300 fölötti tempóra képes ez a kompakt BMW

2025.05.28.
A hétvégén még csak a képeket láttuk az új BMW M2 CS-ről, most viszont a hivatalos műszaki információk is megérkeztek róla. A soros hathengeres turbómotorjának maximális teljesítménye például 530 lóerő, amely 50 lóerővel múlja felül a „mezei” BMW M2 értékét. Az új BMW M2 CS maximális teljesítménye így éppen akkora, mint a BMW M3/M4 Competitioné, viszont itt csak a hátsó kerekek hajtottak. Az újdonság az erőt az alapfelszereltségként kínált, Drivelogic-kal dolgozó, nyolcfokozatú M Steptronic automataváltón keresztül továbbítja a hátsó tengelyre. A BMW M2 modellhez képest a BMW M GmbH hozzávetőlegesen 30 kilogrammal csökkentette a különkiadás saját tömegét, többek között az intelligens könnyűszerkezetes járműépítés alapelveinek módszeres alkalmazásával. Az új BMW M2 CS számos karosszéria-kiegészítője és utastéri betétje például szénszál-erősítésű műanyagból (CFRP) készült. Sőt mi több, a modell alatt már alapfelszereltségként kovácsolt BMW M könnyűfém keréktárcsák gurulnak. Így az új BMW M2 CS az eddigi legkönnyebb BMW M2 modellként érkezik meg az utakra. A megnövelt motorerőnek és az alacsonyabb saját tömegnek köszönhetően az újdonság 3,8 másodperc alatt képes abszolválni a nulla-százas gyorsulást, ami 0,2 szekundummal gyorsabb a BMW M2 idejénél. A megnövelt motorerő az álló helyzetből indított és egészen 200 km/órás sebességig tartó gyorsulás idejében is megmutatkozik: az új BMW M2 CS sprintideje így 1,2 másodperccel gyorsabb, 11,7 szekundum. Az újdonság 80 km/órás sebességről indított és 120 km/órás tempóig mért rugalmassága 3,4 szekundum. Az alapfelszereltségként M Driver’s Package teljesítménynövelő csomaggal szerelt, új BMW M2 CS végsebességét a hajtáslánc vezérlőelektronikája 302 km/óránál korlátozza. Az új BMW M2 CS a BMW Group mexikói gyárában lát majd napvilágot, a BMW M GmbH különkiadásaitól megszokott módon, limitált darabszámban. Az új BMW M2 CS legfontosabb piaca az Egyesült Államok, Németország és Kína. A piaci bevezetés 2025 nyarának végén kezdődik, Németországban 115 000 euró áron. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Aranyba foglalták a Lamborghinit

2025.05.28.
Egy 90%-os aranytartalmú és három 92,5 %-os ezüsttartalmú érméről van szó, hatszögletű profillal, 50, illetve 5 eurós névértékkel. Az érmékkel ünnepli az Automobili Lamborghini alapításának 62. évfordulóját. A Sant'Agata Bolognese-i olasz autógyár 1964 óta készít felső kategóriás sportautókat, amelyek az innováció, a dizájn és a teljesítmény legmagasabb szintű megtestesítői. A cég által készített világhírű sportkocsik igazi mérföldkövet jelentenek az olasz négykerekű járművek történetében. Az érmék egy olyan utazás történetét mesélik el, amely a félreismerhetetlen „pajzs” logóval kezdődik, és a legújabb autómodellekig jut el. A Temerario, az Urus SE és a Revuelto három ikonikus színben jelennek meg. Silvia Petrassi éremművész stílusa tökéletesen kiemeli a márkára jellemző stílus-, aerodinamikai és színvilág összetéveszthetetlen részleteit. A hatszögű érme és a háttereknek mélységet adó „Y” a Lamborghini formatervezésének kezdetektől fogva jellegzetes stílusjegyeit képviseli.

Egy újabb Toyota érte el az egymillió mérföldes futásteljesítményt

2025.05.28.
A történelem ismétli önmagát. Legalábbis annak a Toyota Tundra-tulajdonosnak biztosan, aki korábban is megtett már egymillió mérföldet egy autóval – egy másik Tundrával. A férfi bár többet (kb. 15 ezer km-t)  vezet egy hónap alatt, mint sokan egész életükben, viszonylag keveset tett azért, hogy a kisteherautói sokáig működjenek, a titok a karbantartási munkák időben történő elvégzésében rejlett. Victor Sheppard úgy tűnhet, hogy a nap 24 órájában vezet. Máskülönben hogyan érte volna el kétszer is az egymillió mérföldet (1 609 344 kilométer)? Ezúttal a férfi 2014-es évjáratú Toyota Tundra SR5 Double Cab típusú kisteherautójában fordult át a mérföldszámláló 999 999-ről egymillióra. Sheppard 2016-ban döntött úgy, hogy elcseréli az előző, 2007-es évjáratú, szintén egymillió mérföldet futott Toyota Tundráját, mivel a Toyota felajánlotta, hogy ingyenesen kap érte egy vadonatújat. A cserével a Toyota két legyet ütött egy csapásra: egyrészt tesztelhette a 2016-os Tundra tartósságát egy olyan sofőr kezében, aki jóval többet vezet, mint egy átlagember, másrészt alaposan átvizsgálhatta a régi, 2007-es évjáratú példányt is. Annak a kocsinak az autógyártó mérnökei azonnal szétszedték a motorját, hogy ellenőrizzék, hogyan bírta az éveket és a nagyon magas futásteljesítményt. Érdekesség, hogy az észak-amerikai piacra fejlesztett Tundra második generációját kivételesen hosszú ideig, 2006 novemberétől 2021 októberéig gyártották, így lényegében egy ugyanolyan pickupot kapott 2016-ban Sheppard, mint amilyet leadott. A második egymillió mérföldet futott Tundra V8-as motorjával sem volt komolyabb probléma az elmúlt kilenc év során, ami jól mutatja az 5,7 literes, 32 szelepes, 381 lóerős benzines szívó konstrukció (3UR-FE) tartósságát. Igaz, a 2016-os autóban – Sheppard előző Tundrájával ellentétben – az automata váltót viszont javítani kellett, miután a tulajdonos 780 ezer mérföld (1 255 288 kilométer) után észrevette, hogy nem vált hátramenetbe. A férfi nem tudott csak ülni és várni, hogy megérkezzenek a szükséges alkatrészek, ezért tovább használta a teherautót, és további 80 ezer mérföldet (128 748 kilométert) tett meg vele tolatás nélkül, mielőtt a sebességváltót végül megjavították a márkaszervizben. Valamikor a generátort is kicserélték a Vernon Toyota műhelyében, ezt leszámítva viszont a rutinszerű, előírt karbantartásokon kívül soha semmi mást nem javítottak a pickupon 2016 óta. A kilencéves Tundra ma is remek állapotban van, úgy néz ki, mintha csak negyedannyit futott volna, mint amennyi az órájáról leolvasható. Érdekesség: mielőtt 2016-ban megkapta volna az ingyen autót a Toyotától az első Tundrájáért cserébe, Sheppard 2014-ben vásárolt is egy új Tundrát is. Eredetileg erre cserélte volna le a 2007-es példányt, amelynek az órájában akkor már közel egymillió mérföld volt. De az új érkezésével a régi autót sem adta el azonnal, mintha megérezte volna, hogy kapni fog miatta egy visszautasíthatatlan ajánlatot a Toyotától. Két évvel később ez aztán meg is történt, és a férfi nem is tudta visszautasítani az érte ingyen kapott vadonatúj Tundrát. Akkor úgy döntött, hogy a kétévest megtartja munkagépnek, a vadonatújat pedig személyes használatra fogja befogni, és keveset fogja használni. Természetesen az előbbi az, amely most elérte az egymillió mérföldes futásteljesítményt, 11 év alatt. Még nem tudni, hogy a második egymillió mérföld után is megajándékozzák-e a Tundrák leghűségesebb rajongóját egy újabb példánnyal. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A kínai Nissan újraéleszt egy rég elfeledett spanyol márkát

2025.05.28.
Mindenki ismeri a Land Rover 88-ast, ugye? És a Suzuki Vitarát? Viszont ha azt mondom, Santana Series II vagy Santana 300, akkor már nem hiszem, hogy sokan bólogatnának. Pedig majdhogynem ugyanazokról az autükról van szó. A Santana egy spanyol terepjáró márka volt, amely igen kevés ideig működött saját magában, mindig valamilyen gyártóhoz tartozott. 1956-ban jött létre, hogy licensszel Spanyolországban gyárthassanak Land Rovereket, majd 1985-ben csatlakozott a Suzukihoz, a Samurai, a Jimny és a Vitara modelljeit gyártotta. 2007 ás 2011 között pedig az IVECO-val állt partnerségben. 2011-ben zárták be a boltot teljesen, és mindenki, aki még esetleg ismerte a márkát (2010-ben 769 modell gurult le a gyártószalagról), teljesen le is írta. Masszív és téglatest alakú, mi az? (Forrás: Autocar) A Nissan kínai alosztálya, a Zhengzhou Nissan, illetve a Dongfeng közös projektjének keretein belül azonban visszatér a márka. A Santana képviselői azt mondták el, hogy a japán gyártóval és a kínai Anhui Coronet Tech vállalattal karöltve igyekeznek majd feléleszteni a márkát, méghozzá egy "teljesen új modell" megalkotásával, amely dízel és plug-in hibrid kivitelben lesz elérhető. Bár két kép nem sok, érdekes koncepciónak tűnik a Santana. (Forrás: Autocar) Hogy mi is lesz ez pontosan. A bejelentés során nem árultak el sok részletet, képekből is mindössze kettő van, homályosak és az autónak csak a sziluettje látszódik. Azonban az kivehető, hogy egy masszív modellről van szó, azaz talán a Nissan Frontier Pro egy áttervezett testvérére lehet majd számítani, amit nemrég mutattak be a Shanghai Autószalonon. Az egy PHEV modell, 1,5 literes, turbós, négyhengeres motorral, illetve egy azt segítő elektromos motorral, amelyknek összereje 402 lóerő és 800 Nm. Az elektromos motor hatótávja nagyjából 135 km, a kínai tesztek szerint. Ami a Santana modellt illeti, a gyártó még idén szeretne egy teljes palettát bemutatni. A képek alapján a frissen bemutatott Nissan Frontier Pro alapjaira épülhet az autó, ami a forma alapján pickupnak tűnik. (Forrás: Nissan) Nem a Santana az első spanyol márka, ami Kínában kap új életet. A kamionokkal és kisteherautókkal foglalkozó Ebro nemrég támadt fel hamvaiból a Chery égisze alatt és gyárt serényen átmatricázott Tiggo SUV-ket a régi barcelonai Nissan-telepen. Nyitókép forrása: Autocar

Hamis pozitív eredményt adott a rendőrségi drogtesztek csaknem fele

2025.05.28.
A civilszervezet azt állítja, hogy pert nyert az adatközlést eredetileg elutasító román rendőrséggel szemben. A bírói végzés nyomán azonban megtudta, hogy 2024 júliusa és 2025 áprilisa között a gépkocsivezetők ellenőrzésére használt, kábítószer-használtot valószínűsítő gyorstesztek 43 százalékát nem igazolta az utólag elvégzett laboratóriumi vizsgálat. "Egy hamis pozitív drogteszt nyomán, a laborvizsgálatok eredmények megérkezéséig, a vétlen sofőröknek is jogi következményeket kell elszenvedniük: felfüggesztik a vezetői engedélyület, megbélyegzik őket" - hívta fel a figyelmet a FACIAS. A 2024. július 18. és 2025. április 28. között 3367 ellenőrzött gépkocsivezetőnél mutatott ki tiltott tudatmódosító szert a gyorsteszt, ám 1450 esetben az utólagos laboratóriumi vizsgálat negatív eredménnyel járt. Az országos rendőrfőkapitányság szerint az eltérések azzal állhatnak összefüggésben, hogy míg a gyorstesztek nyálmintát elemeznek, a laborvizsgálatnál vizelet-, vagy vérmintából mutatják ki a kábítószerek jelenlétét, illetve eltérő lehet a műszerek érzékenysége a különböző vegyületekre. A civilszervezet leszögezte: teljes határozottsággal támogatja a fellépést a tiltott szerek hatása alatt vezető sofőrökkel szemben a közlekedés biztonságának növelése érdekében, de ha erre a célra olyan eszközöket használ a rendőrség, amelyek ilyen magas arányban adnak téves eredményt, az már hatósági visszaélésnek minősül és jogosan kelt ellenérzéseket a társadalomban. A bukaresti kormány tavaly júliusi rendelte szerint azok a sofőrök, akiknél a gyorsteszt kábítószeres, vagy ittas befolyásoltságot mutatott ki, 72 óra múlva visszakapják vezetői engedélyüket, ha addig nem érkezett meg a hivatalos laborvizsgálatnak a tiltott szerek használatát megerősítő eredménye. Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha a járművezetőnek a drogteszt elutasítása miatt vonták be a jogosítványát. kép: Román Rendőrség További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Ezért kell a sok apró vágás az autópályába

2025.05.28.
A grooving vágást olyan helyeken alkalmazzák, ahol az esővíz nem tud rendesen elfolyni az útról. Ilyenkor a burkolatba vékony rovátkákat marnak – ez segíti a víz elvezetését, így az autó kereke nem „úszik fel” a vízre. Ez az aquaplaning jelenség – amikor megszűnik a tapadás és hirtelen már nem a sofőr irányítja az autót. A rovátkák viszont lehetővé teszik, hogy a víz könnyedén eltávozzon a kerekek alól, így javul a tapadás, nő a biztonság – és csökken a balesetek kockázata. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Megvan a Stellantis új vezérigazgatója

2025.05.28.
John Elkann éas Antonio Filosa Az 51 éves Antonio Filosa a Stellantis észak- és dél-amerikai igazgatója és február eleje óta vezeti a konszern új globális minőségbiztosítási részlegét is. „Az autóiparban szerzett több mint 25 éves tapasztalata, globális szakértelme, a vállalat egyedülálló ismerete és elismert vezetői képességei” miatt döntött az 51 éves Filosa kinevezése mellett az igazgatótanács – közölte a Stellantis. Az új vezérigazgató június 23-án veszi át tisztségét. Elődje, Carlos Tavares decemberben távozott a konszern éléről a csoport nyereségének és értékesítésének jelentős visszaesése miatt – különösen az Egyesült Államokban. Távozását akkor a vállalat közleményében a Tavares, az igazgatótanács, valamint a fő részvényesek között kialakult nézeteltérésekkel indokolta, részletek közzététele nélkül. A portugál vezérigazgató kemény takarékossági intézkedéseket vezetett be, de szakértők szerint ezzel egyidejűleg túlzottan emelte az árakat. Ez elsősorban az amerikai leányvállalatnál, a Chryslernél vezetett magas raktárkészletekhez, miközben világszerte csökkent az autók iránti kereslet. A Jeep, a Peugeot, a Fiat, a Lancia, a Maserati, az Alfa Romeo és a Chrysler márkát magában foglaló csoport a kedden publikált adatok alapján 2025 első négy hónapjában 691 ezer járművet értékesített Nyugat-Európában, ami 9,6 százalékos csökkenés 2024 azonos időszakához képest. Piaci részesedése az első négy hónapban 15,5 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 17,1 százalékról. Áprilisban 165 ezer autót adott el a Stellantis Nyugat-Európában, 0,5 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. Piaci részesedése áprilisban 15,4 százalék volt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Vasárnaptól drágábbak lesznek a BKK jegyek, mutatjuk az új árakat

2025.05.28.
A Fővárosi Közgyűlés március 26-i ülésén döntött az áremelésről. A vonaljegy ára 450 forint helyett 500 lesz, a járművezetőnél váltott jegy 600 forintról 700-ra nő, a 10 darabos gyűjtőjegyért 4000 forint helyett 4500-t kell fizetni, a 30 perces jegy 530 forint helyett 600-ba, a 90 perces 750-ről 850-re emelkedik, a Budapest 24 órás jegy 2500 forint helyett 2750 forint lesz. A havibérlet ára változatlan marad. A változásban érintett termékek részletes listája a BKK weboldalán található. A jelenlegi áron, papíralapon váltott vonaljegy típusú jegyek az árváltozás után még egy évig, azaz 2026. május 31-ig, a mobiljegy formában váltott vonaljegyek, időalapú jegyek a vásárlástól számított egy évig érvényesíthetők. A jegyárak kiigazítása a város fenntartható működésének része: a forint értékének romlása és a jövőbeni fejlesztések forrásigénye szükségessé tette a módosítást az eseti jelleggel használt termékek esetében. A mostani jegyárkorrekció mértéke elmarad az inflációtól, így júniustól Budapesten még mindig csak ugyanannyiba fog kerülni egy vonaljegy, mint a kisebb közlekedési hálózattal rendelkező Debrecenben – közölte a BKK. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Hamis szoftverekkel bukott le egy Somogy vármegyei autószerviz

2025.05.28.
Közleményükben azt írták, hogy a pénzügyőrök rendszeresen vizsgálják az autószervizek diagnosztikai eszközeinek jogtisztaságát, a napokban egy ilyen kontroll buktatott le egy Somogy vármegyei autódiagnosztikai műhelyt. A műhelyben kiderült, hogy a számítógépeken nem a törvényes programok futnak: öt laptopon és több adathordozón összesen 21 illegálisan használt járműdiagnosztikai szoftvert találtak a pénzügyőrök. A Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdon-védelmi Szakmai Egyesülete (JAF) munkatársainak véleménye is megerősítette, hogy a cég tulajdonosai a szoftverek jogosulatlan használatával közel 80 millió forint kárt okoztak a jogtulajdonosnak - közölték. A járőrök az illegális eszközöket lefoglalták és szerzői vagy szerzői jogokhoz kapcsolódó jogok megsértése bűncselekmény miatt eljárást indítottak - áll a közleményben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Honda-Nissan házasság helyett jöhet a Toyota-Nissan?

2025.05.28.
2023. december 23-án a Nissan és a Honda aláírt egy egyetértési megállapodást, amely egy lehetséges egyesülést készíthetett volna elő. A tárgyalások azonban nem tartottak sokáig, így 2025. február 13-án a vállalatok hivatalosan is befejezték a megbeszéléseket - részben azért is, mert a Nissan ellenezte, hogy a Honda leányvállalatává váljon. Bár a két cég továbbra is együttműködik az elektrifikáció és a szoftveres fejlesztések terén, egy teljes körű egyesülés már nem jöhet szóba.  Az üzlet meghiúsulását megelőzően Akio Toyoda, a Toyota elnöke januárban azt nyilatkozta a CES-en, hogy a Nissan sosem kereste meg a Toyotát egy "szuperfúzióval" kapcsolatosan, és véleménye szerint ez amúgy sem történhetett volna meg, mivel egy ekkora megavállalat létrehozása megsértette volna a monopóliumellenes törvényeket. Most viszont napvilágot látott egy olyan hír, amely szerint a Toyota állítólag felkereste a Nissant a Hondával való kudarcba fulladt egyesülést követően, egy lehetséges szövetséggel kapcsolatosan.  A japán Mainichi Shimbun országos napilap azt állította, hogy egy Toyota-vezető megbeszéléseket folytatott a Nissannal egy potenciális partnerségről. A Nissan nem kívánt nyilatkozni az üggyel kapcsolatosan, a Toyota pedig még vizsgálja a jelentést, mielőtt hivatalos nyilatkozatot adna ki.  A Toyota, amely már ötödik éve számít a világ legnagyobb autógyártójának, már több japán autógyártó cégben is részesedéssel bír. A Subaru 20 százalékát, a Mazda 5,1 százalékát, a Suzuki 4,9 százalékát és az Isuzu 5,9 százalékát is birtokolja, így csak elképzelni tudjuk, hogy milyen bonyolult is lett volna, ha a Toyota részvényeket szerez a Nissanban. Ivan Espinosa, a Nissan vezérigazgatója a közelmúltban kijelentette, hogy a vállalat nyitott az új együttműködésekre, de a legfontosabb prioritást jelenleg a belső stabilizáció jelenti. A Re:Nissan terv jelentős költségcsökkentő intézkedéseket tartalmaz, mint például 20 ezer munkahely megszüntetése, hét gyár bezárása és a kutatás-fejlesztéses kiadások drasztikus csökkentése. Célja továbbá az alkatrészek komplexitásának 70 százalékos csökkentése és hat darab járműarchitektúra megszüntetése, mindezt az Infiniti luxusmárkába való befektetés folytatása mellett.  Arra a kérdéskörre, hogy a Nissan hogyan került bele ebbe a helyzetbe, Espinosa nemrég azt válaszolta, hogy az egész még 2015-ben kezdődött, amikor Carlos Ghosn volt a cég vezetője. A cél az volt, hogy az éves járműeladásokat 8 millió darabra növeljék a termelésbe és a munkaerőbe történő jelentős beruházások mellett. A 2024-es pénzügyi évben (2024. április 1-től 2025. március 31-ig) az eladások azonban mindössze 3,3 millió járművet tettek ki.  Képek forrása: Motor 1, Nissan

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója