Drogbáróktól elkobzott Ferrarikkal járőröznek az argentin rendőrök

2018.07.26.
Egy ideig az argentin közvélemény is értetlenül állt a jelenség előtt. Sokan azzal vádolták meg a rendvédelmi szerveket, hogy azok az adófizetők pénzéből költenek csillagászati összeget luxusautókra, miközben ennyi pénzből tucatnyi középkategóriás járőrkocsira futná.  Amikor pedig kiderült, hogy bűnözők elkobzott luxusautóiról van szó, rögtön azt kérdezték: miért nem árverezik el inkább őket, ahelyett, hogy hatalmas pénzeket költenek a fenntartásukra és a karbantartásukra.   A probléma az, hogy ezeknek a járműveknek az értékesítését maga az igazságszolgáltatás gátolja. Az argentin törvények értelmében ugyanis egy elkobzott autó nem adható el, amíg az adott ügyben nem születik jogerős ítélet. Márpedig az argentin igazságszolgáltatás malmai igen lassan őrölnek. Olykor évekig tart egy-egy korrupciós vagy maffiaügy felgöngyölítése és a bírósági eljárás lezárása. Az autókkal addig is csinálni kell valamit. Erre született az a jogszabály, hogy a lefoglalt járműveket ideiglenes használatba vehetik a rendvédelmi szervek. Így aztán a prémium járőrkocsikat részben a hétköznapi munkában, részben propaganda célokra használják: azt bizonyítják velük, hogy a korrupcióval és bűncselekménnyel megszerzett járművek hasznosítása a társadalom javát szolgálja.   A belügyi szervek szerint az alternatíva az lenne, hogy a kocsik ott porosodnának és rozsdásodnának egy rendőrségi telephelyen. Ezek többsége a szabad ég alatt található, és sokkal inkább hasonlítanak egy autóbontóhoz, mint nagy értékű autók megőrzésére alkalmas garázshoz. Így aztán rendőrök vették használatba a nemrég letartóztatott Mario Roberto Segovia rosariói drogbáró Rolls-Royce és Hummer flottáját, valamint Dodge Viper Coupé-ját, ami még a daytonai versenypályát is megjárta. A helyzet csak akkor változhat, ha az argentin törvényhozás jóváhagyja a már beterjesztett törvényjavaslatot, amely lehetővé tenné, hogy a bűncselekményből származó hajókon, repülőgépeken és ingatlanokon túl az autók is értékesíthetőek legyenek, még a jogerős bírósági ítéletek előtt.

"5G-s beszélgetések"

2018.07.26.
A SEAT egy Ateca modelljével járult hozzá a megvalósításhoz, amelynek legújabb connectivity-technikáját úgy alakították át, hogy műszerfalán riasztásokat adhasson ki vezetője felé. A kezdeményezés a következő partnerekkel együttműködésben zajlott: a FICOSA, amely a megfelelő C-V2X kommunikációs eszközökkel szerelte fel az autót, a SICE, amely a közúti infrastruktúra tulajdonosaként connectivity-technikával látta el az útkereszteződések jelzőlámpáit, valamint a NOKIA, amely a jármű és a közúti infrastruktúra kommunikációs platformjaként szolgáló többszörös hozzáférésű peremhálózati számítástechnikai szervert (Multi-access Edge Computing; MEC) telepítette. A támogatott vezetés (Assisted Driving) Segoviában bemutatott két használati eset-modellje (use case) részletesen: A gépkocsi riasztást kap a közlekedési lámpától, ha be nem látható jobbra kanyarodáskor a kijelölt gyalogosátkelőhelyen gyalogos keresztezi az úttestet. Ha a vezető az irányjelző működtetésével továbbra is bekanyarodási szándékára utal, az autó műszerfalán figyelmeztető jelzés jelenik meg arról, hogy az adott átkelőhelyen éppen gyalogos halad át. A jármű akkor is jelzést kap a közlekedési lámpától, amikor az pirosra készül váltani. Pillanatnyi helyétől, sebességétől és pályájától függően az autó eldöntheti, elegendő idő áll-e még rendelkezésére az útkereszteződésen áthaladásra. Amennyiben nem, figyelmeztető jelzés jelenik meg a műszerfalon, a vezető így felkészülhet a kontrollált megállásra. Mindezek, illetve a stabilan rövid késedelmi idők megvalósítása érdekében alapvető fontosságú a MEC-szerver alkalmazása, amely a közúti infrastruktúra és a jármű közötti közvetítő szerepét betöltő alkalmazást tartalmazza, s lehetővé teszi a pre-5G használati eset-modell működését. Mindkét esetmodell a Spanyolországban első ízben itt alkalmazott, standard C-V2X protokollra épül, a már rendelkezésre álló mobilhálózaton keresztül téve lehetővé a járműves kommunikációt. Mindez jól érzékelteti a C-V2X protokoll és a kiegészítő érzékelők (a közlekedési lámpára telepített, a gyalogosokat érzékelő kamera) adatainak kombinációjában rejlő lehetőségeket a jármű környezetéről szolgáltatott információk és a közlekedés biztonságának növelése tekintetében.

Zebrán gázoltak el egy családot

2018.07.26.
Sznopek Veronika a több órán át tartó helyszínelés után elmondta: a 86 éves német férfi a Lovassy utcán a Balaton felé tartott személyautóval, amikor figyelmetlensége miatt a kijelölt gyalogátkelőhelyen elgázolta a négytagú családot. A négyéves kislányt súlyos, életveszélyes sérülésekkel - könnyebben megsérült édesanyja kíséretében - mentőhelikopterrel Budapestre szállították. A balesetben a kislány 12 éves testvére szintén könnyű sérülést szenvedett, az apa nem sérült meg. A rendőrök 15 óra után befejezték a helyszíni szemlét és megszüntették a Balaton-partra vezető térségben a teljes útlezárást, így ismét megindulhatott a járműforgalom. (mti)

Magyar Nagydíj - Idén is helyszíni rendőrtáborból biztosítják a rendezvényt

2018.07.26.
András Tamás közölte: a korábbi évek gyakorlatának megfelelően a szokásos létszámmal gondoskodnak a rendezvény biztonságáról. A Pest megyei rendőrök munkáját a Készenléti Rendőrség, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai, továbbá osztrák, szlovák, román és lengyel rendőrök segítik. A BRFK rendőreivel elsősorban a közlekedési útvonalak biztosításában működnek együtt, míg a külföldi rendőrök a külföldi látogatók tájékoztatásában, papírjaik, gépjárműveik ellenőrzésében segítenek. A rendezvényen motoros és lovas rendőrök is lesznek, továbbá a forgalmat helikopterről is figyelik majd. A hétvégén 33. alkalommal rendezik meg a Forma-1-es Magyar Nagydíjat a mogyoródi Hungaroringen. András Tamás elmondta: a programok már csütörtök délután megkezdődnek a boxutca-látogatásokkal. A pálya mellett felállított rendőrtáborban csütörtök déltől folyamatos szolgálatot látnak el a rendőrök. A szóvivő hozzátette, csütörtökön csak akkor lesznek forgalomkorlátozások, ha azok indokoltak. Péntek reggel viszont a mogyoródi pálya környékén és az oda vezető utakon több forgalomkorlátozás lép életbe. Ezekről térképmelléklettel részletes tájékoztató található a rendőrség honlapján (www.police.hu), ahol külön linket is nyitottak a Forma-1-es Magyar Nagydíjjal kapcsolatos információknak. András Tamás külön felhívta a figyelmet arra, hogy péntek reggeltől minden délelőtt a pálya irányába, míg délután a rendezvények végétől az ellenkező irányba egyirányúsítják a forgalmat. Kiemelte: ha valaki az egyirányú úton túlhalad, semmiképpen ne forduljon vissza, hanem menjen egy kört a pálya körül. A szóvivő arra figyelmeztetett: mindenki csak kijelölt helyen parkoljon az autójával, ne hagyjon abban látható helyen értékeket, figyeljen oda arra, hogy bezárja a járművet, az ablakokat pedig húzza fel. (mti)

Ekström vb-s csapatával tesztelt Szabó Krisztián

2018.07.26.
Négy napon át rótta a köröket Lettországban, a rigai ralikrosszpályán Szabó Krisztián: július 14-15-én a helyi bajnokság versenyén indult – az Open RX kategóriát harmadik helyen zárta –, majd az eseményt követő háromnapos teszt hétfői és keddi napján is maradt. Ezen a gyakorláson saját tulajdonú, több mint tízéves Volkswagen Polo Supercarja helyett egy világbajnoki technikát hajtott, Mattias Ekström csapata, az EKS RX Audi S1-ét. A produktív teszten több mint 90 kört teljesített a legfejlettebb és leggyorsabb ralikrosszautóban, melyet valaha vezetett. „Egy nagy, átfogó tesztre került sor az EKS autójával, közel száz kört teljesítettem” – beszélt a tesztről Szabó Krisztián, a Super 1600 kategória kétszeres Európa-bajnoka, aki idén váltott a ralikrossz legfelső szintjének számító, összkerékhajtású Supercar osztályra. „A csapat két autóval volt kint, egy új tesztautóval, amelyet Bakkerud, Ekström és Nico Müller vezetett, illetve egy előző fejlesztésű tesztautóval, amit én kaptam meg két napra.” „Úgy érzem, jól sikerült a teszt. Meglepően könnyű volt vezetni az autót, legalábbis amíg az alapokat elsajátítottam: gyorsan menni viszont már nem olyan könnyű vele, az utolsó tizedeket nehéz lefaragni. A srácok sokat segítettek, többféle beállítást próbáltunk ki, ahányszor lejöttem a pályáról, valamin mindig változtattak. A második nap már én is kezdtem ráérezni, melyik beállítás fekszik nekem jobban.” Mivel ugyanazon a pályán egymást követő napokon vezette saját öregecske Volkswagen Polóját és az Audit, adta magát, hogy egymás mellé helyezze a két autót: „Igazából összehasonlíthatatlan a kettő. Ez egy profi versenyautó, amivel világbajnokságon versenyeztek. Köridőben is nagyon nagy a különbség. Nézzük inkább a Super 1600-at, ahol tavaly versenyeztem a pályán az Eb-n: annál három másodperccel gyorsabb voltam. Ráadásul az új, idei Audi is majdnem egy másodperccel gyorsabb a régi tesztautónál.” Milyen tanácsokkal látta el Krisztiánt az EKS csapatfőnöke és versenyzője, a 2016-os ralikrossz-világbajnok Mattias Ekström? „Az ő stratégiája az volt, hogy ne sokat telemetriázzunk, inkább gyűjtsem a kilométereket, és magamtól jöjjek rá, hogyan lehetek gyorsabb. Próbálgassam az íveket, váltogassam a vezetési stílust, így magamtól fejlődjek. Neki az a meggyőződése, hogy így jobban elmélyül a tudás, mint papír alapján. Az elején hiányzott a telemetria, mivel a segítségével nagyon gyorsan jön a köridő. Valamennyit használtuk a teszten, de nem sokat, már csak azért is értelmetlen lett volna összehasonlítani engem a másik autóval, mert ahogy mondtam, az a technikából kifolyólag majdnem egy másodperccel gyorsabb. Végül tényleg bevált Ekström módszere” – zárt a versenyző, akinek pályafutásában fontos lépcsőfok a rigai teszt.

Hogyan lesz a hulladékból érték?

2018.07.26.
A 100 százalékban osztrák tulajdonú Saubermacher Magyarország Kft. 1991 óta tevékenykedik Magyarországon, Nagykanizsán lakossági hulladékgyűjtéssel kezdték az ipart vegyes vállaltként 1993-ban - a házhoz menő szelektív hulladékbegyűjtést ők indították el nálunk. 1998-ban új üzletágban nyitottak a piacra, Kecskeméten azóta gyűjtik be az ipari hulladékot. A kétezres években a cég folyamatosan bővítette telephelyeinek és partner önkormányzatainak a számát, a csúcs időszakban mintegy 700 dolgozóval, 15 telephellyel, 9 leányvállalattal és 17 milliárd forintos forgalommal működtek – többnyire a lakosság szolgálatában. Fontos előrelépést hozott a Saubermacher életében, hogy 2006-ban az anyacég felvásárolta a Rumpold cégcsoportot, beleértve a külföldi részesedéseit, amivel Magyarországon hatalmasat ugrott a cég, a tevékenységi köre a veszélyeshulladék-gazdálkodással bővült, valamint megszerezték a galgamácsai veszélyeshulladék-lerakót, amely hazánk legmodernebb ilyen üzeme volt. Az üzleti sikerek 2012-ben megtorpantak, amikor államosították Magyarországon a lakossági hulladékszállítást. A cég hirtelen, egyik napról a másikra elveszítette megrendeléseinek javarészét, 3,5 millió háztartásban voltak jelen. A folytatás sürgős megoldásért kiáltott. Újratervezték a tevékenységet Nagy váltás következett, fókuszba került az ipar. Dobos Tamás ekkor már cégvezetőként dolgozott, így a stratégiaváltás felelőssége és az átszervezés levezénylése a vállaira nehezedett. Áldozatokat és súlyos döntéseket kellett hozni, a vállalatot karcsúsították, tevékenységi köröket, üzletágakat és leányvállalatokat értékesítettek. A folyamat során elengedhetetlen volt a csoportos leépítés is, amit a cégvezető nehezen élt meg. Ezt az időszakot tartja szakmai pályafutása legnagyobb kihívásának. Sikerként könyveli el, hogy átmentették a cég kommunális üzletágban megszerzett tudását, tapasztalatát, szakértelmét és hozzáértését az ipari hulladékgazdálkodás területére. Fiatal vezetőként bebizonyította, hogy a munkatársaival együtt képes volt egy olyan átszervezést lebonyolítani, amely ma dolgozók százainak ad munkát és a legkorszerűbb ipari vállalatokat versenyképesen szolgál ki.  Az átállást kedvezően befolyásolta, hogy már 2011 óta részt vettek a kecskeméti Mercedes-Benz gyárának hulladékgazdálkodásában. Dobos Tamás büszke arra, hogy mind a négy hazai autógyárral élő üzleti kapcsoltban állnak, a Mercedesnek például komplex hulladékgazdálkodási szolgáltatást nyújtanak, így például a sorról is ők gyűjtik be a selejtet, illetve a hulladéknak minősülő anyagokat, anyagáramokat. Szolgáltatnak a szentgotthárdi Opel-gyárnak, az esztergomi Suzukitól pedig a veszélyes hulladékot gyűjtik be és ártalmatlanítják. Friss ügyfelük az Audi - a győri gyárat már régóta szerették volna házon belül tudni. Külön öröm számukra, hogy ráadásul egy különleges hulladékgazdálkodási megoldással és technológiával győzték meg a győrieket. A fényezőüzemben keletkező mészkőpor hulladék begyűjtését és elszállítását végzik Győrben olyan technológiával, amellyel más hasonló vállalkozás nem rendelkezik. Ezt a hulladéktípust immár melléktermékként dolgozzák fel, ezzel jelentős mértékben csökkentve az üzem hulladék kibocsátását. Dobos bízik benne, hogy más gyárakban is alkalmazzák az eljárást, hamarosan például a Mercedesnél is. Hogy az új, most épülő üzemben is ők lesznek-e a befutók, még nem tudja a cégvezető, de mosolyogva megjegyzi, hogy bízik abban, élni tudnak majd a helyzet adta lehetőségekkel, hisz a jelenlegi gyárban ők a kizárólagos hulladékgazdálkodók. Hozzáteszi: az új gyár nem automatikusan lesz az ügyfelük, azért még sokat kell tenniük. Amikor a Saubermacher előnyeiről kérdezem, elmondja, hogy bár a cég egy nagyvállalat, amely négy országban van jelen, komoly üzletfelekkel és tapasztalatokkal rendelkezik, mégsem multinacionális vállalat. A tudás megvan tehát, ám a multikkal szemben rugalmasak, gyorsak, a döntési folyamatok rövidebbek, nincsenek kőbe vésett szabályok, nem dobozos terméket árulnak, hanem az ügyfelek elvárásainak maximálisan megfelelve egy csepp kreativitással megfűszerezve képesek személyre szabott megoldásokat nyújtani. Jelenleg három telephelyen (Aszód-Galgamácsa, Kecskemét, Budaörs) 130-an dolgoznak és további hetvenen a két leányvállalatnál Marcaliban és Debrecenben. Fő ügyfélkörük autóipari, fontos ügyfelük még Kecskeméten az SMP lökhárítógyár, a helvéciai Antolin, de jelentős megrendeléseik vannak a vegyiparban is, szolgáltatnak például a Molnak, a GSK-nak és a Sanofinak is. Felkészülnek a robotizációra Dobos Tamás a hulladékgazdálkodási szakma kihívásai közül hármat említett meg. Az egyik akut probléma, amely lassan minden gazdálkodó vállalatot érint: ez a munkaerőhiány. Persze ez nem csak hazai gond, Ausztriában, az anyacégnél is küzdenek vele. Itthon elsősorban nem a fehérgalléros munkakörökre nem találnak szakembert, hanem kétkezi munkásból van nagy hiány. A galgamácsai telephelyükre például nehézgépkezelőt keresnek, az sem baj, ha olyan jelentkezik, aki már látott ilyen gépet - teszi hozzá nevetve Dobos Tamás. Már ott tartanak, hogy vállalják a hosszú ideig tartó betanítást is, mert sok a betöltetlen álláshely. Pedig elmondása szerint jó fizetést adnak. Korábban a kukások és hulladékgazdálkodók a fizetési lánc alján szerepeltek, de ma már messze nem ott vannak. Ahhoz, hogy a munkaerőt megtarthassák ugyanannyit kell fizetniük, mint amennyit például az autóipari vagy vegyipari partnereik adnak a dolgozóknak. Legerősebb motivációs eszköze a Saubermachernek a bér, de a munkakörülmények javítása is fontos feladatuk. A cégvezető elmondta, hogy a legmodernebb és legkorszerűbb munkavédelmi eszközöket kapják a dolgozók, a járműflotta új, Euro VI-os, csúcsminőségűek a targoncák, mindent megtesznek azért, hogy a dolgozók ne szenvedjenek hiányt. A másik kihívás, amire az olyan vállalatoknak, mint a Saubermacher gyors léptékben fel kell készülnie, az Ipar 4.0 technológiák bevezetése. Példaként megemlítette, hogy az osztrák anyavállalatnál már alkalmaznak olyan szenzor rendszert, amellyel emberi közreműködés nélkül képesek szétválogatni a különböző hulladékfajtákat, majd szelektálás után különböző tárolóba helyezik azokat. Magyarországon is zajlanak előkészítő kísérletek a digitalizált hulladékgazdálkodási megoldások alkalmazására. Éppen az egyik innovatív autógyártóval, a kecskeméti Mercedes-Benzzel működnek együtt, de hamarosan olyan okos préskonténereket is használ a cég, amelyek önállóan képesek meghatározni a telítettségüket és amennyiben szükséges, a megfelelő időben jelzik egy szabályos megrendelés útján, hogy esedékes az elszállítás. A harmadik feladat felkészülni arra, hogy a hazai autógyártók az elkövetkezendő években az alternatív meghajtások irányába fejlesztenek tovább. Ezzel új, tömegében is nagyobb arányt képviselve jelenhetnek majd meg új hulladékáramok, mind a gyártói, mind pedig a végfelhasználói oldalon. Vegyük például a lítiumion-akkumulátorokat, amelyek életútjuk végeztével különleges gyűjtési és kezelést, megoldást követelnek meg. Ezen autóalkatrészek rendkívül értékes ritka földfémeket is rejtenek, amelyek visszanyerése az anyagok körforgásban tartása szempontjából elengedhetetlen. A Saubermacher cégcsoport erre is már ideje korán felkészült, ennek tanúbizonysága, hogy néhány hete adták át a németországi Bremerhavenben Európa legmodernebb  lítiumion-akkumulátor hasznosító üzemét. Ezzel itthoni ügyfeleik számára is egy kézből tudják biztosítani a hulladékká vált akkumulátorok biztonságos és a teljes életciklusukat végig kísérő kezelését. Puntótól C-osztályig Dobos Tamás emberközpontú, leader típusú, nem autokrata, humánus vezetőnek tartja magát, a döntésekben meghallgatja a véleményeket, okos és proaktív emberekkel veszi magát körbe, támaszkodik a szakértelmükre. Nem tartja magát tökéletesnek, tudja, hogy fejlődnie kell például abban, miként kezelje jobban a hirtelen stresszhelyzeteket, illetve meg kell tanulnia néha nemet is mondani. Kíváncsi, a világra nyitott, kreatív és megoldás orientált személyként hajlamos a leglehetetlenebb feladatokat is elvállalni, a legkeményebb problémákra is megoldást keresni. Az autókkal különleges a kapcsolata, az első munkahelye például egy vidéki BMW-szalon volt, ahol értékesítőként dolgozott. Közgazdász diplomája mellé később logisztikai és ellátási lánc szakirányon is képesítést szerzett, mert úgy érezte a logisztika és a hulladékgazdálkodás kéz a kézben járnak az értékteremtő láncban. Első autója egy Fiat Punto I 55 lóerővel. Szívesen gondol rá, mert élete egy meghatározó időszakában volt a társa. Az olasz autók szeretete megmaradt, álma egy Alfa Romeo Spider az I.-II. szériából, de úgy véli későn ébredt, egyre nehezebben elérhető számára ez a modell. Miután sokan ingatlan, részvények, arany és műkincsek helyett veteránautóba fektetik a pénzüket, meglepve tapasztalta, hogy ami számára szerelem, az más számára időtálló befektetés. 13 éve cégautóval jár, jelenleg egy benzines Mercedes-Benz C-osztályt hajt. Ez az első prémium autója. Az autók szeretete mellett egy éve új kihívás boldogítja, kislánya megnyugvást hozott az életében, amelyben ma már a legfontosabb a család.  Minden nap vezet, sokat autózik, évi 50-60 ezer kilométert hagy maga mögött. Biztonságos sofőrnek tartja magát, odafigyel a környezetére, ezt bizonyítja, hogy nem volt még komolyabb balesete. Egyszer valaki belement hátulról az autójába, máskor pedig egy őz szaladt neki. Örök körforgás A hulladékgazdálkodásban a Saubermacher és személy szerint Dobos Tamás nem tűr kompromisszumot, az átvett hulladékot 100 százalékosan környezetkímélő módon kezelik, tárolják, dolgozzák fel és adott esetben semmisítik meg. Még a törvényi kötelezettségeken túl is tesznek a környezet megóvása érdekében, a galgamácsai lerakóban például nagy fesztávú mobil tető alatt végzik a hulladékok ártalmatlanítását, hogy sem a szél, sem pedig a lehulló csapadék útján ne terheljék a környezetet. Erre senki nem kötelezi őket, nem előírás, mégis így járnak el. Saját elhatározásból. A jövővel kapcsolatban Dobos Tamás megerősítette, hogy a logisztikához hasonlóan a hulladékgazdálkodást is átalakítja a digitalizáció, a dolgok internete komoly változásokat hoz, amelyekre időben fel kell készülni. Most ez egy lehetőség, de néhány éven belül mér a túlélés kényszere lesz. A robotizáció a termelés fokozását és hatékonyságának növelését eredményezi majd, a hulladék tekintetében azonban nem várható csökkenés, sőt. Fajlagosan lehet, de, tömegét, volumenét tekintve azonban a fogyasztás emelkedésével bizonyosan nő a hulladék mennyisége- véli a fiatal szakember. Már csak egy kérdés maradt tisztázatlan, hogyan lesz a hulladékból érték? Dobos Tamás felvilágosít az értékteremtési láncról: a Saubermacher megbízható és szakértő partner minden hulladékgazdálkodási kérdésben. Személyre szabott megoldásokat és teljes körű szolgáltatást kínál, végig kísérve a hulladék útját a keletkezés helyétől az ártalmatlanításig, illetve újrahasznosításig, mindeközben szem előtt tartva a környezet védelmét és a törvényi előírásokat. Biró Csongor

Kékszalag - Elrajtolt a mezőny Balatonfüredről

2018.07.26.
A szervezők tájékoztatása szerint minden eddiginél több, 682 hajó nevezett a versenyre, mely során a vitorlások Balatonkenese, Siófok és Keszthely érintésével több mint 150 kilométert megtéve érkeznek vissza Balatonfüredre. Csütörtökre az időjárás-előrejelzések alapján meleg idő, 31 fok és 17 kilométer/órás szél várható, a víz Balatonfürednél 24 fokos - áll a Kékszalag honlapján. A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, melyet 1934-ben rendeztek meg először. A táv teljesítésére a hajósoknak 48 óra áll rendelkezésre, a Kékszalagot tavaly Litkey Farkas a Festipayjel 10:05:17 órás idővel nyerte. A versenyrekordot a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty, egy kétárbocos, kéttestű, magyar fejlesztésű hajó tartja, amely 2014-ben 7:13:57 óra alatt ért célba. (kép, forrás:mti)

Svájci vizeken a Scania dízel hibrid motorok

2018.07.26.
Egy napos márciusi reggelen a svájci Luzern-tavon Michel Scheurer, a Schifffahrtsgesellschaft Vierwaldstättersee AG (SGV) termelési igazgatója, óvatosan kikormányozza a cég flottájának legújabb tagját a hajógyárból a tóra. Csupán hetek kérdése, hogy szolgálatba álljon a vállalat új hajója, az MS Diamond. De a várakozás már most leolvasható Michel Scheurer arcáról. „Először hajózunk majd hibrid hajtással a Luzern-tavon” – mondja Michel Scheurer. „Úgy tekintünk erre a technológiára, mint a jövőbe vezető útra.” A 19 hajójával – öt régi stílusú lapátkerekes gőzös és 14 szalonhajó (teljes kapacitásuk 11 000 utas) – az SGV a legnagyobb hajótársaság Svájcban, amely 32 kikötőt szolgál ki a tó körül. Az új hajót a Shiptec AG tervezte és építette, amely az SGV luzerni székhelyű leányvállalata. A Shiptec AG működteti az egyik legnagyobb hajógyárat Svájcban, és ez az egyetlen svájci hajógyártó vállalat, amely utasszállító és teherhajókat is épít. „Szolgáltatáskínálatunk egyedülálló” – mondta Martin Einsiedler, a Shiptec AG igazgatótanácsának hajótervezésért felelős tagja. „A formatervezéstől a műszaki tervezésen és a megépítésen át a hajók karbantartásáig számos ügyfélnek nyújtunk szolgáltatásokat, akik Svájc folyóin és tavain üzemeltetnek hajókat.” Az új dízel hibrid erejének hasznosítása Martin Einsiedler felelt az MS Diamond műszaki tervezéséért is. Elmondása szerint a hajtáslánc alapja egy 405 kilowatt teljesítményű, 13 literes, soros, hathengeres Scania dízelmotor, amelyet egy villanymotor egészít ki. „Alapvetően a dízelmotort használjuk, amikor hajózunk” – mondja Martin Einsiedler. „Amikor rövid időre nagyobb teljesítményre vagy nyomatékra van szükségünk, például kikötéskor, lassításkor vagy vészmegálláskor, akkor a villanymotort is használjuk. Amikor a hajó normálisan halad, akkor a villanymotor generátorként szolgál, biztosítva a hajó és a tartalékakkumulátorok energiaellátását. Ezek a tartalékakkumulátorok gondoskodnak a dízelmotorok áramellátásáról és a fedélzeti áramellátásról, amikor a hajó áll.” Martin Einsiedler szerint a Scania motor tökéletesen illik ebbe a tervezési koncepcióba. „A kompakt kialakításnak és a hibrid hajtásláncnak köszönhetően a hajó farában helyezhetjük el a motort, ami jelentősen javítja az utazás kényelmét” – magyarázza.

Mogyoródon folytatódik a vb-csata Hamilton és Vettel között

2018.07.26.
Az idén rekordot jelentő, 21 futamból álló sorozat felénél, 11 versenyhétvége után a négyszeres vb-győztes Hamilton áll az összetett pontverseny élén, előnye 17 pont a szintén négyszeres világbajnok Vettellel szemben.     A 33 éves Hamilton a múlt hétvégén némiképp szerencsés körülmények között, ugyanakkor kiváló versenyzéssel, a 14. helyről rajtolva nyerte meg a Német Nagydíjat Hockenheimben, miközben a 31 esztendős Vettel a saját hibájából, vezető pozícióból kényszerült feladni a küzdelmet, miután elmért egy féktávot, és belecsúszott a gumifalba.     Hamilton Mogyoródon pályafutása 220., Vettel pedig karrierje 210. F1-es versenyét teljesíti majd, nagy kérdés, hogy végül melyikük vonulhat előnnyel a csaknem egy hónapos nyári szünetre.     A Hungaroring "királya" egyelőre Hamilton, aki a legutóbbi, 2016-os sikerével együtt már ötször nyert Magyar Nagydíjat, miközben Vettelnek a tavalyi diadala ellenére közel sem a mogyoródi a kedvenc helyszíne: nyolc évet kellett várnia az első sikerre ezen a pályán, ahol 2015-ben, már négyszeres vb-győztesként tudott először nyerni.     A Hungaroring történetében számos kaotikus futamot láthatott már a közönség, s ezúttal sem kizárt, hogy meglepetés-eredmény születik a mogyoródi aszfaltcsíkon, amelyet a pilóták többsége leginkább a monte-carlói városi pályához hasonlít. Igaz, a magyarországi helyszínen nincsenek annyira közel a falak, mint Monacóban.     A vb-címre esélyes duón túl érdemes lesz még figyelni a két csapattársra: a finn Valtteri Bottas (Mercedes) és honfitársa, Kimi Räikkönen (Ferrari) bármikor képes harcolni a futamgyőzelemért, igaz, ehhez arra is szükség van, hogy a német és az olasz istálló vezetése ne avatkozzon be a két skandináv pilóta versenyébe. Az elmúlt hétvégén, Hockenheimben mind Bottas, mind pedig Räikkönen utasítást kapott a rádión csapatától, hogy ne veszélyeztesse Hamilton, illetve Vettel futamát és eredményét.     A mezőnyben Hamilton és Vettel mellett három korábbi mogyoródi győztes, Räikkönen, valamint a spanyol Fernando Alonso (McLaren) és az ausztrál Daniel Ricciardo (Red Bull) lesz még ott a hétvégén.     A csapatok a vasárnapi futam után nem pakolnak össze és utaznak el, hanem egészen szerdáig maradnak Mogyoródon, a szezon közbeni hivatalos tesztre ugyanis a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is a Hungaroringen kerül sor jövő kedden és szerdán.      A Magyar Nagydíj F1-es programja pénteken 11 órakor kezdődik az első szabadedzéssel, 15 órakor a második, szombaton 12 órakor pedig a harmadik gyakorlásra kerül sor. A rajtsorrendről döntő időmérő edzés szombaton 15 órakor, a 70 körös futam pedig vasárnap 15.10 órakor startol.     A hétvége eseményeit az M4 Sport élőben közvetíti.(mti)

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója