Munkahelyi közlekedésbiztonsági napok

2018.07.23.
A 2018.május 14. és 18. között tartott rendezvénysorozat részeként minden kis- és nagyvállalkozás, valamint az állami szervek felkérést kaptak arra, hogy együtt gondolkodjanak és cselekedjenek a munkahelyi közlekedésbiztonság javítása érdekében. 2017-ben közel 500 ember vesztette életét, miközben munkába utazott, vagy onnan hazafelé tartott. A legjellemzőbb baleseti okok sajnos ebben az esetben is a vezetés közbeni mobilhasználat, a gyorshajtás, valamint az ittas vezetés. A 2018-as kampány plakátja A munkahelyi közlekedésbiztonsági napokon az irodákban, közösségi helyiségekben, étkezdékben a közlekedésbiztonságé a főszerep: oktató célú megbeszélések, kerekasztalbeszélgetések vagy célzott tevékenységek kapnak helyet. A kezdeményezés honlapján a francia Közlekedésbiztonsági Szervezet biztosítja a vállalatok számára a személyre szabott tartalmak elérését ezeknek a napoknak a megszervezéséhez és azokon való részvételhez a számukra legmegfelelőbb formában. A cégeknek ez azért hasznos segítség, mert komplett eszköztárat kapnak a személyre szabható programok megvalósításához. A kommunikációs csomag mellett kulcsrakész animációs eszközök segítik a szervezést.Ugyanezen az oldalon vagy a #sécuritéroutièreautravail hashtag-gel ellátott közösségi hálókon a vállalatok felkérést kapnak arra, hogy az ötleteiket és tapasztalataikat megosszák egymással és a nagyvilággal. Franciaországban az elmúlt két esztendőben számos munkáltató csatlakozott a kezdeményezéshez. 2016-ban 21 vállalati vezető tett valódi lépéseket a közúti közlekedésbiztonság javítása érdekében, nyilvánosan aláírva 7 kötelezettségvállalási pontot a biztonságosabb közlekedésért. Napjainkban már közel 850 vállalat alkotja az aláírók listáját, amely így több, mint 2,6 millió munkavállalót képvisel Franciaországban. Forrás: Sécurité Routiére  

Mese a Fordról, ami hazatért

2018.07.23.
Sokan vannak, akik egy öreg autóban többet látnak egy egyszerű tárgynál, főleg akkor, ha érzelmi értékük is van. Ilyenkor az autó maga is családtaggá válik. Így kezdődött az autós újságíró és tesztelő, Frederik T. Frey története is. Hosszú időn át próbált nyomára akadni nagyapja Ford 17M RS P7b autójának, amit még 2009-ben vett meg valaki, és az öreg Ford végül visszatért a családhoz. Néhány évvel az ezredforduló után történt, hogy Frederik T. Frey családja megörökölte a nagypapa autógyűjteményét, amit aztán gyorsan ki is árusítottak. Köztük volt Charles nagyapa vasárnapi autója is, amivel reggelenként elgurult a pékségbe egy pitéért, miközben csendesen beszélgetett a mellette ülő nagymamával. Ez az autó volt a Ford 17M RS P7b, amit első ránézésre sokan összetévesztenek a Ford Taunussal. A Taunus jelzés azonban nem csupán egy modellt takar: a második világháború után évtizedekig csak ilyen névvel gyártott autókat a Ford kölni leányvállalata, párhuzamosan két kategóriában. A névvel a második világháború hajnalán, 1939-ben találkozhatott először a közönség. A ma csak Buckel-Taunusnak (Buckel = púpos) hívott autót a háború után újra gyártották, finomított változatban. Helyére 1952-ben érkezett az első 12M jelzésű (G13 gyári kódú) modell, amely óriási előrelépés volt a formavilág tekintetében: a harmincas években született bogárhátú felépítményt modern pontonkaroszszéria váltotta fel, amelynek elején a sorozat védjegyévé vált földgömb díszelgett. 1954-ben kijött a kívülről csupán néhány részletében különböző 15M típus 1498 köbcentiméteres, felülszelepelt, 55 lóerős, soros négyhengeres motorral, három évvel később pedig egy osztállyal feljebb is megjelent a német Ford: piacra dobta az amerikai vonalakat követő P2 17M-et, a "barokk Taunust", 1,7 literes motorral ellátva. E típussal kezdve a P betű utáni szám jelölte a sorozatot. A nagyobbik kategóriában a "fürdőkád" P3-as, azután a P5-ös, majd a P7a, végül a P7b képviselte 17M, 20M és 26M jelzéssel a Fordot, 1971-ig. Ezen sorozat 17M P7b modelljének különleges RS változata volt Fredrik nagyapjáé. - A nagyapám autói közül ez a Ford hagyta bennem a legmélyebb emlékeket - mondta el Frederik T. Frey. “Nagy kár, hogy eladtuk.” Az 1968-as 2 ajtós coupe 4 sebességes váltóval, hátsó kerék hajtással és 2.0 literes 111 lóerős motorral volt szerelve és a korát messze meghaladó 160 km/h maximális sebességre volt képes. Frederik éveken át figyelte a hasonló autókat, és különféle Facebook-csoportokhoz csatlakozott, de eredménytelenül – míg egy napon ráakadt egy nyomra, ami közelebb vitte őt álma megvalósításához, hogy nagyapja öreg Fordja újra a család tagja lehessen. - Egyik nap szólt egy jó barátom, hogy látott egy Ford 17M RS P7b modellt, ami hasonló a nagyapáméhoz - mesélte Frederik. Rákattintott a hirdetésre, és máris megjelent előtte egy autó, ami pont olyan volt, mint amit keresett. Frederik, aki nem akart hinni a szemének, gyorsan felhívta az eladót, aki már ismerte az autó történetét. Nem sokkal később Frederik neki is vágott, hogy átszelje az országot, és közelebbről is megnézze a kocsit, kevéssel utána pedig hazaindult – immár a Ford 17M RS P7b volánja mögött ülve. Az öreg Ford még mindig szép darab, bár az idő nem múlt el fölötte nyomatalanul. Frederik T. Frey azt tervezi, hogy restaurálja az autót, hogy ugyanolyan gyönyörű legyen, mint amikor a nagyapja vasárnaponként elindult vele a pékségbe. - Boldog vagyok, hogy végül meglett a Ford - mondta Frederik.
Címkék: 

A Ryanair elbocsátásokkal fenyeget, ha elhúzódnak a sztrájkok

2018.07.23.
Az ír diszkont légitársaság története legnagyobb sztrájkjára készül a héten. Szerdán és csütörtökön 2400 járatából több mint háromszázat törölnek a spanyol, a portugál, az olasz és a belga fedélzeti legénység munkabeszüntetése miatt. A Ryanair sokáig nem ismerte el a szakszervezeteket, majd a tavaly októberben a személyzet hiánya miatt bejelentett járattörlések óta több országban is megkezdhette tevékenyégét több pilóta- illetve légiutas-kísérő érdekképviselet. Ezzel is magyarázható, hogy a Ryanair az első nagy sztrájkot élheti meg a héten, a személyzet a munkakörülményekre panaszkodik. Állításuk szerint az ivóvízért is fizetniük kell a fedélzeten, betegszabadságra pedig csak akkor mehetnek, ha személyesen jelennek meg az orvosi igazolással. Emiatt a személyzet 34 pontból álló, a munkakörülményeiket javító követelést fogalmazott meg. A Ryanair hétfőn megerősítette 1,25-1,35 milliárd eurós éves nyereség előrejelzését, ami elmarad a március végéig tartó pénzügyi évben elért 1,45 milliárd eurótól. Az egyik elemző szerint a sztrájk hangulatromboló, és rövid távú kockázatot jelent a nyereségre nézve, hosszabb távon azonban nem befolyásolja a Ryanair verseny- és pénzügyi helyzetét. A Ryanair hétfőn jelentette be, hogy a június végével záródott pénzügyi első negyedévében az adózott eredménye 319 millió euró lett. Ez 20 százalékkal kisebb ugyan az egy évvel korábbinál, de felülmúlta a szakértők által várt 305 millió eurót.

Népszerűek a pick-upok Magyarországon

2018.07.23.
Részben a pick-upok praktikus volta és az általuk kínált széleskörű felhasználási lehetőségek, részben pedig a hazánkban a pickupokra vonatkozó kedvező adózási feltételek állhatnak amögött, hogy Európában egyedül Görögországban hasítanak ki magasabb szeletet a kishaszongépjármű piacon a pickupok, mint Magyarországon. Ha ez nem volna elegendő, a magyarországi pickup eladások 16%-os bővülési üteme is kétszerese a 8% körüli európai átlagnak. Az már a Datahouse adatainak vizsgálatakor derül ki, hogy a hazai pickup eladások 80%-át három modell teszi ki, közülük 33,8%-os piaci részesedéssel magasan a legnépszerűbb a Toyota Hilux. Más szóval minden harmadik Magyarországon gazdára találó pickup Toyota Hilux, a világ legkeményebbnek tartott, legendás terepképességekkel és szegmenselső vonóerővel és rakodókapacitással rendelkező pickupja. Az idén 50 éves születésnapját ünneplő, és ez alkalomból több limitált szériás változatot is kapó Hilux egyébiránt egyben a világ legkelendőbb pickupja is, az elmúlt 5 évtizedben több, mint 18 millió darab talált már belőle gazdára világszerte. Hazánkban a borászatok, gazdálkodók, vadásztársaságok épp úgy kedvelik, mint az energiaszolgáltatók vagy épp a honvédség, azaz bárki, akinek olyan autóra van szüksége, amelynek olykor valóban meg kell állnia a helyét a kőkemény terepen. Általánosságban is jellemző egyébiránt a hazai pickup szegmensre, hogy a pickupokat 77%-ban vállalati felhasználók vásárolják - a nagyvállalatok flottái mellett gyakran a kis és középméretű cégek - nem utolsósorban azért, mert haszongépjárműként a vállalkozások visszaigényelhetik a vásárlásuk után az ÁFA-t. Érdekes újdonsága ugyanakkor a szemgensnek, hogy egyre többen választják a most már robosztusságuk mellett is valóban személyautósan letisztult külső jegyeket és belső kényelmet kínáló pickupokat reprezentációs célokra, vagy épp igaz lifestlye élményautónak. Egyedi sajátossága a hazai piacnak, hogy a Magyarországon regisztrált pickupok mintegy 34%-a reexportra kerül, ami torzítja a piaci képet - a Magyarországon eladok Hiluxok 97,5%-a idehaza is marad.

Guinness-rekordkísérlet a Suzukitól a Hungaroringen

2018.07.23.
Figyelem, fegyelem. Csak így valósulhatott meg a rekordkísérlet, amely során a paddockban gyülekeztek a különböző klubok vagy egyéni résztvevők. Ezt követően a boxutcába gurult a sereg, ahonnan a pályára hajtottak felvezetés mellett. Amikor a rajt kezdetét vette és több száz motorkerékpár kipufogógázának fojtó szaga és pörgős motorjának hangja egyszerre csapta meg az érzékszerveket, felemelő pillanatokban volt része a sok-sok kitartó résztvevőnek. Mi is köszönjük! Nem kisebb célért gyűltek össze a Suzuki motorkerékpár tulajdonosok 2018 június 9-én, minthogy megdöntsenek egy korábbi Guinness világrekordot, akik pedig ott voltak igazán büszkék lehetnek, hiszen részvételükkel mindent megtettek a kitűzött cél érdekében. A 622 db Suzukival a márkatulajdonosok egy időben és egy helyen tették meg a Guinness-rekord felállításához szükséges 3.2 kilométeres szakaszt, majd tovább a teljes pályakört. Az instruktorok határozott irányításait követve roppant fegyelmezetten lépett pályára az összes megjelent márkatulajdonos. A napokban a szeszélyes időjárás volt a jellemző, és ez alól a mai nap sem volt kivétel. A reggeli óráktól kezdve a Hungaroringen remek motoros idő garantálta a program biztonságos lebonyolítását, de sajnos a rendezvénytől szinte látótávolságban hatalmas kiterjedésű esőfelhő zárta el az utat a motorosoktól. A létszám így nem volt elegendő az új rekord felállításához, de mégis példanélkülivé vált azáltal, hogy nemcsak pályatörténelmet írtunk a Hungaroring aszfaltcsíkján, de Veletek együtt az eddigi legnagyobb márkatalálkozót tudhatjuk magunkénak! Fleischer Jefte a Magyar Suzuki Zrt. regionális motorkerékpár marketing menedzsere megköszönte az egybegyűlt motorosok részvételét és a támogató szervezetek munkáját: „Bízunk benne, hogy a célunkat sikerült elérni, miszerint jól érezték magukat a Suzuki motortulajdonosok az egész napos rendezvényen. Köszönjük azoknak, aki segítették az esemény előkészületeit és mindenkinek, aki a mai napon velünk volt, hogy ezzel még inkább elkezdődjön egy új „korszak”, amiben sokkal szorosabb kapcsolatot szeretnénk kiépíteni a Suzuki motoros klubokkal és minden egyéni Suzuki motorkerékpár tulajdonossal. Mindvégig bíztunk abban, hogy a közösség együttes megmozdulása révén siker koronázza az eseményt. A rekordot most nem sikerült megdönteni, de előfordulhat, hogy később egy másik alkalommal majd közös erővel újból megpróbáljuk.” A teljes napot kitöltő motoros programoknak a Hungaroring versenypálya adott otthont, ahol a rekordkísérlet mellett folyamatosan zajlottak a Pályamotoros és a Vezetéstechnikai tréningek, valamint a további betétprogramok is remek szórakozást nyújtottak a résztvevők számára. A rajongók legnagyobb örömére kiállításra került Andrea Iannone MotoGP SUZUKI GSX-RR versenymotorja is, így testközelből csodálhatta meg mindenki a Team Suzuki Ecstar versenytechnikáját. A programok már kora reggeltől indultak, hogy újra birtokba vegyék a pályát a márkatulajdonosok, és az egymást követő menetekben kiemelt figyelemmel indultak a kezdő és a haladó csoportok, valamint a Suzuki kluboknak kedvezve számukra indultak a szabad menetek a Hungaroring aszfaltcsíkján. Eközben folyamatosan zajlottak a Hungaroring Motoros Akadémia valamint a Rendőrmotoros vezetéstechnikai programok. Ismét csak köszönjük Nektek és örömmel tölt el minket, hogy a hazai Suzuki motorkerékpáros közösség részeként együtt hoztuk létre ezt az összefogást, melyre mindnyájan büszkék lehetünk! Forrás: suzuki.hu

Német Nagydíj - Nemzetközi sajtóvisszhang

2018.07.23.
Németország: Bild: "Hazai horror. Vettelnek már a kerekei alatt volt a győzelem, de egy kicsúszással mindent elrontott. Hamilton volt a baleset haszonélvezője, és lecsapott a diadalra." Süddeutsche Zeitung: "A hockenheimi átok. Vettel egyszerűen nem tud nyerni itthon. Egy fékezési hibával biztos győzelmet ajándékozott oda Hamiltonnak 15 körrel a vége előtt." Die Welt: "Vettel-dráma az esőben. A Ferrari sztárja magabiztosan autózott a siker felé, de amint nedves lett a pálya, a gumifalba csúszott. Hamilton élt a lehetőséggel, a Mercedes pedig kettős győzelmet aratott, amit előzőleg senki sem tartott elképzelhetőnek." Spanyolország: La Vanguardia: "Hamilton szövetkezett az esővel, hogy Hockenheimben újra felvirágozzon." Mundo Deportivo: "Hamilton az utólagos vizsgálatok után megkapta a győzelmet, és csak megrovásban részesült." El Mundo: "Hosszas vita után a versenyigazgatóság csak megdorgálta Hamiltont. Csaknem három órát kellett várnia, amíg fellélegezhetett, és megünnepelhette karrierje egyik legfényesebb diadalát." Anglia: The Sun: "Hamilton idegőrlő várakozáson van túl, de végül megtarthatta a győzelmet." The Telegraph: "Hamilton emlékezetes sikert aratott a Hockenheimringen, miután Vettel kiesett a versenyből." Olaszország: La Gazzetta dello Sport: "Ferrari-sokk. Micsoda hibát követett el Vettel! Elrontott egy kanyart éllovasként, és kiesett. Így szabaddá vált az út Hamilton előtt, Kimi Räikkönen pedig beért a harmadik helyre." Svájc: Blick: "Hamilton nyerte meg a hockenheimi káoszt. A brit pilóta egy szabálytalan box-manőver ellenére győztesnek mondhatja magát." Der Tagesanzeiger: "Hamilton visszavette a vezetést a vb-pontversenyben Vetteltől, aki az élről kicsúszott a nedves aszfalton." Ausztria: Kurier: "Vettel elszalasztotta a lehetőséget, hogy győzzön a nappalijában." Kronen Zeitung: "A Ferrari sztárja kézben tartotta a hazai futamot, de a Német Nagydíj átka továbbra is fennáll: Vettel a verseny kétharmadánál a kavicságyba csúszott, és a falba csapódott."  

Halálos gyalogosgázolás Csepelen

2018.07.23.
A helyszínre érkező mentőszolgálat munkatársai megkísérelték a gyalogos újraélesztését, azonban ez nem járt sikerrel. A rendőrök a helyszíni szemle idejére a II. Rákóczi Ferenc utat a Vízmű utca és a Meggyfa utca között lezárták. Kérjük, hogy fokozott óvatossággal közlekedjenek!

A Hyundai bemutatta az új i30 N-Line csomagot - videóval

2018.07.23.
Az i30 N-Line az első Hyundai modell, amely megkapja az új felszereltségi csomagot, mely az i30 N-ből ismerős külső és belső dizájn elemeket kapott, ezzel is tovább javítva az i30 megjelenését. A műszaki beállítások - beleértve a felfüggesztést, a fékeket és a kipufogót - szintén áthangolásra kerültek, hogy kicsit izgalmasabbá tegyék a modellt a hagyományos i30 ötajtós változathoz képes. Az i30 N-Line felszereltségi szint frissített dizájn elemei közül sok megegyezik a sikeres i30 N modellével. Ezek közé a frissítések közé tartoznak az első- és hátsó lökhárítók, amelyek kizárólag az N-Line felszereltség esetében ezüstszínű kiemelést kaptak. Az új felfüggesztéssel kombinálva az autó hasmagassága alacsonyabb és szélesebb lett, ezzel dinamikusabb megjelenést kölcsönözve az autónak. A 18”-os könnyűfém keréktárcsák első alkalommal jelennek meg az 5-ajtós i30 esetében, ezzel is tovább erősítve a sportos külsőt. Az új ikerkipufogó egy további dizájnelem, amely megkülönbözteti az i30 N-Line felszereltséget a többitől. Az autó elején, egy újonnan megalkotott jelvény jelzi az N-Line felszereltséget. A beltér tekintetében, a vásárlók választhatják a jobb oldaltartást biztosító N-márkájú bőr sportüléseket. A sportkormány, a fémpedálok és az N váltógomb a sofőr számára még élvezetesebb vezetési élményt kínálnak. Az ötajtós i30 tágas és praktikus beltere továbbra is kellő kényelmet kínál minden utas számára az i30 N-Line felszereltségi szintű változat esetében is. A sportosabb vezetési dinamika érdekében a felfüggesztést, a fékeket és a motor reakcióját tovább finomították az i30 N-Line esetében. PS4 Michelin Performance gumiabroncsok kerültek az autóra, melyek illeszkednek az áthangolt vezetési teljesítményhez. Az i30 N-Line vásárlói az 1.4 T-GDI 140 lóerős benzinmotor vagy az 1.6 CRDi 136 lóerős dízelmotor közül választhatnak. Andreas-Christoph Hofmann, a Hyundai Motor Europe marketingért és termékekért felelős alelnöke a következőket nyilatkozta: „i30 N modellünk, annak bemutatása óta nagy sikernek örvend, amely igazolja képességeinket a nagy-teljesítményű mérnöki munka terén, valamint érzelmeket ébreszt márkánk iránt, a modell kínálta vezetési élménynek köszönhetően. Most ezt az érzést egy szélesebb közönség számára is elérhetővé kívánjuk tenni az új i30 N-Line bemutatásával. Úgy véljük, hogy ez az átfogó dizájn- és műszaki elemeket tartalmazó fejlesztési csomag továbbra is egyre több új ügyfelet terel majd a Hyundai márka felé Európában. Az N-Line felszereltség bemutatásának megünneplése céljából a Hyundai egy új videoklipet forgatott, amely az új modell dizájn- és műszaki elemeit mutatja be. A videó humoros forgatókönyvében, amelyben szerepel a Hyundai Motorsport tesztpilótája, az igen sikeres túraautó pilóta, egy első pillantást vethet az i30 N-Line modellre. A videóban Tarquini könnyedén kezeli az i30 N-Line-t és ügyesen beindít egy szerkezetet, amely egy üveg forró csiliszószhoz kapcsolódik. Nagyszerű vezetési technikával Tarquini az i30 N-Line-t pontosan a megfelelő helyre kormányozza hogy a hamburgerére hulló csiliszósz cseppjeit elkapja, amely ugyanúgy felpaprikázza az ételét, mint ahogyan az N-Line felszereltség izgalmasabbá teszi a hagyományos i30-at. Az i30 N-Line 2018 nyarától lesz elérhető Európa szerte.  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója