A Hyundai, amelyet kilencedik éve választanak be a Top 100-as rangsorba, idén első ízben került be a „felsőházba”, azaz az ötven legjobb közé. Azt követően, hogy 2005-ben a 84. helyen beválasztották a listára, a Hyundai folyamatosan növelte márkaértékét, és javította pozícióját. Előbbi érték 160 százalékkal emelkedett, míg a rangsorban 41 helyet lépett előre a márka 2005 óta.A növekedés különösen erőteljes volt az elmúlt öt évben. A Hyundai Motor márkaértéke ez idő alatt 96 százalékkal emelkedett, miközben az iparág átlaga kevesebb mint fele ennyi, 42% volt. Miután a vállalat 2011-ben áttért a márkagazdálkodásra, az érték több mint 20 százalékkal javult minden egyes évben, megerősítve, hogy a Hyundai sikerrel alkalmazta a „modern prémium” pozicionálást modelljeire.„A Hyundai márka, amely régóta stabil pozícióval bír a világpiacon, tovább erősíti arculatát a formavilágukat, stílusukat és teljesítményüket tekintve egyaránt élvonalbelinek számító modellek sorozatos bevezetése révén. Stílusos dizájnjának köszönhetően a Hyundai márka jelentős sikereket aratott az elmúlt néhány évben. Emellett modellkínálatának folyamatos szélesítése, valamint az UEFA-va, a FIFA-val és a WRC-vel kötött, támogatói szerződések révén hűséges vásárlóbázist épített ki magának. Alig várjuk, hogy láthassuk az első ötvenbe idén belépő Hyundai márka következő innovatív megmozdulását” – áll az Interbrand közleményében.„A Hyundai márkaértékének jelentős emelkedése is rávilágít arra, hogy vállalatunk egyre magasabb pozíciót foglal el a világpiacon. Ezt egyrészt a globális márkakampányok, másrészt sokszínű, lokális márkatevékenységeink tették lehetővé, a sportmarketingtől a társadalmi felelősségvállalásig. Erőfeszítéseinket addig fokozzuk, amíg az ügyfelek elvárásain messze túlmutató értéket kínálva az iparág leginkább közkedvelt márkájává nem válunk ” – hangsúlyozta Won Hong Cho, a Hyundai Motor marketingért felelős vezérigazgatója.A Hyundai a 2011. évi Detroit-i Autószalonon jelentette be, hogy átvált a márkamenedzsmentre. Ekkor hozták nyilvánosságra a márka új márkakommunikációját, a „Modern prémiumot”’, valamint a „New Thinking. New Possibilities” szlogent. Azóta a Hyundai Motor számos részlege, a termékfejlesztéstől a formatervezésen át, a marketingtől, az értékesítésen keresztül az ügyfélkezelésig alkalmazta a fenntartható, egységes és rendszeres munkavégzést lehetővé tevő ’modern prémium’ elveket tevékenységei során. A márka fokozott globális ismertsége, valamint a Hyundai márka iránti, ezen tevékenységeknek köszönhető preferencia mind hozzájárultak a globális értékesítés és jövedelmezőség fokozásához.Az Interbrand rangsort a vállalatok pénzügyi mérlege és marketing tevékenységei alapján határozzák meg, mely az adott márka potenciális profitjára is enged következtetni.Autóipari márkák rangsora Helyezés(kategórián belül)MárkaMárkaérték (100 millió dollár)2013. helyezés (összes) éves szinten1Toyota35317%102Mercedes3196%113BMW31810%124Honda1857%205VW11120%346Ford9215%427Hyundai9020%438Audi788%519Porsche6526%6410Nissan6225%6511Kia4715%83 A Hyundai Motor márkaértékének változása (‘05~‘13) ÉvMárkaérték (100 millió dollár)Rangsor (összes)200534,884200640,875200744,572200848,572200946,069201050,365201160,061201274,753201390,043