Bocsi Attila

2013.10.06.
A karosszériát a francia márkánál dolgozó és egykori rali versenyző magyar Bocsi Attila tervezte, az ezer lóerős teljesítményű kocsit a kilencszeres rali világbajnok Seabstien Loeb vezette a júniusi Pikes Peak hegyi futamon.A világ leghíresebb hegyi felfutóversenyén Loeb gyakorlatozva mutatta meg, hogy miért kilencszeres ralivilágbajnok. A külön a versenyre épített Peugeot 208 T16 Pikes Peakkel Loeb 8:13.878 perc alatt száguldott végig a 20 kilométeres, 156 kanyarból álló pályán, ezzel több mint másfél percet faragott a korábbi rekordidőből.Büszkeség valamennyiünk számára, hogy a karosszéria a magyar Bocsi Attila keze nyomát viseli. Az idei Pikes Peak Peugeot, amelyet Bocsi Attila tervezett, háttérben az 1988-as győztes. 
Címkék: 

CERSC: Hatékonyabb kampányok a közlekedés biztonságáért

2013.10.06.
A közlekedésbiztonság fejlesztésével foglalkozó szervezetek a felelős vállalatok szakembereivel közösen megvitatták, hogyan lehet a jelenlegi gazdasági környezetben hatékony és költséghatékony felelős marketing tevékenységet folytatni, illetve hogyan kapcsolódhat ez a vállalat társadalmi felelősségvállalásához. Kitértek arra is, hogyan szolgálhatja a közlekedésbiztonság fejlesztése a vállalat érdekei mellett az közlekedők szemléletformálásán keresztül az emberi életek megmentését, valamint a közlekedési szakma számára a hazai és nemzetközi közlekedésbiztonsági célok elérését. Amellett, hogy a résztvevők a mindennapi munkájuk során felhasználható gyakorlati ismeretekkel gazdagodtak, lehetőségük nyílt tapasztalataik megosztására, illetve szakmai-üzleti kapcsolatok kiépítésére és megerősítésére. A konferenciát érdekes szakmai bemutatók és közösségi programok tették feledhetetlenné.„A CERSC egy olyan nemzetközi szakmai fórumsorozat, melyet az International Visegrad Fund nemzetközi pályázati alap segítségével másfél évvel ezelőtt indítottunk útjára.” – mondta Varga Róbert, a konferencia főszervezője, a Premium Relations Közlekedési Kommunikációs Tanácsadó Kft. ügyvezetője. „Az első összejövetelünk célja 2012. márciusában az volt, hogy megszólítsuk a visegrádi országok azon szakembereit, akikkel együttműködve meg tudtuk határozni a V4 országok jellemző közlekedésbiztonsági problémáit, kihívásait. Idén januárban rendeztük meg a „Moving Towards V4 Road Safety Strategy” szakmai fórumot, ahol Schváb Zoltán közlekedésért felelős helyettes államtitkár mellett Óberling József r. ezredes is előadást tartott. Ennek a rendezvénynek a célja a hazai és nemzetközi közlekedésbiztonsági stratégiák összehangolása volt. Az CERSC 2013 egyik legnagyobb eredményeként könyvelhetjük el, hogy sikerült megszólítanunk a versenypiac néhány elismert szereplőjét, olyan felelős vállalatokat, akikkel együttműködve még több, és még hatékonyabb közlekedésbiztonsági kampányt tudunk megvalósítani hazánkban, és a régióban egyaránt.” – tette hozzá Varga Róbert.A konferencián olyan felelős vállalatok vettek részt, mint a Mercedes-Benz Hungária Kft., az Allianz Hungária Zrt., a Shell, vagy éppen a Vodafone, a civil szervezetek közül a Heim Pál Alapítvány, a Közlekedéstudományi Egyesület, valamint a Tudatos Közlekedők Egyesületének szakemberei tartottak előadást. A konferencia innovativitása abban is megmutatkozott, hogy a rendezvényről videofelvétel készült, így heteken belül a Virtual Conference technológia segítségével a konferencia teljes anyaga elérhetővé válik az elfoglalt, ám a téma iránt érdeklődő szakemberek számára. A konferenciával kapcsolatos részletes információk elérhetők a www.cersc.eu honlapon.A konferencia az International Visegrad Fund Standard Grants támogatási alapból, valamint az Allianz Hungária Zrt. és a Mercedes-Benz Hungária Kft. támogatásával valósult meg.

Magyarok a világ járműgyártásában: Bánki Donát

2013.10.06.
A Veszprém megyei Bánk községben született. Tanulmányait a Műegyetemen végezte és itt lett először tanársegéd 1879-80-ban. Később a MÁV Gépgyár, majd a Ganz gyár szerkesztőmérnöke 1899-ig. Ezt követően haláláig a Műegyetemen a hydrogépek, kompresszorok és gőzturbinák szerkezettanának nyilvános rendes tanára volt; az 1914/15 – 1915/16 tanévekben a Gépészmérnöki Osztály dékáni tisztét is betöltötte.Bánki-Csonka karburátor No.1 1893Érdemei a gépészmérnöki képzésben is igen jelentősek. Többek között például ő volt az első, aki a Műegyetemen már a XX. század első évtizedében előadásokat tartott a hallgatóknak a repülőgépek és a repülés elméleti és gyakorlati kérdéseiről “Aeroplánok” című speciális kollégiumán.Bánki DonátBánki nevéhez – szerkesztőmérnöki és tanári pályájának ideje alatt egyaránt – sok híres találmány és szabadalom fűződik.1887-ben és 1892-ben a Magyar Mérnök és Építész Egylet Hollán-díjjal tüntette ki, amellyel mindig az év legjelentősebb műszaki tárgyú tanulmányának szerzőjét jutalmazták.1894-1895 környékén készített motoros kerékpár, amely nem bizonyult sikeresnek. (Forrás: OMIKK-BME Levéltár)Bánki Csonka Jánossal együtt a magyarországi motorgyártás megteremtője, több közös szabadalmat is jegyeztek e témakörben. Az egyik szabadalmuk része volt a porlasztó is, ám a közhiedelemmel ellentétben nem ők találták fel a motor működését megkönnyítő szerkezetet. A porlasztó valódi feltalálójáról, Edward Butlerről külön cikkben emlékezünk meg.Bánki ezen kívül foglalkozott víz- és gőzturbinák szerkesztésével, repülőgép-stabilizátor készítésének és földgázvezetékek építésének a kérdéseivel. 1918-ban tervet készített a Vaskapu vízerejének hasznosítására.1911-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. Műszaki érdeklődése szerteágazó és sokoldalú volt. Cikkei jelentek meg pl. a szabadalmi törvényjavaslatról is.1891 – 1919 között a Szabadalmi Tanács ülnökei közé tartozott.A Csonka-Bánki-féle porlasztó. (Forrás: OMIKK-BME Levéltár)Bánki Donát 1895 után megadott szabadalmai(A szabadalmak száma: 10)  LajstromszámA bejelentés napjaOsztályjelzeteA szabadalom címe7159*1896. 04. 25.V/d/2Automatikus csőgyújtás gáz- és petróleummotoroknál142781898. 04. 04.V/d/2Nagy kompressziós explóziós motorok keverékének hevítése korai gyújtások megakadályozására250511901. 07. 20.XXI/cÚjítás hajtógéppel egyesített szivattyúkon389261906. 06. 11.V/d/2Vízbefecskendező berendezés kétütemű explóziós motorok számára472781909. 03. 27.XXI/cHydrokompresszor489121909. 02. 24.V/d/2Segédkerékkel dolgozó nyersolajmotor497261909. 11. 05.V/hAutomatikus stabilizáló készülék repülőgépeken és léghajókon525971910. 07. 28.X/aForgóeke535421910. 04. 15.V/d/2Nyersolajmotor845981921. 10. 04.V/e/1Hidraulikus és pneumatikus nyomórudak statikai szerkezeteknél és berendezéseknél* Csonka Jánossal közös szabadalomForrás: magyarjarmu.hu, Magyar Szabadalmi Hivatal

Már nálunk is működik a Scania Active Prediction

2013.10.06.
Előre látja a domborzatotA térképen zölddel jelölt országok szerepelnek a domborzati térképenKét évvel ezelőtt a piacon elsőként vezette be a Scania az Active Prediction nevű rendszert, innovatív termékfejlesztési stratégiájának újabb ékes példájaként. A megoldás működésének lényege, hogy menet közben a GPS-pozíció, illetve a navigációs rendszer elektronikus térképének domborzati adatai alapján folyamatosan elemzi a jármű előtti három kilométeres útszakasz topográfiai jellegét. Majd ennek megfelelően vezérli a hajtásláncot, a profi gépkocsivezetők stratégiáját követve. Így a rendszer az emelkedők előtt kicsit megnöveli a jármű sebességét, ezáltal a motor fordulatszámát, hogy minél később kelljen kisebb fokozatba kapcsolni. Az emelkedőn törekszik kitartani a lehető legnagyobb sebességi fokozatot, ameddig csak lehet, ezután már a dombtető elérése előtt elveszi a gázt, és hagyja enyhén lelassulni a járművet, a lejtőn viszont engedi a lejtmeneti túlfutási sebességszabályozóval beállított értékig gyorsulni a gépkocsit, csak ekkor hozza működésbe a retardert. A lejtő végén pedig a fékezést megszüntetve hagyja kigurulni a járművet.Scania Communicator, a járművön belüli egységAz idén tavasszal bemutatott Streamline modellek egyik újdonságaként a gépkocsivezető a jobb oldali bajuszkapcsolóról bármikor kiválaszthatja az Opticruise automatizált sebességváltó három üzemmódja közül a megfelelőt. Ezek a vezérlési módok pedig azt is meghatározzák, hogy egyáltalán működjön-e a Scania Active Prediction funkció, és ha igen, mekkora tartományban térhessen el a jármű sebessége a beállított értéktől.A Scania Active Prediction a domborzati viszonyoktól függően önmagában akár három, míg az Opticruise Economy üzemmódjával együtt öt százalékkal is csökkentheti egy nyerges szerelvény átlagos üzemanyag-fogyasztását.Kiteljesedett az adatbázisHabár a Scania már két évvel ezelőtt bevezette az Active Prediction rendszert, kezdetben csak Nyugat-Európa útvonalairól álltak rendelkezésre domborzati adatok a navigációs rendszerek által használt elektronikus térképek számára. Ezért a kelet-közép-európai országokban nem működött ez az intelligens sebességszabályozó automatika, vagyis a régió útjain csak a hagyományos, illetve az Ecocruise sebességtartó funkcióval közlekedhettek még a Scania Active Prediction rendszerrel felszerelt tehergépkocsik is. Mostantól viszont már a kelet-közép-európai útvonalak domborzati adatait is tartalmazzák az elektronikus térképek.A műszerfalon látható visszajelzés az Active Prediction működése esetén.„Régiónk ügyfelei, illetve az e térségben fuvarozók számára jelentős előrelépés, hogy immár a kelet-közép-európai országok útjain is használhatják a Scania Active Prediction rendszert, hiszen ezáltal akár öt százalékkal is csökkenhet járműveik átlagos üzemanyag-fogyasztása. Még a jól képzett, profi sofőrök esetében is nagyon sok esetben hasznos lehet ez az intelligens sebességszabályozó automatika, ugyanis ez ismeretlen utakon, sötétben vagy rossz látási viszonyok idején, valamint a gépkocsivezető csökkenő koncentrációja mellett is mindvégig maximális üzemanyag-hatékonysággal igazodik az emelkedőkhöz, illetve lejtőkhöz.” – hangsúlyozta ki Sáránszky Róbert, a Scania Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.„A Scania Active Prediction fontos mérföldkőnek számít a gépjárművek automatikus rendszerirányításában, ugyanis olyan adatokat szolgáltat, amelyek révén a különféle rendszerek lényegesen pontosabban és optimálisan működhetnek. Meglátásom szerint ez a rendszer a váltóvezérlés, a fékvezérlés és a sebességtartó automatika új generációját hívja majd életre.” – tette hozzá Pillár Gyula, a Scania Hungária Kft. szakoktatója.    
Címkék: 

Delphi Automotive

2013.10.06.

Nissan-mérföldkő az önjáró autók fejlesztésében

2013.10.06.
A kutatóprogram eredményei nagyban hozzájárulnak az önjáró autók kifejlesztéséhez elengedhetetlen technológiák gyorsabb kidolgozásához. Az autót vezérlő rendszereket úgy alakították ki, hogy a vezető bármikor átvehesse az autó irányítását.A rendszámban szerepel a 2020-as szám, amely a Nissan célkitűzését jelzi: 2020-ra a Nissan a kereskedelmi forgalomban kapható, önjáró járművet szeretne piacra dobni.„Bár ez a rendszámtábla teljesen hétköznapi, az autó, amelyre felkerül, egyáltalán nem az" - mondta Carlos Ghosn, a Nissan elnök-vezérigazgatója. „Egy hónapja tettük közhírré, hogy 2020-ra önjáró szériaautókkal szeretnénk előállni. Az e célt megalapozó technológiák közúti tesztelése sarkalatos pontja vezető szerepünk megőrzésének, és igen hálásak vagyunk a japán kormánynak az ebben nyújtott támogatásáért."A tesztelt Nissan LEAF számos műveletet képes önállóan elvégezni, többek között a következőket: sávtartás, automatikus lehajtás, automatikus sávváltás, a lassabb vagy álló járművek automatikus előzése, automatikus lassítás a torlódások előtt az autópályán, automatikus megállás a piros lámpáknál.A Nissan az önjáró autók kifejlesztésével nullára szeretné csökkenteni a halálos balesetek számát. A zéró emisszió elérése mellett ez a Nissannál végzett kutatás-fejlesztés másik alappillére. Az önjáró autó a Nissan Aktív Biztonsági Pajzs továbbfejlesztése, amely már most is 360 fokban figyeli az autó környezetét, figyelmezteti a veszélyekre a sofőrt és szükség esetén beavatkozik. A Nissan oppamai üzemében már folyamatban van a külön az önjáró autók tesztelésére szolgáló próbapálya építése.A Nissan kutatás-fejlesztésért felelős ügyvezető alelnöke Mitsuhiko Yamashita a következőket mondta: „Az önjáró autó megvalósítása egyik legfontosabb célunk, mivel a Nissan kutatás-fejlesztési részlegének legmagasabb prioritású célkitűzése a zéró emisszió mellett a halálos balesetek számának nullára csökkentése. A közúti tesztelés nagyon fontos lépés a technológia biztonságának, hatékonyságának és megbízhatóságának javítása felé."
Címkék: 

Munkaügyi perek keresetindítási határideje

2013.10.06.
    Tálné Molnár Erika kollégiumvezető-helyettes a kérdés jelentőségét aláhúzva rámutatott: a bírósághoz fordulás ugyan mindenkit megillető alapvető alkotmányos jog, mégis vannak különböző korlátai, így például, hogy milyen határidőkön belül gyakorolható.    Ha pedig valaki az ügytípusonként eltérő keresetindítási, jogérvényesítési határidőket túllépi, akkor hiába jogos az igénye, bíróság előtt már nem szerezhet annak érvényt. A munkaügyi jogvitákban ráadásul gyakori, hogy a munkavállalónak nincs jogi képviselője, ezért fontos, hogy ezek az ismeretek eljussanak az érintettekhez - hangsúlyozta a szakember.    A kollégiumi vélemény abból a szempontból is nagy jelentőségű, hogy az alapját képező joggyakorlat-elemző munka a tavaly nyáron életbe lépett új Munka törvénykönyve (Mt.) idén nyáron bekövetkezett módosításait már érdemben befolyásolta - tette hozzá Tálné Molnár Erika.    Tallián Blanka kúriai tanácselnök, a joggyakorlat-elemző csoport vezetője a háttérbeszélgetésen elmondta: az új munkajogi kódex több ponton értelmezési nehézségeket okozhat a jogalkalmazónak. Ilyen például az az új rendelkezés, amely a munkavállaló számára biztosít kivételes lehetőséget a munkaviszony megszüntetésére, ha a munkáltató személyének megváltozása a munkavállaló munkafeltételeit lényegesen és hátrányosan változtatja meg. Miután a jogszabály erre az esetre vonatkozóan 2013. július 31-ig nem rendezte egyértelműen a keresetindítás határidejét, a Kúriának kellett értelmeznie a szabályozást, és ez alapján hároméves határidőt állapított meg.    Értelmezésre szorulnak azok az esetek is, amikor a felek ráutaló magatartással szüntetik meg a munkaviszonyt, például a munkavállaló nem megy be munkahelyére, vagy a munkáltató nem engedi be oda. Ilyenkor utólag nagy jelentősége lehet annak, hogy pontosan mikor szűnt meg a munkaviszony, és ezt az eset összes körülményét mérlegelve a jóhiszemű és tisztességes joggyakorlás elve alapján kell meghatározni.    A kollégiumi vélemény elvi éllel mondta ki a többi között, hogy az új Mt.-ben szabályozott általános igényérvényesítési határidőtől eltérő, szűkebb, 30 napos határidőre vonatkozó szabályozást nem lehet kiterjesztően értelmezni. Az új Mt. a szűkebb, harmincnapos keresetindítási határidőt például a munkáltató egyoldalú munkaszerződés módosításával és a munkaviszonyt megszüntető jognyilatkozata jogellenességére vonatkozó igények érvényesítésére írja elő. Az általános igényérvényesítési határidő három év.    A kollégiumi vélemény tartalmazza azt is, hogy a feleknek a bármelyikük által közölt megszüntető jognyilatkozattal összefüggésben folytatott egyeztetése a keresetindítási határidő kezdő napját nem módosítja. Valamint, hogy a munkáltató írásbeli kioktatási kötelezettsége az egyoldalú jognyilatkozata megtételekor, az általános elévülési időnél rövidebb, bíróság előtti igényérvényesíthetőség határidejére vonatkozik. A határidőről való kioktatás elmulasztása esetén azonban az igény hat hónap elteltével nem érvényesíthető. A régi Mt. hatálya alá eső - az új kódex életbe lépése előtti - jogviták esetében a már kialakult ítélkezési gyakorlat továbbra is irányadó, tehát teljes körű kioktatás elmaradása esetén a munkavállaló 3 évig érvényesítheti igényét.    A felek a munkaviszony megszüntetésére irányuló egyoldalú jognyilatkozat közlése után akár hosszabb egyeztetést is folytathatnak, például a per elkerülése érdekében. Ez azonban nem hathat ki a közlésre, a határidőre, továbbá a keresetlevél benyújtására vonatkozó kötelező törvényi rendelkezésekre a Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának napokban elfogadott véleménye szerint.MTI 
Címkék: 

Energiaszabályozó rendszert fejleszt az SKC-Consulting

2013.10.06.
    A fejlesztés teljes költségvetése 207 millió forint. A rendszer alapelemei három szintet alkotnak. Ezek: hőközpontienergiaszabályozás, középületek fűtés- és -klímaszabályozása, továbbá távfelügyelet.    A kifejlesztett intelligens energetikai és épületgépészeti szolgáltatás alkalmas lesz települések közintézményeinek, szabadidős létesítményeknek, ipari egységeknek és egyéblétesítményeknek az energiahatékony működtetésére.    A céginformáció adatai szerint a társaság nettó árbevétele 2011-ben 397 millió, míg tavaly 583 millió forint volt. A mérleg szerinti eredmény sorrendben 92, illetve 38 millió forint volt.MTI 

Csökken az eurós életbiztosítások technikai kamatlába

2013.10.06.
     A forint alapú biztosítások technikai kamatlába 2,9 százalék marad.    A biztosítók az adott biztosítási termék díjkalkulációjánál, illetve a díjtartalék számításánál legfeljebb ezzel a kamatlábbal kalkulálhatnak.    Így például a hagyományos életbiztosításoknál legfeljebb ekkora lehet a befizetésekből képzett díjtartalék éves hozama. A befektetéshez kötött - unit linked - életbiztosításoknál a technikai kamatlábnak nincs jelentősége, mivel ott az ügyfél választja meg azt, hogy a díjtartalékot mibe fektesse a biztosító. Így a hozam a választott portfólió teljesítményétől függ.MTI 
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója