Ötmilliárd forintos fejlesztéssel bővíti kapacitását a ContiTech

2015.08.28.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón pénteken bejelentette, hogy a beruházással 216 új munkahely jön létre Makón és Nyíregyházán, valamint Makón 4000 négyzetméterrel bővítik a termelési területet és 5000 négyzetméteres új logisztikai csarnokot alakítanak ki. Nagy Mihály, a ContiTech Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a cég fő profilja a hűtő-fűtő csőrendszerek gyártása autókba, amelyeknek dinamikusan bővült a piaca az elmúlt években, és további növekedésre számítanak. Az új modellekben egyre több a hűtést igénylő rendszer, a hibrid, elektromos autókban az akkumulátorok hűtése miatt mintegy dupla annyi hűtőrendszerre van szükség, mint a hagyományos autókban - fejtette ki.

Világháborút eldöntő taxik

2015.08.28.
  Renault 8 CV taxi a párizsi Palais d'Exposition csarnokában                          A szerző felvétele A marne-i csata az első világháború nagy ütközete volt, melyet Franciaország, az Egyesült Királyság, illetve a császári Németország haderői vívtak. Ahogy minden háborúban, úgy az elsőben is voltak kritikus és sorsdöntő időszakok, ilyen volt például 1914. augusztusa, amikor a német haderő betört Belgiumba és támadásba kezdett a a francia határon felsorakozó antant-erők ellen. A jelentős túlerővel felvonuló németek már majdnem bekerítették a franciákat és nagy tempóban indultak Párizs elfoglalására, amikor a francia hadvezetés augusztus 25-én általános visszavonulást rendelt el. A német csapatokat nem sikerült megállítani a Somme folyónál, ezért a francia parancsnokság mentette a menthetőt és teljes hadifelszereléssel visszavonult. Gyors előretörés foglyok nélkül A németek ujjongtak a hírlapok dicshimnuszainak, pedig csak a publikom örülhetett, de nem hadvezetés mert nem voltak hadifoglyok, ami az ellenség legyőzésének mérhető jele. Moltke tábornok nem csapta be magát naplójában: „Vannak sikereink, de még nem győztünk. A győzelmet az ellenség ellenálló erejének megsemmisítése jelenti. Ha milliós hadseregek állnak szemben, akkor a győztesnek foglyai vannak. De hol vannak a foglyaink? A zsákmányolt lövegek csekély száma is mutatja, hogy a franciák rendezetten vonulnak vissza. A legnehezebb még előttünk áll.” Jól gondolta, mert a túl gyors előrenyomulás megbosszulta magát, igaz, augusztus végén a német haderő átkelt az Aisne folyón, elfoglalta Compiégne-t, majd Reims-t, szeptember 1-jén pedig elérték a Marne-t. Egy nappal később a francia kormány elmenekült Párizsból és ostromállapotot hirdetett ki, aminek része volt a férfilakosság mozgósítása és a polgári gépjárműpark bevetése. Már látták az Eiifel tornyot A Marne-n átkelő csapatok felderítői már látták az Eiffel tornyot, ám a német hadvezetés Párizs elfoglalásánál előbbre valónak tartotta a francia hadsereg teljes megsemmisítését. Ez stratégiai hiba volt Moltke részéről, mert nem számolt azzal a Maunoury marsall által vezetett és önkéntesekkel feltöltött 6. francia hadsereggel, a brit szövetségesekkel, valamint a párizsi polgárokkal és taxikkal. Ez hiba volt, mert eljött a fordulat napja: miközben a túl gyorsan előre nyomuló és utánpótlásban hiányt szenvedő német alakulatok folytatták az átkelést, Párizsból újabb alakulatok érkeztek. Szeptember 6-án és 7-én Gallieni tábornok, Párizs katonai kormányzója lefoglalt a hadsereg részre 1300 párizsi taxit és ezekkel szállíttatta a 7. gyalogos hadosztály hatezer katonáját a hadszíntérre. Szeptember 9-én az 1. német hadsereg megkezdte a visszavonulást és a Marne-i csata Németország vereségével zárult. 1914 szeptemeber 9-én Párizs megmenekült                                 Forrás: Hotel des Invalides Kifizették a viteldíjat Az öt napos ütközetben több mint kétmillió német és francia katona, valamint hetvenezer brit harcolt, így a történészek szerint a taxik által hadszíntérre szállított hatezer főnek nem volt jelentős szerepe a csata eldöntésében, ám a franciák ezt másképp látják. A legendás Renault taxik egyik példánya jelenleg a Hotel des Invalides területén, a Hadtörténeti Múzeumban parkol, de olykor nemzetközi kiállításokon is bemutatják. A levéltári anyagok szerint a sofőrök hazafias cselekedetét díjazta a francia kormány, mert minden taxis megkapta a teljes viteldíjat, ami szállított katonánként 70 frankot jelentett. A bevetett Renault                                                                             A hadműveletben használt 8CV Renault autók a 22 ezer négyzetméteres Boulogne-Billancourt-i üzemben készültek. 1905-ben 250, darab, egy évvel később már 1500 szolgált taxiként Párizsban. 1907-ben már Londonba is szállított a Renault 1100 autót.   Az 1905-ös Renault 80 CV adatai Hosszúság: 3,7 méter Szélesség: 1,6 méter Magasság: 2,1 méter Max. sebesség: 65 km/óra

Vezetői stílusfigyelővel csökkenthetők a járművek üzemeltetési költségei

2015.08.28.
A berendezés információt gyűjt a gázpedál helyzetéről, a tempomat és a retarder használatáról, az intenzív fékezések számáról és időtartamáról, a fordulatszám megválasztásáról, a nyomatékeloszlásról, valamint a saját súllyal történő kigurításról is.  Az adatok ismeretében a rendszer előre meghatározott súlyszámok alapján értékeli a sofőrök teljesítményét, és statisztikai adatokat szolgáltat róluk a menedzsment számára. A vezetési stíluselemző segítségével a fuvarozók naprakész információkat szerezhetnek arról, hogy a járművezetőnek mely területen van szüksége továbbképzésre. A közlemény kiemeli, hogy a berendezés használatával 5-12 százalékkal szorítható vissza az üzemanyag költség, növekszik a tehergépjárművek élettartama, továbbá akár 15-20 százalékkal csökkenhet a szervizköltség. Nemrégiben Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter úgy nyilatkozott, hogy a közúti áru- és személyszállítás a bruttó hazai termék (GDP) 6 százalékát állítja elő, erről a területről évi 500 milliárd forint adó érkezik a költségvetésbe. A fejlett országokban a GDP 10-12 százalékát állítja elő ez az ágazat, ami arra utal, hogy a szektor Magyarországon jelentős további fejlődés előtt áll.  Az elmúlt 10 évben a közúti áru- és személyszállítás teljesítménye két és félszeresére nőtt, 11 700 áruszállító cég működik, amelyek több mint 62 ezer járművet üzemeltetnek. A buszos cégek száma pedig 1500, ezek 15 ezer autóbusszal dolgoznak. A közúti közlekedési szolgáltatási szektor foglalkoztatja a magyar munkavállalók 3,5 százalékát - ismertette Varga.  
Címkék: 

Csökkent az üzemanyagok ára

2015.08.28.
A csökkentéssel a 95-ös benzin átlagára 342-343 forintra, a gázolajé 338-339 forintra mérséklődött. Legutóbb szerdán változtak az árak, akkor bruttó 7 forinttal csökkent a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára. A benzin átlagára tavaly szeptember és 2015 január között mintegy 100 forinttal csökkent, majd idén július közepéig fokozatosan több mint 70 forinttal emelkedett. Az utóbbi egy hónapban viszont csaknem 40 forinttal ismét olcsóbb lett a benzin. A gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára február eleje óta mintegy 30 forinttal lett magasabb, az utóbbi négy hétben viszont már mintegy 25 forinttal csökkent.      A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az autósok 15-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.

Új típusú gyorsforgalmiút-kategóriát vezetne be az NFM

2015.08.28.
Tasó László ismertette: az M gyorsút 2x2 sávos, fizikai elválasztással rendelkező, leállósáv nélküli gyorsforgalmi út lesz, amelyen lehet szintbeli kereszteződés, körforgalom és a települések közelében jelzőlámpás irányítás is. A tervek szerint 2020-ig 515 kilométer gyorsforgalmi utat építenek Magyarországon. Az új uniós támogatási időszakban 2020-ig mintegy 465 milliárd forint áll rendelkezésre közútfejlesztésre, ehhez a magyar kormány saját forrásból legalább nettó 750 milliárd forintot tesz hozzá, hogy a fejlesztések kellő mértékben valósuljanak meg - mondta az államtitkár. Tasó László elmondta: az év végére összesen 500 milliárd forint összegű kiírás jelenik meg a magyar piacon, összesen 220 kilométer útszakaszra. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szeptemberben kiírja azokat a közbeszerzéseket, amik építésre vonatkoznak, valamint november-december hónapban is számos beruházás kerül építési szakaszba - tette hozzá.  Tasó László szólt arról is, hogy az M1-es autópálya 2x3 sávosra bővítését az út forgalmi viszonyai indokolják. A bővítéshez a "Juncker-csomagból" szeretnének forrásokat szerezni, de ha nem sikerül, azt is meg kell gondolni, hogy hazai forrásból finanszírozzák a beruházást - jegyezte meg.     Az államtitkár felidézte: 2010 óta mintegy 800 kilométernyi kerékpárút épült Magyarországon. Az augusztus végéig nyitva álló határidőig eddig beérkezett pályázatokkal összesen 7,5 milliárd forintot tudnak felhasználni kerékpárút építésére még az idén. Az év végére meg fogja haladni a 10 milliárd forintot a kerékpárutakra fordított összeg - mondta. Tasó László kérdésre elmondta: egyebek mellett M gyorsút lehet az M44-es és az Eger és Kaposvár bekötését biztosító út, de felülvizsgálják a jelenlegi terveket is, hol van lehetőség a bevezetésére. Kitért arra is, hogy az M4-esen az Üllő és Cegléd közötti 48 kilométeres szakaszon, a kormány döntése értelmében, csökkentett műszaki tartalmúgyorsforgalmi út fog megépülni. Egyértelmű cél 2018-ig Szolnok bekötése - jelentette ki.  

Tönkretette a Google autóját a paradicsomcsata Spanyolországban

2015.08.28.
A kelet-spanyolországi Bunolban szerdán rendezték meg immár 70. alkalommal a paradicsomcsatát, amelyben 22 ezer ember több mint 150 tonnányit dobált egymásra körülbelül egy órán keresztül. A Google autója behajtott a csata kellős közepébe, ahol pillanatok alatt beborították a szétmálló paradicsomdarabok. Ráadásul a harc hevében sokan fel is másztak rá és onnan dobálták a paradicsomot. A cég hivatalos blogjában közölte: nem állt szándékukban behajtani az ütközetbe, eredetileg azt tervezték, hogy a csata előtt és után készítenek képeket a Google Street View alkalmazása számára. Az autót ért károkat ugyanakkor másodlagosnak tekinti a vállalat és hangsúlyozta, hogy szerencsére az autó nem okozott személyi sérülést. Azt egyelőre nem lehet tudni, miként keveredett a kocsi a paradicsomütközet kellős közepébe. A helyi polgármester vizsgálatot indított, hogy megtalálja azokat, akik a rongálásáért felelősek. A paradicsomcsatára, amelyet már hetven éve minden augusztus utolsó szerdáján tartanak, 96 országból érkeztek résztvevők. A túlérett, puha paradicsom hajigálása számukra sem veszélytelen: többen szenvedtek zúzódásokat, volt, akinek a szeme sérült meg, mert telibe találta egy paradicsom.
Címkék: 

A kormány 1,3 milliárd forinttal támogatja a Csaba Metál beruházását

2015.08.28.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az autóipari beszállító magyar vállalkozás ezzel a beruházással Békéscsabán és Szeghalmon 155 új munkahelyet teremt. Szijjártó kitért arra, hogy a BMW autógyár évente 1,3 milliárd euró értékben szerez be termékeket magyar cégektől, ennek egyik éllovasa a Csaba Metál, a békéscsabai cég közvetlen beszállítója a VW-nek is, amely 5 milliárd euró értékben vásárol évente alkatrészeket Magyarországon. Majoros Béla, a Csaba Metál Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója kiemelte, hogy a cég 1993-ban alakult, és az öntöde folyamatos fejlesztése révén mostanra a foglalkoztattak száma eléri az 1200-at, tavalyi árbevételük 10,5 milliárd forint volt, az idén pedig 13-14 milliárd forint árbevétellel számolnak.

Így köszöntik a Rallye-t

2015.08.28.
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter „Minden borospince a halhatatlanság szigete.”– idézi a XX. Magyar Borok Útja Rallye programfüzetébe szánt köszöntőjében Pilinszky Jánost dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. Az általa vezetett szaktárca azon dolgozik, hogy a pincészetek érdekeit a magyar borászokkal összefogva érvényesítsék itthon és az Unióban. Miniszterként tisztán látja, hogy Magyarországon a szőlő és bortermelés a mezőgazdaság egyik kiemelten fontos ágazata. A szőlő és bor a foglakoztatáson túl az ültetvények művelésén keresztül fontos tájalkotó, tájfenntartó szerepet is betölt. Jelenleg 80 000 hektáron folyik szőlőművelés, amelyből az árubor termeléshez 65 000 hektárról szüreteknek szőlőt. A szőlő-bor ágazat mintegy 80 000 család számára biztosít közvetlen módon megélhetést az ország 22 borvidékén. A miniszter véleménye szerint a Rallye segít abban, hogy közelebb hozza egymáshoz az ágazat meghatározó szereplőit. Versenyképes magyar borászat hosszú távon csak a kölcsönös bizalomra és a partneri kapcsolatokra épülhet, és a Magyar Borok Útja Rallye éppen ezt testesíti meg. Fazekas Sándor évek óta örömmel áll a kezdeményezés mellé miniszterként és magánemberként egyaránt. A miniszter idén nemcsak fővédnökként vesz részt a rendezvényen, hanem hivatali elfoglaltságai függvényében a mezőnnyel tart a bortúra 3 napján.   Gyuricza Csaba, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke Gyuricza Csaba köszöntőjében Márai Sándort idézi: „A bornak nemcsak íze, illata és szesztartalma van, hanem mindenek fölött szelleme is. Mintha a nép, mely termeli és issza, átadna lelke titkos tartalmából valamit a hazai bornak.” Az elnök úgy véli, hogy az igazán jó bornak titka és csodája van, valami többletet hordoz, amely ember és táj évszázados összefogásából jön létre. Ahhoz azonban, hogy a hagyományok és a folyamatos megújulás jegyében borvidékeink és boraink rangja még magasabb legyen, nélkülözhetetlen a fejlődés. Az általa vezetett Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) feladata, hogy a szőlészeti-borászati támogatásokra rendelkezésre álló nemzeti és uniós forrásokat a leghatékonyabban és a legátláthatóbban juttassa el az érintettekhez. Az elnök meglátása szerint a bortúra kitűnő alkalom lesz arra, hogy az egyes állomásokon a kóstolás, a birtokok és pincerendszerek körbejárása mellett lehessen beszélgetni hazánk kiemelkedő borászaival, közvetlen tapasztalatokat szerezve esetleges problémáikról, javaslataikról akár a belföldi vagy külföldi értékesítéssel kapcsolatban. Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke A szőlő nem csak egy növény: hagyomány és kultúra is egyben, és mint ilyen, védendő kincs. A bor az az ital, amely zamatában magában hordozza a különleges, tájra jellemző mikroklímát éppúgy, mint a szőlőművelő ember több generáción keresztül felhalmozott tudását. A magyarság történetében kitüntetett szerepe van a szőlőnek és a bornak. Az elmúlt évtizedekben azonban a borászat – a támogatások hatékony felhasználásának és a szőlészek, borászok elhivatottságának és kitartó munkájának köszönhetően – a magyar agrárium egyik sikerágazatává nőtte ki magát. Ezzel párhuzamosan a borfogyasztási szokások is átalakultak, egyre inkább a minőségi borok felé tolódott el a kereslet, és „divat” lett a kulturált borfogyasztás. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elkötelezett abban, hogy a rendelkezésére álló eszközeivel segítse a kiváló magyar borok népszerűsítését a hazai és a nemzetközi piacokon egyaránt. A Kamara örömmel áll minden olyan kezdeményezés mellé, amely növeli a magyar borok presztízsét, ezért is támogatja immáron második alkalommal a Magyar Borok Útja Rallye-t. A Győrffy Balázs által vezetett szervezetnek feladata továbbá, hogy felkarolja a helyi termelőket, és segítsen termékeiket megismertetni a fogyasztókkal. Erre a Magyar Borok Útja Rallye szintén kiváló alkalmat ad, hiszen a programhoz kapcsolódóan bemutatkozási lehetőséget kínál a helyi termelők számára. Az elnök bízik benne, hogy a Rallye keretében idén is sikerül népszerűsíteni a hazai borvidékeket, a nagyszerű hazai borokat, a kiváló helyi termékeket, valamint a tudatos és biztonságos közlekedést. Mészáros Kálmán, a NÉBIH Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóság igazgatója Mészáros Kálmán szerint Magyar Borok Útja Rally jó példa az egymástól oly távol álló szakterületek (borászat, autósport, közigazgatás) egy közös cél érdekében megvalósuló összefogására: a A közös cél pedig nem más, mint ráirányítani a figyelmet a magyar borokra, borkultúrára, illetve kulturált borfogyasztásra, amely elválaszthatatlan a tájtól, a helyi gasztronómiától és az embertől, a társasági élettől is. A NÉBIH Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóságának igazgatója fontos küldetésnek tartja a Rallye 3 napja alatt a szakmai kapcsolatok erősítését, a helyi termelők helyzetének, problémáinak első kézből való megtapasztalását, melyet egy pohár bor mellett kötetlenül beszélgetve sokkal hitelesebben, árnyaltabban lehet megismerni. A Magyar Borok Útja Rallye-val kapcsolatos hírekkel és érdekességekkel kapcsolatban naprakész lehet, aki figyelemmel kíséri a rendezvényt az Autószektor külön a versenynek szentelt kiemelt rovatában, illetve a rendezvény Facebook oldalán.  

A Rallye célba veszi a hercegkúti borászokat

2015.08.27.
Naáréknál a szőlő és a bor is családtag A Naár család története Magyarországon, egészen az 1750-es évekig eredeztethető. Sváb őseik ekkor érkeztek Sárospatak város környékére, ahol hamar beletanultak a helyi szőlőfajták művelésébe és a bor készítésébe. Szőlőterületüket az elmúlt 25 esztendőben újítják és bővítik. Már előkészítés alatt áll a jövő tavaszi 1,2 hektáros betelepítés, amiből 0,8 hektár Furmint a Pogánykút dűlőben. Ez azért fontos számukra, mert az első sváb családoknak itt voltak szőlőik, s mert a falu az itt található kútról és a svábokat betelepítő hercegről kapta a nevét. A fejlesztés hatására összesen már öt dűlőben 6,5 hektár területen művelik majd szőlőiket. Csodálatos tájak, csodálatos fekvésű dűlők A hercegkúti családoknak a saját szőlők mellett két pincesoron, a Kőporoson és a Gombos-hegyen több mint 180 pincéjük van. A Naár család pincéit 1954-ben a nagyszülők vásárolták romos, rossz állapotban, de néhány év alatt felújították és berendezték borérlelésre. A család 2008-tól több alkalommal bővítette a pincét, először érlelő ággal és egy kis bormúzeummal, majd egy kóstoltató, borbemutató pincerésszel, ahol 60 fő számara tartanak folyamatosan, helyi gasztronómia kíséretében kóstolókat. Kiváló klíma, kiváló ízek és zamatok A szőlőtermesztés mellett az évek során egyre inkább erősödött bennük a „saját, palackos bor” gondolata. Ehhez családi házuk mögötti gazdasági épületet alakították át palackozóvá és rendezték be annak gépeivel. Így a 2013-ban termőre fordult Sárgamuskotály és Kövérszőlő új telepítésekről származó bort, már itt tudták lepalackozni. A Naár borok címkéjén a Gombos-hegyi pincék felett található védett és ritka Kökörcsin is megjelenik, mely arra utal, hogy a család törekszik az egyediségre, arra, hogy boraik is kicsit mások legyenek, mint máshol, legyenek egyszerre kicsit hercegkútiak és hordozzák magukban a Naár-jegyeket. Szeretet és tisztelet a Götz Pincészetnél A szőlő és a bor szeretete, csodálata és a munka tisztelete családi örökségként meghatározó szerepet játszik a Götz Pincészet életében. A családi vállalkozás 17 hektáron gazdálkodik, kitűnő fekvésű, első osztályú szőlőterületei összesen hat dűlőben helyezkednek el. Többek között ez ad kiváló lehetőséget arra, hogy az összes típusú tokaji bort kiváló minőségben prezentálják a fogyasztók számára.   Kiváló Tokaji, és egy kicsit egyedi A minőség elengedhetetlen eleme a jó pince, ezért a Götz Pincészet - világörökség részét képező – Gombos-hegyi pincesoron található riolit-tufába vájt pincében érleli a borokat. A pince 9 °C fokos állandó hőmérsékletet tart télen-nyáron. A látogatók számára érdekesség, a szakértő számára pedig fontos szempont, hogy a magas páratartalom és a hordókban érlelődő borból származó vegyületek táplálják a pincék falán megjelenő gombatelepeket, a nemespenészt, melyek összefüggő réteget képeznek, és hozzájárulnak a jó pinceklíma biztosításához. Kiváló a klíma a Gombos-hegyi pincékben

Szét kell szedni a MÁV-Csoportot?

2015.08.27.
p { margin-bottom: 0.25cm; line-height: 120%; } Nem eléggé választotta el a Deutsche Bahn (DB) AG a pályavasúti és a vállalkozó vasúti tevékenységét, emiatt bevételeiből keresztfinanszírozhatja a személyszállítási közszolgáltatást, amivel versenyhátrányt okoz a versenytársaknak – tette közzé az egyik szakmai blog a németországi Monopolkomissionra, a magyar Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló szervezetre hivatkozva. A hivatal szerint a DB AG-t át kell szervezni. Szigorúan el kell választani az infra­struktúra-üzemeltetést (pályavasutat) és az operátori tevékenységet (személy-, illetve áruszállítást). Felsővezetéket cserélnek a Nyugati pályaudvar előtt. A pályavasutat el kell választani A DB, mint Európa egyik legerősebb vasúttársasága, mindeddig sikerrel lobbizott az Európai Bizottság törekvésével szemben, amely igyekezett elérni, hogy válasszák le a nemzeti vasúttársaságokról a pálya működtetését, és tegyék a magánvállalkozások számára elérhetővé és átjárhatóvá a kontinens vasúti hálózatát. A lapunk által megszólított tapasztalt vasúti szakember szerint ha megvalósul, amit a Monopolkomission követel, az a többi nemzeti vasút, így a MÁV-csoport számára is következményekkel járhat majd. Mint ismert, hazánk ellen 2010. szeptember 29-én indított kötelezettségszegési eljárást az EB, mert a vasúti forgalomirányítást vasúttársaságok, azaz a MÁV és a GySEV végzik. Márpedig a bizottság szerint ez együtt jár azzal, hogy a forgalomirányító részesévé válik a menetvonal-kijelöléssel, illetve a vasúti pálya kapacitásának elosztásával kapcsolatos döntéshozatali folyamatnak. Ez pedig a piaci verseny torzulásához vezethet, mivel a forgalomirányító ismereteket szerez a versenytárs vasúttársaságok által nyújtott szolgáltatásokról. A magyar kormányzat több lépést tett, hogy megfeleljen az uniós elvárásoknak. A vasúti pálya használatát felügyelő Vasúti Pályakapacitás-elosztó (VPE) kikerült a MÁV szervezetéből és közvetlenül az állam tulajdonolja. Ez azonban nem volt elég Brüsszelnek, ezért 2013 áprilisában bejelentették a nemzeti vagyonkezelő szervezet tulajdonában lévő pályavasút, a Nemzeti Vasúti Pályaműködtető Zrt. (NVP Zrt.) létrehozását. Elkészült a társaság üzleti koncepciója, megtörtént a bejegyzés, és megkezdődtek az egyeztetések a szakszervezetekkel, a bankokkal és a közlekedési hatósággal. Az uniós feltételeknek megfelelő NVP azonban mind a mai napig nem alakult meg. Ennek legfőbb oka az, hogy a folyamatban lévő hitelszerződések kiváltása, valamint az új cég feltőkésítése sokmilliárdos kiadást jelentett volna. Informátorunk szerint az a nézet kerekedett felül a közlekedési kormányzatnál, hogy az önálló VPE-vel is teljesíthetők az uniós követelmények, főleg ha a többi nemzeti vasúttársaság sem siet a szétválasztással. A német vasút esetleges átszervezése azonban új helyzetet teremthet ezen a területen. Jámbor Gyula Megjelent a Napi Gazdaság 2015. 08. 05-i számában

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója