Kapósak a BMW elektromos és plug-in hibrid modelljei

2016.08.17.
180 ezer darab új autó átadásával a BMW Group 2016 hetedik hónapjában új júliusi értékesítési rekordot állított be, kereken 4 százalékkal szárnyalva túl az előző július teljesítményét. Miután fennállása legeredményesebb első féléves mutatójával zárta a január és június közötti időszakot, a vállalatcsoport a harmadik negyedévet is stabil növekedéssel kezdte: 2016 első hét hónapjában a BMW, a MINI és a Rolls-Royce összesen 1 milió 343 ezer négykerekűt adott el, amellyel 5,5 százalékkal múlták felül a 2015-ben regisztrált eredményt. - A BMW Group hónapról hónapra tovább folytatja hosszú távon fenntartható, stabil értékesítési növekedését – mondta Dr. Ian Robertson, a BMW AG igazgatótanácsának BMW-értékesítésért és márkamarketingért felelős tagja. „Miközben a teljes modellpalettán folyamatos gyarapodást tapasztalunk, a 7-es sorozat, a 3-as sorozat és a 2-es Active Tourer plug-in hibrid meghajtású változataiból már most eladtuk az idei évre tervezett mennyiséget. A BMW iPerformance modellek piaci bevezetése egyértelműen telitaláltat volt, és természetesen minden téren eme rendkívül kimagasló kereslethez igazodunk” – tette hozzá. A BMW elektromos és plug-in hibrid meghajtású négykerekűi magasan a várakozások felett teljesítenek, kiváltképp Európában. Az öreg kontinens nyugati felén a bajor gyártó teljes értékesítésének 4 százalékát már ezek a modellek teszik ki, azon piacokon pedig, ahol az elektromos autózást fejlett infrastruktúra és számos kedvezmény támogatja, ez az arány még magasabb. Hollandiában például a BMW 3-as sorozatra érkező megrendelések 43 százaléka a BMW 330e modellre érkezik, a BMW 2-es Active Tourer plug-in hibrid meghajtású képviselője, a BMW 225xe esetében pedig ez a szám 26 százalék. Skandináviában még magasabbak a számok: a megrendelt 3-as BMW-k 45 százaléka, míg a BMW 2-es Active Tourer modellek 55 százaléka plug-in hibrid meghajtású. Júliusban érkezett meg a piacra a BMW i3 még hatékonyabb, 94 amperóra tárolókapacitású akkumulátorral szerelt változata, amely ezáltal a korábbi elektromos hatótávolság közel másfélszeresét kínálja a bajor gyártó ügyfeleinek. Miközben a BMW i3-ra érkező idei megrendelések száma 2016 hetedik hónapjában átlépte a hétezret, csak júliusban 33,7 százalékkal több, összesen 2 358 darab elektromos kisautó talált gazdára világszerte. Európában 79 ezer 815 darab BMW és MINI modell talált gazdára az idei év hetedik hónapjában, amely 5,6 százalékkal több, mint az egy évvel korábban regisztrált érték. A BMW Group 2016 első hét hónapjában összesen 622 ezer 664 darab járművet értékesített az öreg kontinensen, amely 10,5 százalékkal szárnyalja túl a 2015-ös számot. Miközben szinte mindegyik európai piac értékesítési javulást produkált, a Németországban eladott 182 ezer 390 darab BMW és MINI modell 7,8 százalékos fejlődésnek, a Nagy-Britanniában értékesített 136 914 darab négykerekű 9,6 százalékos javulásnak, a Franciaországban átadott 49 ezer 755 darab modell pedig kereken 13 százalékos gyarapodásnak felel meg, amellyel az európai kontinens legdinamikusabban fejlődő piacainak számítanak. A BMW Motorrad továbbra is története legeredményesebb értékesítését produkálja idén, 2,1 százalékkal szárnyalva túl egy évvel korábbi teljesítményét: a BMW Group kétkerekű divíziója 2016 első hét hónapjában összesen 94 ezer 546 darab robogót és motorkerékpárt adott át ügyfeleinek. A BMW Motorrad közel olyan jól teljesített idén júliusban, mint egy évvel korábban: a 13 ezer 792 darab átadás mindössze 2,7 százalékkal marad el a tavalyi hetedik hónap rekord szintű eredményétől.

2021-re tömegjármű lehet a vezető nélküli autót?

2016.08.17.
Az autót - amelyben nem lesz sem gáz-, sem fékpedál, sem kormány - a vezető nélküli taxiszolgáltatásokban alkalmazzák majd. Fields utalt arra is, hogy a Fordnál arra számítanak: a taxis piacot az ilyen szolgáltatások uralják majd a következő évtizedben. "A vezető nélküli autók térhódításának legalább akkora hatása lesz a társadalomra, mint száz évvel ezelőtt a Ford futószalagos összeszerelő üzemeinek volt" - jelentette ki. Az autómárka ezzel a szintén a vezető nélküli autók gyártásába befektető Google, az Apple és a BMW konkurense lesz. Az óriáscég egyúttal újabb beruházásokat jelentett be: befektet a Baidu kínai internetes keresőportálba, és megduplázza tevékenységét a Szilícium-völgyben.
Címkék: 

Megszerezhetik a kínaiak a Kuka német iparirobot-gyártót

2016.08.17.
A közlemény kiemeli, hogy csak Németország alapvető érdekeinek súlyos veszélyeztetése esetén lett volna lehetősége a kormánynak, hogy megakadályozza a tranzakciót. A Midea májusban 4,5 milliárd eurós vételi ajánlatot tett a Kuka AG-re, és eddig a részvények 95 százalékát szerezte meg. A német gazdasági minisztériumnak komoly fenntartásai voltak az ügylettel kapcsolatban. Sigmar Gabriel alkancellár, gazdasági miniszter júniusban a WirtschaftsWoche című gazdasági lapnak írt cikkében sürgette, hogy az Európai Unió védje meg kulcsfontosságú iparágait az unión kívüli befektetőkkel szemben. Hangsúlyozta, hogy az uniónak nemcsak a biztonsági és védelmi szektorokat kell óvnia, hanem az európai gazdaság jövője szempontjából stratégiai fontosságú ágazatokat is. - Komolyan fel kell tenni magunknak a kérdést, hogy akarunk-e harmadik országokból olyan befektetőket, amelyek állami források révén nyomulnak be piacgazdaságunkba (........) nem vagyok hajlandó munkahelyeket és vállalatokat feláldozni a nyílt európai piac oltárán - szögezte le a szociáldemokrata miniszter. A Kuka a harmadik legnagyobb kínai akvizíció lesz az idén Európában a svájci Syngenta vegyipari vállalat - még le nem zárt - 44 milliárd dolláros és a finn Supercell játékfejlesztő 8,6 milliárd dolláros üzlete után. A Kuka a világ egyik vezető autóiparirobot-szállítója, világszerte 12 ezer alkalmazottja van. A Kuka a Kuka Robotics Hungária Ipari Kft. révén 1991 óta van jelen Magyarországon. A Kuka Robotics Hungária Ipari Kft.-nek Taksonyban és Füzesgyarmaton van telephelye, több mint 1000 munkavállalót foglalkoztat.

Időjárás: elrendelték a riasztást, itt csaphat le a vihar

2016.08.17.
A riasztások által érintett területeket, járásokat az alábbi linken elérhető, folyamatosan frissülő térképen követhetik nyomon: http://www.met.hu/idojaras/veszelyjelzes/riasztas/ Amennyiben az OMSZ visszavonja az ország területéről az elsőfokú riasztást, vagy másodfokú riasztást ad ki, arról újabb közleményben számolunk be. Az újabb területeket érintő elsőfokú riasztásokról addig a fenti linken elérhető térképről tájékozódhatnak.  

A Canter vízióját éli át a valóságban a XXI. Magyar Borok Útja Rallye

2016.08.17.
A Canter több mint vízió A Canter Borház 2012 szeptemberében indult útjára Magyarország kiemelkedő üzletemberének, Demján Sándornak a víziója alapján. A borászat célja, hogy a világon fellelhető legkorszerűbb technológiák felvonultatása segítségével kiemelkedő borászati műhely jöhessen létre, mely a különböző főbb borstílusok számára kompromisszummentes, külön technológiai sorokkal rendelkezik. Céljuk, hogy hatalmas föld alatti tereikben a legmagasabb színvonalat megvalósítva kiemelkedő borokat készítsenek a Balaton körüli legszebb szőlőterületek terméseiből. A Canter Borház letisztult modern építészeti stílusra hagyatkozó pincéje. (Kép forrása: Canter Borház) A canter Borház saját kezelésű területei Tihanyban a farkasverem dűlőben, Dörgicsén és a Somlón találhatóak. Tihany immár teljes egészében a rozé boraik alapterülete, ott Merlot, Cabernet Sauvignon, Portugieser és javarészt Kékfrankos található. Mindegyikből rozé készül, de minden fajta külön szüretelve és feldolgozva készül. A végleges rosé nedű végül fenti alapborok házasításaként állnak össze az egyes borokhoz. Nagy-Somlón területileg az egyik legnagyobb termelőként vannak jelen, innen a Juhfark, Olaszrizling, Furmint, Hárslevelű és minimális Tramini biztosítódik. Dörgicse a kékszőlőik prémiumterülete, a legmagasabb minőségű vörösboraik, a Magnus Merlot és Cabernet Sauvignon illetve a különböző „kisszériás” Hordószelekciók kizárólag innen származó szőlőből készülnek. Egy szeptemberi szüret előtt (Kép forrása: Canter Borház facebook oldala) Az a bizonyos Magnus A Magnus borcsalád a Canter Borház prémium minőségű, kiemelt borcsaládja. A 2013-as megjelenést hosszas tervezés és szorgalmas munka előzte meg a szőlőtáblákon és a pincében. A borház indulásának évében, 2012-ben szüretelt vörösborok a legkiválóbb dörgicsei területekről származtak, erjesztésük és érlelésük során pedig különös figyelmet kaptak azzal a céllal, hogy érlelésük végeztével a Borház prémiumboraiként ízlelhető és szerethető mementói legyenek a Canter Borház megszületésének. A Canter Borházról már reklámfilm is készült 2015-ben (Kép forrása: Canter Borház facebook oldala) A Magnus borok elegáns, sorszámozott palackjai hosszabban érlelt, vastag borokkal mutatják meg a balatoni termőhelyek sokszínűségét és értékeit. Nagy-somlói fehérborai ásványosságukkal, dörgicsei vörösborai pedig teltségükkel és tölgyfahordós érleltségükkel gyönyörködtetnek. A pincészethez tartozó összesen 4 borcsalád felett 6-8000 palckos szériákban készülnek legféltettebb, legmagasabb minőségű boraik, az úgynevezett Hordószelekciók, melyekkel céljuk, hogy néhány éven belül a Balaton abszolút csúcs vöröseit adják majd. A Vince Magazin korábbi számában látható nyári összekóstolás werkfotói is magukért beszélnek (Kép forrása: Canter Borház facebook oldala) Canter a mindennapokra A Canter Borház elérhető áru fajtaborai a nagy múltú Badacsonyi Pincegazdaságban kezdték életpályájukat. A Canter fiatal borászai leporolták az egykor tündöklő borokat, alapjaiban megreformálva mind a borkészítési, mind a csomagolási technológiákat. Egyetlen dolgot őriztek meg, a borok mögötti eszmeiséget: Szép borokat adni a hétköznapok családi asztalaira, elérhető áron. A XXI. Magyar Borok Útja Rallye augusztus utolsó hétvégéjén fedezi fel a Balatoni Borrégiót, és ellátogat többek között a Canter Borházba is. Friss hírekért érdemes felkeresni az Autószektor kiemelt rovatát, továbbá a Rallye Facebook oldalát, ahol többek között beszámolunk a versenyre való készülődésről.

Keszthelyi Vivienre intenzív kilenchetes időszak vár

2016.08.17.
A Team VK szállítókamionjai már elindultak a szlovákiai versenypályára, ahol várhatóan nagy létszámú nemzetközi mezőny vesz majd részt az edzéseken, időmérőkön, versenyeken. A szerda, csütörtök és péntek Keszthelyi Vivien számára is teszteléssel és szabadedzésekkel telik majd, szombaton és vasárnap egy-egy időmérő edzés és futam következik. Az Audi Sport versenyzőakadémiájának legfiatalabb tagja jelenleg vezeti a -2000 cm3-es kategóriát az országos bajnokságban, a cél pedig a vezető pozíció megtartása mellett az, hogy a fiatal pilóta minél több tapasztalatot gyűjtsön, gyakorolni tudja a különböző versenyszituációkat, amelyekben az erősebb géposztályok versenyzőivel szemben kell helyt állnia. A hivatalos program szerint Keszthelyi Vivien kategóriájában szombaton 10.10 órakor kezdődik az időmérő edzés, a hétvége első futamát pedig 14.35-kor rendezik. Vasárnap az időmérő ugyancsak 10.10-kor startol, a verseny viszont 14.55-kor rajtol el. Keszthelyi Vivien a szlovákiai versenyhétvége után azonnal Németországba utazik, a következő héten ugyanis az Audi Sport Racing Academy szakembereivel számos tesztet kell elvégeznie, valamint a soron következő versenyzőakadémiai találkozóra is sor kerül a Lausitzringen. Augusztus utolsó hétvégéjén Keszthelyi Vivien is kilátogat majd a Hungaroringre, ahol a Blancpain GT Sprint Series következő versenyeit rendezik a kamion Európa-bajnokság betétfutamaként, a fiatal magyar versenyzőt pedig a sorozatban induló egyik Audi-csapat hívta meg vendégnek az eseményre. Az intenzív program itt még nem ér véget, szeptemberben újabb versenyhétvége vár Keszthelyi Vivienre, akivel a szurkolók és az érdeklődők személyesen is találkozhatnak majd szeptember 23-25-én, a Hungaroringen, ahol a német túraautó-bajnokság (DTM) és az Audi TT Cup mezőnye versenyez majd.
Címkék: 

A BMW 156 ezer autót hív vissza Kínában a gyerekülések rögzítési hibája miatt

2016.08.17.
Az intézet azt közölte, hogy az ISOFIX gyerekülés rögzítési rendszer egyik alkatrésze hosszabb használat során deformálódhat. Ez csökkenti az ülés megbízhatóságát és növeli a valószínűségét annak, hogy baleset során az ülésben ülő sérülést szenved. Szeptember 1-jétől 134 ezer, 2010 és 2016 között gyártott BMW X3 modellt, továbbá valamivel több mint 22 ezer, 2014 és 2016 között gyártott BMW X4-est hívnak vissza ellenőrzésre Kínában.      

Emelkedett az üzemanyagok ára

2016.08.17.
Az emeléssel a benzin és a gázolaj átlagára is 326-327 forintra nőtt. Az üzemanyagok ára legutóbb múlt pénteken változott, akkor a 95-ös benzin és a gázolaj átlagára is bruttó 3-3 forinttal emelkedett. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az autósok 15-25 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között.

Formula Student Hungary: a 44 szabad hely 2 másodperc alatt telt be

2016.08.16.
Mi is az a Formula Student, amelyet az egyetemisták Forma 1-es versenyként is emlegetnek? Baudentisztl Ferenc sajtófőnök A Formula Student egy formula autós, azaz nyitott vezetőfülkés versenysorozat, mely alapvetően egy konstruktőri verseny, melynek végeredménye összetett pontszámítási szisztéma alapján alakul ki. A pontszám 40 százalékát a statikus versenyszámok adják, míg a versenypályán mutatott teljesítmények 60 százalékban szerepelnek a végelszámolásnál. A statikus versenyszámok során a motorsport és az autóipar szakembereiből álló bírák pontozzák az autót és az értékesítési tervet a műszaki megoldások, a költségterv és az értékesítési prezentáció alapján. Az elméleti tudás felmérése után a versenypályán a hallgatók négy versenyszám keretében bizonyíthatják az általuk épített versenyautó képességeit. Az eredményes szerepléshez mindegyik területen jól kell teljesíteniük a csapatoknak és autóiknak. A csapatoknak a verseny alapkoncepciója alapján egy sorozatgyártásra kész versenyautó prototípusát kell elkészíteniük, melynek nem csak menettulajdonságaiban kell megbízhatónak lennie, hanem sorozatgyártásban piacképes áron előállíthatónak is. A csapatok versenye egy jól megtervezett versenyautó legyártásának és az értékesítési terv kidolgozásának kombinációja. Mekkora az FS-autók átlag- és legnagyobb sebessége? A versenyeken az elsődleges biztonsági szempontok miatt az autók teljesítménye a szabályok által korlátozott. Ezzel együtt, egy FS-autó átlagban háromszor gyorsabb, mint egy személyautó. A tavalyi FSH-n  például a KA Racing electric csapat 3,6 másodperc alatt teljesítette a 75 méteres gyorsulást. Érdekesség, hogy a svájci AMZ elektromos FS-autója egy tesztelésen 1,513 másodperc alatt érte el a 100 km/órás sebességet, ami világrekordnak számít. Mikortól van FS és FSH verseny? A Formula Student versenyek alapötlete 1980-ből származik, amikor a Society of Automotive Engineers (SAE) az Egyesült Államokban elindította a Formula SAE programot. Az első kísérleti versenyt az USA-ban rendezték 1981-ben, hat jelentkezővel – és négy résztvevő csapattal. Az első hivatalos megmérettetés egy évvel később, 1982-ben zajlott le. A versenysorozatot az ipari szereplőktől érkező igény generálta, hiszen egyre nagyobb szükség van/volt a gyakorlati tudással rendelkező szakemberekre. Az első Formula Student Hungary-t 2010-ben rendeztük meg 11 csapat részvételével. Azóta folyamatosan nő a jelentkező csapatok száma. 2016-ban 114 csapat jelentkezett, a 44 szabad hely 2 másodperc alatt telt be. A csapatok fele Kelet-Európából érkezik. Hány magyar csapat indul? Palkovics Lászlót idén is várják a versenyen. Jelen állás szerint négy. A BME, a győri Széchenyi-egyetem, a Kecskeméti Főiskola és a Miskolci Egyetem egyaránt indul a versenyen. Az persze csak a hivatalos gépátvétel során dől el, hogy alkalmas-e járművük arra, hogy részt vegyen a dinamikus versenyszámokban. A külföldiek közül mindig a németek a legerősebbek. Így lesz az idén is? Németország a világ járműgyártásának legfontosabb országa. Nincs olyan autógyár, amelynek ne lenne egyetemi kapcsolata, s természetesen a német Formula Student csapatok mögött is ott állnak az autógyárak, így minden évben kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. De ez pontosan így van Magyarországon is. Az FS-csapatok a versenyt megelőzően folyamatosan adják le az autók állapotával kapcsolatos dokumentációkat, így már most látszik, hogy idén több érdekes fejlesztésnek lehetünk szemtanúi, amely érdekes versengést biztosít majd. Hetedszer rendezik meg a magyar Formula Student futamot. Továbbra is népszerű a magyar verseny? Pat Clarke A 114 jelentkező csapat mindent kifejez. A Formula Student-mozgalom atyjaként tisztelt Pat Clarke – akit a versenyen idén is személyesen üdvözölhetünk – pedig sokszor elmondta már, a magyar futam a legnívósabbak között szerepel. Palkovics László professzor szinte minden versenyen itt volt, most is ellátogat hozzánk, mint az oktatásért felelős államtitkár. A fotók a korábbi versenyeken készültek.        

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója