Jó évet zárt tavaly a Peugeot

2022.02.09.
A 2021-es év minden előzetes várakozást alulmúlva az elmúlt harminchét év legrosszabb eladásait hozta az európai újautó-piacon. A probléma természetesen kétrétű: miután a globális Covid-19 járvány hatására minimálisra csökkentek az eladások 2020-ban, a tavalyi év első felében magához térő piacot súlyos alkatrészhiány sújtotta. A keresleti oldalon támadt űrt így a kínálatban jelentkező vákuum tette még súlyosabbá. A számok nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy míg 2019-ben 15,79 millió új gépkocsit adtak el az Európai Unió 25 országában, valamint Nagy-Britanniában, Svájcban és Norvégiában, 2020-ban ez a szám 11,95 millióra zuhant, 2021-ben pedig további 1,6 százalékkal csökkent, és mindössze 11,75 millión állt meg. Utoljára 1985-ben vásároltak ilyen kevés új gépkocsit Európában. A nehézségek nem ugyanúgy érintették az egyes járműkategóriákat. Tovább erősítették pozíciójukat a hálózatról tölthető (akkumulátoros elektromos és plug-in hibrid) járművek. Tavaly az összeladások 19 százalékát tették ki, miközben a dízelek csupán 21,7 százalékkal részesedtek a forgalomból: szakértők szerint még az idei év vége előtt helyet cserélhet a két hajtási módozat a piaci rangsorban, és a dízelmotor visszaszorulhat a harmadik helyre. Ez a trend igazolta a Peugeot azon termékfilozófiáját, hogy rábízza a döntést ügyfeleire, és továbbra is széles motorválasztékkal forgalmazza típusait. Ez növekvő arányban foglal magában tisztán elektromos vagy plug-in hibrid módozatokat; és mint alább látni fogjuk, a márka három legnépszerűbb típusa mind elérhető a kétféle villamosított hajtáslánc egyikével. A legkisebb és a legnagyobb autók eladásai nem szenvedték meg a piaci helyzetet, ugyanakkor összességében a szabadidőjárművek voltak azok, amelyek minden méretosztályban erősíteni tudták pozíciójukat. Ez a helyzet azoknak a gyártóknak kedvezett, akik minél több szegmensben rendelkeznek szabadidőjárművel – a Peugeot például városi (2008), kompakt (3008) és családi  (5008) szabadidőautót is kínál ügyfeleinek, ráadásul a 2008-as tisztán elektromos, a 3008-as pedig plug-in hibrid kivitelben is elérhető. Nem véletlen, hogy mindkét típus méretosztálya abszolút legkedveltebbjei közé tartozott 2021-ben: a Peugeot 3008 a legnagyobb darabszámot elérő kompakt szabadidőjárművek mezőnyében bizonyult a második legkedveltebb modellnek, míg a Peugeot 2008 az abszolút első helyen végzett a városi crossoverek között. Szinte menetrendszerű a Peugeot 208 városi kisautó elsősége: a modell a B-szegmensben élen áll, az összesített eladási listán pedig a második helyen végzett a 196 869 eladott példánnyal. Hogy mennyire szoros volt a verseny az élmezőnyben, jól mutatja, hogy Európa ötödik legnagyobb számban eladott típusa, a Peugeot 2008 mindössze 1 százalékkal (194 653 darab) maradt el ferdehátú rokonától. A Peugeot 3008 is felkerült a 20 legnépszerűbb modell listájára: a közelmúltban megújult modellből 140 015 darabot adtak el tavaly, csaknem 12 százalékkal többet, mint 2020-ban (ennél is nagyobb arányban, 24,4 százalékkal növelte eladásait a Peugeot 2008.) Mindennek eredményeként a Peugeot Európa második legnépszerűbb autómárkájának bizonyult 2021-ben. A ragyogó eredményt még értékesebbé teszi a tény, hogy a francia márkának épp az autópiac legsúlyosabb időszakában sikerült növelnie részesedését: 2019-ben még a piac negyedik legerősebb márkája, 2020-ban pedig a harmadik legkeresettebb gyártó volt a Peugeot.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Régi-új, női navigátorral indul Turán Frigyes az idei szezonban

2022.02.09.
A 48 éves versenyző az M1 aktuális csatornának nyilatkozva elmondta: korábbi navigátora, Bagaméri László tavaly döntött úgy, hogy nem tudja vállalni a folytatást, ezt követően kérte fel Turán Farnadit, akivel 2017-ben már versenyeztek együtt. - Optimista vagyok a közös munkát illetően, a célunk pedig, mint mindig, a bajnoki cím, ez motivál mindkettőnket - mondta a Shell Helix Ultra csapatának pilótája, hozzátéve, hogy elsősorban szeretnének megfelelni a támogatóknak és a szurkolóknak. Volkswagen Polo GTI R5 - Először az orfűi tesztversenyen ülünk majd együtt az autóban március 19-én, rá egy hétre pedig már jön az első ob-futam Salgótarjánban - nyilatkozta Turán, aki az idén is egy Volkswagen Polo GTI R5-tel indul. - Ez az autó tavaly is nagyon ütőképes volt, ebben az évben viszont már a saját csapatunk készíti fel, és kaptunk segítséget a Volkswagentől is, amellyel igyekszünk élni - jelentette ki a versenyző. Farnadi Ágnes elmondta, korábban is szóba került már, hogy jó lenne újra együtt versenyezniük, ezért nem sokat gondolkodott, amikor megkapta a felkérést. - Nem sok olyan pilóta van, aki mellé szívesen beülnék újra, de Frici köztük van, és sokat segít az is, hogy őt és a csapatot is jól ismerem már korábbról - nyilatkozta a régi-új navigátor, aki úgy fogalmazott: a technikai sportágakban mindig nehéz előre jósolni az eredményesség szempontjából, de teljes mértékben optimistán várja a szezont. Korábban már versenyeztek együtt. A rali ob 2022-es idénye március 25-26-án rajtol Salgótarjánban, majd a tervek szerint további hat versenyt rendeznek, az utolsót november közepén a Zemplénben és környékén. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Csendesebb vonatokat ígér a jövőben az EU

2022.02.09.
Ám a cél eléréséhez a zajos vonatok olyan akadályt jelentenek, amelyet először le kell küzdeni. "Sajnos, ha közlekedés átalakításáról és vasútvonalak korszerűsítéséről van szó, nagy ellenállásba ütközünk a vágányok mellett élő emberek részéről. " - mondta Rudiger Garburg, a Deutsche Bahn AG német vasúttársaság zaj- és rezgéstechnikai vezetője. A probléma megoldására létrejött Shift2Rail FINE 1 és FINE 2 projektek modellezéssel a zaj-és rezgéscsökkentés mellett a vonatok energiafelhasználását is szeretnék feltérképezni.  2019-ben lépett hatályba uniós szinten a vonatokra vonatkozó zajszabályozás. Ám az autókkal ellentétben, ahol a gyártók több ezer járművet is legyártanak, addig a vonatgyártók esetében ez korántsem egyszerű kérdés. "Egy vonatnál nem lehet prototípust építeni, hogy azt először teszteljük és csak azt követően engedjük forgalomba. Ha egy új vonatot építesz, garantálnod kell, hogy a vonatod betartja ezt a zaj-és légszennyezési határokat” - magyarázta Garburg.  A 60 km és 200 km/ h között közlekedő személy- és tehervonatok esetében a zaj elsősorban a kerekek és a vasút között keletkezik. Azonban nagyon nehéz meghatározni, hogy a rendszer melyik része csapja a zajt.    A zaj sok esetben nem a vonat, hanem a rendszer hibája. Lopez Arteaga professzor szerint ugyan meg lehet mérni a vonat teljes zaját a síneken, de a különálló alkatrészek becslésének pontosabbnak kell lennie. „Azt gondolnánk, hogy annyi ezer kilométernyi vasúttal Európában ez ma már nem lehet probléma. A vágányok azonban eltérő simaságúak, így a kerekek súrlódása is felületenként más és más.” Ám vannak más alkatrészek is a kerekeken és síneken kívül, amelyek növelik a vonat zaját elhaladáskor. Például a régebbi vonatok légkondicionáló egységei a kocsi alatt voltak, ma viszont az alacsonypadlós járművek miatt az egységek már a kocsik tetején kaptak helyet. A FINE 1-ben szereplő projekttagok (vasúti, mobilitási és automatizálási szereplők) a probléma feltárása érdekében ellenőrizhető, reális követelményeket dolgoztak ki a zajforrások jellemzésére. Utódja, a FINE 2 pedig a kutatás eredményei alapján finomhangolja a zajforrás-előrejelzési modelljeit. A jobb modellek lehetővé tehetik a vonatgyártók számára, hogy virtuális tanúsítványt szerezzenek annak igazolására, hogy vonatjaik megfelelnek az uniós szabványoknak. "A FINE 2-ben speciális mérési eljárások alapján dolgozunk. A csapat egy "akusztikus kamerát" használ, egy 30-40 mikrofonból álló tömböt a vasúti rendszer hangjának rögzítésére. A hőkamerához hasonló elv mentén,  amelyen sárga, piros és zöld épületeket lehet látni, itt a hő helyett a zajokat szűrjünk, hogy a végén egy tiszta képet kapjunk arról, milyen zaj és pontosan honnan ered." - tette hozzá Garburg.    "A gyártók segítségével fejlesztett szimulációs modellek célja, hogy jobb követelményeket állapítsunk meg többek közt a járművek berendezésekre is" – tette hozzá Lopez Arteaga professzor. Bár ezek kis lépésnek tűnhetnek, de ha azonosítani szeretnénk a nagy sebességű vonatok zajforrásait, az egész rendszert kell vizsgálni, ami sokkal összetettebb feladat, mint elsőre tűnik. A munka az első szimulációs modellekkel már elkezdődött és amint meglesznek az eredmények, úgy azokat a FINE 2 projekt részeként validálják.  További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Érkeznek a MINI új különkiadásai

2022.02.09.
A MINI modellek által fémjelzett vezetési élményt, összetéveszthetetlen megjelenést, prémium minőséget és egyedülálló stílust a brit prémiumgyártó 2022 tavaszán új különkiadásokkal kapcsolja magasabb fokozatba. A hagyományokkal átitatott márka most először mutatja be egyszerre a modellpalettáján elérhető négykerekű kedvencek új különkiadásait. 2022 márciusában a háromajtós MINI, az ötajtós MINI és a MINI Cabrio portfóliója a Resolute Edition különkiadással gazdagodik, amely ezzel párhuzamosan a tisztán elektromos meghajtású MINI Cooper SE modellhez is megrendelhetővé válik. A MINI Clubman különlegességét ezzel egy időben az Untold Edition, a MINI Countryman sokoldalúságát pedig az Untamed Edition különkiadás emeli új szintre. A különkiadásokat a készítők mindegyik modell esetében úgy tervezték meg, hogy azok még tovább erősítsék a négykerekű kedvencek hamisítatlan kisugárzását, miközben a gondos precizitással megtervezett, exkluzív kiegészítők és felszereltségi tételek a modellek stílusjegyeiben rejlő egyediség új dimenzióját váltják valóra. A Resolute Edition különkiadás egyértelműen az adott prémium szegmens etalonjának egyediségét, hagyományokban gazdag stílusát, magabiztosságát és összetéveszthetetlenségét hirdeti. A MINI Clubman sokoldalú kvalitásait – amelyeket az egyedülálló vázkoncepció és a stílusos karosszéria-kialakítás még tovább erősít – az Untold Edition különkiadás rendkívül intenzíven helyezi a figyelem középpontjába, míg a MINI Countryman palettáján elérhető Untamed Edition különkiadás már első ránézésre is egyértelművé teszi, hogy a sokoldalú ötajtóst a városhatárokon túlmutató spontán kalandok éltetik. Mindegyik különkiadás típus-specifikus stílusjegyekkel, kiváltképp figyelemfelkeltő karosszériafényezési árnyalatokkal és könnyűfém keréktárcsa-garnitúrákkal, prémium minőségű utastéri tételekkel és exkluzív dekorbetétekkel fokozza tovább a négy keréken átélhető egyediséget. A brit prémiummárka ügyfelei ráadásul személyes igényeik és preferenciáik szerint is összeállíthatják a MINI új különkiadásait. Az egyes felszereltségi tételek például szabadon kombinálhatók a típus-specifikus Komfort, Driver Assistance és Connected csomagok tételeivel. Sőt mi több, az új különkiadásokhoz olyan egyedi opciók is elérhetők, mint például a Steptronic sport automataváltó, az adaptív futómű, a Harman Kardon audiorendszer vagy a panoráma üvegtető.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

45 évnyi fizetés volt a Közlekedési Múzeum szovjet luxuslimuzinja

2022.02.09.
A Magyar Műszaki- és Közlekedési Múzeum közleménye szerint a gyűjteménygyarapítási program részeként a napokban érkezett meg a GAZ-12 ZIM típusú gépkocsi a múzeum új otthonába, az Északi Járműjavítóba. Mint felidézték, Magyarország 1952-1959 között körülbelül 100 darab ilyen 6 személyes limuzint vásárolt. A ZIM-ek az 1970-es évek végéig voltak forgalomban, ekkor az állami és pártvezetők már rendre nyugati típusokat, elsősorban Mercedeseket, valamint kisebb részben Tatra 603-as gépkocsikat kezdtek használni szolgálati autónak. Emlékeztettek arra, hogy az államszocializmus első éveiben, 1950 és 1959 között magánszemélyek egyáltalán nem tulajdonolhattak személygépkocsit Magyarországon, azonban a párt- és az állami vezetőket el kellett látni szolgálati autóval. A legmagasabb szintű állami felsővezetők számára a ZISZ 110-as vagy 115-ös gépkocsikat gyártották, a gyárigazgatók, párttitkárok, a kommunista ifjúsági szervezet (DISZ) vezetői Pobedákat kaptak, a középszintű állami és pártvezetők pedig GAZ-12 ZIM gépkocsikat vehettek birtokba szolgálati autóként Magyarországon, ahogy a keleti blokk többi országában is. A ZIM-ek a Nyizsnyij Novgorod-i Gorkij Avto Zavod (GAZ) gyárban készültek (akkoriban a várost is Gorkijnak hívták), itt gyártották a Pobedákat, majd a Volgákat is. A múzeum gyűjteményébe került típust, ahogy az üzemegységet is 1935-56 között Zavod Imenni Molotovnak (ZIM) nevezték az akkori külügyminiszter, Molotov tiszteletére. Fotók: Közlekedési Múzeum A ZIM hűen reprezentálja egy korszak történelmét, a múzeum a típuson keresztül azt is be szeretné mutatni, hogy milyen nehéz volt a gépkocsikhoz való hozzáférés abban a korszakban - hangsúlyozták a közleményben, hozzátéve, hogy az 1960-es évektől kezdve elvileg már lett volna lehetősége az átlag állampolgárnak is egy ZIM megvásárlására, az azonban 40 ezer rubelbe került, ami az 1960-as szovjet átlagkeresetet alapul véve 45 évi fizetést jelentett. Mint kiemelték, mára legfeljebb néhány ZIM gépkocsi maradhatott meg Magyarországon. A múzeum gyűjteményébe került darab üzemképes, jelenlegi állapotában kiállítható, a nagyközönség is hamarosan találkozhat vele. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Négy évet kapott a műszaki vizsgát intéző kormányhivatalnok - hetven vádlott

2022.02.09.
A 70 vádlottas büntetőeljárás műszaki vizsgaállomások ellenőrzésével kapcsolatos korrupciós bűncselekmények miatt indult. Az első előkészítő tárgyaláson, kedden öt vádlott jelent meg, közülük három beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A bíróság a bűnösség beismerésére vonatkozó nyilatkozatokat elfogadta, bizonyítási eljárást nem folytatott le. Az ítélet szerint az elsőrendű vádlott egy kormányhivatal járműműszaki osztályán dolgozott vezető beosztásban. Az ügyfelek közül többen - az egyes vádlottak - ezer és százezer forint közötti összegeket ajánlottak fel neki azért, hogy a munkaköréből adódó lehetőségeit kihasználva különböző előnyöket biztosítson számukra, illetve adott esetben a hivatali kötelességét megszegve őket érintő belső információkat és adatokat adjon át nekik. A vádlott az ajánlatokat elfogadta, majd később már maga jelezte az ügyfeleknek, hogy mindezekért, például a soron kívüli elbírálásért pénzt kér. Képünk illusztráció! A Fővárosi Törvényszék az elsőrendű vádlottat 4 év szabadságvesztésre ítélte, véglegesen eltiltotta a közszolgálati jogviszonyhoz kötött foglalkozástól, valamint 2,5 millió forint pénzbüntetéssel és vagyonelkobzással sújtotta. Őt 21 rendbeli - 19 esetben folytatólagosan elkövetett - hivatali vesztegetés elfogadása, 36 rendbeli - 34 esetben folytatólagosan, egy esetben bűnsegédként elkövetett - hivatali vesztegetés elfogadása, 279 rendbeli, bűnsegédként elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében mondták ki bűnösnek. A negyedrendű vádlott másfél év szabadságvesztést, az ötödrendű pedig 2 év - 5 évre felfüggesztett - szabadságvesztést kapott. Továbbá mindkettőjüket 5 millió forint pénzbüntetéssel sújtották és 2, illetve 3 évre eltiltották gazdasági társaságban vezető tisztségviselői jogviszony gyakorlásától. A negyedrendű vádlottat bűnsegédként elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása, pénzmosás, folytatólagosan - részben bűnsegédként - elkövetett hivatali vesztegetés, 150 rendbeli, folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés és közokirat-hamisítás bűntettében találták bűnösnek. Az ötödrendű vádlott bűnösségét 2 rendbeli - egy esetben folytatólagosan elkövetett - hivatali vesztegetés, befolyás folytatólagosan elkövetett vásárlása, 36 rendbeli folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés és bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében állapította meg a bíróság. Képünk illusztráció! A büntetés kiszabása során a bíróság enyhítő körülményként értékelte a többi között a vádlottak beismerését, a hatósággal való együttműködésüket, magukra és vádlott-társaikra tett feltáró jellegű vallomásaikat, megbánásukat, és azt, hogy kiskorú gyermekekről, illetve idős szülőről gondoskodnak. Súlyosító körülményként vette figyelembe a törvényszék a bűncselekmény huzamosabb ideig történő, folytatólagos elkövetését, a többszörös minősítést és halmazatot, az első- és negyedrendű vádlott esetében pedig a kezdeményező szerepet, továbbá a korrupciós cselekmények elszaporodottságát. Az ítéletet az ügyész és az ötödrendű vádlott tudomásul vette, a negyedrendű vádlott enyhítés, a végrehajtandó szabadságvesztés felfüggesztése érdekében jelentett be fellebbezést, míg az elsőrendű vádlott 3 munkanap gondolkodási időt tartott fent a jogorvoslatra. A többi 65 vádlott ügyében folytatódnak az előkészítő ülések, a következő csütörtökön lesz. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A japán sportkocsi, amiről még nem hallottál

2022.02.09.
Más idők jártak a 80-as években. Akkoriban még könnyedén életben maradt egy kissebb autógyár is Japánban. Mi több, egy alapvetően haszonjárművekre szakosodott cégnek még olyan mellék projektekre is volt büdzséje, energiája és ideje, mint egy háromajtós sportkupé megalkotása. Így született meg 1980-ban az Isuzu Piazza, vagy ahogy Amerikában hívták, az Isuzu Impulse, ami hiába volt egy hátsókerekes, bukólámpás, akár turbós sportautó, mégsem sokan ismerik. Ez volt az Isuzu első személyautója, ami Európában és Észak-Amerikában is széleskörben elérhető volt, az USA-ban mégis mindösszesen 2300-at állítottak forgalomba. Mondjuk az is igaz, hogy a gyártási kapacitás sem volt combos: alig több, mint 13 000 darabot gyártottak belőle összesen. Ezzel alighanem, a Piazza minden idők egyik legritkább japán sportkocsija. Pedig minden részletében ott zsizseg a bohém 80-as évek. Kezdve Giorgette Giugiaro zseniális hasáb formatervével, az elmaradhatatlan bukólámpákkal, és a korát megelőző digitális műszercsoporttal. Giugiaro állítása szerint számtalan korábbi formatervet gyúrt egybe az alkotás során, ami annyira jól szerepelt az 1979-es Tokiói Autószalonon, hogy 48 órával később változatlan formában vitte gyártásba az Isuzu. Egy lapátos volt az ablaktörlő, a kormányoszlopot pedig a műszercsoporttal együtt lehetett állítani. Motorterében sosem dolgoztak igazi erőgépek, de a kor mércéjével a 2,0 literes, négyhengeres benzinmotorok hozták a szintet: eleinte volt belőle 120 lóerős, 135 lóerős változat is, 5-ös manuális váltóval vagy 4-es automatával, míg később jött a 140 lóerős, turbós, RS csúcsmodell. Még egy további generációval is megpróbálkozot az Isuzu, de mindössze három éves életciklusával még rövidebb életű volt, mint a Piazza. A második Impulse már rövidebb kupé formát kapott, és mivel a General Motors world car padlólemezére épült, szoros rokonságban volt a Geo Stormmal és a Lotus Elan M100-zal. Szerencsére a bukólámpákat megtartotta, noha a formavilága közel sem olyan harmónikus és stílusos, mint elődjének. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A horvát kormány ismét befagyasztotta az üzemanyagárakat

2022.02.09.
Az eurosuper 95 árát 11,37 kunában, az eurodízelét 11,29 kunában, az adómentes, úgynevezett kék dízelét, amelyet a mezőgazdászok és a halászok használhatnak korlátozott mennyiségben, 6,50 kunában határozta meg a tárca. A rendelet még hétfőn megjelenik és azonnal hatályba lép - közölte Plenkovic, hangsúlyozva, a kormány ezzel meg akarta mutatni, hogy gondot visel állampolgáraira és megélhetésük színvonalára. A zágrábi kormány először tavaly október közepén maximalizálta az üzemanyagok árát egy hónapra, majd novemberben további egy hónappal meghosszabbította a rendeletet, de ezt még a lejárta előtt fel is oldotta. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Gondolatjel – Kétterepjárós életmód

2022.02.08.
Hogy is mondta Jean-Paul Sartre francia író-filozófus: „A pokol – a többiek!” Robinsonként egyedül élni egy lakatlan szigeten senki sem szeretne, de az is őrjítő, ha túl sok embertársunk vesz körül, mindig belebotlunk valakibe. Demokráciában addig terjed valaki joga, ahol a másiké elkezdődik. Mekkora a mozgástere valakinek, egy három-négymilliós agglomerációban? Körülbelül akkora, mintha kalodába zárták volna. Persze még mindig sokkal jobb a helyzetünk, mintha Kairóban élnénk, de ez sovány vigasz. Autós náció vagyunk. Amikor fél évszázada, a hetvenes években, beindult nálunk a motorizáció, keskeny, belvárosi utcákban, nagy bérházak előtt, mindenki talált parkolóhelyet a közvetlen közelben, persze díjmentesen. A jelzőlámpáknál első zöldre lehetett átjutni, ismeretlen volt a forgalmi dugó. Nyamvadt Trabantokkal, 60 lóerős Ladákkal percek alatt lehetett elkocsikázni főváros-környéki településekre. Ma gyökeresen más, sokkal rosszabb a helyzet. A budapesti agglomerációra már tíz éve ki lehetett volna tenni a „megtelt” táblát, amikor egymillió autó nyüzsgött benne, de számuk azóta háromszázezerrel nőtt. Megtiltható, hogy újabb és újabb kocsit vegyenek az emberek? Nem, mert joguk van hozzá – és érvényesítik is! Ezáltal mindenki megszerzi magának az individuális mobilitás eszközét, de ugyanakkor a többi autós forgalmi akadályává, poklává válik. Közös gyehennává tettük lakókörzetünket, együtt szenvedünk benne. Megtiltható, hogy kiköltözzenek a kies vidékre a zsúfolt főváros lakói? Nem, ehhez is joguk van, százezrével építkeztek hangzatos, hangulatos nevű lakóparkokban. Csak arra nem gondoltak, hogy Álomvölgyből rémálom-völgy lesz, pusztán a parcellázástól, pici telkekre épített nagy villáktól. Épp az szűnt meg, ami az első területbejáráson megtetszett: az üde természet. Bejárni Budapestre dolgozni, suliba, szórakozni, a régi egy plusz egy sávos országúton egyre frusztrálóbb, szörnyű időpazarlás. Persze elvárnák, hogy „állam bácsi” építse ki az úthálózatot, amire azáltal is csökkentették az esélyt a kivándorlók, hogy valahová ötletszerűen odapottyantott telepükre valamilyen forrásból üzletet, közösségi teret, orvosi rendelőt, óvodát kell létesíteni valakinek. Nagyon sokan vonultak ki a semmi közepére, vagy olyan magas hegyoldalra, ahonnan autó nélkül ki sem lehet mozdulni. Sőt, nem is elég egy autó, hiszen más lehet férjuram és az asszonyka menetrendje, a gyerekszállításban, háztartásban vállalt szerepe. Kialakult a kétterepjárós életmód, hiszen aki télen is mobilis akar maradni, olyan helyen, ahol bizonytalan a síkosságmentesítés, hóeltakarítás, 4x4-es járműre szorul. A nagyvároshoz ezer szállal kötődő, anélkül életképtelen „új falusiak” követelőzése infrastuktúra-bővítés iránt, körülbelül annyira etikus, mint azoké, akik „okosban” vettek olcsó telket a reptér mellett, és panaszkodnak a felszálló gépek zajára, illetve löszfal szélére építkeztek, és önkormányzattól, biztosítótól, államtól várnak mentőövet, ha megcsúszik alattuk a talaj. Ellenünk fordult a haladás, a nagy jólét. Hogyan hozhatjuk ki a legjobbat a helyzetből? A Budapest Környéke interjút közölt Vitézy Dáviddal, tőle vettem át a kétterepjárós életmód kifejezést, és megszívlelni valónak tartom tanácsait. Igen, szét lehet spriccelni a városmagból, de nem ötletszerűen kijelölt zöldmezős lakóparkba, hanem vasútállomástól legfeljebb sétányi távolságban létesített új, élhető településrészbe. Nem kell napról-napra, jelentős idő és költség ráfordításával, autóban kínlódni, hanem kulturált, kényelmes, modern vonattal, út közben akár újságot olvasva, laptopon dolgozva lehet beutazni közvetlenül a belvárosba, ahonnan percre pontosan járó közösségi közlekedés visz tovább. Tudomásul kell venni, hogy egy-egy emberöltőnyi idő (25-35 év, amennyi egy nemzedékváltáshoz kell) alatt többet változik a világ, mint korábban évszázadok, évezredek alatt. A húszadik század egyik legnagyobb hatású jelensége az egyéni motoros közlekedés lehetőségét emberek milliárdjainak megadó automobilizmus volt. Nagy árat fizettünk érte: geológiai léptékben nézve pillanatok alatt elfogyott a földtörténeti korszakok alatt keletkezett olajkincs, üvegházhatású gázok halmozódtak fel a légkörben, hozzájárulva a klímaváltozáshoz, autóroncsokkal, lehasznált gumiabroncsokkal szennyeztük be környezetünket, és folytathatnám… A huszonegyedik század az individuális motorizáció átalakulásával (benzines helyett villanyautó), és visszaszorulásával kezdődik. Annyi a kiszámíthatatlan tényező – migráció, tartósan megmaradó járványok, országok nyersanyag-monopolhelyzetbe kerülése, nagyhatalmi átrendeződések – hogy csak egy biztos: semmi sem biztos. Nagy kérdés, hogy családok anyagi erejének jelentős hányadát mennyire érdemes olyan átköltözésre fordítani, amely a továbbiakban visszavonhatatlanul hozzábilincsel egy vagy két magánautóhoz. Jó, ha van kocsink, lehet vele hétvégén, nyaraláskor kimozdulni a megszokott környezetből, de ne legyünk feltétlenül, minden nap rákényszerülve, egy olyan korban, amikor ezzel ellentétes irányban mennek a dolgok.
Címkék: 

Első dizájnrajzok: az új Škoda Fabia Monte Carlo

2022.02.08.
Az új ŠKODA FABIA MONTE CARLO külső dizájnrajzai jól érzékeltetik, hogyan erősítik tovább a modellváltozat jellegzetes vizuális elemei az új FABIA az eddiginél is érzelemdúsabb formai nyelvezetét és dinamikusabb fellépését. A ŠKODA-hűtőrács szegélye itt éppúgy fekete, mint a nagyméretű alsó légbeömlő nyílással kiformált, modellspecifikus első lökhárító légterelő pereme, s szintén fényes fekete bevonatot kaptak a csomagtérajtó feliratai, a sportos hátsó lökhárító diffúzoreleme, a külső visszapillantó tükrök házai, az ablakszegélyek, az oldalsó küszöbborítások és a hátsó légterelő. Az első sárvédőket MONTE CARLO plakett díszíti. Az utastér is túlnyomórészt fekete színű. Az állítható magasságú sportülések integrált fejtámlával készülnek, a háromküllős multifunkciós sportkormány pedig szintén MONTE CARLO plakettet hordoz. A kormánykerék karimája, valamint a kézifék- és a sebességváltókar bőrborítása fekete díszvarrású, míg az üléskárpitokon, a műszerfal vízszintes dekorbetétjén, a középkonzolon és a feltűnő kialakítású ajtófogantyúkon célzottan vörös stílusjegyek tűnnek fel. Az első ajtók kartámaszait és a műszerfal alsó részét modellspecifikus karbonhatású felülettel alakították ki. Immár 2011 óta viselik a ŠKODA AUTO dinamikus lifestyle-kompaktmodelljei a MONTE CARLO nevet, fekete karosszériarészletekkel, sportos belsővel és még gazdagabb alapfelszereltséggel idézve a legendás Monte Carlo Ralin aratott ŠKODA-sikereket. Ez a felszereltségi változat tizenegy évvel ezelőtt a FABIA második generációjával jelent meg a ŠKODA palettáján, amelynek utódja mellett később a CITIGO, a YETI és a RAPID SPACEBACK választéka is MONTE CARLO verzióval bővült. A ŠKODA jelenleg a SCALA MONTE CARLO és a KAMIQ MONTE CARLO változatokat kínálja, hamarosan pedig az új, negyedik generációs FABIA is e portfóliót bővíti. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                            

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója