– Takarékos volt az előttem autózó tesztelő kolléga – gondoltam magamban, amikor a Porsche Hungária Frangepán utcai bázisán átvettem a Volgswagen Passatot. 1130 kilométert mutatott a teletöltött 66 literes üzemanyag-tartállyal a megtehető hatótávra. Budapesten még bóklásztam szűk 30 kilométert, majd a távolságkövető tempomatot 120-as tempóra állítva nyugodtan hazagurultam Szegedre.
Az első kétszáz kilométeren nem csökent a hatótáv
Amikor az indulás után bő 200 kilométerrel ismét rápillantottam a műszerfalra, még mindig 1130 kilométer volt a megtehető távolság. Ez csak sokára kezdett csökkenni, végül az autó visszaadásáig, a tankolástól számítva 6 literes átlagfogyasztás jött ki bő félezer kilométerre, nem kevés klímázással. Ebben volt egy 130-as tempomatos visszaút, előtte pedig bő 150 kilométer szegedi autózás, többször sportfokozatban, kihúzatva, mutatva az érdeklődő autós sporttársaknak, hogy megy ez a Passat rendesen, ha nyomják neki.
Persze 6 liternél jóval kevesebbel is beéri, a mesterséges intelligencia is azt írja az autóról, hogy „a 2.0 TDI 66 literes tankkal országúti/autópályás használat mellett akár 1200–1400 km megtétele is reális egy tankkal, vezetési stílustól és körülményektől függően”. Ezt a kétkerék-hajtású változatra írta, mi azonban a combosabb, 193 lóerős motorral próbáltuk a Passatot. Ehhez már összkerék-hajtás is jár, pontosabban a motor csak így érhető el – ez minden bizonnyal 2-3 deci plusz száz kilométerenként…
Passat: az örök elegancia
A modell közel sem új már, 2023 szeptemberében volt a világpremierje, addigra a Passat – a Golf után, és már a Bogár előtt – minden idők második legnagyobb darabszámban értékesített Volkswagen-modellje lett a világon. A legfrissebb generáció összesen három új, hálózatról tölthető hibrid (Plug-in Hybrid), illetve enyhe-hibrid (Mild Hybrid) hajtásrendszere, valamint az összesen öt, egyaránt turbófeltöltésű benzines, illetve dízel erőforrása kifejezetten gazdaságos és ügyfélközpontú kínálatot vetített előre.
Azt már az első sajtóanyagok kiemelték, hogy a csendes és tágas Passat Variant – amely extrafelszerelésként az új fejlesztésű Adaptív futóműszabályzás pro (DCC Pro) rendszerrel és új ergoActive ülésekkel (pneumatikus nyomáspont-masszázzsal) is rendelhető – különösen színvonalas kényelmet kínál. Az új ergoActive Plus ülések tízkamrás pneumatikus nyomáspont-masszázzsal javítják a menetkényelmet.
Igényes belső tér, masszázsülésekkel
Az említett masszázs akaratomon kívül is szembejött velem, egészen pontosan, hátba támadt. Teljesen mást kerestem menet közben a képernyőn, amikor elkezdett maximális erősséggel dolgozni. Sem az intenzitás csökkenése nem ment egyszerűen az érintőképernyőős csúszkával és a kikapcsolás módját sem találtam meg igazán gyorsan, így rám is szólt az autó, hogy vezetés közben ne babráljam ezt a funkciót…
A Passat kilencedik generációjának műszaki alapjául a Moduláris keresztmotoros platform legújabb fejlesztési lépcsője (MQB evo) szolgál. A nagyfokú méretgazdaságosságának köszönhetően a Volkswagen ezzel számos high-tech fejlesztést tehet széles körben, autósok százezrei számára elérhetővé. Minden esetben az alapfelszereltség része a kettős tengelykapcsolós automata sebességváltó (DSG) – vagyis a márka ezzel a generációval kivezette a kézi váltót a Passatból. Ahogy a kombin kívül minden más karosszériaformát is…
Hátul- és oldalnézetből is elegáns a vonalvezetés
Az új Passat Variant lényegesen tágasabb elődjénél. Megnövelt hosszúsága – plusz 14 centiméter – további öt centivel bővíti a hátsó lábteret, míg a csomagtartó térfogata 40 literrel, 690 literre emelkedett. A hátsó ülést lehajtva pedig még nagyobb a bővülés, 140 literes, ami végeredményben 80 liter híján két köbméteres, teljesen sík padlójú pakolóteret jelent. A rakodóperem alacsony, alig több, mint 60 centi, így nem kell nagyot emelni az utazóbőröndön, lapra szeret IKEA-bútoron. Foci sporttársam kerékpárját is könnyen „benyelte”, nem sokat kellett rajta igazgatni. Hálás is volt a szállításért, így simán elérte a focivébé egyik elődöntőjét.
A 2023-as szeptemberi világpremier után február első felében Magyarországra – és Szegedre – is megérkezett az új Volkswagen Passat. Ott és akkor hangzott el, hogy az SUV-k rohamtempójú térhódítása megtépázta a Passatot is, ám a modell legalább túlélte, miközben több versenytárs egyszerűen abbahagyta a gyártást ebben a kategóriában.
Könnyen benyelte a kerékpárt...
Ahogy megy a világ az önvezető autózás felé, minden tesztautón alaposan megnézem/kipróbálom az aktív sávtartás és a távolságkövető tempomat működését. Ez nálam már fél önvezetés az autósztrádán, hiszen nem megy ki a sávjából a kocsi, ha elbóbiskolna a vezető, és nem is éri utol az előtte haladót.
Az aktív sávtartás kulturáltan működött, nem tolakodóan kormányzott bele egyszer-egyszer és közép szigorúan szólt rám, hogy vegyem vissza az irányítást. A közeli múltban olyan tesztautóhoz is volt szerencsém, amelyik tovább hagyta ezt a „játszadozást”, de olyanhoz is, amelyik a Passatnál hamarabb jelezte, hogy nem tetszik neki a lazaságom.
Nagyon hasznos a holttérfigyelő
A fél önvezetésnek ez a fele tehát rendben találtatott, a másik fele, a távolságkövető tempomat is szépen tette a dolgát. Nem durván fékezve lassított vissza, ha utolértem egy autót és szépen húzta újra fel a beállított sebességre, ha előzésnél, vagy sávváltásnál eltűnt előle az akadály. Tényleg pihentető így az autózás – már majdnem annyira, mint a Fordnál.
Az Euro NCAP töréstesztjén a Volkswagen Passat kombi és ikertestvére, a Škoda Superb „puttonyos” változata, a legmagasabb, ötcsillagos minősítését kapta. Az utastér intakt maradt a frontális eltolásos ütközési teszt során, a védelem jó volt a karosszéria minden kritikus területén mindkét modellnél. Így a kombik 93 százalékos értékelést értek el a felnőtt utasok védelmének kategóriájában. A gyermekek utasvédelme 87 százalékos minősítést kapott, a gyalogosoké és a kerékpárosok 83-at, míg a biztonsági asszisztens rendszerek 80 százalékot értek el.
A felszereltség és a minőség is prémium
Az autókhoz számos asszisztensrendszer jár alapfelszereltségként. Ezek közé tartozik a Side Assist (sávváltást ellenőrző rendszer), a már említett Lane Assist (sávtartó rendszer), és az ACC stop & go (adaptív sebességtartó automatika), a kanyarodáskor a szembejövő járművekre fékező funkció, a Park Distance Control (akusztikus és vizuális figyelmeztető jelzések, ha akadályok vannak a kocsi előtt vagy mögött), a Rear View (tolatókamerarendszer) és az első kamerát használó Dynamic Road Sign Display.
A rendszerek esetenként vagy túl érzékenyek, vagy nálam van valami hiba, mindenesetre az udvari garázsból kanyarodva kitolatva többször is ráfékezett a Passat. Az utolsó kettőnél körbe is jártam az autót az okot keresve és a kíváncsi kutyát is kizártam a lehetőségek közül. Nem sikerült a megfejtés.
Nyomatékos és takarékos a motor
A másik jele a túlérzékenységnek az volt, hogy a műszerfalon többször is felvillant a piros figyelmeztetés, hogy túl közel kerültem az előttem autózóhoz, szerintem pedig nem. Szokásos vezetési szituációban, maximálisan uralva a szerintem normál helyzetet. Ha jól emlékszem csak fénnyel, piktogrammal jelezte, hanggal még nem, vagyis nem „ordított le” az autó, hogy figyeljek oda.
A Passat dinamikusan vezethető, a 193 lóerő mellett ebben nagy segítség, hogy maximális, 400 newtonméteres forgatónyomatéka már 1800 körüli fordulaton rendelkezésre áll. Az 1,8 tonnás saját tömegű kombi álló helyzetből 100 kilométer/óra sebességre 7,6 másodperc alatt gyorsul fel, a vége pedig 232 km/óra. (A kisebbik dízelmotorral is kipróbáltuk már a Passatot, erről itt olvashatnak.)
Hatliteres fogyasztás ötszáz kilométeren - maradt még a tankban...
A legolcsóbb új Volkswagen Passat a Business felszereltségű, 1.5 eTSI mild hibrid, 15,2 millió forint. A nálunk járt 2.0 TDI 193 lóerős DSG 4MOTION összkerékhajtással 21 millió forint felett indul, de az autó rendesen fel volt extrázva…
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!