Több mint tízezren jelentkeztek a Mol nemzetközi gyakornoki programjára

2015.09.16.
Közlésük szerint az idei programban 200 tehetséges, jól képzett fiatalnak adnak lehetőséget nemzetközi szakmai karrierjük megkezdésére. Az egyéves program keretében a hallgatók üzleti oktatási programban vesznek részt, és saját mentort kapnak. A programban 2015 márciusától Bosznia-Hercegovina, Horvátország, a Cseh Köztársaság, Magyarország, Olaszország, Pakisztán, Lengyelország, Románia, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia frissdiplomásai vehettek részt. - A Groww program 2007-es indulása óta 1770 fiatal helyezkedett el a vállalatnál, 83 százalék jelenleg is a cégcsoportnál dolgozik, 37 százalékuk már vezetői pozícióban - közölte a Mol.
Címkék: 

100 éves a Főtaxi: Az Autótaxi története a világháború után

2015.09.16.
1944. december 25-én Budapest körül bezárult a szovjet ostromgyűrű. Kezdetét vette a második világháború egyik leghosszabb ideig, 102 napig tartó városi harca, amely mind emberéletben, mind anyagiakban rendkívül súlyos károkat okozott. A pesti oldalon 1945. január 20-án már befejeződött, Budán azonban február 13-ig folyt a küzdelem a visszavonuló német és magyar csapatok, valamint az előrenyomuló szovjet egységek között. A fegyverek elhallgatásával az Autótaxinál azonnal elkezdődött a munka. Galambos Lajos, aki később a műszaki főosztály vezetője lett, már január 21-én a Kerepesi úti épületre kihelyezett hirdetményében tudatta, hogy másnap dolgozni kezdenek. Néhány nappal korábban, január 18-án a vállalat felszólítást kapott az iparügyi minisztertől, hogy a Karakószörcsökön működő gépkocsijavító üzemét a legrövidebb időn belül telepítse át Sopronba, a Siraki Ipari és Kereskedelmi Vállalat Lackner Kristóf utca 2. sz. alatti lovardájába. A műhelyt valószínűleg a visszavonuló német hadsereg javítószolgálataként akarták használni, ám eddig nem kerültek elő iratok, hogy a költözés végül is megtörtént-e. A vállalat március 14-én jelentette a Gyáriparosok Országos Szövetségének, hogy 400 dolgozója január 22-től felvette a munkát, a telephelyre beköltözött orosz katonai parancsnokságnak javítanak gépkocsikat. Fizetést egyelőre nem tudtak adni, a munkások az oroszoktól naponta kétszer meleg ételt és 25 dekagramm kenyeret kaptak. A vállalat képviseletére Galambos Lajost nevezték ki, egyúttal jelentették, hogy az üzem békebeli kapacitásának negyven százalékával működik, havonta harminc gépkocsi generáljavítását tudják megoldani. Ahhoz viszont, hogy a fuvarozást is megkezdhessék, üzemanyagra és gumiabroncsra lenne szükségük. A szovjet parancsnokság jelenléte némi védelmet nyújtott a dolgozóknak, és jól jött az étel is. Az Autótaxi 1945 tavaszán többször is a Nemzeti Segély Központhoz fordult élelmiszerért, de az nem tudott segíteni. Közben folyamatosan jelentkeztek a harcokat átvészelt alkalmazottak. A fizikai munkásokat visszavették, a volt tisztviselőket azonban február 15-től, további rendelkezésig csak előjegyezték. Fizetést senkinek nem tudtak adni, mint ahogyan az elmaradt járandóságokat sem tudták kifizetni. 1945 márciusában a kerületi elöljáróságtól azt kérték, hogy a Vörös Hadseregnek dolgozó alkalmazottaikat mentesítsék a közmunka alól. A harcok elmúltával a vállalat igazgatósága azonnal azzal kezdett foglalkozni, hogyan lehetne a taxiközlekedést megindítani. Erről tanúskodik egy augusztus 12-én, a vállalat vezérigazgatójának, Haltenberger Samunak budai, Toldy Ferenc utcai lakásában felvett jegyzőkönyv is. A későbbiekben is több igazgatósági ülést tartottak Haltenberger lakásán, mert megromlott egészségi állapota nem tette lehetővé, hogy irodájába bejárjon. A vezérigazgató 1945. augusztus 29-én felkérte Burián Géza ügyvezető igazgatót, vegye át tőle a vezérigazgatói tisztségét, mert az Igazoló Bizottság azon a napon vezetői állásra alkalmatlannak minősítette, ennek következtében ezt az állást nem töltheti be. Másnap Burián Gézát meg is választották vezérigazgatónak, Haltenberger Samut pedig a vállalat elnökének. Burián biztosította elődjét, ha a körülmények lehetővé teszik a visszatérését, átengedi neki a tisztséget. 1945. november 30-án a Gépjármű Iparosok Szabadszakszervezete körlevében értesítette az autójavító cégeket, hogy a Közlekedésügyi Minisztérium gépkocsiosztályának vezetője, Seres Tibor osztálytanácsos közbenjárására az orosz parancsnokság nagyobb számú gépkocsi javítását kívánja a magyar félre bízni, a javítás költségeit kijavított tehergépkocsikkal számolják el. 1945 júniusában már tíz taxi forgalomba tudott állni. Érdekes képet mutatott a következő év januárjában a vállalat tulajdonában lévő kocsikról készült leltár. Az Aréna úti garázsban 270 Magomobilt és 13 Ford Eifelt vettek nyilvántartásba. Feljegyezték a hiányosságokat is. A felsorolás 43 tételnél „Eladva” bejegyzést, 11-nél „Alváz” feliratot tartalmaz. Jó szolgálatot tettek az öreg Magomobilok, amelyek már 1940 óta álltak az Aréna úton, és sem a magyar, sem a német, sem a szovjet hadsereg nem tartott rájuk igényt. A Ford Eifelek is működésképtelenek voltak. 1947 márciusától a műszaki tanácsos heti jelentésekben számolt be az elvégzett munkáról. A tehergépkocsik javítása mellett általában két-három roncstaxi újjáépítését, hat-hét motor, sebességváltó, öt hátsóhíd, hat-hét első tengely és ugyanannyi kormánymű helyreállítását jelentette. 1945 novemberében a Magyar Közhasznú Gépjárművállalatok Országos Egyesülete, a KÖGE értesítette az Autótaxit, hogy a Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztérium a bérautó- és taxivállalatok részére új tarifarendszert határozott meg; a jogkört a tárca vette át a székesfőváros törvényhatóságától. A fuvardíjat a három-négyüléses kiskocsiknál kilométerenként 840, az öt-hatüléses nagykocsiknál 1000 pengőben állapították meg a helyi és a vidéki fuvaroknál egységesen.          

Megnyílt az európai mobilitási hét

2015.09.16.
Az Európai Bizottság környezetvédelmi és közlekedési főigazgatóságának támogatásával évente szeptember 16. és 22. között rendezik meg 42 országban a mobilitási hetet. Az idei kampány jelmondata - a multimodalitás és az intermodalitás jegyében - a következő: Válassz, válts, variálj! - tette hozzá az államtitkár, utalva a többféle közlekedési mód váltott alkalmazására. A most induló kerékpárút-építés az egy-, két- és három számjegyű utak mellett 80 helyszínen történik. Megyei önkormányzatok is pályázhatnak támogatásra, a cél az, hogy a meglévő és az új kerékpárutak rendszerbe szerveződjenek - ismertette Tasó László. Az idei mobilitási hét arra is felhívja a figyelmet, hogy az önkormányzatok könnyebben fenntartható közlekedési rendszereket fejlesszenek. Az emberek pedig válasszanak kevésbé környezetterhelő közlekedési módot, például a kerékpárt - tette hozzá az államtitkár. Idén 177 település regisztrált a rendezvényre, 32-vel több a tavalyinál - emelte ki Tasó László. Budapesten szeptember 19-20-án, az Andrássy úton lesz az idei autómentes nap. A fővárosi rendezvények várhatóan csaknem félmillió látogatót vonzanak majd - olvasható a rendezvény sajtóanyagában.
Címkék: 

Megkezdődött az osztrák határellenőrzés

2015.09.16.
A Budapest-Bécs közötti autópályán Nickelsdorfnál (Miklóshalma), a Kópháza-Deutschkreuz közötti úton, valamint a Bucsu-Schachendorf közötti határ osztrák oldalán folynak ellenőrzések. Az osztrák rendőrség azt közölte, hogy napközben további tíz átkelőre is kiterjeszti az ellenőrzést. Nickelsdorfnál szúrópróbaszerűen állítják meg az autókat, de az ideiglenesen kiépített ellenőrzőpont miatt lassul a forgalom. Előzmények: - Az osztrák kormány kedd éjféltől ideiglenesen bevezeti a határellenőrzést több határszakaszon - jelentette be kedden a bécsi belügyminisztérium. Az erről szóló rendeletet kedd délután fogadta el a kormány. Az intézkedéseket a reggeli óráktól érvényesítik. A közlés szerint az ellenőrzések elsősorban Ausztria Magyarországgal, Olaszországgal, Szlovéniával és a Szlovákiával közös határát érintik. Pontos időpontot és helyszínt nem közöltek. Az Európai Bizottságnak írt tájékoztató levélben az osztrák belügyminisztérium kitért arra is, hogy a határellenőrzés bevezetése a harmadik országból érkezők nagy száma miatt, valamint a közrend és a biztonság veszélyeztetésének elkerülése érdekében szükségszerű. Az intézkedéssel a rendőrség, a mentők és az ellátási rendszer túlzott kihasználtságát kívánják ellensúlyozni. A tárca úgy fogalmazott, hogy a nagy segítőkészséggel, amelyet a Ausztria az elmúlt hetekben tanúsított, nem szabad visszaélni. Egyúttal utaltak arra, hogy az európai jog szerint Ausztria az érintett menekültek többségének ügyében nem illetékes. A menedékkérőknek el kell fogadniuk, hogy nem választhatják ki azt az uniós országot, amely majd védelmet nyújt nekik - áll a levélben. Az Európai Bizottság számára készített dokumentumban Ausztria kitért a közös európai megoldás fontosságára is, miszerint az egységes európai jogi keretek összességében csak akkor működhetnek, ha minden tagállam szolidárisan közös felelősséget vállal. Az unió szerint az Ausztria által bevezetett ideiglenes határellenőrzés megfelel a schengeni egyezmény előírásainak. A bizottság szerint az a cél, hogy a belső határok minél előbb újra megnyíljanak. A belügyminisztérium szóvivője szerint egyéb ausztriai határszakaszokra is kiterjedhet az ellenőrzés a beutazó menekültek számától függően - jelentette a Reuters hírügynökség.  

Az új Santa Fe: innovatív szabadidőjármű

2015.09.16.
– Új, fejlett aktív biztonsági technológiák, pl. önműködő vészfékrendszer és holttér-felügyelet lépnek sínre – Az új kényelmi és praktikus funkciók még sokoldalúbbá, még értékesebbé teszik az új Santa Fe ajánlatát – A külső formatervet érintő módosítások még erőteljesebb szabadidőjárműves megjelenést eredményeztek, és a legfrissebb Hyundai családi arcot tükrözik A népszerű szabadidőjármű a Hyundai legnagyobb hagyományokkal rendelkező európai modellje; a Santa Fe mára a márka egyik ikonikus típusnevévé vált, mint a kifinomultság és prémium minőség szinonimája. 2001-es bevezetése óta a Santa Fe vezeti a Hyundai szabadidőjármű-kínálatát; a modell meghatározó szerepet játszott a márka 1,2 millió darabos európai SUV-eladásaiban. Olyannyira, hogy ebben az időszakban ez a D-szegmensbe tartozó jármű tette ki a Hyundai európai szabadidőjármű-eladásainak egyharmadát; a modell három generációja szorosan és közvetlenül köthető a márka európai növekedéséhez. A teljes crossover és szabadidőjármű kínálat megújult vagy lecserélődött 2015-re A vadonatúj Tucson és az új i20 Active mellett a Hyundai teljes SUV és crossover modellkínálata megújult vagy lecserélődött 2015-re; mindegyik modell hozzájárult ahhoz, hogy megváltozzon a Hyundai márkáról Európa-szerte kialakult kép. Az új Santa Fe a Hyundai legfrissebb formai jellemzőit viseli magán; a jellegzetes hatszögletű hűtőmaszk és a határozottabb profil optikailag egybe fogja a modellkínálat tagjait. Az olyan fejlett biztonsági és kényelmi funkciók, mint az önműködő vészfékrendszer, a távolságtartó tempomat, a körkörös panoráma monitor, vagy az adaptív távolsági világítás (2015 decemberétől) még vonzóbbá teszik a Santa Fe modellt azoknak az ügyfeleknek a szemében, akik szabadidőjárművüktől megbízható minőséget és a legmodernebb technológiákat várják el. Az utastérben visszafogott módosítások és új anyagok erősítik meg a Hyundai szabadidő-csúcsmodelljének státuszát.

A Bosch a gépjárműpiac előtt jár – Frankfurtban

2015.09.16.
A Mobility Solutions üzletág 2015-ben kereken tíz százalékos, árfolyamhatások nélkül pedig öt százalékos1 árbevétel-növekedést vár. Ugyanebben az időszakban már csupán marginálisan növekszik majd a világ autógyártása. A Bosch sikerének alapja többek között a hatékony égéstechnika. A technológiák és szolgáltatások szállítója ebben az évben 15 százalékkal több benzinbefecskendezés-rendszert és 10 százalékkal több nagynyomású dízel befecskendező rendszert értékesít. További egynegyeddel emelkedik az ESP-rendszerek árbevétele is. - A mobilitás valamennyi fejlődő területén megmutatkozó erőteljes innovativitásunkkal még a gépjárműiparon túlmutató új vevőcsoportokat és üzleti lehetőségeket is feltárunk – folytatta Denner. Mobilitási megoldások: új vevők, új szolgáltatások Legyen szó magáncélú vagy kereskedelmi járművekről, multimodális közlekedési megoldásokról, flottamenedzsmentről vagy infrastruktúráról: a Bosch átfogó mobilitási megoldásokká egyesíti a járműtechnológiát, az adatfelhőt és a szolgáltatásokat. E megoldások vevői közé a jövőben olyan új piaci szereplők tartoznak majd, mint a Tesla, a Google, valamint kétkerekű járművek gyártói és különböző járműmegosztási szolgáltatásokat kínáló cégek. A Bosch már biztosító- és lízingtársaságokkal, valamint más flottaüzemeltetőkkel is konkrét projektek megvalósításán dolgozik. Áttörés az akkumulátor-technológiában: szilárd cellák elektromos autók számára Az idei IAA alkalmával a Bosch a hálózatba kapcsolás, az automatizált vezetés és az elektromos hajtásrendszerek növekvő piacán mutat be megoldásokat és innovációkat. A Bosch csak az elektromos mobilitás megvalósításába évi 400 millió eurót fektet. Denner egy áttörést jelentő innovációt is bemutatott az akkumulátor-technológiában. A Bosch az Amerikai Egyesült Államokbeli Seeo Inc. (Hayward, Kalifornia) megvásárlásával immáron fontos know-how-val rendelkezik az új típusú szilárdtest-cellák területén. Ez a technológia kiegészíti a vállalat japán partnereivel, a GS Yuasa és a Mitsubishi vállalattal folytatott eddigi fejlesztéseket. A cél eddig az volt, hogy az energiasűrűséget még ebben az évtizedben megduplázzák, az árat pedig a felére csökkentsék. A Bosch lehetőséget lát arra, hogy a Seeo-technológiával tovább fokozza a lítium-ion cellák energiatartalmát. - A Bosch a birtokában lévő szaktudást és sok pénzt fordít arra, hogy áttöréshez segítse az elektromobilitást – mondta Denner. Automatizált vezetés: milliárdos árbevétel a láthatáron A Bosch árbevételét már ma is jelentős mértékben növeli az önvezérelt autók trendje. Az olyan vezetéstámogató rendszerek, mint a sávtartó automatika vagy a vészfék-asszisztens egyre több új autóban megtalálhatók. A radar- és videoszenzorok értékesítése 2015-ben immáron a második egymást követő évben duplázódik meg. A nagy kereslet azt eredményezi, hogy a Bosch vezetéstámogató rendszereivel már 2016-ban el fogja érni az 1 milliárd eurós árbevétel-küszöböt. Denner hangsúlyozta: “Az automatizált vezetés lépésről-lépésre jön el a vezetéstámogató rendszerek továbbfejlesztése és újításai révén.” A vállalat csupán ezen a területen 2000 fejlesztőmérnököt foglalkoztat, ami 700 fővel több mint két éve. A Bosch nagyra törő célokat tűz maga elé a hálózatba kapcsolás területén is. A Bosch technológiájával a járművek az internet aktív részévé válnak. A fejlődés a jövőben azonban túlmutat az autón. A Bosch már ma is szoftvermegoldásokkal támogat autó- és kerékpármegosztást kínáló cégeket, vasúttársaságokat, valamint buszüzemeltetőket. A Bosch éppen a szolgáltatások területén profitál sokoldalúságából. A technológiák és szolgáltatások szállítója az autóipar minden más vállalatát meghaladó mértékben képes összekapcsolni a mobilitást, az energia-, az épület- és az ipari technológiát.

Szingapúri Nagydíj: a szmog ellenére megrendezik a futamot

2015.09.16.
A városállamra az elmúlt egy hétben sűrű szmog telepedett, ugyanis a szomszédos Szumátra szigetén erdőket égettek azért, hogy területeket szabadítsanak fel újabb termőföldek számára. A levegő szennyezettsége az elmúlt napokban mért, "egészségtelennek" minősített szintről "nagyon egészségtelenre" emelkedett, így felmerült, hogy a pályán tapasztalható szmog miatt, amely a látási viszonyokat is rontja, nem rendezik meg a versenyt. A szervezők szerint ugyanakkor a kialakult helyzetnek nem lesz hatása a vasárnapi futamra. "A jelenlegi szennyezettségi szint alapján nem fog módosulni a versenyhétvége menetrendje - áll a házigazdák keddi közleményében, amelyben kifejtik, a körülmények óráról órára változnak. "Folyamatosan kapcsolatban állunk az illetékes kormányzati szervekkel, hogy a lehető legjobb előrejelzéseket kapjuk meg."

Elárverezik Janis Joplin pszichedelikus Porschéját

2015.09.16.
A legendás rockénekes 1965-ös Porsche 356c 1600 Cabriolet-je a várakozások szerint több mint 400 ezer dollárért (111 millió forint) cserél gazdát a december 10-i liciten. Az aukciósház szerint Joplin 1968-ban vásárolta az autót, ám nem volt kibékülve annak fehér színével, ezért arra kérte egyik barátját, hogy fessen rá kaleidoszkópszerű mintázatot. Végül lepkék, medúzák és Joplin, valamint bandája, a Big Brother and the Holding Company portréja került rá a járgányra. - Janis mindenhová ezzel az autóval ment San Franciscótól Los Angelesig, amikor épp ott készített felvételeket - mondta a néhai zenész testvére és életrajzírója, Laura Joplin. Hozzátette: "bárhová is ment Janis az autóval, a rajongók felismerték a kocsit. Így amikor leparkolta és később visszament, mindig legalább egy rajongói üzenet várta". Joplin 1970. október 4-én halt meg herointúladagolásban, mindössze 27 évesen. Az énekes halála után menedzsere vezette az autót, amely az 1990-es évek elején esett át egy felújításon és 1995 óta a clevelandi Rock and Roll Hírességek Csarnokának Múzeumában volt kiállítva. A család most a legendás négykerekű elárverezése mellett döntött. Az autót harminc másik, hasonlóan stílusos kocsi társaságában árverezik el.
Címkék: 

Megnyílt a 66. Frankfurti Nemzetközi Autókiállítás

2015.09.16.
A szalonon - amelyet Angela Merkel német kancellár nyitott meg - negyven országból ezer kiállító vesz részt, a legnagyobb német autógyártók, az Audi, a BMW, a Mercedes, az Opel, a Volkswagen és a Ford kiemelt figyelmet fordít a megjelenésre, több ezer négyzetméternyi kiállítóteret foglaltak le és a legfontosabb világpremierjeiket is erre az a vásárra időzítették. Az Audi az új A4-est, a Mercedes a GLC-t, a Volkswagen a második generációs Tiguan terepjárót, az Opel a K-szériás Astrát, a BMW pedig az új 7-es modellt mutatta be a nagyközönségnek, a Mercedes és az Audi emellett koncepcióautókat is kiállítottak. Az olasz Alfa Romeo hosszú évek után most egy olyan középkategóriás autót mutatott be, a Giulia QV-t, amellyel épp a nagy német gyártókat, a BMW és a Mercedes hasonló modelljeit szeretné megszorongatni. A harmincezer négyzetméternyi kiállítótéren a szervezők a mobilitást helyezték a középpontba, a témának külön szekciót is szenteltek, amelyek a legfontosabb autóipari fejlesztéseket és kutatási eredményeket ismertették, ezek között jelentős szerepet kaptak az elektromos autókhoz kapcsolódó kutatások. Emellett az egyik legnagyobb kihívást a városi közlekedés jelenti, ezért ezzel a témával is külön kiállítórészen foglalkoznak: ebben a témakörben az "okos" és minél hatékonyabb városi közlekedésszervezés volt a fő téma. Az első német nemzetközi autószalont 115 éve rendezték Berlinben, ezen összesen nyolc automobilt mutattak be, Frankfurtba 1951-ben került át a kiállítás. Tavaly mintegy 250 ezren látogattak el a frankfurti rendezvényre.

European Drag Challenge Kiskunlacháza

2015.09.15.
Galéria képek: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója