Ünnepi határforgalom Csongrád megyében

2017.12.17.
Karácsonyig várhatóan a kilépő oldali forgalom növekszik meg a két autópálya-határátkelőhelyen, míg az ünnep után mindkét irányban jelentős torlódások alakulhatnak ki. Röszkén a pravoszláv karácsonyt követően (2018. január 7-től) a határátkelőhely belépő oldalára nehezedik majd nyomás, előreláthatóan egészen 2018. január 20-ig. A Szegedi Határrendészeti Kirendeltség - együttműködve más rendőri szervekkel és a pénzügyőrökkel - ebben az évben is arra törekszik, hogy az ünnepek idején bonyolított forgalom a lehető legzökkenőmentesebb legyen. Ennek érdekében, ha a forgalom indokolja, a szolgálatot úgy szervezik, hogy az átkelő mindkét irányban teljes kapacitással működhessen. Amennyiben a Röszke Autópálya-határátkelőhely kilépő oldalán mégis torlódás alakul ki, a rendőrök a forgalmat Tompa felé terelik az M5-ös autópálya 173-as kilométerénél. A Tompai Közúti Határátkelőhely mellett a Röszke Közúti Határátkelőhely, valamint a tiszaszigeti és az ásotthalmi átkelőhely vehető igénybe naponta 7 és 19 óra között. Románia irányába az utazók elhagyhatják az országot Csanádpalota Autópálya-határátkelőhelyen, torlódás esetén Nagylaknál és Kiszombornál is. Útnak indulás előtt célszerű tájékozódni az aktuális helyzetről. A police.hu internetes portál, illetve a rendőrség mobilalkalmazása, a RUTIN folyamatos tájékoztatást ad a határátkelőhelyeken kialakult várakozási időről. Indulás előtt győződjenek meg arról, hogy a határátlépéshez szükséges okmányokat (személyi és járműokmányok) magukhoz vették-e, illetve rendelkeznek-e a megfelelő mennyiségű folyadékkal, meleg ruhaneművel. Magyar állampolgárok Szerbiába érvényes személyi igazolvánnyal beléphetnek.  

Alonso szeme előtt a triplázás lebeg

2017.12.17.
„Nincs fix menetrendem” – mondta Alonso. „Nagyon vágyom rá, és hiszem, hogy egy napon sikerülni is fog, ez lebeg a szemem előtt.”. Persze Alonsonak nem lesz könnyű dolga, hiszen még aktív versenyző a száguldó cirkuszban is, így az egyéb versenyeket össze kell egyeztetnie a sajátjaival, de szerencséjére a McLaren igen támogatónak bizonyult mindeddig. Sky Sports Ugyanakkor nem veszi félvállról az előtte álló kihívásokat, annak ellenére sem, hogy sokan továbbra is úgy gondolják, ő a legjobb pilóta a Forma-1 teljes mezőnyében. „Tudom, mennyire összetett versenyek ezek”. „A Forma-1 világbajnokává válni hatalmas kihívás, de a 24 órás versenyen való győzelem semmivel sem kisebb feladat.” – véli Alonso. Autoweek „Az embernek csapattársai vannak, akikkel közös autót használ, aminek különösen gyorsnak és megbízhatónak kell lennie.” – mutatott rá a spanyol világbajnok, akinek szintén komoly változást jelent majd, hogy az autó nem lesz rá „szabva”, hiszen csapattársaival ugyanazt az autót fogják használni a 24 órás futam során. 

Az orosz jegybank feljavította az Urals nyersolaj idei és jövő évi átlagárát

2017.12.17.
A jegybank azzal számol, hogy az Urals átlagára a folyó negyedik negyedévben 59 dollár, a jövő év első három hónapjában 57 dollár lesz. Az Urals átlagára a január és november vége közötti 11 hónapban 52,17 dollár volt hordónként az egy évvel korábbi 41,02 dollárral szemben, ami 27,2 százalékos drágulást jelent. Az Urals novemberi átlagára 61,97 dollár volt, magasabb a tavaly novemberi 44,98 dollárnál. Oroszország a világ legnagyobb olajtermelője, a költségvetés jelentős bevételre tesz szert a nyersolaj exportjából. Az Urals átlagára 41,9 dollár volt 2016-ban, 51,23 dollár 2015-ben, 97,6 dollár 2014-ben és 107,88 dollár 2013-ban.

Maxime Martin elköszön a BMW-től

2017.12.17.
2018-tól Maxime Martin már nem a BMW Motorsport színeiben gurul fel a világ versenypályáinak rajtrácsára. A 31 esztendős belga pilóta, aki 2013-ban a bajor prémiumgyártó tengerentúli privát csapatában, a BMW RLL istálló versenyautójában tűnt fel, 2014-ben gyári pilótaként már a Német Túraautó Bajnokságban (DTM) versenyzett. A sorozat hatvannégy megmérettetésén Maxime Martin összesen három futamgyőzelmet és tíz dobogós helyezést zsebelt be, háromszor indult pole pozícióból, négy idényét pedig két abszolút hetedik (2014-ben és 2015-ben) és két abszolút nyolcadik helyen (2016-ban és 2017-ben) zárta. Martin a GT versenyosztályban is sikert sikerre halmozott, eddigi versenyzői pályafutásának fénypontja minden kétséget kizáróan a belgiumi Spa-Francorchamps versenypályán megrendezett tavalyi 24-órás futam abszolút arany trófeája, amelyet csapattársai oldalán a BMW M6 GT3 versenyautó volánjánál nyert el. - A BMW Motorsport teljes családja nevében köszönöm Maxime Martinnak az elmúlt öt évben nyújtott alázatos munkáját, kitartását, elköteleződését és teljesítményét – nyilatkozta Jens Marquardt, a BMW Motorsport igazgatója. „Martin megmutatta, hogy egy privát csapat versenyautójából is be lehet kerülni a gyári pilóták közé, mi pedig időről időre ámulattal figyeltük, milyen könnyedén vált a DTM és a GT technika között. A legjobbakat kívánjuk neki a jövőre nézve!” – tette hozzá. - A BMW-nél töltött idő csodálatos hét év volt, egy valóra vált álom. Mielőtt gyári pilóta lettem, két éven át a privát Marc VDS Racing csapat pilótájaként versenyeztem, ugyancsak egy BMW volánja mögött. Hatalmas sikereket értünk el együtt: futamgyőzelmek és dobogós helyezések a DTM-ben, abszolút győzelem a Spa-Francorchamps 24-órás megmérettetésén és ezüstérem a nürburgringi 24-óráson. Óriási köszönettel tartozom Jens Marquardt-nak, Adam Bakernek és Rudi Dittrich-nek, akik hittek bennem öt évvel ezelőtt és felkínálták nekem a gyári pilóták közé vezető utat. Úgy hiszem, e lehetőség nélkül most minden más lenne. Időről időre ugyanakkor új kihívások elé kell néznünk, ezért úgy döntöttem, itt az ideje váltani. Várakozással tekintek az előttem álló időszakra, de mindig örömmel gondolok vissza a BMW-nél töltött időre. Köszönöm mindenkinek, aki a részese volt! – mondta Maxime Martin.  
Címkék: 

Tóbiás és Balambér kalandjai - biztonságos közlekedési tanácsok a téli utakon

2017.12.17.
Csak óvatosan, el ne csússz! (kép: ma.hu) Tóbiás és Balambér éppen vacsoráztak a konyhában, mikor édesapjuk hazaért, és az ajtón belépve fáradtan ledobta a kabátját a szék karfájára. - Jaj gyerekek! Szörnyű napom volt! – sajnálkozott hangosan az édesapa. - Mi a baj, mi történt ma apa? – kérdezte aggódva Balambér. - Éppen jöttem hazafele kocsival, esett a hó, és nem láttam olyan jól, és egyszer csak elém kanyarodott egy másik autó, hirtelen elrántottam a kormányt, és megcsúszott az autóm, és így majdnem elütöttem egy biciklist a kerékpárúton, de szerencsére időben meg tudtam állni, és senkinek nem lett baja – mesélte az édesapa. - De hát, mit keresett ilyen időben egy biciklis az úttesten? – kérdezte Balambér - Jaj, Balambér, nem az a lényeg, hanem, hogy majdnem baleset történt. – válaszolta az édesapa. - Jaj, nagyon sajnálom, de örülök, hogy nem lett baj. – mondta Tóbiás, és megölelte édesapját. - Ennek az a tanulsága gyerekek, hogy ilyen időben, teljesen más szabályok vonatkoznak a közlekedésben résztvevőkre. Szeretném, ha ti is sokkal óvatosabban mennétek iskolába, utána meg haza, nehogy valami baj történjen. Tudjátok, hogy mi mindenre kell odafigyelni? - Nem édesapa, mondd el! – kérlelte édesapját Tóbiás. Csökkentsd a sebességet, növeld a láthatóságot! (kép: hojelentesek.hu) Nagyon fontos, hogy figyeljünk a gyalogosokra, mivel egy váratlan pillanatban az úttestre, a jármű elé kerülhetnek, és a csúszós úton a féktávolság is megnő. Amennyiben külföldre tartunk, az utazást megelőzően tájékozódjunk, hogy az érintett, és a célállomás szerinti országban vezettek-e be olyan jellegű korlátozást, amely például a téli gumik, vagy a hólánc kötelező használatára irányul. Ha igen, akkor a szükséges felszerelések nélkül ne induljunk útnak, mert ezek meglétét akár az adott ország területére való belépésnek is a feltételévé tehetik. Huzamosabb utazás esetén szükség lehet takaróra, melegebb ruhadarabokra, vontatókötélre, fagymentesítő zárolajozóra, elegendő mennyiségű élelmiszerre és italra is. A fényvisszaverő anyagokkal felszerelt ruházat sokszor életet menthet. A fényvisszaverő mellény (ruháztat) viselése a KRESZ által előírt esetekben kötelező, de javasolt a gyalogosok és a kerékpárosok részére annak viselése egyéb esetekben is. Vigyázzunk egymásra, segítsünk egymásnak (kép: reductress.com) Havas, latyakos időben, amikor a járda mellett széles sávban áll, vagy folyik a víz, nehezebb az úttesten átkelni. A gyalogos ilyenkor jellemzően arra figyel, hogy ne lépjen a tócsába. Az autósnak számítania kell arra, hogy a járda szélén leszegett fejjel álló gyalogos a következő pillanatban az úttestre, a jármű elé kerülhet. Egyes utakon számítani kell arra, hogy megjelenhet a járművek, mezőgazdasági gépek által felhordott sár, amely csúszóssá teheti az utakat! Az országos médián kívül érdemes figyelemmel kísérni a helyi sajtó, rádió és televízió híradásait, beszámolóit, hiszen ezeken keresztül is fontos és hasznos információkat szerezhetünk az időjárással, az útviszonyokkal és a közlekedésbiztonsággal kapcsolatban. Ilyenkor jobb, ha a bicikli téli álmot alszanak! (kép: bikemag.hu) De mindennél fontosabb, hogy mivel télen a közlekedés általánosan lelassul, ne legyünk ingerültek, ne veszekedjünk egymással, és legyünk a közlekedésben résztvevő többi gyalogossal, autóssal, kerékpárossal toleránsabbak, és nyugodtan kezeljük, ha a kocsival, vagy épp a buszon ülve, a dugóban várakozunk. Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon! 

Hatan vesztették életüket egy angliai közlekedési balesetben

2017.12.17.
A rendőrség délelőtti beszámolója szerint hat jármű ütközött össze a Belgrave Middleway négysávos gyorsforgalmi útszakaszon, köztük egy taxi, amely felborult. A taxi vezetője és mindkét utasa meghalt. Egy másik autóból mind a négy utas kizuhant az úttestre, közülük hárman szintén életüket vesztették, a negyediket válságos állapotban vitték kórházba. A balesetben részes többi négy autó utasai könnyebben megsérültek. A rendőrség szemtanúk jelentkezését kérte a szerencsétlenség körülményeinek tisztázása végett. November végén öten haltak meg egy autóbalesetben Leeds városában. A lopott járművet egy 15 éves fiú vezette, akinek nem volt - kora miatt nem is lehetett - vezetői engedélye. A Renault Clio, amelyben a fiatalkorú sofőrrel együtt heten ültek, nagy sebességgel egy fának hajtott. Az autót vezető fiú életben maradt, és a leedsi koronabíróságon tartott első tárgyalási napon elismerte vétkességét a balesetben. Az eljáró bíró figyelmeztette, hogy hosszas szabadságvesztésre számítson a január 26-án esedékes ítélethirdetésen.

Euro NCAP - szépen tört a Yaris

2017.12.17.
Az idén bemutatott 2017-es Toyota Yaris a legmagasabb, 5 csillagos besorolást kapta az Euro NCAP legutóbbi biztonsági tesztjén. Az eredmény hűen tükrözi, hogy a Toyota mennyire komolyan veszi autói biztonságát: a vállalat fejlett technológiái nem csupán a legnagyobb és leggazdagabban felszerelt modellekhez, hanem a termékkínálat mindegyik tagjához rendelkezésre állnak. E szemlélet jegyében lett a Toyota Safety Sense alapfelszereltség minden 2017-es Toyota Yarisban. Ennek köszönhetően a modellcsalád összes típusváltozatában olyan technológiák működnek, amelyek segítenek az ütközések elkerülésében, vagy – ha mégis megtörténne a baj – csökkentik a baleset súlyosságát. A Yaris biztonsági csomagjában megtalálható az önálló vészfékezéssel kiegészített ütközés előtti biztonsági rendszer, az automatikus távfény-vezérlés, a sávelhagyásra figyelmeztetés, és az Entry változatnál magasabb felszereltségi szinteken az útjelzőtábla-felismerés is. A 2017-es Toyota Yaris utasainak testi épségét emellett számos egyéb megoldás is óvja. A hátsó biztonsági övekhez erőhatároló és előfeszítő is tartozik; az áttervezett fejtámlák hatásosabb védelmet nyújtanak az ostorcsapás jellegű nyaksérülések ellen; emellett pedig a Toyota mérnökei a függönylégzsák formáját is tökéletesítették. Az Isofix bekötési rendszer új beállításaival a gyermekülések bekötése is egyszerűbbé vált. - A Toyotánál hiszünk abban, hogy úgy járulhatunk hozzá leginkább a közlekedés biztonságához, ha alapáron adunk olyan technológiákat, amelyekkel elkerülhetők vagy mérsékelhetők a balesetek, ezért immár majdnem valamennyi európai Toyotát felszereltünk a Toyota Safety Sense rendszerrel.” – avat be Varga Zsombor, a Toyota és Lexus márkák magyarországi kommunikációjáért felelős vezetője.  

Elindult a Nemzetközi Űrállomásra három űrhajós

2017.12.17.
A Szojuz űrhajó közép-európai idő szerint röviddel fél 9 előtt hagyta el a Kazahsztánban található űrrepülőteret. A két napig tartó utazás után Scott Tingle, Kanai Norisege és Anton Skaplerov érkezésével ismét hat főre egészül ki az űrállomás legénysége.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója