Telitalálat és szerethető a Volkswagen elektromos kisbusza, az ID.Buzz Pro HT

2025.05.29.
– Én meg azt hittem, Orbán Viktor jött hozzám látogatóba – riadt meg a szomszédasszony, amikor a kapubejárójába álltam néhány percre, az autók átrendezésének idejére – két Pesten élő nagylányom is itthon volt éppen, párjukkal és kocsikkal érkeztek. A sötét szín stimmelt, kb. a méret és persze a márka is. – Ilyen új autóba én még nem ültem – ezt pedig már Józsi bácsi mondta a jobb egyben, miután kicsit ráijesztetem, egy tempósabb gyorsítással, előzéssel. Ő rendszeres látogatója a kertváros sarki intézményének, a (hangos)könyvtárnak és életében több mint egy tucat új autót „megült” már. Évtizedeket dolgozott a vízügynél, egy parancsnoki Gaz 69-essel kezdte, majd később jöttek a Volgák, a Polski Fiat 125-ösök, a végén pedig egy Volkswagen Passat és egy Toyota RAV4. Legszívesebben az utolsó előttire emlékszik vissza a 11 cégautóból. És volt három nullkilométeres kocsija magánban is... A hosszabb tengelytávú modell három üléssoránál mindenütt több mint bőséges a lábtér, köszönhetően a 25 centiméter plusznak. A csomagtér ilyenkor nem sok, 306 liter marad, de bőven elfértek a sporttáskák, amikor a szegedi veterán focisták a békéscsabai fordulóra öten utaztak ezzel a minőségi csapatszállító kisbusszal. A praktikumot tovább javítja, hogy a második üléssor sínen mozgatható. Mellettem egy friss nyugdíjas, volt MÁV területi igazgató ült és egy tempósabb, de biztonságos előzés után megfenyegetett: „Bandikám, aztán nehogy rosszat merj írni erről az autóról!” Nemrég vett egy tölthető hibridet, egy keveset futott próbautót... Pedig kicsit félve indultam útnak Békéscsabára – hatótávpara –, mert csak szűk 350 kilométere elegendő energiát mutatott a műszer, de felesleges volt az aggódás, bőven maradt száz kilométernyi a Szeged-Békéscsaba retúr után is. A távolságkövető tempomatot százra állítva, se hideg, se meleg, villanyautózáshoz tökéletes időben 20 kWh alatt maradt az ID.Buzz fogyasztása. A teljes teszt bő 700 kilométerére, 45 km/h óra átlagsebesség mellett 22,6 kWh lett a száz kilométerre vetített fogyasztás. Ez télen persze simán 30 is lehet, ahogy nyáron kánikulában a nagyobb tempó meg a fekete fényezés kapcsán is. Az autóhoz gyárilag már nem adnak sima otthoni töltésre alkalmas kábelt, külön kérésemre egy másik kocsiból szedték ki ideiglenesen a teszt idejére. Jelezték, hogy ezzel nagyon lassú lesz majd a tankolás, de időm volt, így végig csak otthon töltöttem az akkumulátort, jellemzően 1,7 kW-tal, ami 9-10 kilométerre elegendő energiafelvételt jelentett óránként. Amikor Békéscsaba után a hálózatra tettem, több mint 40 órát jelzett előre, 26 százalékos feltöltöttség és 120 kilométernyi maradék hatótáv mellett. Kollégám nemrég egy bikaerős elektromos kombit próbált és azt írta róla, hogy „a tesztidőszak alatt a kocsi legtöbbször a kábelen lógott”. Nálam is. Ha a limit feletti 70,1 forintos kilowattórás áramárral és 20 kwh-s fogyasztással számolok, akkor a csabai retúr száz kilométerenként 1400 forintba került, vagyis harmad-negyedáron autóztunk a dízelmotorhoz képest. A teljes teszt átlagfogyasztása is elfogadható volt, benne néhány gyorsulási bemutatóval. Jó utazó kisbusz a VW, kitűnően működik az aktív sávtartás, gyenge minőségű felfestéssel is boldogul és meglehetősen hosszan – időben és távolságban is – tudja az úgynevezett az önvezetést. Hasonlóan rendben van a távolságkövető tempomat is, bár a táblafelismeréssel kombinálva okozhat gubancot. Baleset vagy építkezés miatti sztráda sávszűkítésnél szépen felismeri a 80-as és 60-as korlátozást, vissza is lassít, csak az a probléma, hogy a többi autós szívatásnak veszi a szabályos tempót, nem beszélve a lendületből autózó kamionosokról. Az átlagos autókhoz, sofőrökhöz képest szerintem túl gyorsan lassít vissza rendszer, engem meg öt méterről levillog a feleslegesen nem szívesen fékező szerelvény sofőrje. Ahogy az is feltűnt, hogy hiába állítottam „nyugalmi időben” mindig 110-re a tempomatot, ha meglátta az autó a sztrádán a feloldó táblát, mindig 130-ra húzta vissza… Az ID.Buzz nem a szépségre ment rá, az egyik nagyobb, szókimondó autósportál aerodinamikus kenyérpirító formát vélt felfedezni a kétségkívül funkcionális kisbuszban. Egy- és kéttónusú színben is választható, a fehér – babér zöld fényezéssel kifejezetten tetszetős a VW. A beltérben talán kicsit sok a műanyag, de azok legalább minőséginek tartósnak tűnnek. Ugyanakkor a szövet és műbőr felületek kényelmesen puhák. Sok – nekem túl sok – funkció csak a 12,9 colos központi kijelzőn keresztül érhető el, ami egy elektromos autónál érthetőbb – és azért lassan visszahozza a gombokat az autóipar, ha jó pontokat akar szerezni a biztonsági minősítésen.  Nekem bejött a kristályfolyadékos panorámatető, amin vagy átlát az ember, vagy nem, vagy besüt a nap, a hold, vagy nem, ahogy a sofőr és az utasok kedve tartja. Az elektromos kisbuszt jó vezetni, a 286 lóerő és 560 Nm nyomaték bőven elég mindenre. Az akkumulátor nettó 86 kWh-s, a 2,6 tonna saját tömegű ID.Buzz vegyes WLTP hatótávja hivatalosan 485 kilométer, ami persze kánikulában légkondizva, megrakva, nagyobb tempónál akár 400 alá is csökkenhet. A futómű hangolása inkább kényelmes, mint sportos, ami teljesen érthető egy ilyen kisbusztól. Az általunk próbált megnyújtott tengelytávú változat induló ára 21,8 milliónál kezdődik. Innentől azután bőven lehet extrázni, a mienkben például mechanikusan nyílt a két toló- és a hátsó ajtó is. Az ötszemélyes ID.Buzz csúcsfelszereltségű változatát kollégám szűk két éve próbálta ki, a márka elektromos zászlóshajójáról, az ID.7 modellről pedig itt olvashat tesztet. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Budapesten emlékeztek meg Osamu Suzukiról - 35 éve írták alá az autógyártásról szóló megállapodást

2025.05.29.
Kockázatos, ugyanakkor ígéretes vállalás volt a Suzuki Motor Corporation részéről, amikor a rendszerváltás szélén álló Magyarországon kezdett zöldmezős beruházásba. A cégcsoport akkori vezetője, Osamu Suzuki személyesen is hozzájárult ahhoz, hogy hazánkban, 50 év kihagyás után, ismét elinduljon az autógyártás. Az egykori elnök-vezérigazgató eltökélten hitt abban, hogy Közép-Kelet-Európa közepén sikeres autógyárat hozhat létre. Éppen 35 évvel ezelőtt írta alá azt a szándéknyilatkozatot a magyar kormánnyal, amely garantálta, hogy a legkorszerűbb technológiát alkalmazva Esztergomban építik fel a Suzuki európai bázisát. Korábbi és jelenlegi kormánytagok, Komárom-Esztergom Vármegye vezetői, Magyarország és Japán diplomáciai kapcsolatainak tisztviselői, a Suzuki Motor Corporation menedzsmentje, a Magyar Suzuki beszállítóinak, partnereinek, márkakereskedéseinek képviselői, illetve jelenlegi munkatársai együtt emlékeztek meg a legendás vezetőről, aki 2024. december 25-én, 94 éves korában hunyt el. Ahogy elhangzott, Osamu Suzukinak köszönhetően Esztergomban egy világszínvonalú, teljeskörű gyártási technológiát alkalmazó gyár jött létre. „Osamu Suzuki a Magyar Suzuki megalapítása óta szinte minden évben ellátogatott Magyarországra, és hozzájárult a cég növekedéséhez, a magyar gazdaság fejlődéséhez, valamint a magyar-japán kapcsolatok erősítéséhez” – idézte fel ünnepi beszédében Atsumi Masato, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója. A Magyar Királyi Lovardában megrendezett eseményen a tiszteletadás mellett a köszönet is kiemelt figyelmet kapott. Toshihiro Suzuki, a Suzuki Motor Corporation elnök-vezérigazgatója elismeréssel adózott és köszönetet mondott azoknak, akik tevékeny részesei voltak a Magyar Suzuki Zrt. eddig elért sikereinek. „A Magyar Suzuki megalapítása óta nehéz és szép időket is megéltünk együtt. Nagyon sok személy, köztük az itt jelenlévők együttműködésének és támogatásának köszönhetően összesen több mint 4 millió járművet gyártottunk eddig Esztergomban. A jövőben is erősen támaszkodni fogunk cégcsoportunk egyetlen európai gyártóbázisára” – fogalmazott Toshihiro Suzuki. Esztergomból a világ 123 országába exportálnak autókat, az európai piacokra 2020 óta kizárólag hibrid hajtásrendszerrel. Magyarország egyik vezető iparvállalataként a Magyar Suzuki jelentős mértékben hozzájárul a magyar gazdaság teljesítményéhez. Árbevétele alapján a vállalat rendre az ország TOP20 nagyvállalata között végez. A Suzuki 35 év alatt 21 alkalommal lett piacvezető a magyarországi új személyautó piacon. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Legendás szériától búcsúzik a Toyota: a csúcson ér véget a történet

2025.05.29.
Az ötödik generációs Toyota Supra színre lépése nem csak azért volt nagy jelentőségű esemény, mert tizenhét év kihagyás után tért vissza a márka emblematikus sportmodellje, hanem azért is, mert ezzel a kupéval kezdődött meg a Gazoo Racing közúti karrierje. A Toyota motorsportrészlege az A90-es szériával lépett ki a nyilvánosság elé, és vált saját jogon (GR néven) a Toyota globális almárkájává. Azóta látványos karriert futott be a GR. A számtalan GR Sport modellváltozat mellett három önálló fejlesztésű típust is jegyez a márka: a klasszikus sportkupé GR86 mellett a GR Yaris és a GR Corolla képviseli igazán hitelesen azt az innovatív, rettenthetelen, kalandvágyó szemléletet, amely néhány év alatt a közúti sportautózás meghatározó tényezőjévé emelte a céget. A GR Supra hamarosan búcsúzik, ám a Gazoo Racing nem engedi el szó nélkül a kezét: két különleges kiadást is bemutattak az autóból, amelyek méltó módon zárják le a kupé diadalmas hat évét. Az egyik hiánytalan felszereltséggel és eddig nem elérhető teljesítményfokozó módosításokkal búcsúzik, a másik egy motorsport-ihletésű verzió purista rajongók számára. GR Supra A90 Final Edition Ha szakértőket akarunk lenyűgözni, több lépcsőben kell hozzáfogni. Fontos, hogy már papíron megragadjuk a figyelmüket, de persze aztán minden azon múlik, hogy a nüanszok, a részletek, a finomságok stimmelnek-e. A Toyota Gazoo Racing mérnökei mindkét téren kitettek magukért. A Supra Final Edition háromliteres, soros hathengeres motorjának csúcsteljesítményét az eddigi 340-ről 441 lóerőre emelték, a legnagyobb forgatónyomaték 500-ról 571 Nm-re nőtt. Ezzel párhuzamosan a 250 km/óra korlátozást feloldották, a búcsú-Supra akár 275 km/óra végsebességre képes. Ezek a nyers számok – a lényeg pedig az Akrapovič titán hangtompítóval szerelt kipufogórendszer; a 19 colosra növelt, acélhálós fékcsővel szerelt Brembo első fékek; a merevített karosszéria; a minden irányban állítható KW lengéscsillapítók; a módosított futóműelemek; a 10 mm-rel szélesebb Michelin Pilot Sport Cup 2 abroncsok. Ezek még magabiztosabb, még precízebb vezethetőséget eredményeznek, szuverén tapadással, kiemelkedő iránypontossággal és vérmes hangzással társítva. A GR Supra GT4 motorsportprogram tapasztalatait hasznosító műszaki fejlesztések mellett látványra és funkcionálisan is többet kínál a Final Edition:  a matt fekete karosszériát exkluzív aerodinamikai elemekkel gazdagították; a csomag csúcsa a hattyúnyakas konzolra emelt, szénszálas hátsó légterelő. Az utastérben szénszálas vázú, Alcantarával burkolt Recaro kagylóülések várják az utrasokat, a biztonsági övek pirosak. GR Supra Lightweight EVO Miközben a GR Supra A90 Final Edition mindössze háromszáz példányban készül, és ezen az egész világnak kell osztoznia, ilyen szigorú megkötés nincs a búcsúévjárat másik különkiadásánál. A mérnökök módosították az elektronikus szabályozású lengéscsillapítók és az aktív differenciálmű beállításait, merevebb  kanyarstabilizátorokat szereltek fel, módosították a kerékdőlést, valamint kimerevítették a hátsó segédvázat és a padlólemezt. A GR Supra világrekordjáról itt írtunk. Elöl a Lightweight EVO is nagyobb féktárcsákat alkalmaz, hátul szénszálas kacsafarok-légterelő, az utastérben Alcantara sportülések teremtenek egyedi hangulatot. A kizárólag kézi sebességváltóval kapható különkiadás még pontosabban vezethető, mint eddig, a váltókar piros gombja a biztonsági övek és az utasteret díszítő öltések árnyalatára rímel. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Hűtőszekrény méretű gép állít elő levegőből benzint Amerikában

2025.05.29.
A hűtőszekrény méretű, kompakt és moduláris eszköz egyesíti a direkt levegőből történő szén-dioxid kivonást és az azonnali üzemanyag-szintézist egyetlen rendszerben – írja az Interesting Engineering, a cikket az nrgreport.com portál szemlézte. Megújuló energiával működik, és olyan benzint gyárt, amely teljesen kompatibilis a jelenlegi motorokkal – nem igényel semmilyen módosítást.  Az Aircela megoldása radikálisan eltér a hagyományos, szintetikus üzemanyagot előállító üzemektől. Nem központosított, óriási létesítményekben gondolkodnak, hanem helyi, elosztott termelésre fejlesztették ki a gépet. A berendezés közvetlenül a levegőből vonja ki a szén-dioxidot, és azt helyben alakítja át tiszta benzinné. Az így kapott üzemanyag kénmentes, nem tartalmaz etanolt vagy nehézfémeket, és bármely benzinmotorral működik – infrastrukturális beruházás nélkül. „Nem prototípust építettünk, hanem egy működő gépet” – hangsúlyozta Eric Dahlgren, az Aircela vezérigazgatója. A rendszer úgynevezett „plug-and-play” megoldásként működik, vagyis lakossági, kereskedelmi és ipari környezetben is könnyen beüzemelhető, minimális előkészülettel. A technológia hátterében Klaus Lackner fizikus munkája áll, aki a direkt levegőből történő szén-dioxid kivonás úttörője. Lackner személyesen is részt vett a bemutatón, ahol részletesen ismertette a rendszer tudományos alapjait. Az Aircela fejlesztései erre az alapkutatásra épülnek, és a koncepciót mára piackész, valós környezetben is alkalmazható eszközzé formálták. Az Aircela 2025 őszére tervezi az első gépeinek telepítését. Elsősorban olyan felhasználók számára kínálják a megoldást, akik hálózaton kívül, kereskedelmi vagy ipari környezetben szeretnének fosszilis energiahordozótól mentes, mégis a meglévő rendszerekkel kompatibilis üzemanyaghoz jutni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A BYD megvetette a lábát a román autópiacon is

2025.05.29.
A kínálatban két teljesen elektromos jármű – a BYD Sealion 7 és a BYD Seal –, valamint két plug-in hibrid, a BYD Seal U DM-i (Song Plus) és a kompakt BYD Atto 2 (Yuan UP) szerepel. Az erről szóló bejelentést a vállalat hivatalos Weibo-fiókján tették közzé. A BYD a romániai Tiriac Auto és DAB Auto forgalmazókkal együttműködve terjeszkedik Romániában. A vállalat már megnyitotta első bemutatótermét Bukarestben, és az idei év végére több mint 30 értékesítési és szervizpont létrehozását tervezi országszerte, olyan nagyvárosokban fogja képviseltetni magát, mint Ploiesti, Brassó, Jászvásár, Kolozsvár és Temesvár. A kínai szaksajtó kidomborítja, hogy a BYD európai terjeszkedése kedvezőtlen uniós vámtarifás környezetben zajlik. Az Európai Unió tavaly októberben differenciáltan, 35,3 százalékig terjedő szubvencióellenes pótvámokat vetett ki a kínai gyártmányú elektromos járművekre az akkor már hatályos tízszázalékos vámtarifákon felül. Ennek ellenére lendületesen nő az öreg kontinensre irányuló kínai autóexport. A vámtarifás terhek ellenére  a BYD piaci részesedése is nő az EU-ban, de a „tágabb” Európában is, ráadásul nemrég lépett be a kontinensre a vállalat luxus divíziója, a Denza. A BYD már több mint húsz európai országban van jelen, köztük Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban és több skandináv államban. A BYD célja az, hogy 2030-ra Európa vezető elektromos járműmárkájává váljon. A BYD nemrég vezette be a modelljeit a horvátországi piacra is az Auto Hrvatska és a Harmony New Energy Auto Service Zagreb cégekkel együttműködve. A tavalyi évben a BYD 4,3 millió járművet értékesített világszerte, közel százmilliárd eurós bevételre tett szert. Az 1995-ben alapított vállalat az idei évre 5,5 millió autós értékesítési célt tűzött ki.  
Címkék: 

Tömegbaleset az M7-esen, tíz kilométeres torlódás az M1-esen

2025.05.29.
Műszaki mentés céljából a székesfehérvári hivatásos tűzoltók vonultak ki a helyszínre, az egységek áramtalanítottak három járművet. - A sztráda érintett szakaszán forgalomkorlátozásra kell számítani írta a katasztrófavédelem honlapja. Az Útinform legfrissebb hírében azt írja, hogy a baleset mögött több kilométeres torlódás alakult ki. Torlódik a forgalom az M1-es autópályán is, a főváros felé a 19-es km-nél kialakított terelés előtt. Már 10 km-t meghaladó lassulás, torlódás alakult ki. Az 55-ös főúton, Mélykút belterületén, két személygépjármű összeütközött. A 64-es km-nél a forgalom félpályán halad. Kérjük, vezessenek óvatosan!  

Növényi mikrobák és az elektromos autó - értem én, de mi hajtja?

2025.05.29.
Az elmúlt hetek egyik legmeglepőbb híre volt, hogy egy Peugeot E-5008 elektromos autóról készült fotózást teljes egészében növényekből nyert energiával végeztek el. Az úttörő technológiát a holland Nova Innova dizájnstúdió fejlesztette ki, amely mikrobiális üzemanyagcellákat (MFC) használ, hogy a növényekből származó organikus anyag lebontása során felszabaduló elektronokat elektromos árammá alakítsa. A projekt során készült gyönyörű fényképeket a híres londoni Saatchi Galériában állítják majd ki – szemmel látható bizonyítékaként annak, hogy a hatékonyság, a fenntarthatóság és jó formaterv mennyi szépséget hordoz magában. A projekt bizonyítja, hogy a természet, a tudomány és a design összefonódásával új megoldásokat lehet alkotni. Itt az ideje elmozdulni a hagyományos értelemben vett ipari alapoktól, s helyette a természet intelligenciájával működő rendszereket kell létrehozni. A mikrobiális üzemanyagcellák működési elve a következő: miközben a növények fotoszintetizálnak, hulladékként organikus vegyületeket juttatnak a környezetükbe, azaz a talajba. Bizonyos típusú mikrobák pedig lebontják ezt az organikus „hulladékot”, és közben elektronokat bocsátanak ki. Ezek az elektrogén baktériumok szívesen megszabadulnak az elektronjaiktól, sőt keresik azokat a körülményeket, ahol ezt megtehetik. A mikrobiális üzemanyagcella ebben segít nekik: hasonlóan az elektromos autók akkumulátoraihoz, ebben is anód, katód és egy membrán vezeti az áramot. A rendszer jelenlegi fejlettségi fokán ezt világításra vagy más kis energiaigényű berendezések áramellátására lehet használni. Jelenkori társadalmunk energiaigényét tekintve ez apró lépés, ám hatalmas potenciál rejlik benne. Egy-egy ilyen cella ma 100-300 milliwatt energiát képes termelni, ám ne feledjük, hogy a napelemek is jártak egyszer gyerekcipőben: kezdetben drágák voltak, kevés energiát adtak, de mára az energiarendszer szerves részévé váltak. A mikrobiális üzemanyagcellák is látványos fejlődés előtt állnak, és óriási előnyük, hogy CO2-negatív technológiának számítanak, ráadásul a mikrobák gyakorlatilag mindenhol jelen vannak a természetben. Hatalmas előnyük a többi megújuló forráshoz képest, hogy a mikrobák a nap minden percében termelik az energiát – nincs szünet, mint a napenergia esetében a sötétség beállta miatt, és nincs szélcsend sem, mint a szélturbináknál. A rendszer mindössze vizet igényel, a tápanyagot pedig a talajban lévő organikus anyag szolgáltatja. A Peugeot E-5008-ról készült fotózás során 30 mikrobiális üzemanyagcellát használtak. Tíz cella 11 növényből származó szerves hulladékkal működött, tíz másikban 188 liter iszapot és 94 liter vizet alkalmaztak, míg a harmadik tízben 60 liter iszapot és két liter kávézaccot használtak. A kezdeti lépések és az alapkoncepció tehát nagyon ígéretes, de nyilvánvaló, hogy a rendszert még hatékonyabbá és méretezhetőbbé kell tenni, hogy komolyabb energiaigényű fogyasztókat is képes legyen kiszolgálni. A kisebb energiaigényű megoldások viszont már életképesek: a Living Light (élő lámpa) olyan beltéri világítótest, amelyet egyetlen növény is képes ellátni energiával. A többszörösen díjnyertes projekt megnyitotta az utat a városi szintű alkalmazások felé. Rotterdamban 2019-ben valósult meg az első Living Light park, melyet nemrég továbbfejlesztettek. A Living Light Park 2.0 egy világító ösvény, ahol a LED-es „virágok” nyomásra aktiválódnak, amikor az emberek sétálnak rajta. A szükséges energiát a közeli vízben elhelyezett mikrobiális cellák biztosítják, melyeket vízinövények közé helyeztek. A tervek a távoli jövőbe mutatnak – ilyen a villanyautók növényi árammal történő töltése is –, de jelenleg még inkább arról szólnak, hogy a mikrobiális üzemanyagcella (például egy ház melletti virágágyás) segítsen be a ház fűtésébe, azaz kiegészítő energiaforrásként lehet fontos szerepe a jövő energia-ökoszisztémájában. Illusztróciók: Peugeot, Nova Innova, a képre kattintva megnézhet egy videót A mikrobiális üzemanyagcellák egyik másik látványos és megvalósult alkalmazása a Pond Project (Tó-projekt), ahol a környezetvédelem és az új technológia találkozik. Ebben az alkalmazásban a mikrobiális cellákkal működtetett szenzorok a víz minőségét figyelik: óránként mérik a víz pH-értékét, hőmérsékletét, oxigénszintjét, és adatokat küldenek a vízgazdálkodási hatóságoknak. A projekt nemcsak hasznos, hanem látványos is: a lebegő lámpák színe a víz állapotától függően változik. A Peugeot magától értetődő módon lett partner e környezetbarát technológia fejlesztésében, hiszen az elektromos autózás terén élen járva a legszélesebb, 12 modellből álló palettát kínál ügyfeleinek. A márka legutóbb Angliában elvégzett felmérése is bíztató eredményekkel zárult, és bizonyítja, hogy az elektromos mobilitás terjedése hat az emberek gondolkodásmódjára: a megkérdezettek 70 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a fenntarthatóság fontos szerepet játszik vásárlói döntéseik során, 55 százalékuk pedig kifejezetten figyel arra, hogy fenntartható technológiákat és gyakorlatokat alkalmazó gyártótól vásároljon autót.  

Rekord az osztrák vasúti közlekedésben

2025.05.29.
Fotó: ÖBB Ausztria 2023-ban 1.597 vasúti kilométerrel fejenként vezeti az EU-listát, Franciaország és Svédország követi, áll az IRG-Rail jelentésében. Ezzel Ausztria túlszárnyalta a 2019-es eddigi legjobb eredményét. Európai szinten Svájc áll az élen 2.487 kilométerrel fejenként. Ausztriában a személykilométerek száma 12 százalékkal nőtt, míg Horvátország 41 és Magyarország 33 százalékos növekedést könyvelhetett el. Görögország viszont 37 százalékos visszaesést tapasztalt, amit természeti katasztrófák és egy vonatbaleset okoztak. Frank Michelberger, a St. Pölten-i Főiskoláról hangsúlyozza, hogy a meglévő infrastruktúrát hatékonyabban kell kihasználni, ahelyett, hogy új vonalakat építenének. Az ÖBB 2024-ben először vár több mint félmilliárd utast, ebből körülbelül 300 milliót a vasúti közlekedésben. Az otthoni munkavégzés trendje enyhítette a csúcsidőszakokat, ami pozitívan befolyásolta a vonatok kihasználtságát.  

Csökkenő árbevétel mellett is nyereséges negyedévet zárt a Rába Nyrt.

2025.05.29.
A Rába kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) az év első negyedévében 731,8 millió forint lett, 38,1 százalékkal kevesebb, mint tavaly ilyenkor. A Rába Járműipari Holding Nyrt. üzleti portfólióját négy önálló, egymáshoz kapcsolódó üzletág alkotja: a futómű, az alkatrész, a jármű és a hajtómű üzletág. A Rába Futómű Kft. árbevétele 9,5 milliárd forint lett, 14,4 százalékkal kevesebb, mint az előző év ugyanezen időszakában. Üzemi eredménye 41 millió forint veszteség lett, szemben az egy évvel korábbi 33 millió forintos nyereséggel. MTI Fotó: Győri Károly A Rába Járműalkatrész Kft. 4,03 milliárd forint árbevételt ért az az első negyedévben, ami 17,7 százalékkal marad el az előző év ezen időszakától, üzemi eredménye pedig 77,6 százalékos csökkenéssel 67 millió forint lett. A Rába Jármű Kft. 326 millió forint árbevételt ért el, 27,8 százalékkal többet, mint 2024 első negyedévében. Üzemi vesztesége 44 millió forint lett, míg tavaly ugyanebben az időszakban 11 millió forint nyeresége volt. A Rekard Kft. árbevétele 9,8 százalékos csökkenéssel 664 millió forint lett, üzemi vesztesége pedig 53 millió forint, ami 39,5 százalékos növekedés az előző év első negyedévében kimutatott 38 millió forint veszteséghez képest. A közlemény idézi Hetzmann Bélát, a Rába-csoport elnök-vezérigazgatóját, aki szerint az első negyedévi működésük visszaigazolta, hogy a korábbi modernizációs lépések mellett a rövid távon is érzékelhető pozitív hatásokat elsősorban a fegyelmezett gazdálkodás, a költségkontroll és a termelési folyamatok tudatos, célzott átszervezése eredményezi. Céljuk, hogy a Rába a változó körülmények között is megbízható és kiszámítható szereplő maradjon a hazai és nemzetközi piacokon egyaránt, és olyan működési környezetet alakítsanak ki, amelyre stabil jövőt lehet építeni - tette hozzá. A Rába Nyrt. részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik. A papír 1485 forinton zárt szerdán. Az elmúlt egy évben az árfolyam maximuma 1760 forint, minimuma pedig 1205 forint volt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Hat megyére adtak ki riasztást vihar, zivatar és jégeső miatt csütörtökre

2025.05.29.
Zivatar alakulhat ki több vármegyében csütörtökön, elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! A déli óráktól estig az ország keleti harmadán többfelé alakulhatnak ki zivatarok, néhol lokálisan jelentősebb mennyiségű csapadék (~ 20 mm) kíséretében. Délutánig a Dunántúl déli felében sem zárható ki zivatar kialakulása. Délelőttől, estig a Dunántúlon és a középső területeken néhol ~ 65 km/h-s maximális széllökés előfordulhat északnyugati irányból - írja a HungaroMet Nonprofit Zrt. A meteorológiai riasztásokról, a változásokról folyamatosan frissülő térképen tájékozódhatnak. Fogadja meg a rendőrség zivataros baleset-megelőzési tanácsait:     Számoljon a „vízen futás” veszélyével, a szokásosnál kisebb sebességgel vezessen!     A kormányt fogja stabilan, két kézzel!     Kerülje az intenzív fékezést, helyette inkább a gázelvételes, motorfékes lassítást alkalmazza!     Ilyenkor is ellenőrizze indulás előtt az autógumi bordázatát, kopott gumival ne közlekedjen!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója