21 százalékkal nőtt Romániában a gépkocsigyártás az idén

2022.10.17.
A francia Renault tulajdonában levő Dacia és az Otosan török-amerikai vegyesvállalat által birtokolt Ford Románia a vizsgált időszakban összesen 381 971 járművet gyártott a tavalyi év január és szeptember közötti időszakában jegyzett 315 115 járműhöz képest. Az idén is a Dacia állított elő több járművet, 230 078-at, míg a Ford romániai üzemében 151 893 személygépkocsi készült. Az egyesület adatai szerint mind a 2020-hoz, mind 2019-hez mérten növekedést jegyeztek fel, így a két évvel ezelőtti adathoz képest 25 százalékkal nőtt a termelés, míg három évvel ezelőtthöz képest - amikor még nem éreztette hatását sem a koronavírus-járvány, sem az elektromos félvezetők krízise - csaknem 8 százalékos növekedést jegyeztek. Szeptemberben 51 578 jármű gördült le a gyártósorról, ezek közül 30 575-öt a Dacia mioveni-i gyárában, 21 003-at pedig a Ford craiovai üzemében gyártottak. Tavaly a két vállalat romániai üzemeiben összesen 420 755 járművet gyártott, 4 százalékkal kevesebbet, mint 2020-ban. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Végzetes ütközés a 4521-es úton

2022.10.17.
A baleset hétfőn valamivel 14 óra előtt történt a 4521-es út 22-es kilométerszelvényének térségében, egy földúton. Egy személyautó eddig tisztázatlan körülmények között fának ütközött. Az elsődleges adatok szerint a balesetet követően a sofőr meghalt, utasa megsérült. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Egy hónap alatt 1,1 millió utas fordult meg Ferihegyen

2022.10.17.
Forrás: bud.hu A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren szeptemberben 1 185 462 induló és érkező utas fordult meg, szeptember végéig így 9 060 752 utast fogadott és indított az idén a budapesti repülőtér, csaknem 265 százalékkal többet, mint 2021 első kilenc hónapjában - írják a közleményben. Kiemelték, az idén a főszezonon kívül is népszerű célállomásnak bizonyult London, Tel-Aviv, Amszterdam, Frankfurt és Párizs. A tájékoztatás szerint a cargo árumennyiség minimális, 4,1 százalékos csökkenést mutat 2021 szeptemberéhez képest. A január-szeptemberi időszakban regisztrált 143 716 tonna légiáru 7,8 százalékkal több, mint a tavalyi év azonos időszakában volt. Közleményében a Budapest Airport ismerteti, hogy szeptemberben megkezdődött a központhoz kapcsolódó cargo előtér bővítése, októberben pedig kezdetét vette az árukezelő (handling) épület kapacitásának növelése is. A Budapest Airport további 6500 négyzetméteren létesít raktárakat, 2000 négyzetméteren irodákat, valamint élő állatok fogadására alkalmas munkaterületet, egyéb kiszolgáló helyiségeket. A bővítésnek köszönhetően a repülőtér éves cargo kapacitása 250 000 tonnáról 300 000 tonnára nő, ez biztosítani fogja, hogy Magyarország továbbra is vezető szerepet töltsön be a kelet-közép-európai régióban, miközben alapvető versenyelőnyt biztosít a magyar gazdaság valamennyi szereplője számára - írják a közleményben. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

„Kapcsolj, mielőtt eltűnnél” – nyomasztó közlekedésbiztonsági videó a rendőrségtől

2022.10.17.
Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság idén október 17. és december 4. között rendezi meg „Látni és látszani 2022” kampányát, amellyel szeretnék felhívni a figyelmet az őszi időjárás okozta vezetésbiztonsági kihívásokra. Ebben az időszakban a sofőrök felelőssége, hogy felkészítésék járművüket megváltozott út- és fényviszonyokra. A kampány videója itt látható. A közúti közlekedés a társas együttélés normáira épül, mely során a résztvevők joggal várhatják el egymástól a kölcsönös figyelmet és a maximális felkészültséget. A széles tömegek számára egyértelművé kell tenni, hogy a balesetmegelőzés a közlekedés szereplőinek felelőssége. A vezető látása és hozzáállása például a mobiltelefon biztonságos használatához, továbbá a vezetett gépjármű műszaki állapota a biztonságos közlekedésnek elválaszthatatlan összetevője. Az őszi-téli időszakban jelentősen romlanak a látási viszonyok így ez az akció kiváló lehetőséget teremt a gépjárművezetőknek arra, hogy ingyenesen nézessék át autójuk láthatóságát segítő berendezéseit az ablaktörlő lapáttól az index lámpáig, illetve hogy ugyancsak ingyenesen ellenőriztessék látásukat. A „Látni és látszani” akcióban a regisztrált optikák ingyenes látástesztet végeznek a kampány keretein belül hozzájuk érkezőknek. A látásteszt során esetlegesen megállapított probléma konkrét kivizsgálásához azonban már látásvizsgálat szükséges, ami költségtérítéses szolgáltatás. Az akcióban szereplő szervizek és optikák listája megtalálható a kampány honlapján További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Öt csillag a Mazda CX-60-nak az EuroNCAP törésteszten

2022.10.17.
A Mazda CX-60 elérte a maximális pontszámot a 6 és 10 év közötti gyermekek védelmében, frontális és az oldalról érkező ütközések esetén is. A gyermek utasvédelemben a gyerekülés megfelelő elhelyezésével szintén a legjobb eredményt szerezte meg, így a kombinált értékelés 91%-os. A 88%-os felnőttvédelem is jelentős eredmény, jó értékekkel az oldal irányú és a teljes szélességű akadályba ütközések eseteiben. Az összes kritikus helyen, ahol az utasok teste sérülhet, jó volt a védelem az oldal irányú akadályba ütközés és a súlyosabb, oldalsó póznába ütközés eseteiben is – így ebben a kategóriában az autó maximális pontszámot kapott. A vadonatúj Mazda CX-60 89%-ot ért el a gyalogosvédelemben. Az automatikus vészfékezés megfelelő működésével a modell az egyik legmagasabb eredményt érte el az összes autó között, melyet az Euro NCAP idáig tesztelt. A Mazda eddigi legnagyobb SUV-ja olyan Mazda modellekhez csatlakozik, mint a CX-5 (2017), a frissített Mazda6 (2018), a Mazda3 és CX-30 (2019), valamint az MX-30 (2020), melyek mindegyike ötcsillagos értékelést kapott az Euro NCAP törésteszteken. Az ötcsillagos értékeléshez hozzájárul a Skyactiv többmegoldásos, méretezhető járműarchitektúra, amely számos fejlesztést alkalmazott, hogy a menetdinamika még jobb legyen. A jó eredményben az is szerepet játszik, hogy az i-Activsense vezetésasszisztens rendszereket és biztonsági technológiákat folyamatosan továbbfejlesztik, és egyre több ilyen vezetőt segítő rendszer kerül beépítésre a Mazdákba. Olyan technológiák, mint az eléfordulást előre jelző, gyalogosérzékelő, vagy holttér-figyelő szenzor, segítenek a vezetőnek a kockázatok felismerésében, és minimalizálják a balesetek, vagy a sérülések lehetőségét, miközben a gyalogosokat is védik. További autós tartalmakért kövesse az Autószektor Facebook oldalát!  

Knezsik István, az ANK elnöke a Rádió 7 vendége volt

2022.10.17.
Az elnök úgy fogalmazott, elrepült mellettünk az idő az elmúlt évtizedben, mindent újra kell gondolni. Az ANK arról szeretné meggyőzni a szülőket és a gyerekeket, hogy szeressék meg az autót, szeressék meg a járműveket, s autószerelőként a mobilitást segítsék, vagy éppen mérnökként új autókat álmodjanak meg. Az országos tanulmányi versenyen negyven szakképző iskola diákjai vesznek részt. Knezsik István, az ANK elnöke Sok-sok kampányt indítottunk, hogy milyen közlekedési szokáshoz milyen hajtáslánc a jó – fogalmazott az elnök. – Ezt most hangsúlyosabban tesszük, s mindenkit jó szívvel várunk, aki csatlakozni szeretne az ANK mobilitást segítő csapatához. Hiszem azt, hogy vissza kell menni Mátyás királyig, a kocsiig, hogy az utazás újra élmény legyen – folytatta gondolatait Knezsik István, aki szerint nem fordítunk kellő figyelmet azokra a csodálatos értékekre, amelyek körülvesznek bennünket. Legyen az a kocsi Kocsimúzeum vagy éppen a Ménesbirtok kocsimúzeum. Aki nem ismeri a múltat, nem érdemli meg a jövőt – fogalmazott a Rádió 7 stúdiójában az elnök a Kocs községben élő egykori mestereket utalva, akik a szekérből kocsit alkottak, s ezzel beírták nevüket a történelemkönyvekbe. A magyar alkotók – legyenek azok mérnökök, feltalálók, designerek - azóta is folyamatosan hozzájárulnak ahhoz, hogy a közlekedés élmény legyen. Elkeserítő látni, hogy sok mai gyerek utazás közben nem a tájat nézi, nem az utazást élvezi, hanem a telefonját nyomkodja – folyatta gondolatait Knezsik István. – Pedig egy autóban sokszoros tudás van a telefonhoz képest, elektronikában is, informatikában is. Érdekes, innovatív világot élünk. 10-12 hajtáslánc van egyidejűleg velünk, és senki nem tudja, melyik lesz a győztes. Knezsik István Palkovics László miniszterrel A magyarok a világ járműgyártásában kiállításon. A beszélgetés során a közlekedésbiztonság is szóba került. Az ANK által is támogatott Tóbiás és Balambér, akik a gyermekeket nevelik tudatos és biztonságos közlekedésre, immár a zöld mobilitásra és a fogyatékkal élők segítésére is kiemelt figyelmet fordítanak. Számomra döbbenetes módon elszabadultak a szabálysértők az utakon, a piros nem számít, a záróvonalat semmibe veszik – mondta el véleményét az elnök. – A mobilitás hetében környezetvédelmi ellenőrzéseket is tartottak. Nagyon helyes. Mindennap kellene. A stúdió felé jövet két olyan autó is megelőzött, hogy utána alig kaptam levegőt. Rejtélyes módon az EU csak az új autókkal foglalkozik, miközben a járműipar és új autó tettek a legtöbbet a Föld megmentéséért. Ahogy a focihoz, úgy az autókhoz is mindenki ért Magyarországon – jelentette ki az elnök, aki szerint a 2015 óta gyártott autókat már gyári támogatás nélkül nem lehet megjavítani, az ehhez szükséges informatikai háttér a szakszervizekben áll rendelkezésre. Az üzembiztonság nagyon fontos, ehhez autószerelők kellenek, akik megérdemelnék a nagyobb megbecsülést, mert a mindennapi mobilitást nekik köszönhetjük.   Az egyórás beszélgetés során az őszi közlekedési veszélyek is szóba kerültek. A megfelelő abroncs, hét fok alatt téli gumi cseréje, a látni és látszani elv jegyében a fényszórók és helyzetjelzők ellenőrzése - és szükség esetén cseréje - életmentő lehet. A máshol elvesztegetett időt a közlekedők ne az utazás során akarják behozni, mert ebből könnyen baleset lesz, s annak lelki és fizikai terhével kénytelen lesz együtt élni az, aki balesetet szenvedett - hívta fel a figyelmet a türelmes, toleráns és segítőkész közlekedés fontosságára az Autós Nagykoalíció elnöke. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Három világpremierrel jelentkezik a Peugeot a ma kezdődő Párizsi Autószalonon

2022.10.17.
A Peugeot három világújdonságot mutat be, amelyek jól példázzák a márka kínálatának gyorsuló ütemű elektrifikációját és innovatív szemléletét. Az újító szellemű Peugeot 408, mely váratlan formában jelenik meg: egy nagyméretű átlátszó gömb segítségével minden irányból megcsodálhatjuk vonalait. Az e-208 egy továbbfejlesztett elektromos hajtáslánccal érkezik mely egyszerre nyújt 15%-kal nagyobb teljesítményt és 10,5%-kal nagyobb hatótávolságot. Ezen felül, demonstrálva elkötelezettségét a teljes paletta elektrifikációja iránt, a Peugeot bemutatja a 100%-ban elektromos, 112 Km hatótávolsággal bíró, új e-Streetzone robogóját. A versenyautók kedvelői is találnak maguknak elektrifikált csemegét a standon: a Peugeot 9X8 Hybrid Hypercar először lesz látható autókiállításon, közúti rokonával együtt, hiszen a 360 lóerős Peugeot 508 PSE hibrid modellt ugyanaz a mérnökcsapat alkotta, mint a versenyautót. A 3-as csarnokban található, hidrogén üzemanyagcellás technológiának dedikált standon tekinthető meg a Peugeot E-EXPERT HYDROGEN, mely a szalon környékén rövidebb tesztvezetésekre is elérhető lesz. Végül, de nem utolsó sorban a közönségnapokon találkozni lehet majd a Peugeot márka különleges képviselőivel: ott lesznek a Peugeot 9X8 Hypercar pilótái, Franciaország 2022-es Szépe és a toulouse-i rögbicsapat sztárjai. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Harminc helyet javított egyetlen versenyen a magyar pilótanő

2022.10.17.
Ami a raliban kihívás, azzal szinte mind találkozott a magyar duó a három ország, Németország, Csehország és Ausztria határvidékén megrendezett rangos versenyen. Az eső mellett a köddel is meg kellett küzdeniük, végül azonban sikerrel vették az akadályokat a világbajnoki kandidált futamon. „Életünk egyik legkeményebb versenye volt, az első napon a rossz gumiválasztás miatt nagyot küzdöttünk, ráadásul esett is. Szombaton az eső mellett a köddel is meggyűlt a bajunk, de így is sikerült javítani az apróbb hibákon. A második napon akkorát hajráztunk, hogy az összetett 64. helyről feljutottunk a 36. helyre, végül a 37. helyen zártunk. Nagyon köszönjük a biztatást a szurkolóknak, a partnereinknek a bizalmat, boldogok vagyunk, hogy célba értünk, Maricsek Miki most is fantasztikus munkát végzett.” - foglalta össze a hétvége eseményeit Vogel Adrienn. A páros az ERC4-es kategóriában a nyolcadik lett. A női bajnokságban pontegyenlőség alakult ki az élen, a bajnok személyéről később születik döntés. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Pályazár, köd, balesetek, dugók – hétfő reggeli káosz az utakon

2022.10.17.
Az Útinform szerint Vas megyében az Őrség területén, illetve az M3-as autópályán, Polgár térségében is ködfoltok képződtek, ott 100-200 méter közötti a látótávolság, mely lassíthatja az előrejutást. Az M0-s autóút északi szektorán, a 11-es főúti körforgalom előtt korábban két személyautó ütközött össze. A sérült járművek már a leállósávon vesztegelnek, de a torlódás még tart. Az M4-es autóúton, a Budapest felé vezető oldalon, az M0-s autóúti csomópont előtt egy személyautó és egy kisteherautó karambolozott. A 26-os km-nél a külső sávot lezárták, több km-es torlódás alakult ki, 20-25 perc a plusz menetidő. Az M6-os autópályán, a Pécs felé vezető oldalon, Szedres térségében egy személyautó szalagkorlátnak ütközött. A 132-es km-nél az autópálya érintett oldalát lezárták, a forgalmat a 131-es km-nél a Szedres csomópontban kiterelik a 63-as főút felé, visszatérni a 6-os főúti csomópontban lehet. Pest megyében, Sóskúton egy autó árokba hajtott. A helyszínelés idejére az 1-es km-nél a fél útpályát lezárták. (8107-es jelű Érd - Pusztazámor szeméttelepi összekötő út). A 26-os főúton, Miskolc belterületén egy személyautó kisteherautóval ütközött össze. A 4-es km-nél félpályás lezárás mellett helyszínelnek. A reggeli erős forgalomban lassulás tapasztalható a főváros irányába, többek között: az M3-as autópálya bagi szakaszán, valamint az M0-s autóúti csomóponttól befelé az 51-es főúton, Dunaharasztinál a 31-esen Mende térségében a 10-es főúton, a solymári körforgalomtól is befelé haladva. Az M3-as autópályán, Nyíregyháza felé, Aszód és Hatvan között aszfaltoznak. Az aktuális munkaterület mellett a belső sávba kell sorolni. A reggeli csúcsban ez okoz torlódást. Vezessenek fokozott figyelemmel! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Nem kamu a 3 méter széles Volkswagen

2022.10.17.
Rendkívül furcsa képek és videók lepték el az internetet Kínából, amiken egy ultraszéles Volkswagen látható. Noha az európai szemnek ismeretlen, de egy Volkswagen Lamandoról van szó, amit kizárólag Kínában értékesít a német gyáróriás. Persze a piac elvárásainak megfelelően létezik belőle L, azaz hosszított változat is (arrafelé nagyon komolyan veszik a hátsó lábteret), de hogy szélesített változat is legyen egy autóból, az több mint szokatlan. Mivel szinte kizárólag csak rendkívül rossz minőségű képek vannak róla, legyinthetnénk a dologra, hogy ez bizony gyenge Photoshop. Viszont az autó építője felfedte magát, és saját Tiktok csatornáján mutatta be a Lamando 5XL-t, ami egy közel 3 méter széles Volkswagen szedán. A @justinbuildcars nevű felhasználó még a motortérbe is beállt, hogy bebizonyítsa, nem photoshoppolt képről van szó, ez az autó bizony tényleg létezik – bár kíváncsi lennék, hogy hogy talál magának parkolóhelyet a helyi szupermarket előtt. Viszont most már akár 10 fő is elfér az utastérben az alkotó szerint. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója