Tizenhét százalékkal növelte eredményét az easyJet

2018.11.21.
A légicég honlapján közölt eredmény-kimutatás szerint bevételeik 5,8 milliárd fontot tettek ki, 16,8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az üzemelés költsége 13 százalékkal nőtt és 4,9 milliárd font volt, így az easyJet üzemi eredménye 17,9 százalékkal 836 millió fontra, az adózott eredmény pedig 17 százalékos növekedéssel 358 millió fontra javult. Az elmúlt egy évben az easyJet 88,5 millió utast fuvarozott, 10,2 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában, a járatok töltöttsége 0,3 százalékpontot változott és 92,9 százalék volt. A március végéig tartó első félévben az easyJet a korábbinál némileg alacsonyabb bevételre számít, mert az előzetes foglalásokkal rosszabbul állnak, mint tavaly, a költségszint azonban változatlan maradhat. A társaság bejelentette: újabb 17 az Airbus A320neo családba tartozó gépet rendelt az Airbustól.
Címkék: 

Abu-Dzabi Nagydíj - Kubica jövőre visszatér a Forma-1-be

2018.11.21.
Az istálló állítólag már meg is kötötte a megállapodást a 33 éves versenyzővel, akinek visszatérését csütörtökön jelentik majd be a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíj helyszínén. A krakkói születésű Kubica 2006-ban mutatkozott be az F1-ben, és 2010 év végéig 76 futamon indult, 12-szer állt dobogón, egyetlen győzelmét pedig a 2008-as Kanadai Nagydíjon aratta. A lengyel pilóta 2010-ben már a Renault-nál versenyzett, és ott kezdte volna meg a 2011-es idényt is, ám februárban egy olasz ralin balesetet szenvedett, és jobb keze súlyosan megsérült. Tizenegy hétig volt kórházban, aztán felépülését követően ismét versenyezni kezdett: 2013-2016 között a rali-vb-n indult, időközben pedig Formula-E, illetve GP3-as autókat tesztelt. Kubica tavaly már több alkalommal tesztelt Forma-1-es versenyautót is, idén pedig a Williams teszt- és tartalékpilótája volt.

Opel Astra aloldal

2018.11.21.

Opel combo aloldal

2018.11.21.

Csökken az üzemanyagok ára

2018.11.21.
A mérsékléssel a benzin átlagára literenként 364 forint, a gázolajé pedig 415 forint lesz. A benzin ára legutóbb szerdán változott, átlagára literenként 4 forinttal, 369 forintra csökkent. A gázolaj ára november közepén módosult, bruttó 3 forinttal 421 forintra csökkent. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. A benzin ára 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.

Új kézben a Magneti Marelli

2018.11.21.
A Kohlbert Kravis Roberts (KKR) a világ egyik legnagyobb globális magántőke-befektető cége, a Calsonic Kansei pedig az egyik legnagyobb japán autóipari alkatrészgyártó. 18 autógyártó beszállítója, a világon mintegy 80 gyára és 21 ezer alkalmazottja van, legközelebbi gyára Romániában, Ploiesti-ben található. A Calsoni Kansei legfőképp műszerfali elektronikát, hőmenedzsment rendszereket, kipufogókat és elektronikai alkatrészeket gyárt, egyik megrendelője és korábbi tulajdonosa a Nissan-Renault-Mitsubishi szövetség, de a Volkswagen-csoport, a General Motors, a Mazda és az Isuzu jelentős beszállítója is. A Magneti Marelli ezzel szemben a világítástechnikában, a motor- és high tech elektronikában erős, de van olyan üzletága is, amelyben a japán beszállító versenytársa. Az üzlet nyélbe ütése előtt a Magneti Marelli a top 100-as beszállító toplista 28. helyét foglalja el 9,23 milliárd dolláros bevétellel, míg a Calsonic Kansei a huszonkilencedik 9,06 milliárd dolláros éves bevétellel (2017-es adatok). Az új vállalatnak már a neve is megvan: ezentúl Magneti Marelli CK Holdingsként találkozhatunk vele. Székhelye Japánban van, ügyvezetője pedig a CK első embere, Beda Bolzenius. Az üzlettel megszületett a világ tizedik legnagyobb autóipari beszállítója, amely a 2017-es ranglista adatai alapján összesítve mintegy 19,3 milliárd dollár bevételt ért el tavaly. A Magneti Marelli az eladás után is megtartja szerepét és főleg alkalmazottait az olasz autóiparban. A Fiat Chrysler nem adja el a Marelli műanyagipari részlegét, amely tavaly a vállalatnak 700 millió eurós bevételt termelt.  Ez az első jelentős üzlet a Fiat Chrysler életében, miután júliusban elhunyt a csoport első embere, Sergio Marchionne. A Fiat Chrysler megreformálója nem tervezte a Magneti Marelli eladását külső partnernek, sokkal inkább a milánói tőzsdére vitte volna a vállalatot. Ezt azonban időközben megakadályozta a piaci helyzet megromlása, illetve az Olaszországban jelenleg is tetten érhető bizonytalan politika miatt kialakult gazdasági bizonytalanság és befektetői bizalomvesztés. A KKR ugyanakkor már tárgyalt Marchionnével a Magneti Marelli megvásárlásáról, de akkor még az olaszok elutasították a befektető ajánlatát, legalább egy milliárd euróval kevesellve az ajánlott összeget. A jó nevű olasz vállalatért időközben bejelentkezett az Apollo Global Management, a Bain Capital és egy meg nem nevezett másik nagy ázsiai autóipari beszállító. Végül a KKR ajánlata győzött, de ezt a diadalt már nem Marchionne, hanem Mike Manley és John Elkann jegyezték ellen. Míg Európában az autógyártók nehéz hónapokat élnek meg - a Daimler az elmúlt négy hónapban másodszor jelentett be profitfigyelmeztetést, a Volvónak szeptemberben meghiúsult a tőzsdei bevezetése, az Aston Martin részvényei pedig kevés sikerrel indultak útra -, addig a japán vállalatok idén már több mint 200 milliárd dollár értékű beruházást jelentettek be, ami a 2017-es kilenchavi adathoz képest 60 százalékos növekedést jelent. Az elmúlt tíz év rekordja várható idén. B. Cs.

Tizenöt éves a Bosch egri és maklári gyára

2018.11.21.
- A vállalat sok változáson ment keresztül az elmúlt másfél évtizedben. Az eredmények és sikerek soha nem jöhettek volna létre nagyszerű munkatársaim kitartó munkája nélkül – nyilatkozta a jubileum kapcsán Stefan Basso, gazdasági ügyvezető igazgató. Tizenöt évvel ezelőtt, 2003-ban a Robert Bosch GmbH és ZF Friedrichschafen 50-50 százalékos tulajdonrésszel alakította meg a vállalatot ZF Lenksysteme Hungária Kft. néven Egerben. Ettől kezdve több mint egy évtizeden át főként összeszereléssel és felújítással foglalkozott a cég, 2006-tól a kormányoszlopok gyártása is elindult. Tíz év sem kellett, hogy 2009-ben már a kétmilliomodik személyautókba legyártott kormányoszlopot, rá egy évre pedig az egymilliomodik teherautókba kerülő kormánytengelyt ünnepelhették. 2012-ben a magyar leányvállalat tevékenységét a hidraulikus mellett elektromos kormányművek összeszerelésével, valamint a kulcskompetenciának számító fogasléc és kormányanya alkatrészek gyártásával bővítették. A megnövekedett gyártókapacitást kiszolgáló új telephely az Egertől alig tíz kilométerre fekvő Makláron épült fel mindössze 327 nap alatt. 2014 óta Egerben hagyományos, hidraulikus, míg Makláron elektromos kormányművek készülnek. Még ugyanennek az évnek az őszén bejelentette a Bosch, hogy megvásárolja a teljes ZF Lenksysteme vállalatcsoportot, az új vállalatot ma ismert nevén 2015 áprilisában jegyeztek be. A maklári gyárban 2015 májusában elindult az elektromos kormányművekhez készülő fogaslécek és kormányanyák sorozatgyártása. Mostanra a két telephelyről évi egymillió kormánymű kerül ki, ezek többsége a legkorszerűbb, környezetbarát EPS típus. Az egri és maklári Bosch telephelyeken készült darabok sok millió járműbe beépítve róják az országutakat szerte a világban. A Bosch időben felismerte, hogy az elektromos kormányművek irányába mozdul a piac és az önjáró autóké a jövő. Mint ahogy Paul Klinzing műszaki ügyvezető igazgató fogalmazott: „(…) a Bosch mindig hosszú távon gondolkodik. Ezeken a területeken a vállalat vezető szerepet kíván betölteni, és büszkék vagyunk arra, hogy ebben az egri és maklári telephelyek is nagy szerepet játszanak.” A Bosch jövőformáló törekvésének részeként a vállalat az utánpótlásra is nagy gondot fordít: a Debreceni Egyetemmel és a Budapesti Gazdasági Egyetemmel is együttműködik, melynek keretében diplomaírási és szakmai gyakorlati lehetőségeket biztosítanak. A Debreceni Egyetem Műszaki Karán 2017-ben járműtechnikai laboratóriumot rendezett be a cég, amit azóta is támogat. A duális képzés keretében a hallgatók a gyakorlatban is megismerkedhetnek a modern nagyvállalat működésével, elvárásaival, kultúrájával, és egy ilyen tudás birtokában könnyebben találnak munkát a diploma megszerzése után – akár Makláron is.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója