A Fisker elektromos luxusa

2018.02.03.
A szuperautóban öt integrált Quanenergy S3 LiDAR szenzor felel az önvezető funkcióért. Automata sirályszárny ajtók, a „jövő luxus enteriőrje” és további részletek emelték ki a Las Vegasban bemutatott Fisker EMotiont. A Henrik Fisker emellett bemutatta a szabadalmazás alatt álló Flexible Solid-State Battery-t, ami újraírja, amit az elektromos járművek töltéséről eddig gondoltunk, és 2,5-szer több energiát biztosít az elektromos eszközöknek, mint a lítium-ion. A működő akkumulátort is prezentálták a CES-en, ami fele akkora lesz, mint egy mobiltelefon akkumulátor, 2mm vastagságú, és rengeteg energiát fog tudni tárolni. Az elektromos autó 650 kilométert tud megtenni, és az összkerék meghajtású EMotion teljesítmény mutatói között szerepel a 260 km/órás maximum sebesség. A jármű érzékeli a környezetét – felismeri és beazonosítja a tárgyakat a valós idejű reagálás érdekében. A Fisker volt az első autógyártó, amely vegán belsőt kínált vásárlóinak – ez az EMotionnél is opció lesz. A belsőben három, a sofőr felé néző képernyő, töltők és négy okostelefon tárolására alkalmas speciális tartók vannak; a szénszálas középső konzolban további hely van a tabletek és más kiegészítők számára; emellett négy különálló, elektromos állítható elsőosztályú ülés; 27” hajlított hátsó képernyő; négyzónás elektromos állítható színezett tető adja az autó futurisztikusan luxus érzetét. A Fisker tudósai, beleértve a Sakti3 akkumulátor úttörő korábbi társalapítóját, szabadalmaztatják a rugalmas, kiváló energiasűrűségű akkumulátorokat.  A Fisker akkumulátorának háromdimenziós elektródái lesznek, és a lítium-ion akkumulátorok energiasűrűségének 2,5-szeresével fognak rendelkezni. Az áttörő technológiának köszönhetően drámaian, akár 800 kilométerig növekedhet az egyetlen töltéssel megtehető út, és a töltési idő akár egy percre csökkenhet – gyorsabb lehet, mint megtölteni egy tankot. A gyártás valamikor 2020 után kezdődhet meg. A Fisker szerint a személyes elektromos eszközök/okostelefonok akkumulátorának gyártása korábban, akár már 2018-ban is elindulhat. (miferfiak.hu)

Az ABB ott volt Davosban

2018.02.03.
Az ez évi, január 23–26. között megrendezett Világgazdasági Fórum alkalmával az ABB és Davos városa hosszú távú partnerségre lépett, hogy e-infrastruktúrát biztosítsanak az egyéni és a tömegközlekedés számára. A davosi lakosok és a Világgazdasági Fórumra érkező vendégek az innovatív fejlesztésnek számító TOSA buszon utazhatnak. Az ABB által Svájcban kifejlesztett, díjnyertes TOSA busz már Genf utcáin is közlekedik, és hamarosan üzembe áll a francia Nantes városában is.  A jármű akkumulátorának feltöltése az utasok le- és felszállásának ideje alatt történik, és az egész művelet csupán 20 másodpercet vesz igénybe. Davosban a busz az 1-es vonalon, a turistaközpont és a kórház között közlekedik majd. A TOSA technológiát most először alkalmazzák alpesi térségben. A fő célkitűzés, hogy a rendszer működését szélsőséges téli időjárási körülmények között is kipróbálják. Az ABB és projekt partnerei arra számítanak, hogy értékes, új tapasztalatokat szereznek a kísérleti projekt során. A TOSA üzembe állása mellett, a Fórum résztvevőit Davosban szállító elektromos autók akkumulátorát nyolc új, ABB villámtöltő-állomáson tölthették fel. A TOSA elektromos busz és a töltőállomások a gyakorlatban hatékonyan példázzák azokat a modern fenntartható közlekedési technológiákat, amelyeket világszerte egyre szélesebb körben telepítenek,mivel az e-mobilitásnak köszönhetően az autók, a buszok, a hajók és a drótkötélpályás felvonó energiahatékonyabban és alacsony környezeti hatással tudnak üzemelni. Az elektromos autók villámtöltése terén globális piacvezető ABB már több mint 6000 töltőállomást épített ki a világ több mint 50 országában. A világ Davosba érkező vezetői működés közben láthatták az ABB nemrég kiépített nyolc darab Terra 53 típusú villámtöltő állomását. Az 50 kW teljesítményű DC ABB Terra 53 a legkeresettebb töltőállomás Európában és Észak-Amerikában is. Kompatibilis a CCS, CHAdeMO és az egyidejű 22 kW-os AC töltési szabványokkal egyaránt. A davosi tömegközlekedésben résztvevő, teljesen elektromos hajtású TOSA busz a fenntartható közlekedési innováció élvonalába tartozik. 2018-ban, az energiahatékony mobilitási (közlekedési) kategóriában a TOSA kapta a Svájci Szövetségi Energiahivatal által alapított Watt d’Or díjat. A TOSA technológiát az ABB széles körű együttműködés keretében fejlesztette ki. A partneri együttműködésben az ABB mellett a genfi tömegközlekedési vállalat, a Transport Publics Genevois (TPG), az Office de Promotion of Industries et des Technologies (OPI), a Services Industriels de Genève (SIG) és a buszgyártó Carroserie HESS vettek részt.  A Davosban alkalmazott TOSA technológia biztosítja azoknak a genfi autóbuszoknak a hajtását is, amelyek a 23-as vonalon a reptérre szállítják az utasokat. A busz tetejére telepített, vezérelt működésű töltőkar az útvonal mentén, a kiválasztott megállókban kiépített töltőállomásra kapcsolódik, és 20 másodperc alatt, azaz az utascsere ideje alatt, feltölti a jármű akkumulátorát. A Genfben üzemelő környezetbarát rendszer segítségével évente 1000 tonnával lehet csökkenteni a széndioxid-kibocsátást.  

Sarkvidéken filmezték az új Ford Ranger Black Edition

2018.02.03.
“Legkeményebb és legsötétebb autónkat a Föld egyik legkeményebb és legsötétebb helyén tettük próbára. Svalbard lakói számára mindennél fontosabb egy autó megbízhatósága, és a Ford Ranger Black Edition bebizonyította, hogy még az ilyen kemény kihívások közepette is képest helytállni,” nyilatkozta Steve Fletcher, a Ford haszongépjárművek marketingigazgatója. A film három ember mindennapjait mutatja be, akik a világ legészakibb fekvésű városában, Longyearbyenben élnek. A város lakosságát 40 különböző nemzetiség alkotja, és ezen a környéken több a jegesmedve, mint az ember. 110 nap sötétség Az itteniek évente több mint 110 napon át teljes sötétségben élnek, dolgoznak és autóznak. Ez a hely nem való mindenkinek – és ez ugyanúgy igaz az emberekre, mint az autókra. A GTB ügynökség által készített filmet a többszörös díjnyertes Toby Dye rendezte, a producer pedig az RSA Films London volt. A stúdió a híres filmeshez, Ridley Scotthoz tartozik. “Természetesen nagyon büszkék vagyunk arra, hogy bemutathattuk Svalbard gyönyörű sarkvidéki tájait. Ezt a filmet a világon mindenütt vetítik majd, így remek reklám lesz Norvégia számára. Ugyanakkor rámutat a Svalbard és az új pickup közti tökéletes egyezésre is. Mindkettő sötét, kemény és gyönyörű – akárcsak a sötétségbe burkolózó Svalbard,” vélekedett Per Gunnar Berg, a Ford Norway ügyvezető igazgatója. Három ember a sötétségből A filmben három itt élő emberrel találkozhatunk, akiknek mindennapos társa a Ranger Black Edition. Megismerjük az ácsot, aki házakat és pajtákat épít, és aki otthonról néha 10 perc, néha viszont másfél óra alatt ér be a cége központjába – attól függően, hogy milyen az idő, és mennyire gonosz a szél. A reptéri dolgozót, aki egyedül él a kutyájával egy elhagyatott külvárosban, és imád hegyet mászni a távoli vadonban. És a sarkvidéki földművest, aki fenntartható módon termel élelmiszert/zöldségeket a teljes sötétségben, ahelyett, hogy a szárazföldről hajóval átfuvarozott terményeket vásárolná. Mindössze 2500 darab Black Edition készül És miközben az izgalmas történetek kibontakoznak, azt is figyelemmel követhetjük, ahogy a Ford Ranger Black Edition átverekszi magát a veszélyes és kemény terepeken, a legnagyobb könnyedséggel gyűrve le hegyi utakat és a jégmezőket. A Ranger Black Edition a népszerű Limited Series változatra épül, de ezt az autót koromfeketére fényezik, méghozzá nemcsak a karosszériát, hanem a hűtőrácsot, a könnyűfém keréktárcsákat, a bukócsövet és sok más külső elemet is. Az autó kizárólag Double Cab kivitelben készül. A különleges modellből mindössze 2500 darabot gyártanak, amelyek már megrendelhetők a Ford márkakereskedésekben.

Lexus átépítő műhely Kaliforniából

2018.02.03.
A kaliforniai Orange megyénél sokszínűbbet elképzelni is nehéz: gazdasága a régi vágású tengerparti turizmusra és az ultramodern technológiák fejlesztésére épül, az egész USA-ban egyetlen más megyében sem találni annyi konzervatív politikai nézetű szavazókörzetet, mint itt, miközben a térségben ezerszámra nőnek ki a földből a start-up vállalkozások. Aligha véletlen, hogy itt, az azonos nevű Orange városában jött létre 2006-ban a VIP Auto Salon, amely neve ellenére minden, csak nem autókereskedés: a saját felfogásban megvalósított, radikális átépítések, illetve a japán belpiacról beszerzett, egzotikus tuningalkatrészek forgalmazása mellett tanácsadással és marketing tevékenységek szervezésével is foglalkoznak. A céget vezető Clark Ishihara származásából és tökéletességre való törekvéséből adódóan minden munkájuk középpontjában egyetlen márka, a Lexus áll. Ishihara hitvallása egyszerű: minden projektjét úgy tervezi és építi meg, mintha saját magának készítené. Szerencsére nemcsak elhivatottsággal, de jó ízléssel is megáldotta őt a természet, így a VIP Auto Salon mindenekelőtt ízléses, kiegyensúlyozott munkáival szerzett magának nevet és elismerést a szakmában – olyannyira, hogy amikor a Lexus annak idején gyári sportmodelljeit, a GS F szedánt és az RC F kupét tervezte, őt kérték fel tanácsadónak. Az elmúlt tíz év termését itt felsorolni képtelenség volna; szerencsére a stúdió Facebook oldalán számtalan autójukról találni fényképet és leírást. Ami összeköti őket, az a túlzásoktól való mentesség – ez nem jelenti persze azt, hogy ne építenének a gyárinál arasznyival szélesebb LC kupét, ha arról van szó, ám ezt is igyekeznek lényegre törően, a lehető legkevésbé hivalkodó módon kivitelezni. Ahogy Antoine de Saint-Exupéry is mondta: nem az a tökéletesség, ha már nem tudunk többet hozzátenni valamihez, hanem ha már nincs mit elvennünk belőle. Ami most különösen aktuálissá teszi a cég munkásságát, az az LF-1 koncepcióautó virtuális átépítése. Az ültetett luxus-szabadidőjármű természetesen csak rajzasztalon létezik, hiszen maga a jármű is tanulmány csupán, amelyet hajtáslánc nélkül, leendő formanyelvének illusztrálására mutatott be a Lexus. Ishihara rajza azonban több mint a fantázia játéka: a méltóságteljes szabadidőjármű szabad hasmagasságának csökkentésével, aerodinamikai részleteinek hangsúlyozásával egy ferdehátú kupélimuzin tárul a szemünk elé, egy olyan kategória képviselője, amely az elegancia és a sportosság legmagasabb szintjeit ötvözi. A valódi kérdés tehát nem az, tiszteletteljes dolog-e radikálisan átrajzolni egy Lexus vonalait, hanem hogy milyen lehetőségek rejlenek még Japán első számú luxusmárkájában – és hogy a márka vásárlói készen állnak-e arra, hogy feltérképezzék ezeket a távlatokat.

Magyar autóversenyző lehet az Askoll villanyjárművek európai arca

2018.02.03.
  - Az Askoll Magyarországot érte az a megtiszteltetés, hogy javaslatot tehetett a márka nagyköveti posztra, ami annak köszönhető, hogy bár kis piac a hazai, a kontinens egyik legjobban teljesítő forgalmazója vagyunk - monda a formula.hu-nak Bóday Csilla. A magyarországi importőrcég tulajdonosa szerint bár a vicenzai központú világcég még csak néhány éve foglalkozik elektromos mobilitással, de keveseknek van az Askoll-nál több tapasztalatuk a villanymotor fejlesztésben, hiszen a vállalat a világ első számú háztartási gép és akváriumi szellőztető villanymotor gyártója, valamint számos villanymotorokkal kapcsolatos világszabadalom, innováció tulajdonosa.   - Vicenzában az Askoll építette meg Európa egyik legkomolyabb elektromos jármű tesztpályáját, amely beillik egy kisebbfajta autóverseny pályának is. A cég tulajdonosa azt is elmondta: idei újdonságuk az összecsukható és a gyermekek számára készült e-bike és több limitált szériás elektromos bringa és robogó is várható 2018-ban. Azt, hogy melyik hazai autóversenyző lesz a márka egyik európai nagykövete, egyelőre nem árulhatja el, azt azonban elmondta:   - "Egy rendkívül sikeres nemzetközileg is elismert, és a márka két legnagyobb európai piacán, olasz és Franciaországban is futamokon induló hazai versenyzőről van szó, akivel az Askoll gyár közreműködésével a végső egyeztetések zajlanak." Bóday Csilla elmondta: természetesen a trendi, és innovatív, különleges divatos táska formájú akkumlátoraikról, és kerékbe épített agymotor megoldásairól azonnal felismerhető Askoll modellek fontos célcsoportjai a városi, környezettudatos emberek, akik közül sokan ma már hajlandóak bizonyos utakra prémium autóikból is kiszállva Askoll elektromos bringára vagy robogóra ülni. Az Askoll Magyarország vezetője szerint az sem zárható ki, hogy az Askoll hamarosan valamifajta partneri kapcsolatba lép a Formula E versenysorozattal is, hiszen a márka titkos fejlesztőközpontjában, Vicenzában már készen áll az Askoll városi autó prototípusa is.
Címkék: 

A magyar utakon futó Opelek száma átlépte a félmilliót

2018.02.03.
A nagymértékű re-export hangsúlyozása azért fontos, mert nemcsak az eladási számokat befolyásolja, hanem jelentősen torzítja is az egyes piaci szereplők hazai eredményeit” – mondta Koncz Gábor, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója. „ Van olyan márka, amelyiknek például a személyautó eladásaiban a re-export nagyobb volumenű, mint a ténylegesen itthon maradó autóké és vannak sokan – közéjük tartozik az Opel is – amelyek nem támogatják ezt az üzleti gyakorlatot és értékesítésükben a re-export marginális. Az Opel esetében ez azt is jelenti, hogy a re-exporttól megtisztított statisztikában lényegesen jobb eredményeket produkálunk. Az összpiacon például ez piaci részesedésben 9.4 százalékot jelent (szemben a „hivatalos” 8.4-el) a személyautók piacán pedig második helyet és 9.8 százalékos piacrészt. A tavalyi eredményekkel kapcsolatban érdemes még kiemelni, hogy a magánvásárlók körében az Opel 32 százalékos növekedést tudott elérni.” A múlt évben az Opel számos újdonsággal jelentkezett. Ezek közül az Insignia nyár elején, a Crossland X ősszel, a Grandland X pedig az év vége felé került a kereskedésekbe. 2018 lesz az első olyan év, amikor a teljes új modellpaletta év elejétől elérhető lesz. Az Astra továbbra is a legkelendőbb Opel: az új Astra K illetve a korábbi Classic szerepét betöltő és az Astra J-re alapuló szedán eladásai meghaladták a 4.250-et. A Corsa 1.850-es eladást produkált, a gyorsan növekvő SUV szegmensben a Mokka X szerepelt a legjobban (1.287 darab), az év második felében/végén érkezett Crossland X és a Grandland X igazán mostantól mutathatja meg, hogy mire lesz képes a piacon. A Crossland X esetében nemcsak az Enjoy felszereltségű modell négymillió alatti induló ára attraktív, hanem az is, hogy az NCAP hivatalos töréstesztjein tavaly a Crossland X lett a kategória legjobbja. Az Insignia fokozatosan belelendül, decemberben már a szegmens második legjobb eladásait produkálta. 2018 termékújdonságok tekintetében szerényebb lesz, mint 2017. Tavasszal mutatkozik be a Combo Life, azaz a már PSA-alapokra épülő új Combo személyautós változata, mégpedig márciusban egy európai roadshow keretében. Az Opel az idén nem képviselteti magát a Genfi Autószalonon, ahol a Combo lenne az egyetlen újdonsága. Más modelleknél viszont jönnek új változatok: az Insignia GSi már rendelhető a top benzines és dízel motorokkal, szintén tavaszi újdonság a Grandland X kétliteres, 177 lovas dízel motoros variánsa nyolcsebességes automata váltóval - és az év folyamán további újdonságok is jönnek az Opeltől. A Combo haszonjármű változata az év vége felé érkezik. „Az új anyavállalat, a PSA hitvallásával összhangban az Opelnél is a legfontosabb szempont a jó teljesítmény” – mondta Koncz Gábor. „Az Opel Magyarországon kivételes helyzetben van, továbbra is a legnépszerűbb autómárka a magyar utakon, a hivatalos statisztikák szerint a hazai Opel autópark most lépte át a félmilliós álomhatárt. Minden eddiginél szélesebb és fiatalabb modellpaletta áll a rendelkezésünkre és az a célunk, hogy 2018-ban a piaccal együtt tudjunk nőni, azaz megőrizzük, ha lehet, még erősítsük is a pozícióinkat.”

A BMW Group kezében a DriveNow autómegosztó szolgáltatás

2018.02.03.
2018. január 29-én a BMW Group aláírta a Sixt SE teljes DriveNow-részesedésének átruházásáról szóló megállapodást, a 2011 júniusában, közösen útnak indított autómegosztó szolgáltatás így mától a BMW Group teljes körű leányvállalataként működik tovább. A világ elsőszámú prémiumautó-gyártójának iránymutató, „Strategy NUMBER ONE > NEXT” vállalati stratégiája meghatározó alappillérként tekint a személyes mobilitást elősegítő szolgáltatások folyamatos bővítésére. Így azt követően, hogy a BMW i divízió égisze alatt többek között a DriveNow és a ReachNow autómegosztó szolgáltatás, a ChargeNow nemzetközi járműtöltési hálózat, valamint a parkolóhely-keresést, -foglalást és -fizetést kínáló ParkNow parkolási segédlet egyesült, a DriveNow összpontosításával a BMW Group mobilitási hatékonyságot és hosszú távú fenntarthatóságot célzó ügyfélközpontúságában is újabb fejezet kezdődik. Január elején ráadásul a vállalatcsoport a Parkmobile LLC részesedéseit is megszerezte, amely lépéssel a BMW Group a világ legnagyobb, digitális parkolási szolgáltatásokat is kínáló autógyártójává lépett elő. „A DriveNow elkötelezett munkatársainak és a Sixt SE vállalattal kialakított kiváló együttműködésnek köszönhetően az elmúlt hét évben rendkívüli sikereket értünk el a DriveNow autómegosztó szolgáltatással. A Sixt SE a jövőben is erős partnerünk marad” – fogalmazott Peter Schwarzenbauer, a BMW AG igazgatótanácsának MINI, Rolls-Royce és BMW Motorrad márkákért, valamint a vállalatcsoport vevőszolgálati részlegéért és digitális üzleti innovációiért felelős tagja. „Célunk, hogy 2025-re százmillió fősre bővítsük a prémium mobilitási szolgáltatásainkat használó ügyfelek táborát, a DriveNow teljes körű irányításával pedig minden lehetőségünk megvan arra, hogy tovább folytassuk szolgáltatásaink stratégia fejlesztését. Az elektromos mobilitás és az autómegosztás területén megszerzett tapasztalataink a jövőben egy nagymértékben automatizált járművezetésre képes, tisztán elektromos meghajtású, tökéletesen hálózatba kapcsolt járműflotta rendszerbe állítását teszik lehetővé” – tette hozzá. A Sixt SE teljes DriveNow-részesedésének átruházása ellenére a BMW Group és a Sixt SE a jövőben is tovább folytatja hosszú távú, sikeres együttműködését, amelynek középpontjában a BMW és MINI modellekből álló járműflotta üzemeltetése áll.

Konvojozás, egy lépéssel közelebb

2018.02.03.
Úgy gondolja a Scania, hogy a fenntartható fuvarozás a jövőben számos megoldás együttes használatával válik majd megvalósíthatóvá. A konvojozás az egyik megoldás, amely bizonyára a logisztika, valamint a fuvarozási forgalom és rendszerek optimalizálásának egyik leghatékonyabb módja.    Korszerű innovációk    A konvojozás magában foglalja az intelligens technológiák használatát és az önvezető járművek technológiájának legújabb innovációit.  A mai tesztpályán a járművek szorosan együtt haladnak egy sorban. A járművek, az alkalmai megfigyelő számára, egyszerűen csak egymás mögött haladnak. Gunnar Tornmalm, az önvezetés kísérleti fejlesztésének vezetője elmagyarázza, hogy mi is történik valójában. Az első jármű, mondja, a vezér, és ennek járművezetője az egyetlen, aki manuálisan vezet. Christoffer Norén, Tornmalm csapatának egyik fejlesztőmérnöke a harmadik tehergépkocsiban ül. Norén nagyon elégedett a technológiával: „Nagyon pihentető volt a rendszer kezelése” - mondja.      Légáramlatok előnyei    A rendszer vezeték nélküli kommunikációt használ, így a tehergépkocsik kis követési távolsággal is biztonságosan és hatékonyan haladhatnak a vezér mögött. A vezérjárművet követő tehergépkocsik mindegyikének hasznára válnak a létrejövő légáramlatok.  A teszt során a rendszer megbízhatóságának bemutatására Tornmalm egy „betolakodó” járművet vezet. Ezzel megmutatja, hogy a tehergépkocsik hogyan alkalmazkodnak ahhoz, ha egy személyautó beáll közéjük. A tehergépkocsik maguktól létrehoznak egy közt, ahova a személyautó beállhat, majd miután távozik a konvojból, a teherautók maguktól felzárkóznak egymáshoz. Fékteszteket is végrehajtanak, hogy megmutassák a rendszer hatékony reakcióját, amikor a vezérjármű fékez. Amint a fékezésről értesülnek a követő tehergépkocsik, azonnal reagálnak.                         Egy lépéssel közelebb az autópályákhoz    A próbák során a technológia hatékonynak bizonyult. Nemcsak egy járműként irányította a négy tehergépkocsit egy szoros, félig önvezető konvojban, hanem azt is igazolta, hogy felkészült a váratlan, életszerű „közbeszólások” kezelésére. Ezek a tesztek megmutatják, hogy mennyire áll készen a rendszer a közúti tesztelésre. Minden egyes teszt egy lépéssel közelebb viszi a konvojozást a közúti autópályákhoz. „Három éven belül nagyszabású kísérleti teszteket szeretnék látni az utakon” - mondja Tornmalm.      A tesztek folyamatos sikerei, a konvojozás előnyei a logisztika számára, valamint a rendszer általánosságban fenntartható jellege erősen azt sugallja, hogy Tornmalm hamarosan teljes körű működés közben is láthatja a rendszert. 

Megkezdte a végső visszaszámlálást a Bridegstone

2018.02.03.
A „Games-time” program részeként a Bridgestone téli gumikkal látja el a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) olimpiai flottáját, valamint támogatja a Bridgestone Phjongcshangban megmérkőzni kívánó olimpiai és paralimpiai versenyzőkből álló nemzetközi csapatát. A vállalat támogatja a hivatalos Phjongcshang 2018 Oktatási Programot is, amelynek célja, hogy az olimpiai játékok tartós és pozitív hatást gyakoroljanak a rendező országra. Ezen kívül a Bridgestone az országban végzett marketingtevékenységei révén terjeszteni kívánja a “Chase Your Dream” központi olimpiai üzenetét a látogatók és rajongók körében. „A 2018-as Phjongcshangi Téli Olimpiai Játékok közeledtével a Bridgestone büszkén támogatja az Olimpiai Mozgalmat, a világ legjobb sportolóit, és segít abban, hogy az emberek mozgáshoz, élethez, munkához és játékhoz való hozzáállása javuljon, és mindez összhangban áll a vállalat » Our Way to Serve « szlogenével” – mondta Asahiko Nishiyama, a Bridgestone Corporation ügyvezető alelnöke és vezető tisztségviselője. „Ez az olimpia egyben fontos előrelépést jelent a Bridgestone márka globális szinten történő megerősítésében. Örömmel várjuk, hogy bemutathassuk nagy teljesítményű termékeinket és szolgáltatásainkat, bővíthessük üzleti tevékenységünket Dél-Koreában, és hogy bevonhassuk mind a 143.000 kollégánkat világszerte a „Chase Your Dream” üzenetünk terjesztésébe, amely arra ösztönzi az embereket a világ minden táján, hogy tartsanak ki az álmaik mellett.” Bridgestone Blizzak téli gumik a NOB-flotta járműveihez Az Olimpiai Játékok hivatalos gumiabroncsaként a Bridgestone az iparvezető Blizzak téli gumijaival látja el a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) járműveit a hivatalos olimpiai flottán belül. A gumiabroncsok fontos járműbiztonsági tényezők, ezért döntő jelentőséggel bír a megfelelő típusú abroncs kiválasztása a vezetési körülményekhez. Speciális gumiösszetételének köszönhetően a csökkenő hőmérséklet ellenére is rugalmas marad, ezért kiváló tapadást tesz lehetővé havas, jeges vagy latyakos útviszonyok között is, így biztosítva az olimpiai tisztségviselők számára a maximális jármű fölötti kontrollt a phjongcshangi utakon. „Chase Your Dream” kampány Dél-Koreában A „Chase Your Dream” világszintű olimpiai üzenet segítségével a Bridgestone azon dolgozik, hogy életre keltse az emberekben az olimpia szellemiségét, ösztönözve őket arra, hogy legyőzzék a nehézségeket és tartsanak ki céljaik elérése mellett. A rendező országban ez az üzenet a Bridgestone szabadtéri hirdetésein keresztül látható lesz az Incshoni Nemzetközi Repülőtéren, egész Szöulban és a Téli Olimpia helyszínein, hogy üdvözöljék az olimpia rajongóit, önkénteseit és a média képviselőit Dél-Koreában. A Bridgestone márka és a „Chase Your Dream” videó is meg fog jelenni digitális jelzőtáblákon Dél-Koreában, valamint hirdetések is láthatóak lesznek különböző digitális platformokon, mint például az Olimpiai Csatornán. A Bridgestone csapatának támogatása A sportolók az Olimpiai Játékok mozgatórugói, és ők adják az Olimpiai Mozgalom lelkét, egyben Bridgestone vásárlók is, akik számtalan órát töltenek az úton éjjel-nappal, egyik edzésről vagy versenyről a másikra utazva, távolságtól vagy időjárástól függetlenül. A vállalat büszkén támogatja azt a több mint 100 sportolót, akik a világ különböző sportágaiban a Bridgestone csapat tagjaiként szerepelnek. Ez a névsor tíz különböző országból, több mint 50 olyan olimpiai és paralimpiai tehetségből áll, akik megtestesítik a vállalat „Chase Your Dream” üzenetét, valamint sportnagykövetként dolgoznak, hogy a Bridgestone arcaiként a vállalat tevékenységét képviseljék. Jelenleg a Bridgestone csapatából az alábbi sportnagykövetek edzenek arra, hogy versenybe szállhassanak a 2018-as Phjongcshangi Téli Olimpiai és Paralimpiai Játékokon: Nathan Chen (USA, műkorcsolya), Maciej Kot (Lengyelország, síugrás), Elana Meyers Taylor (USA, bob), Amy Purdy (USA, para-snowboarding), Evan Strong (USA, para-snowboarding), and Pierre Vaultier (Franciaország, snowboard cross). Továbbá a Bridgestone csapatában van a japán női nemzeti jégkorong csapat, más néven a Smile Japan, amelynek tagjai között szerepel egy Bridgestone-munkatárs is.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója