Kamion Eb - Kiss Norbert óvni akarja az autóját Mostban

2015.08.29.
A 30 éves szombathelyi versenyző a Mostban zajló viadal pénteki szabadedzései után azt mondta az MTI-nek: a Hungaroringen egy hét múlva sorra kerülő hazai verseny miatt el akarja kerülni, hogy nagyobb kár keletkezzen a kamionjában.      "Persze ezt is úgy a legegyszerűbb elérni, ha folyamatosan elől megyünk" - jelentette ki Kiss, aki az első szabadedzésen második volt, a késő délutáni gyakorláson viszont már a leggyorsabb köridőt érte el. "Rossz állapotú gumijaink maradtak a szezon korábbi szakaszáról, azokat tettük fel, de úgy nem volt túl jó az autó, így később egy másik használt szettre cseréltük az abroncsokat" - mondta Kiss Norbert, s hozzátette, mivel a tavalyihoz képest az idén gyengébb a motor, nehezebben lehet jó köridőket futni, vannak ugyanis olyan kanyarok, ahol "nagyon kell küzdeni", hogy maradjon erő a 12 ezer köbcentis, 1100 lóerős motorban. A szombathelyi Európa-bajnok úgy nyilatkozott, még nem gondol a jövő heti hazai versenyhétvégére, de annyi bizonyos, hogy a Hungaroringet jól ismeri, korábban egy rövid teszt erejéig már ment is rajta a kamionnal, ugyanakkor nagy szüksége lesz az időmérők és a futamok előtt a szabadedzésekre. Mostban szombaton a délelőtti időmérő után 12.15 órától rendezik az első, 16.20-tól pedig a második versenyt, majd vasárnap 10.00-kor lesz az időmérő, s 13.55-től a hétvége harmadik, 17.05-től pedig a negyedik, utolsó futama.
Címkék: 

Növeli és fejleszti dél-afrikai gyárát a Volkswagen

2015.08.29.
A gyár bővítésére és a beszállítói lánc fejlesztésére összesen 4,5 milliárd randot, azaz 305 millió költ a wolfsburgi konszern. A fejlesztés elkerülhetetlen ahhoz, hogy újabb modelleket gyártsunk – nyilatkozta a német kapnak Thomas Schäfer, a VW Südafrika vezetője. Volkswagen-gyár Dél-Afrikában A fekete kontinens legfejlettebb országában, Dél-Afrikában a Volkswagen a második legnagyobb autógyártó a Toyota mögött. Uitenhage városában a VW motorokat gyárt, autók közül pedig a Polot és a kizárólag Afrikában kapható Polo Vivo modellt. Az elmúlt évben 116.033 darab Volkswagen készült Dél-Afrikában, s innen szállítják ki az autókat az egész kontinensre. A most bejelentett 305 millió eurós fejlesztés után a darabszám is növekedni fog – írja a német gazdasági lap online kiadása. 

Magyar Borok Útja Rallye 1. nap (percről-percre)

2015.08.28.
18:00 Ajajajj, indulás! Még 200 kilométer vár ránk, hogy elérjük szálláshelyünket, a Hunguest Grandhotel Galyát... az esti buli helyszínét.  17:00 A Patricius Borászatnál a díjnyertes Katinka volt a kedcvencünk, na meg a gyönyörű táj, és az ott végrehajtott talicskás feladat. 16:00 Sárospatakon a Harsányi Pincészetnél egy különleges borkaviáros kóstoltatós feladatot hajtottunk végre, majd nyargaltunk tovább Bodrogkisfaludra. 15:20 A Gombos-hegyi pincesoron először a Naár családi pincét, majd a Götz pincét látogattuk meg, és egy kis betekintést nyertünk a kisebb családi pincészetek működésébe. 15:00 A finom svédasztalos ebéd után Hercegkút felé vettük az irányt, ahol az itiner szerint az volt az első feladatunk, hogy készítsünk egy képet a Gombos-hegyi pincesorról. Íme: 13:20 Közel egy óra csúszással, de végül sikeresen (és farkaséhesen) megérkeztünk Sárospatakra, ahol a Bodrog Hotel éttermében svédasztalos ebéddel vártak minket. A folytatásban a Götz, Harsányi és Patricius pincészetek várnak még ránk.  12:10 Kisebb tájékozódási kihívások után megérkeztünk a Basilicus borászathoz. Az Egyszervolt birtokboruk egyszer s mindenkorra az egyik kedvencünkké vált, és összességében elismeréssel díjaztuk a gazdák vendégszeretetét. 11:30 A Degenfeld birtokon a varázslatos 4 csillagos hotel teraszán kóstolhattuk meg többek között a legfrissebb Degenfeld muskotályt. A játékok közül kedvünkre való volt a petanque (bár lehettünk volna kicsit ügyesebbek), és a szőlő teszten sikerült eltalálnunk a muskotályt.  10:15 Indulás tovább, immár 3 különböző itiner alapján. A szerkesztőség autója ma az "A" itiner szerint közlekedik. Következő állomásunk a Degenfeld birtok. 09:15 Mintegy 140 km autópályás autózás után a teljes mezőny megérkezett az M3 Geleji pihenőbe. A Shell jóvoltából minden versenyző frissítő kávét vehetett magához, és volt egy izgalmas közlekedésbiztonsági feladat is. A bikaszem feladat során az autó elejével kell a lehető legpontosabban megközelíteni a céltábla közepét. Érdekes eredmények születtek. Ön mennyire érzi az autója elejét? 07:50 Czippán Anett és Váczi Gergő mosolyogva útnak indulnak. Vajon ügyesen olvassák majd az itinert? A mezőny első harmada már az M3 autópályán halad az első állomás felé. 07:30 Vidám csoportkép után vigyázz, kész, RAJT! 07:20 A rajt előtt köszöntőt mondott dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, majd Czippán Anett, a verseny háziasszonya, a TV2 műsorvezetője kívánt jó utat a rajtoló autóknak. 05:50 A szervezők már a helyükön, hamarosan helyén a rajtkapu. Pirkad a műjégpálya mellett, kellemes nyári reggel van. Alig több mint 1,5 óra a rajtig. 04:00 A versenyzők jó része valószínűleg mostanra állította a telefonját, hogy időben odaérjen a fél 7-kor esedékes gyülekezőre a Városligetbe. A hajnal csípős, az ég tiszta, ez bizony kiváló nyári versenyzésre való időt sugall!

Gyári sportmodell készült a Hyundai i20-ból

2015.08.28.
A Hyundai frissen megalakított N Sport nevű gyári tuningrészlege elsőként az új i20-ast vette kezelésbe, amely idén év elején érkezett meg a kereskedésekbe. A tágas kisautó 1,4 literes szívómotorját az N sportnál 100-ról 115 lóerősre piszkálták fel, a nyomaték pedig 133-ról 160 Nm-re nőtt meg. A motor erejét egy hatfokozatú kézi váltó továbbítja az első kerekek felé, a gyorsulási és végsebesség adatokat még nem árulta el a Hyundai. Természetesen a futómű hangolását is az erősebb motorhoz igazították, feszesebb lett a rugók és a lengéscsillapítók hangolása, a megállásról elöl belső hűtésű, hátul tömör féktárcsák gondoskodnak, az ültetéstől mélyebbre került a súlypont. Kívülről is sportosabbá vált az N Sport változat megjelenése, a 17 colos könnyűfém keréktárcsák, a sportos optikai csomag és a rozsdamentes sportkipufogó sokat dobnak a koreai kisautó megjelenésén.  
Címkék: 

Járműtervezésre tanítja a gyerekeket Frankfurtban a BMW

2015.08.28.
A résztvevők a „Hall 11 North” csarnok melletti szabadtéri területen felállított mobil oktatási létesítményben naponta három alkalommal nyerhetnek betekintést a hosszú távú fenntarthatóság, a mobilitás, a technológiai innovációk és a járműtervezés alapjaiba, a játszva tanulást pedig egy saját gokart megépítése teszi felejthetetlen élménnyé. Az ötlettől a tesztvezetésig A körülbelül kettő és fél – három órán át tartó előadások minden esetben a járműfelépítés elméleti alapelveinek bemutatásával kezdődnek, természetesen a résztvevők életkorának megfelelő stílusban és eszközökkel, profi, képzett oktatókkal. Az elméleti oktatást követően a fiatal hallgatók egy gyakorlati képzés keretében megtervezhetik, sőt mi több, néhány fős csoportokban meg is építhetik saját gokartjukat, amelynek különféle eltérő követelményeknek kell megfelelnie a felhasználási területtől függően. Legyen szó akár nagyvárosi autóról, akár off-road járműről, vagy éppen egy jövőbe mutató modellről, a járműtervezés középpontjába minden esetben a fenntarthatóság kerül, nem csak elméletben, de a gyakorlatban is: a fiatal tervezők gokartjainak egyes alkatrészeit régebbi BMW modellekből nyerték ki a mérnökök, a motorháztetőtől egészen a légterelő elemekig. A járműtervezés végeztével a fiatalok egy tesztpályán ki is próbálhatják saját gokartjukat, amely kétségkívül örök emlék marad számukra. A BMW Group Junior Campus a 2015-ös Frankfurti Nemzetközi Autószalonon a „Hall 11 North” csarnok melletti szabadtéri területen lesz megtalálható, a résztvevők a „Portalhaus” bejáratnál léphetnek be. A programokra a 11 – 14 év közötti egyéni látogatókat, csoportokat, osztályokat és szervezeteket várják. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött a bmwjuniorcampus@erlebniskontor.de e-mail címen vagy a 0421/16845-255 telefonszámon (telefonos regisztráció hétfőnként 14.00 óra és 17.00 óra között, keddenként, szerdánként és csütörtökönként 10.00 óra és 12.00 óra, illetve 14.00 óra és 17.00 óra között, péntekenként pedig 10.00 óra és 12.00 óra között lehetséges). A BMW Group Junior Campus A BMW Group Junior Campus középpontjában a játszva tanító gyakorlati képzések állnak. A legújabb oktatási és tudományos eredmények alkalmazásának köszönhetően a gyerekek és a tinédzserek összefüggő rendszerben ismerkedhetnek meg a járműtechnológia rejtelmeivel, miközben az izgalmas és látványos képzések a fiatalok csapatszellemét és közösségi gondolkodását is fejlesztik. Az első Junior Campus 2007-ben nyitotta meg kapuit a BMW Welt müncheni komplexumában, ahol a fiatal hallgatók a jövő olyan fontos témáit járhatják körül, mint a fenntarthatóság, a mobilitás és a globális gondolkodás. A müncheni létesítmény sikereit követően a BMW a Berlinben található Német Műszaki Múzeumban, majd Németország egyéb nagyvárosaiban, illetve Szöulban és Moszkvában is újabb Junior Campus-okat hozott létre. A vállalatcsoport 2016-tól egy újfajta, interaktív Junior Campus okosalkalmazást teszt elérhetővé Angliában, amelyet ezt követően kisvártatva újabb országok követnek majd.

Nagyteljesítményű akkumulátort kapnak az Audi elektromos modelljei

2015.08.28.
A négykarikás márka két partnere egyaránt a korszerű cellatechnika terén tervez európai beruházást, s e termelési helyszíneikről kívánják kielégíteni az ingolstadti vállalat igényeit. Az új technológia több mint 500 kilométeres hatótávot kínál majd az Audi új Sports Utility Vehicle modellje számára, amely tanulmányautóként a szeptemberi Frankfurti Autószalonon mutatkozik be. „Dél-koreai fejlesztőpartnereinkkel közösen hozzuk el a legújabb akkumulátorcella-technológia gyártását az Európai Unióba, tovább erősítve az európai gazdasági térség pozícióit e kulcsfontosságú technika területén” – jelentette be Dr. Bernd Martens, az Audi igazgatótanácsának a beszerzés területéért felelős tagja. A cellamodulok a tervek szerint kiemelkedően nagy teljesítményűek lesznek. „Ezzel olyan műszaki megoldást kínálhatunk, amely még vonzóbbá teszi az elektromos hajtású gépkocsikat az ügyfelek számára.” „Első akkumulátorhajtású elektromos SUV-modellünkkel a károsanyag-kibocsátás nélküli hajtásrendszer és az élvezetes vezetés ötvözetét kínáljuk” – hangsúlyozta Prof. Dr. Ulrich Hackenberg, az Audi igazgatótanácsának a műszaki fejlesztés területéért felelős tagja. „Optimálisan integráljuk az LG Chem és a Samsung SDI által kifejlesztett, innovatív cellamodulokat járműkonstrukcióinkba, a sportosság és a nagy hatótáv vonzó együttesét biztosítva ügyfeleink számára.”

XX. Borok Útja rali rajt

2015.08.28.
Galéria képek: 

A Volkswagen 3,4 millió gépjárművet szállított ki az első hét hónapban

2015.08.28.
A Németország nélkül értelmezett Nyugat-Európa 558,200 darab gépkocsival részesedett e mennyiségből, ami 7,9 %-kal volt több mint a tavalyi 517,200 darab. A német piacon a kiszállítások 5,9 %-kal nőttek, és az átadott gépkocsik száma elérte a 360,700-at a tavalyi 340,700 darabos mennyiség után.  Júliusig az étékesítésben lefelé irányuló trend volt tapasztalható Közép- és Kelet-Európában, e térségben 118,100 gépkocsit szállítottak ki, ez a mennyiség 19,3 %-kal kisebb, mint a tavalyi 146,300 darab. E csökkenés fő oka az oroszországi belső helyzet volt, ahol a Volkswagen Személygépkocsik 42,500 gépkocsit adott át a vevőknek, és ez a mennyiség 44,3 %-kal volt kisebb, mint a megelőző esztendő száma, a 76,400 darab volt. Az ázsiai-csendes óceáni térségben a márka 1,61 millió gépkocsit szállított ki, ez 6.9 %-kal kevesebb, mint az 1,72 millió autó volt 2014-ben. Ebből Kína részesedése, Hong Kong-ot is beleértve, 1,48 millió darab volt, 7,7 %-kal kevesebb, mint a tavalyi adat, az 1,60 millió egység. Az észak-amerikai térségben a Volkswagen 343,600 személygépkocsit szállított ki, 3,1 %-kal többet, mint a tavalyi mennyiség  (333,400 darab), ebből az Amerikai Egyesült Államok piacán a tavalyi 209,700 egységnél  1,9 %-kal kevesebb,  205,700 gépkocsit adtak át az új tulajdonosoknak.  Dél-Amerikában januártól júliusig a kiszállítások 372,300 darabról 288,400 darabra, azaz 22,5%-kal csökkentek.  Ez a szám tartalmazza a 214,400 darabos brazíliai kiszállítást is, ami 29 %-kal volt kisebb, mint a tavalyi 301,200 egység.

Ötmilliárd forintos fejlesztéssel bővíti kapacitását a ContiTech

2015.08.28.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón pénteken bejelentette, hogy a beruházással 216 új munkahely jön létre Makón és Nyíregyházán, valamint Makón 4000 négyzetméterrel bővítik a termelési területet és 5000 négyzetméteres új logisztikai csarnokot alakítanak ki. Nagy Mihály, a ContiTech Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a cég fő profilja a hűtő-fűtő csőrendszerek gyártása autókba, amelyeknek dinamikusan bővült a piaca az elmúlt években, és további növekedésre számítanak. Az új modellekben egyre több a hűtést igénylő rendszer, a hibrid, elektromos autókban az akkumulátorok hűtése miatt mintegy dupla annyi hűtőrendszerre van szükség, mint a hagyományos autókban - fejtette ki.

Világháborút eldöntő taxik

2015.08.28.
  Renault 8 CV taxi a párizsi Palais d'Exposition csarnokában                          A szerző felvétele A marne-i csata az első világháború nagy ütközete volt, melyet Franciaország, az Egyesült Királyság, illetve a császári Németország haderői vívtak. Ahogy minden háborúban, úgy az elsőben is voltak kritikus és sorsdöntő időszakok, ilyen volt például 1914. augusztusa, amikor a német haderő betört Belgiumba és támadásba kezdett a a francia határon felsorakozó antant-erők ellen. A jelentős túlerővel felvonuló németek már majdnem bekerítették a franciákat és nagy tempóban indultak Párizs elfoglalására, amikor a francia hadvezetés augusztus 25-én általános visszavonulást rendelt el. A német csapatokat nem sikerült megállítani a Somme folyónál, ezért a francia parancsnokság mentette a menthetőt és teljes hadifelszereléssel visszavonult. Gyors előretörés foglyok nélkül A németek ujjongtak a hírlapok dicshimnuszainak, pedig csak a publikom örülhetett, de nem hadvezetés mert nem voltak hadifoglyok, ami az ellenség legyőzésének mérhető jele. Moltke tábornok nem csapta be magát naplójában: „Vannak sikereink, de még nem győztünk. A győzelmet az ellenség ellenálló erejének megsemmisítése jelenti. Ha milliós hadseregek állnak szemben, akkor a győztesnek foglyai vannak. De hol vannak a foglyaink? A zsákmányolt lövegek csekély száma is mutatja, hogy a franciák rendezetten vonulnak vissza. A legnehezebb még előttünk áll.” Jól gondolta, mert a túl gyors előrenyomulás megbosszulta magát, igaz, augusztus végén a német haderő átkelt az Aisne folyón, elfoglalta Compiégne-t, majd Reims-t, szeptember 1-jén pedig elérték a Marne-t. Egy nappal később a francia kormány elmenekült Párizsból és ostromállapotot hirdetett ki, aminek része volt a férfilakosság mozgósítása és a polgári gépjárműpark bevetése. Már látták az Eiifel tornyot A Marne-n átkelő csapatok felderítői már látták az Eiffel tornyot, ám a német hadvezetés Párizs elfoglalásánál előbbre valónak tartotta a francia hadsereg teljes megsemmisítését. Ez stratégiai hiba volt Moltke részéről, mert nem számolt azzal a Maunoury marsall által vezetett és önkéntesekkel feltöltött 6. francia hadsereggel, a brit szövetségesekkel, valamint a párizsi polgárokkal és taxikkal. Ez hiba volt, mert eljött a fordulat napja: miközben a túl gyorsan előre nyomuló és utánpótlásban hiányt szenvedő német alakulatok folytatták az átkelést, Párizsból újabb alakulatok érkeztek. Szeptember 6-án és 7-én Gallieni tábornok, Párizs katonai kormányzója lefoglalt a hadsereg részre 1300 párizsi taxit és ezekkel szállíttatta a 7. gyalogos hadosztály hatezer katonáját a hadszíntérre. Szeptember 9-én az 1. német hadsereg megkezdte a visszavonulást és a Marne-i csata Németország vereségével zárult. 1914 szeptemeber 9-én Párizs megmenekült                                 Forrás: Hotel des Invalides Kifizették a viteldíjat Az öt napos ütközetben több mint kétmillió német és francia katona, valamint hetvenezer brit harcolt, így a történészek szerint a taxik által hadszíntérre szállított hatezer főnek nem volt jelentős szerepe a csata eldöntésében, ám a franciák ezt másképp látják. A legendás Renault taxik egyik példánya jelenleg a Hotel des Invalides területén, a Hadtörténeti Múzeumban parkol, de olykor nemzetközi kiállításokon is bemutatják. A levéltári anyagok szerint a sofőrök hazafias cselekedetét díjazta a francia kormány, mert minden taxis megkapta a teljes viteldíjat, ami szállított katonánként 70 frankot jelentett. A bevetett Renault                                                                             A hadműveletben használt 8CV Renault autók a 22 ezer négyzetméteres Boulogne-Billancourt-i üzemben készültek. 1905-ben 250, darab, egy évvel később már 1500 szolgált taxiként Párizsban. 1907-ben már Londonba is szállított a Renault 1100 autót.   Az 1905-ös Renault 80 CV adatai Hosszúság: 3,7 méter Szélesség: 1,6 méter Magasság: 2,1 méter Max. sebesség: 65 km/óra

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója