Ötcsillagos minősítést ért el a CUPRA Formentor

2021.03.08.
Első alkalommal vett részt CUPRA modell az Euro NCAP tesztjein, ami mérföldkőnek számít a CUPRA, mint önálló márka számára – különösen annak fényében, hogy minősítései tekintetében a szervezet az idén még szigorúbb követelményrendszert alkalmaz vizsgálati irányelveiben. „A CUPRA óriási lépéseket téve növekszik immár önálló márkaként, s most az Euro NCAP első alkalommal teljesített biztonsági tesztjei jelentik a következő lépcsőt fejlődésében” – emelte ki Dr. Werner Tietz, a CUPRA és a SEAT kutatás-fejlesztési ügyvezető alelnöke. „Mérföldkőről van szó, amely komoly kihívás is egyben, mivel jelentősen megváltozott a biztonsági szervezet teszteljárása – ám a CUPRA Formentort úgy tervezték, hogy felnőjön a feladathoz.” A CUPRA Formentor átdolgozott tesztek sorával szembesült, beleértve a mobil akadállyal végzett, új, mozgó frontális ütközési tesztet is. Az új eljárás a deformálódó akadállyal végzett, részleges átfedéses korábbi tesztet váltotta fel, nagyban elősegítve a bennülők védelmének, valamint a jármű eleje ütközéskori reakcióinak kiértékelését. Az Euro NCAP oldalirányú ütközési tesztjeit is továbbfejlesztette, egyebek mellett az ütközésoldali (near-side) teszt akadálysebességének és -tömegének módosításával szigorítva a vizsgálatot. Mindemellett az ütközéssel ellentétes oldali (far-side) védelem minősítésének bevezetése a vezető és az első utas teste közötti kölcsönhatás kiértékelését segíti, még nehezebbé téve a legjobb, azaz ötcsillagos minősítés megszerzését. A biztonsági szervezet azonban nem csupán passzív biztonságot vizsgáló töréstesztjei követelményeit szigorította, hanem a vezetői segédrendszerekre és az ütközésmegelőzési technikákra is nagyobb hangsúlyt fektet. A Biztonsági segédrendszerek minősítése (Safety Assist Assessment) a Vezető-állapotfelügyelő rendszerek (Driver Status Monitoring Systems) vonatkozásában összpontosít olyan területekre, mint a vezető fáradtsága és figyelmének elvonása. Mindeközben új eljárásokat vezettek be az Automatikus vészfékrendszerek (Autonomous Emergency Braking; AEB) tesztelésére, például a tolatásos balesetek és az útkereszteződésbeli bekanyarodási manőverek során. Integrált biztonság Biztonsági és kényelmi technikák egész sora avatja a CUPRA Formentor modelleket még biztonságosabbá a mindennapok során, illetve segítette őket az Euro NCAP tesztek követelményeinek kielégítésében. Olyan berendezései, mint például az Automatikus vészfékrendszer (Autonomous Emergency Braking; AEB), a Sávváltás*- és kitolatás-asszisztens* (Side and Exit Assist), a Közlekedési táblák felismerő funkciója* (Traffic Sign Recognition), a Közlekedési torlódás asszisztens* (Traffic Jam Assist), a Világítás-asszisztens* (Light Assist) és a Proaktív-aszisztens* (Pre-Crash Assist), együttesen alkotnak „védőburkot” a jármű és utasai körül. Mindezeken túl akár hét légzsákkal – köztük egy széria első központi légzsákkal –, a jármű- , gyalogos- és kerékpáros-észleléssel működő Front Assist rendszerrel, a Vészhelyzeti kormányzás-asszisztenssel (Emergency Steering Assist) és az Útkereszteződés-asszisztenssel (Junction Assist), valamint a Sávtartás-asszisztenssel (Lane Assist) és a Vészhívás funkcióval (Emergency e-Call) a CUPRA Formentor a jelenleg rendelkezésre álló egyik legbiztonságosabb gépkocsi, még az Euro NCAP új teszteljárásai szerint is. A járművek, gyalogosok és kerékpárosok észlelésén túl a Front Assist a Vészhelyzeti kormányzás-asszisztens (Emergency Steering Assist) és az Útkereszteződés-asszisztens (Junction Assist) technikáit is magában foglalja. A Front Assist beavatkozásakor – a vezető az akadály kikerülésére tett első kormánymozdulatát követően – a Vészhelyzeti kormányzás-asszisztens célzott kormányzási és fékezési beavatkozásokkal segíti megtalálni az optimális kikerülési pályaívet. Mércéül szolgál a CUPRA Formentor A CUPRA Formentor minden területen magas pontszámot ért el: Felnőtt-utasvédelem (Adult Occupant) 93 százalék, Gyerek-utasvédelem (Child Occupant) 88 százalék, A közlekedés különösen sérülékeny résztvevői (Vulnerable Road User) 68 százalék, valamint Biztonsági segédrendszerek (Safety Assist) 80 százalék. A CUPRA Formentor a márka első modellje, amely részt vett az Euro NCAP biztonsági tesztjein. A szervezet kétévente újraértékeli tesztelési gyakorlatát, amelyet tavalyi módosításai immár a legszigorúbb és legszéleskörűbb programmá avattak. * Extrafelszerelés További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Komoly változtatás lépett életbe az akkumulátorok értékesítésében

2021.03.08.
cdn.pixabay.com Kiket érint a változtatás? Azoknak, akik olyan járművet tartanak, amit idényszerűen használnak, nekik érdemes volt még a határidő előtt betárazni a „klasszikus” akkumulátorból, hiszen ennek előnye az, hogy a felszavazás előtt az akkumulátorban található cellák addig, amíg nem érintkeznek a savval, és nem indulnak be a kémiai folyamatok, gyakorlatilag hibernált állapotban maradnak, és ez nem befolyásolja élettartamukat. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a felhasználó maga dönti el, hogy a megvásárolt akkumulátorát a felsavazással mikor aktiválja. Nekem még a rendelet hatályba lépése előtt sikerült vennem egy hagyományos, savas kiszerelésű akkumulátort. Hiszem, hogy a szakszerű beüzemeléssel, és időt hagyva a különböző munkafolyamatokra, mint a felsavazás utáni „pihentetés”, és egy üzembe helyezés előtti töltés, megadjuk a lehetőségét annak, hogy pár évig kiszolgáljon bennünket az akksink. Mivel kereskedői oldalról nem látok bele a törvénymódosításba, ezért egy akkumulátorokat is forgalmazó alkatrészkereskedés üzletvezetőjét hívtam segítségül, ahol az eladó mondja el a változtatás végfelhasználókra vonatkozó részleteit: Mit kell tudni erről a szabályozásról a gyakorlatban, és mit érez ebből a végfelhasználó? Nem tud majd úgy megvásárolni akkumulátort, hogy ott lesz mellet a sav is külön csomagolva. Emellett egy akcióban nem tud előre betárazni akkumulátorból abban a tudatban, hogy majd később felsavazza. Ilyen esetekre a jövőben már nem lesz lehetőség. Nálunk a boltban ügyfelektől elzárt területre kerültek az akkuk, és még a sav is külön el van zárva. Ezzel a szabályozással a döntéshozók célja az, hogy az átlag ügyfél ne tudja más célokra, nem rendeltetésszerűen felhasználni az akkumulátorsavat. cdn.pixabay.com Mi lesz azokkal, akik szeretik maguknak üzembe helyezni az akkumulátorukat? Én azt gondolom, hogy ez pár technokrata felhasználón kívül mást nem fog zavarni. A legtöbb ügyfél egyébként is azt kérte, hogy savazzuk fel, készítsük elő neki az akkut, hogy neki már csak be kelljen tennie a járművébe, és azonnal használhassa is. Szóval a legtöbb ügyfélnek kérnie sem kell ezt ezen túl, hanem egyébként is így tudjuk kiszolgálni az akkumulátorral kapcsolatos igényeket. Ha már szóba kerültek az átlag ügyfelek, vagy akik nem értenek ehhez a témához, akkor tisztába tehetjük azt a kérdést is, hogy az un. AGM rendszerű akkumulátort sem lehet árulni? Mi a különbség a savas, AGM és „zselésnek” hívott akkuk között? A hagyományos, savas akkuk kényelmi okból kiszorultak. AGM vagy zselés, -mindegy minek nevezzük, mert a köznyelv a gondozásmentes akkukat ismerte meg zselés akkuként, ezek valójában nem zselés akkuk, ez az AGM rövidítés felitatott üvegszálas akkumulátort takar. (Absorbed Glass Mat). Ezt ugyanúgy akkusavval töltik fel, csak az üvegszál felszívja a savat, így egy nagyon kényelmes dolog tud lenni. Voltak olyan robogók, motorok, mint például a régi Yamahák, amiket ilyen akkukkal szerelték, mert itt a kivitelből adódóan csak fektetve tudták beszerelni az akkumulátorokat, így a hagyományos savas akkukat nem, de az AGM akkukat tudták alkalmazni, mert szivárgás mentesek, onnantól, hogy a belső üvegszálszerkezet felszívta a savat, teljesen szivárgásmentes. Ez balesetnél is fontos, sokat jelent akár autóknál is. Összességében tisztább, szárazabb, jobb dolog. cdn.pixabay.com Ezeket sem kell tölteni? Mármint az AGM akkukat? A beszerelés után nincs vele semmilyen teendő? Én erre azt szoktam mondani, hogy kb. 4-5 óra alatt lezajlanak azok a folyamatok, amik az akkut a használatra alkalmassá teszik. Itt viszont nem árt tudni, higy az AGM akku egy nehéz üzemű akkumulátor. Azoknál az autóknál érdemes ilyet használni, ahol nagyobb a ciklus, például egy start/stop rendszernél, ahol sokszor megáll, majd újraindul a motor. Az AGM akku erre is lett kifejlesztve, a gyakori megállást, indítást jobban bírja. De visszatérve a kérdéshez: nem kell töltögetni, de érzékenyek a mélykisülésre, így, ha a feszültség 50% alá kerül, az negatívan befolyásolja az élettartamát. Tehát ha ritkán használjuk az ilyen akkumulátorral szerelt autónkat, azt nem árt tölteni. De az sem mindegy, hogy milyen töltővel. Meg kell bizonyosodni arról, hogy a saját akkutöltőnk alkalmas egy ilyen akku töltésére. Melyik nálatok a legnépszerűbb akkumulátor? Ez az AGM rendszerű a legtöbbet eladott akku nálunk. Nem is forgalmazunk hagyományos, savas típust, mivel ezektől nem sokkal drágábbak az AGM akkuk. Ez egy magától értetődőbb rendszer, ami nem igényel akkora odafigyelést. cdn.pixabay.com Sok visszajáró ügyfeletek van, nekik mi a tapasztalata a márkákkal, variánsokkal? Ennek rengetek összetevője van. Nem szeretnék konkrét gyártókat megemlíteni, de bizony itt az árcédula meghatározó tud lenni. Sok esetben azt látjuk, hogy 30-40%-os eltérés is van egy nevesebb akku esetében, és nincs kizárva, hogy hosszútávon ez visszahozhatja a belefektetett plusz pénzt. Saját példám, hogy nekem volt egy kilenc éves gyári szerelésű akkumulátorom, amivel forgalomba lett helyezve a motor. Ezt a szép számot úgy sikerült elérnem, hogy figyeltem a karbantartásra, és a mélykisülés elkerülésére. Ehhez mindig ajánlom az automata rendszerű csepegtető töltők használatát, mert ha ezzel karbantartjuk az akkut, akkor sok-sok évvel ki tudjuk tolni az élettartamát. Így azt gondolom, hogy 4-5 évig kényelmesen ki tudja szolgálni a tulajdonost. De csak a megfelelő karbantartással és odafigyeléssel.   Az, hogy miért született ez a rendelet, sok kérdést felvet. minden esetre, ha valaki esetleg rossz célokra használná az akkumulátorsavat, akkor azt a megvásárolt, és feltöltött akkuból is nagyon könnyen ugyanúgy felhasználhatja. Nem beszélve a műtrágyáról, vagy benzinről, amik továbbra is egyszerűen beszerezhetőek. A kereskedőknek a jövőben nem lesz akkora biznisz savas akkut tartani, mert ha egy kevésbé felkészült ügyfél félre néz valamit, és rossz méretet rendelt, akkor a már felsavazott akkumulátort visszaküldés után nehezebb lesz újként értékesíteni. Ismét egy olyan rendelet, amit biztosan sok szakértő átgondolt, és több helyről megvizsgálták, de úgy tűnik, hogy a kereskedői, és felhasználói oldalról nem eléggé alaposan.   További autós tartalmakért kövess minket Facebook oldalunkon is.  

Kiválóan vizsgázott a Continental a vezető autóklubok 2021-es nyári gumiabroncs tesztjén

2021.03.08.
Az ADAC és az ÖAMTC is a meggyőző 2.2-es osztályzatot adta az abroncsnak. A tesztben 15 különböző 205/55 R 16 V méretű nyári gumiabroncs mérte össze tudását, mely alapján végül az ADAC csapata az alábbi kijelentést tette: „A Continental PremiumContact 6 a legjobb gumiabroncsok között teljesített a száraz felületen történő fékezés tekintetében. A tesztautót pontosan hagyta kormányozni és kiváló teljesítménytartalékot kínált. A Continental abroncsa vizes körülmények között a vizsgált gumiabroncsok legjobb eredményét érte el. Amellett, hogy betonon rendkívül rövid féktávolságot demonstrált, aszfalton is kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Vizes felületen egyik versenytárs sem tudta legyőzni. A rendkívüli tapadás és a kivételes irányíthatóság révén a kezelhetőség terén is a legjobb értékelést kapta.” Az ADAC a 17 225/50 R17 Y méretű gumiabroncs részvételével zajló teszt után sem győzte dicsérni az abroncsot: „A Continental PremiumContact 6 minden tekintetben átlagon felüli teljesítményével tűnik ki a mezőnyből. Rendkívüli biztonságot kínál vizes és száraz felületen egyaránt, valamint pontos kezelhetősége kimondottan figyelemre méltó.” A 16 colos gumiabroncsokat egy Golf VII segítségével tesztelték, a 17 colos teszthez pedig a szakértők egy Audi A4 Avant mellett döntöttek. A Continental továbbá jó híreket kapott a cégcsoport többi márkájának  teszteredményeit illetően is. Például a 205/55 R16 V méretű Semperit Speed-Life 3 a „jó” minősítést kapta az összesített értékelés során, és a tesztelők az alábbi véleménnyel voltak róla: „A Semperit Speed-Life 3 vizsgálata során kiváló egyensúlyról tett tanúbizonyságot. Száraz felületeken igazán meggyőző, magas fokú pontosságot és rövid féktávolságot nyújtott. És még a gumiabroncsok magas hőmérséklete mellett is a teljesítménye csak kis mértékben esett vissza.” A tesztben részt vett az Uniroyal RainSport 5 is, amelyik a „megfelelő” összesített értékelést érdemelte ki. Az egyes tesztelemek súlyozásának bizonyos különbségei azt eredményezték, hogy bár az ÖAMTC és a TCS egyetértett az ADAC-kal a gumiabroncsok értékelésében, az általuk megítélt végső minősítésekben előfordulnak eltérések. Például a 205/55 R16 V Continental PremiumContact 6 és a Semperit Speed-Life 3 a „nagyon ajánlott” összesített értékelést kapta az ÖAMTC-től és a TCS-től, amíg az Uniroyal RainSport 5-nek az „ajánlott” minősítést ítélték oda. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

Limitált szériával az utakon

2021.03.08.
Az 50 db egyedi Wielton félpótkocsi jellegzetes grafikával kerül az utakra. A sárga-fekete kombináció immár nem csak a lengyel vállalat logóját (teve) jellemzi, hanem magát a félpótkocsi egészét is. A szokatlan külsőhöz természetesen szokatlan belső is társul! A limitált félpótkocsik egyedi felszereltséggel és plusz extrákkal lettek ellátva, melyek 100 %-ban igazodnak az ügyfelek igényeihez. Ilyenek pl. a súlycsökkentés érdekében felszerelt alumínium komponensek. A speciális széria innovatív megoldásaihoz tartozik pl. a WABCO Optilink rendszer, amely mobiltelefonos applikáció segítségével könnyű kezelést és a tengelyek beállítását biztosítja a sofőr részére. Miben tér el a Wielton limitált szériás billencs egy alapfelszereltségű félpótkocsitól? Extra felszereltségek: WABCO Optilink mobiltelefonos kommunikáció alumínium dupla kitámasztó láb alumínium hátsó aláfutás gátló alumínium légtartály alumínium felni, létra Bridgestone gumik seprű, lapát Szerszámos láda Víztartály Surrantó (típus függően) Gabona ablak (típus függően)  A „Limited edition” széria  a következő változatokban rendelhető: Acél konisch 26 m3 Alumínium konisch 24 m3 Alumínium kocka felépítményes 25 m3, 42m3, 55m3 A széria sorszámozást kapott, így a fenti felszereltséggel és egyedi grafikával 50 db billencs kerül Európa útjaira. A Wielton limitált szériás félpótkocsi számos extra felszereltséggel együtt egy alapfelszereltségű billencs áráért elérhető az Eurotrade Kft. kínálatában korlátozott darabszámban. Mivel összesen 50 db félpótkocsi készül egyedi kialakítással, így aki nem akar lemaradni a különleges ajánlatokról még időben rendelje meg félpótkocsiját. Bővebb információ a www.eurotrade.hu oldalon. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!      
Címkék: 

Ez idegesíti a nőket az anyósülésen, és ez a férfiakat

2021.03.08.
Kiderült, hogy az osztrákokat az anyósülésen leginkább az zavarja, ha nem tartják be a követési távolságot és túl gyorsan vezetnek. Ezen kívül a túl hirtelenek fékezést említették a felmérésben.  Mindez számokban: 28 százalék az előtte haladó autóra a túl közeli rátapadást nevezte meg fő zavaró tényezőnek. A hirtelen fékezést a partnerek egynegyede említette, 22 százalék pedig a túl gyors vezetést. Az agresszió is kérdés volt. Minden ötödik utas kritizálta, hogy partnere hangosan káromkodik.18 százalék panaszkodik arra, hogy partnerüknek nincs parkolási készsége és túl lassan vezet. Nemi különbségek Mint a felmérés mutatja, a férfiak úgy tűnik, inkább hajlamosak agresszívabban vezetni, állítják partnereik. Mivel a női válaszadók csaknem egyharmadát (31 százalék) bosszantja, hogy partnere túl gyorsan vezet és agresszívvá válik és hangosan káromkodik. 30 százalék panaszkodik a túl szoros vezetésre, 22 százalék idegesítőnek nevezi a hirtelen fékezést. A kockázatos előzési manőverek szintén olyan kérdéseket jelentenek, amelyeket a nők 18 százaléka kényelmetlennek talál. A férfiak kritizálják partnereiket a kevésbé dinamikus vezetési stílus és a hirtelen fékezés (27 százalék) miatt, valamint a túl közeli vezetés és a parkolási képességek hiánya miatt, mindegyik 25 százalékot kapott. Ezenkívül 23 százalékát zavarja, hogy partnere túl lassan vezet. A 18–29 évesek közül csak minden tizedik nyilatkozta, hogy nincs panasza párja vezetési stílusára, az 50–65 évesek között már 25 százalékot képviselnek azok, aki teljesen elégedettek párjukkal, ha vezet. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

Hegyeshalom vasárnap éjjelre elvérzett, megint feltámadt a vasfüggöny

2021.03.07.
Az Ausztriába igyekvő magyarok arról tájékoztatták az autoszektor.hu-t, hogy vasárnap délutántól, kora estétől a helyzet kezdett egyre szörnyűbb lenni. A kinn dolgozó, s hétvégén visszainduló magyarok nem először szembesülnek a döbbenetes állapotokkal. Az osztrák ellenőrzések miatt órákig tart, amíg a határt elérik, s órákig, amíg átjutnak. Fotó: autoszektor.hu archív Katasztrófális volt a helyzet Hegyeshalomnál, a régi vagy ahogy sokan ismerik a kishatárnál, de nem volt jobb a helyzet Jánossomorja-Andaunál. Ezt többnyire a Győr-Moson-Sopron megyében élők ismerik és választják, ezúttal azonban ez is zsákutcának bizonyult.   A helyzet éjfél után sem jobb. Bár az Ö3 osztrák rádióállomás Verkersservice szolgálata egy órát ír várakozásra, a Google térkép szerint ennél sokkal rosszabb a helyzet.   A vasfüggöny állapotok lassan egy éve tartanak, a rendszerváltás után született generáció most szembesül azzal, mit éltek át a szüleik a kommunista időkben, amikor több órás volt a határátlépés. Igaz, akkor még nem volt autópálya Budapest és Bécs között. Már régóta van, csak éppen a helyzet ugyanolyan tragikus. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Teszteltük a legdrágább Toyotát

2021.03.07.
Hogy néz ki? A RAV4 nagyon jól sikerült, időtálló formatervet kapott, ezen az erősebb és konnektorból is tölthető hajtáslánc sem változtatott, csúcsfelszereltségű tesztautónkon feltűnő az elegáns fényezés, a 19 hüvelykes kerekek, az utastér luxusa pedig nem hagy kétséget afelől, hogy végig jól érezzük magunkat benne. Az fűthető és hűthető ülések nagyok, kényelmesek, az ergonómia példás, a funkciók áttekinthetők, a vetített kijelző hasznos és informatív, a kilenc hangszórós JBL hangzórendszer parádésan szólaltatja meg a Spotify által készített napi listákat. Bár az összkerék-meghajtás adott, kemény terepre nem ajánlott az autó, nemcsak a mintegy plusz 2 mázsa tömeg miatt (a konnektoros RAV4 tömege két tonna üresen). Hasmagassága ezekkel a kerekekkel 190 milliméter, első terepszöge 17,5 fok, hátsó terepszöge 20 fok. Könnyebb terepen elmegy, de a 4x4-es hajtás áldásait sokkal inkább télen, illetve kanyargós utakon élvezhetjük. Jó tudni, hogy a fékezett vontatható tömeg 1,5 tonna. Hátul is hatalmas a hely, a raktérpadló a különleges hajtáslánc miatt 35 milliméterrel került feljebb. A csomagtartó bőséges: 520 literes alapból is (az összkerekes sima hibridé 580-1690 liter), de az ülések lehajtásával 1168 liternyi hellyel gazdálkodhatunk. Hogy megy? A Toyota RAV4 Plug-in Hybrid a márka intelligens, elektromos összkerékhajtását (AWD-i ) alkalmazza, azaz a hátsó kerekeket kizárólag villanymotor hajtja. A modell új, nagykapacitású lítium-ion akkumulátorokat és továbbfejlesztett teljesítményszabályozó egységet kapott, ugyanúgy, mint a vadonatúj Toyota Yaris Hybrid negyedik generációs hibrid hajtáslánca. A plug-in hibrid modell ugyanazt a 2,5 literes benzinmotort kapta meg, amely a hibrid RAV4-ben is szolgál. A modell takarékosságához az olyan megoldások is hozzájárulnak, mint a hőszivattyús klímaberendezés, amely eredetileg a jelenlegi, második generációs Prius Plug-in Hybridben debütált, és amelynek a hűtőközege egyben a lítium-ion akkumulátort is hűti. A 2487 köbcentis, soros négyhengeres, DOHC 16 szelepes, Atkinson-ciklusú erőforrás szívó- és kipufogó oldali intelligens változó szelepvezérlést (a szívóoldalon elektromos vezérléssel), valamint D-4S többlyukú injektorokkal szerelt, közvetlen és szívótorok-befecskendezést kapott. A motor hosszú (103,4 milliméter) lökete és nagy (14,0:1) sűrítési viszonya is hozzájárul a nagyobb teljesítményhez és a kedvezőbb üzemanyag-fogyasztáshoz. A motor percenként 6000-es fordulatszámon adja le 185 lóerő (136 kilowatt) csúcsteljesítményét. A hibrid rendszer automatikus melegítési fázis alkalmazásával óvja a benzinmotort attól a szélsőséges mértékű kopástól, amely akkor várna rá, ha autópálya-tempóval haladó járműben kellene ismételt hidegindításokat végrehajtania. A teljesítmény korlátozott, majd fokozatosan nő. A vezetőt a hibrid energiaáramlás kijelzőjében megjelenő, kék motorikon figyelmezteti a melegítési fázisra. A teljes hajtáslánc kombinált csúcsteljesítménye 306 lóerő (225 kW), így a kocsi álló helyzetből hat másodperc alatt, azaz a sima hibrid változatnál 2,1 másodperccel gyorsabban éri el a 100 kilométer/óra sebességet. 60 kilométer/óránál 50 százalékkal nagyobb teljesítmény áll a vezető rendelkezésére. Elektromos (EV) üzemben az autó egy kétliteres benzinmotorral szerelt modellhez mérhető teljesítményt nyújt, 10 másodperc alatt gyorsítva álló helyzetből 100 kilométer/órás tempóra. Új a lítium-ion akkumulátor, amelynek kapacitását 18,1 kWh-ra emelték. Az akkumulátor 96 cellából áll, névleges feszültsége 355,2 V. A megnövelt áramerősség nagyobb teljesítményt tesz lehetővé, a csúcsteljesítmény így számottevően meghaladja a RAV4 Hybrid azonos értékét. Az akkumulátor a padló alatt kapott helyet: egyrészt mélyebbre kerül a jármű tömegközéppontja, másrészt nem csorbul a csomag- és az utastér befogadó képessége. Az akkucellákat a gépkocsi klímaberendezésének hűtőfolyadéka segítségével hűtik, ami nagyban hozzájárul a jármű tisztán elektromos (EV) menetképességeihez. A teljesítmény-szabályozó egységet is az új körülményekhez igazodva módosították. Feszültségátalakítót építettek be, ami megnöveli az áramerősséget, így a nagyfeszültségű akkumulátor nagyobb teljesítményt képes leadni. Az új egyenáramú (DC/DC) átalakító kisebb, csendesebb és jobb hatásfokú, ráadásul a hűtése is hatékonyabb. A berendezés a hátsó ülések mögött kapott helyet, így kevesebb helyet rabol az utastérből. Az elülső villanymotor csúcsteljesítménye 134 kW (szemben a RAV4 Hybrid 88 kW-os első motorjával), a hátsó tengelyt hajtó villanymotor teljesítménye (40 kW) nem változott. Mivel hibrid üzemben a villanymotor jelentősebb támogatást nyújt, a belsőégésű motor alacsonyabb fordulatszámokon üzemeltethető. Ezérti is ilyen csendes a kocsi. A takarékosságról és az alacsony fogyasztásról már esett szó, jöjjenek hát a tények! Feltöltött akkumulátorral, téli üzemben is majdnem hozza a Toyota a gyár által ígért alacsony fogyasztást, ha nem is 1, de 1,9 liter benzinnel bátran számolhatunk az első száz kilométer során. Emellett persze még a 18,1 kilowattórás (bruttó) áramfelhasználást kell hozzácsapnunk, ami 21-22 kilowattóra/100 kilométeres fogyasztásnak felel meg. Ha osztunk és szorzunk, akkor egy teli töltéssel 800 forint alatt megússzuk az első 100 kilométert, ami nagyjából 4 liter körüli benzinfogyasztásnak felel meg. De akkor sem kell a szívünkhöz kapnunk, ha kifogy a delej az akkumulátorból (persze, sosem fogy ki, 20-30 százalékot takarékon tart a rendszer a hibrid üzemmódhoz). Csakis benzinnel hajtva az autót 6,6 literes átlagfogyasztást mértem 100 kilométerenként. A közel 1000 kilométeres tesztelés során (amelyből 150-et a zsűritagokkal együtt tettünk meg) a konnektoros RAV4 3,5 liter benzint és 23,5 kWh áramot fogyasztott 100 kilométerenként átlagban a fedélzeti számítógép tanúsága szerint (összesítve mintegy 5,85 liter/100 kilométer). Ez még akkor is süvegelendő érték, ha főleg takarékos (eco) módban használtuk az autót és az ezer kilométerből csak mintegy százötvenet mentünk vele autópályán. A cikk folytatása a www.jarmuipar.hu szakmai portálon olvasható.  További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A hét karikatúrája: Szóbeli figyelmeztetés

2021.03.07.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

Villanyplatform partnert keres a Jaguar

2021.03.07.
Nem rég volt, hogy a Jaguar bejelentette: 2025-től csak és kizárólag elektromos autókat fognak gyártani. Az utóbbi hetekben nem ők az egyetlenek, akik bemondták az all-int, noha egyik gyártó sem merte ennyire korai időpontra ígérni a totális átállást. Reméljük, hogy nem volt elhamarkodott a döntés a Jaguar részéről, most ugyanis úgy tűnik, hogy megcsappant a lelkesedésük. Thierry Bollore, a JLR vezérigazgatója megerősítette, hogy a Jaguar külső beszállítót keres hamarosan bemutatkozó villanyautóihoz. Szeretnének elektromos autóik alá közös, dedikáltan villanyos padlólemezt, azonban ezen a ponton nem tudják, hogy honnan, mikor, milyen platform jöhetne. Bollore a befektetőknek tartott tájékoztatóján elmondta, hogy házon belül fejleszteni egy platformot túlságosan költséges lenne, hiszen alapvetően alacsony eladási számokkal dolgozó gyártóról van szó. Még a tavaly eladott 103 ezer autónál is kisebb volumennel számolnak. Szóval most olyan meglévő padlólemezt keresnek, ami képes kiszolgálni a Jaguarok egyedi igényeit, máskülönben – tette hozzá végül Bollore – házon belül kényszerülnek fejleszteni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Beelőztek az izraeliek az öt perc alatt feltölthető akkumulátorral

2021.03.07.
A StoreDot nevű startup olyan litium-ion alapú akkumulátort fejlesztett ki, amelynek feltöltési ideje versenyképes a hagyományos autók tankolási idejével, ugyanis mindössze öt perc alatt eljut a teljes lemerültségtől a teljesen feltöltött állapotig - írja az MTI. "Az újítás megszünteti az akkumulátorok órákig tartó utántöltését, teljesen megváltoztatjuk az elektromos autók vezetői élményét, felszámoljuk a 'távolsági szorongást', vagyis a félelmet, hogy elakadnak energia nélkül az autópályán" - nyilatkozta a céget alapító Doron Myersdorf találmányukról. Négy jelentős nemzetközi befektető támogatja a StoreDot fejlesztését: a Daimler német autógyártó, az Egyesült Királyságból a British Petroleum, a dél-koreai Samsung és a japán TDK elektronikai vállalat. Myersdorf 2012-ben alapította meg vállalkozását, amely korábban, az autók meghajtását biztosító akkumulátorok előtt telefonokon, drónokon és elektromos rollereken  tesztelte újfajta akkumulátorait. A  StoreDot újítása a könnyű, újratölthető és nagy teljesítményű lítium-ion elemek technológiáján alapul, amelynek feltalálásáért 2019-ben az amerikai John Goodenough, a brit Stanley Whittingham és a japán Akira Yoshino kémiai Nobel-díjat kapott. "Megpróbáltuk bemutatni, hogy ha kicserélünk néhány anyagot egy lítium-ion akkumulátorban, akkor öt perc alatt feltölthetővé válhat" - mondta a mérnök képzettségű cégvezető. A rendkívül gyors töltési képesség elérése érdekében többek közt szilíciumra váltották a lítium-ion elem negatív pólusán az addig alkalmazott grafitot. Már több száz prototípusukat tesztelik a különböző gyártó cégek. Jelenleg akkumulátoraik olcsóbban előállítható, második generációját fejlesztik, és elkezdték kidolgozni a későbbi tömeggyártáshoz szükséges eszközöket, gépeket is, hogy megpróbálják lerövidíteni a bevezetésükhöz szükséges időt. Az elektromos autók kevésbé környezetszennyezőek, de egyelőre sokkal drágábbak a hagyományos benzinmotoros gépjárműveknél. A 2019-ben a világon eladott autóknak csak 2,9 százaléka volt elektromos meghajtású a Nemzetközi Energia-ügynökség adatai szerint.  Az újgenerációs akkumulátorok bevezetését késleltetheti, hogy át kell alakítani miattuk a már felállított töltőállomásokat, amely kapacitásuktól függően 1500 és 10 000 dollár közötti összeget jelenthet állomásonként. Ráadásul élettartamuk csak 3000-3500 feltöltést biztosít, és elöregedésük utánra ki kell dolgozni a lítium-ion akkumulátorok újrahasznosításának rendszerét, ahogy azt a savas ólomakkumulátorok esetében is megtették. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója