Gondolatjel – Vízió az önvezető autóról

2018.02.03.
A prófécia egyik sarkalatos eleme az önvezető gépjármű rohamos térhódítása, és egész életünket, városainkat alapvetően megváltoztató hatása. A tavalyi jóslat szerint idén megjelennek a kereskedelemben az autonóm autók, amelyek GPS-helymeghatározással és digitális térképpel, illetve környezetfigyelő kamerákkal és intelligens szoftverrel ellátva, emberi sofőr nélkül közlekednek önállóan. Ilyen teher- és személykocsik egymás után teljesítenek eredményesen közúti teszteket. Eszerint akár megalapozottnak is tekinthetjük a kijelentést, hogy 2020-tól megkezdődik az autóipar teljes felbomlása, hiszen ki is akarna már hagyományos autót, amely drága, de nincs jól kihasználva, amelynek egy pohár bor után nem szabad a volánjához ülni? A szép új világban okostelefonról hívunk egy autonóm járművet, amely odaáll a házunk elé, és tüstént elvisz a kívánt célhoz. Nem kell neki parkolóhelyet keresni, mert már megy is tovább egyedül, a következő igénylőhöz. Csak a ténylegesen megtett útért fizetünk, és felmentve a vezetés unalmas rutinja alól, út közben termelékenyen dolgozhatunk. Gyerekeink már nem szereznek jogosítványt, és sohasem akarnak majd saját kocsit. Az autonóm autózás megváltoztatja a városokat – folytatódik a látomás. Mivel 90-95 százalékkal kevesebb kocsira lesz szükség, óriási parkolóterület szabadul fel, igazi parkká alakulhat. Jelenleg 1,2 millió ember hal meg évente közlekedési balesetben, de mivel az önvezető járművek századannyi balesetet okoznak, töredékére csökken a tragédiák száma, miként a járműbiztosítás díja is. Sok autógyár megy csődbe, de az előrelátók, amelyek sokat fektettek az új technikába, prosperálnak majd. Kétségünk ne legyen, Dieter Zetsche kivételes intellektus, elsőrangú informálódási lehetőségekkel, kiváló tanácsadókkal. Ha ő kijelent valamit, annak súlya van. Ugyanakkor a mi feladatunk, hogy helyükön kezeljük a fentieket. Hiszen az internet korában nem információt szerezni nehéz, hanem eldönteni, hogy mit hiszünk el, és mit nem. Nos, tény, hogy máris vannak autonóm járművek; hogy gyors ütemben tökéletesítik őket; hogy a technológiát kifejlesztő cégek piaci sikert akarnak, és ezért gőzerővel nyomják a marketinget. Nem kétséges, hogy a felvázolt kép több puszta ábrándnál, van realitása – bizonyos szegmensben. Könnyű elképzelni, hogy a Szilícium-völgy fenegyerekei és Stuttgart nagymenői tényleg autonóm autóra cserélik a sofőrös limuzint, sőt valószínűsíthető, hogy jóléti államok nagyvárosaiban lesz a BUBI-hoz hasonló közgépkocsis rendszer, és csakugyan lemondanak néhányan, vagy akár sokan a magánautóról. Olyan nagyon gyors és radikális változást azért ne várjunk. Lehet, hogy a tehetős német, aki nem szeretne a tömegközlekedésig süllyedni, beszáll egy efféle szolgáltatásba, de erősen kétlem, hogy eladná garázsából a kedves autóját, amellyel nyaralni Olaszországba jár. Kaliforniában sem biztos, hogy koldusbotra jutnak az autókereskedők, hiszen annyiféle ember, annyiféle célra használ autót, hogy ezt az igényt lehetetlennek tűnik közjárművekkel kielégíteni. Már csak azért is, mert mint tudjuk, az emberi természet sokkal lassabban változik a technológiánál, technikánál, nehezen engedünk el valamit, amit megszoktunk és megszerettünk – különösen, ha az a valami nagyon jelentősen hozzájárul életminőségünkhöz. És még csak a világ legfejlettebb területeire vetettünk egy pillantást. A földkerekségen nagyjából egymilliárd gépjármű kormányát tartja ember a kezében. Tegyük fel, hogy holnaptól kezdve kapható lesz, kiskocsitól kamionig és autóbuszig, a teljes járműskála autonóm kivitele. Rohamtempóban lecserélik a hagyományos gépkocsikat Indiában, Afrikában, Dél-Amerikában, Oroszországban? Mennyi időbe telne az iparnak egymilliárd önvezető járművet legyártani? Mibe kerülne ez a vásárlóknak? Arról nem is beszélve, hogy sokan kimondottan szeretnek vezetni, még ha ezért némi kockázattal számolhatnak is. Ha már Dieter Zetsche szabadon eresztette a fantáziáját, tegyünk így mi is. Budapesten, ahol hiába járat pontos menetrend szerint, egyre kényelmesebb buszokat és villamosokat a BKK, nemigen észleljük az autóforgalom olyan nagymértékű csökkenését – és nem csupán a megrögzöttségek miatt, hanem mert a házhoz járó szobafestőtől a kutyás családig nem mindenki után használnának szívesen közösségi autót. Vagy ha mégis, nem feltétlenül önvezetőt, lehet az hagyományos is, csak legyen jutányos a bérlet, és egyszerű az ügyintézés. Így már lehetne munkanapon buszozni, hétvégén kocsit bérelni. Na és a vidék? Mikor fog a szabolcsi kisgazdálkodó mobiltelefonon hívni vonóhorgos autonóm pickupot, hogy kivigye a földjére a rotakapát, és behozzon két zsák terményt? Hát, arra még várni kell egy kicsit… Mindazonáltal ne tartsuk a realitások talajáról elrugaszkodott fantasztának Zetschét. Nem a részvényesek közgyűlésén beszélt felelősséggel, hanem újságíró előtt sziporkázott, természetesen ráirányítva a figyelmet, hogy a Daimler, mint a legmodernebb technika élcsapata, készen áll piacra vinni autonóm gépjárműveit. Arról persze okosan nem szól, hogy ezek térhódításának egyik legfőbb akadálya a Daimler konszern világszerte futó sokmilliónyi, jó minőségű Mercedes-Benz személy- és teherautója, amelyeket nem biztos, hogy hipp-hopp le akarna cserélni a tulajdonosuk…
Címkék: 

Tesla az űrben

2018.02.03.
Ha a rakéta kilövése sikeres lesz, a Roadster várhatóan néhány milliárd évig kering majd a világűrben. Elon Musk azzal viccelődött, hogy bármi más unalmas lenne, ezért döntötték el, hogy egy Tesla modellt küldenek majd az űrbe. (miferfiak.hu)

Pert nyert Románia az amerikai Chevron olajipari cég ellen

2018.02.03.
Ezen felül a román alapkamatot nyolc százalékkal meghaladó kamat kifizetésére kötelezték a Chevront, amit a 2014 novembere óta a kártérítés majdani kifizetéséig eltelt időszakra számolnak fel. A párizsi Nemzetközi Kereskedelmi Kamara mellett működő kereskedelmi döntőbíróság szerint a Chevron nem teljesítette szerződéses kötelezettségeit. A Chevron 2011-ben kötött koncessziós szerződéseket, hogy három dobrudzsai térségben - Costinesti, Vama Veche, illetve Adamclisi települések közelében - kőolaj- és földgázlelőhelyek azonosítása érdekében végezhessen próbafúrásokat. Három év múltán közölte az ANMR-vel, hogy lemond a három koncesszióról, a román hatóság azonban nem volt hajlandó kibocsátani a koncessziós szerződés lezárásáról szóló dokumentumokat, mert a Chevron nem fizette ki az úgynevezett "minimális kitermelési program" elvégzéséhez szükséges összegeket. A Chevron 2015-ben a párizsi döntőbírósághoz fordult, amely most a román államnak adott igazat. Az amerikai vállalat korábban palagáz-lelőhelyeket is megpróbált feltérképezni Romániában, de 2015-ben úgy döntött, hogy kivonul az országból. A szénhidrogén-termékek világpiaci árának visszaesése mellett a Chevron lépése azzal állhat összefüggésben, hogy palagáz-projektje heves ellenállásba ütközött Romániában környezetvédő és településeiket féltő helyi lakosok részéről. (mti)

A Fisker elektromos luxusa

2018.02.03.
A szuperautóban öt integrált Quanenergy S3 LiDAR szenzor felel az önvezető funkcióért. Automata sirályszárny ajtók, a „jövő luxus enteriőrje” és további részletek emelték ki a Las Vegasban bemutatott Fisker EMotiont. A Henrik Fisker emellett bemutatta a szabadalmazás alatt álló Flexible Solid-State Battery-t, ami újraírja, amit az elektromos járművek töltéséről eddig gondoltunk, és 2,5-szer több energiát biztosít az elektromos eszközöknek, mint a lítium-ion. A működő akkumulátort is prezentálták a CES-en, ami fele akkora lesz, mint egy mobiltelefon akkumulátor, 2mm vastagságú, és rengeteg energiát fog tudni tárolni. Az elektromos autó 650 kilométert tud megtenni, és az összkerék meghajtású EMotion teljesítmény mutatói között szerepel a 260 km/órás maximum sebesség. A jármű érzékeli a környezetét – felismeri és beazonosítja a tárgyakat a valós idejű reagálás érdekében. A Fisker volt az első autógyártó, amely vegán belsőt kínált vásárlóinak – ez az EMotionnél is opció lesz. A belsőben három, a sofőr felé néző képernyő, töltők és négy okostelefon tárolására alkalmas speciális tartók vannak; a szénszálas középső konzolban további hely van a tabletek és más kiegészítők számára; emellett négy különálló, elektromos állítható elsőosztályú ülés; 27” hajlított hátsó képernyő; négyzónás elektromos állítható színezett tető adja az autó futurisztikusan luxus érzetét. A Fisker tudósai, beleértve a Sakti3 akkumulátor úttörő korábbi társalapítóját, szabadalmaztatják a rugalmas, kiváló energiasűrűségű akkumulátorokat.  A Fisker akkumulátorának háromdimenziós elektródái lesznek, és a lítium-ion akkumulátorok energiasűrűségének 2,5-szeresével fognak rendelkezni. Az áttörő technológiának köszönhetően drámaian, akár 800 kilométerig növekedhet az egyetlen töltéssel megtehető út, és a töltési idő akár egy percre csökkenhet – gyorsabb lehet, mint megtölteni egy tankot. A gyártás valamikor 2020 után kezdődhet meg. A Fisker szerint a személyes elektromos eszközök/okostelefonok akkumulátorának gyártása korábban, akár már 2018-ban is elindulhat. (miferfiak.hu)

Az ABB ott volt Davosban

2018.02.03.
Az ez évi, január 23–26. között megrendezett Világgazdasági Fórum alkalmával az ABB és Davos városa hosszú távú partnerségre lépett, hogy e-infrastruktúrát biztosítsanak az egyéni és a tömegközlekedés számára. A davosi lakosok és a Világgazdasági Fórumra érkező vendégek az innovatív fejlesztésnek számító TOSA buszon utazhatnak. Az ABB által Svájcban kifejlesztett, díjnyertes TOSA busz már Genf utcáin is közlekedik, és hamarosan üzembe áll a francia Nantes városában is.  A jármű akkumulátorának feltöltése az utasok le- és felszállásának ideje alatt történik, és az egész művelet csupán 20 másodpercet vesz igénybe. Davosban a busz az 1-es vonalon, a turistaközpont és a kórház között közlekedik majd. A TOSA technológiát most először alkalmazzák alpesi térségben. A fő célkitűzés, hogy a rendszer működését szélsőséges téli időjárási körülmények között is kipróbálják. Az ABB és projekt partnerei arra számítanak, hogy értékes, új tapasztalatokat szereznek a kísérleti projekt során. A TOSA üzembe állása mellett, a Fórum résztvevőit Davosban szállító elektromos autók akkumulátorát nyolc új, ABB villámtöltő-állomáson tölthették fel. A TOSA elektromos busz és a töltőállomások a gyakorlatban hatékonyan példázzák azokat a modern fenntartható közlekedési technológiákat, amelyeket világszerte egyre szélesebb körben telepítenek,mivel az e-mobilitásnak köszönhetően az autók, a buszok, a hajók és a drótkötélpályás felvonó energiahatékonyabban és alacsony környezeti hatással tudnak üzemelni. Az elektromos autók villámtöltése terén globális piacvezető ABB már több mint 6000 töltőállomást épített ki a világ több mint 50 országában. A világ Davosba érkező vezetői működés közben láthatták az ABB nemrég kiépített nyolc darab Terra 53 típusú villámtöltő állomását. Az 50 kW teljesítményű DC ABB Terra 53 a legkeresettebb töltőállomás Európában és Észak-Amerikában is. Kompatibilis a CCS, CHAdeMO és az egyidejű 22 kW-os AC töltési szabványokkal egyaránt. A davosi tömegközlekedésben résztvevő, teljesen elektromos hajtású TOSA busz a fenntartható közlekedési innováció élvonalába tartozik. 2018-ban, az energiahatékony mobilitási (közlekedési) kategóriában a TOSA kapta a Svájci Szövetségi Energiahivatal által alapított Watt d’Or díjat. A TOSA technológiát az ABB széles körű együttműködés keretében fejlesztette ki. A partneri együttműködésben az ABB mellett a genfi tömegközlekedési vállalat, a Transport Publics Genevois (TPG), az Office de Promotion of Industries et des Technologies (OPI), a Services Industriels de Genève (SIG) és a buszgyártó Carroserie HESS vettek részt.  A Davosban alkalmazott TOSA technológia biztosítja azoknak a genfi autóbuszoknak a hajtását is, amelyek a 23-as vonalon a reptérre szállítják az utasokat. A busz tetejére telepített, vezérelt működésű töltőkar az útvonal mentén, a kiválasztott megállókban kiépített töltőállomásra kapcsolódik, és 20 másodperc alatt, azaz az utascsere ideje alatt, feltölti a jármű akkumulátorát. A Genfben üzemelő környezetbarát rendszer segítségével évente 1000 tonnával lehet csökkenteni a széndioxid-kibocsátást.  

Sarkvidéken filmezték az új Ford Ranger Black Edition

2018.02.03.
“Legkeményebb és legsötétebb autónkat a Föld egyik legkeményebb és legsötétebb helyén tettük próbára. Svalbard lakói számára mindennél fontosabb egy autó megbízhatósága, és a Ford Ranger Black Edition bebizonyította, hogy még az ilyen kemény kihívások közepette is képest helytállni,” nyilatkozta Steve Fletcher, a Ford haszongépjárművek marketingigazgatója. A film három ember mindennapjait mutatja be, akik a világ legészakibb fekvésű városában, Longyearbyenben élnek. A város lakosságát 40 különböző nemzetiség alkotja, és ezen a környéken több a jegesmedve, mint az ember. 110 nap sötétség Az itteniek évente több mint 110 napon át teljes sötétségben élnek, dolgoznak és autóznak. Ez a hely nem való mindenkinek – és ez ugyanúgy igaz az emberekre, mint az autókra. A GTB ügynökség által készített filmet a többszörös díjnyertes Toby Dye rendezte, a producer pedig az RSA Films London volt. A stúdió a híres filmeshez, Ridley Scotthoz tartozik. “Természetesen nagyon büszkék vagyunk arra, hogy bemutathattuk Svalbard gyönyörű sarkvidéki tájait. Ezt a filmet a világon mindenütt vetítik majd, így remek reklám lesz Norvégia számára. Ugyanakkor rámutat a Svalbard és az új pickup közti tökéletes egyezésre is. Mindkettő sötét, kemény és gyönyörű – akárcsak a sötétségbe burkolózó Svalbard,” vélekedett Per Gunnar Berg, a Ford Norway ügyvezető igazgatója. Három ember a sötétségből A filmben három itt élő emberrel találkozhatunk, akiknek mindennapos társa a Ranger Black Edition. Megismerjük az ácsot, aki házakat és pajtákat épít, és aki otthonról néha 10 perc, néha viszont másfél óra alatt ér be a cége központjába – attól függően, hogy milyen az idő, és mennyire gonosz a szél. A reptéri dolgozót, aki egyedül él a kutyájával egy elhagyatott külvárosban, és imád hegyet mászni a távoli vadonban. És a sarkvidéki földművest, aki fenntartható módon termel élelmiszert/zöldségeket a teljes sötétségben, ahelyett, hogy a szárazföldről hajóval átfuvarozott terményeket vásárolná. Mindössze 2500 darab Black Edition készül És miközben az izgalmas történetek kibontakoznak, azt is figyelemmel követhetjük, ahogy a Ford Ranger Black Edition átverekszi magát a veszélyes és kemény terepeken, a legnagyobb könnyedséggel gyűrve le hegyi utakat és a jégmezőket. A Ranger Black Edition a népszerű Limited Series változatra épül, de ezt az autót koromfeketére fényezik, méghozzá nemcsak a karosszériát, hanem a hűtőrácsot, a könnyűfém keréktárcsákat, a bukócsövet és sok más külső elemet is. Az autó kizárólag Double Cab kivitelben készül. A különleges modellből mindössze 2500 darabot gyártanak, amelyek már megrendelhetők a Ford márkakereskedésekben.

Lexus átépítő műhely Kaliforniából

2018.02.03.
A kaliforniai Orange megyénél sokszínűbbet elképzelni is nehéz: gazdasága a régi vágású tengerparti turizmusra és az ultramodern technológiák fejlesztésére épül, az egész USA-ban egyetlen más megyében sem találni annyi konzervatív politikai nézetű szavazókörzetet, mint itt, miközben a térségben ezerszámra nőnek ki a földből a start-up vállalkozások. Aligha véletlen, hogy itt, az azonos nevű Orange városában jött létre 2006-ban a VIP Auto Salon, amely neve ellenére minden, csak nem autókereskedés: a saját felfogásban megvalósított, radikális átépítések, illetve a japán belpiacról beszerzett, egzotikus tuningalkatrészek forgalmazása mellett tanácsadással és marketing tevékenységek szervezésével is foglalkoznak. A céget vezető Clark Ishihara származásából és tökéletességre való törekvéséből adódóan minden munkájuk középpontjában egyetlen márka, a Lexus áll. Ishihara hitvallása egyszerű: minden projektjét úgy tervezi és építi meg, mintha saját magának készítené. Szerencsére nemcsak elhivatottsággal, de jó ízléssel is megáldotta őt a természet, így a VIP Auto Salon mindenekelőtt ízléses, kiegyensúlyozott munkáival szerzett magának nevet és elismerést a szakmában – olyannyira, hogy amikor a Lexus annak idején gyári sportmodelljeit, a GS F szedánt és az RC F kupét tervezte, őt kérték fel tanácsadónak. Az elmúlt tíz év termését itt felsorolni képtelenség volna; szerencsére a stúdió Facebook oldalán számtalan autójukról találni fényképet és leírást. Ami összeköti őket, az a túlzásoktól való mentesség – ez nem jelenti persze azt, hogy ne építenének a gyárinál arasznyival szélesebb LC kupét, ha arról van szó, ám ezt is igyekeznek lényegre törően, a lehető legkevésbé hivalkodó módon kivitelezni. Ahogy Antoine de Saint-Exupéry is mondta: nem az a tökéletesség, ha már nem tudunk többet hozzátenni valamihez, hanem ha már nincs mit elvennünk belőle. Ami most különösen aktuálissá teszi a cég munkásságát, az az LF-1 koncepcióautó virtuális átépítése. Az ültetett luxus-szabadidőjármű természetesen csak rajzasztalon létezik, hiszen maga a jármű is tanulmány csupán, amelyet hajtáslánc nélkül, leendő formanyelvének illusztrálására mutatott be a Lexus. Ishihara rajza azonban több mint a fantázia játéka: a méltóságteljes szabadidőjármű szabad hasmagasságának csökkentésével, aerodinamikai részleteinek hangsúlyozásával egy ferdehátú kupélimuzin tárul a szemünk elé, egy olyan kategória képviselője, amely az elegancia és a sportosság legmagasabb szintjeit ötvözi. A valódi kérdés tehát nem az, tiszteletteljes dolog-e radikálisan átrajzolni egy Lexus vonalait, hanem hogy milyen lehetőségek rejlenek még Japán első számú luxusmárkájában – és hogy a márka vásárlói készen állnak-e arra, hogy feltérképezzék ezeket a távlatokat.

Magyar autóversenyző lehet az Askoll villanyjárművek európai arca

2018.02.03.
  - Az Askoll Magyarországot érte az a megtiszteltetés, hogy javaslatot tehetett a márka nagyköveti posztra, ami annak köszönhető, hogy bár kis piac a hazai, a kontinens egyik legjobban teljesítő forgalmazója vagyunk - monda a formula.hu-nak Bóday Csilla. A magyarországi importőrcég tulajdonosa szerint bár a vicenzai központú világcég még csak néhány éve foglalkozik elektromos mobilitással, de keveseknek van az Askoll-nál több tapasztalatuk a villanymotor fejlesztésben, hiszen a vállalat a világ első számú háztartási gép és akváriumi szellőztető villanymotor gyártója, valamint számos villanymotorokkal kapcsolatos világszabadalom, innováció tulajdonosa.   - Vicenzában az Askoll építette meg Európa egyik legkomolyabb elektromos jármű tesztpályáját, amely beillik egy kisebbfajta autóverseny pályának is. A cég tulajdonosa azt is elmondta: idei újdonságuk az összecsukható és a gyermekek számára készült e-bike és több limitált szériás elektromos bringa és robogó is várható 2018-ban. Azt, hogy melyik hazai autóversenyző lesz a márka egyik európai nagykövete, egyelőre nem árulhatja el, azt azonban elmondta:   - "Egy rendkívül sikeres nemzetközileg is elismert, és a márka két legnagyobb európai piacán, olasz és Franciaországban is futamokon induló hazai versenyzőről van szó, akivel az Askoll gyár közreműködésével a végső egyeztetések zajlanak." Bóday Csilla elmondta: természetesen a trendi, és innovatív, különleges divatos táska formájú akkumlátoraikról, és kerékbe épített agymotor megoldásairól azonnal felismerhető Askoll modellek fontos célcsoportjai a városi, környezettudatos emberek, akik közül sokan ma már hajlandóak bizonyos utakra prémium autóikból is kiszállva Askoll elektromos bringára vagy robogóra ülni. Az Askoll Magyarország vezetője szerint az sem zárható ki, hogy az Askoll hamarosan valamifajta partneri kapcsolatba lép a Formula E versenysorozattal is, hiszen a márka titkos fejlesztőközpontjában, Vicenzában már készen áll az Askoll városi autó prototípusa is.
Címkék: 

A magyar utakon futó Opelek száma átlépte a félmilliót

2018.02.03.
A nagymértékű re-export hangsúlyozása azért fontos, mert nemcsak az eladási számokat befolyásolja, hanem jelentősen torzítja is az egyes piaci szereplők hazai eredményeit” – mondta Koncz Gábor, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója. „ Van olyan márka, amelyiknek például a személyautó eladásaiban a re-export nagyobb volumenű, mint a ténylegesen itthon maradó autóké és vannak sokan – közéjük tartozik az Opel is – amelyek nem támogatják ezt az üzleti gyakorlatot és értékesítésükben a re-export marginális. Az Opel esetében ez azt is jelenti, hogy a re-exporttól megtisztított statisztikában lényegesen jobb eredményeket produkálunk. Az összpiacon például ez piaci részesedésben 9.4 százalékot jelent (szemben a „hivatalos” 8.4-el) a személyautók piacán pedig második helyet és 9.8 százalékos piacrészt. A tavalyi eredményekkel kapcsolatban érdemes még kiemelni, hogy a magánvásárlók körében az Opel 32 százalékos növekedést tudott elérni.” A múlt évben az Opel számos újdonsággal jelentkezett. Ezek közül az Insignia nyár elején, a Crossland X ősszel, a Grandland X pedig az év vége felé került a kereskedésekbe. 2018 lesz az első olyan év, amikor a teljes új modellpaletta év elejétől elérhető lesz. Az Astra továbbra is a legkelendőbb Opel: az új Astra K illetve a korábbi Classic szerepét betöltő és az Astra J-re alapuló szedán eladásai meghaladták a 4.250-et. A Corsa 1.850-es eladást produkált, a gyorsan növekvő SUV szegmensben a Mokka X szerepelt a legjobban (1.287 darab), az év második felében/végén érkezett Crossland X és a Grandland X igazán mostantól mutathatja meg, hogy mire lesz képes a piacon. A Crossland X esetében nemcsak az Enjoy felszereltségű modell négymillió alatti induló ára attraktív, hanem az is, hogy az NCAP hivatalos töréstesztjein tavaly a Crossland X lett a kategória legjobbja. Az Insignia fokozatosan belelendül, decemberben már a szegmens második legjobb eladásait produkálta. 2018 termékújdonságok tekintetében szerényebb lesz, mint 2017. Tavasszal mutatkozik be a Combo Life, azaz a már PSA-alapokra épülő új Combo személyautós változata, mégpedig márciusban egy európai roadshow keretében. Az Opel az idén nem képviselteti magát a Genfi Autószalonon, ahol a Combo lenne az egyetlen újdonsága. Más modelleknél viszont jönnek új változatok: az Insignia GSi már rendelhető a top benzines és dízel motorokkal, szintén tavaszi újdonság a Grandland X kétliteres, 177 lovas dízel motoros variánsa nyolcsebességes automata váltóval - és az év folyamán további újdonságok is jönnek az Opeltől. A Combo haszonjármű változata az év vége felé érkezik. „Az új anyavállalat, a PSA hitvallásával összhangban az Opelnél is a legfontosabb szempont a jó teljesítmény” – mondta Koncz Gábor. „Az Opel Magyarországon kivételes helyzetben van, továbbra is a legnépszerűbb autómárka a magyar utakon, a hivatalos statisztikák szerint a hazai Opel autópark most lépte át a félmilliós álomhatárt. Minden eddiginél szélesebb és fiatalabb modellpaletta áll a rendelkezésünkre és az a célunk, hogy 2018-ban a piaccal együtt tudjunk nőni, azaz megőrizzük, ha lehet, még erősítsük is a pozícióinkat.”

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója