Bemutatkozott az új Lexus RX

2015.04.02.
A Lexus RX negyedik generációja hosszabb, szélesebb és magasabb lett elődjénél, a formaterve tökéletesen illeszkedik a japán prémiummárka aktuális formanyelvébe, amelynek legjellegzetesebb részlete az X-alakú hűtőmaszk. Az RX orr-része nagyon hasonlít a kisebb NX-ére, és a szögletes, kiszélesített kerékjáratok és a határozott élekkel megrajzolt profilnézet is a kistestvérre utalnak, bár az RX tetővonala laposabb, kupésabb lett. A LED-es hátsó lámpák ezúttal nem fehér, hanem piros burát kaptak.   Az 50 mm-rel megnyújtott tengelytávnak köszönhetően az új RX utastere tágasabbá vált, a 60-40 arányban osztott hátsó üléstámlákat már motorral lehet lehajtani. a középkonzol tetején trónol az infotainment rendszer 12,3 colos képernyője, felárért már színes Head Up Display-t is lehet rendelni. Az olcsóbb változatban egy 3,5 literes V6-os motor dolgozik 300 lóerővel, amelyhez egy új, nyolcfokozatú automatikus váltót kapcsoltak. Európában az ugyanúgy 300 lóerős, 450h jelzésű hibrid változat nagyobb sikerre számíthat majd az alacsonyabb fogyasztása miatt, mindkét motort csak összkerék-hajtással fogják kínálni. A merevebb felépítménynek és az áthangolt futóműnek köszönhetően a Lexus szerint drasztikusan javultak az RX menettulajdonságai. Az F-Sport kivitel ezen felül aktív kanyarstabilizátorokat is kap, amelyek csökkentik a karosszéria dőlését kanyarban, de nem hiányzik majd az adaptív lengéscsillapítás sem. A Lexusnak rendkívül fontos az új RX, mivel a cég fennállása során ez a szabadidő-autó volt a legsikeresebb típusa 2,1 millió darabbal, ami azt jelenti, hogy 10 eladott Lexusból 3 RX volt.

Roncsautóprogram – Románia növeli támogatást

2015.04.02.
Tíz napon át jelentkezhetnek azok a gépkocsigyártók és -forgalmazók, amelyek részt akarnak venni a programban. A bukaresti környezetvédelmi minisztérium tájékoztatása szerint az előző évekhez képest megnövelik a környezetkímélő autókért járó úgynevezett zöld bónuszt. Eddig 500 lejes (1 lej=67,75 forint) vagy 1500 lejes bónusz járt azoknak, akik környezetkímélő autót vásároltak a nyolcévesnél öregebb járművük helyett. Ezentúl 750 lej, 1500 lej vagy 2500 lej kiegészítést is kaphatnak annak függvényében, hogy milyen típusú hibridmeghajtású járművet vásárolnak. A zöld bónusz összértéke elérheti maximum a 3250 lejt is, hiszen a legkisebb bónuszt halmozni lehet még eggyel, például a 2500 lejessel. Az idei roncsautóprogram összköltségvetése 200 millió lej. A nyolcévesnél öregebb autójukat lecserélni akaró magán- és jogi személyek számára 25 ezer darab, 6500 lejt érő értékjegy áll rendelkezésre, amiből 20 ezer magánszemélyek számára. Egy ilyen értékjegyet kap a program minden résztvevője, aki leadja a roncstelepre a nyolc évnél régebbi járművét. Az értékjegy továbbadható, de fel is használható új gépkocsi vásárlásához, és ez a 6500 lej egészül ki zöld bónusszal azok esetében, akik környezetkímélő jármű beszerzése mellett döntenek. Gratiela Gavrilescu román környezetvédelmi miniszter szerint a környezetbarát gépkocsik támogatásának növelése újabb lépést jelent abba az irányba, hogy 2016-ban már csak az ilyen járművek vásárlását támogassák a roncsautóprogram keretében. 2005 óta a román állam 1,7 milliárd lejjel támogatta az elöregedett autók forgalomból való kivonását, és eddig mintegy félmillió használt jármű került roncstelepre.

Autólopás! MID-359 VW Golf - bézs

2015.04.02.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: MID-359 -Gyártmány: Volkswagen -Típus: Golf -Kivitel: VI -Gyártási év: 2009 -Motorszám: CAX235383 -Alvázszám: WVWZZZ1KZ9P481945 -Szín: beige, bézs -Lopás időpontja: 2014 október 13 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: II. -Utca, házszám: Pentelei Molnár u. 17.

Autólopás! VW Caddy Maxi - kék

2015.04.02.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: MKD-622 -Gyártmány: Volkswagen -Típus: Caddy Maxi -Kivitel: Egyterű -Gyártási év: 2009 -Alvázszám: WV2ZZZ2KZ9X056721 -Szín: kék -Lopás időpontja: 2015 március 31 -Lopás helyszíne - város: Dunaújváros -Utca, házszám: Gorkíj utca

Autólopás! MNE-289 Toyota Yaris - fehér

2015.04.02.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: MNE-289 -Gyártmány: Toyota -Egyéb típus: XP13M(A) -Típus: YARIS -Kivitel: TREND -Gyártási év: 2013 -Motorszám: 1NR8327897 -Alvázszám: VNKKJ3D390A181757 -Szín: fehér -Lopás időpontja: 2015 március 31 -Lopás helyszíne - város: BUDAPEST -Kerület: X. -Utca, házszám: KEREPESI ÚT -Megjegyzés: PILLANGÓ UTCAI METRÓMEGÁLLÓ P+R PARKOLÓ

Három Red Dot díjat is nyert a Hyundai

2015.04.02.
Az autóipari kategóriában kettős díjat hozott el az új generációs i20 család, amelyet a Hyundai Motor európai formatervezési központjában, a németországi Rüsselsheimben terveztek. Az új generációs i20 Coupe megalkotásakor a Hyundai a szakmában bevett szokásokkal szembe szállva olyan, sportos háromajtós modellt alkotott, amely formavilágában eltér az ötajtós kiviteltől. Ezt az újszerű, merész döntést, azaz az önálló kupé formaterv készítését értékelte a Red Dot zsűrije. Az ötajtós i20 formaterve szintén jelentős előrelépés a vállalat számára. Az elődjénél hosszabb, laposabb, szélesebb karosszéria jóval magabiztosabb kiállással ruházza fel az autót. Ezt a hatást erősíti a hosszabb motorházfedél, a meredekebb A-oszlopok és a Hyundai gépkocsik elmaradhatatlan stíluseleme, az új kialakítású, hatszögletű hűtőmaszk is. A karosszériát egyszerű, elegáns vonalak írják körül, hátul a fényes fekete C-oszlopok olyan hatást keltenek, mintha a tető lebegne. A vadonatúj Sonata egyszerű és harmonikus megjelenése a folyékony szobrászat továbbfejlesztett stíluselemeit alkalmazva erősíti a márka modern, letisztult stílusát, amelyet élénk színek, minőségi anyagok és kiváló kivitelezés tesz teljessé. A vadonatúj Sonata meghatározó stílusiránya a 'belső erő’, a célzatosság és kifinomultság esztétikai megnyilvánulása, amely kihangsúlyozza a jármű minőségét és karakterét. – Rendkívüli örömünkre szolgált, hogy a neves Red Dot zsűri tagjai elismeréssel illették munkánkat – mondta Peter Schreyer, a Hyundai Motor Group elnöke és formatervezésért felelős igazgatója. „Formatervezési filozófiánk megtestesíti a Hyundai progresszív szellemiségét, és a zsűri döntése jól mutatja, milyen nagy ütemben fejlődik márkánk világszerte.” – Modellpalettánk soha nem volt még ennyire erőteljes, típusaink jelentős számban vonzzák a Hyundaihoz az új ügyfeleket – tette hozzá Jochen Sengpiehl, a Hyundai Motor Europe marketingért felelős alelnöke. „A dizájn meghatározó szerepet játszik ebben, felerősíti autóink érzelmi hatását, és vonzó, kívánatos arculatot teremt. A formaterv révén folyamatosan fejleszthetjük a márkánkról a fogyasztókban kialakult képet.” A Red Dot Design Award, amelynek zsűrije huszonöt nemzet 38 szakértőjét – élvonalbeli dizájnereket, professzorokat és újságírókat – tömöríti, a világ egyik legnevesebb formatervezési elismerése. A 2015-ös versenyre 56 országból 1994 nevező nem kevesebb mint 4928 pályázatot küldött be; ezzel a Red Dot a világ legnagyobb, leginkább nemzetközi termékdizájn-versenye.
Címkék: 

Csökken a gázolaj ára

2015.04.02.
A csökkentéssel a gázolaj literenkénti átlagára 364-365 forintra mérséklődik, a 95-ös benziné 361-362 forint marad. A Mol legutóbb múlt szerdán változtatott az árakon, akkor bruttó 3-3 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát. A benzin literenkénti átlagára tavaly szeptember és 2015. január között mintegy 100 forinttal csökkent, az utóbbi három hónapban ugyanakkor fokozatosan több mint 50 forinttal emelkedett. A gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára február eleje óta szintén mintegy 20 forinttal lett magasabb. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az autósok 15-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.
Címkék: 

A jövő utasterén dolgozik a Ford

2015.04.02.
– Az autó történetének legutóbbi éveiben az utasterek változtak a legnagyobb mértékben – mutat rá Raj Nair, a Ford globális termékfejlesztésért felelős alelnöke. “Autóinkat nem csupán azzal tettük vonzóvá, hogy új, hasznos technológiákat honosítottunk meg bennük, hanem azzal is, hogy a kabinban még jobb anyagokat, még frissebb dizájnt és még értékesebb funkciókat alkalmaztunk – méghozzá az alapkategóriától kezdve egészen a legdrágább modellekig, Egyre nagyobb hangsúlyt kap az utastér dizájnja, hiszen ez jelentős szerepet játszik a vásárlóknak nyújtott élmény kialakításában.” A kutatások szerint a jól eltalált utastér-kialakítás nagy hatással van a vevőkre – ám ha a dizájn átgondolatlan, és nem felel meg a sokrétű vásárlói elvárásoknak, akkor maga az autó is kevésbé lesz vonzó. A Ford kísérleti kutatásai során gyűjtött adatok értékes segítséget jelentenek a Ford formatervezői csapata számára a lehető legjobb vásárlói benyomás kialakításához. A vadonatúj Ford GT utastéri dizájnja A Ford ugyanilyen tudatos megközelítéssel látott neki a vadonatúj Ford GT belső terének kialakításához. A márka kétajtós szuper sportkocsija egyébként is a modern megoldások tárháza, hiszen ebben a járműben jelenik meg először a csúcsteljesítményű EcoBoost motor, az innovatív aerodinamika és a kis tömegű, szénszálas építési mód. A tervezők először a Ford GT kabinjának legfőbb komponenseit vázolták fel, és csak ezután léptek tovább, hogy az új alapelvek és innovatív dizájn-megoldások alapján formálják meg az utasteret. – Az elmúlt néhány év során formaterveink hihetetlen lendülettel töltődtek fel – véli Moray Callum, a Ford formatervezési alelnöke. “A jövőben erre kell támaszkodnunk, s emellett további izgalmas és friss megoldásokat kell kidolgoznunk. A Ford GT jó példa erre, hiszen az utastér dizájnja a márka jól ismert génállományát hordozza, ugyanakkor tovább is fejleszti azt.” Túl az autók világán Ford GT utastéri dizájnja túllép az autóiparban szokásos megoldásokon; ez adta az inspirációt a Ford idei kiállításához a Salone del Mobile területén. A világ leghíresebb nemzetközi bútor- és dizájn-rendezvénye április 14–19. között várja a látogatókat Milánóban. – A Ford GT utasterének kialakításához meghatározott alapelvek rengeteg különféle megoldáshoz vezethetnek, az autóiparon belül, és azon kívül is. – mondja Callum. “Csapatunkat izgalmas kihívás elé állítottuk azzal, hogy terjesszenek elő javaslatokat a Milánói kiállításhoz – és az eredmény minden várakozásunkat felülmúlta. Éppen ezért nem is volt könnyű kiválasztanunk a legjobb alkotásokat, amelyeket bemutatunk majd a kiállításon.”

Az olasz meló(s) 4. felvonása - Fiat Dobló Cargo hazai bemutató

2015.04.01.
Szöveg: Horváth Miklós, Fotó: Vezda László Az öt évenként megújult (2000, 2005, 2010) kishaszonjármű átváltozása minden eddiginél komplexebb és átfogóbb, tudtuk meg Rémi Gábor kereskedelmi igazgatótól a bemutató második napján, ugyanis az első nap teljes egészében egy road movie-ba illő tesztről és játékos feladat végrehajtásról szólt. Az igencsak rendhagyó forgatókönyv legalább olyan jó benyomást keltett az újságírókban, mint az esemény főszereplője. Mielőtt azonban rátérnék a megújulás részleteire, helyezzük csak képbe magunkat a Fiat Professional európai és hazai helyzetét illetően. A másfél évtizeddel ezelőtt bevezetett Doblóra 1,4 millió ügyfél választása esett világszerte - további képek a galériában A torinói márka haszongépjármű üzletága 2014-ben több mint 510 ezer darab jármű eladásával, valamint az ezáltal megszerzett 11,5 százalékos piaci részesedéssel a 4. pozíciót érdemelte ki a tabellán. A 28 Uniós országból érkezett értékesítési darabszámok alapján egyébként a Volkswagen (15,4 százalék), a Renault (13,9 százalék) és a Ford (12,1 százalék) szerepel dobogós helyen, amit már csak azért érdekessé, hogy az említett márkák között 1,5-1,8 százalékpontos eltéréseket figyelhetünk meg, miközben a Fiat és a Ford között csupán hat tizedes az eltérés. A hazai haszongépjármű eladások ugyan darabszámban nem túl erősek, de a márka számára egy igencsak előkelő második hely megszerzését tették lehetővé. Ezen túlmenően a Dobló Cargo szegmensében itthon a negyedik, Európában pedig az ötödik helyre sikerült pozícionálnia magát a márkának – tájékoztatta a hallgatóságot a kereskedelmi igazgató. Rémi Gábor - Kereskedelmi igazgató, Fiat Professional  Elmúltak már azok az idők, mikor egy munkaeszköz esetében nem játszott fontos szerepet a dizájn. Ennek mentén lett a Dobló külső-belső formaterve személyautós felfogásban megtervezve és kivitelezve. A rengeteg praktikus részlet közül kiemelendő a kétszemélyes anyósülés, melynek belső támlájából könyöklőt vagy irattartót képezhetünk, a szélső támlát pedig hosszabb tárgyak szállításánál ugyancsak előredönthetjük és megtoldhatjuk a 217 cm-es hosszúságú rakteret (nagyobb tengelytávú kivitelnél) még néhány arasznyival alkalmasint. Az ülőlap alatti tárolóhelyekkel pedig az egyébként sem csekély kacatelnyelő kapacitást növelték már-már egyterűeknél megszokott szintűre. A térkínálat mellett az ergonómia, a burkolatok anyagai és a műszerfal kialakításában is nagyot lépett előre a modell. A legátütőbb és legfeltűnőbb változás a tesztvezetés során az utastér zajszintjének csökkenése volt. Számokban kifejezve csupán átlagosan 3 dB-lel alacsonyabb értéket ad meg a gyár, a gyakorlatban azonban sokkal többnek volt érezhető a javulás. Az általunk tesztelt 1.3 MJet II-es (90 LE) motor járáskultúrája, vibrációmentessége abszolút finom műszer benyomását keltette. Nem utolsó sorban pedig az autó dinamikus mozgatásához is elegendőnek bizonyult, noha terhelés nélkül futtattuk a verdát. Ilyen egy vérbeli olasz, funkcionális és kényelmes utastér, ami félig raktér célt is szolgál, ha kell A formavilág megítélése ízlés dolga, a beltér minőségi metamorfózisát pedig a képekre bíznám, hiszen több olyan részlet is szót érdemel, amiről ez a kategória valójában szól. Ilyen például az 1005 kg-os hasznos teherbírás és az akár 5,4 köbméteres raktérkapacitás. A kerékdobok közötti 1,23 méteres távolság és a rövid tengelytáv esetén mért 1,82 méteres raktérhossz két Euro raklap szállítását is lehetővé teszi. Ezen felül pedig a 130 (alapverzió) és 155 cm-es belmagasság is hozzájárul ahhoz, hogy az elődmodellhez hasonlóan az új széria is kategória első raktérkapacitással nyerjen híveket magának. Piactól függetlenül az új Dobló Cargo kínálata négyféle karosszériatípusból (Cargo, Combi, WorkUp és padlólemezes-alvázas), kétféle tetőmagasságból és kétféle tengelytávból áll, mindemellett pedig a korábbi modellből is ismert többféle válaszfal lehetőség is rendelkezésére áll a raktér és az utastér igény szerinti elszeparálására. A bursai Tofas üzemben (Törökország) készülő Doblók a választott felszereltségi szinttől függően kétféle infotainment rendszert kínálnak. Létezik egy Bluetooth rádiós, USB csatlakozós kivitel, a UConnect 5 hüvelykes érintőképernyőről vezérelhető, TomTom navigációs egységgel felszerelt verzió pedig csúcskivitelnek számít a konfigurációban. A hatékony flottakezelés elősegítése érdekében a Gateway fedélzeti elektronikus hálózatra csatlakozást is elérhetővé tették a tervezők, mely által a flottakezelő operátorok számára mindenkor elérhető és lekérdezhető, valamint FMS rendszerben exportálható is a jármű állapotát, helyzetét meghatározó információhalmaz. A Bi-link felfüggesztés valóban bevált. Kevés helyet foglal és nagy teherbíró kapacitással ruházza fel az autót A motorkínálatban négyféle turbódízel erőforrás szerepel és két benzines, melyek mindegyike teljesíti az Euro 5+ normákat, sőt! Utóbbiak, melyek sajnos még a kevésbé népszerű kategóriába tartoznak kishazánkban, Euro 6-os besorolásúak. A belépő szintű motor egy 95 lóerős 1.4 literes 16 szelepes egység, és ugyanezzel a hengerűrtartalommal és turbófeltöltővel egy benzin-gázos motor is szerepel a kínálatban. A gázolajos egységek között a második generációs Multijetek szerepelnek a palettán, melyek mindegyike 1800 baros befecskendezési nyomáson üzemelő, gyorsabb injektoros tüzelőanyag ellátó rendszert kapott. A csendesebb járáskultúrát a befecskendezési sűrűség módosításával érték el, melynek köszönhetően a NOx- és koromrészecskék kibocsátása is lecsökkent. Hengerűrtartalom és teljesítmény szerint egyhármas, egyhatos és kétliteres motorokkal operálnak a jövevények. Az 1,3 literes motor 90 lóerőt és 200 Nm-es nyomatékot teljesít, az 1,6 literes két teljesítmény lépcsőben elérhető (105 LE/290 Nm-es és 90 LE/200 Nm-es), melyek közül a kisebbet robotizált automatával szerepeltetik a kínálatban. A legnagyobb teljesítményt pedig a kétliteres, 135 lovas, 320 Nm-es nyomatékot produkáló MJet II jelenti. Egy kör a gokart pályán... Érdekesség a gázos kivitelek esetében, hogy a padló alatt elhelyezett tartályokkal egyáltalán nem csorbítottak a raktér helykínálatán. A rövid tengelytávú változat négy darab tartályának összesített térfogata 95 liter, amibe 16,15 kilogrammnyi CNG üzemanyag tölthető, míg a hosszú tengelytávú kivitelnél 130 liter, azaz 21,1 kilogramm gáz tárolására van lehetőség. E mellett pedig mindkét kivitel hatótávolságát még egy 22 literes benzintartály is kiegészíti, ergo idővel megfontolandó alternatíva lesz a CNG-s kivitel, nemcsak az egy tankolással megtehető távolság, hanem annak ára miatt is. Előtte azonban foldúton is kipróbáltuk A menettapasztalatokról tényleg csupán dióhéjban tudunk számot adni, hiszen a két nap alatt leginkább csak Üllő és Kecskemét között és környékén autóztunk az új Doblóval. A rövidtávú ismerkedés azonban tényleg jó benyomást keltett még a személyautós kényelemhez szokott sofőröknél is. A gyár által megadott 4,4 literes átlagfogyasztás abszolút teljesíthető értéknek tűnt az 1.3 M-Jet esetében, mellyel a feladatok közötti távokat abszolváltuk, de leginkább a csendes utastér nyerte el a tetszésünket, valamint az, hogy hengerűrtartalomtól és teljesítménytől függetlenül mindegyik erőforrás 1500-as fordulaton adja le a maximális nyomatékát. És végül a bizonyíték, hogy a naptár fotózás háttereként is jól teljesített a Dobló Ami biztonságot illeti, a szériafelszereltség része a menetstabilizáló, az ABS, az elektronikus fékerőelosztó, a kipörgésgátló és a vészfék asszisztens, melyet akár dombsegéd rendszerrel is kiegészíthetünk. A teljesség igénye nélküli felsorolásból azonban az elülső és oldallégzsákokat sem hagyhatjuk ki, csakúgy, mint az Uniós norma szerint előírt abroncsnyomás-ellenőrző rendszert sem. Sajnos a raktér ezúttal háttérbe szorult! Ahogy azt a bevezetőben is említettem, a bemutató programja az elmúlt évek egyik legrendhagyóbb és legszínesebb sajtóeseményének minősíthető, hiszen az óvodás gyerekeknek előadott Dobló Színházas bábjátéktól a Playboy nyuszis Dobló naptár fotózáson át olyannyira széles skálán tették próbára az újságírók ügyességét és kreativitását a szervezők, amire nem volt példa a közlemúltban. Cserébe mi is próbára tettük a tesztautókat országúton, földúton, gokartpályán és autópályán, ahogy azt a képek is alátámasztják.

Szalay a 12. lett a legnehezebb napon

2015.04.01.
A verseny legnehezebb napja számukra a legjobb volt. Mert bár pokoli nehéz, puha dűnéken kellett átmenniük, amelyek mögött mindig várta őket valami meglepetés a másik oldalon, végre semmi gondjuk sem volt, végre úgy versenyezhettek, ahogy az elejétől kezdve szerettek volna. A Szalay Balázs, Fabian Lurquin kettős a 12. helyen ért célba az Abu-Dhabi Desert Challenge szerdai szakaszán, amelyen két gyári Mini (Adam Malysz és Stefan Schott) felborult, s amelyen az első szakasz helyi győztese (Jahja al-Helei) is alaposan átrendezte a Nissanja ábrázatát. Pokoli szakasz volt, ez nem is kérdés, s nem csupán az útvonal miatt (bár a pályát felíró rendező édesanyját is elég gyakran emlegették – és nem pozitív értelemben...), hanem azért is, mert az egy nappal korábbihoz képest még egy kicsit melegedett az idő, úgyhogy már 50 Celsius-fok volt a dűnék között. Az Opel Dakar Team párosát azonban ez érdekelte a legkevésbé – hiszen végre volt egy igazi, lendületes napja. - Végre megint versenyeztünk, de úgy igazán – mondta Szalay a célban. „Ilyennek kellett volna lennie a többi napnak is, s ilyen is lett volna, ha nincs gondunk” – tette hozzá a beugró belga navigátor, majd még elmondta: az Opel Mokka pilótája elképesztően jól vezet a dűnéken, tapasztalatának köszönhetően hihetetlenül magabiztos. Ezért is kár azért a két nappal ezelőtti kardántengely-törésért... No igen, csakhogy ez technikai sport, amelyben a technikai hibákkal tudni kell együtt élni. A fentebb említett technikai gond megpecsételte a páros sorsát (büntetést kaptak, mert ki kellett hagyniuk jó néhány GPS-pontot), ha az nincs, most előrébb tartanának az összetett 26. helyért. Másrészt viszont hálát adhatnak a sorsnak és a szervizcsapatnak, hogy meg tudták oldani a problémát, és versenyben vannak. „Érdekes nap volt ez. A rajt után öt kilométerrel elakadt az előttünk induló, akkor azt mondtam magamnak, ennek a fele se tréfa, meg kell állni nekünk is, hogy csökkentsük a guminyomást. Meg is tettük, és attól kezdve semmi gondunk sem volt. Na jó, kaptunk egy defektet, de inkább csak lefordult a gumi a felniről, kicseréltük és mentünk tovább. Aztán volt még egy hajmeresztő pillanatunk, az egyik dűne mögött hatalmas kráter tátongott, amibe belement a Mokka bal első kereke, és megbillent az egész autó. Levert a víz – még jobban, mint addig –, de szerencsére az autó ereje kihúzott minket a gödörből és a slamasztikából” – mondta Szalay, aki természetesen nagyon örült a 12. helynek, amelynek köszönhetően az összetettben a 26. helyre zárkózott fel. ABU-DHABI DESERT CHALLENGE, A VK 2. FUTAMA 4. szakasz (össztáv: 405 km, ebből szelektív szakasz: 258 km). Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, francia, Mini All4) 3:42:36.0, 2. Vasziljev, Zsilcov (orosz, Mini All4) 3:53.0 p h., 3. Al-Radzsi, Gottschalk (szaúd-arábiai, német, Toyota Hilux) 6:39.0 p h., …12. Szalay, Lurquin (magyar, belga, Opel Mokka) 1:00:55.0 ó h. Motorosok: 1. Matthias Walkner (osztrák, KTM) 3:43:14.0, 2. Coma (spanyol, KTM) 10.0 mp h., 3. Quintanilla (chilei, KTM) 2:05.0 p h. Az összetettben. Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel 14:33:01.0, 2. Vasziljev, Zsilcov 19:44.0 p h., 3. Van Loon, Rosegaar (holland, Mini All4) 40:02.0 p h., ...26. Szalay, Lurquin 9:04:25.0 ó h. Motorosok: 1. Marc Coma 14:49:05.0, 2. Sunderland (brit, KTM) 11:55.0 p h., 3. Quintanilla 20:06.0 p h.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója