Bede Róbert: Egy egész konyha belefér a Mazdámba (1. rész)

2019.06.04.
Ön a TV Paprika egyik meghatározó arca, folyamatosan járja az országot. Sokat költözött életében?   Szó sincs róla. Tősgyökeres XVI. kerületi, lokálpatrióta vagyok. Ide születtem 1970-ben, a szüleim is itt élnek, ide nősültem és itt is akarok maradni.   Mi az első autós élménye?   Már gyerekkoromban autómániás voltam. A 70-es évek végén, a 80-as évek elején számunkra a Zsiguli még nagy dolognak számított. Emlékszem, a 80-as évek elején az első fekete-fehér  Forma-1 közvetítésekre a tévében Dávid Sándor kommentálásával. Az autó mint szerkezet, mindig is közel állt hozzám. Gyerekkoromban a vidéki nagyszülőknél - mint oly sokan mások az én generációmból -  egy-egy földúton egyesben, kettesben vezethettem a kocsinkat. Alig 10 éves voltam, és ugráltam örömömben. Apukám első autója a klasszikus Trabant 601 volt, de az első igazi családi autóként egy 81-es évjáratú, tolótetős Wartburg 353 Deluxe-ra emlékszem. Akkoriban nagyon menőnek számított, viszont erős karok kellettek ahhoz, hogy ki tudjuk nyitni a csattintós, pattintós tetőt. Aztán, amikor édesapám vett egy Renault 5-öst, megörököltem a Wartburgot.    Gondolom, felnőtt korában már nem vezetett jogosítvány nélkül.   Hm. De! Sorkatonaként. Remélem, már elévült. Ne gondoljon semmi hajmeresztőre! Másfél évet húztam le a seregben. Az utolsó 8 hónapot egy olyan helyen töltöttem,  ahol az írnoki munkaidőm  nagy részét a gépjármű-nyilvántartás foglalta le. Az UAZ 469-nek 16,5 liter volt a normája 100 kilométeren. Az ügyesek persze simán kihozták 10-11-re. Ki lehet találni, hová lett a többi. Aztán ott volt a hatalmas, klasszikus, összkerékmeghajtású Ural-375, a szovjet ipar remeke. Nem is beszélve a Zil-131-es teherautóról. Óriási érzés, amikor az ember ezzel haladhat pár métert. Különösen úgy, hogy még jogosítványom sem volt. Ültem én Csepelben is. Szerintem ezek a mai napig mennek. A haditechnika egyébként mindig is a hobbim volt a történelem mellett.    Mikor vizsgázott?     Saját generációmhoz képest elég későn, 21-22 évesen. Ez kamaszkoromban, amikor elkezdtem szakmát tanulni, valahogy elsikkadt. Nem az a típus voltam, aki  kikövetelte, hogy legyen jogsija, mellé meg autója. Akkor már egy négycsillagos szállodában dogoztam, szinte éjjel-nappal. Amikor az ember fiatalon beleszalad a nagy életbe, akkor a fontossági sorrendek mások. Különösen a vendéglátóiparban. A Kresz-tanfolyamot sem vettem komolyan. Előfordult, hogy be se mentem vizsgázni, mert előző éjjel buliztunk. Máskor meg vizsga közben felálltam azzal, hogy ehhez nekem nincs kedvem. Végül azért csak letettem a vizsgát.    Mikor kapcsolódott össze az autó a munkájával?   Viszonylag későn. Gyorsan lépdeltem előre a szakmában, de az autó akkor még nem hiányzott. A tanulóévek után majd 9 évet dolgoztam egy négycsillagos szállodában, majd 1999-ben - 29 évesen- az újra nyitó Centrál Kávéház konyhafőnöke lettem. A 2000-es évek közepén  megint egy négycsillagos szálloda következett, aztán egy újonnan nyitó étterembe kerültem. A 90-es években már dolgoztam Svájcban, Németországban. Oda akkor még nem kocsival jártam. Közben, megnősültem, és  megvettem életem első "komolyabb" saját autóját, egy bilikék, kocka 2105-ös Ladát. Nagyon menő volt, mert eltört a kipufogó, és rakattam rá egy sportkipufogót meg egy tuning kormányt. Na, ez se fogyasztott 11-12 liter alatt soha. Ennek ellenére nagyon szerettem, használtam is jó pár évig. Annyira, hogy a végén már nem nagyon voltak ilyen kocsik az utakon.    A Lada után nyugati kocsi jött?   Igen, egy Renault 5-ös. Aztán 2004 körül elárasztották az országot a Nyugat-Európából behozott, használt Ford Escortok. Sikerült megvennem egy ilyen full extrás, gyönyörű, fehér autót. De hamar kiderült, hogy balszerencsét hoz. Kétszer jöttek belém hátulról, egyszer meg elvitték az elejét - nem én voltam a hibás. Elegem lett, leadtam az Escortot. Valami nagyon bohóc pénzt adtak érte, de már szabadulni akartam tőle. De a történetnek itt nincs vége. Évekkel később, egy munka kapcsán összefutottunk egy autókereskedővel. Kiderült, hogy azt a kocsit ő vette meg, és életében ilyen rossz üzletet még nem csinált. Alighogy elhozta a kereskedésből, darabokra esett szét. De az az Escort még az utódjára is átvitte a fátumot. 2006-ban ugyanis megvettem helyette életem első - és valószínűleg utolsó - nullkilométeres autóját, egy csodálatos Skoda Octaviát. Svájci hitelre. Imádtam, de kiderült, hogy egy Lexust vehettem volna abból a pénzből, amit kifizettem érte.    Mire váltott?   Utána lett egy használt, injektoros, 150 lóerős motorral szerelt 4-es Mondeóm.  Ekkor már a 2010-es években járunk. Egy alkalommal egy kis reklámetüdöt forgattunk, és a Mazda képviselője is ott volt. Beszélgettünk lehetséges együttműködésről. Ez ugyan nem jött össze, viszont megtörtént a jó értelemben vett etetés. Betoltak a fenekem alá egy full extrás, automata, 200 lóerős, gyönyörű, bordó Mazda6-ot, ami rögtön megfogott. Azonnal visszavittem a Mondeómat. Ekkor, 2014-ben kezdődött autós életemben a Mazda- korszak. Igaz, nem túl szerencsésen. A gyönyörű, grafitszürke Mazda6-ot összetörtem.    Jaj!    Hál' istennek ép bőrrel megúsztam. Külváros, teli zöld, ő jön egyenesen, én kanyarodom balra. Nem vezetek rutinból. Én már bekanyarodtam. Ha ő 60-nal jön, semmi baj. De azzal nem számolsz, hogy szemből valaki mindenáron át akarja tolni magát 100-110-zel. Az autóm jobb hátsó részét kapta el. De a Mazda kiválóra viszgázott biztonságból: az összes légzsák kinyílt, és én itt vagyok. Egy másik típusból aligha szálltam volna ki a magam erejéből. Sokszor belegondolok, mit kellett volna másként csinálnom. Nehezen teszem magam túl rajta. A történet azonban a helyszínen targikomédiával folytatódott. Ott álltunk a roncsok mellett, már sötétedett. Kihívtam a rendőröket. Már vagy ötven perce várakoztunk, de még nem ért ki a rendőrség. Tán két percre voltak, amikor egy Mercedes belefutott a roncs autóm bal oldalába, ami még nem volt törött. Amikor kijöttek a tűzoltók, mondtam is nekik: ne nézzétek, inkább gyújtsátok fel!    De ugye nem tették?   Nem, de így is totálkárra írták az autót. Szerencsére mindig kötök Cascót. Utána nagyon kerestem egy minőségi használt autót. Újat nem, mert miután megégettem magam, nem vagyok hajlandó hitelt felvenni. Végül tavaly április végén vettem meg ezt az autót.  Mazdásokon keresztül hozták be az országba: egy 2014-es Mazda6-ot, viszonylag kevés futott kilométerrel. Megnézettem egy szerelővel, aki mobil kamerás átvizsgálóval, sztetoszkóppal 40 percen át vallatta. Ez egy bordó, 2,2-es, 150 lóerős dízel kombi. Rendesen fel van extrázva, nagyon kényelmes. Kisebb ugyan a beltere mint a Mondeóé, de  amikor beülök, az autó szinte magába akar szívni. Életre kel, örül neked, hogy te vezeted.  Egy jó ismerősöm nemrég vett egy 2015-ös Mazda3-at, úgy hogy előtte közölte: nem akar se dizelt, se Mazdát. De beleült a kocsiba, és közölte: "Én ebből nem szállok ki."    Mi az, amitől jól érzi magát egy autóban?   A legfontosabb, hogy barátságos legyen belülről. Érezzem, hogy befogad. Korábban nagyon tetszett a hatalmas amerikai Sedan, a Chrysler CC. Ám amikor beültem, ridegnek, merevnek találtam. Kívülről nagyon szép, de idegen tőlem. Minden autónak van saját aurája, illata. Kell az az érzés, hogy három hónap vagy egy év múlva is úgy ülök bele a kocsiba, mintha most ültem volna bele először. Én impulzív ember vagyok. Gyakran hallgatok az érzéseimre. Nyilván fontos  döntéseket racionális alapon hoz meg az ember, de hajlamos vagyok arra, hogy befolyásoljon, ami megfog. Nagyon szeretem a pilóta érzést, amikor mindent könnyen elérek, ha minden kézre esik. Nem akarok sokat matatni.  Ami nekem talán a legfontosabb, hogy jól körbe lehessen látni. Nyilván az is fontos, hogy a 190 centimmel is kényelmesen elférjek benne. A mai extrák nem csábítanak el. A tempomatot kifejezetten utálom. Azokat a plusz szolgáltatásokat preferálom, amelyek úgy könnyítik meg a vezetést, hogy nem altatják el túlzottan a sofőrt. A Mazdában találkoztam először a holttérfigyelővel, ami viszont remek dolog.     Ért a kocsikhoz, vagy csak vezetni szeret?   Igyekszem karbantartani az autóimat. Ha picit is zörög valami, nem kezdem el megszerelni, nem nyúlok hozzá, nem az én műfajom. Én főzni tudok. Egyből megyek a szerelőhöz, megnézetem. Felét megértem, felét nem, de legalább próbálok úgy csinálni, mint aki érti. Nem mindig sikerül. A külcsínre és a belbecsre is megpróbálok figyelni. Már most frusztrált vagyok, mert az elmúlt héten nem volt időm lemosatni, kitisztítani. Lehet, hogy más azt mondaná, hogy tiszta, de az én mércém szerint koszos.   Mennyire használati eszköz az autó?   Abszolút munkaautó. Nagyon sok helyre járok az országban. Rendezvények, partik, fesztiválok, falunapok. Holnap délelőtt tanítok egy középiskolában, de délután ötkor már Bács-Kiskunban tartok reformkonyhás előadást, és ott a helyszínen főzök. Hűtődobozban viszem le az előkészített, megpucolt alapanyagokat meg egy pici mobilkonyhát. A Mazdába mindez befér. Évente több  mint 30 ezer kilométert autózom. Jórészt a vidéket járom. Az más kérdés, hogy még a sarokra is kocsival járok. Nagyon szeretek autózni, a mai napig nem zavar, hogy kocsival el kell ugrani az ötszáz méterre lévő zöldségeshez. Erre persze rá lehet fogni, hogy én egy lusta disznó vagyok. Ez nem igaz. Szeretek sétálni, sportolok is, de mindig jó érzés beleülni az autómba. Engem nem fáraszt az, hogy egy falunap után este 8 órakor volán mögé kell ülni, és le kell vezetni Pestig két és fél órát. Nem azt mondom, hogy pihentet a vezetés, de én nem tudok úgy elfáradni, hogy bealudjak. Persze előfordult, hogy M5-ösön jöttem haza Szeged mellől, fél órára voltam az otthonomtól, mégis kiálltam az M0-son 20 percre szunyni. 

Angliában fejleszti majd villanyautóit a Polestar

2019.06.04.
Már egy éve, hogy a Volvo bejelentette: korábbi teljesítménymodellekért felelős csapata külön utakra tér, és mostantól ők felelősek majd a kínai hátterű svéd autógyár villanyautóiért, amiket ezentúl tehát szimplán Polestarként forgalmaznak majd. Legutóbbi sajtóanyagukból már az is kiderül, hogy a fejlesztést és kutatást az Egyesült Királyságban képzelik el, egészen pontosan Coventryben, ahol dedikált fejlesztőközpont építésébe kezdenek. Az itt székelő mérnökök feladata teljesítmény-orientált elektromos hajtások fejlesztése lesz, hogy tovább bővíthessék a Polestar 2-vel elkezdett modellpalettát. Az új központ 60 dolgozónak biztosít majd munkalehetőséget, arra pedig igen egyszerű a válasz, hogy miért pont ezt a brit várost választotta a Polestar. Itt székel többek között a Jaguar-Land Rover is, a Geely dizájnstúdiója, illetve itt gyártják az új plug-in hibrid London Taxikat. Már idén elkezdhetik a munkát a Polestar új irodájában, később pedig további bővülést terveznek. A várakozások szerint az új brit csapattal sikerült kiváltaniuk az amúgy meglehetősen sikeres svéd csapatukat.  

Egy este két kocsit is loptak

2019.06.04.
A Szécsényi Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett és lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást két 17 éves nógrádszakáli lakos ellen. A jelenlegi adatok alapján a két fiatalkorú 2019. június 3-án éjfél körül Ludányhalásziban, egy ingatlan előtt – nyitott állapotban – parkoló Suzuki Maruti típusú gépkocsiba beült és azt ismeretlen módon beindította. A járművel a fiatalok Benczúrfalva belterületéig közlekedtek, ahol azt hátrahagyták. Ezt követően a településen egy szintén ház előtt álló nyitott tehergépkocsit a kesztyűtartóból kivett indítókulccsal beindítottak. A két fiú a Volkswagen Transporterrel Szlovákiába autózott, miközben azt átkutatták és a benne lévő készpénzt, a jármű hatósági engedélyét, üléshuzatát magukhoz vették, a forgalmi rendszámot leszerelték és ezeket eltulajdonították. A gépkocsit a két tizenéves Busa belterületén őrizetlenül magára hagyta. A rendőrök a fiatalkorúakat a bejelentést követően rövid időn belül beazonosították és elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették. A magyar hatóság tagjai a személygépkocsit, míg szlovák kollégáik a tehergépkocsit felkutatták és lefoglalták.

Az M76-os egy újabb eleme került a helyére

2019.06.04.
Vigh László, Zalaegerszeg fideszes országgyűlési képviselője a helyszínen kedden tartott sajtótájékoztatón felidézte, hogy mintegy 170 milliárd forintos beruházással épül az a 40 kilométeres, kétszer kétsávos gyorsforgalmi út, ami Zalaegerszeget és az M7-es autópályát köti össze. A leendő út a Modern városok program keretében, a már félkész zalaegerszegi járműipari tesztpályához kiegészítő tesztkörnyezetként is csatlakozva épül. Fotó: Varga György/MTI Az M76-os itteni szakasza az M7-es holládi lehajtójától 5,6 kilométer hosszú, amihez eddig egymillió tonna földet és félmillió tonna követ mozgattak meg. A tavaly kezdődött munkálatok egyik legkomplexebb eleme a két közutat, vasúti síneket és a Zala folyót is átívelő híd, amelynek leghosszabb gerendái több mint 44 méteresek és 56 tonna súlyúak - ismertette a képviselő. Kiss Boglárka, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Zrt. szóvivője hozzátette: a majdani csomópont "fél lóhere" alakot formáz és elsősorban Balatonszentgyörgy megközelítését teszi lehetővé. A hídszerkezethez szükséges 229 betongerendát vasúton szállították a helyszínre, ahol 400 tonnás daruval emelik be azokat a helyükre. A szóvivő elmondta azt is, hogy az M76-os első ütemének építése az időjárási körülmények ellenére is ütemterv szerint halad, a nyomvonal töltésének építése zajlik most. A tervek szerint ez a szakasz 2020 nyarára készülhet el.

Ötmillió kilométert tettek meg a Mol közösségi autóival

2019.06.04.
A tájékoztatás szerint a flotta jelenleg 450 autóból áll. A vállalat tervei szerint 2020-ra Budapest közigazgatási határáig kiterjesztik a szolgáltatást, és bővítik az elektomos autók számát. Közölték azt is, hogy júniustól a Mol Limo a budapesti autómegosztó szolgáltatások közül elsőként dedikált parkolóhelyekkel rendelkezik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér területén. A reptéren található beléptetőrendszer felismeri az autók rendszámát, és automatikusan be- és kiengedi a járműveket. A felhasználók a szolgáltatást a normál percdíjakon felül 1 990 forintos reptéri díjért vehetik igénybe, amely automatikusan hozzáadódik az utazás végösszegéhez.

Le Mans előtt tiszteleg a Ford ünnepi versenyautó-fényezése

2019.06.04.
A 2019-es futam az utolsó Le Mans-i verseny lesz a gyár jelenlegi Ford GT-programjában, lezárva a Le Mans-ban versenyző gyári Ford GT-k történetének újabb dicsőséges fejezetét. “2016-ban a Ford visszatért Le Mans-ba, hogy megünnepelje a hihetetlen 1966-os győzelem 50. évfordulóját. A megemlékezés a lehető legjobban sikerült, hiszen megnyertük a versenyt,” emlékezett vissza Bill Ford, a Ford Motor Company ügyvezető elnöke. “Nagy pillanat volt számomra, amikor munkatársaink nevében felállhattam a dobogóra, így idén is nagyon várom, hogy Le Mans-ban méltóképpen teljesítsük e fejezet zárófutamát.”

Év Magyar Autója 2020 - íme, a győztes a logó

2019.06.04.
Az Autós Nagykoalíció logótervezési pályázatára 15 pályázó 19 igényes pályamunkát küldött be az április végi határidőig. A szakmai zsűri, amelynek tagjai Lenkei Balázs egyetemi adjunktus, Ferenczy Noémi-díjas iparművész és Scherer József emeritus professzor, Ferenczy Noémi-díjas iparművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja egyhangú döntést hozott, amikor a négy pályamunkát benyújtó Varga-Lelkes Annamária 1-es számú tervét ítélte a legjobbnak. A nyertes pályázó 150 ezer forint díjazásban részesült. Év Magyar Autója 2020 Nagy példányszámú online és print lapok elismert autós újságíróiból álló, független szakmai zsűri dönti el, melyik lesz 2020 “legmagyarabb”, illetve a magyar piacon a “legjobb” autója. Összetett szempontrendszer alapján választják ki az adott évben nevezettek (magyarországi gyárakban összeszerelt autók) közül a „legmagyarabb” autót. Ugyancsak meghirdették a Magyarország Autója díjat, amely az adott évben nevezettek (magyarországi importőrök által adott évben forgalmazott autók) közül lesz a zsűri döntése alapján a „legjobb” autó. Továbbá kihirdették az Év Zöldautója díjat, a zsűri választja ki az adott évben nevezettek (magyarországi importőrök által adott évben forgalmazott zöld autók) közül a „legzöldebb” autót. Az Év Magyar Autója díj negyedik kategóriájaként kiosztják az Év Beszállítója díjat, amely az adott évben nevezettek (magyarországi gyártóhellyel rendelkező autóalkatrészeket gyártó vállalatok) közül a “legmegbízhatóbb” beszállítót jelöli. Lesz közönségdíj is. Megkezdődtek a nevezések A díjakra autókat nevezni június 30-ig lehet. A Skoda elsőként nevezte be a Kodiaq RS és a Scala modellt a Magyarország Autója 2020 kategóriában, az Opel ugyanerre a díjra nevezte be az Astrát, a Corsát és a Crossland X modellt, míg az Év Zöldautója 2020 díjra a Grandland X Hybrid4 hálózatból tölthető hibridet és az elektromos Corsát jelölte. A Volkswagen a Magyarország Autója 2020 díjra a Volkswagen Passatot, míg az Év Zöldautója 2020 díjra a Volkswagen ID.3 villanyautót jelölte.  

Nagyon bejött az oroszoknak ez a kupé

2019.06.04.
Az új Lexus RC-t választották egymillió szavazat alapján Oroszországban az év kupéjának. De a japán gyártónak nem csak ez a modellje népszerű: a Lexus tavaly a harmadik egymást követő évben bizonyult a harmadik legnépszerűbb luxusautómárkának ott. 2018-ban a Lexus újabb értékesítési rekordot ért el Oroszországban; a márka 24.312 új járművet adott el. Az „Orosz Év Autója” nemzeti díj az autóiparban. A különböző kategóriák győzteseire januártól áprilisig online szavazhatnak a résztvevők.

Terepesítették a Superb-et is

2019.06.04.
A Skoda Superb combi scout formájában a cseh márka új csúcsmodellel egészíti ki offroad-változatai kínálatát. A hajtásrendszer, illetve a jármű aljának kőfelverődések elleni védőburkolatát és a 15 milliméterrel megnövelt hasmagasságot egyaránt magában foglaló megemelt és megerősített futómű, valamint az összkerékhajtás révén a Skoda Superb combi scout a műutaktól távol is kedvező benyomást kelt. Mindezt a vezetői profil-választás (Driving Mode Select) további Offroad üzemmódja is segíti, az adaptív lengéscsillapítás szabályzás (DCC) pedig extrafelszereltségként rendelhető. A Skoda Superb combi scout-hoz két motor közül lehet választani: az egyik a 2.0 TDI 190 lóerős, 400 newtonméter maximális forgatónyomatékú változata, a másik a benzines 2.0 TSI erőforrás (272 LE). A terepes Skoda Superb is a scout-modellek stílusát viszi tovább. A Superb-család további tagjaitól eltérően új tervezésű, egyaránt alumíniumhatású alsó védőlemezekkel kiegészített, robusztus első és hátsó lökhárítót kapott, míg kerékjáratait, oldalküszöbeit és ajtói alsó részét műanyagborítások óvják. Az offroad-stílusú, robusztus modellek immár nagy hagyományokra tekinthetnek vissza a Škoda kínálatában, 13 évvel ezelőtt mutatkozott be ugyanis elsőként az Octavia második generációjának masszív offroad-külsejű kivitele.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója