Terepjáróval ütötte el a szabályosan átkelő gyalogost Csepelen - videó

2022.08.19.
A Bpiautósok olvasójának fedélzeti kamerája rögzítette az esetet augusztus 18-án, 11:19-kor, a 21. kerületi Kvassay Jenő úton. A felvételen jól látszik, hogy a kerékpáros leszáll a bicikliről, amit maga mellett tolni kezd, ahogy a KRESZ előírja számára. A kamerás autó sofőrje megáll, amit a biciklis meg is köszön, karlendítéssel.   A belső sávban érkező Volvo XC60 sofőrje azonban figyelmetlen, és a takarásból érkező gyalogost elsodorja. Szerencsére nem frontálisan ütötte el, csak elsodorta az autó oldalával, így a gyalogos könnyű sérülésekkel megúszta. „A helyszín botrányos! Sajnos nem vagyunk meglepődve azon, hogy ez megtörtént. Az ominózus gyalogátkelő úgy néz ki, hogy jelenleg nem az, hiszen az ideiglenes útburkolati jelek ezt sugallják, illetve tábla sem jelez gyalogátkelőt – félreérthető a gyalogosok számára” – írta a felvétel tulajdonosa. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Halálos baleset az 51-es úton

2022.08.19.
Azt írták, a két gépkocsi frontálisan karambolozott Dunavarsány és Majosháza közelében, az egyik az oldalára borult. Mindkét járműbe beszorult egy-egy ember, akiket a műszaki mentést végző érdi hivatásos és délegyházi önkéntes tűzoltók szabadítottak ki. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján azt írta: egy 29 éves férfi autójával egyelőre tisztázatlan okból áttért gépkocsijával a szemközti sávba és összeütközött egy szabályosan haladó járművel. A frontális baleset következtében a 29 éves sofőr életét vesztette. A rendőrség a lezárt útszakasz miatt azt javasolja, hogy akinek módjában áll, válasszon másik útvonalat. Kép: MTI/Mihádák Zoltán További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A rendőrök sem akarták elhinni, mennyivel mértek be egy száguldó BMW-t az 5-ös főúton

2022.08.19.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei közúti ellenőrzést - mozgó sebességellenőrzést - hajtottak végre az 5-ös számú főúton 2022. augusztus 16-án. A rendőrök öt személyautót mértek be, melyek a lakott területen kívüli megengedett legnagyobb sebességet - 90 km/h - átlépve, 116 km/h-val, 139 km/h-val, 148 km/h-val, 155 km/h-val és 193 km/h-val közlekedtek.  A rendőrök az ellenőrzés alá vont sofőröket gyorshajtás miatt 30 ezer, 45 ezer, 60 ezer, 90 ezer és 200 ezer forint közigazgatási bírsággal, valamint összesen 26 közúti közlekedési előéleti ponttal sújtották. Egy járművezető a vasúti átjáró tilos jelzésének ellenére haladt át a síneken, ezért őt is 30 ezer forint közigazgatási bírsággal és 8 közúti közlekedési előéleti ponttal büntették a rendőrök. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Indiai márkák is rárepülnek az orosz autópiaci résre

2022.08.19.
Az indiai autók oroszországi értékesítéséről szóló hírek közvetlenül azt követően keltek lábra, hogy a nagy külföldi autógyártó cégek tömegesen hagyták el az Ukrajna ellen háborút indító Oroszországot.   Szakértők szerint az indiai autók megjelenése Oroszországban elméletileg lehetséges, de van egy komoly probléma, amit meg kell oldani. A helyzet ugyanis az, hogy a Tata és a Mahindra által összeszerelt autókat elsősorban indiai körülményekre, illetve trópusi, szubtrópusi éghajlatú országokra tervezték. Ezek az autók – legalábbis a jelenlegi konstrukciókban - nem alkalmasak Oroszországban történő üzemeltetésre. A tartós fagyok tönkretehetik őket.  A probléma megoldását az jelentheti, ha az Indiából érkező autókba dízelmotorokat építenek be, megakadályozva ezzel az üzemanyag befagyását. Egy másik alapvető gond: Indiában, akárcsak Japánban, elsősorban jobbkormányos autókat gyártanak. Így az orosz piacra szánt modelleket át kellene építeni, ami sok időbe és pénzbe kerül. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Fizetős parkolást a kétkerekűeknek is?!

2022.08.18.
Forrás: cdn.pixabay.com Mindenki máshogy tudja Kiindulópontként kezünkbe vehetünk egy KRESZ könyvet, ahol többször is találkozhatunk a motorkerékpárokra, és segédmotorokra vonatkozó várakozási szabályokkal. Ami leginkább megmaradhatott, az két „gumiszabály”. Az egyik, hogy két motorkerékpár várakozhat egy, az autók részére kijelölt pakolóhelyen, a másik pedig az, hogy a járdán is megállhat, ha szabadon hagy legalább másfél métert a gyalogosforgalom részére. A KRESZ tanfolyam után tehát mindenkiben az rögzül, hogy engedmények vonatkoznak a kétkerékkel közlekedőkre, ha parkolásról van szó. Aztán a valóság átírja ezeket a szabályokat, hiszen minden magánparkoló, mélygarázs, de akár egy önkormányzat is dönthet úgy, hogy a hozzá tartozó területen parkolási díjat vet ki a várakozó gépjárművekre, és ide sorolja a kétkerekűeket is. Ebben az esetben sokat nem lehet tenni, legfeljebb elkerülni az ilyen „motorosbarát” helyet. Vagy utána járni, hogy ha nem szem előtt hagyjuk a motort, és nem zavarunk senkit, akkor is megkapjuk a drága mikulás csomagot, vagy ez csak a kijelölt parkolóhelyeken történő várakozásra vonatkozik. Forrás: cdn.pixabay.com "...A korábbi években tapasztalt kedvezőtlen forgalmi helyzeteket elkerülendő." A szóban forgó város a megnövekedett gépkocsiforgalmat próbálja ellensúlyozni ezzel a rendelettel, így még kevésbé világos, hogy mit befolyásolnak ebben a motorosok? Több olyan városban is viszonylag gyakran előfordulok, ami országos szinten is benne van a TOP 3 úticélban, így gyakorlatilag egész évben nagy turistaforgalmat bonyolít. Mégsem találkoztam azzal, hogy szétdobált közösségi rollerekhez hasonló káoszt látnék motorokból. Miért? Mert a legtöbb motoros nem él vissza ezzel a kedvezménnyel, így olyan helyen parkol, ahol kevésbé zavar. Emellett a motorkerékpár sokaknál több, mint szimpla közlekedési eszköz, inkább egy családtag, vagy jó barát, akire gazdája mindig jobban figyel. Tehát ha szép helyet látogat, akkor odafigyel arra, hogy addig a lovának is jó helye legyen, ahol nyugodtan feltöltődhet a túra folytatásához. Meg kell jegyezni, hogy nem vagyok ott, nem látom a helyi adottságokat, a rendszert, és összességében nem lehetek képben az ottani helyzettel. Így meg kell jegyeznem azt, hogy mint minden közösségben a motorosoknál is létezik az a réteg, aki mindenre fittyet hány, vagy szerfölött kényelmes, és ha lehetne, az óváros ezeréves köveit is összezúzná a középtámaszával, csak, hogy ne kelljen az ötven fokban gyalogolni tíz métert a protektoros ruhában. Ha viszont ilyen előfordul, akkor azt ne kollektíven, hanem egyénileg szankcionáljuk. Mondanám, ha én lennék a jogalkotó. Forrás: cdn.pixabay.com " ... a nyári kaotikus parkolási és forgalmi helyzetek fenntartható módon rendeződnek az intézkedés által." Nem szeretnék olyan helyen élni, ahol kollektíven büntetik azokat is, akik motorkerékpárt, vagy segédmotorkerékpárt használnak közlekedési eszközként akár településen belüli munkába járáshoz, vagy napi ügyeik elintézésére. Véleményem szerint megint csak abba az irányba haldunk, ahol nem az elektromos átállás lesz a legnagyobb kérdés, hanem az, hogy mindenki átgondolja a jelenlegi, akár pazarló autóhasználatát. Ha megszorítások vannak, akkor mindig előkerül a keveset fogyasztó alternatíva, és ha ragaszkodunk az egyéni időbeosztáshoz, és mobilitáshoz, akkor a legkézenfekvőbb a robogó, segédmotor, vagy motorkerékpár. Nehéz idők közelednek, ez abból is látszik, hogy a motorszerelőknél egyre több, évek óta sarokban álló, elfeledett, letámasztott robogóba, vagy motorkerékpárba próbálnak újra életet lehelni. Tehát már most megjelent az igény az üzemanyagot spóroló alternatívára, így semmi szükség arra, hogy ezt a járműkategóriát is egy kalap alá vegyék az autókkal, amikből egyébként is sokkal több fut az utakon a kelleténél. Kérdéseimmel hiába kerestem a város hivatalát, egyelőre nem kaptam választ. Ha esetleg mégis megérkezik, akkor természetesen frissítem a cikket. Addig pedig kövessenek minket Facebook is!

Halálba száguldott két motoros a Mátrában

2022.08.18.
A 24-es főút 20-as kilométerében, Parádsasvár közelében 2022. augusztus 18-án 15 óra 30 perc körül két motoros összeütközött. A baleset következtében két férfi a helyszínen életét vesztette. Az érintett útszakaszon teljes útlezárás van érvényben, kerülni Gyöngyös irányába lehet. Az utinform.hu is azt írta legrisebb, 18:17-kor kiadott jelentésésben, hogy főutat lezárták, mindkét irányban megállították a forgalmat, vagyis még tart a helyszínelés.  Kérjük a járművezetők türelmét! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Ifo tanulmány Kínáról: a német jólétbe kerülne a leválás

2022.08.18.
Az Ifo Intézet szerint a Kínától és más tekintélyelvű államoktól való gazdasági függés leválasztása jelentős jóléti veszteséget jelentene Németország számára. Egyrészt összeomlanának az értékesítési piacok, másrészt drágulnának a német ipar előtermékei és alapanyagai – írják a müncheni közgazdászok az Ifo elnöke, Clemens Fuest vezetésével megjelent lapjukban. Audi-gyártás Kínában. Fotó: Audi Az EU Kínától való kölcsönös szétválasztása önmagában nagyon súlyosan érintené a német ipart, és csökkentené versenyképességét, különösen az autógyártókat és a gépipart. Az Ifo számítása szerint a magasabb importvámok és egyéb kereskedelmi akadályok mindkét oldalon 0,81 százalékkal csökkentenék a német bruttó hazai terméket, ami a teljes gazdasági növekedés jelentős hányadába kerülne. Ráadásul az Ifo kutatói hangsúlyozzák, hogy ezek csak a várható veszteségek alsó határai. Ennek megfelelően csak viszonylag kis területek részesülnének előnyben, mint például a textilipar. A tanulmány megerősíti a korábbi Ifo-tanulmányokat is, miszerint az ipari termelés Németországba vagy a szomszédos országokba történő áthelyezése óriási jólétveszteséget jelentene. Egy átfogó németországi áttelepítés esetén a német bruttó hazai termék csaknem 10 százalékkal csökkenne. „A deglobalizáció nemcsak magasabb munkanélküliséghez és alacsonyabb növekedéshez vezethet, hanem végső soron az ország politikai stabilitását is veszélyeztetheti” – figyelmeztetnek a lap szerzői. Az Ifo Intézet az egyoldalú függőségek csökkentését és az ellátási láncok diverzifikálását javasolja. "A tény azonban az, hogy ragaszkodnunk kell a nemzetközivé válás alapvető üzleti modelljéhez" - foglalta össze az ügyfélnek Bertram Brossardt, a vbw vezérigazgatója. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

A szomszédban több új elektromos és hibrid autót adtak el idén, mint dízelt

2022.08.18.
Az év első hét hónapjában forgalomba helyezett új személygépkocsik 20,7 százaléka volt részben vagy teljesen elektromos meghajtású. Ugyanebben az időszakban csak 14 százalékot tett ki a forgalomba helyezett új, dízelmotoros személygépkocsik aránya. Míg az elektromos és hibrid autók eladása 106,4 százalékkal nőtt az elmúlt év hasonló időszakához képest, a dízelek eladása 29,3 százalékkal csökkent. Továbbra is a benzines autók voltak a legkeresettebbek a romániai piacon. Az év első hét hónapjában eladott személygépkocsik 65,3 százalékát benzinmotorral szerelték fel. Ennek a típusnak az eladásai 10,1 százalékkal nőttek. - A dízelkorszak végéhez közeledünk - idézte a tárca közleménye Tánczos Barna minisztert, aki megjegyezte, hogy az idei az első év, amikor a környezetkímélő új gépkocsik eladása meghaladja a dízelekét. A miniszter hozzátette, hogy a teljesen elektromos autóknál a leglátványosabb a növekedés. Ez a típus tette ki az eladások 7,9 százalékát, ami több mint 300 százalékos éves növekedés. A miniszter a tárca által finanszírozott ösztönző programoknak tulajdonította, hogy a lakosság kezdett lemondani a környezetet jobban szennyező autókról. Az Autógyártók és Forgalmazók Egyesületének (APIA) képviselőivel folytatott csütörtöki megbeszélése után elmondta: a következő években fokozatosan növelik az elektromos autók vásárlására szánt támogatási keretet, és 2023-tól az elektromos és plug-in hibrid haszongépjárművek vásárlását is támogatják. Az APIA szerdán közzétett statisztikája szerint az év első hét hónapjában 70 028 új gépkocsit adtak el Romániában, 12,1 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, júniusban és júliusban azonban megtorpant a növekedés. Az első 7 hónap adatai alapján az eladások rangsorát továbbra is a Dacia vezeti (20 124 gépkocsival), majd a Ford (7070), a Toyota (6112), a Renault (5744), a Hyundai (5612), a Volkswagen (5036), a Skoda (4839) és a Mercedes Benz (4168) következik a sorban. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Az úthengeres tartalékos

2022.08.18.
Szerző: Bánffi Tibor A gyülekező kora reggel a szentesi futballpályán volt ahol felsorakoztak a korszak haszonjárművei is (Zilek, Ifák, stb). A megjelenteket csoportokra osztották és kaptunk egy Geiger-Müller számlálót. (Ebben az időben volt a csernobili atomkatasztrófa). Gyakorlóba beöltözve szétszórtak bennünket a városban, a lakosság körében nem kis riadalmat keltve. Az volt a dolgunk, hogy mérjük az atomsugárzást. Az akció nem tartott tovább 5 percnél, ezért kínunkban már a ház előtti meggyfa termését kezdtük dézsmálni. (Szegény tulaj azóta is emleget bennünket.) Dél körül összeszedték a katonákat és visszavitték az alakuló térre. A parancsnok méltatta a hősi helytállásunkat, amikor „gőzmozdony” pöfögésére lettünk figyelmesek. Egyszer csak egy úthenger tűnt fel a láthatáron és begördült focipályára. Kiderült, hogy az úr még emlékezett a bevonuláskor fejünkbe vert instrukcióra, miszerint a parancsot nem szabad meg...ni, mert szaporodik. Pechére neki nem Zile volt, hanem úthengere. Cifra káromkodásokkal kísérve az indítókulcsot földhöz vágva mondta: vigye vissza aki kiadta a parancsot. Mint kiderült, az úr Békés-megyéből hajnalok hajnalán indult kalandos útjára. Persze az alakulat hullámzott a röhögéstől. (Az ábra illusztráció)  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója