Mercedes-Benz 220 D Pickup

2019.12.16.

A nyitott platós, kompakt méretű kisteherautót „La Pick-up Mercedes-Benz” néven vezették be az argentin piacon 1972-ben.

Galéria képek: 

Városi zajból fejleszt áramot a Peugeot - videóval

2019.12.16.
Az elektromos járművek egyik fontos jellemzőjét állítja kontrasztba napjaink nagyvárosainak talán legidegőrlőbb tulajdonságával az a reklámkampány, amely a Peugeot e-208 bevezetését támogatja Franciaországban. Mi az, amiből a világ minden nagyvárosában több van, mint kellene, ráadásul soha nem fogunk kifogyni belőle? A válasz: a zaj. Egyre több tanulmány foglalkozik a zajterhelés problémájával, az orvostudomány számára ma már nem kérdés, hogy a tartósan magas környezeti zaj ingerültséget, stresszt, alvászavart okozhat, rombolhatja a mentális egészséget, a jó közérzetet. Emellett gyermekeknél a kognitív képességek hanyatlásához vezethet a környezeti zaj, amely ráadásul keringési és anyagcsere-zavarokat is okozhat. Egy 2016-os tanulmány szerint Európában évente több mint 16 ezren halnak meg zajszennyezés következtében, csaknem 32 millió felnőtt él folyamatos zajterhelés alatt, és 13 millióan nem tudnak rendesen aludni a folyamatos zaj miatt. Mindez még inkább a villanyautók városi használata mellett szól, hiszen a tisztán elektromos hajtású járművek nem csupán helyi károsanyag-kibocsátás nélkül üzemelnek, hanem rendkívül halkan is. Ha egy város járműállományát 100 százalékban villanyautókra cserélnénk, az észlelhető zajszint 30 százalékkal csökkenne. A képre kattintva videó indul Röviden és tömören tehát a villanyautó csökkenti környezete zaj- és légszennyezését. A Peugeot azonban nem érte be ennyivel, és bravúros csavarral előnyt kovácsolt a hátrányból. A hanghullámok ugyanis terjedésük során rugalmasan összesűrítik a közeget, amiben terjednek, így helyzeti és mozgási energiával is rendelkeznek. Ezt az energiát sikerült munkára fogniuk – még ha csak egy figyelemfelhívó reklámkampány idejére is. Párizs legzajosabb pontján két különleges óriásplakátot állítottak fel, amelyeket a világon elsőként hangérzékelő szenzorokkal borítottak. A 30 mm átmérőjű piezoelektromos lapkák a hangnyomást elektromos energiává alakítják át. A több ezer szenzor elegendő áramot termel ahhoz, hogy segítségével tölteni lehessen a Peugeot e-208 akkumulátorát. - Fontosnak érezzük, hogy modellpalettánk villamosítása során új innovációs területeket feltérképezve a lehető legsokrétűbben járuljunk hozzá a világ jövőjének kialakításához – nyilatkozta Thierry Lonziano, a Peugeot globális marketing és kommunikációs igazgatója. „Egyelőre kísérleti technológiáról van szó, amely nem képes egymagában, hálózati támogatás nélkül teljesen felölteni az akkumulátorokat, de nem is ez a fontos, hanem, hogy részesei lehetünk valami nagyon ígéretesnek.” Ezzel a kampányt megvalósító ügynökség, a BETC ügyvezető igazgatója, Tiphaine du Plessis is egyetért. „A Peugeot jövőképének szerves része, hogy felemeljük a hangunkat a társadalmat fenyegető problémák ellen, és aktívan igyekezzünk tenni azok ellen.” - A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy a szenzorok hatásfokát megnövelve olyan áramerősséget érjünk el, ami kompatibilis a töltőpontokkal – vázolta a projekt szakmai feladatait Antoine Ughetto, a műszaki megvalósításért felelős stúdió, az interaktív tartalmakra specializálódott, rendre úttörő technológiákat – mesterséges intelligenciát, kiterjesztett valóságot, videó installációkat, böngészési élményt – alkalmazó, többszörösen díjnyertes MakeMePulse munkatársa. A Peugeot e-208 a márka új villamosítási programjának első, tisztán elektromos eleme. A modell villanymotorja 3673 és 10 000/perc fordulatszám között adja le maximális, 136 lóerős teljesítményét, 260 Nm legnagyobb forgatónyomatéka már 300/perc fordulatszámtól elérhető. Az autó végsebessége 150 km/óra, álló helyzetből 8,1 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára. 50 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátorának teljes feltöltésével akár 340 kilométert képes megtenni (WLTP norma szerint). A mérnökök a Peugeot 208 fejlesztése során a padlólemezen az akkumulátor elhelyezésére szolgáló külön helyet alakítottak ki, így az elektromos e-208 csomagtartója és utastere pontosan ugyanakkora, mint a belső égésű motorral szerelt modellváltozatoké. A Peugeot Európában elsők között kínált elektromos személyjárművet. Az 1995 és 2003 között forgalmazott 106 Electrique 95 km/óra végsebességre volt képes, nikkel-kadmium akkumulátorainak egy feltöltésével 100 kilométert lehetett megtenni. Utódja, a 2010-ben bevezetett iOn a világ első sorozatgyártású, nagy sebességre (130 km/óra) képes elektromos járműveként írta be magát az autóipar történelemkönyvébe. A 3,4 méter hosszú, 63 lóerős jármű már modern lítium-ion akkucsomaggal rendelkezett, amely akár 160 kilométerre elegendő energiát tudott tárolni.

Négy halálos és 37 súlyos baleset a hétvégén - 36 ittas vezetőt fogtak

2019.12.16.
Fotó: Donka Ferenc - MTI A szolgálatot ellátó állomány összesen 609 személyt fogott el, közülük 89 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 352 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 628 személyt állítottak elő, köztük 330 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 36 személyt ittas vezetés gyanúja miatt.   

Mandula- és citromhéjból készülnek majd alkatrészek a jövő autóihoz

2019.12.15.
Különleges projektbe kezdtek a spanyolországi Alicante Egyetem kutatói. Kísérleteik arra irányulnak, hogy növényi anyagokat, köztük citrom-, brokkoli- és mandulamaradékokat használjanak fel az  autóalkatrészek gyártásához.    Az újrahasznosítás évek óta  jelen van az életünkben. Az üveg, az alumínium, a műanyag, a karton, a papír olyan anyagok, amelyek újra felhasználása szinte már természetes, sőt kötelező  az egyre fejlettebb és fenntartható újrahasznosítási technológiáknak köszönhetően. Az autóipar számára ez nem idegen, sőt. A fenntartható fejlődés elvének beivódásával az autógyárak mind nagyobb mértékben használják fejlesztéseik során az újrahasznosítható anyagokat. A mai autók sok eleme már újrahasznosított alkatrészekből áll, amelyek biológiailag lebontható anyagokból és vegyületekből származnak.     A legutóbbi nagy előrelépés és felfedezés az Alicante Egyetemen (UA) kutatócsoportjának érdeme. A tudósoknak sikerült bizonyos utóalkatrészeket előállítaniuk  a citrom, a gránátalma, a brokkoli, illetve a mandula héjából, illetve élelmezési szempontból már nem hasznosítható maradványaiból. A különleges, a fenntartható fejlődést szolgáló projektben tucatnyi európai vállalat működik együtt. Közülük is kiemelkedik a Fiat, valamint a spanyol Acciona cég, amelynek fő profilja a megújuló energián alapuló infrastruktúrák fejlesztése, elterjesztése.     Kutatásaik során az Alicante Egyetem tudósainak sikerült a fent említett gyümölcs- és zöldségfélékből olyan anyagokat kinyerniük, amelyek ellenállnak a mikrobáknak, ugyanakkor  képesek különleges illatanyagokat felszabadítani, egyúttal különleges színek és optikai hatások érhetőek el felhasználásukkal.      Hol lehet  szükség ilyenekre az autózás során? A kutatócsoport koordinátora, Carmen Garrigós szerint az általuk előállított anyagokat a hétköznapokban elsősorban azok a cégek hasznosíthatják, amelyek nagy mennyiségű járművel és sok felhasználóval dolgoznak. Ilyenek például a  carsharing vállalkozások, amelyek esetében sok különböző adottságú és egészségi állapotú járművezető használja ugyanazt az autót. Ezek a járművek fokozottan ki vannak téve különböző típusú  szennyeződésnek és olyan mikroorganizmusoknak, amelyeket a potenciális vezetők hordoznak, így a jármű belsejében fertőzési gócot hozhatnak létre. A természetes anyagok antibakteriális közeget hoznak létre, ugyanakkor megszüntetik vagy jelentősen enyhítik a kellemetlen szaghatásokat.    A citrom, a brokkoli és a gránátalma maradványai számos hasznos természetes tulajdonsággal rendelkeznek, ideértve az új illatok és színhatások létrehozásának képességét. Természetes hatásuknál fogva alapvetően különböznek azoktól a lehetőségektől, amelyeket a műanyagok kínálnak.  A mandulahéj pedig feldolgozott állapotában a megszólalásig hasonlít a nemesfák külső megjelenéséhez. Az autók belső "fa" borításának elkészítésekor a mandulahéj felhasználása nem csak sokszorta olcsóbb, de megjelenésében, tapintásakor is jóval természetesebb és élethűbb, mint bármilyen műanyag.      Az egyetemi kutatócsoport arról számolt be, hogy a citromból, brokkoliból, gránátalmából és mandulahéjból kinyert természetes maradékanyagok  a 3D-s nyomtatás révén új életre keltek. Immáron autók műszerfalainak, fogantyúinak és egyéb kényelmi berendezési tárgyainak alapanyagaként hasznosulnak.   

Már a következő MX-5 generáció is felvillanyozódhat?

2019.12.15.
Van valami imádnivaló a japánok autóiparhoz fűződő hozzáállásában. Ahogy az élet minden területén, itt is igyekeznek mindenkinek megfelelni, még akkor is, ha a termékük már amúgy is elnyerte a vásárlók szívét. Ez a helyzet most a Mazda háztáján is, ugyanis elgondolkoztak, hogy mitől lehetne jobb az MX-5 következő generációja. Annak az apró roadsternek, amelyik így is osztatlan sikert aratott jelenlegi modellkínálatával, és az egyik legőszintébb, legélvezetesebb autó jelenleg a piacon. Sajnos ők is az elektromosság felé tapogatnak. „A könnyű kaszni és a kompakt méret az MX-5 legfontosabb ismérvei, ezért óvatosan kell az elektromos megoldásokhoz nyúlnunk, ha ezt szeretnénk is megőrizni.” – tette hozzá Ichiro Hirose, a Mazda főmérnöke. Egy fél vagy teljesen elektromos hajtáslánc ugyanis mindenképp nehezebb, mint egy hagyományos apró szívómotor, amivel ma kínálják a sportautót. „Úgy gondoljuk, hogy az emberek élvezetes vezetésről alkotott képe változik, szóval nekünk is követnünk kell a piaci igényeket.” Pedig a CO2 adatokból könnyedén kiderül, hogy az MX-5-nek van jelenleg a legkevesebb félnivalója a szigorodó kvótáktól.

Kézzel emelték fel az autót a rendőrök, hogy megmentsék az elgázolt kislányt

2019.12.15.
Egy ittas, jogosítvány nélkül vezető sofőr elütött egy 13 éves biciklis kislányt Kiskunhalason péntek délután. A baleset helyszínére kiérkezve a Készenléti Rendőrség két járőre mellett elszaladt a férfi, akit a rendőrök visszatartottak. Ekkor a balesetet okozó, úttesten álló autó alól segítségért kiáltó gyermekhangot hallottak. A rendőrök a kocsihoz sietve, annak hátsó kereke alá szorulva egy kislányt találtak – írja a police.hu. Mivel a gyermekre teljes súlyával ránehezedett a jármű, a két járőr az alváznál fogva felemelte az autót, a gyermeket azonban nem tudták kiemelni, ezért segítségért kiáltottak. Két gyalogos sietett a helyszínre, és a közreműködésükkel sikerült a lányt kihúzni a kocsi alól. A rendőrök mentőt és tűzoltót hívtak. A kiérkező mentők elmondták, hogy a gyermek életét a gyors rendőri segítségnyújtás mentette meg, és mivel a 13 éves lány súlyos sérüléseket szenvedett, kórházba szállították. A Készenléti Rendőrség járőrei a visszatartott férfit kihallgatták, és mivel a balesettel összefüggésben több bűncselekmény gyanúja is felmerült, átadták a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársainak.

WTCR: Michelisz Norbert világkupa-győztes

2019.12.15.
A 34 éves, hímesházai születésű Michelisz pályafutása legnagyobb sikerét érte el Sepangban a WTCR bajnoki címének megszerzésével, 2017-ben az akkor még túraautó-világbajnokságnak (WTCC) nevezett sorozatban volt második. A 14 körös sepangi zárófutamot Michelisz kezdte a pole pozícióból, mellőle pedig riválisa, Esteban Guerrieri (Honda) startolt. A rajtnál az argentin pilóta azonnal elment Michelisz mellett, akit a harmadik helyről induló spanyol Mikel Azcona (Cupra) is megelőzött az első kanyarban. A magyar versenyző aztán még egy pozíciót veszített a svéd Johan Kristofferssonnal (Volkswagen) szemben, majd a versenybíróság egy kicsúszott autó műszaki mentésének az idejére a pályára küldte a biztonsági autót. A safety car a negyedik kör végén állt ki a mezőny elől, és az élen száguldó négyes, Guerrieri, Azcona, Kristoffersson, valamint Michelisz óriási csatába kezdett, amelynek során szinte csak millimétereken múlt, hogy a versenyautók ne érjenek össze, vagy hogy valamelyik versenyzőnek fel kelljen adnia a futamot. Egy környi küzdelem után Azcona állt az élre, őt Kristoffersson követte, Guerrieri pedig folyamatosan lassulni kezdett, s előbb Michelisz, majd szinte az egész mezőny elment mellette. Mint kiderült, az argentin versenyzőnek műszaki problémája volt, csapatrádión azt közölte, hogy vége a futamának, és bár a boxból arra bíztatták, hogy ne adja fel, a nyolcadik körben már 10. volt, és a folytatásban egyre hátrébb csúszott. Michelisznek így egyetlen feladata maradt, mégpedig az, hogy célba érjen, ezt pedig az ötödik pozícióban haladva teljesítette is a magyar pilóta, aki ezzel megszerezte a WTCR bajnoki trófeáját. Az idényzáró futamot Kristoffersson nyerte, Azcona ért célba másodikként, az olasz Kevin Ceccon (Alfa Romeo) pedig harmadikként. Michelisz ebben a szezonban 30 futamból ötöt nyert meg, és végül 370 ponttal, 21 pontos előnnyel lett világkupa-győztes. "Egészen hihetetlen, hogy megcsináltuk, pedig ez a malajziai záró hétvége nagyon trükkös volt a három futammal, a váltakozó időjárási körülményekkel, és mindennel, ami a pályán történt" - nyilatkozta a verseny után Michelisz. "Ez a siker a csapaté, a családomé, a barátaimé, és az összes magyar szurkolóé, aki az elmúlt több mint tíz évben mögöttem állt" - tette hozzá a WTCR új bajnoka.

WTCR: Guerrieri nyert a második futamon, Michelisz nyolcadik

2019.12.15.
A 11 körös viadal rajtja után a 10. kockából induló Michelisz több pozíciót is veszített az esős pályán, miközben Guerrieri a 10. helyről startolva sokat javított, a kör végéhez érve már második volt. A futamot egy kör után a heves esőzés, valamint balesetek miatt félbeszakították, és sokáig azt sem lehetett tudni, hogy ha lesz új rajt, akkor a versenyzők milyen sorrendben startolnak majd. Hosszas várakozás, csaknem egyórás szünet után a biztonsági autó mögött indult újra a mezőny, Guerrieri a második, Michelisz a 13. pozícióból folytathatta a küzdelmet. A safety car a negyedik kör elején engedte útjára a versenyautókat, Guerrieri pedig hamar átvette a vezetést honfitársától, Néstor Girolamitól (Honda). Michelisz igyekezett a lehető legtöbbet javítani, az ötödik körben már nyolcadik volt, miután jó tempóban üldözte az előtte száguldókat, akiket rendre viszonylag könnyedén meg is tudott előzni. Két körrel a leintés előtt Tassi Attila (Honda) műszaki hiba miatt feladta a futamot, de olyan helyen állt meg az autója, amelyet a versenybíróság veszélyesnek ítélt meg, így a biztonsági autó ismét a pályára hajtott. A kaotikus futamot a safety car mögött fejezték be a pilóták, Guerrieri győzött a spanyol Mikel Azcona (Cupra) és a svéd Johan Kristoffersson (Volkswagen) előtt, Michelisz pedig nyolcadikként hozta célba a Hyundait, így 10 pontos előnnyel várja az idény utolsó futamát, melyen a pole pozícióból rajtol majd. A WTCR szezonzáró versenyének kezdési időpontjáról még nem közöltek hivatalos információt a szervezők.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója