Ezer lóerős munkagép a tököli repülőtéren

2013.09.20.
 A rendezvény különlegessége egy mindössze egy példányban létező JCB rakodógép. Aki nem jön el a hétvégén, az csak videókon és a szülőhazájában, az Egyesült Királyságban veheti ismét szemügyre a Tökölön vendégeskedő csodamasinát. A JCB-től egyébként az efféle extrém járgányok nem állnak messze, dízelmotorral szerelt szivarjukkal például sebességrekordot állítottak fel a bonneville-i sós tavakon (510 km/óra) 2006 augusztusában. Ezek után nem meglepő, hogy kezelésbe vették sárga munkagépüket is.A biztonságról bukóketrec, kagylóülés és a versenyautókból származó „nadrágtartós” biztonsági öv gondoskodik. A hajtásnál nem a gazdaságosság, hanem a nyers erő volt a fókuszban: ezért a Chevrolet-ből származó big blokkot alkalmaztak. Az elnevezés nem véletlen, 7440 köbcentis V8-as erőmű gurgulázik a munkagép orrában. A Nascar-versenyautókról ismert Holley karburátorokból kettő táplálja a nyolc darab, egyenként ötven centi hosszú kipufogócsővel rendelkező JCB GT-t. Ez eddig nem rossz, de a tervezők még egy szíjjal hajtott kompresszort is elhelyeztek a motoron, így érte el a teljesítmény az ezer lóerőt − és a fogyasztás az 1,4 liter/kilométert. A sebességváltást háromfokozatú amerikai sebességváltóra bízták. A kétéves fejlesztőmunka legtöbb fejtörést igénylő része az volt, hogy miként kormányozzanak egy olyan gépet, amely első kereke a legkisebb gázadás hatására is a levegőbe emelkedik. A megoldást a speciális fékszerkezet jelentette, amely külön-külön lassítja a két hátsó kereket. Ezt a kormány mellett lévő kapcsolókkal lehet vezérelni.A gumiabroncsok is megérnek egy „misét”, a megszokott munkagépméretnél ugyanis háromszor szélesebbek: a futófelület mérete 86,4 cm, az egész abroncs átmérője pedig 157,5 centiméter! Az anyaga nem hagyományos gumi, hanem polipropilén. A mini első kerekek problémamentes földet érésére is ki kellett találni valamit, hiszen a 120-as végsebesség nem megszokott egy többnyire földet mozgató gépnél. Ezt a kerekenkénti két Spax lengéscsillapító és a speciális Watt első futómű beszerelésével oldották meg. A hátraesés ellen is védekeztek, Cessna repülőből származó kerekeket szereltek a fülke mögé, hogy maximum 23 fokban dőljön hátra a JCB GT. A műanyag karosszériaelemek segítettek a súlycsökkentésben, amely ellenére mégis 3,25 tonnát nyom a munkagép. Főbb műszaki adatokTípus: JCB GTMotor: kompresszoros Chevy V8 big blokkHengerűrtartalom: 7440 köbcentiméterVégsebesség: 120 km/óraFogyasztás: 1,4 l/kmSaját tömeg: 3,25 tonna    Szezonzáró TökölönFergeteges rendezvénnyel búcsúztatják a 2013-as szezont szeptember 21–22-én több autós műfajban. Az egész napos látnivalóról a gymkhana, 402 méteres gyorsulás és a driftbajnokságok utolsó futamai gondoskodnak. Ehhez jön színesítésnek a JCB GT ezer lóerős munkagép hétvégi, egyszeri és megismételhetlen fellépése. A Lada-tulajdonosok az Első Lada Gyorsulási Kupa futamain indulhatnak. A régi Suzuki Swift-tulajdonosok mellett a Ford Klub és a német autók rajongói is teret kapnak (Fritzenfest), az átalakított autók szépségversenyét pedig a Carstyling idei utolsó viadala jelenti. A hifiőrültek sem maradnak csendben, a Kicker/Kenwood hangnyomásversenyen viaskodhatnak a decibelek kedvelői. Elektromos rollerek és modellautók driftfutamai is a hétvége programját színesítik a tököli repülőtéren.Bővebb információ: gymkhana.hu, drifted.huHivatalos promóciós videó: http://www.youtube.com/watch?v=GKe_a6Su0ww  
Címkék: 

Alig változott a forint árfolyama reggelre

2013.09.20.
    Az eurót reggel hétkor 296,90 forinton jegyezték, ez gyakorlatilag megegyezik a csütörtök 19 órás 296,89 forintos jegyzéssel.    A dollár árfolyama reggel 219,36 forint volt, alig változott a csütörtök esti 219,72 forintos árfolyamhoz képest.    Egy svájci frankért 240,95 forintot kellett adni reggel, csütörtök este 240,93 forint volt a jegyzés.    A japán jen péntek reggel 2,2098 forintot ért, szinte változatlanul állt a csütörtök esti 2,2096 forinthoz képest.MTI 
Címkék: 

Az RE project development 130 millió eurót fektetett be

2013.09.20.
    A magyar cég része az osztrák Raiffeisen evolutionnak, amely az európai ingatlangazdaság legjelentősebb szereplőiből, a Raiffeisen-csoport, az Uniqa, valamint a Strabag AG projektfejlesztő üzletágaiból jött létre. A bécsi központ mellett Bulgáriában, a Cseh Köztársaságban, Lengyelországban, Magyarországon, Oroszországban, Romániában, Szerbiában, Szlovákiában és Ukrajnában is megtalálhatók a RE project development érdekeltségei.    A vállalat a lakóingatlan- és irodapiacon egyaránt jelen van. Az RE mögött álló évtizedet több mint 4700 lakás, 1300-nál több szállodai szoba, valamint 660 ezer négyzetmétert meghaladó irodai és kiskereskedelmi ingatlan fémjelzi a közép- és kelet-európai térségben.    A magyarországi portfólió része többek között két jelentős irodaprojekt. A 100 százalékos kihasználtsággal működő Rumbach Center, valamint a Residence 1 és 2 irodaház, amelyek összesített területe 26 ezer négyzetméter.    A cég jelenleg 25 fejlesztésen dolgozik a régióban, ezek értéke meghaladja az egymilliárd eurót.MTI 
Címkék: 

Új intézményi besorolások a felsőoktatásban

2013.09.20.
    A 34 oldalas felsőoktatási stratégiát a tervek szerint pénteki ülésén fogadja el a Felsőoktatási Kerekasztal.    A dokumentum nemzeti tudományegyetemre lehetséges példaként említi a Debreceni Egyetemet, a Szegedi Tudományegyetemet és a Pécsi Tudományegyetemet, valamint és az Eötvös Loránd Tudományegyetemet (ELTE). Ezen intézmények esetében az alapvető stratégiai célkitűzés, hogy a 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési időszak végére megfelelő programok, projektek, fejlesztések révén kerüljenek be a világ élvonalába tartozó intézmények közé. Ez a TOP 200 program.    Egyetemi besorolásúak lennének azok az intézmények, amelyek a saját szakterületükön kiemelkedő tudományos eredményeket értek el, de képzési és tudományos profiljuk viszonylag szűk. Példaként a Budapesti Corvinus Egyetem, a Semmelweis Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a Kaposvári, a Miskolci, a Nyugat-magyarországi, a Pannon, a Széchenyi István és a Szent István Egyetem említhetőek meg.    Főiskolák lennének a néhány képzési területen regionális vagy több régióra kiterjedő, esetenként akár országos hatókörrel bíró intézmények, amelyek képzése inkább gyakorlatorientált. Saját szakterületükön esetenként kiemelkedő tudományos eredményeket is elértek, azonban képzési és tudományos profiljuk viszonylag szűk.    A közösségi főiskolák a felsőoktatási intézmények alapjai lennének, lokális intézményként. Ezek az intézmények felsőfokú, diplomás szakembereket, óvónőket, védőnőket, tanítónőket képeznek a jelenlegi bachelor programokban.    Emellett a helyi gazdasági igényeknek, társadalmi funkcióknak megfelelő felsőfokú szakképzések indulhatnának. A főiskolák - a már meglévő képzési kínálatuk révén - helyet biztosítanának társadalmi mobilitási programoknak is. Ide tartozna tehetséges, de hátrányos helyzetű gyermekek mentorálása is.    Az MTI úgy tudja, a felsőoktatási államtitkárság ezen intézmények megerősítésére fordítaná a 2014-20-as uniós támogatások egy részét. Azzal számolnak, hogy néhány főiskola megszűnhet, de nagyrészük megtalálja majd a helyét, feladatait az új rendszerben.    A tervek szerint a művészeti képzésben intézményalapú finanszírozás lenne. A kormány az intézményi férőhelyek finanszírozása helyett a jövőben közvetlenül a hallgatókat akarja finanszírozni a 2012-ben bevezetett állami ösztöndíjjal.    A többi intézményt is új elvek szerint finanszíroznák 2014-től. A források 70 százaléka jutna hallgatói létszám és fenntartási, működési költség alapján az egyetemeknek, főiskoláknak, míg 30 százalék jutna a kutatás feltételeinek a megteremtésére.    Azokban az intézményekben, amelyekben nem lenne elég forrás, mert kevés a hallgató, az első évben a hiány 80 százalékát, utána 50-60 százalékát, majd 20 százalékát finanszíroznák.    Az államtitkárság számításai alapján a legjobb intézmények átlagosan 15-18 százalékkal kaphatnak majd több forrást.    A dokumentumból az is kiderül, hogy az önköltséges képzés díja nem lehetne kevesebb, mint az állami ösztöndíj összege, és differenciálás várható a tudományterületek között is.    A kancellári rendszer mintaként januártól a Debreceni és Szegedi Tudományegyetemen, valamint az ELTE-n indulhat el. A kancellárok lesznek azok, akik előkészítik - indoklást mellékelve - a döntéseket, majd a végső döntést a szenátus és a rektor hozza majd meg.    A kancellárok feladata lesz még a gazdaságilag előnytelen konstrukciók megakadályozása is, valamint az informatikai park működtetése. A kancellári rendszert 2015. január 1-jétől kell kötelezően bevezetni.    A tervek között szerepel kiválósági professzori (Professor Excellens) címek bevezetése is. Ők három éven át a bérük mellett annak 75 százalékát kapnák plusz juttatásként, kivéve az akadémiai és levelező tagokat. A címet megismételten is el lehetne nyerni. A 2014-ben induló program a 2013-ban kiváló egyetemi rangot elnyerőt öt intézményre terjed ki. Az adott költségvetési évben közalkalmazotti jogviszonyban lévő egyetemi tanárok legfeljebb 3-4 százaléka kaphatja meg a címet.    A dokumentum szerint a keretszámok eltörlésére vonatkozó kormánydöntés alapján az is világos, hogy nincs helye semmiféle bújtatott, a magyar nyelv hajlékonyságával visszaélő és más néven elnevezett intézményi szintű keretszám-szabályozásnak - például kapacitások meghatározásának - az átalakuló felsőoktatási rendszerben. Ezért, valamint az intézmények saját bevételtermelő képességének a helyreállítása érdekében el kell törölni mindenféle intézményi szintű mesterséges kapacitáskorlátozást. A hallgatóknak a jövőben csak az intézmény természetes kapacitáskorlátai és az intézmény hosszú távú érdekeit szem előtt tartó józan megfontolások szabhassanak határt - olvasható a tervezetben.    Az anyag szerint az a cél, hogy középtávon érje el a magyar felsőoktatás GDP-arányos költségvetési ráfordítási szintje a nagyjából 1-1,2 százalékot. MTI
Címkék: 

A járműipar alakítja a képzést Kecskeméten

2013.09.20.
Szerző: Kovács András/delmagyar.hu– Immár a második évfolyamába lép a duális képzés a Kecskeméti Főiskolán. A Mercedes és a Knorr-Bremse már az első lépéseknél ott volt, mára 16 duális vállalati partnere van az intézménynek – mondta köszöntőjében Dr. Ailer Piroska rektor. I. Duális Felsőoktatási Konferencia – a gyakorlatorientált műszaki felsőoktatás új lehetősége Magyarországon címmel rendeztek konferenciát csütörtökön Kecskeméten.Lepsényi István és Frank Klein, a Knorr-Bremse és a Mercedes első embere Fotó: Kovács András/delmagyar.huAz országban több felsőoktatási intézményben indítottak vállalati együttműködéssel duális képzést. Az új oktatási formához nemzetközi példaként szolgált a német gyakorlat, ennek Magyarországon több változata is kialakult. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.,a Knorr-Bremse és a Kecskeméti Főiskola együttműködésében a tematika és a szakmai gyakorlat arányát tekintve eltér az ország többi intézményében alkalmazottaktól. Ami tény, 12 százalékkal nőtt a Kecskeméti Főiskolára felvett hallgatók száma, összefüggésben az új képzési formával.Köpeczi-Bócz Tamás, Ailer Piroska és Frank Klein.  Fotó: Kovács András/delmagyar.huDr. Köpeczi-Bócz Tamás EU fejlesztési és stratégiai biztos hangsúlyozta nem valami helyet van a duális felsőoktatás, hanem valami mellett, azaz integráltan. A hallgatók ugyanúgy teljesítik a követelményeket, mint az ország más felsőoktatási intézményeiben. Miben több ez? Évről évre alaposan átgondolhatja, hogy mit tanul a hallgató. Sokkal biztosabb a végzettek elhelyezkedése, mint máshol, ez a leghangsúlyosabb kérdés. Egy út, aminek a végén biztos, valós munkalehetőség van, ebben rejtőzik a presztízse, hangsúlyozta a biztos.Dr. Vasa László, a szakminisztérium kabinetfőnök-helyettese a felsőoktatás jelenéről és jövőjéről beszélt, s arról, hogy egy magyar intézmény van csupán a TOP 500-ban. Hangsúlyozta a finanszírozás fontosságát és azt, hogy az igényeknek megfelelő „kibocsátás" milyen fontos. Megkérdőjelezte a főiskolai mesterképzés fontosságát – ő is elmondta, amit már több forrásból hallottunk, nem vidéki főiskolán kell agysebészeket képezni.A teljes cikkért kattintson ide. 

Guinness-rekord kísérletre kerül sor a Golf-találkozón

2013.09.20.
A Volkswagen magyarországi importőre ugyanis szeretné megdönteni a 2010-ben a Volkswagen Brazília által felállított Guinness rekordot. 2010. április 10-én a Sao Pauló-i Sambodromóban 25 ezer ember előtt 460 Volkswagen  formálta meg a világ addig legnagyobb autómozaikját. Az eseménnyel annak a Volkswagen Gol típusnak a harmincadik születésnapját ünnepelték, mely a Volkswagen Golf dél-amerikai piacra gyártott változataként közel 25 éve piacvezető saját szegmensében.Ez alkalommal, a rekord kísérletben a hazai Volkswagen 534 Golfból szeretné kirakni az egy betűvel hosszabb mozaikszót, amely a Golf nevét formázza majd.A Golf-találkozóról bővebb információ a www.golftalalkozo.hu oldalon található. A szervezők a regisztrálók között egy iPadet sorsolnak ki.  Az első 2500 látogató tombolajegyet kap, amivel megnyerhető egy Golf II-es. Az érdeklődők természetesen nem csak Golf típusokkal érkezhetnek a Ringre, gépkocsi márkától és típustól függetlenül a szervezők mindenkit örömmel várnak a helyszínen.  
Címkék: 

POLICAR jármű szakmai bemutatója Szentgotthárdon

2013.09.20.
Az Allison sebességváltóval szerelt POLICAR, a félpótkocsis és teherautós disztribúció üzemi és gazdasági előnyeit egyesíteni hivatott jármű prototípusának első magyarországi bemutatására kerül itt sor.  A bemutatón több hazai tehergépjármű forgalmazó, illetve flottát üzemeltető cég is részt vesz, akiket az Allison transmission hazai márkaképviselete a Liberatus Kft. lát vendégül. A járműről magyar nyelvű leírás itt található: Policar bemutató (magyar) A program 2013. október 8-án: 09:15-től meghívott vendégeink fogadása a Allison Transmission szentgotthárdi gyárában10:00     az Allison sebességváltó-gyárának megtekintése11:00     az Élményközpont területén a POLICAR áruterítő járműszerelvény bemutatása12:00     Ebéd – állóbüfé az Allison Élményközpontban13:00     lehetőség az Allison Élményközpont speciális járműveinek gyári tesztpályánkon történő kipróbálására műúton és terepen egyarántkb. 15:00 A program vége.
Címkék: 

Kína mentette meg a londoni taxit, nem tűnik el a kultikus autó

2013.09.20.
A fekete taxi gyártója a London Taxi Company (LTC) 2012 októberében jelentett csődöt és állt le a kocsik gyártásával. A készletek értékesítése után így megszűnt a fekete taxik utánpótlása. A kínai Geely autógyár hat héttel ezelőtt megvásárolta az LTC vállalatot, és heti 50 darabos, azaz évi 2600-as példányszámmal újraindította a gyártást, jóval nagyobb volumenben a 2011-es évi 1500-nál.A Geely közleménye szerint ráadásul már megindult a fekete taxi egy új, modern, környezetbarát változatának fejlesztése is.A becslések szerint a fekete taxi több generációjának jelenleg mintegy 20 ezer példánya rója a londoni utakat. A legmodernebb modell, a TX4 2,5 literes dízelmotorral csak az Euro IV-es károsanyag-kibocsátási normát képes teljesíteni. A modell gyártásának újraindításakor a coventry-i üzemben a Geely elnöke, Li Shufu bejelentette, hogy öt év alatt 150 millió font (180 millió euró) beruházással környezetbarát új modellt fejlesztenek.MTI 
Címkék: 

Teherautó-alkatrészekek a Hajdu Autótechnika Zrt.-től

2013.09.20.
    Hozzátette: az autóipari beszállító eddig személygépjárművekhez gyártott fém alkatrészeket. A profilbővülést az indokolta, hogy a személygépkocsi-típusok életciklusa a korábbi 7-8 évről 3-5 évre rövidült a válságban, emiatt óriási verseny alakult ki az autóipari beszállítók között. Ezzel szemben a haszongépjárművek életciklusa 10-15 év és az ezekhez legyártott fém alkatrészek magasabb hozzáadott értéket képviselnek - mondta.    Fontosnak nevezte, hogy a hajdú-bihari székhelyű társaság a válságban vágott bele a teljesen új szerszámgyártás-üzletágának elindításába. A cég többéves projektjei közül kiemelte a DAF, a CUMMINS és a SCANIA haszongépjármű-gyártóktól elnyert megbízásokat, amelyek egyenként több millió euró értékűek. Tájékoztatása szerint az új üzletágból származó árbevétel az idén eléri az 500 millió forintot.    Kiemelte: a téglási gyár komplex szolgáltatást nyújt a megrendelőinek, amelyek között a legnagyobb autógyártók is megtalálhatóak. Az egyes autóalkatrészekhez megkapott háromdimenziós tervrajz birtokában a cég saját tervezőmérnökeivel megtervezi a gyártására alkalmas szerszámot, majd az első darab teljes körű jóváhagyását követően elkezdik a sorozatgyártást. A sorozatgyártás befejeződését követően a gyártónként eltérő, de általában több mint tízéves szerviz-ciklusban is biztosítják az adott márka számára az alkatrészt.    A Hajdu Autótechnika az elmúlt 5 évben teljesen megújította a szerszámüzemét és a hozzá kapcsolódó gyártástechnológiát, a negyvenfős gyáregységben 11 fős mérnökcsapat dolgozik a legkorszerűbb, úgynevezett CAD-CAM rendszerben. A vállalat több mint 16 prémium márkát, így például a Mercedest, az Audit, a Volvót, vagy a BMW-t tudhatja a megrendelői között.    A 155 dolgozót foglalkoztató autóipari cég árbevétele tavaly 5,6 milliárd forintot tett ki. A vezérigazgató-helyettes szerint az árbevétel az idén is meghaladja az ötmilliárd forintot.    A három céget tömörítő, összesen több mint 600 embert foglalkoztató Hajdu csoport forróvíztárolók, megújuló energiás termékek, és motoros háztartási készülékek gyártásával foglalkozó tagvállalata a Hajdu Ipari Zrt. Az ipari parkot a Hajdu Infrastruktúra Zrt. üzemelteti. A cégcsoport összesen 230 hektáros ipari parkkal rendelkezik, ebből jelenleg 30 hektár van beépítve, a fennmaradó területre új cégek betelepülésére is van lehetőség - mondta.MTI 

Tovább csökkent az üzemanyagok ára

2013.09.20.
    A Mol a héten szerdán már mérsékelte a nagykereskedelmi árakat: a benzinét bruttó 7 forinttal, a gázolajét 5 forinttal.    A pénteki lépéssel a benzin átlagára 409-410 forintra, a gázolajé 433-434 forintra csökkent.    A Mol a múlt héten összesen 11 forinttal csökkentette a benzin árát, a gázolajét ugyanakkor 2 forinttal emelte.    A társaság február elejétől heti két alkalommal dönt az üzemanyagár-változásokról, így már nemcsak a hét első munkanapján, hanem a hét közepén is határoz az aktuális valutaárfolyam és a tőzsdei jegyzések alapján az árról.    A benzin ára tavaly április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.    Az autósok 15-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a különböző kutaknál.MTI    
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója