Ítéletidő! – Havazásra, hófúvásra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat

2021.02.09.
Január közepén még csak ízelítőt kaptunk a télből MTI/Czeglédi Zsolt Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint ónos eső veszélye miatt Budapestre, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Vas és Veszprém megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. Győr-Moson-Sopron és Vas megyére a havazás és a hófúvás veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Erős szél miatt Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyében figyelmeztetnek. Azt írták: kedd éjfélig az északi tájakon további maximum 5 centiméter friss hó hullhat, a nagyobb hómennyiség elsősorban az északkeleti határvidéken gyűlhet össze. Az éjszaka második felére a csapadékzóna elhagyja az országot. Az éjszakai átmeneti csapadékszünetet követően szerda reggel délnyugat felől egy újabb mediterrán ciklon melegfronti csapadékzónája érkezik, amelyből az ország nagyobb részén eső várható. Észak-Dunántúlon reggel, délelőtt átmeneti vegyes halmazállapotú csapadék (ónos eső, havas eső) is hullhat, ezt eső vált majd fel. Az Északi-középhegység területén kezdetben havazás lesz jellemző, és további maximum 5 centiméter friss, tapadó hó hullhat. Majd ottt is dél felől egyre nagyobb területen átmeneti havas eső, ónos eső, fagyott eső, végül eső várható. Legtovább Borsod északi felében tarthat ki a havazás. Ezzel párhuzamosan, az esti órákban északnyugat felől megérkezik a ciklon hidegfrontja, amelynek hatására a Dunántúlon az esőt, záporokat havazás, hózáporok válthatják fel. Az Észak-Dunántúlon éjfélig többnyire maximum 5 centiméter, intenzív hózáporokban helyenként ennél több friss hó is hullhat - írták, megjegyezve: "a várható hóvastagság meglehetősen bizonytalan". A front mögött északira, északnyugatira forduló szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a Dunántúl nyugati felén viharos lökések is lehetnek, ennek következtében a hóval borított északnyugati tájakon (a hóvastagság függvényében) hófúvás alakulhat ki. Az előrejelzés szerint szerdán hajnalban általában mínusz 2 és plusz 4 Celsius-fok között alakul a hőmérséklet, de az északi megyékben akár mínusz 7 fokig is hűlhet a levegő. Napközben az ország északi felén 0 és plusz 6, a déli megyékben 7 és 11 fok közötti csúcsértékek várhatók. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Már van hazai ára is a 635 lóerős M5 CS-nek

2021.02.09.
A limitált szériában készülő, exkluzív M5 CS a legendás M5 első különkiadásaként érkezik meg az utakra, egyszerre négy utasnak kínálva felejthetetlen vezetési- és utazási élményt. A BMW M divízió új nagyteljesítményű zászlóshajója kimagasló menettulajdonságait páratlan, luxus minőségű stílusjegyek nyomatékosítják. A BMW M5 CS modellhez alapfelszereltségként kínált M Carbon kerámia fékrendszer elementáris lassulást garantál. A motorsport élvonalából származó, nyolchengeres erőforrást kivételesen magas fordulatszám-tartományig kalibrálták a mérnökök, a motor így letaglózó erőtöbbletet, lélegzetelállító tolóerőt és egyedülálló teljesítményt kínál. A Drivelogic-kal dolgozó, nyolcfokozatú BMW M Steptronic automataváltóval a BMW M5 CS kereken 3 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órás tempóra, amely 0,3 szekundummal gyorsabb a BMW M5 Competition hasonló értékénél és határozottan a legkeményebb sportautók territóriuma. A különkiadásnak mindössze 10,3 másodpercre van szüksége ahhoz, hogy álló helyzetből elérje a 200 km/órás sebességet – 0,5 szekundummal kevesebbre, mint a BMW M5 Competition modellnek. A BMW M5 CS végsebességét a hajtáslánc vezérlőelektronikája 305 km/órában korlátozza. A BMW M5 CS piaci bevezetése már Magyarországon is megkezdődött, a modell 60 450 000 Ft-os indulóártól érhető el. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Mi értelme a hibridnek, ha nem töltjük?

2021.02.09.
Egyre több kritikát olvasni a német sajtóban a tölthető hibrid autókkal kapcsolatban. A technológia kritikusai elsősorban azzal érvelnek, hogy az autókat ritkán használják teljesen elektromos módban, így azok a szén-dioxid kibocsátási adatok, amiket a gyártók közölnek, nagyon messze állnak a valóságtól. Hogy mennyire messze, ahhoz vegyünk egy példát: az új Volkswagen Tiguan kapható plug-in hibrid verzióban, a WLTP szabvány szerint 37 gramm az autó szén-dioxid kibocsátása kilométerenként. Ez az szám azonban a mérés alapján jön ki, amit az akkumulátort 100%-os töltése mellett végeznek egészen addig, amíg az le nem merül. A valóság azonban az, hogy ha az ember nem tölti fel az akkumulátort és csak a belső égésű motort használja, az autó máris négyszer-ötször annyi gramm szén-dioxidot bocsát ki kilométerenként. Az a vásárló, aki azért választja ezt az erőforrást, hogy részesüljön az azzal járó előnyökből, mint például az ingyenes parkolás, nem feltétlenül fogja mindig feltölteni és használni az akkumulátort, így környezetvédelmi szempontból teljesen felesleges a választása, semmivel semm zöldebb az autója, sőt. A Tiguan plug-in hibrid esetében a korábbi, 1,4 literes TSI motort használják a németek, ami bár szintén 150 lóerős, ahogy az újabb, 1,5 literes verzió, de annál sokkal kevésbé hatékony. Tehát ha az ember nem tölti az autót, annak használata környezetszennyezőbb, mintha a sima, semmilyen hibrid technológiát nem használó erőforrást választotta volna.
Címkék: 

Megduplázza a Ford az elektromos autókra szánt összeget

2021.02.09.
A Ford Motor Company a negyedik negyedévben javította járműipari és hitelezési területeinek teljesítményét, így erősen zárta a 2020-as évet, és közben olyan új modelleket mutatott be, amelyek garantálják a vásárlók elégedettségét, a vállalat eredményességét és szabad cash flow fenntartását. „A Ford átalakulása a jelen történése, amint a vezető szerep is, amelyet az elektromos járművek forradalmában és az önvezető járművezetés fejlesztésében játszunk,” mondta Jim Farley, a Ford elnök-vezérigazgatója. „Mostantól összesen 29 milliárd dollárnyi tőkét és hatalmas humán kapacitást fordítunk erre a két területre, hogy a vásárlóknak nagy volumenben tudjunk biztosítani adathálózathoz csatlakozó elektromos szabadidőjárműveket, haszongépjárműveket és pickupokat.” Farley elmondta, hogy 2025-ig a Ford kétszer annyit fektet az elektromobilitásba, mint amit a vállalat korábban az EV-kre szánt. Mint mondta, “a vállalat mindent bevet, és elsőségre törekszik” az összekapcsolt, illetve az elektromos hajtású járművek és szolgáltatások fejlesztésében, méghozzá azokon a területeken, amelyek a Ford legnagyobb erősségei: a pickupok, a haszongépjárművek és az SUV-k kategóriáiban. “Felgyorsítjuk terveink megvalósítását: elhárítjuk az akadályokat, növeljük az akkumulátorok teljesítményét, csökkentjük a költségeket és egyre több elektromos hajtású járművet készítünk,” mondta Farley. “Az embereket az érdekli, hogy mit csinál a Ford ma – nem pedig az, hogy mit fog majd csinálni valamikor.” További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A tanulmányautó, ami megváltást hozhatott volna a jet-ski-sek életébe

2021.02.09.
A szinte teljesen ismeretlen – automatikus rakodómechanizmussal felszerelt – Toyota Mobile Base tanulmányt azoknak az extrém sportolóknak fejlesztették ki a nyolcvanas évek középen, akik rendszeresen kisebb hobbi járműveket akartak szállítani komolyabb erőkifejtés nélkül. Már évtizedekkel ezelőtt is sok pickup tulajdonos szembesült azzal a problémával, hogy rakodórámpa vagy targonca hiányában csak nagyon körülményesen lehet nehéz tárgyakat felhelyezni a platóra. Egy motorkerékpárt vagy egy quadot még csak-csak feltolnak valahogy egy rögtönzött rámpa segítségével, de egy csónak vagy jet-ski önmagában nem tud gurulni, ezért náluk inkább az emelés jöhet szóba, ami a nem ritkán 200-400 kilós tömegek miatt nem egyszerű feladat. Az 1987-es Tokiói Autószalonon bemutatott Toyota Mobile Base tanulmányautó erre a problémára kínált elegáns megoldást. A Japánban Toyota Hilux Surfnek, a világ többi részén Toyota 4Runnernek ismert terepjáró megfelelő alapot adott a koncepciójármű számára, mivel műszakilag tökéletesen megegyezett a 80-as években gyártott, negyedik generációs Hilux-szal (N50/N60/N70 generáció), amely híresen strapabíró és robusztus típus volt. A Mobile Base tanulmányautóból kivették a hátsó üléseket, majd a teljes hátulját visszaalakították platóvá, de nem úgy, ahogy a Hiluxon volt. A fő különbséget nem a kárpitozás jelentette, hanem az Action Deck-nek nevezett különleges raktér, amely középen elválasztott, nyitható tetővel, csúszva lenyíló hátsó raktérajtóval és egy igen trükkös rakodómechanizmussal rendelkezett. Utóbbi két, colstok-szerűen mozgó karból és az általuk tartott rakodólapból állt. Mivel a karok felső és alsó részét forgó mechanizmus kötötte össze, mozgatás közben a karok által bezárt szög folyamatosan változott, így a rakodólap, és a ráhelyezett jet-ski emelés közben végig vízszintes helyzetben maradt. Mind a három mozgató mechanizmust hidraulikus munkahengerek működtették, mégpedig teljesen automatikusan, gombnyomásra. Sajnos az ötletes Action Deck végül nem került gyártásba, valószínűleg túl sokba került volna az összetett és bonyolult mozgató mechanizmusai miatt, bár biztosan lett volna rá úgy is kereslet. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Történhet bármi, a kínai autópiac szárnyal

2021.02.09.
A Kínai Járműgyártók Szövetségének weboldalán kedden közzétett adatok szerint az eladott autók száma éves összevetésben 29,5 százalékkal, több mint 2,5 millió darabra nőtt az év első hónapjában. A januárban eladott járművek zömét a személyautók tették ki, melyekből több mint 2 millió cserélt gazdát. Szembetűnő növekedést figyeltek meg az új energiával működő járművek eladásában: januárban 179 ezer elektromos- és hibrid járművet értékesítettek, ez több mint háromszorosa az egy évvel korábbinak. Az új energiával működő járművek eladása a hetedik hónapja bővül. A szövetség az adatokhoz mellékelt közleményben rámutat: a nagy ütemű növekedési adatok hátterében részben az áll, hogy 2020-ban januárra esett a kínai holdújév miatti munkaszünet, így a tavalyi alapadat viszonylag alacsony volt, ám a növekedés ezzel együtt is stabilnak számít. Bár Kína gazdasági fejlődése kedvező irányba halad, de a szövetség az első negyedéves előrejelzésében arra figyelmeztetett: a járvány, illetve a külső környezet bizonytalanságai a kínai autóipar működésére is hatással lehetnek. A szövetség a bizonytalanságok forrásai között említette a mikrochipek ellátásában a múlt év vége óta fellépett akadályokat. Peking célja, hogy 2025-re az új energiájú járművek eladása tegye ki az összes autóértékesítés 20 százalékát - szemben a jelenlegi, jellemzően 5 százalék körüli aránnyal. Az autógyártók egymással versenyezve igyekeznek újabb, egyre nagyobb hatótávolságú modellekkel előállni. Tavaly szeptemberben a pekingi autókiállításon bemutatott 785 új modell közül például 160 elektromos autó volt. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Durvul a német hóhelyzet: százak rekedtek éjszakára az autójukban

2021.02.09.
Képünk illusztráció Országszerte több százan töltötték az éjszakát elakadt vagy az úttesten keresztbe fordult kamionok miatt keletkezett közlekedési dugókban a mínusz tíz Celsius-foknál is nagyobb hidegben. Az utakon rekedt autósokat és teherautósofőröket sokhelyütt a tűzoltóság látta el vízzel és meleg étellel. A legnagyobb torlódás az A2-es autópályán volt Bielefeld térségében, mindkét irányban harminc kilométert meghaladó hosszúságú kocsisor alakult ki. Órákig állt a forgalom a többi között az A10-es autópályán is Berlin közelében, és az A72-es autópályán Bajorország és Szászország tartomány találkozásánál. A vasárnap óta tartó havazás annak tulajdonítható, hogy betört Németország fölé egy sarkvidéki eredetű viharfront, és az ország középén találkozott egy délről igen nedves levegőt szállító fronttal. Így az ütközőzónában jelentős mennyiségű csapadék hullott, többnyire hó, a térség déli részén pedig ónos eső. Ilyen körülmények között a legjobb hóeltakarító járművek is elérkeznek teljesítőképességük határáig - emelte ki egy keddi lapinterjúban Andreas Scheuer szövetségi közlekedési miniszter, aki arra kérte az ország északi és középső részén élőket, hogy legalább szerdáig ne induljanak nagyobb útra. A szövetségi meteorológiai szolgálat (DWD) előrejelzése szerint több térségben szerdáig folytatódhat a havazás. A legsúlyosabb helyzet a tengerparti vidékeken alakulhat ki, amelyekre úgynevezett öbölhatású hóviharok csaphatnak le. Ez az időjárási jelenség a sarkvidéki légtömeg és a magasabb hőmérsékletű tengerből felszálló vízgőz találkozásából keletkezik, hatására a parti régiót rövid idő alatt jelentős, a DWD számításai szerint akár 20-40 centiméter magas hóréteg fedi be. A hideg a front teljes területén tartós marad, a hónap közepéig a legmagasabb hőmérséklet sem haladja meg a fagypontot, és az ország keleti részén, Szászországban és Türingiában akár napközben is mínusz 20 Celsius-fok körüli hideg lehet a következő napokban. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Télen teszteltük a Volkswagen ID.3-at

2021.02.09.
A Volkswagen megváltóként tekint az új, zöldebb világ hírnökére, amelyet a Bogár és a Golf után a vállalat harmadik, örök és értékálló ikonjának tartanak. Hogy ez lesz-e valóban a sorsa, a következő évtizedekben kiderül. Meglepően egyszerű az autó, kívül-belül tetszetős, de egyáltalán nem elszállt a formavilága és a technikai kivitelezése sem különleges. Utastere szellős, ergonomikus és letisztult, a választható fehér belső azonban kissé túlzás.  Hátul is kényelmes, csomagtartója 385 literes, az ülések ledöntésével 1200 literes. Az Év Zöldautója 2021 díjra jelölt VW ID.3 légellenállási együtthatója 0,267. LED-mátrix fényszórója intelligens, nem zavarja a többi közlekedőt, miközben nappalt varázsol az éjszakából. Három milliméterrel hosszabb az ötajtós Golfnál (4261 milliméter), egy centivel szélesebb (1809 milliméter), hat centivel magasabb (1568 milliméter) és 12,9 centivel nagyobb tengelytávolságú (2765 milliméter). A kocsi kezelése nem túl bonyolult (persze logikát ne keressünk benne), legalábbis az új Golfhoz hasonlítva nem az, menürendszere megtanulható, de a vezetés biztonságát veszélyezteti, hogy folyton néznünk kell, mit és merre matatunk az érintőképernyőn. Cikkünk folytatása a www.jarmuipar.hu szakmai portálon olvasható.   

Napsütésben zöldül tovább a BMW

2021.02.09.
A müncheni központú vállalatcsoport idén százmillió euró összértékben vásárol az Egyesült Arab Emírségekből kizárólag napenergia felhasználásával előállított alumíniumot. Az így beszerzett 43 000 tonna alumínium kiteszi a Landshutban működő könnyűfém-öntöde egész évben szükséges anyagmennyiségének mintegy felét, amely több százezer tonnányi káros anyag kibocsátását előzi meg. A BMW Group több tízezer tonna, kizárólag napenergia felhasználásával előállított alumínium azonnali beszerzéséről döntött, amely kulcsfontosságú lépés a vállalatcsoport beszállítói hálózatának azon átfogó károsanyagkibocsátás-csökkentési stratégiájában, amely 2030-ra 20 százalékkal alacsonyabb összemissziót céloz meg. Tekintve, hogy az alumínium előállítása rendkívül energiaigényes folyamat, a zöldenergia – és így a napenergia – felhasználása kimagasló lehetőségeket kínál az eljárás károsanyag-kibocsátásának csökkentésére. A BMW Group ezért hosszú távon tervez a kizárólag zöldenergia felhasználásával előállított alumíniummal, amelynek beszállításával a következő tíz évben hozzávetőlegesen 2,5 millió tonna káros anyag levegőbe bocsátását előzi meg. Ez megegyezik a célul kitűzött emissziós érték körülbelül 3 százalékával, melyet a vállalat beszállítóitól kért. A napenergia felhasználásával előállított alumíniumot a BMW Group Landshutban működő könnyűfém-öntödéje dolgozza fel. Az alumíniumból itt vázszerkezeti- és karosszériaelemek, illetve hajtáslánc-alkatrészek készülnek, amelyek főleg a nehezebb akkumulátorokkal szerelt hálózatról tölthető autók esetében jelentenek jövőbe mutató előrelépést. 2021-ben a bajor prémiumgyártó százmillió euró összértékben mintegy 43 000 tonna, napenergia felhasználásával előállított alumíniumot vásárol, amely a landshuti üzem egész évben szükséges anyagmennyiségének körülbelül felét teszi ki. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója