Rekordot dönt a 39. Wizz Air Budapest Félmaraton

2024.09.03.
Tájékoztatásuk szerint csaknem száz országból érkezett már nevezés, eddig több mint 3200 külföldi futó jelentkezett a különböző távokra. A 21 kilométeres verseny mezőnyének minden harmadik tagja külföldi lesz. Ez egyértelműen rekordnak számít, és nemzetközi viszonylatban is csak kevés város mondhatja el magáról, hogy egy szabadidős versenyre ilyen nagy arányban érkezzenek a rendező országon kívülről. A britek lesznek a legtöbben, összesen 315-en, de számos francia (239), német (215), spanyol (118) és norvég (101) is érkezik. A környező országokból is sokan jönnek: Szlovákiából több mint 300-an, és nem sokkal maradnak el tőlük a lengyelek (265), valamint a csehek sem (189).  

Bemutatták az új győri gyártású Cupra Terramart Barcelonában

2024.09.03.
Michael Breme, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a Terramar gyártása során ugyanazt a platformot használják, mint az Audi Q3 modellhez, így a beruházási költség csökken, a termelési szintet magasan tudják tartani. A Q3 és a Terramar gyártásán mintegy háromezren dolgoznak Győrben - tette hozzá. Kiemelte: nem tervezik egyelőre más márkák modelljeinek gyártását, kapacitáskihasználtságuk a Q3 és a Terramar modellekkel közel száz százalékos, ugyanakkor a jövőt illetően megjegyezte, hogy minden változáshoz igazodnak. Les Zoltán, az Audi Hungaria járműgyártásért felelős igazgatósági tagja azt mondta, hogy több mint két éve dolgoznak a Terramar integrációján a termelési rendszerbe, minden nagyobb leállást felhasználtak erre. A legnagyobb átalakítás a karosszériagyárban történt, ott szinte minden gyártócellában módosításokat hajtottak végre, de a lakkozóüzemben és a szereldében is komoly átépítési munkálatok zajlottak. A munkavállalókat képzésekkel és workshopokkal készítették fel a gyártásra. A Terramarból a többszáz előszériás jármű gyártása után a közeljövőben elindul a nagy darabszámú szériatermelés. A modell piacbevezetési darabszáma 3700 lesz, utána naponta mintegy háromszáz darabot gyártanak belőle. Győrben a tervek szerint naponta 770 járművet gyártanak, ennek 60 százaléka Audi Q3 lesz, 40 százaléka pedig Cupra Terramar. A Terramar öt különböző hajtáslánccal lesz elérhető három különböző technológiában, benzin, mild hibrid és az új generációs plug-in hibrid. A benzin és a mild hibrid motorok is Győrben készülnek - mondta Les Zoltán. Fotók: MTI/EPA-EFE/Marta Pérez A Cupra közleménye szerint a Terramar egy sportos SUV, ami a márka növekedési útjának következő szakasza. A modell szállítása az idei év utolsó negyedévében kezdődik. A spanyol autómárkát 2010-ben alapították, és 2018-tól lett önálló márka. A vállalat 2018 óta több mint 650 ezer autót szállított le. Wayne Griffiths, a Cupra vezérigazgatója szerint a Terramar tiszteleg a versenypálya előtt, ahol a márka megszületett. A modellt Barcelonában tervezték és fejlesztették. Az Audi Hungaria Zrt. az Audi konszern tagja, az Audi és Volkswagen konszern központi motorszállítója. 2023-ban 1 660 425 motort és 171 775 járművet gyártott. Győrben közvetlenül több mint 12 ezer embert foglalkoztatnak, a szolgáltatókkal és a beszállítókkal együtt pedig közel 50 ezret. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Minden idők legszebb francia autói

2024.09.03.
Egykor élen jártak újító technikai és dizájn megoldásokban. Nem féltek kitűnni, nem féltek vállalkozni és valóban a nép igényeire reagálva gyártották autóikat. Ezek a francia autógyártók, akiknek számtalan furcsa, de legalább ennyi gyönyörű autót is köszönhetünk. Közülük szemezgetünk most. Bugatti Type 57SC Atlantic Kezdjünk egy igazi klasszikussal, ami a szakértők szerint is az egyik legszebb és egyébként ezáltal az egyik legértékesebb autó is valaha. Gigászi áron cserélnek gazdát az árveréseken az Atlatnic-ok és nem nehéz megérteni, hogy miért. Ez az autó határozza meg a Bugatti dizájnvonalát egészen a mai napig, a Chironig bezárólag. Innen jön a lópata hűtőrács, az autó tetején végigfutó kiállító ív és a gömbölyített ablakok is. Persze elegancia tekintetében össze sem hasonlítható a két autó. Citroen SM Az egyik legjobb korszaknak tekinthetjük a francia gyártó életében, amikor a Citroen és a Bertone egymásra talált, de semmi sem überelheti a piszkos 70-es éveket, amikor még házon belül hozott elképesztően menő formanyelvet a Citroen. Ekkor született a Citroen SM, ami korát megelőzve hozott olyan megoldásokat, mint az üveggel összekötött első fényszórók, a letakart hátsó kerékjárati ívek, hogy tényleg egy űrhajó hatását keltse. És valóban egy űrhajó volt, az űrkorszak kellős közepén. A kormánnyal forduló fényszórókkal, üvegszálas kerekekkel, dinamikus kormányzással és tárcsafékekkel. Igazi presztízs modellként (kupéként?) az erejét egy Maserati V6 szolgáltatta, míg végsebessége 180 km/h volt. Vegyük hozzá a Citroen hidropneumatikus futóművét és máris megvan a tökéletes gran tourismo receptje. És ez még mindig egy Citroen... Alpine A610 Korszakos, a múltat stílusosan és hitelesen visszahozó márka lett a felélesztett Alpine-ból, aminek eredeti évei alatt is számtalan remek sportautót köszönhettünk. Direkt nem az A110-et fogom kiemelni, mint a legszebb közülük, hanem az A610-et, aminek a létezéséről hajlamosan vagyunk megfeledkezni, hiszen egyetlen adatával sem tűnt ki még a saját korában sem, pedig minden jegyében ott hordozza a 90-es évek báját. Kezdve a kompromisszummentes kupé tetővonallal, a farmotoros elrendezéssel, rajta hatalmsa légterelőkkel és persze folytatva a bukólámpákkal. Sokak szerint ez volt a franciák Porsche 911-ese, egy turbós V6-tal a motortérben, ami 6 másodperc alatt megfutotta a 0-100-at. Ugyanakkor nagyon ritka modellnek számít. Kevesebb, mint 1000 darabot gyártottak belőle. Renault Avantime Megoszlanak a vélemények, hogy inkább szép vagy inkább furcsa-e a Renault Avantime. Szerintem viszont van annyira különleges és funkcionális, hogy már szép legyen. Annyi biztos, hogy az idő jót tett a franciák háromajtós, szinte kupé fenekű családi egyterűjéjének. A Renault már akkor sem hallgatott senkire és a saját útját járta, a saját igényei szerint igyekezett megválaszolni a felmerülő ügyfél kérdéseket. Az Avantime újító, minden részletében igazán francia és szerethető, de sajnos szinte minden tekintetben jobbnak bizonyultak a korabeli versenytársai. Talán a Renault-nál se vették komolyan, és tudták, hogy egykor a külön úton járó családok kedvence lesz. Peugeot 106 Rallye Nehéz lenne egyetlen korszakalkotó hot hatch-et kiemelni a francia autógyártók történelméből, hiszen megannyi gyönyörű és élvezetesen vezethető autóval látták már el a világot. Elég csak a Renault Mégane RS modelljeire gondolni, amik időről időre a leggyorsabb elsőkerekes sportautónak számítottak, de rengeteg emlékezetes autót köszönhetünk az autósportban szintén aktív Peugeotnak is. Mintha az arányok tökéletesen kiadták volt a 106 Rallye esetében, ami persze fehér felnikkel és a Peugeot sportcsíkjaival párosítva az igazi. Dobták a ködlámpákat és a könnyűfém felniket, helyettük pedig szélesítésekkel dobták fel a kasznit, amit nyilván a rali homologizáció miatt hoztak létre. Egy igazi oldschool hot hatch. 825 kiló egy 100 lóerős szívómotorral párosítva. Mégis nagyobb élmény vezetni, mint a modern sportautók túlnyomó részét. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A BMW 71 futballpályányi naperőművét építi fel Debrecenben

2024.09.03.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a BMW Manufacturing Hungary Kft. napelemparkjának alapkőletételén arról számolt be, hogy a 71 futballpályányi méretű fotovoltaikus rendszer a vállalatcsoporton belül a legnagyobb lesz, és egyben ez lesz Magyarország legnagyobb ipari naperőműve is. "És ha jól értem, az E.ON sem épített még sokszor ekkora naperőműparkot, mint ami most itt létrejön. Két német vállalat és Debrecen, Magyarország együttműködése ismételten egy olyan teljesítményt állít elő, amely a Guinness Rekordok Könyvének a jövő évi kiadásában jogosan tarthat igényt a bekerülésre" - mondta. Aláhúzta, hogy Magyarország a jövő zöld gazdaságának abszolút globális éllovasi pozíciójába került, ez pedig szavai szerint két főbb pilléren nyugszik: a közlekedés elektromos átállásán és az energiaelőállítás karbonmentessé tételén. "Ez két olyan terület, ahol Magyarország globális összehasonlításban is élen jár, és ezt, azt hiszem, hogy a legindokoltabb itt, Debrecenben elmondani" - fogalmazott. "Ugyanis Magyarországon készítik Európa legmenőbb autóipari vállalatai az elektromos motorjaikat és autóikat. És itt, Magyarországon állítják elő a legnagyobb elektromos akkumulátorgyártó vállalatok az elektromos akkumulátorokat, ami nélkül elektromos autó sincsen" - mutatott rá. "Másrészt Magyarországon az ipar is egyre több naperőművet épít és használ. A BMW és Magyarország itt, Debrecenben együtt építi a modern, fenntartható és zöld jövőt" - szögezte le. Fotók: MTI - Szigetváry Zsolt "Hiszen néhány hónap múlva itt gördülnek le először a BMW tisztán elektromos platformra épült autói a gyártószalagokról, és itt valósul meg a legnagyobb mértékben a napenergia bevonása a termelésbe, mivel az energiaigények több mint negyedét majd ez a naperőműpark fogja kiszolgálni" - tette hozzá. Szijjártó Péter hangsúlyozta: "Magyarország kormánya továbbra is minden szükséges döntést meg fog hozni annak érdekében, hogy a BMW majd úgy emlékezzen a Debrecen melletti döntésére, mint ami a vállalat történetének legjobb döntése volt." "Úgy igyekszünk irányítani döntéseinket, hogy abból mind a BMW, mind Magyarország, mind Debrecen és a debreceni emberek profitáljanak" - folytatta. Majd rámutatott, hogy ezért is hozott a kormány döntést már körülbelül 400 milliárd forintnyi értékben infrastruktúra-fejlesztésekről. "Legyen szó a vasút- vagy az útfejlesztésekről, legyen szó a víziközművek modernizálásáról, ezért építettünk nemzetközi iskolát, ezért fejlesztjük az egyetemet, ezért fejlesztjük a szakképző centrumot is" - sorolta. "A BMW és Debrecen együttműködése mára oda vezetett, hogy Debrecen a közép-európai régió egyik legfejlettebb városa. Debrecen a közép-európai térségben az egyik legvonzóbb beruházási központ, és nyugodtan mondhatjuk, hogy az új globális autóipar egyik európai központjává vált" - jelentette ki. Kifejtette, hogy Magyarországon hamarosan mindhárom német prémium autómárka gyárral lesz jelen, miközben itt lesz a világ második legnagyobb elektromosakkumulátor-gyártó kapacitása is. Hozzátette, hogy az autóipar termelési értéke tavaly már 13 ezer milliárd forint felett volt, és hazánk immár hatodik éve a világ húsz legnagyobb autóipari exportőre közé tartozik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A világon csupán tíz embernek lesz Rolls-Royce Phantom Scintillája

2024.09.03.
A Rolls-Royce zászlóshajójának, a Phantomnak különleges változatáról beszélünk, amely a Scintilla nevet kapta, ami latinul „szikrát” jelent.   Az autó nagyon szokatlan színkombinációt kapott, kívül és belül az andalúzfehér jár párban a trákkék színnel, és ez korántsem tűnik kontrasztosnak, a fehér és kék eme árnyalata szépen kiegészíti egymást, finom átmenet képezve. És ez rendkívül fontos momentuma a hiperluxus kivitelnek, mert ahogyan az autó promójából kiderül, a kékes színárnyalatnak van autótörténelmi vetülete is. A trákkék az Égei-tenger színét tükrözi, pontosabban azt a tengerszint, amelyben Szamontraké szigeténél gyönörködhetünk. Ezen a szigeten bukkantak rá százötven éve a győzelem istennőjének, Nikének két és félméteres márványszobrára, amelyre nagyon emlékeztet a Rolls-Royce-ok ormán látható emblematikus szobrocska, s nem véletlenül. A Louvre-ban látható márványszobor ihlette meg a márka megálmodóját, Claude Johnsont hasonló autós jelkép megalkotására. A Scintilla minden porcikájában a hiperluxust képviseli. Például a háttámla és az ajtó díszítése, amely mintázata csaknem 900 ezer öltésből készült. Tegyünk még említést a 1500 darab fényforrásról a belsőtér megvilágításához. Minden egyes lámpácskát kézileg helyeztek el a képen is látható hullámszerű minta szerint. De ezt az elegáns cirkálót csupán tíz ember fogja birtokába venni a világon. És akinek kedve támadnak hozzá, el kell keserítenünk: mind a tíz példány már elkelt a 15-16 liter fogyasztó Scintillából, amelyet a Phantomok 6,75 literes, 571 lóerós V12-es motor hajtja. Az autó erőlködés nélkül éri el a száz kilométeres sebességet 5,4 másodperc alatt, de a végsebessége óránkénti 250 kilométerre van korlátozva.  Az árcédulán körülbelül 417 ezer font van feltültetve, ami cirka 185 millió forintot jelent, bár hivatalos árlistát szokása szerint nem jelentetett meg a luxusmárka.  

A Lexus egy szintre hozná az összes modelljét

2024.09.03.
A Lexus évek óta a legnépszerűbb luxusmárka azok számára, akik a hosszú élettartam és a kényelem tökéletes egyvelegét keresik. Viszont néhány modelltől eltekintve - mint például az LFA, az ISF, és az LC500-as - a márka autói nem váltanak ki különleges érzéseket belőlünk. Mostantól kezdve viszont ezt meg szeretnék változtatni.  A japán Toyota almárkája 2018 óta benchmarkolja német riválisainak autóit, és a mérnökök arra a következtetésre jutottak, hogy a Lexus autói egyszerűen nem tudják felvenni a versenyt a német autókban található karosszériamerevséggel. A ténymegállapítást követően a márka fejlesztői csapata arra törekszik, hogy a Lexus összes modelljének első, hátsó és két középső részét is egy támasztó merevítéssel egészítsék ki.  "Ugyanazt a vezetési élményt célozzuk meg, függetlenül attól, hogy milyen Lexus-modellben utazik" - nyilatkozta Toshinori Ito, a cég érzékenységi- és teljesítményfejlesztési-részlegének projektmenedzsere, az Auto News-nak.  Korábban a Lexus csak az autók hátsó részének merevítésére összpontosított, mielőtt megtudta volna, hogy hogyan viszonyulnak riválisai a karosszéria összeszereléshez. "Nem teljesen értettük a négy merevítési pontot, viszont a konkurencia tanulmányozását követően realizáltuk, hogy mostantól minden Lexus-modellben szükség van ezekre a fejlesztésekre" - mondta Ito.  A Lexus gyártási folyamataiban már történtek is változások a célok megvalósítása érdekében. A teljesen elektromos RZ-t extra első merevítéssel ruházták fel, amikor elkezdték gyártani 2022-ben, míg 2023-ban az NX crossovert frissítésekkel látták el az elülső részen, 2024-ben pedig a hátsó részeken is. A vállalat elmondása szerint ezt a merevítést a Lexus minden autóján kipróbálták, beleértve az ES szedánt és az LM egyeterűt is. "Biztosak vagyunk benne, hogy ezek a módosítások az összes modellen végrehajthatóak" - jelentette ki Ito.  A fent említett változások így végbe mennek majd az összes Lexus-modellen, viszont ez évekbe telhet, mivel vannak olyan típusok, amiknek a teljes alvázát meg kell majd változtatni, így a gyártási folyamatot is, ami egy rendkívül hosszú procedúra. Ennek ellenére ez egy jó irány a Lexusnál, és a márka rajongói biztosan értékelik majd ezeket a fejlesztéseket. 

Losonczy Levente októberben GT3-as versenyautót tesztel

2024.09.03.
Levi az idén az ALM Motorsport versenyzőjeként vesz részt a túraautós Európa-kupában és olasz bajnokságban, előbbiben futamot is nyert már és az összetett pontverseny hetedik helyén áll. A 21 éves túraautós a két bajnokságban való szereplés mellett tavaly decemberben került be a DDP-be, amelynek első szakaszában az idén számos oktatáson vett részt. Mint elmondta, júniusban elsőként az adatok elemzésével kezdődött az elméleti képzés, majd a különböző versenyek elemzése mellett műszaki és technikai továbbképzést tartottak a JAS Motorsport szakemberei a program résztvevői számára. „Elsőként a lengéscsillapítók működését vettük elméletben, majd pedig megnéztük, hogy hogyan néz ki mindez a gyakorlatban. Ezután a gumikkal, azoknak a fajtáival és viselkedésükkel, illetve a gumikezeléssel folytatódott a program, először szintén teoretikusan, majd a gyakorlatban. Ezt követően megnéztük a fékeket, hogy hogyan épülnek össze, milyen részalkatrészekből állnak, milyen fajtáik vannak, és hogyan kell működniük, aztán a gyakorlatban is láthattuk mindezt” – elevenítette fel a DDP nyári eseményeit Levi. A magyar versenyző hozzátette, a meglévő és a tervezett új aerodinamikai elemeket illetően is tartottak számukra elméleti, illetve gyakorlati oktatást, majd gokartozással és a júliusi többnapos edzőtáborral zárult a képzésnek ez a része. Utóbbi eseményen fizikai felméréseken és edzéseken vettek részt. „Jövő hét kedden és szerdán lesz még egy kétnapos program a DDP-nél, aztán október 9-10-én kerül sor arra a GT3-as tesztre, ami egy nagyszerű lehetőség a számomra, hiszen a következő célom a GT3-as kategória, így biztosan hasznos és tanulságos lesz majd ez a teszt. Ezután lesznek még DDP-napok, novemberben pedig kielemezzük az októberi GT3-tesztet” – árulta el a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által létrehozott és működtetett Hungarian Motorsport Academy utánpótlás-nevelési rendszer versenyzője. Levi az idén háromszor állhatott dobogóra a TCR Europe sorozatban, amely a mostani hétvégén folytatódik a csehországi Brnóban és szeptember utolsó hétvégéjén zárul Valenciában. Az ALM Motorsport Honda Civicjét vezető Levi az olasz bajnokságban még szeptemberben és októberben is rajthoz áll majd. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

A texasi futam után a Toyota vezet a hosszútávú-világbajnokságon

2024.09.03.
A 2024-es FIA Hosszútávú-világbajnokság (WEC) hatodik fordulóját a texasi Austinban, a Circuit of the Americas pályán rendezték 65 ezer néző előtt. A TGR csapat a rosszul sikerült kvalifikáció után a GR010 Hybridek remek versenytempójának és egy okos gumistratégia alkalmazásának köszönhetően versenyben volt a győzelemért, de ez végül egy sportfelügyelői döntés miatt nem jött össze. Mike Conway, Kobajasi Kamui és Nyck de Vries tökéletes vezetéssel küzdötte át magát a mezőnyön, és az utolsó óra kezdetén még úgy tűnt, hogy győzni fognak. Azonban egy sárga zászlós incidens miatt későn kiszabott büntetés végül megváltoztatta a verseny eredményét, és a 7-es Toyota GR010 Hybrid legénysége a második helyre szorult, minimális különbséggel. Közben a tavalyi világbajnok-alakulat (Sébastien Buemi, Brendon Hartley és Ryo Hirakawa) a 8-as rajtszámú GR010 Hybriddel hasonlóan erős teljesítményt nyújtva az 12. rajthelyről a hatodik helyre zárkózott fel, de egy ötödik órában történt incidens miatt végül csak a 15. helyen végzett. A csalódások ellenére a texasi verseny után a Toyota átvette a vezetést a gyártók világbajnokságában a Porsche előtt, és a szeptember 15-i hazai futamára, a Fuji 6 órásra már 11 pontos előnnyel fog érkezni. Conway a kilencedik helyről indult a 7-es Toyotával, az első körben túlélt egy koccanást és előzött egyet, aztán a nyolcadik körben egy még látványosabb előzéssel két autót is maga mögé utasított, és a hatodik helyre lépett előre. Eközben Hartley a 12. helyről indult a 8-as Toyotával, és az első etapban végig ezt a pozíciót foglalta el a mezőnyben. Conway olyan jó tempót diktált, hogy nemsokára bekerült a dobogós helyekért folytatott küzdelembe: ugyan az egy óra után következő első boxkiállások előtt még mindig a hatodik helyen állt, de már csak néhány másodperc választotta el a harmadik helytől. A kiállások után De Vries és Buemi vették át a volánt a két Toyotában, és ott folytatták, ahol csapattársaik abbahagyták: továbbra is keményen hajtottak, hogy javítsanak pozíciójukon. Közben a forróság megviselte a Hypercar-mezőny egy részét (megbízhatósági problémákat okozott), így amikor Conway a harmadik óra elején visszaült a 7-es autó volánja mögé, már a második helyen állt, Hirakawa pedig a nyolcadik helyen találta magát a 8-as Toyotában. A táv feléhez közeledve Conway tovább fokozta a tempót, új leggyorsabb kört is futott, miközben felzárkózott az élen haladó, sárga festésű, 83-as rajtszámú félgyári Ferrarira. Féltávnál újabb pilótacserék következtek a Toyotánál, De Vries a második, Hartley pedig a hetedik helyen kezdte meg a második etapját. A negyedik óra közepére a Forma-1-et is megjárt holland sztár teljesen felzárkózott a vezető Ferrari mögé, miközben Hartley a 6-os Porschét üldözte szorosan, aztán egy bátor manőverrel el is csente tőle a hatodik helyet. Agresszív stratégiai döntésre szánta el magát a Toyota a negyedik óra végén: a 7-es autót korán hívta be a boxba, így Kobajasi tiszta pályára térhetett vissza, és senkitől sem zavartatva a saját tempóját diktálhatta. Ezzel esélyt kapott a csapatfőnök-pilóta arra, hogy átvegye a vezetést. Kifizetődött a rizikós döntés, mivel a 83-as Ferrari egy körrel később állt csak ki a boxba, és végül két másodperccel a japán mögé tért vissza a pályára, aki ezzel átvette a vezetést. Egy újabb pilótacsere után Buemi továbbra is a hatodik helyen állt a 8-as Toyotával, azonban a kivezető körében védekezésre kényszerült, és koccant is a 6-os Porschéval. Nem elég, hogy az érintkezéstől defektet kapott, még egy 30 másodperces stop-and-go büntetést is kiosztottak neki a sportfelügyelők. Később tovább rontotta a 8-as Toyota esélyeit egy újabb büntetés a kék zászlók be nem tartása miatt, aminek köszönhetően Buemi csak a 15. helyen folytathatta a versenyt. Az utolsó boxkiállást követően Kobajasi már kényelmes előnyt épített ki magának az élen, de aztán 40 perccel a vége előtt jött a hideg zuhany a számára egy, a verseny végeredményét érdemben befolyásoló áthajtásos büntetés képében. A sportfelügyelők azért büntették meg a japánt, mert úgy ítélték meg, hogy nem megfelelően reagált a sárga zászlóra. A büntetés a második helyre taszította őt, kilenc másodperccel a 83-as Ferrari mögé. Kobajasi keményen nyomta a gázt a hátralévő időben, hogy ledolgozza a hátrányt, de egy teljes pályát érintő sárga zászlós periódus miatt ez végül nem sikerült, így a második helyen haladt át a célvonalon, mindössze 1,78 másodperccel lemaradva a 83-as Ferrari mögött. Hirakawát a 15. helyen intették le a 8-as Toyotában, jócskán lemaradva a csapattársról. „A csapat tökéletes munkát végzett, és nagy dolgot vitt véghez. Mindent megtettünk, amit csak tudtunk a vezetés, a stratégia és a boxkiállások terén, hogy harcolhassunk a győzelemért. A büntetés azonban szerencsétlenül jött ki számunkra, és őszintén szólva nagy meglepetés is volt a számomra. Ezt leszámítva a verseny nagyon szórakoztató volt, élveztem, hogy újra Austinban versenyezhetek, mert ez egy nagyszerű pálya. Már alig várom, hogy folytassuk ezt a nagyon szoros csatát a bajnoki címért a hazai versenyünkön.” Végeredmény, Lone Star Le Mans: 1. #83 AF Corse (Kubica/Shwartzman/Ye) 183 kör 2. #7 TOYOTA GAZOO Racing +1.780mp 3. #50 Ferrari AF Corse (Fuoco/Molina/Nielsen) +26.282mp 4. #2 Cadillac Racing (Bamber/Lynn) +46.924mp 5. #35 Alpine Endurance Team (Chatin/Habsburg/Milesi) +1:10.513mp 6. #6 Porsche Penske (Estre/Lotterer/Vanthoor) +1:36.873mp 15. #8 TOYOTA GAZOO Racing +2 kör További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Rendkívüli fogyasztóvédelmi vizsgálatot rendeltek el a légitársaságoknál

2024.09.03.
Múlt heti közleményében az NGM megállapította: a magyar kormány, illetve a tárca intézkedéseinek köszönhetően megszűnt a korábban tapasztalt repülőtéri káosz, csökkentek a járatkésések és járattörlések. Ugyanakkor továbbra is tapasztalhatók problémák a légiközlekedéssel összefüggésben, hiszen még mindig megfigyelhető jogos fogyasztói elégedetlenség. Fotó forrása: hirado.hu A fogyasztóvédelmi hatóság szakmai irányítójaként a Nemzetgazdasági Minisztérium rendkívüli témavizsgálatot rendel el a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Budapest Főváros Kormányhivatalánál a légitársaságok működésével kapcsolatban. Hozzátették: a fogyasztóvédelmi hatóságként eljáró kormányhivatal hatáskörébe tartozik a légijáratok késésével és törlésével kapcsolatos szabályok betartásának ellenőrzése, az esetleges panaszkezelési előírások megszegésének szankcionálása, valamint a tisztességtelen, megtévesztő kereskedelmi gyakorlatok feltárása. Jogsértés esetén szigorú hatósági fellépés és megfelelő mértékű, visszatartó erejű bírság kiszabása indokolt. A kormányzat elkötelezett a magyar állampolgárok védelme iránt, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakmai irányítóként pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság a magyar családok védelme érdekében a jövőben is szigorúan járjon el a jogsértések megakadályozása érdekében - szögezte le az NGM.  

Tizenhét éves kerékpáros fiút gázolt halálra egy kombájn - sokkoló fotók

2024.09.03.
Fotók: police.hu Halálos közúti baleset történt szeptember 2-án este Békés vármegyében, Battonya határában. Egy Dombegyház felől a város irányába tartó busz vezetője 19 óra 56 perckor jelentette be, hogy egy élettelen férfit vett észre az út szélén és mellette egy összetört kerékpárt. A rendőrök adatokat gyűjtöttek, kamerafelvételeket elemeztek, és kiderítették, hogy a 17 éves battonyai fiatalembert egy kombájn üthette el. A gép vezetőjét éjfél után néhány perccel hódmezővásárhelyi otthonából állították elő. A baleset áldozata nem viselt láthatósági mellényt, és nem világította ki a kerékpárját. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség miatt nyomozást rendelt el, és a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki az 58 éves hódmezővásárhelyi férfit. A tragédia kapcsán a rendőrség felhívja a figyelmet arra, hogy rövidülnek a nappalok, ősszel egyre többet kell majd szürkületben, sötétben közlekedni. A kerékpárosok szereljék fel szabályosan a biciklitartozékokat, és viseljenek láthatósági mellényt, fényvisszaverő ruhát! A lámpák, a prizmák a biztonságos közlekedés alapkellékei. Ha személyi sérüléssel járó közlekedési balesetet szenvedtek, vagy balesetet okoztak, de sérült nincs, ne hagyják el a helyszínt, azonnal hívják a 112-es segélyhívót! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója