Honvédségi vezetési gyakorlat lesz pénteken Szolnok és Táborfalva között

2020.03.26.
Az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár gyakorlata miatt pénteken 6 és 8 óra között a Szolnok-Táborfalva (Szolnok- 4-es főút - Törtel - Cegléd - Csemő - Lajosmizse - Táborfalva, vezetésigyakorlat-pálya) között, 14.30 és 16.30 között pedig ellenkező irányban várható nagyobb forgalom. ( a kép illusztráció) A Magyar Honvédség arra kéri a lakosságot, hogy a katonai menetoszlopot a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg, ezzel is segítve azok biztonságos és folyamatos haladását. A menetoszlop elején és végén figyelmeztető jelzést használó járművek haladnak majd. A honvédség a jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát - olvasható a közleményben.(mti)

Magyarországon elkezdődött a Peugeot 2008 forgalmazása

2020.03.26.
Az újdonsággal már a Peugeot márkakereskedésekben is találkozhatnak, hiszen a járványhelyzet ellenére - a biztonsági előírások maximális betartása mellett - továbbra is nyitva vannak a Peugeot márkakereskedések és szervizek.  Magabiztos márka Alig több mint három hónappal az első nemzetközi bemutató után március közepén hazánkba is megérkezett a Peugeot új szabadidő autója, melynek forgalmazását március 23-tól országos reklámkampánnyal kezdi meg a márka. Az új modell bemutatása kiváló formában érte az oroszlános márkát. A Peugeot 1.500.000 darab autót értékesített 2019-ben, a mögötte álló PSA konszern pedig a negyedik legnagyobb gyártóvá nőtte ki magát Európában, mindezt kiváló profitabilitás mellett. Mindez jelentős fejlesztési potenciálhoz juttatja a Peugeot márkát, ami jól jön annak az intenzív termékfejlesztési és elektrifikációs programnak a végrehajtásához, melynek részeként 2023-ig valamennyi Peugeot modell elérhető lesz tisztán elektromos vagy hibrid hajtással is. A stratégia sikerét jól mutatja az új 208 modell is, mely idén elnyerte a rangos Év Autója díjat és amely az új 2008 műszaki alapjait is szolgáltatja. A bemutatón részt vett az autoszektor.hu, rövidesen részletesen is beszámolunk. A Peugeot hálózat továbbra is várja az érdeklődőket A magyar Peugeot márkakereskedői és szerviz hálózat a higiéniai és jogszabályi előírások legszigorúbb betartása mellett, szűkebb nyitvatartási időben, de továbbra is folytatja munkáját. Az új autó értékesítési pontok hétköznap 15 óráig, a márkaszervizek legalább 15 óráig (néhány szerviz tovább is nyitva tart) fogadják az ügyfeleket. A hétvégi nyitva tartás márkakereskedésenként, eltérő lehet. Ügyfeleinknek mindemellett azt javasoljuk, hogy a személyes látogatás előtt érdeklődjenek telefonon vagy az online elérhetőségek valamelyikén. Mind a Peugeot Márka Importőre, mind pedig a Márkakereskedői Hálózat fokozott figyelmet fordít az ügyfelekkel való online kapcsolattarásra, melyre a következő időszakban még nagyobb hangsúlyt kívánunk fektetni.  

A Daimlernek nem kell állami segítség

2020.03.26.
Ola Källenius, a konszern vezérigazgatója (a legendás Dieter Zetzsche utódja) szerint a következő hetek feladata a helyzet menedzselése és a likviditás biztosítása. Elmondása szerint jó helyzetben vannak, jelentős likvid forrás áll rendelkezésükre. Az Automobilwoche beszámolója szerint továbbá elmondta, hogy tartják a korábban meghatározott osztaléktervüket, amely eleve jelentős csökkenést tervezett a részvényeseknek kifizetett osztalékot tekintve. Legutóbb a részvényesek 3,25 eurót kaptak részvényenként, a gyártó tavalyi teljesítménye alapján viszont idén be kell érniük 0,9 euróval. “A Daimlernek jelenleg nincs szüksége állami segítségre.” Így nyugtatta a kedélyeket Källenius, ugyanakkor hozzátette, hogy mivel a német törvények megadják a rövidebb munkaidőben való foglalkoztatás lehetőségét, ezzel az eszközzel élni is fog.

Az ABB többségi tulajdonrészt szerzett a kínai Chargedot vállalatban

2020.03.26.
2009-es alapítása óta, a sanghaji központú Chargedot jelentősen hozzájárult az elektromos hajtású járművek elterjedéséhez Kínában. A vállalat egyen- és váltóáramú töltőállomásokat, valamint szoftverplatformot szállít az elektromosjármű-gyártókat, a töltőhálózat-üzemeltetőket és az ingatlanfejlesztőket is magába foglaló ügyfélkörnek. A mintegy 205 alkalmazottal működő vállalat további részvényeseinek sorában ott található a Shanghai SAIC Anyo Charging Technology Co., Ltd. is, amely a SAIC egyik leányvállalata.   Az akvizíció várhatóan tovább erősíti az ABB kapcsolatát a vezető kínai elektromosjármű-gyártókkal, és tovább szélesíti a vállalatcsoport e-mobilitási portfólióját a helyi követelményekre kifejlesztett hardver és szoftver megoldásokkal, illetve szolgáltatáskínálattal.  

Nőtt a Scania árbevétele és nyeresége tavaly

2020.03.26.
A Scania Hungária szerdai közleményében Henrik Henriksson, a vállalat elnök-vezérigazgatója kiemelte: a működési bevétel minden idők legnagyobb értékét tette ki 17,4 milliárd svéd koronával, 11,5 százalékos árbevétel-arányos működési eredményt nyújtva. A tehergépkocsik és a városi, illetve távolsági autóbuszok teljes rendelésállománya 9 százalékkal visszaesett 2019-ben 2018-hoz képest. Európában a tehergépkocsik iránti kereslet csökkent 2019 második felében a gazdaság gyengülése miatt. A városi és a távolsági autóbuszok megrendelései a legtöbb régióban csökkentek. A motorok üzletágában ugyanakkor jónak számított a tavalyi megrendelések mennyisége, még a 2018-as erős számokhoz képest is. A tájékoztatás szerint a fosszilis forrásoktól mentes közlekedési rendszerre való átállás sikerességéhez létfontosságúak a bioüzemanyagok, a Scania tavaly 46 százalékkal növelte az alternatív üzemanyagokkal működő járművek értékesítését. A közleményben kitérnek arra is, hogy a Scaniának folytatnia kell nagyszabású beruházásait az új technológiákba, hogy élen járhasson a fenntartható közlekedésre való átállásban. (mti)

A BMW Group több mint 30 milliárd eurót fektet be a jövőbe

2020.03.26.
A koronavírus terjedésével összefüggésben Oliver Zipse, a BMW AG igazgatótanácsának elnöke a vállalatcsoport március 18-i virtuális sajtótájékoztatóján elmondta: „Szolidaritásra és felelős magatartásra van szükség. Társadalmi kötelességünk, hogy az erősek a gyengék védelmére keljenek. A BMW Group maximálisan támogat minden olyan intézkedést, amely a koronavírus terjedésének megállítását célozza.” A müncheni központú vállalatcsoport a gyártás előrelátó optimalizálásával készül a globális piac keresletingadozására, miközben rendelkezésre álló eszközeinek széles skáláját kihasználva maximalizálja termelési rugalmasságát. Manfred Schoch, a BMW Üzemi Tanácsának elnöke az igazgatótanács és az üzemi tanács által közösen megfogalmazott alapelveket hangsúlyozta: „A BMW Üzemi Tanácsa a mostanihoz hasonló krízisek idején is törekszik egyértelmű támogatásáról biztosítani a vállalatcsoport munkatársait. A legfontosabb kollégáink egészségének védelme, illetve munkahelyük és jövedelmük biztosítása. Az üzemi tanács által elfogadott három alapelv mindezt lehetővé teszi: rugalmas beosztás, otthoni munkavégzés, a vállalatcsoport legújabb szabályozása értelmében pedig rövidített munkanapok. Intézkedéseink előírják, hogy alkalmazotti státuszban dolgozó munkatársaink jelen körülmények között is nettó jövedelmük minimum 93 százalékát megkapják. Biztos vagyok benne, hogy a most elfogadott három alapelv mentén biztonságosan jutunk túl a koronavírus okozta krízisen.” „Komolyan vesszük felelősségvállalásunkat, legyen szó akár munkatársaink egészségének megőrzéséről, akár nyereséges működésünk lehető legoptimálisabb egyensúlyának fenntartásáról. Egy dolog biztos: a koronavírus jelen van, de idővel elmúlik. Intézkedéseink egyértelműen lekövetik a BMW Group gyors és rugalmas alkalmazkodási képességét” – tette hozzá Oliver Zipse. „A jövő mobilitásának záloga az új technológiákban rejlik. 2025-ig több mint 30 milliárd eurót fektetünk be kutatás-fejlesztési folyamatainkba, hogy hosszú távon szilárdítsuk meg innovációs iránymutatóként betöltött pozíciónkat – és ezzel párhuzamosan vállalati fejlődésünket. Rendkívül fontos, hogy képesek legyünk a leginkább eltérő technológiákat is rendszerbe integrálni, hiszen azok a vállalatok formálják az autóipar jövőjét, akik egyenlő mértékben tudják kifejleszteni és kombinálni a hardvert, illetve a szoftvert. E téren abszolút jó irányba tartunk” – folytatta a BMW AG igazgatótanácsának elnöke. Meghatározó döntések meghozatala a megfelő időben A BMW Group hosszú távon is előnyt szerezhet azon, idő előtt meghozott stratégiai döntéseiből, amelyekkel már az autóipar átalakulása közepette jelentős versenyelőnyre tett szert. „Iránymutató stratégiai döntéseinket a legjobbkor hoztuk meg. Célunk, hogy az így megszerzett előnyre építkezve túlszárnyaljuk az iparági trendeket” – mondta Oliver Zipse.

A Ford más vállalatokkal egyesíti erőit a vírus ellen

2020.03.26.
Emellett a Ford azt tervezi, hogy hetente több mint 100.000 darab műanyag arcvédő pajzsot szerel össze, és rendelkezésre bocsátja saját 3D-nyomtatási kapacitását, hogy egyszer használatos légzőkészülékeket állítson elő az egészségügyi dolgozók számára. „Nehéz idők járnak Amerikára és az egész világra. Eljött a cselekvés és az együttműködés ideje. Több iparág összekapcsolásával komoly segítséget nyújthatunk a rászorulók és a válsághelyzet élvonalában küzdő emberek számára,” nyilatkozta Bill Ford, a Ford ügyvezető elnöke. „A Ford elkötelezetten lép fel e helyzetben – ahogy az már máskor is előfordult cégünk 117 éves története során.” Levegőszűrős légzőkészülék A Ford munkatársai együttműködnek a 3M csapatával, hogy kibővítsék a levegőszűrős légzőkészülékek (PARS) gyártási kapacitását; a szakemberek emellett összehangoltan dolgoznak egy új dizájnon, ami lehetővé tenné a két vállalat alkatrészeinek felhasználását, hogy kielégítsék a mentőszolgálatok és az egészségügyi dolgozók sürgős igényét. Az új légzőkészüléket az UAW dolgozói gyártanák a Ford egyik üzemében. A lehető leggyorsabb megoldás érdekében a Ford és a 3M csapatai rövid időn belül beazonosították azokat a raktárkészleteket – például a Ford F-150 ülésszellőztető ventilátorát és a 3M HEPA légszűrőit – amelyek alkalmasak a levegőben lebegő szennyező anyagok, például a vírusokat hordozó folyadékcseppek kiszűrésére, illetve azokat a kéziszerszám-akkumulátorokat, amelyek akár nyolc órán át is képesek működtetni ezeket a légzőkészülékeket. A Ford már azt szervezi, hogyan állíthatja elő ezeket az új generációs PAPR eszközöket Michigan egyik gyártóüzemében, a tízszeresére növelve ezzel a 3M gyártási kapacitását. „A 3M és a GE embereivel együttműködve felpörgettük mérnökeink és formatervezőink munkáját, hogy felkészültségük és kreativitásuk segítségével felgyorsítsuk e létfontosságú berendezés gyártását,” mondta Jim Hackett, a Ford elnök-vezérigazgatója. „Folyamatos kapcsolatban álltunk a szövetségi, állami és helyi tisztviselőkkel, hogy tisztábban lássuk, mely területeken van a legnagyobb szükség a segítségre. Erőinket arra összpontosítjuk, hogy növeljük a légzőkészülékek, arcvédő pajzsok és lélegeztetőgépek mennyiségét, hiszen ezek alapvetően szükségesek az egészségügyi dolgozók, a mentőszolgálatok, a veszélyes helyeken dolgozók, valamint a vírus által megfertőzött emberek számára.” „Minden lehetőséget számba veszünk, hogy tovább bővítsük a 3M gyártási kapacitását, és hogy minél hamarabb biztosítsuk az egészségügyi ellátást azokon a helyeken, ahol arra  a legnagyobb szükség van. Éppen ezért partneri kapcsolatokat létesítünk más nagy cégekkel, például a Forddal is,” nyilatkozta Mike Roman, a 3M igazgatótanácsának elnök-vezérigazgatója. „Rendkívül fontos, hogy az élet védelme és a betegség legyőzése érdekében minden erőforrást mozgósítsunk, és hihetetlenül hálás vagyok Fordnak és munkatársainak az együttműködésért.” Lélegeztetőgépek A Ford emellett a GE Healthcare céggel is együttműködik, hogy a GE egy már létező lélegeztetőgépének egyszerűsített változatát nagyobb volumenben lehessen gyártani, a lehető legtöbb beteget mentesítve így a COVID-19 vírus okozta nehéz légzés veszélyeitől. A GE létesítményei mellett ezeket a lélegeztetőgépeket egy Ford-üzem is képes lesz gyártani. „Lelkesítő érzés megtapasztalni, hogy a különféle iparágak vállalatai milyen gyorsan mozgósítják erőiket, hogy együttesen nézhessünk szembe a COVID-19 jelentette kihívással,” vélekedett Kieran Murphy, a GE Healthcare elnök-vezérigazgatója. „Büszkék vagyunk rá, hogy klinikai és műszaki tapasztalatainkat is kamatoztathatjuk a Forddal való együttműködésbe, és ennek révén egyre több emberen segíthetünk ezzel az életmentő technológiával.” Légzőkészülékek és arcvédő pajzsok Mindeközben a Ford amerikai dizájnerei gyorsan megterveztek és tesztelni kezdtek egy átlátszó, az egész arcot takaró védőpajzsot az egészségügyi dolgozók és a mentőszolgálatok számára. A pajzs teljes egészében megakadályozza az arcra és a szemekbe jutó cseppfertőzést, és ha együtt használják az N95 típusú légzőkészülékkel, akkor sokkal hatékonyabban véd a fertőzés ellen, mint a légzőkészülék csupán önmagában. Az első 1000 darab pajzs tesztje ezen a héten történik meg a Henry Ford Egészségügyi Központban és a detroiti Sinai-Grace Központi Kórházban. Várhatóan már ezen a héten elkészül mintegy 75.000 ilyen pajzs, és a Ford egyik leányvállalata, a plymouthi Troy Design and Manufacturing több mint 100.000 darabot gyárt majd belőle hetente. A redfordi Fejlett Gyártási Központban a Ford rendelkezésre bocsátja saját 3D-nyomtatási kapacitását, hogy egyszer használatos légzőkészülékeket állítson elő az egészségügyi dolgozók és a mentősök számára. Az illetékes egészségügyi szervek engedélyének megszerzése után a Ford havi 1000 darabbal indítja majd el a termelést, a lehető leggyorsabban növelve a darabszámot. A Ford mérlegeli, hogy a GE-től függetlenül az Egyesült Királyság kormányával közösen is beindítsa további lélegeztetőgépek gyártását. Kínában a Ford Kína vegyesvállalati partnere, a Jiangling Motors tíz különlegesen felszerelt Transit mentőautót adományozott a vuhani kórházaknak, ahol a koronavírus-járvány kezdődött. A Ford most 165.000 darab FFP2 teljes arcmaszkot kap vissza Kínából; ezeket eredetileg a Ford küldte az országba az év elején, hogy segítsen a koronavírus elleni küzdelemben. A Ford felállított egy munkacsoportot, hogy segítsen felkutatni és beszerezni a kórházak számára sürgősen szükséges műtéti és N95 légzőkészülékeket. A Ford azt is vállalta, hogy 40.000 sebészeti maszkot küld a Henry Ford Egészségügyi Központból, emellett pedig igyekszik további forrásokat felderíteni.

Kigyulladt és leégett egy busz az M0-son Szigetszentmiklósnál

2020.03.26.
A busz több mint negyven embert szállított. Az utasoknak sikerült időben elhagyniuk a járművet, továbbszállításukra mentesítő jármű érkezik - közölték. (a kép illusztráció) Szabóné Berki Bianka, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a kigyulladt buszon ukrán vendégmunkások utaztak. (mti)

Kínában elindult a Polestar 2 gyártása

2020.03.25.
  Miközben világszerte egyre több autógyár áll el, a kínai Luqiao városban a járvány ellenére megkezdték a Polestar 2-es luxus villanyautó sorozatgyártását. Nem könnyű időszak ez a világnak, de vállaljuk a kihívást és a munkatársak egészségének maximális védelmével dolgozunk, állítja a Thomas Ingenlath, a kínai Zhejiang Geely Holding tulajdonában lévő Volvo Cars elnök-vezérigazgatója. A Volvónak négy gyára van Kínában: Chengdu, Luqiao és Daqing üzemeiben autók, Zhangjiakou-ban motorok készülnek. Az egy éve bemutatott Polestar 2 első példányainak kiszállítását az idei évre tervezik az európai, a kínai és az észak-amerikai piacra. A teljesen villamoshajtású sportos luxusautó első változatainak 300 kW (408 lóerős) és 660 Nm forgatónyomatékú villanymotorjai mind a négy kereket hajtják, 78 kWh akkucsomagjával 470 kilométeres hatótávval (WLTP). Polestar gyártósor, Luqiao, Kína

A KIRCHHOFF állásfoglalása a koronavírus krízishelyzetről

2020.03.25.
Általánosan elmondható, hogy a késztermékek nagyobb mennyiségű raktárkészleten tartása nem lehetséges, mivel a KIRCHHOFF Automotive viszonylag nagyméretű alváz, illetve karosszéria szerelvényeket gyárt. Ennek következtében a KIRCHHOFF Automotive termelése is közvetlenül érintett. „A megrendelőinktől bejövő megbízások természetesen erős csökkenést mutatnak, de az is tény, hogy az autókereskedők a „lezárás” miatt Európa-szerte érintettek az ügyben. Ez azt jelenti, hogy jelenleg egy személygépjármű sem szállítható le a vásárlóknak.” nyilatkozta J. Wolfgang Kirchhoff, a KIRCHHOFF Automotive menedzsment bizottságának elnöke. Jelen pillanatban azt vizsgáljuk, mely területek lesznek leállítva a különböző üzemekben. Azonban az iserlohn-i üzemben bizonyos termelési területek, ahol az autóalkatrészeket a tengerentúli (Egyesült Államok, Kína stb.) piacokra gyártják, továbbra is működni fognak. Ennek az oka pedig az, hogy a német gyártók Kínában újra növelni kezdték a termelés mértékét és ezáltal az Iserlohn-ból érkező termékekre ismét igény van. „Csökkenésre számítunk idén az értékesítési mutatókat illetően a világ mindhárom fő piacán. Azonban ez időbeli eltolódással fog megtörténni. Míg Kína újra fellendülni látszik, addig Európa viszont leszállóágban van és ezt Észak-Amerika követni fogja”, mondta el Kirchhoff úr. Mint ahogy a többi üzemében, úgy a KIRCHHOFF Automotive esztergomi gyárában is időben megtörténtek azon óvintézkedések, amelyek a munkavállalók egészségét és a vírus terjedésének mérséklését hivatottak szolgálni.  Amint a helyzet komolyra fordult, bevezették a testhőmérséklet mérését az üzem területére való belépés előtt, naponta két db arcmaszk kerül kiosztásra minden munkavállalójuk számára. Hetekkel ezelőtt kikerültek a mosdókba és  a gyár több területére is a virocid készítmények, illetve a vezetőség kérte ezen időszakra a munkatársaiktól az összes olyan üdvözlési forma mellőzését, amelyhez fizikai kontaktus szükséges. „A vírusveszély miatt a piacon folyamatosan változik a helyzet, ami óhatatlanul a mi termelésünkben is változást fog hozni. A vállalat vezetősége folyamatosan dolgozik a következő nehéz időszak működésének kialakításán. A fontosabb lépésekről munkavállalóinkat folyamatosan tájékoztatjuk.” – tudtuk meg a KIRCHHOFF Automotive magyarországi üzemének ügyvezető igazgatóitól, Méri Szilárdtól és Körtvélyessy Gézától.  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója