Ötven év az innováció és mobilitás jegyében

2013.09.18.
Hazánkba a túra nyolcadik állomásaként szeptember 12-én érkezett meg a LeasePlan sikereit jelképező, a cég arculati elemeivel és a Roadshow térképével díszített, narancssárgára fóliázott Audi A6, mely öt hét alatt 20 ezer kilométert megtéve 25 olyan országba látogat el – a 31-ből -, melyben elérhető a vállalat szolgáltatása. A kihívás pedig nem más, mint a felhasznált üzemanyag minimumon tartása. Az üzemanyag-fogyasztás aktuális állása online is nyomon követhető a Roadshow hivatalos oldalán:http://www.leaseplan.com/pu/en/LeasePlan_50th_Birthday_RelayA LeasePlan Hungária Zrt. ügyvezető igazgatója, Roelof Hansman csütörtökön a Kopaszi-gáton megrendezett sajtótájékoztató és grill party keretében adta át a magyar kollégáknak az Audi A6 kulcsát, hogy azt másnap elvezethessék a roadshow következő állomására Bukarestbe. A magyar vállalat vezetője a cég múltjáról és jelenéről, legfontosabb értékeiről és sikereiről beszélt köszöntőjében.„A LeasePlan már a kezdetek óta újítónak számít a flottakezelésben, hiszen mindig igyekezett olyan egyedülálló és innovatív szolgáltatásokat nyújtani ügyfeleinek, melyekkel megkönnyítheti számukra a flottaüzemeltetéssel kapcsolatos mindennapi teendőket és az állandó adminisztrációt. Így ma már például egyáltalán nem számít meglepőnek, hogy Hollandiában az ügyfelek – mint egy könyvet vagy repülőjegyet – a webáruházban vásárolják meg a flottaautókat. A közeljövőben itthon is több újítás várható, ilyen a most készülő mobilalkalmazás és az újgenerációs flottariport szolgáltatás is – mondta el Roelof Hansman ügyvezető igazgató megnyitó beszédében. Hozzátette: „A vállalat az elmúlt 50 évben négy fő érték mentén szolgálta ki és szolgálja ki továbbra is partnerei igényeit: az elhivatottság, a szakértelem, a szenvedély és a tisztelet, melyekből sosem adunk alább, és melyek mutatják az utat az elkövetkező 50 évben is. A jövőre 20. születésnapját ünneplő magyar leányvállalat is ennek a filozófiának köszönheti, hogy hazánk egyik vezető flottakezelőjévé nőtte ki magát az elmúlt két évtizedben.”A rendezvényen a többszörösen díjnyertes Formula Racing Team (BME) Forma1 technológiával fejlesztett versenyautóját is tesztelhették és kipróbálhatták a résztvevők,  a szimuláció nagy sikert aratott a vendégek körében, valamint közvetlen közelről vizsgálhatták meg a Széchenyi Egyetem SZEngine csapatának egyedi Formula versenymotorját. 
Címkék: 

Vegyesen nyitottak az európai indexek

2013.09.18.
    A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 9 ponttal, vagyis 0,14 százalékkal, a frankfurti DAX index 17 ponttal, azaz 0,20 százalékkal nőtt, míg a párizsi CAC 40 index 3 ponttal, vagyis 0,08 százalékkal csökkent a kereskedés kezdetén.    Kedden gyengültek az indexek. A londoni FTSE-100 52,69 pontos, 0,80 százalékos romlással 6570,17 ponton zárt. A frankfurti DAX-30 16,05 pontos, 0,19 százalékos mínusszal 8596,95 ponton fejezte be a napot. Párizsban a CAC-40 6,71 ponttal, 0,16 százalékkal 4145,51 pontra gyengült.MTI 
Címkék: 

Szlovéniában részben drágulnak az útdíjak januártól

2013.09.18.
   A szlovén állami autópálya-üzemeltető honlapján (www.dars.si) közzétett új tarifatáblázat szerint januártól az eddigi 95 helyett 110 euró lesz a személygépkocsik éves úthasználati díja, de változatlanul 30 euró marad a havi, 15 euró pedig a heti matrica ára. Drágul a motorosoknak fizetendő díj is, 47,5 euróról 55-re emelkedik az éves, 25 helyett 30 euróra a féléves matrica ára, de továbbra is 7,5 euró marad a heti úthasználat díja.    A szlovén kormány döntése alapján új díjkategóriát is bevezetnek januártól a 3,5 tonnánál kisebb súlyú, 1,3 méternél magasabb felépítésű teherjárművekre. Az ilyen kisteherautók úthasználatáért januártól 220 eurós éves, 80 eurós havi vagy 40 eurós heti matricát kell váltani.MTI    
Címkék: 

BUX: 18 638,06 pont, +0,05 százalék a nyitáskor

2013.09.18.
A keddi záró értékéhez képest 0,05 százalékkal erősödött.MTI 
Címkék: 

Kivárásra és kisebb emelkedésre számítanak az elemzők

2013.09.18.
    Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője elmondta: kis emelkedést vár a hazai és a nemzetközi piacokon is. A befektetők azonban leginkább kivárnak szerdán, az amerikai jegybenk szerepét betöltő Fed ugyanis este jelenti be kamatdöntését, illetve az ezt követő sajtótájékoztatón várhatóan az eszközvásárlási program folytatásának részleteit is ismertetik.    Az elemző szerint a hazai piacon elsősorban a Molra lesz érdemes figyelni, a papíroknál közepes mértékű emelkedés lehet.      Balásy Zsolt, az MKB Bank részvénystratégája közölte: a Fed döntése előtt a kivárás jegyében emelkedik nap mint nap a világ, szerdán reggel is enyhe plusz látszik Európában. A szakember szerint ebből a hazai részvények közül továbbra is csak az OTP veheti ki valamennyire a részét.      A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe stagnált, a BUX 1,72 pontos, 0,01 százalékos emelkedéssel, 18 629,09 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 7,8 milliárd forint volt. A Mol 125 forinttal, 0,75 százalékkal 16 465 forintra csökkent, 685,3 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 36 forinttal, 0,82 százalékkal 4425 forintra erősödött, forgalmuk 4,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott 322 forintot ért, forgalma 583,4 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 2 forinttal, 0,05 százalékkal 3700 forintra esett, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 451,9 millió forintos forgalom mellett 65 forinttal, 0,30 százalékkal 21 785 forintra nőtt.MTI 
Címkék: 

Faktoringgal csökkenthetők a késve fizetésből adódó kockázatok

2013.09.18.
   A német Grenke-csoporthoz tartozó GF Faktor Zrt. az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett arra, hogy július óta a Polgári Törvénykönyv a korábbinál szigorúbb feltételeket szab a fizetési határidőkre. Célja, hogy rövidítse az elhúzódó fizetéseket, valamint arra ösztönözze a cégeket, hogy időben teljesítsék a kötelezettségeiket. A nemfizetés és a késve fizetés ezermilliárd forintosos nagyságrendű problémát jelenthet ma Magyarországon - állítja a cég.    A közlemény szerint lényeges változást jelent július óta, hogy a számlafizetésre vonatkozó határidő legfeljebb 30-60 nap lehet, és csak abban az esetben lehetséges a hosszabb intervallum, ha a szerződés jellege ezt indokolja.    Fontos változás, miszerint a késve fizető fél kötelezhető arra, hogy legalább 40 eurós (körülbelül 12 ezer forint összegű) költségtérítést fizessen a partnernek behajtási összeg címén. Ez átalányösszeg, amely akkor is kiszabható, ha nem volt igazolható költsége a számlát kibocsátó cégnek. A júliusban életbe lépett módosítás értelmében a késedelmi kamat mértéke a jegybanki alapkamat plusz 8 százalékpontra emelkedett, a korábbi jegybanki alapkamat plusz 7 százalékponthoz képest.    A közlemény idézi Baltay Zsombort, a GF Faktor vezérigazgatóját, aki szerint az átlagos fizetési határidők a tavalyi 29-30 napról az idei év első felében 27 napra csökkentek, de az átlagos fizetési késedelem 20 napról 23 napra emelkedett, ez átlagosan 50 napos tényleges teljesítést jelent. A lánctartozások kialakulásában szerepet játszó késve fizetések rontják a cégek helyzetét - emelte ki.    Baltay Zsombor elmondta: a GF Faktor Zrt. - a német Grenke-csoport nemzetközi tapasztalatainak felhasználásával - a cégekre egyedileg alkalmazható megoldásokat dolgozott ki a likviditási problémák kezelésére. Hozzátette: a kibocsátott számlákat a faktortársaság azonnal előfinanszírozza az ügyfelének, ezáltal kedvezőbb likviditási helyzetbe hozva mind a szállítót, mind pedig a vevőt.    A Wolfgang Grenke által 1978-ban Baden-Badenben alapított Grenke-vállalatcsoport szolgáltatásai - bérlet, lízing, bank és faktoring - az egész európai piacon keresettek a középvállalatok körében. A Grenkeleasing AG Group részvényeit 1997-ben vezették be német tőzsdére. A cégcsoport 2011-ben 92,6 millió euró nettó árbevétel mellett 39,2 millió euró profitot könyvelt el.MTI 
Címkék: 

Csökkent az üzemanyagok ára

2013.09.18.
    A benzin átlagára 413-414 forintra, a gázolajé 436-437 forintra csökkent.    A Mol a múlt héten összesen 11 forinttal csökkentette a benzin árát, a gázolajét ugyanakkor 2 forinttal emelte.    A társaság február elejétől heti két alkalommal dönt az üzemanyagár-változásokról, így már nemcsak a hét első munkanapján, hanem a hét közepén is határoz az aktuális valutaárfolyam és a tőzsdei jegyzések alapján az árról.    A benzin ára tavaly április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.    Az autósok 15-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a különböző kutaknál.MTI 
Címkék: 

Meghalt Eiji Toyoda, a Toyota egykori elnöke

2013.09.17.
Eiji Toyoda 1967-től 1982-ig a Toyota konszern vezető pozícióját töltötte be, s megalapozta a cég világra szóló sikereit. 1994-ig töltötte be az elnöki pozíciót.1937-ben került a Toyota elődjéhez, apja egy kis műhelyében autókkal kezdtek el foglalkozni. 1945-ben már igazgató, 1960-tól elnökhelyettes.A kezdetet a kis műhelyben Chevrolet-modellek jelentették, amelyet importált alkatrészekből raktak össze. Toyoda kettős minőségében dolgozott, munkás is volt, mérnök is. A Forddal tervezett kooperációt, a háború azonban közbeszólt. A második világháború után az Egyesült Államokban a Fordnál tanulmányozta a tömegtermelést, s úgy vélte, tud jobbat az amerikaiaknál. Megalkotta a Kaizen-módszert, amelyet máig alkalmaznak.81 évesen, 1994-ben vonult vissza. Nevéhez nem csak a Toyota Motors Corporation sikerei fűződnek, hanem a Lexus megalkotása is. A luxusautó 1989-ben került piacra, ezen kívül döntő érdemei voltak a Toyota termelési módszer kifejlesztésében, amely hatékonyságával később az egész iparág számára átvevendő példát jelentett.Eiji Toyoda szívrohamot kapott, kórházba szállították, s egy tokiói klinikán halt meg. Öt nappal a századik születésnapja után.Életműve teljes: ma a Toyota a világ legnagyobb autógyártója.
Címkék: 

13. Nagy Sportágválasztó Karvai Sándor vak motorossal

2013.09.17.
A rendezvény célja azonban ennél több. Évek óta különös hangsúlyt fektetnek arra, hogy a felnövekvő nemzedék elé olyan embereket állítsanak, akik valódi értékeket képviselnek, és példaképpé válhatnak.A Nagyszínpadon folyamatosan beszámolók, érdekességek, valamint látványos elemekkel tűzdelt bemutatók növelték a rendezvény hangulatát, amit az érdeklődők az óriás kivetítőn is követhettek. Jelen volt többek között Erdei Zsolt, Csabai Edvin, Hadfi Dani, Kammerer Zoltán, Karvai Sándor, Kökény Roland, Kövér Márton, Monspart Sarolta, Növényi Norbert, Storcz Botond, Rippel Viktor és a csíkszeredai bajnok jégkorong csapat játékosai.A Budapesti Nagy Sportágválasztó következő fejezetére 2014. május 23-24-én kerül sor. 
Címkék: 

Hogyan kerülhetők el az e-útdíj bírságok?

2013.09.17.
Fotók: NFM, MTIKiket érint az új elektronikus-útdíj rendszer?A július 1-jén bevezetett HU-GO megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszerben a 3,5t össztömeget meghaladó tehergépjárművek után kell fizetni. A megtett út hosszával arányos útdíj összege függ a jármű tengelyszámától és környezetvédelmi besorolásától, valamint attól, hogy a jármű autópályán vagy főúton közlekedik. A rendszer célja a hazai – közúti árufuvarozásra is alkalmas – közúthálózat szolgáltatási színvonalának növelése. Az e-útdíj rendszerben 6513 km hosszú hazai közúthálózat vált fizetőssé július 1-jétől. Ez jelenleg mintegy 2100 db elemi díjköteles szakaszból áll, melyek szelvényszámtól szelvényszámig, praktikusan csomóponttól csomópontig kerültek megállapításra. A fuvarozók észrevételeit, javaslatait figyelembe véve folyik a rendszer finomhangolása, és az elemi díjköteles szakaszok további bontása, hogy az minél jobban megfeleljen a felhasználói igényeknek.Mik az első két hónap működési tapasztalatai?A tapasztalatok alapján a hazai fuvarozók hamar megtanulták a rendszer használatát, ez a regisztrált felhasználók és tehergépjárművek növekvő számából is látszik. Az úthasználati jogosultság megszerzése kétféle módon történhet: előzetes útvonaltervezést igénylő viszonylati jegy megváltásával, vagy fedélzeti eszköz segítségével. A fedélzeti eszközzel történő bevallás egyszerűbb és kényelmesebb módja az útdíjfizetésnek, hiszen nem szükséges hozzá előzetes útvonaltervezés, hanem a fedélzeti eszköz által a rendszerbe továbbított helykoordináták alapján a jármű mozgásának megfelelően automatikusan történik a bevallás, illetve a járműhöz rendelt folyószámlából az útdíj kifizetése. Egyre erősödik a bizalom a fedélzeti eszközzel történő bevallási mód iránt. A regisztrált gépjárművek közel fele, a megszolgált útdíj összegére vetítve a díjfizetésre kötelezettek egyharmada már felismerte a fedélzeti eszközzel történő díjfizetés előnyeit. Az úthasználati jogosultság megszerzésének alapja tehát az önbevallás, azaz a fuvarozó feladata és kötelessége, hogy ennek eleget tegyen, és a bevallás során körültekintően járjon el. Több mint két hónap működési tapasztalatai alapján kirajzolódnak azok a tipikus felhasználói hibák, melyekre odafigyelve elkerülhetők a súlyos bírságok.Mik ezek a tipikus hibák, mire kell odafigyelni?A viszonylati jegy csak a kifizetést követően jogosít fel úthasználatra. A megváltott és kifizetett viszonylati jegy kizárólag a megtervezett útvonalra, egy irányban biztosít egyszeri úthasználati jogosultságot. Fedélzeti eszköz segítségével történő fizetés esetén, az utazás megkezdése előtt mindig ellenőrizze, hogy fedélzeti eszköze megfelelően működik, az eszköz hozzá van rendelve a járműhöz, továbbá hogy rendelkezésére áll az utazáshoz szükséges összeggel feltöltött egyenleg.Ha még nem rendelkezik fedélzeti eszközzel, érdeklődjön az ÁAK által auditált bevallási közreműködők valamelyikénél, melyek listája megtekinthető a www.hu-go.hu oldalon.Amennyiben egyenlegét átutalással kívánja feltölteni, érdemes figyelembe vennie, hogy a befizetés átfutási ideje 1-2 munkanapot vesz igénybe, a feltöltött összeg csak ezt követően használható fel.Miért fontos, hogy a fuvarozó odafigyeljen ezekre?Az őszi időszakban az úthasználati jogosultságokra vonatkozó fokozott ellenőrzések várhatók, a jogosulatlan úthasználat szankciója  közigazgatási bírság. Szeptembertől jelentősen emelkedtek a bírságtételek, melyek az útdíj megfizetésének elmulasztása esetén 140-165 ezer forintig terjed. Az is büntetésre számíthat, aki alacsonyabb díjkategóriájú járműre (tehát például négytengelyes helyett kéttengelyes tehergépkocsira) váltja meg a jogosultságot, ebben az esetben a büntetési tételek 80-110 ezer forint közt változnak.  A szabályszegők helyszíni megállítás során, vagy az objektív felelősség elve alapján vonhatók felelősségre, a bírságolást a rendőrség végzi. A cél nem a büntetés, hanem a jogkövető magatartás elősegítése, ezért az ÁAK a Rendőrséggel együttműködve intenzív kommunikációs kampányt folytat a fuvarozók tájékoztatása érdekében.Honnan lehet további információkat szerezni?Az e-útdíjjal kapcsolatos részletes információk megtalálhatók a www.hu-go.hu oldalon. Telefonon az éjjel-nappal hívható +36 1 688 6060 telefonszámon lehet érdeklődni, az e-maileket az ugyfel@hu-go.hu címen várja az ÁAK ügyfélszolgálata. 
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója