Kávét készített nagyautóiból a Toyota - kérhető szedán vagy crossover is

2026.04.09.
Az UCC kávémárka szakértői a Toyota munkatársaival karöltve különleges projektet indítottak útjára. A cél az volt, hogy megteremtsék a márka zászlóshajó-modellcsaládja, a négytagú Crown-sorozat által ihletett kávékompozíciókat – és ha már Toyota, a pörkölést is hidrogén segítségével végezték. De miért pont kávé, és miért nem tea, ha már Japánról van szó? A kérdés jogos, ugyanakkor téves feltételezésen alapul. Japán ugyanis sokkal inkább kávés nemzet – sőt, a világ egyik legjelentősebb kávéfogyasztója. A kávézásnak évszázados hagyományai vannak, a kávéeladásokból származó bevételek terén pedig a második helyen áll a nemzet, közvetlenül az Amerikai Egyesült Államok mögött. A kávét holland kereskedők vezették be a szigetországban, valamikor a XVII. század során, az első kávéház a XIX. század második felében nyílt meg. A XX. század első éveiben tömegesen vándoroltak ki japán munkások Brazíliába, hogy a helyi kávéiparban dolgozzanak; az itt szerzett tapasztalatok kétségtelenül hozzájárultak ahhoz, az 1930-as években megkezdődjön japán saját kávéiparának a kialakulása. A második világháború alatt betiltották, mint nyugati eredetű élvezeti cikket, az ötvenes években luxusterméknek számított, és csak a gazdagok engedhették meg maguknak. Az 1960-as évek végén robbanásszerű változás következett be: megjelentek a piacon a nagy globális termelők, és kialakult a kávéházak kultúrája, amelyek a társadalom fejlődésében, és azon belül a középosztály megerősödésében is kulcsszerepet játszott. A japánok minden formában rajonganak a kávéért, az instanttól kezdve a kézműves különlegességekig – az előbbit a japán gazdaság és munkatempó diktálta, folyamatos rohanás, az utóbbit a kávézás társas szertartása motiválja. Ez egyben azt is jelenti, hogy a japánok a legritkább esetben kávéznak otthon, annál többet menet közben vagy kávéházban. Már csak ezért is stílusos, hogy az UCC kávégyártó a japán autóipar egyik meghatározó modelljéből merített ihletet legújabb termékcsaládjához. A Toyota Crown 1955 óta része a japán utcaképnek, és ezzel a szigetország legrégebbi, folyamatosan fennálló személyautó-típusa. A Crown jelenleg tizenhatodik generációjában jár, és modern műszaki alapjai mellett az teszi egyedülállóvá, hogy a sorozat gyökereihez visszanyúlva többféle karosszériaverzióban is elérhető. Létezik ugyanis belőle klasszikus limuzin (Sedan), emelt kombi (Estate), terepkupé (Sport) és négyajtós Crossover – ahogy a faramuci meghatározások is mutatják, többségük nem skatulyázható be egyetlen hagyományos kategóriába sem. A tradíciókat vadonatúj értelmezésben folytató Crown tökéletes inspiráció tehát a hasonlóképpen újszerűnek szánt kávékompozíciókhoz. Ez utóbbiak alapját pedig egy vadonatúj pörkölő berendezés adta meg, amelyet a Toyota mérnökei fejlesztettek ki: a gáz helyett hidrogénnel üzemelő készülékben pontosabban szabályozható a hőmérséklet, ezért a megégés veszélye nélkül hosszabban pörkölhetők a kávészemek, ami zamatosabb, gyümölcsösebb ízvilágot eredményez. A hordozható pörkölőt a Toyota kereskedelmi forgalomba szánt, cserélhető H2-palackokról üzemeltették, a kiegészítő rendszereket pedig a Crown Sedan hidrogéntüzelőanyag-cellás (fuel cell) hajtásláncából vett elektromos energiával működtették. Már csak az volt hátra, hogy az UCC ízmesterei megtalálják az egyes Crown-változatok karakteréhez leginkább illő aromakompozíciókat. Ehhez többször is kipróbálták a modelleket, hogy jellegzetességeiket le tudják fordítani a kávé nyelvére. A Sedan csendes, kecses, stabil, kényelmes utazóautó, a legklasszikusabb üzleti modell mind közül. Az Estate dinamikus, stílusos autó, ideális a természetkedvelő ügyfelek számára; erősebb és dinamikusabb, ugyanakkor könnyedebb a limuzinnál.  A turbómotoros hibrid hajtáslánccal szerelt Crossover szedán a család legizmosabb, leghatározottabb tagja, sportos hangolású futóművel. Ami pedig a negyedik variánst, a szabadidőjárművet illeti, nem véletlenül kapta a Sport utónevet: ez a legkompaktabb és legkönnyebb modell a sorozatban, élettel teli és közvetlen személyiséggel és a széria legnagyobb fékjeivel. Talán nem véletlen, hogy az UCC szakértője, Szatomi-szan ez utóbbihoz találta meg legegyszerűbben a tökéletes ízvilágot, míg a legtöbb fejtörést a család legkiegyensúlyozottabb tagja, a kombi okozta neki. Néhány hónapnyi kísérletezés után összeálltak az ízek: a Crossoverhez társított kávé merész, jellegzetes aromával indít, majd kibontakozik, míg a Sedan itala az első kortytól az utolsóig egyenletes, robusztus ízélményt biztosít. A Sport szépséges és tüzes, mint egy elegáns nagyvárosi hölgy, az Estate pedig a Sedan kiegyensúlyozottságát összetett, élménygazdag ízkombinációkkal színesíti. Fotók: Toyota Times, YouTube, UCC, Fuel Cell Works Noha a Crown-ihletésű keverékek kereskedelmi forgalomba kerülnek Japánban, mindez persze csak játék volt, hiszen a Toyota és az UCC együttműködésének valódi gyümölcse az az ipari méretű pörkölő berendezés, amely évente 6000 tonna pörkölt kávé előállítására képes. A berendezés hidrogénnel, illetve sűrített földgázzal is üzemeltethető. Tüzelőanyag-váltáskor előbb nitrogénnel mossák át a rendszert, hiszen a két gáz keveredése a begyújtáskor robbanást okozhatna. A tapasztalatok szerint a hidrogén ténylegesen megváltoztatja a kávé ízét, ezért az UCC örömmel alkalmazná azt rendszeresen. Ehhez persze arra lesz szükség, hogy az üzemanyag ára jelentősen csökkenjen, ami viszont úgy érhető el, ha minél szélesebb körben megismerik és igénylik a technológiát. Ördögi körről van tehát szó, amely azonban megtörhető és mindenki előnyére fordítható: legyen szó közlekedésről, áruszállításról, kávégyártásról vagy egyéb háztartási, illetve szabadidős célú felhasználásokról, minden kezdeményezés közelebb viszi az emberiséget a hidrogénalapú gazdaság álmához. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Így lett kínai márka a Freelander C-oszlopából

2026.04.09.
A SAIC legnagyobb húzása volt az egykori brit MG megmentése, így elsők között tudták elkezdeni az európai terjeszkedést egy már jól ismert márkanévvel. Működik. Aztán ott a Geely, amelyik most már uralkodik a Volvo, a Polestar, a Smart és a Lotus felett is, arról nem is beszélve, hogy a londani taxikat is egy hozzájuk köthető márka szállítja most már. Működik. Végül pedig itt a Chery, ami a Land Roverrel együttműködésben hozta létre azt a T1X padlólemezt, amivel most épp beveszik Európát Chery, Omoda és Jaecoo néven, hogy mást ne soroljak. Működik, ám ők ennél is tovább mennek. Emlékszünk még a Land Rover 90-es évekbeli furcsa városi SUV-jára, aminek levehető teteje és jellegzetes C-oszlopa volt két egymásra fordított háromszög ablakkal? Nos, ezt a típusnevet, mármint a Freelandert igyekszik most feltámasztani a Chery, méghozzá egy teljesértékű almárkaként. Az új márka logója történetesen két egymásra fordított háromszög. Ismerős nem? Az autó első koncepcióautójuk meghatározó dizájneleme lett a Freelander egykori C-oszlopa. Visszaköszön a fényszórók rajzolatában vagy a kartervédő mintájában is. Találtak egy európai kapaszkodót és most az összes kezükkel kapaszkodnak belé. Azonban látjuk a trendeket: ebből akár még nagyon jól is kijöhetnek. 800-voltos villanyos platformmal, brit formavilággal, minden világpiacon saját, targetált típussal. Érdemes erre a sztorira odafigyelni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Mínuszban zárta az első negyedévet szomszédunkban az autógyártás

2026.04.09.
Január 1. és március 31. között az Automobile Dacia 64 679 járművet gyártott, 14 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában. A Ford Otosan termelése 6 százalékkal 63 740 darabra nőtt. Az ágazat teljesítménye az év első három hónapjának mindegyikében elmaradt a tavalyitól. Márciusban 48 175 személygépkocsit szereltek össze Romániában, 4,5 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A Dacia termelése 10,9 százalékkal 27 230 egységről 24 264-re csökkent, míg a Fordé 2,9 százalékkal, 23 911-ről 23 233-ra esett vissza. 2025-ben Németország, Spanyolország, Csehország, Franciaország és Szlovákia mögött Románia volt a hatodik legnagyobb autógyártó az Európai Unióban. Az Automobile Dacia és a Ford Otosan összesen 452 255 személyautót gyártott, 5 százalékkal kevesebbet, mint 2024-ben. A román autógyártás egyébként 2023-ban volt a csúcson 506 099 személygépkocsival. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Magyar gokartos az Aston Martin Forma-1-es csapatának akadémiáján

2026.04.09.
A brit istálló, valamint a fiatal gokartos menedzsmentje csütörtök délelőtt közleményben számolt be a megállapodásról. A szlovákiai Galántán született, de magyar színekben versenyző 13 éves tehetség az első magyar, aki már gokartosként csatlakozott egy F1-es csapat akadémiájához. "Ennél jobban nem is kezdődhetett volna számomra ez az év. Hatalmas öröm és egyben nagy büszkeség nekem, hogy az Aston Martin akadémiájának tagja lettem. Igyekszem élni ezzel a lehetőséggel és megpróbálom a lehető legtöbbet kihozni ebből az együttműködésből" - idézte a közlemény Nagy Rolandot, aki a tavalyi évhez hasonlóan az idén is indul OKJ kategóriában a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által szervezett világ- és Európa-bajnokságon, az egyéb nemzetközi viadalokat szervező WSK eseményein, illetve a Champions of the Future versenysorozat fordulóin is. "Stratégiánk lényeges része az utánpótláskorú tehetségek bevonása, Roland pedig kiváló példája annak a kaliberű ifjú versenyzőnek, akit szívesen látunk a programunkban. Lenyűgöző potenciált mutatott a nemzetközi porondon, erős teljesítményt nyújtva olyan kategóriákban, ahol szoros a verseny. Hihetetlenül fontos, hogy már a pályafutásának korai szakaszában hozzájárulhassunk egy pilóta fejlődéséhez, mert ez teszi lehetővé a számunkra, hogy segítsünk formálni a fejlődésüket mind a pályán, mind pedig azon kívül" – mondta Nuno Pinto, az akadémia sportigazgatója. Fotók: EGM Athletes A közlemény szerint az akadémia személyre szabott versenytechnikai tanácsadással, szimulátoros munkával, fizikai edzéssel, médiatréningekkel és a versenyhétvégéken való részvétellel segíti a pilótáit. Az akadémia küldetése, hogy együttműködésben a kétszeres F1-es világbajnok Fernando Alonso gokartcsapatával, a DPK Racinggel, a spanyol versenyző nemzetközi kapcsolataira és gokartos szakértelmére építve a karrierjük legkorábbi szakaszától támogassa a feltörekvő versenyzőket. Nagy Roland az év elején szerződött a DPK Racinghez, majd Alonso menedzsmentje, az A14 karolta fel és segíti a sportszakmai pályafutását. Fotó: Aston Martin Aramco Formula One Team "Büszkék vagyunk rá, hogy Roland, aki az első gokartos az általunk menedzselt versenyzők közül, csatlakozott az Aston Martin Aramco Forma-1-es istálló akadémiájához. Ez a pillanat jelentős mérföldkő a pályafutásában, számunkra pedig megtiszteltetés, hogy támogathatjuk őt ezen az úton. Roland elkötelezett, szenvedélyes és erős munkamorállal rendelkező versenyző, csakúgy, mint a cégünkhöz tartozó összes többi pilóta. Ezek az alapvető értékek kulcsfontosságúak a hosszú és sikeres autósport-karrier felépítésében" – kommentálta a bejelentést az A14 menedzsment. Rolandról korábban már töbször írtunk, ezeket itt és itt olvashatja. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Drogosan, jogosítvány nélkül, hamis rendszámmal vezette a BMW 560-ast

2026.04.09.
A Győri Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított egy BMW 560L típusú gépjárművel közlekedő bábolnai férfivel szemben, akit a rendőrök április 3-án 16 óra 45 perckor közlekedésrendészeti ellenőrzés céljából állítottak meg Vámosszabadi térségében. Az intézkedéskor kiderült, hogy az autón nem az arra kiadott hatósági jelzés van felszerelve, illetve a sofőrt a Tatabányai Járásbíróság és a Komáromi Rendőrkapitányság a járművezetéstől eltiltotta. Vele szemben felmerült a kábítószer-fogyasztás gyanúja is, így az egyenruhások drogtesztet végeztek, amely amfetaminra és metamfetaminra pozitív eredményt mutatott. A férfit a rendőrök a Győri Rendőrkapitányságra előállították, ahol egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette, járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétsége, valamint kábítószer birtoklás vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Napelemes parkolóautomaták: így fizethetsz kártyával ott is, ahol nincs áram

2026.04.09.
A közterületi parkolás digitalizációja az európai városokban évek óta zajlik, ám a fizetési infrastruktúra kiépítésének egyik legnagyobb akadálya továbbra is az energiaellátás kérdése. Távoli, nehezen megközelíthető vagy hálózati árammal nem rendelkező helyszíneken a hagyományos parkolóautomaták üzemeltetése költséges és bonyolult feladat. Erre a kihívásra reagált a holland CCV, Európa egyik vezető fizetésitechnológia-szolgáltatója, amely 2026 márciusában bejelentette új, Low Power Mode névre keresztelt energiatakarékos üzemmódját, kifejezetten napelemes és energiakorlátozott utcai parkolási környezetekre tervezve. Hogyan működik az energiatakarékos üzemmód, és miért forradalmi? A Low Power Mode lényege, hogy a fizetési terminál energiafogyasztását a minimálisra csökkenti a képernyőhasználat, a háttérfolyamatok és a kommunikációs intervallumok optimalizálásával. Mindezt úgy éri el, hogy a felhasználói élmény nem szenved csorbát: az autós továbbra is ugyanolyan gyorsan és kényelmesen fizetheti ki a parkolási díjat bankkártyával, mint egy hagyományos, hálózatról táplált automatánál. A rendszer különösen akkor bizonyul értékesnek, amikor a napbesugárzás alacsony – például téli hónapokban, felhős időszakokban –, vagy amikor az akkumulátor kapacitása korlátozott. Az intelligens energiagazdálkodásnak köszönhetően a terminál ilyen körülmények között sem áll le, hanem folyamatosan üzemképes marad. Mit jelent ez a parkolásüzemeltetők számára? A parkolásüzemeltetők egyik legnagyobb fejfájása, hogyan biztosítsák a napi huszonnégy órás fizetési elérhetőséget olyan helyszíneken, ahol az áramellátás instabil, drága vagy egyszerűen nem áll rendelkezésre. A CCV megoldása erre a kérdésre ad közvetlen választ. Az alacsony energiaigénynek köszönhetően a napelemes telepítések üzemideje jelentősen meghosszabbítható, még kevés napsütéses vagy nagy forgalmú időszakokban is. A külső áramforrásoktól való függőség csökken, ami nemcsak a telepítési költségeket mérsékli, hanem a karbantartási igényt is. Nem elhanyagolható szempont a fenntarthatóság sem: az alacsonyabb energiafelhasználás kisebb környezeti lábnyomot jelent, ami egyre több európai város és üzemeltető számára prioritás. Egyszerű, de funkcionálisan nagyszerű a CCV megoldása (kép: parking.net) Már tesztelik: az első pilotprojektek ígéretes eredményeket mutatnak A CCV közlése szerint az első telepítések és a hamarosan induló pilotprojektek máris biztató eredményeket mutatnak az üzemidő, a megbízhatóság és az üzemeltetési hatékonyság terén. A vállalat részletes esettanulmányokat és ügyfélbeszámolókat ígér a közeljövőben. A technológiát az Intertraffic 2026 szakvásáron is bemutatták, amelyet március 10–13. között rendeztek meg Amszterdamban. Ez a világ egyik legjelentősebb közlekedési és parkolási szakkiállítása, ahol az iparág szereplői rendszeresen a legújabb innovációkkal rukkolnak elő. A CCV a Fiserv leányvállalataként Európa-szerte több mint hatszázezer vállalkozásnak nyújt végponttól végpontig terjedő fizetési megoldásokat, beleértve a feldolgozási és elszámolási platformot, az online fizetéseket és a felügyelet nélküli terminálok széles palettáját. Miért fontos ez Magyarország számára? Magyarországon a közterületi parkolás digitalizációja egyre gyorsabb ütemben halad: 2026 márciusától megszűnik a mobilparkolás kényelmi díja, ami éves szinten mintegy 3,5 milliárd forintot hagy az autósoknál. A fizetési módok változatossága és a digitális megoldások terjedése mellett ugyanakkor számos vidéki és külvárosi helyszínen továbbra is gondot jelent a parkolóautomaták áramellátása. Gondoljunk csak a Balaton-parti szezonális parkolókra, a nemzeti parkok belépőihez köthető fizetőparkolókra vagy az egyre szaporodó agglomerációs P+R parkolókra, ahol a hálózati csatlakozás kiépítése aránytalanul drága lenne. Egy napelemes, energiatakarékos üzemmóddal felszerelt terminál ezeken a helyszíneken azonnal működőképes megoldást kínálna, ráadásul illeszkedne a magyar kormány fenntarthatósági és digitalizációs célkitűzéseihez is. Az ilyen típusú innovációk ráadásul a magyar parkolásüzemeltetők versenyképességét is növelhetnék, hiszen a nemzetközi trendek azt mutatják, hogy a fenntartható parkolási infrastruktúra egyre inkább elvárás, nem csupán lehetőség. Kapcsolódó autószektor cikkek A digitális parkolás és az okos közlekedési megoldások témaköréhez több korábbi autoszektor.hu cikk is kapcsolódik. Az ICDP 2025 őszi konferenciájáról szóló beszámolónk rámutatott, hogy az autóipari szereplők számára az adatvezérelt, digitális működésre való átállás már nem opció, hanem a túlélés feltétele, ami a parkolási szektorra is igaz. A 2025-ös év legjobban várt elektromos autóiról szóló összefoglalónk jól illusztrálja, hogy a fenntarthatóság és az energiahatékonyság mennyire áthatja az egész autóipari ökoszisztémát, a járművektől a parkolási infrastruktúráig. Végül az elektromos autók globális térnyeréséről szóló elemzésünk rávilágított arra, hogy a zöld közlekedés terjedésével párhuzamosan a kiszolgáló infrastruktúrának is lépést kell tartania, legyen szó töltőhálózatról vagy éppen fenntartható parkolási megoldásokról. Ki áll a fejlesztés mögött? A CCV egy 1958-ban, a hollandiai Arnhemben alapított fizetésitechnológia-szolgáltató, amely az 1970-es években valósította meg az első elektronikus fizetési tranzakciót Hollandiában. A vállalat mára Európa-szerte több mint hatszázezer üzleti ügyfelet szolgál ki végponttól végpontig terjedő fizetési megoldásokkal, beleértve a tranzakciófeldolgozást, az online fizetéseket, a zárt rendszerű kártyamegoldásokat és a felügyelet nélküli (unattended) terminálok széles palettáját. A CCV mintegy ezer munkavállalóval működik három kulcspiacán: Hollandiában, Belgiumban és Németországban. 2025 márciusában a Fiserv, a világ egyik legnagyobb fizetési és pénzügyi szolgáltatástechnológiai vállalata felvásárolta a CCV-t, ezzel megerősítve európai jelenlétét és a Clover fizetési platform kontinensre történő kiterjesztését. A Low Power Mode fejlesztéséről szóló hír a Parking Network (parking.net) szakportálon jelent meg, amely a parkolási iparág globális információs központja: naponta frissülő hírekkel, termékbemutatókkal, álláshirdetésekkel és közbeszerzési kiírásokkal köti össze a világ parkolási szakembereit, valamint több mint 1700 iparági vállalatot tart nyilván adatbázisában. Fogalomtár Low Power Mode (alacsony energiafelhasználási üzemmód): A terminál szoftveresen vezérelt energiatakarékos működési módja, amely csökkenti a képernyő, a háttérfolyamatok és a kommunikáció energiaigényét. Unattended terminál: Felügyelet nélkül működő fizetési terminál, amelyet jellemzően parkolóautomatáknál, önkiszolgáló benzinkutaknál vagy automatáknál használnak. Intertraffic: A világ legnagyobb közlekedési és parkolási szakkiállítása, amelyet kétévente rendeznek Amszterdamban. Forrás: Parking.net, CCV Nyitókép: AI generált, ChatGPT 5.2  

A tűzszünet ellenére tartós maradhat a kerozinhiány a légiközlekedésben

2026.04.09.
A Hormuzi-szoros újranyitása ellenére is hónapokig akadozhat az ellátás a repülőgép-üzemanyag terén – nyilatkozta Willie Walsh, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) főigazgatója a Reutersnek. Willie Walsh. Fotó: IATA A szakember szerint a jelenlegi válság kulcsproblémája nem pusztán a nyersolaj rendelkezésre állása, hanem a globális kerozintermelés szempontjából meghatározó, a támadásokban megrongálódott közel-keleti finomítók kapacitásainak kiesése. Emiatt még a szállítási útvonalak helyreállása után is elhúzódhat a kínálat helyreállítása. A repülőgép-üzemanyag ára általában az olajárakkal párhuzamosan alakul, de az iráni konfliktus óta több mint megduplázódott, ami messze meghaladja a most életbe lépett tűzszünet előtti, 50 százalékos nyersolajár-emelkedést. Az üzemanyag a munkaerő után a második legnagyobb költségtétel a légitársaságoknál, átlagosan a kiadások mintegy 27 százalékát adja, így az áremelkedés azonnal megjelenik az eredményekben és az üzemelésben is. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd Az iparág a helyzetre világszerte járatritkítással, jegyár-emelésekkel vagy üzemanyag-pótdíjakkal reagált. Számos útvonalon több tartalék üzemanyag felvétele, illetve közbenső tankolások beiktatása vált szükségessé. A kínálati szűkösség különösen az importfüggő régiókat érinti érzékenyen, miközben a légiáru-szállítás és a globális ellátási láncok is nyomás alá kerülnek. A tűzszünet hírére a piac pozitívan reagált, jelentősen emelkedtek a légitársaságok részvényeinek árfolyamai, többek között a Air France-KLM, a Lufthansa és a Wizz Air papírjai is két számjegyű növekedést mutattak. Elemzők szerint ugyanakkor a fundamentális kihívások továbbra is fennállnak, és a jelenlegi helyzet inkább rövid távú befektetési lehetőséget, mintsem tartós fordulatot jelent az ágazat számára. Fotó forrása: airportal.hu Kapcsolódó hír, hogy a tűzszünet hírére Irak mintegy 40 nap után megnyitotta légterét a kereskedelmi járatok számára, ugyanakkor egyelőre a helyi és az átrepülő forgalom sem indult újra az ország felett. A térség többi országában egyelőre érvényben vannak a hetek óta érvényes légtér-korlátozások. Forrás: airportal.hu  

A BMW iX5 vadonatúj hidrogéntankjával már 750 kilométeres a hatótáv

2026.04.09.
A BMW Hydrogen Flat Storage névre keresztelt technológia a kivételesen innovatív helykihasználást ünnepli és teljes mértékben kompatibilis a BMW eDrive hajtáslánc-technológia hatodik generációjának (Gen6) nagyfeszültségű akkumulátorával. Mindez azt jelenti, hogy a nagyobb hatótávolságot a mérnökök az utastér helykínálatának csorbítása nélkül érték el, a hidrogén-meghajtású üzemanyagcella-technológiával szerelt modellek pedig ugyanazon a gyártósoron készülhetnek, mint az összes többi modellváltozat. A 700 bar nyomású hidrogéntank biztonságos működését ráadásul a karosszéria mechanikai védelme is fokozza. „Új hidrogéntárolási koncepciónk lehetővé teszi, hogy a hidrogén-meghajtású üzemanyagcella-technológiát mérnöki precizitással, a lehető leginkább helytakarékos módon építsük be az új BMW X5 modellbe” – fogalmazott Dr. Joachim Post, a BMW AG igazgatótanácsának járműfejlesztésért felelős tagja. „Tekintsük ezt egy installációs Tetris játéknak: mindegyik ügyfelünk a számára legideálisabb hajtáslánc-technológiával élvezheti a BMW X5 átfogó élményét, mindenféle kompromisszum nélkül. Ilyen az, amikor mi, fejlesztők összehozzuk a technológiai nyitottságot és a tervezőmérnöki szaktudás művészetét” – tette hozzá. A BMW iX5 Hydrogen új, lapos kialakítású hidrogéntankja hét nagynyomású tankból épül fel, amelyek szénszál-erősítésű kompozitból készültek. E nagynyomású tankok párhuzamosan, egy masszív fémházba integrálva kapcsolódnak egymáshoz. A technológiát az teszi különlegessé, hogy a mérnökök nem több kisebb, önálló nyomással bíró tartályt kapcsoltak össze, hanem a hét nagynyomású tank egy zárt egységet alkot. Ezt egy központi szelep vezérli. A BMW iX5 Hydrogen így egy tankolással minden korábbinál több hidrogént képes eltárolni, ami nagyobb hatótávolságot eredményez. A fejlesztést a BMW Group több szabadalmi bejegyzése is szegélyezi. A rendszer legalább 7 kilogramm hidrogént képes eltárolni és mindössze 5 perc alatt teljesen feltölthető. A tankolás biztonságos, tiszta és gyors – a BMW-től megszokott módon. A BMW Hydrogen Flat Storage technológia a hajtáslánc szerves része, amely az üzemanyagcella-technológiához és az innovatív nagyfeszültségű akkumulátorhoz kapcsolódva garantálja a BMW által fémjelzett, színtiszta vezetési élményt. Az új BMW iX5 Hydrogen ebben a „Heart of Joy” hajtáslánc-technológia, a futómű-vezérlő szoftver és a BMW Dynamic Performance Control szoftver együttműködésére támaszkodik. A modellben ráadásul a legkorszerűbb, harmadik generációs (Gen3) üzemanyagcella-technológia dolgozik, amely a korábbi nemzedékek tükrében még hatékonyabb és még erőteljesebb. Az új BMW X5 intelligens, rendkívül rugalmas architektúrájának köszönhetően a modell ötféle hajtáslánc-technológiával állhat a bajor prémiummárka ügyfeleinek szolgálatába: a nagyfeszültségű akkumulátorról táplált tisztán elektromos meghajtás és a plug-in hibrid hajtáslánc-technológia mellett kimagaslóan hatékony benzines és dízelüzemű erőforrásokkal, valamint hidrogén-meghajtású üzemanyagcella-technológiával. Az eltérő hajtáslánc-technológiák szinergiája optimalizálja a sorozatgyártást. Az energiatároló rendszerek és a hajtáslánc-technológiai alkatrészek egységes kialakítása csökkenti a műszaki komplexitást és redukálja az előállítás költségeit. A rugalmas platform ugyanakkor növeli a sorozatgyártás megbízhatóságát, elősegíti az új technológiák integrálását és maximális skálázhatóságot biztosít – 2028-ra pedig kikövezi a BMW iX5 Hydrogen előtti utat a BMW Group nemzetközi gyártási hálózatában. A technológiai nyitottság és a sokrétű portfólió továbbra is a BMW Group egyik meghatározó sikertényezője. Azzal, hogy az új BMW X5 palettáját üzemanyagcella-technológiával bővíti, a vállalatcsoport tovább szélesíti kínálatát és a hidrogén-technológiában rejlő lehetőségeket is elérhetővé teszi ügyfelei számára. A hidrogén nagy hatótávolságú és gyorsan újratankolható elektromos meghajtást tesz lehetővé, diverzifikálva az energiaforrásokat és csökkentve az egyetlen infrastruktúrától vagy nyersanyag-ellátási lánctól való függőséget. A BMW iX5 Hydrogen hajtáslánc-technológiájának és hidrogéntank-technológiájának kifejlesztését a német közlekedési minisztérium (BMV) finanszírozza az IPCEI Hy2Move program keretében. A kormány 191 millió euróval támogatja a projektet, amelyhez Bajorország további 82 millió euró (társ)finanszírozással járul hozzá. A pénzügyi támogatást a Project Management Jülich (PtJ) hajtja végre a NOW GmbH koordinációja mentén. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Több tűzoltó repülőgépre van szükség Európában

2026.04.09.
Friss jelentést készített a márciusi Légi Tűzoltó Konferenciára a témában járatos Avincis, akik szerint egyre égetőbb szükség van Európában a légi tűzoltó kapacitások bővítésére, hiszen 2025-ben nagyobb területen okoztak maradandó károkat az erdőtüzek, mint eddig valaha. Míg 2014 és 2019 között mintegy 380 000 hektárnyi területen kellett tüzet oldaniuk, addig 2020 és 2025 között ez a szám 660 000 hektárra ugrott, és ez még csak a kezdet. Abban egyetért az Avincis, hogy az európai légi tűzoltó képességet sikerült egy alig koordinált, reaktív rendszerből strukturált, proaktív szervezetté fejleszteni, ugyanakkor továbbra is gondot jelent a bevethető flotta mérete és a szakképzett munkaerő hiánya. Korábban EU-s támogatás keretében több ország is hozzájuthatott vadiúj De Havilland Canada DHD-515 kétéltű tűzoltó repülőgépekhez, de az Avincis szerint olyan bürokratikus folyamat ez, hogy mire megérkezik egy új gép, addigra igazából a jelenlegi kiöregedett típus váltására alkalmas maximum. Ráadásul míg eddig a március és november közötti időszak jelentette a főszezont, ez mostanra mind a 12 hónapra igaz lett Európában, miközben néhány országnak még most sincs semmilyen légi tűzoltó kapacitása. Kár lenne azt gondolni, hogy csak a déli országokat fenyegeti a nyári erdőtűz szezon. Míg a legtöbb tűz 2025-ben kétségkívül Spanyolországban és Portugáliában volt, őket Románia és Olaszország követi, és vadtüzek elérték Közép-Európát és a skandináv országokat is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Indiai elektromos motorokat forgalmaz Közép-Európában az Elektrorider

2026.04.09.
A partnerség keretében az Ultraviolette két nagy teljesítményű elektromos motorkerékpárja, az F77 MACH 2 és az F77 SuperStreet érkezik Magyarországra és a régió további öt országába. Az Elektrorider és az Ultraviolette stratégiai együttműködésének lényege, hogy az Elektrorider hivatalos importőrként hozza be az Ultraviolette termékeit, nagykereskedelmi szereplőként továbbértékesíti azokat a régióban, valamint disztribútori hálózatot épít és menedzsel több országban. Ismertették: az Elektrorider elektromos motorok, robogók és e-bike-ok terén kiépített kiskereskedelmi jelenlétére építve azzal számol, hogy ezekből az indiai motorokból idén Magyarországon és a régióban együtt körülbelül száz darabot, a következő 2-3 évben pedig 200-300 darabot tudnak értékesíteni. Hozzátették, hogy az Elektrorider értékesítési hálózata Magyarország mellett hat országban - Romániában, Szlovákiában, Csehországban, Szerbiában, Horvátországban és Szlovéniában - van jelen. Az online rendelésekkel pedig egész Európát kiszolgálják. Magyarországon egy központi budapesti bemutatóteremmel rendelkeznek, ahol a járművek nemcsak megtekinthetők, hanem ki is próbálhatók. Partnereik a főváros mellett Nyíregyházán és Ajkán is jelen vannak. Az Elektrorider egy 2019-ben alapított, elektromos motorokra specializálódott vállalat, amely a Tiszta Energiák Kft. független üzletágaként működik. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a nagyléptékű napelemes projektekkel foglalkozó Tiszta Energiák Kft. nettó árbevétele 2024-ben 4,69 milliárd forint, 2023-ban 8,91 milliárd forint volt. A Tiszta Energiák Kft. 2024-ben 84,92 millió forint veszteséggel, míg 2023-ban 510,43 millió forint nyereséggel zárt. Ezekhez az eredményekhez az Elektrorider is hozzájárult, amely megalakulása óta több mint 2000 elektromos motorkerékpárt értékesített a régióban, ennek több mint felét Magyarországon. Az Elektrorider által értékesített elektromos motorok 2023-ban a Tiszta Energiák Kft. árbevételének 3 százalékát, 2024-ben már 8,5 százalékát adták. Azzal számolnak, hogy árbevételüket, 2025 után az idén is meg tudják duplázni. Az Ultraviolette az indiai elektromos motorgyártó az Elektroriderrel kötött partnerségének köszönhetően már 19 európai országban van jelen.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója