Nem csökken a halálos közlekedési balesetek száma

2019.02.04.
A WHO nemrégiben kiadott, 2018-as közlekedésbiztonságról szóló globális állapotjelentése szerint évente 1,35 millió ember veszíti életét a közutakon. Szintén elszomorító adat, hogy az 5 és 29 év közöttiek esetében a halálozás fő oka közlekedési baleset. A WHO arra emlékeztet, hogy: 24 másodpercenként hal meg egy ember az utakon, az áldozatok több, mint egynegyede gyalogosan vagy kerékpárral közlekedik, a közúti balesetek a gyermekek és a fiatalok halálának fő oka. Ugyanakkor a statisztikákat tanulmányozva jelentős eltérések figyelhetők meg az országok között. A fejlett országokban, mint például Franciaország, a lakosság 40%-a rendelkezik gépjárművel, és a halálesetek 7%-át közúti baleset okozza. Ugyanakkor a fejletlenebb országokban csak a polgárok 1%-a rendelkezik saját gépjárművel, mégis 13%-ban közúti balesetben vesztik életüket. Ráadásul ez utóbbiakban kevés a közúti biztonság javítására irányuló intézkedés is. Böngéssze a WHO szemléletes interaktív térképét, és döbbenjen meg Ön is... (forrás: WHO) A WHO ugyanakkor megjegyzi, hogy a halálesetek abszolút számának növekedése ellenére a világ népességéhez viszonyított arányok az utóbbi években stabilizálódtak. A jel, miszerint előrehaladás történt, számos intézkedésnek tulajdonítható, beleértve a sebességkorlátozásokat, a józan vezetést, a sisak illetve biztonsági öv viselését, kerékpárutakat… ezt a WHO már a 2015-ös, előző kiadás óta fenntartja.

MGE: tovább bővülhet az új személyautók forgalomba helyezése

2019.02.04.
A hétfőn közzétett piaci előrejelzés szerint a januári adatok is bővülésre utalnak, hiszen az év első hónapjában 9 százalékkal több új személyautó állt forgalomba, miközben a kivonások száma ennél csekélyebb mértékben, 7 százalékkal nőtt tavalyhoz képest. A Datahouse Kft. januári összegzése alapján 2018-ban Magyarországon 136 ezer 601 autó állt forgalomba. Az MGE továbbra is sürgeti a használt autók behozatalának szigorúbb szabályozását, hogy ne érkezzenek külföldről korszerűtlen, környezetszennyező járművek. Az idei növekedés kiterjed a tisztán elektromos és hibrid autókra is, de - tették hozzá - ezek piaca korlátozott, a folyamat ezért továbbra is csekély mennyiséget takar. Bővülést várnak a kishaszonjárműveknél is, a tavalyi 22 725 darab után idén körülbelül 30 ezer állhat forgalomba - írták. Az egyesület a kishaszonjárművek támogatását szorgalmazza a kis- és közepes vállalkozások érdekében. A nagyhaszonjárműveknél az év első felében csökkenésre számítanak, de az egyesület szerint a folyamat a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramjának újraindulásával megfordulhat és az év egészére a tavalyihoz hasonló darabszám várható. Az MGE üdvözölné az elöregedett buszok minél jelentősebb arányú cseréjét, pontosabb előrejelzést azonban a januári adatok alapján nem kívántak adni 2019-re. A közlemény fölhívta a figyelmet a járműjavítókat is érintő munkaerőhiányra, amit az MGE a szakemberek és a munkát ajánlók számára indított valtsfel.hu állásközvetítő oldallal szeretne enyhíteni

Teljes terelés és burkolati jel festés az M0-son

2019.02.04.
Sávzárásra kell számítani a Soroksári híd és a Hárosi híd környezetében, illetve az M6-os autópálya csomópontja és Hárosi híd között is. A munkálatokat mozgó terelés mellett végzik 2019. február 5-én, kedden, február 6-án, szerdán és február 7-én, csütörtökön reggel 10 óra és 15 óra között, illetve hétvégén reggel 8 óra és 16 óra között. A munkálatok szervezésénél a szakemberek figyelembe vették a reggeli és délutáni csúcsidőket, illetve a pénteki csúcsforgalmat, így ezekben az időpontokban nem lesz munkavégzés. A festési és száradási idő ütemenként 1-1,5 óra. Egy-egy ütem befejezése után a főpályáról időszakosan levonulnak a szakemberek, így az esetlegesen feltorlódott forgalmat elengedik. A munkavégzés a kedvező időjárás miatt lehetséges és a balesetek megelőzése szempontjából szükséges. Az M0-s autóút déli szektorában közlekedőktől türelmet kérünk a munkálatok ideje alatt, a felújító festés az ő érdeküket szolgálja. A közlekedőktől azt kérik a szakemberek, hogy még utazás előtt tájékozódjanak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának weboldalán, a www.utinform.hu oldalon az aktuális út- és látási viszonyokról, valamint forgalmi helyzetről.

Körözték a BMW X5-höz tartozó motort, váltót és egyéb alkatrészeket

2019.02.04.
Egy román férfi egy olasz hatósági jelzésű kisteherautóval jelentkezett kilépésre 2019. február 3-án 11 óra 30 perckor a Csanádpalota Autópálya-határátkelőhelyen. A rendőrök a jármű rakterének átvizsgálása során egy BMW X5 típusú autóhoz tartozó váltót, motort, futóművet, ajtókat, lökhárítókat találtak. Az alkatrészeken lévő egyedi azonosító jelek ellenőrzése során megállapítást nyert, hogy a járművet a német hatóságok körözik. Az autóalkatrészeket a Makói Rendőrkapitányság lefoglalta.

Romantika és nosztalgia a motorpiacon

2019.02.04.
A technológia fétis mellett, a romantika és a nosztalgia az a két érzelmi állapot, amelyre nagy biztonsággal lehet számítani a gépjármű piacon. Van egyfajta érdekes periodicitás is, vannak évek, amikor a jövőbe mutató termékek iránt élesedik az emberek figyelme, míg máskor inkább nosztalgikus érzések kerekednek felül a vásárlókon. Tökéletesen kimutatható mindez, az európai de akár még a kicsiny magyar motorkerékpár piacon is. Amely utóbbinak várhatóan idén három, inkább a nosztalgia és a romantika húrjait pengető új márka igyekszik meghódítani a vásárlók kegyeit. A Lambretta és a Malaguti márkanevek vélhetően sokaknak hangzanak ismerősen. A Malaguti nem csak az olasz motor és robogó gyártás egyik felejthetetlen ikonja, de a világhírű magyar gyorsasági motorversenyző Talmácsi Gábor is e márkával aratta világsikerei egy részét. A Lambretta meg a Vespa párja. Legalább olyan ikonikus szimbóluma a stílusos városi közlekedésnek, mint az utóbbi évtizedben sokkalta kevesebb problémával küzdő másik olasz szimbólum.  Képre kattintva galéria nyílik! Az viszont már kevéssé közismert, hogy más és más okokból, különböző módokon, de mind a Malaguti, mind pedig a Lambretta nehéz évtizedeken van túl. Lényegében mind két márkáról elmondható, hogy volt már a megszünés állapotában is: míg a Malaguti esetében úgy tűnt csúfos véget ér egy legendás olasz történet, a Lambretta esetében sokáig úgy állt a helyzet, hogy a varázslatosan csengő márkanév alatt nem motorokat hanem csak ruhákat, napszemüvegeket és más divattárgyakat árulnak majd. Szerencsére volt egy osztrák cég a szintén több mint 100 éves ipari hagyományt őrző KSR, amely nem csak fantáziát látott e két márkanévben, hanem a megfelelő műszaki innováció, kereskedelmi hálózat, tudás és tőke is rendelkezésükre állt ahhoz, hogy az idei évre végérvényesen életet leheljenek és jövőképet adjanak a Lambrettának és a Malagutinak. Ráadásul a jó hír az, hogy ezen a kicsiny, bár az elmúlt évben már határozott életjeleket mutató magyar motorpiacon akadt egy vállalkozó kedvű és bátor cég, amely felvállalta, hogy Magyarországon is újra népszerűvé teszi a két legendás olasz márkát. Sajnos a milánóihoz, a veronaihoz, a rómaihoz, a kölnihez vagy a brüsszelihez fogható valódi motorkiállítás idén sem lesz Magyarországon, így kicsit nehéz arra javaslatot tenni, hogy a tavasz közeledtével elérhető árú, de stílusos, megfelelő importőri háttérrel rendelkező motort és robogót vásárolni akarók hol nézzék meg és próbálják ki a Malaguti és a Lambretta szemet gyönyörködtető újdonságait.  Képre kattintva galéria nyílik! Ezért egyelőre csak azt javasolnám annak akit két keréken is vonz az olasz divat, hogy látogasson el az importőr ksr.hu oldalra és tesztelje le maga tudatos vásárlóként, hogy miként az új magyar importőr vásárlókat hódítani a hazai magyar motorpiac kétségtelenül két legizgalmasabb újdonságának.

A Ford mérnökei a Gravity Skech segítségével tervezik a jövő autóit

2019.02.04.
A Ford az első autógyártó, amely a Gravity Sketch háromdimenziós virtuálisvalóság-eszközével dolgozva még emberközpontúbbá formálja az autók dizájnját. A formatervezők eszköztárában headset és kontrollerek váltják fel a rajztáblát, így a virtuális valóságban, kézmozdulatokkal dolgozva hozhatják létre ugyanazt, amit eddig tollal és papírral kellett megalkotniuk. Michael Smith, a Ford formatervezési igazgatója szerint érezhetően felpörgeti a dizájnerek kreativitását, ha az alkotás folyamata közben minden szögből láthatják a tervezés alatt álló autót, és ennek köszönhetően már a kezdetektől fogva sokkal emberközpontúbb autókat tudnak megformálni. - Három dimenzióban dolgozva folyamatosan 360 fokos szögben, vagyis a térben szemlélhetjük az autót - mondja. Az autótervezés hagyományos folyamata egy kétdimenziós rajzokkal kezdődik, amelyeket tökéletes minőségben kidolgoznak. A különféle változatok kiértékelése után ezek közül néhányból számítógépes adatfeldolgozással háromdimenziós modellt készítenek. Ezt követően a modellt virtuális valóságba helyezik, hogy még alaposabban elemezhessék, és kiderüljön, mennyire állja meg a helyét a valóságban. Mindez hetekig tart, ezért a tervezőknek nagyon gondosan kell kiválasztaniuk, hogy melyik dizájn léphet tovább a 3D-modellezés fázisába. A Gravity Sketch segítségével ez a folyamat hetek helyett csupán órákat vesz igénybe, hiszen kimarad a kétdimenziós fázis, és a tervezők már a kezdetektől 3D-modellezéssel dolgoznak. A dizájnerek behelyezhetik az autó vezetőjét a középpontba, és 3D terveiket szabadon forgatva minden nézőpontból megvizsgálhatják a járművet, amit így szó szerint a vezető köré építhetnek. Sőt még ők maguk is beléphetnek a felvázolt autóba, hogy pillanatok alatt úgy alakíthassák át a dizájnt, hogy az a lehető legjobban megfeleljen a járműben utazók számára. - Ez az alkalmazás magában hordozza annak lehetőségét, hogy a vásárlóink számára legkedvezőbb dizájnt dolgozzuk ki - mondta Smith. „Az egész eljárás átkerül a virtuális valóságba, így sokkal több ötletet és variációt modellezhetünk le három dimenzióban, hogy az eredmény a lehető legjobb legyen.” A Ford öt formatervező stúdiójában jelenleg az autók utasterére és karosszériájára szakosodott dizájnerek tucatjai vizsgálják, hogyan használható a Gravity Sketch a munkafolyamatokban, és milyen előnyöket ígér a valós idejű közös alkotásra és együttműködésre. A virtuális valóságban történő modellezés és kiértékelés drasztikusan lerövidítheti a fejlesztéshez szükséges időt, és lehetővé teszi, hogy a szakértők sokkal több 3D-ötletet vizsgáljanak meg. - A Ford formatervezőivel való együttműködés révén immár alaposan átlátjuk a kreatív munkafolyamatokat, és úgy finomhangolhatjuk ezt az eszközt, hogy jobban megfeleljen az autótervezők igényeinek, akik a lehető legjobb autókat szeretnék megalkotni a vásárlók számára - nyilatkozta Oluwaseyi Sosanya, a Gravity Sketch alapító vezérigazgatója.

A Ferrari profitja 46 százalékkal nőtt tavaly

2019.02.04.
Az olasz luxusautógyár azt közölte, hogy a tavalyi adózott eredménye 787 millió euróra emelkedett az egy évvel korábbi 537 millió euróról. A Ferrari 9251 autót adott el tavaly, 10 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, a bevétele azonban nem változott, 3,4 milliárd euró volt. A Ferrari az idei évre 3 százalékos bevételnövekedést vár, de nem közölte, hogy mennyi autó eladására számít. A 12 cilinderes motorral felszerelt autók szám 20 százalékkal nőtt, míg például a 8 cilinderes motorú autóké 8 százalékkal bővült. A Ferrari három éve vált ki anyavállalatából, a Fiat Chryslerből, és önálló részvénytársasággá alakult.

Emissziómentes vezetési élmény a BMW 7-es sorozatában is

2019.02.04.
A BMW az autóipari luxus különösen korszerű és technológiailag egyik legfejlettebb formájáról rántja le a leplet: az új BMW 7-es sorozat széleskörű finomhangoláson átesett plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt modellváltozatai a luxuslimuzin új nemzedékének többi tagjával egy időben, 2019 tavaszán ünneplik világpremierjüket. Az újdonságok a márka zászlóshajójának sportosságát, menetkomfortját és utasterének fejedelmi hangulatát kivételesen magas fokú hajtáslánc-hatékonysággal kombinálják, a tisztán elektromos meghajtású, zéró emissziójú, gyakorlatilag hangtalan vezetési élmény lehetőségét kínálva fel a bajor prémiumgyártó ügyfeleinek. A luxusszegmens csúcsán átélhető, egyedülálló vezetési élmény háromféle modellváltozatban válik elérhetővé: a BMW 745e, a hosszított tengelytávolságú BMW 745Le és az intelligens összkerékhajtással felszerelt BMW 745Le xDrive modell képében. A plug-in hibrid hajtáslánc egy soros hathengeres benzinmotor, egy továbbfejlesztett elektromos erőforrás és egy vadonatúj nagyfeszültségű akkumulátor forradalmi együttműködését ígéri, amely az elődmodellhez képest nem csupán a maximális rendszerteljesítmény és a csúcs forgatónyomaték, de az akkumulátor egyetlen feltöltésével megtehető, tisztán elektromos hatótávolság, illetve az üzemanyag-fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás tekintetében is előrelépést tartogat. Vadonatúj hajtáslánc-technológiájával az új BMW 745e, az új BMW 745Le és az új BMW 745Le xDrive modellhármas minden korábbinál intenzívebben képviseli a BMW luxuslimuzinjának iránymutató karakterét. A plug-in hibrid hajtáslánc a legkorszerűbb BMW EfficientDynamics motorcsalád soros hathengeres, típus-specifikus módosításokon átesett benzinmotorjára támaszkodik, amelynek maximális teljesítménye 210 kW / 286 lóerő és a sportosan dinamikus karakterisztika, illetve a rendkívül sima járáskultúra párosával kecsegtet. A benzinmotorhoz egy 83 kW / 113 lóerő maximális teljesítményre és 265 Nm csúcs forgatónyomaték leadására képes elektromos erőforrás csatlakozik, amelyet a legmodernebb akkumulátorcella-technológiával felvértezett, bővített tárolókapacitású, vadonatúj lítium-ion akkumulátor lát el energiával. A plug-in hibrid hajtáslánc továbbfejlesztett, intelligens vezérlő elektronikája tökéletesen, az előrelátó funkció közreműködésének köszönhetően minden korábbinál hatékonyabban gazdálkodik a nagyfeszültségű akkumulátorban tárolt energiával, hogy a tisztán elektromos meghajtás a zéró emisszióval megtenni kívánt útszakasz legvégéig kitartson. A tervezőmérnökök a forradalmi hajtáslánc dinamikus menetteljesítményét is tovább fokozták, amely az elektromos motor azonnali többlet-teljesítményében érhető tetten. A vezetési élménykapcsoló (Driving Experience Control) SPORT üzemmódjának aktiválásakor a plug-in hibrid hajtáslánc 290 kW / 394 lóerő maximális rendszerteljesítmény leadására képes, amely a legdinamikusabb kigyorsítások érdekében 600 Nm csúcs forgatónyomatékkal párosul. A jövőbe mutató technológia impozáns gyorsulási adatokkal ruházza fel az új BMW 7-es sorozat plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt modellváltozatait. A BMW 745e 5,2 másodperc, az új BMW 745Le 5,3 másodperc, míg az új BMW 745Le xDrive 5,1 másodperc alatt sprintel fel álló helyzetből 100 km/órás tempóra. A modellhármas végsebességét 250 km/óránál maximálja az elektronika. Az új BMW 7-es sorozat plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt modellváltozataiban dolgozó nagyfeszültségű akkumulátor bruttó energiateljesítménye 12,0 kWh. A lítium-ion akkumulátor megnövelt tárolókapacitásának köszönhetően a modellhármas egyetlen feltöltéssel megtehető, zéró emissziójú, gyakorlatilag hangtalan, tisztán elektromos hatótávolsága még a legnagyobb metropoliszok méretén is túlnő. HYBRID vezetési üzemmódban az új BMW 745e, az új BMW 745Le és az új BMW 745Le xDrive tisztán elektromos meghajtással már akár 110 km/órás sebességgel is közlekedhet, amely 20 km/órával múlja felül az elődmodell hasonló értékét. A rendkívül széles sebességtartományban működő HYBRID vezetési üzemmód az akkumulátor magas töltöttségi szintjét igényli, amikor is a belsőégésű erőforrás csupán 110 km/órás tempó fölött kapcsolódik be a hajtásba. ELECTRIC vezetési üzemmódban a hajtáslánc egészen 140 km/órás sebességéig engedélyezi a tisztán elektromos meghajtást. A lítium-ion akkumulátor egyetlen feltöltésével az új BMW 745e 54 – 58 kilométer, a BMW 745Le 52 – 55 kilométer, a BMW 745Le xDrive pedig 50 – 54 kilométer megtételére képes. A plug-in hibrid hajtáslánccal felszerelt luxuslimuzinok átlagos üzemanyag-fogyasztási és kombinált károsanyag-kibocsátási értékei az új nemzedék érkezésére ugyancsak tovább javultak. Átlagos 100 kilométeren a BMW 745e 2,1 – 2,3 liter, a BMW 745Le 2,2 – 2,3 liter, míg a BMW 745Le xDrive 2,3 – 2,6 liter üzemanyagot éget el, amely 15,1 – 15,6 kWh, 15,6 – 15,7 kWh és 15,8 – 16,3 kWh kombinált energiafogyasztással párosul. Kilométerenként a BMW 745e 48 – 52 gramm, a BMW 745Le 50 – 53 gramm, a BMW 745Le xDrive pedig 52 – 59 gramm káros anyagot bocsát ki. A plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt 7-es BMW-k elektromos motorját a nyolcfokozatú Steptronic automataváltóba építették be a mérnökök. Fékezés és vitorlázó funkció közben az elektromos erőforrás generátorként funkcionál, amely az energiát a nagyfeszültségű akkumulátorba táplálja vissza. A lítium-ion akkumulátor a fedélzeti rendszerek energiaellátásáért is felel, álló helyzetben például a belsőégésű erőforrás működtetése nélkül biztosítja az utastér kiegészítő légkondicionáló rendszerének stabil működéséhez szükséges energiát. A nagyfeszültségű akkumulátort a tervezők a hátsó üléssor alá építették be, a 46 liter térfogatú üzemanyagtartály pedig a hátsó tengely fölött kapott helyet. Mindez azt eredményezi, hogy a plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt BMW 7-es sorozat csomagtartójának térfogata szinte megegyezik a belsőégésű erőforrással szerelt modellváltozatok hasonló értékével, a 420 liter térfogatú csomagtér pedig az alapfelszereltségként 40 : 20 : 40 arányban osztott hátsó üléstámlák ledöntésével még tovább növelhető. A jármű különböző beállításai és a hajtáslánc eltérő működési üzemmódjai a középkonzolon elhelyezett többfunkciós gombbal aktiválhatók. A vezetési élménykapcsoló (Driving Experience Control) SPORT üzemmódja a modell lehető legsportosabb énjét hívja elő, az ADAPTIVE üzemmód aktiválására pedig a jármű minden pillanatban az adott vezetési stílushoz és forgalmi szituációhoz alkalmazkodik. Az alapértelmezett beállításként funkcionáló HYBRID üzemmód a belsőégésű erőforrás és az elektromos motor kiegyensúlyozott együttműködéséért felel, a HYBRID gomb dupla megnyomására pedig a hatékonyságra optimalizált HYBRID ECO PRO üzemmód kel életre. Ilyenkor a rendszer a lehető legalacsonyabb üzemanyag-fogyasztásra törekszik és előszeretettel alkalmazza a vitorlázó funkciót, az elektromos motor többlet-teljesítménye pedig csak padlógázra válik elérhetővé. A BMW iDrive operációs rendszer menüjében a bajor prémiumgyártó ügyfelei az ELECTRIC vezetési üzemmódot is beállíthatják alapértelmezettként, amely kizárólag a tisztán elektromos meghajtásra törekszik. A rendszer ilyenkor egy jellegzetes, pulzáló hanggal figyelmezteti a járókelőket a gyakorlatilag hangtalanul guruló jármű jelenlétére, a külső hangszóróból érkező jelzések azonban az utastérbe nem szűrődnek be. SPORT vezetési üzemmódban az elektromos motor a belsőégésű erőforrás minél intenzívebb támogatására törekszik. A BATTERY CONTROL üzemmód célja eközben, hogy az utazás ideje alatt mindvégig a vezető által előre meghatározott szinten tartsa a nagyfeszültségű akkumulátor töltöttségi szintjét. Autópályás használat esetén például a rendszer maximálisan képes megőrizni a lítium-ion akkumulátorban tárolt energiát, hogy azt az utazás egy későbbi szakaszán, például a metropolisz közelébe érkezve, tisztán elektromos meghajtásként hasznosítsa. A vezetési üzemmódokat eltérő grafikáik és színsémáik alapján könnyedén megkülönböztethetik a bajor prémiumgyártó ügyfelei. Tisztán elektromos meghajtás esetén a digitális műszerfali kijelző kék színben pompázik, a fordulatszámmérő helyét pedig a hajtáslánc terheltségét jelző kijelző és a nagyfeszültségű akkumulátor állapotjelzője váltja fel. Zéró emissziójú vezetéskor a műszerfalon a belsőégésű erőforrás rendelkezésre állása, a lítium-ion akkumulátorban tárolt energiával megtehető, tisztán elektromos hatótávolság és a hangtalanul elérhető maximális sebesség is egy időben látható. A nagyfeszültségű akkumulátor töltésekor a vezető minden releváns információt a műszerfalon követhet nyomon, így többek között az aktuális töltöttségi szintet, a töltés időtartamát, az energiaáramlás mennyiségét és a pillanatnyilag elérhető, tisztán elektromos hatótávolságot is. Az új BMW 745e, az új BMW 745Le és az új BMW 745Le xDrive modellhármas az opcionális extrafelszereltség részeként a Pure Excellence külső felszereltségi csomag és az M Sport felszereltségi csomag tételeivel is felszerelhető. A plug-in hibrid hajtáslánccal felszerelt modellváltozatokhoz az új BMW 7-es sorozat összes vezetést támogató rendszere és az opcionális extrafelszereltségi paletta megannyi lehetősége megrendelhető. A modellhármashoz a fejedelmi kényelmet garantáló opciók mellett a legkorszerűbb futómű-technológiák is elérhetők, az aktív borulásgátló rendszerrel felszerelt Executive Drive Pro kiegészítő futómű-szabályzás kivételével. 2019 nyarától vadonatúj digitális szolgáltatások teszik minden korábbinál vonzóbbá és kényelmesebbé a plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt 7-es BMW-k menet közbeni járműtöltését. Amint a bajor prémiumgyártó ügyfele kiválasztja a számára legszimpatikusabb, útba ejthető nyilvános járműtöltő állomást, a BMW 7-es sorozat navigációs rendszere azonnal felkínálja számára a közelben található legjobb hoteleket, éttermeket, kávézókat, turistalátványosságokat és kulturális intézményeket. Sőt mi több, a vezető a jármű központi kijelzőjén a kiválasztott járműtöltő állomás foglaltsági előrejelzését is megtekintheti. A ChargeNow felhasználóinak ráadásul a BMW azt is lehetővé teszi, hogy egy adott időintervallumra lefoglalják maguknak a kiválasztott járműtöltő állomást. A plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt luxuslimuzinokban a BMW Intelligens Személyi Asszisztens (BMW Intelligent Personal Assistant) is az ügyfél életének megkönnyítésére hivatott. Utazás közben a technológia képes különféle utastéri élményeket is aktiválni, így többek között a frissítő vagy pihentető programot, amely az utastér-világítástól és a légkondicionálótól kezdve, az illatosítón, az ülésmasszázson és az árnyékoláson keresztül, egészen az ülés hűtéséig, fűtéséig vagy szellőztetéséig terjed. A BMW Intelligens Személyi Asszisztens a legideálisabb felszíni parkolóhely és a legközelebbi járműtöltő állomás megtalálásában és maximálisan partner.

A vártnál kisebb lett a Tesla negyedik negyedévi nyeresége

2019.02.04.
 A decemberrel lezárt három hónapban a Tesla a 7,08 milliárd dolláros elemzői várakozásoknál magasabb, 7,23 milliárd dollár értékesítési árbevétel mellett 139,5 millió dollár nyereséget ért el, ami az egy évvel korábbi 675 millió dolláros veszteséghez képest nagy előrelépés ugyan, a piac azonban nagyobb, 182 millió dollár nyereségre számított. A negyedik negyedévben a Tesla 5,7 százalékos bevételarányos jövedelmezőség mellett a harmadik negyedévivel nagyjából megegyező 414 millió dollár működési eredményt ért el. A nyereségre vonatkozó piaci várakozások magasak voltak annak ellenére is, hogy Elon Musk, a cég vezérigazgatója januárban már jelezte az eredmény csökkenését és a folyó negyedévre vonatkozóan is "nagyon alacsony" nyereséget helyezett kilátásba. A Tesla a tavalyi harmadik negyedévben könyvelte el történetének legmagasabb nyerségét, 312 millió dollárt, 2003-as alapítása óta pedig mindössze négy negyedévet zárt nyereséggel. A 2018-as évet a Tesla egymilliárd dollár, a 2017-es évet pedig közel kétmilliárd dollár veszteséggel zárta. A Tesla a negyedik negyedévben 63 ezer Model 3 elektromos autót szállított le amerikai ügyfeleinek. A negyedéves beszámoló alkalmából bejelentette, hogy megkezdte a Modell 3 gyártását európai és kínai ügyfelei számára is. Az idén 360-400 ezer, a tavalyinál 45-65 százalékkal több Model 3 autót tervez gyártani a Tesla, 2019 negyedik negyedéve és 2020 második negyedéve között pedig már el kívánja érni az évi 500 ezres gyártási kapacitást. Az amerikai fremonti gyárban a Model 3 gyártása a jövő év végére eléri a heti 7 ezret, a Sanghajban épülő Gigafactory üzemben pedig kezdetben a heti 3 ezret. A Tesla részvénye a szerdai 3,80 százalékos emelkedés után a vártnál alacsonyabb nyereség miatt a tőzsdén kívüli forgalomban közel öt százalékkal gyengült az amerikai kereskedés csütörtöki kezdete előtt.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója