésének, amellyel új technológiákat hoz el a közutakra. Az AUTOBEST zsűrije 31 európai ország képviselőiből áll, amellyel az országok számát tekintve a legnagyobb független autós zsűrinek tekinthető a világon. A díjátadásra a szervezet 2019 februárjában tartandó díjátadó gáláján kerül sor. A vadonatúj Santa Fe és a vadonatúj NEXO mostantól kapható Európában, piaconként eltérő bemutatási időpontokkal.

Alkatrészgyárat létesít Magyarországon az Airbus Helicopters

2018.12.17.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy a beruházás konkrét helyszínéért két kelet-magyarországi város verseng, a róluk szóló döntést jövő év elején hozzák meg és a döntést követően véglegesítik a költségvetési támogatásról szóló megállapodást. A kormány vissza nem térítendő támogatást biztosít az Airbus számára a beruházáshoz - tette hozzá. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a beruházást Magyarország regionális versenyben nyerte el. A magyar emberek szakértelmébe, szorgalmába helyezi bizalmát az Airbus, amely a polgári és katonai használatú repülők, helikopterek gyártásának egyik vezető vállalata a világon, Európában pedig a legnagyobb légi és hadiipari vállalat. Az Airbus éves árbevétele több mint 67 milliárd euró volt az elmúlt években, világszerte mintegy 130 ezer embert foglalkoztat. A miniszter ismertette, hogy a két fél közötti együttműködés a gyár létesítésén kívül kiterjed még a honvédség részéről 36 új helikopter beszerzésére, ez nagymértékben hozzájárul azon célkitűzés eléréséhez, hogy a walesi vállalásoknak megfelelő határidőben teljesíthető legyen a NATO (Észak-atlanti Szerződés Szervezete) felé tett vállalás, miszerint az ország meghaladja a 2 százalékos védelmi-ipari költési küszöböt. Az Airbus-szal történt megállapodások nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a védelmi költségvetésen belüli fejlesztési kiadások aránya is 20 százalék fölé szökjön. A megállapodás része, hogy a honvédség csapatszállító gépeket vásárolt a vállalattól, emellett egy oktatási és képzési programot is végrehajtanak közösen - tette hozzá. Szijjártó Péter elmondta, hogy az Airbus nem nevezhető újkeletű beruházónak, tekintettel arra, hogy egy mérnöki szolgáltatásokat folytató, mintegy 40 mérnököt foglalkoztató iroda működik Airbus kötelékben 2014 óta Magyarországon.

Mit mutat az Euro NCAP töréstesztje? – 1. rész

2018.12.17.
Éppen tavaly volt 20 éves Európa legelismertebb és leghitelesebb töréstesztekkel foglalkozó szervezete, az Euro NCAP. Az öreg kontinensen rajtuk kívül még az ADAC végez hasonló teszteket a frissen piacra dobott személyautókkal, Amerikában pedig az NHTSA, de talán senki sem olyan részletekbe menően, mint az Euro NCAP. Nem csoda tehát, hogy az évek során hatalmas szerepet játszottak a közúti biztonság fejlődésében, és komoly hatással voltak az autóipari trendekre is. Kritériumaik, elvárásaik növelésével az autógyártókat is egyre hatékonyabb biztonsági fejlesztésekre ösztönzik, hiszen egy modell biztonsági szintje minden vásárlónak az elsődleges szempontok között szerepel új autó vásárlásakor és egy hitvány törésteszt-eredmény egyetlen modell, illetve márka hírnevének sem tesz jót. Cikksorozatunkban arra igyekszünk kitérni minél részletesebben, hogy mit takarnak az Euro NCAP által osztogatott csillagok, milyen mérések lapulnak mögöttük, milyen teszteken kell átmenniük az autóknak, illetve, hogy a próbatételek mennyit változtak az évek során. Kezdjük hát a csillagok értelmezésével. Jelenleg 5 csillagot osztanak ki a közlekedés biztonsági mérnökök, értelemszerűen minél több csillagot kap egy autó, annál jobb védelemmel szolgál. Öt csillag: Összességében jó ütközés elleni védelem. Megbízható baleset-megelőző rendszerekkel jól felszerelt. Négy csillag: Összességében jó ütközés elleni védelem, további baleset-megelőző rendszerekkel csak részlegesen felszerelt. Három csillag: Átlagos vagy elfogadható utasvédelem, de hiányzó baleset-megelőző rendszerek. Két csillag: Csekély ütközés elleni védelem és hiányzó baleset-megelőző rendszerek. Egy csillag: Marginális ütközés elleni védelem. Noha a csillagok arra szolgálnak, hogy könnyebben összevethetőek legyenek a különböző modellek, azért részletes kiértékeléssel is szolgál az Euro NCAP. Így saját preferenciáink szerint választhatunk, hogy mit tartunk fontosabbnak, és rávilágíthat, hogy mely apróbb területeken teljesített gyengébben az adott autó. 2016 óta már léteznek dupla értékelések is, amikor egy adott modellt teljes biztonsági felszerelésével, illetve anélkül is letesztelnek. Akár 2-3 csillag eltérés is szokott mutatkozni, ami jól rávilágít a közlekedésbiztonsági szoftverek és hardverek fontosságára, azok fejlettségére és mára meghatározó szerepére. Hasonló fordult elő tavaly például, amikor a Suzuki Swift alapvetően csak három csillagot kapott, hiszen a felnőtt utasvédelme hagyott némi kivetni valót maga után, azonban a városi koccanásgátlóval szerelt modell már megkapta a négy csillagot is. Jól látszik tehát, hogy a különböző ütközést megelőző rendszerek és sofőrsegédek mára annyira beleszólnak az eredményekbe, hogy mára három csillagnál nem is kaphat többet egy autó, amit ezekkel nem szerelnek fel. Azt az Euro NCAP is elismeri, hogy a 2009-ben bevezetett pontozás az eddigi legdrasztikusabb változást hozta, de haladniuk kellett a korral. 1997-es pontozásukat merőben megváltoztatta ezen rendszerek megjelenése óta és a korábbi méréseiket érdemes másképp is kezelni emiatt. Ma ezt a korábban említett kettős értékeléssel próbálják kiküszöbölni, így az alap értékelésnél látszik az autó passzív biztonsága, míg a sofőrsegédekkel szerelt értékelésben az aktív biztonsága. Miként történik a tesztre szánt modellek kiválasztása? Egy törésteszt elvégzéséhez minimum 4 autó szükséges a szervezet szerint. Ezek nem preparált, a tesztre előre felkészített példányok, hanem a kereskedésekben kapható modellek. Ha egy bizonyos típus már piacon van, akkor az Euro NCAP maga szerzi be a tesztalanyokat egy, vagy több márkakereskedésből, anonim módon. Miután a laboratóriumba érkeztek az autók, a töréstesztet végző csapat elküldi a gyártó felé az adott autók azonosítókódjait jóváhagyásra. Így, ha esetleg időközben változtattak a biztonsági felszereltségen, a gyártó kérhet változtatást. Ha még teljesen új, de a piac szempontjából fontos autóról van szó, ami nem érte el a márkakereskedéseket, akkor a gyártósorról választ az Euro NCAP stábja, szintén véletlenszerűen, így a márkáknak esélye sincs külön modelleket előkészíteni a töréstesztre. Cikksorozatunk következő részében arra térünk ki részletesen, hogy milyen teszteken kell átesnie egy új modellnek.  

SEAT mérnökök az északi sarkkörön

2018.12.17.
Irodájuk, egy befagyott tó: Gonzalo és 16 mérnökből és kutatást végző szakemberből álló csapata úton van ahhoz a helyszínhez, amelyet évi 10 héten keresztül az irodájuknak hívnak. A lábuk alatt elterülő hat négyzetkilométer nagyságú tavon a 60 centiméter vastag jég gondoskodik róla, hogy az tesztre alkalmas pályaként szolgáljon számukra. Az autózás határait feszegetik: ezek a mérnökök akár 60 különböző tesztet is elvégeznek lappföldi tartózkodásuk során. Ezúttal a nap első tesztje az ESC menetstabilizáló rendszer különböző fokozatokban történő, majd teljes kikapcsolása lesz. Ha a jármű elhagyja az utat, biztosítani kívánják, hogy a rendszer stabilizálja a kerekeket, így az autó visszatérhet a pályájára. A fékek és minden egyéb rendszer működjenek: előttünk egy 200 méter hosszú pálya, amelynek egyik fele aszfaltozott, a másik pedig jég, ezzel is szemléltetve a jó és kevésbé jó tapadást nyújtó útfelületeket. Az északi országok útjain ez jelentős és mindennapi probléma. Gonzalo többször is megteszi oda és vissza az utat, egyszerre fékezve mindkét felületen. Így történik az ABS rendszer tökéletesítése, amely a vezetőt segíti az autó stabilitásának megtartásában. Az adatok fontossága: Gonzalo szerint a legnagyobb változás az, "ahogy a technológia fejlődött. Hatalmas lett a különbség a jármű rendszereinek hatékonyságában és a rendelkezésünkre álló, egyre erőteljesebb és gyorsabb munkaeszközök tekintetében". Amikor a nap véget ér, megvizsgálják a tesztekből kinyert adatokat és az eredmények ismeretében végeznek módosításokat a különböző rendszereken. Az alkalmazkodás képessége: Gonzalo a SEAT Zona Francaban található gyárában 1992 óta dolgozik, mióta befejezte tanulmányait. "Mikor átkerültem a Technikai Központhoz Martorellbe, lehetőségem nyílt különböző részlegeknél dolgozni, én pedig az alvázvizsgálatot választottam. Ehhez a munkához elengedhetetlen, hogy rajongj az autókért, hajlandó legyél folyamatosan úton lenni és tudd, hogyan alkalmazkodj bármilyen körülményhez." - vallja Gonzalo. Tesztek a világ minden részén: a tesztelések nyáron újraindulnak, amikor a Technikai Központ mérnökei a sivatagos térségeket veszik célba három hétre. Az év során mind az öt kontinensre ellátogatnak, hogy tanulmányautóikat mindenféle időjárási tényező mellett és minden típusú talajon próbára tegyék. Ennek eredményeként a SEAT ügyfelei biztosak lehetnek benne, hogy bármilyen úton, akármilyen helyzetben biztonságosan haladhatnak autójukkal.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója