Itt a Lamborghini Gallardo utódja, a Huracán

2013.12.19.
Megújult műszerfalat ígér a gyártó.Nem sok információ szivárgott ki az első kép mellé, annyit lehet már tudni, bivalyerős lesz a Gallardo-utód. A Huracánba 5,2 literes, V 10-es, tízhengeres benzinmotor kerül, s nem kevesebb, mint 610 lóerőnyi erőt ad a motornak. 9,9 másodperc alatt éri el a 200 km/h tempót.A közvetlen befecskendezés technológiának és a start-stop rendszernek köszönhetően 12,5 literes átlagfogyasztást ígérnek, persze nem kétszáznál.Hogy lesz-e olyam sikere, mint elődjének, amelyből 10 év alatt 14 ezret adtak el, ma még nem tudható.A fotót az autofilou.at tette közzé az olasz lastampa.it honlapra hivatkozva

Hatszázezer eurós bővítés a Siemens budapesti telephelyén

2013.12.19.
Az üzemben turbinalapátokat és más turbinaalkatrészeket gyártanak. A bővítéssel a vállalat tovább növelte gyártókapacitását, ennek eredményeként éves üzleti volumene akár 4 millió euróval emelkedhet. Az átalakítással járó kapacitásnövekedés évi mintegy 50 ezer plusz munkaórát jelent, ez 33 új munkahely létesítésének felel meg - írja közleményében a társaság.A Késmárk utcai telephelyen gyártott turbinaházak vevői a Siemens németországi és amerikai gyárai. A berlini gázturbinagyár már 170 millió forint értékben rendelt hegesztett szerkezeteket a hazai Siemenstől.A közlemény emlékeztet: a Siemens az idén júniusban írt alá stratégiai megállapodást a magyar kormánnyal, amelyben a többi között a hazai létszám és termelés bővítését vállalta. A mostani beruházással a vállalat nemcsak tovább mélyíti kapcsolatát a német gazdasággal, de Magyarország nemzetközi versenyképességének erősítéséhez is hozzájárul, valamint a beszállítókon keresztül a hazai kis- és középvállalkozások piachoz jutását is elősegíti.
Címkék: 

Nem emelkednek az úthasználati díjak januárban

2013.12.19.
A vonatkozó jogszabályi előírások szerint a díjköteles útszakaszokat csak az úthasználati jogosultság megváltását követően lehet igénybe venni. Tehát a 3,5t alatti gépjárművek, motorkerékpárok és autóbuszok számára az e-matricát a pályára való felhajtás előtt kell megvásárolni. A 3,5 t megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépjárműveknek a HU-GO e-útdíj rendszerben pedig a megváltott és kifizetett viszonylati jeggyel, vagy működő fedélzeti eszközzel és az ehhez tartozó feltöltött egyenleggel lehet megkezdeni az utazást.Az úthasználati jogosultságot az Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. 20 ügyfélszolgálati irodájában, viszonteladó partnerein keresztül, az interneten vagy mobiltelefon segítségével lehet megváltani.A virtuális díjfizetési lehetőségekről az e-matricás rendszerben az ematrica.autopalya.hu weboldalon lehet tájékozódni. Fontos információ, hogyaz e-matricát személyesen vásárlók az aláírásukkal, az SMS-ben vásárlók pedig a válaszüzenetükkel igazolják az adatok (rendszám, díjkategória, érvényesség kezdete) hitelességét, ezért hitelesítés előtt fontos ezeket alaposan leellenőrizni. A 2013-ban vásárolt éves e-matricák érvényességi ideje 2014. január 31-én, pénteken éjfélkor jár le.Az útdíjfizetéssel kapcsolatban az ország egész területéről helyi tarifával, 0-24 órában hívható kék-számon (06-40-40-50-60), valamint a www.nemzetiutdij.hu honlapon tájékozódhatnak.
Címkék: 

Készülj az ünnepekre, avagy nyugodtságot színlelj!

2013.12.19.
Rajtunk is múlik, hogy sikerül-e az ünnepet valódi meghittségben eltölteni, vagy azon fogunk bosszankodni szenteste, hogy mikor kellett volna jobban észnél legyünk a készülődés során. A stressz hosszútávú káros hatásait (úgy ahogy) ismerjük. Szívbetegség, immunrendszer gyengülés, vérnyomás problémák és még sorolhatnánk, de nem is terhelünk ezzel senkit, mások megtették már ezt helyettünk.Felismerjük egyáltalán?Most inkább a rövid távú hatásokat nézzük meg. Ha az ünnepek alatt tapasztalt feszültséget magunk mellé ültetjük az autóban, akkor nagyon kellemetlen útitársunk lesz. És itt álljunk is meg egy pillanatra: egy-egy pillanatra szemléljük magunkat külső szemmel, máris láthatóvá válnak a tünetek!Az idegeskedés egy mellettünk ülő kuka utasként vonja el a figyelmünket az alábbi kérdésekkel:mit vettél az anyósnak?ki veszi meg a halat? ... és ki vágja fejbe? :)fa megvan már? a talp is?!Ezeket hallva könnyen előfordul, hogy már nem is a vezetésre figyelünk, hanem ökölbe szorult aggyal markoljuk a kormányt!Nem vagyunk egyedül!A fent említett helyzetet egy fontos körülmény súlyosbítja: az előtted és a mögötted autózó is (nagy valószínűséggel) hasonlóan "dilis". Szinte mindenki vásárolni megy vagy onnan tart haza, parkolóhelyet keres és/vagy késésben van. Bevásárlóközpontok környékén, és azokon belül a helyzet tovább fokozódik, de ha már így átmenetileg megnyugtattunk mindenkit, hogy nincs egyedül, bújjunk most egy kicsit a családtagok bőrébe és induljunk... (anyós esetén mondhatni: vágjunk bele...)Édesanyák figyelmébe – elemi ösztönA klasszikus családi szereposztásnak megfelelően anya van a gyerekekkel. De érthető igény, hogy anya is szeretne körbenézni az üzletekben (sőőőt!), úgyhogy összeszedi a csemetéket, ételt, italt, pelenkát, cumit (hadd ne soroljam tovább) és nekivág a városnak. A gyerekeket becsatolja a gyermekülésbe (UGYE?). Anya is azt tapasztalja – mint minden más autós – hogy nincs hely a pláza parkolóban, a gyerekek vérszemet kapnak a játéküzletek előtt, nyűgösek a nagykabátban, amikor már bemelegedett az autó. Brit tudósok Egyes kutatások szerint két gyermek szállítása az autóban sokkal nagyobb kockázatot jelent, mint pl. végigtelefonálni az utat. Nem tehetünk róla, így vagyunk programozva: a nyögdécselésekre, ordításra, panaszkodásra ösztönösen odafigyelünk, ami természetes, csak közben ki kellene találnunk a parkolóházból, vagy éppen be kellene tolatnunk a többi türelmetlen autós gyűrűjében a nagy nehezen megtalált utolsó parkolóhelyre. Tehát minden körülmény adott, hogy szélesítsünk egy kicsit a kijáraton... és egy pillanat alatt intézünk magunknak néhány napnyi munkát és őrlődést.Édesapák figyelmébe – ember tervezA terv az, hogy délután korábban lelépünk a munkahelyünkről, elszaladunk a bevásárlóközpontba és megveszünk mindent, egy óra alatt! :) Többek között a gyereknek az áhított piros dömpert. A játékboltba érve látjuk az utolsó piros dömper boldog tulajdonosát, hogy távozik a kasszától...Az eredeti terv felborult, nem baj, kicsit belehúzunk, átmegyünk egy másik plázába, kicsit késünk az esti céges buliról és minden rendben lesz. Végül a harmadik üzletben elejtjük a zsákmányt. Vissza az eredeti tervhez, kezdésre pont odaérünk, csak a welcome drink-et bukjuk, de a főnökkel még lesz alkalom jópofizni.Közeledve a céges buli helyszínéhez (a kezdési időpontról nem is beszélve!) parkolóhely keresés és heves kormánycsapkodás közepette válogatjuk szavainkat a tökéletes "perszeezeknekismostkelljönnivásárolni" káromkodáshoz, amikor tompa puffanással lekoccoljuk az előttünk álló kocsit.Nincs nagy baj, csak néhány lámpaszilánk hever az úton és picit berepedt a lökhárítónk. Az eredmény hasonló az édesanyáknál említett esethez: papírmunka, visszalépés a kötelező- és/vagy casco bónusz terén, néhány nap autómentesség, amíg a szerviz dolgozik, stb, stb.Nyugodtságot színlelj!- mondta mindig egy barátom, amikor kezelhetetlenül ideges voltam. Ahogy láthattuk, tele lesz a város aggódó anyukákkal, rohanó apukákkal, de lesz még rajtuk kívül néhány "vasárnapi" vezető is. Ilyenkor csatarendbe áll az öreg karcos, és akár ismeretlen terepre is repíti gazdáját.Ne csodálkozunk, hogy tele van a város bizonytalan, sokszor helyismeret nélkül bóklászósofőrökkel. Ugye, hogy ebben a csoportba néhányszor magunkat is beletehetnénk?Vagyis készüljünk fel előre arra, hogy ebben az időszakban sokkal többen leszünk az utakon, hogy azok is volán mögé ülnek, aki nem gyakran vezetnek autót. Arra, hogy mindenki egy kicsit mással is foglalkozik, mint azzal amit éppen csinál. Legyünk sokkal türelmesebbek, de ha ez nem megy közelítsük meg az elkerülhetőség oldaláról a kérdést.Gyógytanácsnak tűnő, de adott körülmények között teljesíthető alternatívák:a bevásárlásainkhoz vegyük igénybe a közösségi közlekedést: a bevásárló központok úgyis a belvárosban vannak. Egy-két buszjegy árát úgyis elköltenénk parkolásra, és parkolóhely keresésre. Így a rányitásos fényezés sérülések gyűjtését is elkerüljük.Szabadnap: ha nem tudjuk megoldani az autó nélküli bevásárlást, akkor jobb lesz olyan időszakot keresni, amikor nincsenek olyan sokan. Kérjünk egy-két szabadnapot. Így nyugodtan mehetünk kocsival vásárolni és jobban le tudunk fékezni - az év végi pihenésre nem hullafáradtan érkezünk.Bízzuk rá valakire a gyerekeket: hátsó ülések problémamentesítve, a zsákmánynak is lesz helye és mi is nyugodtabban vezetünk. A legdrágább babysitter költsége is alacsonyabb, mint egy fényszóró cseréjé...Vagy találjunk bármilyen más megoldást, csak törekedjünk arra, hogy ezt elkerüljük:Karácsony előtt még türelmesebben! És óvatosan!

Ford Mondeo 2.0l SCTi EcoBoost – Megérett a leváltásra?

2013.12.18.
Kép és szöveg: Lőrincz Károly2007 óta képezi az utcakép szerves részét a Mondeo harmadik generációja. Nagy teher nehezedett tervezőinek vállára, mert bár elődje is kedvelt volt, valami nagyot kellett alkotniuk. Ez mindkét értelemben sikerült is nekik. Alkottak egy 4,8 méter hosszú testet, ebbe a burokba pedig irtózatos méretű utas- és csomagteret rejtettek. A forma pedig annyira jól sikerült, hogy a 2010-ben megejtett ráncfelvarrás során nem történt nagyobb változtatás.Az orról eltűntek a krómcsíkok, de egyáltalán nem hiányoznakMódosult a hűtőmaszk, az első és hátsó lökhárító, a ködlámpa alakja, a hátsó lámpa, az ablakok krómkeretet kaptak, a motorháztető pedig nagyobb domborítást. A legfeltűnőbb újítást a LED-es nappali menetfény megjelenése jelentette. De a Mondeo maradt az, ami volt, a méretét továbbra sem rejtegető óriás. Ráadásul mindenki megtalálhatja a neki megfelelő kialakítású változatot, hiszen négy- és ötajtósként, valamint kombiként is kínálják.Visszatérő formai elem a méhsejtUtóbbi akkorának tűnik, hogy a gyengébb idegzetűek sírógörcsöt kapnak a látványára, de igazán csak akkor érezni a térbeli kiterjedés nagyságát, ha le kell parkolni az autót. Szerencsére ma már olyan vívmányok segítik a vezetőket, mint a tolatókamera, amit viszont éppen a négyajtós verzióra nem lehet rendelni, pedig annak aztán tényleg nem érezni a hátulját. A hátsó ablakon kipillantva egy milliméternyit sem látunk az autó farrészéből, így a parkolás még a tolatóradarra támaszkodva is túlzott óvatoskodásba mehet át. Ezt a kis apróságot rögtön feledi az ember, ha bepillant az utastérbe. Elől-hátul akkora, hogy ha egy önálló mozgásra képes kisgyereket nem szíjazunk rögtön az ülésébe, álló napig kutathatunk utána a hangárnyi térben. Nem annyira általános, hogy ennyire bőkezűen bánjanak az autógyárak a hellyel. A csaknem centire ugyanekkora Opel Insignia helykínálata sem hosszában, sem szélességében nem vetekedhet a Mondeóéval.Nyúlánk forma, sportos jegyekkel tarkítva. Az eleganciáért a krómozás felelA Ford első sorában azért is érezhetjük jól magunkat, mert a tetőoszlopok befelé dőlése nem túlzó, nem akartak kupés jelleget erőltetni az autóra, a sportosság a kezelhetőségben, viselkedésben jelentkezik. A lábaknak tengernyi hely jut, az ülések hosszú úton mozgathatóak, de az első utas térdei még az ülés előretolt állapotában sem érintik a műszerfalat, a kesztyűtartó ajtaja homorú, előzékenyen húzódik félre az útból – mögötte mégis rengeteg hasznos hely van elrejtve. Hosszabb úton derül ki, milyen jó ötlet ez, az ember közérzetén javít. Az első utasokat határozottan választja szét a magasra húzódó és széles – emiatt öblös tárolóhelyként is funkcionáló – könyöklő, tehát széltében sincs ok panaszra.Megfelelő a fém és a bőr aránya az utastérbenA fejedelmi komfort a hátul utazóktól sem került megvonásra. Akár sofőrös autó is lehetne, akkora tánctér van a két üléssor között, a hátsó ablak sötétítése pedig elrejti az utas kilétét a kíváncsi tekintetek elől. Valamilyen furcsa gondolattól vezérelve manapság a tervezők kezdenek arról megfeledkezni, hogy magasak nem csak előre szoktak ülni az autókban. Ezért hiába a végtelen lábtér, 180 centiméteres magasság fölött általában útban van a fejnek a tető. A Mondeo még azelőtt született, hogy ez a trend elfogadottá vált volna, így nincs miért aggódni, nem lesz kínzó a hátsó ülésen utazni égimeszelőknek sem.  Nem mondhatja senki, hogy nem fér beEzek után talán azt is megbocsátaná az ember, hogy a csomagtartó befogadóképessége a kategória átlaga alatt lenne, de nem ez a helyzet. 550 liternyi holmit pakolhatunk hátra, feltéve, ha nem nagyméretű tárgyakkal próbálkozunk. A négyajtós kialakítás hátránya, hogy a poggyásztér megközelíthetősége hagy némi kívánnivalót maga után. Nagyon kicsi a nyílás, amit a tesztelt darabon ráadásul egy idétlenül elhelyezett CD-váltóval még tovább szűkítettek. Nem csodálkoznék, ha nagyáruházak parkolójában elterjedt látvány lenne, a nyitott csomagtértetőt bámuló, fejét vakaró családapa. Ha a bejáraton átjutottunk, már nincs gond, talán csak a rövidebb karúaknak kell kipakoláskor lasszóval elkapni a raktér végébe került tárgyakat. A megoldás persze egyszerű, a 250 ezer forinttal többe kerülő ötajtóst kell megvenni, ha mindenképpen ragaszkodunk az autó klasszikus sziluettjéhez. Én inkább a háromszázzal drágább kombit választanám, hiszen az praktikumban verhetetlen.Küzdelmes perceket is okozhat a pakolásAkkor sem kellene lemondanom a Titanium kivitel igényes belsejéről. Ugyan a Mondeo belvilágán már látszik a kor, de az igazán zavaró részletektől megszabadultak. Nyoma sincs már a rémes „fabetétnek”, most fém díszíti az ajtó és a műszerfal megfelelő pontjait.  Bőr feszül a kormányon, a kéziféken, az üléseken és az ajtókon. Szemnek is gyönyörű a kétszínű kárpitozás, hozzáérni is jó. Két részlet árulkodik arról, hogy a fejlesztés óta eltelt pár év.Zegzugos a menü, könnyen elvonja az ember figyelmétA kijelzők felbontása elmarad az elvárttól, ennél már alacsonyabb kategóriákban is igényesebb képeket láthatunk. A másik pedig a kormányra helyezett kapcsolók használatának élménye. A gombok nyomáspontja bizonytalan, nincs meg az a katonás működtethetőség. De ezekkel is csak csomó után kutakodok a kákán, mert ezektől még egyáltalán nem rossz a Mondeóval utazni.Letisztult a műszerfalSőt, az a kulturáltság, amivel legyűri a kilométereket, nagyon is kellemes és megnyugtató. A kocsi orrában ugyanis nem egy dízelmotor dolgozik, hanem a kétliteres benzines turbó, ami 240 lóerőt képes mozgósítani. Nyomatékból sincs hiány, ám a 340 Nm-es értéket ma már egy 1,6 literes gázolajos erőforrás is kisajtolja magából. Ezt a nyomatékot azonban a Mondeo motorja nagyobb fordulatszám-tartományban képes használni, 1900 és 3500 között a nyomatékgörbéje vízszintes. Igazából ekkor sem olyan hátbavágó élmény a nyomaték megérkezte, ugyanis már alapjárat közelében tisztességesen jelen van, egyenletesen adja le.A legjobb dolog, ami egy Mondeo motorházteteje alá kerülhet. Teljesítménye mellett kulturáltsága is lenyűgöző. A teszt alatt 10,5 litert kért száz kilométerreÉppen ezért sokkal kulturáltabb, mint egy dízel. Jól sáfárkodik a motor erejével a duplakuplungos automatikus váltó is, ami a modellfrissítéssel érkezett. Minden körülmény között jól vizsgázott, a lassú haladást gyors felkapcsolásokkal támogatja, amelyek szinte észrevétlenül mennek végbe. Erősebb gyorsításoknál jobban engedi pörögni a motort, de ekkor sem szakad meg a vonóerő egy pillanatra sem. A visszaváltásokkal sincs gondja, szinte habozás nélkül dobálja vissza a fokozatokat, ha arra van szükség. Ha pedig arra szottyan kedvünk, kézzel is kapcsolhatunk, mégpedig úgy, ahogy a versenyautókban szokás – hátrahúzva a kart, felváltunk, előretolva lefelé. Ez is egy apróság, használni szinte sohasem fogjuk. Bár nem is áll olyan távol ettől a motorváltozattól a sportosság, hiszen a 1,5 tonnás Mondeo 7,5 másodperc alatt futja meg a százat, és majdnem eléri a bűvös 250 km/h-s sebességet.A váltó csodálatos, a felirat nem illik ehhez az utastérhez, kicsit bazáriNemcsak a gyorsaság a Mondeo sajátja, hanem a dinamikus viselkedés is. Ez utóbbi még élvezetesebb, mint a gázpedál taposása. Az autó futóműve hihetetlenül stabil, nem érezni, hogy mekkora tömeget kell a hátán cipelnie. Élvezetesen autózható, amihez nagyban hozzájárul a közvetlen kormányzás is. Manapság, amikor az elektromos rásegítés miatt szinte minden autó kormánya döglött, szokatlan ez is. Érdekes ugyanakkor, hogy hiába a sportos futómű, a kényelemből sem kellett túl sokat feladni. A tesztautó ugyan 19 colos felniket kapott, mégis nagyvonalúan kezelte az úthibákat. Csak a nagyon durva úthullámok zavartak bele a nyugalomba. Ebben az autóban ugyanis az van, mert ezzel a motor-váltó-futómű hármassal szinte pihentető az utazás.Nem túlzó a 19-es méretA szokásos autópályás távot a megszokottnál hamarabb tettem meg. Legalábbis érzetre, a sztrádán is hihetetlenül csendes Mondeo utasterében ugyanis mintha gyorsabban telne az idő. Távol a külvilágtól, de még mindig olyan közel hozzá, hogy ne érezhesse magát az ember felsőbbrendűnek. Ahogy azt egy középkategóriás autótól elvárja az ember.Gombok vették át az uralmat a kormányonMindezért pedig nem is kell mélyebben a zsebbe nyúlni, mint a versenytársaknál. A tesztautó alapára 9 290 000 forint, ami bőséges felszereltséget foglal magába, de az importőr még pár aprósággal feltupírozta az autót. A legdrágább kiegészítő a négy darab 19 colos felni 325 ezer forintért, de csaknem ennyibe (320 ezer forint) került az Individual külső csomag is. Ezek tették igazán fickóssá az autó kinézetét. Így aztán nagyjából 10 millió forintért egy olyan autóhoz lehet jutni, ami kora ellenére sem lóg ki a kategóriából. Egy hasonló tudású Volkswagen Passatért mintegy kétszázezer forinttal kell többet kifizetni, egy kicsit erősebb motorral szerelt – igaz, csak négykerék-hajtással kapható - Opel Insignia pedig 10,7 millióért vihető haza. A Mondeo azonban nem csak tágasságában lóg ki közülük.

A Sixt Magyarország Gerával forgatta legújabb reklámfilmjét

2013.12.18.
A forgatásra 2013 nyarán került sor, ám a konkrét ötlet megszületése előtt hosszú időn keresztül zajlottak az egyeztetések a videók témáját illetően: hogyan is lehetne összekötni Gera 2013-as évét, sajnálatos sport sérülését és a Sixt Autókölcsönző tevékenységét?Minden bizonnyal a magyar sportkedvelő közönség legtöbb tagja tisztában van vele, hogy 2013 futball szempontjából nem Gera Zoltán éve volt: egy januári sérülés miatt 11 hónapot kellett kihagynia a játékból. A videóhoz a végső ötletet így tehát a sérülés ténye adta.  Egy fárasztó orvosi vizsgálat után ültessük repülőre szomorú főhősünket, legyen egy kellemesnek távolról sem mondható útja Budapest felé, a leszállás után vegye át a Sixttől bérautóját, végül pedig találjon békére a Sixt Magyarország által nyújtott gépkocsi biztonságot és megnyugvást sugárzó elemei között.Az első videó megtekintése után lehetőségünk van arra, hogy kiválasszuk az út folytatását: szeretnénk Gera mellé ültetni a repülőutak kedvencét, a síró csecsemőt és édesanyját? Megtehetjük! Ha ez nem elég, ültessük inkább egy elvakult rajongója mellé! Ha ezt még mindig nem érezzük elég kínzónak, borítsuk rá egy egész zsúrkocsi tartalmát, ezt mindenki szereti.Egy biztos: nem lövünk le nagy poént a videók végével kapcsolatban, ha eláruljuk: a Sixt és Gera Zoltán kapcsolatából rossz dolog nem sülhet ki. A vég természetesen happy end, ahogyan az élet is happy end-et produkált: Gera novemberben visszatért a pályára és erősebbnek érzi magát, mint valaha!
Címkék: 

Tanulmányként már a John Cooper Works változat is megérkezett az új MINI-ből

2013.12.18.
Az új MINI bemutatkozásával hamarosan folytatódik a sikertörténet, hiszen megérkezett a legújabb tanulmány, egy minden eddiginél intenzívebb vezetési élmény ígéretét hordozva. A MINI John Cooper Works Concept, amely jövő januárban, a Detroiti Nemzetközi Autószalonon gurul ki először a nagyközönség elé, a MINI ikonikus almárkájájának következő modelljét vetíti előre, hamisítatlan John Cooper Works stílusban, a jól ismert vörös motívumokkal díszített exkluzív fényezéssel, testre szabott aerodinamikai kiegészítőkkel és vadonatúj fejlesztésű, 18 collos könnyűfém felnikkel.Hagyományosan, a MINI John Cooper Works modell a versenysportban szerzett sokéves mérnöki tapasztalatra épül: a kiemelkedően nagy teljesítményű hajtáslánc és a páratlan futómű-technológia, valamint a végletekig tökéletesített és a lehető legalacsonyabb légellenállást szolgáló karosszériaelemek és kiegészítők együttese biztosítja a legendás sportmodell agilitását és magabiztos kezelhetőségét, aminek köszönhetően a leggyorsabb MINI az egészen extrém vezetői szituációkban is tökéletesen manőverezhető. A végeredmény: borzongatóan sportos vezetési élmény...Széleskörű versenyzői szakértelem tökéletes alapra építve: a vezetési élmény új dimenziójaA MINI John Cooper Works tanulmány a MINI legújabb generációjának műszaki alapjaira épült. Az elődmodellnél hosszabb tengelytávolság és a szélesebb nyomtáv közvetlen hatással van az autó karakterisztikájára. A MINI új generációjának modellváltozatai ránézésre is erősebbek, ütősebbek és agilisabbak, mint elődeik, amit a súlykönnyítés és a csökkentett légellenállás jelentősen tovább fokoz, és ez a MINI John Cooper Works tanulmány esetében sincs másként. A hatalmas légbeömlőket – amelyek maximálisan kitöltik a széria MINI modelleknek fenntartott ködlámpafészkeket – és a legalacsonyabb légellenállás érdekében megtervezett lökhárító-elemeket a LED fényszórókkal és a fekete keretbe épített hűtőráccsal hozza kontrasztba a MINI John Cooper Works tanulmány. A kifejezetten a modellhez tervezett karosszéria-csomag mindezeken felül első kötényt, speciálisan formált oldalküszöböket, diffúzor elemmel szerelt hátsó kötényt és légterelő szárnyat is tartalmaz.Exkluzív fényezés, a jól ismert kontraszt árnyalattalA MINI John Cooper Works tanulmány „Bright Highways Grey” névre keresztelt fényes szürke fényezése egy különleges gyártási folyamat végeredménye. A kézzel polírozott felületi festékréteget egy színtelen lakkréteggel vonták be, a speciálisan csillogó fényezés így külön kiemeli a sportos MINI modell szemkápráztató vonalait. A fényes szürke fényezést a John Cooper Works által fémjelzett kontraszt árnyalat, a tető, a légterelő szárny és a tükörházak vörös fényezése egészíti ki, mindez megbolondítva a jól ismert versenycsíkokkal, a motorháztetőn és a csomagtérajtón speciális Chili Red, a tetőn pedig fehér színben. Vörösre színezték még az egyedi John Cooper Works könnyűfém felnik közepének peremét, a sport fékrendszer féknyergeit, az oldalsó irányjelzők környékét, valamint az első és a hátsó lökhárító kontúr vonalait. A John Cooper Works logó szintén ezzel a színnel kapott kiemelt hangsúlyt a hűtőrácson.A tanulmányautó sportos énjét a hátsó lökhárító közepén található ékesség is hirdeti. A MINI John Cooper Works Concept ugyanis sport kipufogórendszert is kapott, egyedi, John Cooper Works hangtompító rendszerrel felszerelve. A rendszer egy erőtől duzzadó, krómozott iker kipufogóvégben végződik, rajta a John Cooper Works logóval. 

Új Volkswagen kisbusz az értelmi fogyatékosoknak Budapesten

2013.12.18.
Az új kisbusz lehetőséget teremt arra, hogy a 20 fő ellátottat szállítani tudják otthonukból az intézménybe illetve haza, továbbá a különböző szabadidős, kulturális programokra, kirándulásokra . Az intézmény 1996 óta működik. A II. kerületi önkormányzatnak kiemelten támogatott fejlesztési célja a fogyatékossággal élő emberek nappali elhelyezése lakó környezetükben, a családok támogatása, a szükségeknek és igényeknek megfelelő magas szintű szolgáltatások biztosítása.  A jogszabályban előírt ellátási kötelezettségen túl a következő szolgáltatásokat nyújtja az intézmény: Bothmer torna, nép tánc-modern tánc, zene foglalkozás relaxációs foglalkozás, angol nyelv tanulás, tenisz, kreatív tevékenységek, jóga, számítógépes ismeretek. Művészeti nevelés keretében rendszeres kiállítás és múzeum, színház, opera, hangverseny látogatás. Az intézmény gépjárműparkja most egy 22 személyes Volkswagen Crafterrel bővül a Volkswagen Haszonjárművek márka támogatásával.  A 109 lóerős kisbusz alapját egy Volkswagen Crafter 50 Dobozos HTL MT 2.0 CR TDI jármű adja, melyet az SBUS Kft. építette át erre a célra. A belső tér járműipari filccel kárpitozott, a padló csúszásmentes linoleummal burkolt, az elektromosan nyitható tolóajtó alatt elektromos működtetésű lépcső segíti a ki- és beszállást.  A Das WeltAuto jóvoltából egy a tetőből lehajtható LCD TV videó lejátszó is helyet kapott a kisbuszban. 
Címkék: 

A Datsun jövő áprilisban debütál Oroszországban

2013.12.18.
A Nissan tavaly jelentette be, hogy ismét használatba veszi  a 1981-ben már "nyugdíjazott" márkát olcsó árkategóriájú, a  feltörekvő piacokra szánt autóinak megkülönböztetésére. Az orosz  piacon a Datsun a 400 ezer rubel (2,65 millió forint) alatti   árkategóriát veszi célba.Jerome Saigot, a Datsun oroszországi igazgatója  sajtótájékoztatón mondta el, hogy a Datsun modellek árban a  használtautó-piacnak támasztanak konkurenciát, de kifejezetten az  első alkalommal új autót kereső vásárlóközönséget veszik célba.Oroszországban egyre bővül a viszonylag magas elkölthető szabad  jövedelemmel rendelkező középosztály, a forgalomban lévő járművek  életkora magas, az autópiac telítettsége pedig alacsony - mutatott  rá az igazgató, hozzátéve, hogy mindez az eladások növekedése  mellett szól.Az Autostat piackutató vállalat számításai szerint az orosz  autópiaci forgalom az idén hat, jövőre pedig öt százalékkal  zsugorodik.Jerome Saigot azonban jó növekedési lehetőségeket lát a 400 ezer  rubel alatti piaci szegmensben. Ez olyan nagy szelete a piacnak,  ahol a Nissan semmit nem tud felkínálni - mondta. "Kockázata csak  annak van, ha nem teszünk ez ellen semmit" - fogalmazott.A Datsun modellt az Avtovaz togliatti üzemében gyártják majd. Az  autót jövő áprilisban mutatják be, és augusztus-szeptemberben  kerülnek majd az első példányok a piacra.

Lezárult a vitnyédi tömegbaleset vizsgálata

2013.12.18.
Szeptember 7-én a 85-ös főúton Kapuvárnál egy személyautó áttért a szemközti sávba, majd összeütközött az autóbusszal. A balesetben ketten meghaltak, heten súlyosan, nyolcan könnyebben megsérültek.A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szerdai közleményében arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a rendőrség tömegszerencsétlenséget előidéző közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt küldte el a vádemelési javaslatot a Győri Járási Ügyészségnek. A személygépkocsi kapuvári vezetője teljes mértékben elismerte a felelősségét.A szakértői vizsgálat azt is megállapította, a biztonsági öveket az autóbuszon senki sem csatolta be, pedig ezzel a halálhoz vezető sérülések elmaradtak volna, a súlyosan sérültek is csak könnyű sérülést szenvedtek volna - olvasható a közleményben.A rendőrség vizsgálatból az is kiderült, az autóbusznak nem volt érvényes műszaki engedélye, a sofőr lejárt jogosítvánnyal vezetett, és túllépte a megengedett sebességet is. Ellene, valamint a busz tulajdonosa ellen szabálysértési eljárás indult.Szeptember 7-én a személygépkocsi vezetője autójával figyelmetlenségből letért a jobb oldali útpadkára, majd átment a szembejövő forgalmi sávba, és összeütközött a Sopron felé tartó busszal. Az autóbusz vezetője megpróbálta elkerülni az ütközést, de a hirtelen kormánymozdulattól járműve megdőlt, és a szántóföldre csapódott. A baleset következtében életét vesztette Tapodi Péter, a HAT-AGRO UNI Győr klubigazgatója és Fűzy Ákos vezetőedző.MTI

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója