TMA, avagy életmentő megoldás az utakon

2018.07.17.
A holland Verdegro cég bemutatója a TMA használatáról Forrás:verdegro.com Az útjavítások a legtöbb autós számára csak sávlezárást, dugót, késést azaz bosszúságot jelentenek, vélhetően kevesen látják azokban a veszélyforrást. Pedig ott, ahol a forgalom mellett, száguldó járművektől karnyújtásnyira kezdődik a munkaterület, emberek és sok tonnás gépek dolgoznak, elég egyetlen ideges, figyelmetlen sofőr, egy rossz kormánymozdulat és máris megtörténik a baj. Nem egy olyan baleset történt már, amikor a vezető nem vette észre az úton dolgozókat, és hátulról belerohant a felsorakozott munkagépekbe. Nemrégiben az M7-es autópályán történt hasonló eset. Ebben az ütközésben szerencsére sem az úton dolgozók, sem a kocsiban ülők nem vesztették életüket: megvédte őket a munkaterület elején álló teherautóra szerelt, ütközésienergia-elnyelő berendezés, az úgynevezett TMA (Truck Mounted Attenuator). Baleset az M7-esen. A TMA tette a dolgát. Forrás: Magyar Közút Nonprofit Zrt.   A feltűnő színű, általában citromsárga TMA kívülről csak egy nagy lapos „kockának” látszik. Menet közben fel van hajtva a teherautó hátuljára. Amikor pedig a járművet leparkolják a munkaterületen, akkor a TMA-t lehajtják, így az hosszan a teherautó mögé nyúlik. Baj esetén ennek és nem a lényegében energiaelnyelő zóna nélküli teherautónak ütközik a figyelmetlen sofőr autója. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. közlése szerint a szerkezet egy ütközéselnyelő párnából, egy elektrohidraulikus mozgató mechanizmusból és az azt rögzítő modulból áll. A szabályozottan gyűrődő ütközéselnyelő párna szerepe az, hogy az ütköző jármű előre meghatározott körülmények között álljon meg.   A TMA nélkül súlyosabb kimenetelű lett volna ez a baleset Forrás: Magyar Közút Nonprofit Zrt. „A rendszer megfogja az ütköző gépkocsikat, azokat vezetve leállítja – a keletkező, felszabaduló energiákat elnyelve –, megvédi az utasok életét, testi épségét. Emellett csökkenti az anyagi kárt mind a teherautóban, mind az autóban. Munkavédelmi szempontból egyrészt a munkaterületen dolgozókat óvja, másrészt az ütköző jármű utasainak a testi épségét is védi.”– írta érdeklődésünkre a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A gyártók adatai szerint egyes TMA típusok akár a száz kilométeres sebességel becsapódó autó esetében is hatékonyan nyelik el az ütközési energiát. Becsapódás után Forrás: Magyar Közút Nonprofit Zrt. A fellelhető adatok szerint Magyarországon a kilencvenes évek középtől kezdték nagy számban használni a TMA-kat. Ma a Magyar Közút Nonprofit Zrt. összesen 124 darab ilyen berendezéssel rendelkezik. Ezek közül 104 darab Verdegro típusú holland, és 20 darab ALPHA 60 típusú amerikai gyártmány. Egy TMA közel 3 millió forintba kerül. A cég statisztikái szerint 2017. január 1-e óta összesen 22 darab TMA tört össze balesetben, ami azt is jelenti: huszonkét esetben védte meg a dolgozók, autósok életét.  

Rekordokat dönt a balatoni komp népszerűsége

2018.07.17.
A balatoni komp idén július közepéig 13 százalékkal több embert, és 15-15 százalékkal több gépjárművet, illetve kerékpárt szállított, mint 2017 hasonló időszakában - derült ki a kedden a félmilliomodik utast köszöntő Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) MTI-hez eljuttatott közleményéből. A kompközlekedést tavaly több mint 1,1 millió utas vette igénybe, ami a 2016-os rekordévet is túlszárnyalta. A Bahart 2018-ban ismét kiemelkedő forgalomra számít, amit az eddigi eredmények igazolnak - áll a közleményben, jelezve: idén az előző évhez képest egy héttel korábban köszönthette a társaság a félmilliomodik utast. A komp az augusztus 26-ig tartó főidényben Szántódról 6.40 és 23.20 között, Tihanyból 7.00 óra és 23.40 között 40 percenként indul, a menetidő 8 perc. Nagy forgalom esetén 4 komppal szinte folyamatosan biztosítják az átkelést a Balaton két partja között.

A szaúd-arábiai nőjogi aktivista mostantól egy Mustang GT-t hajt

2018.07.17.
uolcarros Sahar Nasif szerelme a Mustanggal 1999-ben kezdődött, amikor Californiában töltött ideje alatt bérelt egyet. Akkor célul tűzte ki, hogy valamikor lesz egy ilyen autója. A Ford múlt év szeptemberében szerzett tudomást a nő Mustangokért érzett rajongásáról, amikor a szaúdi sajtóban bejelentette, végre vezetheti álmai autóját, egy sárga Mustangot. Az autó kulcsait egy ünnepélyes ceremónián adták át Jeddahban, ahol a nő családja és barátai is jelen voltak. A Ford által ajándékozott modell egy 19 colos könnyűfém tárcsákkal, fekete bőrülésekkel ellátott, valamint SYNC 3 kommunikációs és fedélzeti szórakoztató rendszerrel és 12 hüvelykes digitális kijelzővel felszerelt, sárga Mustang GT. uolcarros A benne lévő motor egy hagyományos, 480 lóerős, 5.0 V8-as. Az autó különböző, a vezetést támogató rendszerek beszerelésével hagyta el a michigani gyárat, mint a koccanást megelőző rendszer, a vészfékezés, a gyalogos felismerő, vagy sávelhagyásra figyelmeztető rendszer. Nasif a ceremónián kijelentette, nagyon örül az ajándékának, de 6 gyermekére és 16 unokájára sorban állás vár, ha ki akarják próbálni a sportautót.

Négymilliárdos pályázat Pest megyei kerékpárutak építésére

2018.07.17.
Az államtitkár tájékoztatása szerint a támogatási kérelmeket 2018. szeptember 24-től lehet beadni a kormány Pest megye célzott fejlesztését szolgáló 80 milliárd forintos támogatási programjának idei, ötödik pályázati felhívására. A program célja a Pest megyei települési önkormányzatok területén a helyi hivatásforgalmi - a lakás és a munkahely vagy az iskola közötti - kerékpárutak létesítésének, felújításának és korszerűsítésének támogatása, illetve a települések "kerékpárosbarát" fejlesztéseinek elősegítése, a megye kerékpáros közlekedési infrastruktúrájának bővítése és a kerékpárút-hálózatokhoz csatlakozás biztosítása. Rákossy Balázs hangsúlyozta: a fejlesztésekkel a kormány ösztönözni kívánja a környezetbarát kerékpározás terjedését, illetve azt, hogy többen használják a kerékpárt munkahelyük és az iskola elérésére. A pályázat keretében legalább 20 és legfeljebb 200 millió forint értékben van lehetőség kerékpárutak kiépítésére, vagy már meglévő kerékpárutak korszerűsítésére, felújítására a főutak belterületi szakaszai mellett. A fejlesztéssel érintett kerékpárutak lehetnek a településközpont és lakott területen kívül elérhető településrész között, lakott területen kívül elhelyezkedő munkahelyek és a település belterülete között, illetve a települések belső, helyi közútjai mentén vagy külterületi szakaszon két település között, amennyiben a fejlesztéssel az érintett települések között folyamatosan használható kerékpárút jön létre. Emellett lehetőség nyílik nem önálló nyomvonalon vezetett, hanem a meglévő útpályán felfestéssel kijelölt kerékpáros nyom kialakítására, korszerűsítésére; forgalomcsillapító, a közlekedésbiztonságot fokozó megoldások megvalósítására, valamint biztonságos kerékpártárolók és kerékpárparkolók építésére és közmű kiváltására, zöldterület-építésre is.  A "Kerékpárutak létesítésének, felújításának és korszerűsítésének támogatása Pest megye területén" című pályázati kiírásra a támogatási kérelmeket 2018. szeptember 24 -én reggel 8 órától nyújthatják be a pályázók a www.allamkincstar.gov.hu oldalon - ismertette az államtitkár.

Rekord szinten a francia PSA konszern autóeladásai

2018.07.17.
A PSA francia járműgyártó konszern 38,1 százalékkal, rekordszintre növelte autóeladásait az idei első fél évben. A cégcsoport értékesítése Európában 61,5 százalékkal, 1,674 millió járműre ugrott. A hat hónapban különösen az Opel és a Vauxhall eladásai nőttek, a két márkából 550 956 kelt el.     A PSA-csoport értékesítése Kínában és Délkelet-Ázsiában 6,9 százalékkal 162 946-ra, Latin-Amerikában 1,7 százalékkal, 98 ezerre, Indiában és a csendes-óceáni térségben 25,1 százalékkal 13 341-re, az eurázsiai térségben pedig 18,1 százalékkal 7689 járműre emelkedett.    A Közel-Keleten és Afrikában eladott járművek száma éves szinten 18,6 százalékkal, 226 133-ra csökkent az idei első fél évben.     A PSA tavaly 3,63 millió járművet adott el, ami 15,4 százalékos bővülés a megelőző évvel összevetve - írja a jarmuipar.hu.
Címkék: 

A mexikói pilóta hibája okozta a kubai repülőgép katasztrófáját

2018.07.17.
A Mexikóvárosban elvégzett vizsgálat azt állapította meg, hogy a pilóták túlságosan meredek szögben akartak felemelkedni a felszálláskor, de ehhez nem volt elég a hajtóművek teljesítménye, és ez okozta a katasztrófát – közölte a vállalat helyi idő szerint hétfőn, Mexikóvárosban. A Boeing 737-200 típusú gépet a Cubana de Aviación kubai légitársaság bérelte. Az adatrögzítők vizsgálatát a mexikói polgári repülésügyi hatóságok végezték el. A repülőgépen 113-an voltak, amikor lezuhant. A balesetet egyetlen ember élte túl. A hatfős legénység mexikói volt, a többi áldozat öt kivételével kubai. A kubai légitársaság általában bérelt repülőgépeket használ, mert az amerikai kereskedelmi embargó miatt körülményes a vásárlás, különösen a pótalkatrészek esetében - írja az MTI.

Minek lízingelni, ha előfizethetünk évi 18 autóra?

2018.07.17.
Ahogy a legtöbb ilyen kezdeményezés, a Cadillac „Book by Cadillac” programja is az Egyesült Államokban indult és vastag pénztárcával rendelkező prémium vásárlókat céloz. Akinek van havonta 1800 dollárja, valamint egy 500 dolláros regisztrációs díjra is futja, évente 18(!) alkalommal cserélheti le autóját. Az összes választható autó egy évnél fiatalabb, a foglalás okostelefonra készült applikáción keresztül intézhető, ráadásul akár Camaro-t, Corvette-t, vagy a Cadillac V-szériájának modelljeit is választhatják az előfizetők. A program a gyártó tervei szerint hamarosan Európába is megérkezik, bár importőr híján nem érdemes készülni a „3 hetente új autó” életérzésre. Book by Cadillac - Cadillac Magazine Nem csak autógyártók, prémium kereskedők is indítottak hasonló szolgáltatást. Az amerikai Park Place csoport Texas államon belül egy 300 négyzetmérföldes területen belül várja az előfizetőket. A csoport három szinten kínál autókat, 900 dolláros havi áron választhatunk Mercedes C-osztályt, Lexus IS-t, Range Rover Evoqot vagy Volvo XC 60-at, de a Jaguar F-Pace is kérhetjük. 1400 dollárért többek között E-osztályt, Volvo S90-et, a C osztály kisebbik AMG változatát, Porsche Macan-t vagy éppen Mercedes GLE-t is választhatunk. 1800 dollárért a prémium csomagra fizethetünk elő, amely olyan modelleket tartalmaz, mint az S-osztály, különböző AMG Mercedes-ek, Porsche és Maserati modellek. Az árak persze adó nélkül értendők, de a szolgáltatás ennek megfelelően igazán prémium: A megunt autót elszállítják, az új választottat házhoz szállítják, biztosítás, szerviz és minden egyéb része a csomagnak, sőt, még le is mossák helyettünk! A Park Place flotta egy kis szelete - Park Place Select Amióta a Volvo összeállt a Geely-vel, egészen innovatív módon tekint a jövőbe, terveik szerint 2025-re forgalmuk 50%-át elektromos autók leadása teszi majd ki, a másik felét pedig az előfizetéses konstrukciótól várják. Az ő megoldásuk kissé eltér a fent bemutatott prémium szolgáltatók ajánlataitól. Na, nem mintha a Volvo előfizetést aprópénzért kínálnák, de a célja nem az autók folyamatos cserélgetése, hanem az előfizetők számára mindig egy évnél fiatalabb autó biztosítása. Egyelőre Londonban és az Egyesült Államok valamint Svédország egyes területein van lehetőség Volvo XC40 előfizetésre. Kétfajta specifikáció 630 és 780 dolláros havi áron érhető el, egy év után pedig automatikusan új modellt kap az előfizető. Ráadásul évente 14 napra bármilyen másik Volvo modellt is választhatnak a szerencsések. Volvocars Természetesen a többi gyártó sem tétlenkedik, de a legtöbb konstrukció még tesztüzemben működik, korlátozott területen, tipikusan az Egyesült Államok egy-egy nagyvárosában és annak környékén. A Porsche Passport Atlanta-ban kínálja szolgáltatását 1800 dolláros havi áron, korlátlan csere lehetőséggel, a Mercedes Nashville-ben és Philadelphia-ban indított előfizetési lehetőséget, a BMW pedig szintén Nashville-ben próbálkozik. Porsche Passport Egyelőre úgy tűnik, még nem találták meg a tökéletes modellt, ami egyszerre elégíti ki az ügyféligényeket és biztosít bevételeket is. Egyes szolgáltatók korlátozzák a cserék számát és a megtehető kilométereket, míg mások a korlátlan cserék és használat mellett még extra kényelmi szolgáltatásokat is biztosítanak. Bármelyik megoldás is bizonyul végül jövedelmezőnek és ügyfélszempontból is ideálisnak, kétségtelen, hogy idővel ez a konstrukció terjedni fog. Ha belegondolunk, hogy egy autóhitel havi díjából néhány hetente másik modellt választhatunk aktuális igényeink szerint, egészen vonzónak tűnik a megoldás. Idővel kiderül, mennyire működőképes.  

Megkezdődött a SEAT Arona és a Leon algériai összeszerelése

2018.07.17.
Ezzel az Arona és a Leon az Ibiza sikeres példáját követi, hiszen az Ibizához hasonlóan ez a két modell is a martorelli gyárban készül, az algériai piacra szánt modellek összeszerelése pedig mostantól a Relizaneban található üzem feladata lesz. Az Ibiza összeszerelése már egy éve, az üzem létrehozásának pillanatától itt folyik és jelentős növekedést hozott a SEAT számára az algériai értékesítések tekintetében. 2018. első hat hónapjában a SEAT 11 400 autót szállított ki Algériában, amely ezzel az eredménnyel a márka egyik legnagyobb darabszámmal büszkélkedő piaca lett. Wayne Griffiths, a SEAT marketing és értékesítés területéért felelős alelnöke kiemelte, hogy „globalizációs stratégiánk erősítéséhez kulcsfontosságú, hogy autóink összeszerelése – más európai autógyártókhoz hasonlóan - Európán kívül is történjen. Algéria az első lépés ezen az úton, egyben a régió egyik meghatározó, a SEAT számára jelentős fejlődési potenciállal bíró piaca, hasonlóan Észak-Afrika többi országához, ahol a Volkswagen Csoport további térhódításának irányításáért a SEAT felel. Az Arona és a Leon modellekkel bővítjük az Algériában elérhető termékkínálatunkat és segítségükkel tovább erősíthetjük pozíciónkat az algériai piacon. Jelenleg egyike vagyunk a leggyorsabban fejlődő márkáknak Európában, ezt tartani is szeretnénk, de ezzel együtt a célunk a globális növekedés.” Ennek szellemében a SEAT múlt héten aláírt egy megállapodást a JAC Volkswagen közös vállalattal és annak részvényesévé vált. Az együttműködés értelmében a SEAT márka előreláthatólag 2020-2021. környékén mutatkozik be a kínai piacon és a SEAT a Volkswagen Csoport vezető márkájaként működik közre ebben a projektben. Gyártási rekord az első félévben A SEAT Algériában elért nagyszerű eredményei kulcsfontosságúak voltak a globális kiszállítások 2018. első hat hónapjában regisztrált növekedéséhez. A SEAT az első félév során 289 900 autót adott át ügyfeleinek világszerte, amely 17,6 százalékkal több, mint a 2017. első hat hónapjában kiszállított 246 500 jármű. Az értékesítés sikere a martorelli gyárat is érintette, amely történetének legeredményesebb első félévét produkálta. Ebben az időszakban összesen 283 312 járművet gyártottak itt, amely 2017. hasonló időszakához képest 20,6 százalékos bővülés. A gyár kihasználtsági szintje elérte a jelenlegi maximális kapacitás 95 százalékát, amely napi 2 300 autó gyártásának felel meg. Az év második felében az Audi A1 veszi át az Audi Q3 helyét a 3-as gyártósoron, amely a várakozások szerint az év végére működik majd teljes kapacitással.        

Hasít az európai autópiac

2018.07.17.
Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) kedden nyilvánosságra hozott jelentése szerint az Európai Unió 28 tagállamában több mint 1,56 millió autót helyeztek forgalomba júniusban, 5,2 százalékkal többet, mint 1 évvel korábban. Májusban mindössze 0,8 százalékos volt a növekedés.  A legnagyobb piacok közül Franciaországban 9,2 százalékkal, Spanyolországban 8,0 százalékkal, Németországban 4,2 százalékkal nőtt, míg Olaszországban 7,3 százalékkal, Nagy-Britanniában pedig 3,5 százalékkal esett vissza az új autók száma - írja az MTI. Az idei első fél évben 2,9 százalékkal, több mint 8 millió 449 ezerre emelkedett az utakra került új autók száma a 28 uniós országban. Az öt nagy piac közül Spanyolországban 10,1, Franciaországban 4,7, Németországban pedig 2,9 százalékkal nőtt, míg Nagy-Britanniában 6,3, Olaszországban pedig 1,4 százalékkal csökkent az átadott új autók száma.  Piaci részesedés szerint sorba állítva a német Volkswagen-csoport, a legnagyobb európai gyártó 8,0 százalékkal, a PSA-csoport (Peugeot, Citroen, Opel/Vauxhall, DS) 65,1 százalékkal, a francia Renault pedig 5,0 százalékkal tudta növelni eladásait január-júniusban. A PSA esetében a kiugróan magas arányt az Opel/Vauxhall tavaly augusztusi átvétele magyarázza.  A Renault után következő Fiat-Chrysler 2,2 százalékkal, a Ford 4,1 százalékkal, a BMW 0,3 százalékkal, a Daimler pedig 1,7 százalékkal kevesebb, míg a Toyota 6,6 százalékkal, a Hyundai pedig 7,8 százalékkal több új autót adott át tulajdonosának az első félévben.  Júniusban a Volkswagen-csoport 13,3 százalékos, a PSA 65,8 százalékos, a Renault 4,7 százalékos, a Toyota 13,7 százalékos, a Hyundai pedig 6,0 százalékos emelkedést, míg az az FCA-csoport 2,6 százalékos, a Ford 8,6 százalékos, a Daimler 5,2 százalékos a Toyota pedig 4,2 százalékos csökkenést könyvelhetett el.  Az ACEA statisztikája szerint Magyarországon júniusban 30,6 százalékkal, 14 192-re, az első fél évben pedig 29,0 százalékkal, 70 ezer 733-ra emelkedett az üzembe helyezett új autók száma.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója