Miért nem veszünk elektromos autót?

2021.02.08.
Amikor a mobile.de felmérés során rákérdeztek az e-autó legfontosabb szempontjaira, körülbelül 58 százalék nevezte meg a hatótávolságot, 50 százalék pedig az ár-teljesítmény arányt.  A töltési idő és a töltési infrastruktúra 43, illetve 41 százalék körül alakult. A felmérés szerint az autó környezeti mérlege szintén körülbelül 32, a biztonság pedig csak 21 százalék számára fontos.  Nagyok a német elvárások.Illusztráció. Fotó: Audi AG Érvként, hogy még nem vásároltak teljesen elektromos autót, a többség a magas beszerzési költségeket említi.  Körülbelül 54 százalék nevezte meg ezt a pontot a mobile.de felmérésben.  A hatótávolság a második helyen áll 50 százalékkal.  A felmérés szerint a nem megfelelő töltési infrastruktúra (38 százalék) és a megkérdőjelezhető környezeti egyensúly (35) szintén visszatartó hatással bír.  Körülbelül 13 százalékuk aggódik a biztonsággal kapcsolatban is.  Ezzel szemben csak néhány válaszadó számára fontos a járművek vezetési élménye és megjelenése (egyenként négy százalék), hogy nem vásárolnak elektromos autót. Ha a válaszadók számára lehetővé tennék az elektromobilitás ideális képének kialakítását, az autók hatótávolsága lényegesen nagyobb lenne, mint manapság.  Szinte senki sem elégszik meg kevesebb, mint 500 kilométerrel, és csaknem egynegyede 800 kilométernél is többet akar.  A járművek azonban nem kerülhetnek többe, mint a belső égésű motorokkal szereltek, és legfeljebb 30, vagy még jobb ha 20 vagy 10 perc alatt feltölthetők lennének - legfeljebb öt kilométeres körzetben, vagy akár közvetlenül az első ajtó előtt .  Szinte minden harmadik válaszadó akkor sem vásárolna elektromos autót, ha a fentebb vázolt ideális állapot bekövetkezne. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!        
Címkék: 

A Mercedes-Benz növelte eladásait januárban

2021.02.08.
A Daimler honlapján hétfőn közzétett kimutatás alapján januárban 179 ezer Mercedes-Benz márkájú személygépkocsit szállított le a konszern a nagykereskedőknek, 10,5 százalékkal többet, mint 2020 januárjában. Tavaly decemberben viszont az idén januárinál többet, 218 ezer Mercedes-Benz autót szállított le a Daimler.      Tavaly 2,16 millió Mercedes-Benz személygépkocsit értékesített a Daimler, 7,5 százalékkal kevesebbet, mint 2019-ben. Az értékesítések a tavalyi negyedik negyedévben indultak növekedésnek az egy évvel korábbihoz képest, elsősorban a kínai piacon élénkülő keresletnek köszönhetően. A Daimler havi bázison csak a nagykereskedőknek leszállított mennyiséget hozza nyilvánosságra, a kiskereskedelmi értékesítések számát negyedévente közli. A Smart márka modelljeiből 2733-at szállított le a Daimler az idén januárban az egy évvel korábbi 2108 és a tavaly decemberi 5047 után. Mercedes-Benz furgonból az idén januárban 23 ezer került a kereskedőkhöz, több az egy évvel korábbi 21,5 ezernél, de kevesebb a decemberi 34,2 ezernél.  MTI Fotó: Daimler További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!        

A 70-es és 80-as éveket idézi az új Porsche 911 LEGO készlet

2021.02.08.
A LEGO Csoport és a Porsche - tisztelgésként a népszerű farmotoros német sportautó LEGO verziója előtt - közösen újraalkottak párat az autómodell élénk hirdetései közül, amelyeken a kisebb, de ugyanannyira fantasztikus LEGO változat szerepel. A LEGO kockákból készült LEGO Porsche 911 Turbo és 911 Targa kicsinyített mását hűen eleveníti meg a kettő az egyben modell. A készletnek köszönhetően az építő eldöntheti, hogy egy kétajtós Turbo vagy egy kabrió megépítésébe kezd. A részletgazdag, farmotoros modellek klasszikus vonalai, valamint a sportülések narancssárga és nugát színösszeállítása igazán szemet gyönyörködtető látványt nyújtanak. A LEGO Porsche 911 Turbo és 911 Targa modelleken minden megtalálható, ami az eredeti autón: a hátsó spoiler, a jellegzetes fényszórók, a különlegesen kialakított motorháztető a Porsche emblémával és a hathengeres boxermotor. Az elegáns külső alatt a LEGO Porsche 911 Turbo és 911 Targa gazdag belsővel rendelkezik. A modell mindkét változatában a 2+2 sportülés és a műszerfal sötét narancssárga és nugát színnel készült, amely a Porsche 911 korhű, eklektikus színvilágát tükrözi. További belső részletek: a kézifék, a sebességváltó és működő kormányzás, illetve az első ülések is előre dönthetők, hogy hozzáférjünk a hátsó ülésekhez. A 911 Turbo és a 911 Targa jellegzetes jegyeinek köszönhetően a készlet mindkét autója egyaránt karakteres, mégis különböznek, amikor megépítjük őket. A LEGO Porsche 911 Turbo modell rendkívüli teljesítményét a turbo felirat, a széles hátsó tengely, a turbofeltöltő és a töltőlevegő-hűtő mutatja. Sportos megjelenését a beépített hátsó spoiler teszi teljessé. Eközben a LEGO Porsche 911 Targa tetője teljesen levehető és a motorháztető alá illeszthető. Az ikonikus Targa a felirattal és kockákból épített hátsó ablakkal együtt válik teljessé. Az egyedülálló Porsche 911-es modell négy korábbi reklámjából LEGO plakátok is készültek, amelyeket a limitált kiadású LEGO Porsche ajándékcsomagban lehet megtalálni. A gyűjthető plakátok mellett a tulajdonosi lap, illetve egy irattárca is helyet kap az egyedi összeállításban. A LEGO Porsche ajándékcsomag korlátozott számban érhető el azok számára, akik a LEGO Porsche 911 Turbo és 911 Targa készletet a LEGO ingyenes VIP programján keresztül rendelik meg. A LEGO továbbá február 16-án egy online autós találkozó keretében exkluzív történeteket oszt meg a Porsche- és kockarajongókkal a LEGO Porsche 911 Turbo és 911 Targa tervezésének részleteiről. A közvetítést az ingyenes LEGO VIP program tagjai a lego.com weboldalon követhetik. A beszélgetésen a LEGO vezető designere, Mike Psiaki, valamint a Porsche Heritage & Museum formatervezői, Fabian Schmölz és Jörg Thilow fognak részt venni. A beszélgetés fő témája a Porsche 911 gazdag múltja és az elképesztően elegáns, mégis sportos designja. A változatlan megjelenés eredményeként a Porsche 911 modell azóta is azonnal felismerhető mindenki számára. A nagyszabású eseményhez készült egy LEGO kisfilm is, amelyet az 1980-as évek hangulata és az arra az időszakra jellemző extravagáns autóbemutatók ihlettek. Egy képzeletbeli LEGO autógyárba látogathatunk el, ahol a LEGO Porsche 911 Turbo és 911 Targa modellt éppen a gyártósoron szerelik össze. „Azt szerettük volna megmutatni a LEGO rajongóknak, milyen érzés egy vadonatúj sportautó tulajdonosának lenni. Kevés olyan autómodell létezik, amely akkora hatást gyakorol az emberekre, mint a Porsche 911. Rendkívül izgalmas volt visszaidézni az autótervezésnek az egyik legjelentősebb korszakát és vele együtt annak résztvevőit” – mondta Mike Psiaki, a LEGO Csoport vezető designere. „A közös munka lehetővé tette, hogy a kockából a modellt - ügyelve a részletekre - a lehető legpontosabban készítsük el. A végeredmény azon modellek közé tartozik, amelyen mindig fedezünk fel egy-egy újabb – az eredetit visszaadó - részletet vagy finomítást, ilyenek például a kifejezetten a 911 készlethez tervezett építőelemek” – tette hozzá Jörg Thilow, a Porsche Heritage & Museum termékfejlesztője. „Az ikonikus sportautók új LEGO változatai, és az időszak inspirálta LEGO plakátok nemcsak az autók összetéveszthetetlen formáját ragadják meg, hanem visszaidézik az elmúlt évtizedek változó korszakát is.” A LEGO Porsche 911 Turbo és 911 Targa szett az ingyenesen igénybe vehető LEGO VIP program tagjai számára 2021. február 16-ától érhető el a lego.com weboldalon. Március 1-jétől pedig a LEGO boltokban és a lego.com/hu weboldalán is kapható lesz. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!          
Címkék: 

Lángol egy kamion pótkocsija az M5-ösön, teljes útzár

2021.02.08.
Kigyulladt egy kamion pótkocsija az M5-ös autópálya 115-ös kilométere közelében, Kiskunfélegyháza térségében, a Szeged felé vezető oldalon. A kiskunfélegyházi hivatásos tűzoltók két vízsugárral megkezdték a lángok oltását. A munkálatok idejére az érintett pályaszakaszt lezárták.
Címkék: 

A Renault keményen meghúzza a nadrágszíját

2021.02.08.
Szerző: Heimer György A mentőterv részeként 2025-ig mintegy évi 3,1 millió egységre kívánják visszavenni a gyártókapacitásokat a 2019-évi 4 millióval szemben, egyúttal 500 millió euróval megemelni a költségmegtakarítások összegét a 2023-évre előirányzott 2,5 milliárd euróra. Az is a kiemelt célok közé tartozik, hogy az üzemi profitok árrését is fokozatosan feljebb vigyék, méghozzá úgy, hogy 2023-ra elérjék az 5 százalékot. Az új cégelnök takarékoskodni kíván a tőkekiadásokkal és a kutatási költségekkel is: ezekre 2025-ben a bevételek 8 százalékát fordítanák a jelenlegi 10 százalék helyett. Luca de Meo  Luca de Meo – aki korábban a VW tulajdonában lévő Seat első embere volt, s a csalásokkal vádolt Carlos Ghosn-t váltotta a Renault élén – elődjével ellentétben radikális fogyókúrában látja a túlélési esélyeket. A sokáig csodamenedzsernek hitt Ghosn a gyártómennyiség minden áron való globális növekedését hajtotta. „Nagyobbak lettünk, de nem jobbak” – fogalmazta sajtótájékoztatóján de Meo, s a most bemutatott stratégiai terv azzal számol, hogy a padlóvázak számát 6-ról visszaveszik 3-ra, miközben 2025-ig 24 új modell piacra dobását irányozták elő. A cég érdekeltségébe tartozó Dacia és Lada modelleket a jelenlegi 4 helyett egy közös platformra építik majd, valamint a karosszériaváltozatok számát a jelenlegi 18-al szemben 11-re csökkentik. A mentőterv azt is tartalmazza, hogy 2025-re a Renault sportmárkájának, az Alpine-nak is nyereségbe kell fordulnia. A cégelnök fejlesztési fókuszában – a nemzetközi trendeknek megfelelően – az elektromobilitás áll: 2025-re az úgynevezett Renault 5 koncepció részeként 14 alapmodell piacra dobását irányozták elő, ebből 7 lenne tisztán elektromos hajtású. A megszellőztetett tervek szerint kihoznak majd egy akkumulátoros városi négykerekűt, amely a kilencszázhetvenes évektől a kilencvenesekig gyártott sikermodellre, az R 5-ös minire hajaz. Az évtized közepéig kikerülő 24 új modell fele nagyobb kategóriába tartozik majd, és közülük legalább 10 tisztán elektromos hajtású lesz. A stratégai tervben fontos szerepet kap a „új profitközpontnak” remélt Mobilize nevű üzleti divízió, amely az adatkommunikáció, a mobilitás és az energetikai feladatokkal kapcsolatos tevékenységet fogja össze. „Új technológiákat alkalmazó autógyártóból autókkal foglalkozó techvállalattá válunk” – fogadkozott a Renault alelnöke, Clotilde Delbos. Remények szerint 2030-ra ez a részleg adja majd a bevételek minimum 20 százalékát. Mindez azonban egyelőre csak egy újabb nagyratörő terv. A helyezet úgy áll, hogy a vírusjárvány okozta recesszió következtében a Renault globális eladásai tavaly 21 százalékkal 2,95 millió darabara estek vissza. Mindez igencsak messze esik a Ghosn-vezetés idején jövő év végére megcélzott 5 milliótól. Így aztán az 53 éves de Meo nincs könnyű helyzetben – jegyzi meg az Automotive News szakportál elemzésében. Már csak azért sem, mivel a fölös gyártókapacitások leépítése és a megfelelő költségstruktúra kialakítása mellett szót kell értenie a Renault legnagyobb részvényesével, a francia állammal, amelynek meghatározó súlya van abban, hogyan rántsák ki a kátyúba csúszott autógyártót. Tavaly a francia kormány a súlyos veszteségek láttán 5 milliárd euró értékben, államilag garantált óriáskölcsönnel sietett a megrendült Renault segítségére. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Ég egy busz a XI. kerületben, oltják a lángokat

2021.02.08.
Teljes terjedelmében ég egy busz Budapest XI. kerületében, a Feltáró úton. A fővárosi hivatásos tűzoltók két vízsugárral megkezdték a lángok oltását. A munkálatok idejére az utat lezárták. Egyelőre nem tudható, voltak-e utasok a buszon?
Címkék: 

Urald az utakat sötétben is

2021.02.08.
  Ügyelj a fényszórók helyes használatára! Elsődleges fegyverünk a sötéttel szemben a fény, ezért fontos, hogy a fényszórók megfelelő állapotban legyenek: optimális izzók, jól beállított fényirány, tiszta lámpák és irányjelzők. A rendszeres ellenőrzés elengedhetetlen, hiba esetén ugyanis nem csak balesetveszélyes, de büntetést is kaphatunk. Az állapotfelmérés mellett a helyes használatra is figyelni kell: éjszaka, lakott területen kívül használjuk a távolsági fényszórókat, de szembejövő autó vagy az előttünk lévő utolérése esetén azonnal kapcsoljuk le! Ez egy egyszerű és fontos szabály, sokan mégis elfelejtik alkalmazni. Tudd, hova kell nézni! Természetes, hogy elsősorban az utat kell figyelni, de fontos, hogy soha ne nézzünk a szembejövő jármű fényszórójába! A nagy erősségű, pillanatnyi fény ugyanis átmenetileg ronthatja a látást, és elveszíthetjük a kontrollt. Közeledő autó esetén tekintetünket az út szélét jelző fehér vonalra érdemes irányítani, és ezt követni, amíg a jármű elhalad mellettünk. Figyelj az állatokra! Sötétedés után, különösen lakott területen kívül, a vidéki utakon gyakoriak a semmiből előbukkanó állatok. Az ütközés a vadban és a járműben is komoly károkat okozhat, ezért mindig készüljünk fel egy esetleges találkozásra! A távolsági fényszóróval észrevehetjük az állat „világító” szempárját, ha pedig lassabban haladunk, könnyebben megállhatunk, ezzel elkerülve a balesetet. Emellett, figyeljünk oda az út mellett világítás nélkül közlekedő gyalogosokra és kerékpárosokra is! Ne vedd félvállról a fáradtságot! A fáradtság jeleit nem szabad figyelmen kívül hagyni, hiszen ez a balesetek jelentős részének okozója. A kialvatlanság, kimerültség nappal is veszélyes lehet, nemhogy éjszaka, amikor a bioritmusunknak egy új helyzethez kell alkalmazkodnia. A Mio számos fedélzeti kameráját, például a MiVue™ 812-t vagy MiVue™ 846-ot is fáradtság-figyelmeztető rendszerrel látta el annak érdekében, hogy csökkentse az ebből eredő balesetek esélyét. Amikor a rendszer jelez, mindenképp érdemes megállni és felfrissíteni magunkat, akár aludni pár órát, hogy az út hátralévő részén is összpontosítani tudjunk. Vizsgáltasd meg a szemed! Az autóbalesetek minimalizálása érdekében fontos, hogy ne csak járművünk legyen megfelelő állapotban, hanem mi is. Az évek előrehaladtával egyre nagyobb az esély arra, hogy romlik a szemünk, sőt, egyesek kifejezetten a sötétben tapasztalnak látási problémákat. A tökéletes látás nélkülözhetetlen a vezetéshez, ezért érdemes a szemünket is rendszeresen ellenőriztetni! Legyen veled egy megbízható szemtanú! Manapság szerencsére profi autós eszközök is rendelkezésünkre állnak a biztonságos vezetéshez. A Mio-nak köszönhetően a fedélzeti kamerák nyújtotta előnyökre nemcsak nappal, de sötétben is számíthatunk. A váratlan helyzetek és a csökkent látásviszonyok miatt a vezetés fokozott veszéllyel járhat sötétedés után. Ha baleset történne, jól jönnek a kamerával készített felvételek, így használható bizonyítékunk lesz arról, ki volt a felelős. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!          

A Porsche és a TAG Heuer stratégiai együttműködésre lép

2021.02.08.
„Márkánk már évtizedek óta szoros barátságot ápol a TAG Heuerrel, így különösen boldogan jelenthetem be, hogy új stratégiai megállapodásunknak köszönhetően még egy lépéssel közeledünk egymáshoz,” mondta Detlev von Platen, a Porsche AG értékesítésért és marketingért felelős elnökségi tagja. „Együttesen éppen azt tudjuk felmutatni, amelyet ügyfeleink a legjobban szeretnek bennünk: hiteles örökséget, lenyűgöző sporteseményeket, egyedi tapasztalásokat és betöltött álmokat. Mindketten célunknak tekintjük, hogy egyedi, varázslatos pillanatokkal ajándékozzuk meg közösségünket. Már alig várjuk, hogy mindezt együtt tegyük.” Fotó: Porsche „A TAG Heuer és a Porsche közös történelemmel és értékekkel rendelkezik, de még ennél is fontosabb, hogy hitvallásunk is azonos,” mondja Frédéric Arnault, a TAG Heuer vezetője. „A Porschéhoz hasonlóan vérbeli innovátorok vagyunk, akik mindig csúcsteljesítményre törekednek. Ezzel a szövetséggel a TAG Heuer és a Porsche sok évtizednyi közös pillanat után partneri viszonyba lép, hogy ügyfelei és rajongói számára páratlan élményeket és termékeket teremtsen, még nagyobb izgalommal kiszolgálva azokat, akik közel érzik magukhoz márkáinkat és hitvallásunkat.” Két történet, egy hajtóerő A két vállalat története már több mint fél évszázada keresztezi egymást, a hasonlóságok egészen a kezdetekig visszavezetnek. A Porsche és a TAG Heuer is egy-egy látnok víziójából származik: Edouard Heuer és Ferdinand Porsche is igazi úttörő volt, akiknek álma örökre megváltoztatta azt a területen, amelyen tevékenykedtek. Heuer készítette a világ első sorozatgyártású kronográfját, a Porsche pedig egy új elektromos kerékmotort épített. Két innováció, amely egyaránt kitüntetésben részesült a Párizsi Világkiállításon – 11 év eltéréssel. Heuer 1889-ben vehette át a díjat, az első Lohner-Porsche elektromobil pedig az 1900-as expón mutatkozott be. A mai együttműködés valódi mérföldköveit azonban a márkaalapítók leszármazottjai formálták meg. Ferdinand Porsche fia, Ferdinand Anton Ernst, vagy szimplán csak „Ferry” 1931-ben 22 évesen kezdett el dolgozni édesapja mérnöki hivatalában, majd 1948-ban alapította meg azt az autómárkát, amely mindmáig viseli a nevét. Néhány évvel később a Porsche név már világszerte szorosan összefonódott a versenypályás sikerekkel – beleértve az 1954-es Carrera Panamericana verseny kategóriagyőzelmét. A sikeres részvétel tiszteletére a Porsche ekkoriban a legerősebb sportautó-motorját elnevezte Carrerának. Edouard Heuer dédunokája, Jack évtizedeken át vezette a családi vállalkozást. 1963-ban ő alkotta meg az első Heuer Carrera kronográfot, amely kimondottan úgy készült, hogy a pilóták az események közepette egyetlen szempillantás alatt leolvashassák a pontos időt. Jack Heuer felelt a Heuer Monaco megalkotásáért is, amely az első négyszögletű tokba ültetett, vízálló, automata kronográf volt. A nevében felelevenített a Monacói Nagydíj utcai megmérettetéseit és a Monte Carlo rali kanyargós szerpentinjein való száguldást – ez utóbbit a Porsche három egymást követő évben is megnyerte 1968 és 1970 között az akkori 911-essel. Steve McQueen és a Heuer logó Ahogyan azt a Porsche 911 az autók világában tette, úgy döntötte le a Heuer Monaco a hagyományos óraépítés falait. Mivel az innovációi megkövetelték a maguk árát, a drága reklámkampány helyett Jack Heuer inkább a svájci Jo Siffert autóversenyzővel és Porsche kereskedővel kötött kreatív szponzori szerződéssel igyekezett népszerűsíteni termékét. Jack Heuer 2005-ben, a Jo Siffert: „Live Fast – Die Young” filmjének premierjén a következőképpen emlékezett megállapodásukra: „25.000 svájci frank ellenében hajlandó volt rátenni a logónkat az autójára és a ruhájára. Emellett óráinkat nagykereskedői áron vehette meg és jelentős profittal adhatta el versenyzőtársainak. Amit Siffert sikerre is vitt, ugyanis a fél paddock Heuer karórát hordott az 1969-es szezon végére!” Ez a kapcsolat járul hozzá ahhoz, hogy Steve McQueen a Heuer logót viselhette versenyoverálján az 1970-es Le Mans felvétele közben, amelyben egy Porsche 917-et vezetett. Az amerikai színész akkor azt mondta: „Ugyanazt az autót vezettem, mint Jo Siffert, így hát ugyanazt az overált akartam hordani, amit ő.” TAG-Turbo motor – Porsche gyártmány a McLaren csapat számára Miután a TAG csoport felvásárolta, a Heuer az 1980-as évek közepén TAG Heuer lett. A Porsche és a TAG Heuer ekkoriban közös név alatt fejlesztette ki és gyártotta a TAG Turbo motort, amely lehetővé tette a McLaren csapat számára, hogy három egymáskövető alkalommal is Forma-1-es világbajnok legyen: Niki Lauda 1984-es győzelmét Alain Prost kettős sikere követte. 1999-ben a Porsche és a TAG Heuer viszonya még szorosabbá vált a Porsche Carrera Cup, a Supercup, majd később a WEC futamain. Nem volt megállás: a Porsche a TAG Heuerrel közös név alatt hozta létre saját Formula E csapatát 2019-ben, kiváló kiindulási pontot szolgáltatva egy még erősebb és nagyobb léptékű együttműködéshez. Új sportpartneri viszony Második évében a TAG Heuer Porsche Formula E csapat a világbajnoki címéért küzd majd. A 99X Electric, vagyis a Porsche elektromos versenyautójának volánja mögött André Lotterer és új csapattársa, Pascal Wehrlein foglalhat helyet. A Porsche már régóta komoly hírnévre tett szert a hosszútávú versenyeken, a TAG Heuerrel közös együttműködésben pedig a GT csapat már készen áll a FIA World Endurance Championship (WEC) következő idényére. A mérföldkőként aposztrofálható idei év az egymárkás, globális Porsche Carrera Cup-ban is együttműködést hoz el. A fizikai versenyek mellett a TAG Heuer a virtuális versenyzést is támogatja a Porsche TAG Heuer Esports Supercup szponzoraként. Továbbá az óramárka a Porsche globális partnere lesz a ’klasszikus’ eseményeken és ralikon. Mindkét márka erős elköteleződést mutat a tenisz és a golf iránt. Az év egyik legfontosabb teniszeseménye a stuttgarti Porsche Tennis Grand Prix, amelynek történelme 1978-ig nyúlik vissza, és amelyet 2002 óta mindig a sportautó-gyártó rendez. Ezúttal hivatalos partnerként a TAG Heuer is jelen lesz kategóriájának egyik legnépszerűbb megmérettetésén. Golf tekintetében a Porsche 2015 óta címadó szponzora volt a Porsche European Open-nek, az európai Tour egyik legnagyobb hagyományokra visszatekintő bajnokságának. Idén, elsőként a TAG Heuer is jelen lesz partnerként. Mindkét márka elkötelezett amellett, hogy felejthetetlen pillanatokat teremtsen a jövőben a különböző Porsche Experience programokon. A TAG Heuer Carrera Porsche Chronograph A Carrera, mint ikonikus elnevezés a Porsche és a TAG Heuer esetében is generációkon át meghatározó – így természetes volt, hogy rá esett a választás az első közös termék esetében. A két márka öröksége előtt tisztelgő új kronográf betekintést nyújt abba, hogy mire vagyunk képesek közösen: a Porsche és a TAG Heuer univerzumának tökéletes egybeforrása, amely mindkét márka kiválóságát hangsúlyozza anékül, hogy a két név beárnyékolná egymást. A Porsche név gravírozva látható az óra keretén és a félreismerhetetlen betűtípus jelenik meg a számlapon is. A Porsche színei – a vörös, a fekete és a szürke – ikonikus történelmi Heuer modellekre is emlékeztetnek, miközben az átlátszó hátlap is szolgál meglepetéssel, ugyanis az itt látható óraszerkezet a Porsche egyik leghíresebb kormánykereke előtt adózik. A Porsche és a TAG Heuer márkajelzés egyaránt látható. A kimondottan ehhez az órához készülő mutatók aszfalt benyomását keltik, az út iránti heves érzelmeket kifejezve, miközben a számozás a Porsche sportautók műszercsoportjának megjelenését idézi fel. A karóra vagy puha prémium borjúbőr szíjjal és a Porsche belsőket idéző varrással vagy a versenyzés tökéletességét felidéző összekapcsolt fémszíjjal elérhető. A karóra szívét a Calibre Heuer 02 automata mechanizmus adja, amely lenyűgöző 80 órás tartalékkal rendelkezik.
Címkék: 

Mától egy hétre leáll a Fiat-gyár, nem a korona miatt

2021.02.08.
A Stellantis leállítja a termelést a dél-olaszországi Melfiben található üzemében.  Ennek fő oka a félvezetők hiánya, amint arról az "Automotive News Europe" nyomán a német honlap beszámolt.  Hétfőtől több mint 7000 alkalmazottnak kell egy héten át kötelezően szabadságot kivennie.  Fotó: Fiat A Jeep Compass és Renegade modellek, valamint a Fiat 500X Melfiben készül. A félvezetők hiánya mellett Stellantis a kereslet ingadozásait és a koronaválságot is okként említette.  A globális autóipar több hete foglalkozik a félvezetők hiányával.  Több gyártónak, köztük a VW-nek és a Daimlernek is rövidített munkaidőt kellett bevezetnie. A hiány azért merült fel, mert a vírus okozta lezárás miatt kevesebbet produkáltak tavaly, és az informatikai ipar félvezetőit más ügyfeleknek, például számítógépgyártóknak adták el.  Amikor az autóipar váratlanul gyorsan helyreállt, nem volt elég chip. Eközben a szakértők kételkednek abban, hogy a probléma rövid távon megoldható. Míg a VW üzemi tanácsának főnöke, Bernd Osterloh már azon gondolkodik, hogy az év második felében pótolják az elmaradt gyártást, az Infineon főnöke, Reinhard Ploss arra figyelmeztet, hogy a problémák valószínűleg a harmadik negyedévben is elhúzódnak – írja az automobilwoche.de További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!          
Címkék: 

Pokol vár a magyarokra Hegyeshalomnál, éjjel belekóstoltak

2021.02.07.
Ausztria szigorítja a határellenőrzést az összes szomszédos országgal. Hétfőtől jelentősen meg kell erősíteni a határellenőrzést – jelentette be vasárnap Karl Nehammer (ÖVP) osztrák belügyminiszter. A politikus kora délután felhívta német kollégáját, Horst Seehofert (CSU) és személyesen közölte vele a szigorítást – írja az osztrák közszolgálati rádió és televízió honlapja.  A portál szerint Seehofer után valamennyi szomszédos ország belügyminiszterét tájékoztatja a döntésről Ausztria. Az utazási mozgásokat abszolút minimumra kell csökkenteni - magyarázta Nehammer közleményében.  "Csak néhány kivétel lesz, amelyek valóban feltétlenül szükségesek. Most szigorítjuk a határok ellenőrzését, és ezáltal szigorítjuk az ellenőrzési nyomást a Covid-intézkedések betartása érdekében" - mondta a belügyminiszter. Hegyeshalom kishatár vasárnap este. Burgenland szeretettel köszönti a magyarokat - hirdeti a tábla. Több mint három óra az "ígéret" földje. Fotó: K.Márton Bajorország korábban figyelmeztette Ausztriát, hogy az enyhítésekkel, amelyet országon belül terveznek, kockáztatják a járvány elszabadulását. Ausztria eddig is ellenőrizte a Magyarország, Szlovénia, Csehország és Szlovákia felől érkezőket.  A véletlenszerű ellenőrzéseket most jelentősen meg kell erősíteni az eddig nem ellenőrzött határokra is, mint német-osztrák vagy éppen olasz-osztrák – írja a belügyminiszterre hivatkozva az orf.at A vasárnapi bejelentés után a napi és heti ingázók ismét bizonytalanságban érezhetik magukat. A hét közepétől - szerdától - lép életbe, hogy a kijáró magyar munkásoknak is regisztrálni kell és hét napnál nem régebbi negatív koronavírus teszttel kell rendelkezniük. Helyzetüket némileg könnyíti, hogy a tesztet Ausztriában ingyen elvégzik, így aki a hét közepén tesztet csináltat, hétvégére nyugodtan haza jöhet és vissza mehet, mert az eredmény hét napig érvényes. Az Ö3 osztrák rádióállomás éjfélkor is jelentős torlódást jelzett nem csak  a magyar-osztrák, hanem a szlovák-osztrák és a cseh-osztrák átlépőkön is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!          
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója